Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az esztendő egyik legjelentősebb nyílt versenyét rendezik meg Gibraltáron január 26. és február 4. között. A Tradewise Gibraltar Chess 2016 sakkfesztivál 10 fordulós svájci rendszerű Masters viadalán a rajtlistát a címvédő, a kétszeres győztes amerikai világbajnokjelölt, Hikaru Nakamura vezeti. A 248 fős mezőnyben az amerikai exvilágbajnok Viswanathan Anand a harmadik kiemelt, még nyolcan a + 2700 Élő-pontosok klubjának tagjai. Két ezüstérmes olimpikonunk is játszik, Rapport Richárd kilencedik a rangsorban, Almási Zoltán a 16., érdeklődéssel várjuk Gledura Benjamin szereplését. Női olimpiai válogatottunkból Vajda Szidónia, Gara Anita és Papp Petra száll csatába a kiemelkedően magas női díjakért. Nyolcvannégy nagymester próbál szerencsét. A viadal honlapja: http://www.gibraltarchesscongress.com. A sakkfesztiválon még számos különböző kategóriájú versenyt szerveznek.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Ismét a Tradewise a főszponzora a mesterversenynek, a teljes díjalap 185 ezer angol font, a győztes jutalma 20 ezer, a legjobb női résztvevő 15 ezer fontos díjat vehet át. Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszással eldöntik, a nőknél a performance-pontszám döntené el az első hely sorsát. A 10 fordulós svájci rendszerű viadal rajtlistáját címvédőként a kétszeres győztes, amerikai világbajnokjelölt, Hikaru Nakamura vezeti. Igazi szenzáció, hogy az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand elfogadta a meghívást. A mezőnyben még nyolcan  tartoznak a + 2700 Élő-pontosok csoportjába. Olimpiai bajnokok és érmesek, világbajnoknő, exvilágbajnok és exvilágbajnoknők, világbajnok-jelöltek, kontinensbajnokok a népes mezőnyben. Rapport Richárd a kiemelési rangsorban a kilencedik, Almási Zoltán a 16. A 16 esztendős Gledura Benjamin nagymesteri cím megszerzésének reményében vállalta a nagy megmérettetést. A legjobb női sakkozók közül is sokan „ringbe” szállnak, többek között az ukrán világbajnoknő Marija Muzicsuk.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A kiemelési rangsor élcsoportja:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2787), Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2785), Viswanathan Anand (indiai, 2784), Pentala Harikrishna (indiai, 2755), Li Chao (kínai, 2751), Yu Yangyi (kínai, 2747), Dmitrij Jakovenko (orosz, 2732), Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2727),  Rapport Richárd (magyar, 2721), Laurent Fressinet (francia, 2700), Etienne Bacrot (francia), 2697), Ni Hua (kínai, 2697), Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2696), Markus Ragger (osztrák, 2689), David Howell (angol, 2685), Almási Zoltán (magyar, 2684), Nigel Short (angol, 2684),…Erdős Viktor (magyar, 2613), Gledura Benjamin (magyar, 2515), Fodor Tamás (magyar, 2500), Galyas Miklós (magyar, 2459), Csonka Balázs (magyar, 2415), Nagy Gábor (magyar, 2413)

A női résztvevők legjobbjai:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2554), Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2550), Anna Muzicsuk (ukrán, 2537), Pia Cramling (svéd, 2523), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2515), Dronavalli Harika (indiai, 2511), Zhao Xue (kínai, 2506), Tan Zhongyi (kínai, 2504), Bela Hotenasvili (grúz, 2502), Alekszandra Gorjacsikina 2500), Valentyina Gunyina (orosz, 2496),…Vajda Szidónia (magyar, 2359), Gara Anita (magyar, 2339), Papp Petra (magyar, 2308)

A fordulók január 26-tól naponta 15 órakor kezdődnek, az utolsó partikat február 4-én 11 órától játsszák. A játékidő a klasszikus, 100-100 perc az 40 lépésre, majd 50-50  a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónusszal.

2003-ban kezdődött a versenysorozat

A jelentős sorozat 2003-ban kezdődött, az első viadal főcsoportjában 24 nagymester is játszott, az angol Nigel Short és a görög Vasilios Kotronias osztozott a dicsőségen. A női sakkozók külön számolt versenyében szép magyar siker született, Medvegy Nóra 1 ponttal megelőzte a svéd Pia Cramlingot.  Egy évvel később Short megismételte sikerét, a legszebb játszma díját is elnyerve végzett az élen, a svéd Pia Cramling nyerte a női első díjat.

2005-ben ötös holtversennyel zárult a versenyfutás, a spanyol Alekszej Shirov, az örmény Levon Aronjan, az izraeli Emil Szutovszkij, a bolgár Kiril Georgijev és az ukrán Zahar Efimenko egyforma pontszámmal végzett az élen. A nők versenyében is öten értek el azonos pontszámot, a grú Ketevan Arahamija-Grant, Pia Cramling, a litván Viktorija Cmilyte, a francia Almira Skripcsenko és a lengyel Iweta Radziewicz.

A következő győztes Georgijev volt, pályafutása egyik legszebb sikereként Shirov, Short, Szutovszkij és Bologan előtt lett első. A hölgyeknél hármas holtverseny született, a bolgár Antoaneta Sztefanova, a katari Zsu Csen és az ukrán Natalija Zsukova között. Szép sikernek örülhettek az örmények a következő évben, Vlagyimir Akopjan neves nagymesterek, az angol Michael Adams, a török Mikhail Gurevics, a holland Ivan Szokolov, az amerikai Hikaru Nakamura, Georgijev és Szutovszkij előtt győzött. A résztvevők, ezen belül a nagymesterek száma minden korábbi rekordot megdöntött, az esztendő egyik legerősebb nyílt versenye volt. A női első díjat az angol Jovanka Houska kapta, többek között Zsu Csent, Cramlingot és Sztefanovát előzte meg.

Hikaru Nakamura 2008-ban győzött először

2008-ban Hikaru Nakamura holtversenyben végzett a kínai Bu Xiangzhival, a rájátszást az amerikai sakkozó nyerte meg, 12 ezer font volt a jutalma. A nőknél a skót színekbe átigazolt grúz olimpiai bajnoknő Ketevan Arahamija-Grant, Viktorija Cmilyte, az indiai Harika Dronavalli és Antoaneta Sztefanova végzett 6,5 ponttal, 2.250 fontot kaptak valamennyien.

Hét éve 31 nagymester is szerencsét próbált, ami igazán szép szám, hiszen a Corus sakkfesztivál különböző tornáin sokan játszottak. A legrangosabb résztvevő az orosz Peter Szvidler volt, az ötszörös olimpiai és orosz bajnok svájci rendszerű viadalon 2003-ban, a moszkvai Aeroflot-tornán játszott utoljára! Szvidler végül veretlenül ért célba, a rájátszáson gond nélkül győzte le holtversenyes társát, a svájci Vadim Milovot. A 15 ezer fontos első díj mellé még 13 Élő-pontot is gyűjtött. Nyolc ellenfele a végső rangsor első 21 helyezettjéből került ki, Milov csak négy ilyen riválissal mérkőzött meg.

2010-ben rájátszás után az angol Michael Adams diadalmaskodott, a spanyol Francisco Vallejo Pons-szal vívta a döntő csatát. A nők versenyében az ukrán Natalija Zsukova volt a legsikeresebb, az első díj mellé még a férfi nemzetközi nagymesteri címet is megszerezte.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

2011-ben Vaszilij Ivancsuk sikerével fejeződött be a Tradewise nyílt verseny. Az ukránok kétszeres olimpia bajnoka (1990-ben a szovjet csapattal nyert olimpiát) veretlenül, riválisait is legyőzve végzett az élen, 17 ezer ötszáz fontos díjat nyert. Fantasztikus  volt teljesítményének  performance-pontszáma, 2968! Messze a várakozáson felül szerepelt a 45 esztendős, Garri Kaszparovval 1993-ban világbajnoki döntőt játszó angol Nigel Short, 2883-mal nyűgözte le a sakkrajongókat. Egyetlen vereségét Ivancsuktól szenvedte el.

A nők versenyében a 2008-as sakkolimpián aranyérmes grúz csapat tagja, Nana Dzagnidze volt a legjobb, 10 ezer font lett a jutalma.  Erdős Viktor jól hajrázott, betegségével is megbirkózva a negyedik pontcsoportban végzett. Rapport Richárd a hajrában elfáradt, sok tanulsággal szolgált számára a torna, amelyen 232-en vettek részt.

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan szenzációs sikere

2012-ben a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és az angol Nigel Short holtversenyes elsőségével ért véget a tízedik Tradewise nyílt verseny. Mindketten 8-8 pontot szereztek, Hou Ji-fan performance-pontszámban megelőzte Shortot, de a gibraltári szabályok szerint el kellett dönteni az első díj sorsát. A rájátszást Short 1,5-0,5-re megnyerte, 20 ezer font lett a jutalma, míg Hou Ji-fan a női első díjat is megkapta, 22 ezer fonttal lett gazdagabb.  A világbajnoknő  remek versenyt játszott, tíz ellenfelének Élő-átlaga 2634 volt, hét olyan sakkozóval játszott, akiknek 2700, illetve több pontja volt. Almási Zoltán, Polgár Judit, Le Quang Liem és Alekszej Shirov ellen győzött, Michael Adamsszel és Sahriyar Mamedgyarovval remizett, egyetlen vereségét Krishnan Sasikirantól szenvedte el. Teljesítményének performance-pontszáma 2872(!) és 34 Élő-pontot is nyert! Almási Zoltán és Polgár Judit a harmadik, népes pontcsoportban 7-tel végzett.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A 10. Tradewise nyílt verseny végeredménye:

1-2.Nigel Short (angol, 2677, 2838) és Hou Ji-fan (kínai, 2605, 2872) 8 pont

3-6. Michael Adams (angol, 2724, 2807), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747, 2783), Viorel Bologan (moldáviai, 2680, 2783) és Emil Szutovszkij (izraeli, 2703, 2669) 7,5

7-23. Le Quang Liem (vietnami, 2714, 2733), Almási Zoltán (magyar, 2717, 2730), David Howell (angol, 2603, 2725), Krishnan Sasikiran (indiai, 2700, 2717), Peter Szvidler (orosz, 2749, 2700), Parimarjan Negi (indiai, 2641, 2694), Polgár Judit (magyar, 2710, 2693), Viktor Laznicka (cseh, 2704, 2681), Daniel Fridman (német, 2660, 2632), Jan Gustafsson (német, 2643, 2628),… 7

28. Erdős Viktor (magyar, 2634, 2601) 6,5

49. Rapport Richárd (magyar, 2543, 2574) 6

Három éve az orosz Nyikita Vityjugov négyes holtverseny után nyerte meg a  Tradewise Sakkfesztivál mestercsoportját. Vityjugov a francia Maxime Vachier-Lagrave, az indiai Chanda Sandipan és a címvédő angol Nigel Short társaságában végzett az élen.

Az első hely sorsát rájátszás döntötte el. Két-kétjátszmás páros meccsekre került sor, partinként 10-10 perc és lépésenként 5-5 másodperc gondolkodási idővel. A várakozásnak megfelelően Nyikita Vityjugov legyőzte Chanda Sandipant, a második játszmában meg is kegyelmezett ellenfelének. A másik ágon a címvédő Nigel Short nem kis meglepetésre megadásra kényszerítette a rapid műfajban kontinensbajnok Maxime Vachier-Lagravet. A döntőt Vityjugov kezdhette világossal és nagy kapkodásban is remek technikával érvényesítette anyagi előnyét, 104 lépésben nyert. A második összecsapás 69 lépés után lett döntetlen. Nyikita Vityjugov megérdemelten győzött, veretlenül harcolta végig a tíz fordulót, 20 ezer fontos díjat vehetett át. Holtversenyes társai 12-12 ezer fontot kaptak.

A női első díjat a kínai Zhao Xue nyerte, nagyszerű eredményének méltó jutalma volt a 12 ezer font. Hoang Thanh Trang a negyedik pontcsoportban többek között holtversenyben végzett Nana Dzagnidzével, Marija Muzicsukkal és Pia Cramlinggal.

2014-ben a svájci rendszerű versenyekre jellemző fordulatokkal ért véget az esztendő legjelentősebb nyílt versenye. Mesterhármassal, a holtversenyes elsőséget eldöntő párharcban is domináló bolgár Ivan Cseparinov vehette át a győztesnek járó trófeát. A bolgár sakkozó elsősorban honfitársa, az exvilágbajnok Veszelin Topalov szekundánsaként vívott magának tekintélyt. Gibraltáron Fortuna kegyeltje is volt, hiszen az első hely sorsát eldöntő rájátszásban az első körben Vaszilij Ivancsuk és a címvédő Nyikita Vityjugov viaskodott. Ivancsuk kikapott a párharcban, ahogy oly fényes sikerekkel övezett pályafutása során a sorsdöntő ütközetekben többször is hibázott. Cseparinov az első helyet eldöntő párbajban 1,5-0,5-re diadalmaskodott.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Rapport Richárd az oly népes 7 pontosok csoportjában a 11. helyen végzett. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang csak fél ponttal ért el kevesebbet, mint  legfiatalabb nagymesterünk. Szereplésének fénypontja az ukrán olimpiai bajnok Pavel Eljanov legyőzése volt. A női résztvevők küzdelmében az első hely sorsát eldöntő performance-pontszám az ukrán Maria Muzicsuknak kedvezett, 15 ezer fontot kapott. A kínai Zhao Xue és az ukrán Natalija Zsukova 7 ezer ötszáz fontos nyereménnyel zárta szereplését.

Hikaru Nakamura másodszor győzött

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Tavaly másodszor ünnepelhették tornagyőztesként Hikaru Nakamurát. Az amerikai nagymester hatos nyerősorozattal kezdett, rajt-cél győzelmet aratott, csak három döntetlent engedélyezett riválisainak. A befejező játéknapon az indiai Pentala Harikrishna ellen is irányította a játszmát, gyalogelőnyös bástyavégjátékát azonban nem tudta győzelemig fokozni. Remek teljesítményének hű tükre a 2919-es performance-pontszáma, a + 16,1 Élő-pont.

A rajtlistán csak 15. angol David Howell második helye nagy meglepetés, veretlenül érte el kitűnő eredményét. A befejező játéknapon a nyitásból előnyösebben jött ki a nyitásból a világbajnoknővel, Hou Ji-fannal szemben, de időzavarban könnyen elveszthette volna a partit, s ezzel a második helyét. A 16 ezer font mellé még 18,7 Élő-pontot is nyert.

Hou Ji-fan a Tata Steel Chess szuperverseny után azonnal Gibraltárra utazott, de bírta a fokozott terhelést. Veretlenségét megőrizve lett harmadik, hódította el a női világranglista első helyét a 25 évig uralkodó Polgár Judittól. A rajtlistát vezető bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov már elszokott a svájci rendszerű tornáktól.

Szenzációs a német Dennis Wagner teljesítménye, ahogy a 15 éves Wei Yi ismét bizonyított. Bejött a kockáztatása, 86 lépésben megnyerte utolsó partiját.

Rapport Richárd könnyű győzelemmel zárta a viadalt. Nehéz értékelni hullámzó teljesítményét. Mindkét vereségét kínai nagymesternőktől szenvedte el, csak az orosz Dmitrij Jakovenkóval játszott a szupernagymesterek közül, a dobogós helyekért nem volt versenyben.

A Tradewise Masters 2015 végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

1

2

GM

Hikaru Nakamura

USA

2776

8.5

2919

2

15

GM

David Howell

ENG

2670

8.0

2818

3

13

GM

Hou Ji-fan

CHN

2673

7.5

2772

4

4

GM

Nyikita Vityjugov

RUS

2735

7.5

2770

5

1

GM

Veszelin Topalov

BUL

2800

7.5

2767

6

65

IM

Dennis Wagner

GER

2501

7.5

2759

7

12

GM

Wei Yi

CHN

2675

7.5

2754

8

21

GM

Adhiban B.

IND

2630

7.5

2750

9

7

GM

Pentala Harikrishna

IND

2723

7.5

2748

10

22

GM

Axel Bachmann

PAR

2629

7.5

2722

11

9

GM

Makszim Matlakov

RUS

2695

7.5

2667

12

3

GM

Peter Szvidler

RUS

2739

7.0

2719

13

6

GM

Yu Yangyi

CHN

2724

7.0

2707

14

5

GM

Dmitrij Jakovenko

RUS

2733

7.0

2700

15

26

GM

Daniel Naroditsky

USA

2622

7.0

2698

16

8

GM

Rapport Richárd

HUN

2716

7.0

2677

17

36

GM

Tamir Nabaty

ISR

2579

7.0

2615

18

19

GM

Emil Szutovszkij

ISR

2637

7.0

2605

19

41

GM

Benjamin Bok

NED

2572

7.0

2582

20

43

GM

Deep Sengupta

IND

2569

7.0

2574

21

39

GM

Chanda Sabdipan

IND

2574

7.0

2526

(257 résztvevő)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2016 szuperverseny nyolcadik fordulójában Magnus Carlsen sötéttel játszva remizett az orosz Szergej Karjakinnal. Az amerikai Fabiano Caruana meglepetésre vereséget szenvedett a cseh David Navarától, a norvég világbajnok a rivális botlásának köszönhetően félpontos előnnyel vezet. A játéknapon a holland Loek van Wely megszerezte első győzelmét, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan a bonyodalmakban többször is hibázott. Számos nyerést hagyott ki az ukrán Pavel Eljanov, az angol Michael Adams elkerülte az újabb vereséget. Őrzi veretlenségét az amerikai Wesley So, az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovval osztozott meg a ponton. Döntetlennel zárult a kínai derbi, Ding Liren és Wei Yi partija. A holland Anish Giri és az orosz Jevgenyij Tomasevszkij küzdelme is békekötéssel ért véget. A hétfői pihenőnap után kedden folytatódik a pontvadászat.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A címvédőként játszó norvég világbajnok Magnus Carlsen a torna nyolcadik játéknapján az orosz Szergej Karjakinnal sötéttel játszva remizett. A Világkupa-győztes, egykor ukrán színekben 2004-ben olimpiai bajnokságot nyert orosz nagymester 2013-ban és 2014-ben is nem kis meglepetésre a hazai pályán játszó Carlsen előtt győzött a stavangeri szuperversenyen. Az Orosz Sakkszövetség elnöke, Andrej Filatov évnyitó interjújában az orosz sakkozók elé a 2016-os évre két célt tűzött ki: a világbajnok-jelölti verseny első helyének, s ezzel a világbajnoki kihívói jog megszerzését és a bakui sakkolimpián az aranyérem elhódítását.

Karjakin eddig nem mutatott kirobbanó formát, saját bevallása szerint csak másfél órával a játszma előtt nyitotta ki számítógépét. Carlsen oly széles megnyitási repertoárja ellen nem könnyű készülni, a spanyol megnyitás 3…g6-os változata ritka vendég szupernagymesterek gyakorlatában. A világelső gond nélkül egyenlített ki, a békekötésnél még aligha gondolta, hogy a fél pont is elegendővolt, hogy éllovasként várhassa a keddi folytatást.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A forduló meglepetéseként a cseh David Navara megfosztotta veretlenségétől az amerikai Fabiano Caruanát. A Nimzoindiai védelem egyik jól ismert, sokat játszott változatában Caruana előnybe kerülhetett volna, ehelyett kis hátrányt szedett össze. Navara bástyájával betört a sötét állásba, gondokat okozott az amerikai világbajnok-jelöltnek, aki  a 49. lépésben vesztőt húzott. Navara remekül kihasználta a felkínált lehetőséget, tanulságos módon vezette nyerésre haderejét.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-han hat partit nagyon jól játszott meg, sőt Caruana és honfitársa, Wei Yi ellen is nyerőesélyt szalasztott el. Tegnapi veresége azonban megingatta, a holland Loek van Welyvel szemben a bonyodalmakban többször is hibázott, taktikai lehetőségeit nem használta ki. Van Wely első győzelmét aratta.

Szinte hihetetlen, hogy az ukrán Pavel Eljanov elremizte agyonnyert állását az angol Michael Adams ellen. Szabadgyalogjai robogtak az átváltozási mezők felé, konkrét nyerések maradtak ki, Adams megmenekült az újabb vereségtől.

Őrzi veretlenségét az amerikai Wesley So, örökös sakkal ért véget az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov elleni játszmája. Lépésismétléssel fejeződött be a kínai derbi, Ding Liren és Wei Yi játszmája. A holland Anish Giri és az orosz Jevgenyij Tomasevszkij küzdelme pozíciós állóharcot hozott, békekötéssel zárult.

A 8. forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2769) – Magnus Carlsen (norvég, 2844) döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

Michael Adams (angol, 2744) – Pavel Eljanov (ukrán, 2760) döntetlen (Spanyol megnyitás, 85)

Anish Giri (holland, 2798) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2728)  döntetlen (Angol megnyitás, 57)

Hou Ji-fan (kínai, 2673) – Loek van Wely (holland, 2640) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 43)

Wesley So (amerikai, 2773) – Sahriayar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2747) döntetlen (Olasz megnyitás, 38)

Ding Liren (kínai, 2766) – Wei Yi (kínai, 2706)  döntetlen (Grünfeld védelem, 27)

David Navara (cseh, 2730) – Fabiano Caruana (amerikai, 2787) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 55)

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 5,5 pont

2. Fabiano Caruana 5

3-5. Wesley So, Anish Giri és  Ding Liren 4,5

6-10. David Navara, Wei Yi, Szergej Karjakin, Sahriyar Mamedgyarov és Pavel Eljanov 4

11. Hou Ji-fan 3,5

12-13. Jevgenyij Tomasevszkij és Loek van Wely 3

14. Michael Adams 2,5

78. Tata Steel Chess 2016, Wijk aan Zee, 2016. január 15-31.

kat. XX (2748)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

3

4

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2844

*

½

.

.

.

½

½

½

½

1

.

1

1

.

2870

2.

Fabiano Caruana

g

USA

2787

½

*

½

½

1

0

.

.

.

1

½

.

.

1

5

2849

3.

Wesley So

g

USA

2773

.

½

*

1

½

½

½

½

½

.

½

.

.

.

2790

4.

Anish Giri

g

NED

2798

.

½

0

*

½

½

½

.

1

.

½

.

1

.

2779

5.

Ding Liren

g

CHN

2766

.

0

½

½

*

½

½

1

.

.

½

.

.

1

2791

6.

David Navara

g

CZE

2730

½

1

½

½

½

*

.

½

.

.

0

.

.

½

4

2769

7.

Wei Yi

g

CHN

2706

½

.

½

½

½

.

*

.

.

½

½

½

.

½

4

2760

8.

Szergej Karjakin

g

RUS

2769

½

.

½

.

0

½

.

*

.

½

½

1

½

.

4

2740

9.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2747

½

.

½

0

.

.

.

.

*

0

1

½

½

1

4

2745

10.

Pavel Eljanov

g

UKR

2760

0

0

.

.

.

.

½

½

1

*

.

½

1

½

4

2746

11.

Hou Ji-fan

g

CHN

2673

.

½.

½

.

½

1

½

½

0

.

*

.

0

.

2696

12.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2728

0

.

.

½

.

.

½

0

½

½

.

*

½

½

3

2663

13.

Loek van Wely

g

NED

2640

0

.

.

0

.

.

.

½

½

0

1

½

*

½

3

2669

14.

Michael Adams

g

ENG

2744

.

0

.

.

0

½

½

.

0

½

.

½

½

*

2597

A keddi 9. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Szergej Karjakin

Wei Yi – David Navara

Sahriyar Mamedgyarov – Ding Liren

Loek van Wely – Wesley So

Jevgenyij Tomasevszkij – Hou Ji-fan

Pavel Eljanov – Anish Giri

Magnus Carlsen – Michael Adams

Karjakin,S (2769) - Carlsen,M (2844)
Spanyol megnyitás [C79]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 g6

A világbajnok a ritka változatot választotta, előszeretettel játssza villámpartikban, de két éve Hikaru Nakamura, tavaly Michael Adams ellen klasszikus gondolkodási idejű partiban is bevetette.

4.0-0 Fg7 5.c3 a6 6.Fa4 d6 7.d4 Fd7 8.Be1

A 2014-es St. Louis-i tornán Nakamura, a tavalyi samkiri Gasimov emlékverseny Adams is a 8.d5 Hce7 9.Fxd7+ Vxd7 10.c4 h6 11.Hc3 f5 változatban csatázott Carlsennel.

8...Hf6 9.d5 He7 10.Fxd7+ Hxd7 11.Fe3 Hg8 12.c4

Szergej Karjakin nem akadályozta meg a sötéten mozgó futók cseréjét.

12...Fh6 13.Hc3 Fxe3 14.Bxe3 Hgf6 15.b4 0-0 16.Bc1 Ve7 17.Hd2 a5 18.a3 axb4 19.axb4 Hb6 20.h3 Bfc8 21.Ba1 Bxa1 22.Vxa1 Ba8 23.Vb2 Ve8 24.Vc2

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

24...c6 25.Kh2 Vc8 26.dxc6 Vxc6 27.Vb3 Kg7 28.Bd3 Ba1 29.Vb2 Ba8 30.Vb3 Ba1 31.Vb2 Ba8 és döntetlen

Navara,D (2730) - Caruana,F (2787)
Nimzoindiai védelem [E39]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.Hf3 c5 6.dxc5 Ha6 7.g3 Hxc5 8.Fg2 Hce4 9.0-0 Hxc3 10.bxc3 Fe7 11.e4 d6 12.e5 dxe5 13.Hxe5 Vc7 14.Ve2 Hd7 15.Ff4 Hxe5 16.Fxe5 Fd6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

17.Bfe1

A jól ismert változatban világossal gyakran játsszák a 17.Fxd6 Vxd6 18.Bfd1 Vc7 19.Vd3 Bb8 20.Vd6 Vxd6 21.Bxd6 folytatást, a játszmák többségében döntetlen született.

17...Bb8 18.Bad1 Fxe5 19.Vxe5 Vxe5 20.Bxe5 b6 21.c5 f6 22.cxb6 axb6

Világosra előnyös a 22...fxe5 23.bxa7 Fa6 24.axb8V Bxb8 25.Ba1 változat.

23.Be2 Kf7 24.f4 e5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

25.fxe5 Fg4 26.e6+ Kg6 27.Fe4+ f5

Miért nem nyerte el Fabiano Caruana tetszését a 27...Kh6 28.Kf2 Fxe2 29.Kxe2 Bbc8 30.Bd6 Bxc3 31.Bxb6 Be8 folytatás?

28.e7 Fxe2 29.Bd6+ Kg5 30.exf8B Bxf8 31.Fd5 Bf6 32.Bd7 Kh6

Tempóvesztésnek bizonyult, 32...Kg6 jobb volt.

33.Kf2 Fb5 34.Bc7 Bd6 35.c4 Fe8 36.Bc8 Fd7 37.Bd8 Kg6 38.Ke3 Kf6 39.Kd4 Ke7 40.Bg8 Bg6 41.Ke5 Bg5 42.Bb8 Bg6 43.Bh8 Bh6 44.h4 Fe6 45.Ba8 Fd7 46.Bh8 Fe6?!

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

47.a4 Fd7 48.Ba8 Bg6 49.Ba7 Bxg3?

Vesztőlépés, David Navara megtalálta a tanulságos fonalas nyerést.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

50.a5! bxa5 51.c5 Kd8 52.h5! f4 53.Kd6 Fc8 54.c6 Bg5 55.Ff7! és sötét feladta

Hou Ji-fan (2673) - Van Wely,L (2640)
Szicíliai védelem [B81]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e6 7.g4 h6 8.Vf3 Hbd7 9.Vg2 g5 10.0-0-0 He5 11.Fe2 b5 12.h4 Bg8 13.hxg5 hxg5 14.Hf3

Az exvilágbajnoknő kiengedte kis előnyét. 14.a3 Fb7 15.Hb3 Hfd7 16.f3 Bc8 17.Fd4 jött számításba.

14...Hexg4 15.Fd4

Már az egálon kellett volna gondolkodni a 15.e5 Hxe3 16.fxe3 b4 17.exf6 bxc3 18.He5 Ba7 19.Vc6+ Fd7 20.Bxd6 Fxd6 21.Vxd6 változattal.

15...Fb7 16.He1

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

16...b4 17.Fxg4 bxc3 18.Fxc3 Bc8

Figyelmet érdemelt a 18...Fxe4 19.Ff3 d5 20.Hd3 g4 21.Fxf6 Fxf3 22.Vxf3 gxf3 23.Fxd8 Bxd8 folytatás.

19.Fxf6 Vxf6 20.Hd3 Vd4

Többet ígért a 20...Fg7 21.f3 Fc6 22.Vf2 Fa4 választás.

21.f3 Fg7 22.Kb1 Ke7 23.Vd2 Ff6 24.Bh6 Vb6 25.a3 a5?!

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

26.Vh2?

Hou Ji-fan a 26.e5! dxe5 27.Hc5 Vxc5 (27...Bcd8 28.Hd7 Vc7 29.Bxf6 Bg7 30.Bxf7+ Kxf7 31.Hxe5+ Kf6 32.Vxd8+ Vxd8 33.Bxd8 Kxe5 34.Bf8) 28.Vd7+ Kf8 29.Bxf6 Ve7 30.Vxe6 Vxe6 31.Fxe6 Bc7 folytatással kiegyenlítette volna esélyeit.

26...Fg7?

Jelentős előnyt adott a 26...Bh8 27.Bxh8 Bxh8 28.Vd2 Fa6 változat.

27.Bh5?

Az exvilágbajnoknő időzavarban nem látta a 27.Fxe6 fxe6 28.Bg6 Bc7 29.Vh5 Kd8 30.Vxg5+ Kc8 31.Bxe6 lehetőséget.

27...Fa6 28.Vd2 

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

28...Fc3 29.Vc1 Fd4 30.Vd2 Fxd3 31.cxd3 Bc3 32.Bh2 Bxa3 33.Vc1 Bb8 34.Bc2 Bb3

Loek van Wely válogathatott a nyerések között. 34...Vb3 mattolt volna.

35.Bdd2 Fe3 36.Vd1 Fxd2 37.Vxd2 Vg1+ 38.Vc1 Vxc1+ 39.Kxc1 B8b7 40.d4 a4 41.Fh5 B3b4 42.d5 exd5 43.exd5 Bd4 és világos feladta

Giri,A (2798) - Tomasevszkij,E (2728)
Angol megnyitás [A11]

1.g3 d5 2.Hf3 Hf6 3.Fg2 c6 4.0-0 Ff5 5.c4 e6 6.Vb3 Vb6 7.d3 Hbd7 8.cxd5 Vxb3 9.axb3 exd5 10.Fd2 Hc5 11.Hd4 Fd7 12.b4 He6 13.Hb3 Fe7 14.Fc3 0-0 15.H1d2 a6 16.Hf3 Bad8 17.Bfc1 He8 18.Hfd4 Hxd4 19.Hxd4 Hd6 20.f4 Bfe8 21.Kf2 Ff8 22.Ff3 g6 23.g4 Fg7 24.h4 Fc8 25.e3 Be7 26.Bh1 Bde8 27.Bae1 h6 28.h5 g5 29.f5 Fe5 30.Fd1 Fd7 31.Fb3 b6 32.He2 Kg7 33.Fxe5+ Bxe5 34.Hc3 a5 35.bxa5 bxa5 36.Fa4 Bb8 37.b3 Bb4 38.d4 Be8 39.Kf3 Beb8 40.Bc1 Kf8 41.Bh2 Ke7 42.Bhc2 B4b6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

43.e4 dxe4+ 44.Hxe4 Hxe4 45.Kxe4 Kd6 46.Bc5 Ba6 47.Kd3 f6 48.B1c3 Fe8 49.Ke4 Fd7 50.Kd3 Fe8 51.Ke3 Bb7 52.Bc1 Bb8 53.Kd3 Fd7 54.B1c2 Fe8 55.B2c3 Bb4 56.Ke4 Fd7 57.Kd3 Fe8 és döntetlen

Ding Liren (2766) – Wei Yi (2706)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 Hc6 8.Fe2 e5 9.d5 Hd4 10.Hxd4 exd4 11.Vxd4 c6 12.Vc4 b5 13.Vxc6 Fd7 14.Vd6 Be8 15.f3

A tavalyi Tata Steel Chess tornán Levon Aronjan és Anish Giri a 15.Fg5 b4 16.Vxb4 Hxd5 17.Hxd5 Vxg5 18.0-0 Bab8 19.Vd6 Fh3 20.Hf4 Fg4 21.Fxg4 Fe5 22.Vd7 Vxf4 23.g3 Vf6 24.Bad1 Fxb2 25.Va4 Bed8 26.Bxd8+ Bxd8 27.Vxa7 Kg7 változatban osztozott meg a ponton, a különböző színű futók miatt az örmény nagymester anyagi előnyét nem tudta érvényesíteni.

15...Hh5 16.Fe3 f5 17.Va3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

17...b4 18.Vxb4 Bb8 19.Va3 fxe4 20.f4 Vh4+ 21.g3 Hxg3 22.Ff2 Vh3 23.Fxg3 Bec8 24.Ff1

Ding Liren a lépésismétlést választotta. A 24.Bg1 Fd4 (24...Bxb2? 25.Bc1 Bcb8 26.Vxa7) 25.0-0-0 Fc5 26.Va6 Vf5 folytatásban bőséges kompenzációja van sötétnek az áldozott tisztért. 27.Bgf1 re 27...Bb6 következne.

24...Vg4 25.Fe2 Vh3 26.Ff1

Taktikai megoldás 26.Bf1-re a 26...Bxb2 27.Bc1 Fxc3+ 28.Bxc3 Bxe2+ 29.Kxe2 Fb5+ 30.Ke3 Fxf1 31.d6 Bxc3+ 32.Vxc3 Ve6 33.Vc6 a6 változat.

26...Vg4 27.Fe2 és döntetlen

So,W (2773) - Mamedgyarov,S (2747)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 0-0 6.Be1 d6 7.c3 a6 8.a4 Fa7 9.Ha3 Bitkán előforduló terv. 9...h6 10.Hc2 Be8 11.Fe3 Fe6 12.Fxe6 Bxe6 13.Fxa7 Bxa7 14.d4 exd4 15.Hfxd4 Hxd4 16.Vxd4 Ba8

Kiegyenlített esélyek mellett folyt a küzdelem. Sötét állásában nincs gyengeség.

17.f3 a5 18.He3 Vd7 19.Bed1 b6 20.Vc4 Bae8 21.Vb5 Vc8 22.b4 Va8 23.Vd3 c6 24.bxa5 bxa5 25.c4 g6 26.Vc3 Hd7 27.Hc2 Hc5 28.Hd4 B6e7 29.Bd2 h5 30.Ve3 Va6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

31.Hf5 gxf5 32.Vg5+ Kf8 33.Vh6+ Kg8 34.Vg5+ Kf8 35.exf5 Vxc4 36.Vh6+ Kg8 37.Vg5+ Kf8 38.Vh6+ és döntetlen

Adams,M (2744) - Eljanov,P (2760)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Fe7 10.Bd1+ Ke8 11.g4 Hh4 12.Hxh4 Fxh4 13.Hc3 h5 14.f3 f5 15.exf6 gxf6 16.He2 Kf7 17.b3 Be8 18.Hf4 hxg4 19.fxg4 f5 20.Bf1 Ff6 21.Bb1 Fd4+ 22.Kh1?! fxg4 23.Fb2 Fxb2 24.Bxb2

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

24...Be3

Még erősebb volt a 24...Bh8 25.Kg1 gxh3 26.Hxh3+ Ke7 27.Hf4 Ff5 folytatás.

25.c4 Bf3?! 26.Bxf3 gxf3 27.Bf2 Ff5 28.Kh2 Fe4 29.Hd3 Ke6 30.He1 Kd6 31.Kg3 Kc5 32.Hxf3 Kb4 33.Kf4 Fb1 34.Bb2 Bf8+ 35.Ke3 Ff5 36.Bh2 Ka3 37.h4 Fb1 38.h5 Fxa2 39.Hd2 Fxb3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

40.Kd4 Fc2 41.Kc3 Fh7 42.Bh1 Ka2 43.Bh2 b6 44.He4+ Ka3 45.Hg5 Fb1 46.Bh1 Fa2 47.Bh3 b5 48.He6 Bg8 49.h6 Fxc4 50.Hd4 Fd5 51.h7 Bh8 52.Hc2+ Ka4 53.Kd4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

53...b4 54.Kc5 a5 55.Bh4 Kb3 56.Hd4+ Ka3 57.Hc2+ Kb2 58.Bh2

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

58...b3!?

Simán nyert az 58...Bxh7 59.Bxh7 Kxc2 60.Bh2+ Kb1 61.Bd2 b3 62.Bd1+ Ka2 63.Bd4 a4 folytatás.

59.He3+ Ka3 60.Hd1 a4 61.Hc3 b2 62.Bh3 Fe6 63.Be3 Ff5?!

Egyszerű volt a megoldás 63...Bxh7 64.Hd5+ (64.Bxe6 Bh3 65.Hb1+ Kb3) 64...Ka2 65.Hc3+ Kb3 66.Hd1+ Kc2 67.Hxb2 a3 folytatással.

64.Hd5+ Ka2 65.Hb4+ Ka1 66.Ba3+ Kb1 67.Bf3 Kc1 68.Bf1+ Kd2 69.Bf2+ Ke3 70.Bxb2 Bxh7 71.Ba2 Bh1 72.Ba3+

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

72...Ke4? 73.Ha2 Ke5 74.Bxa4 Fe4 75.Ba8 Fg6 76.Bf8 Ba1 77.Bf2 Fe4 78.Be2 Kf4 79.Hc3 Ff3 80.Be7 Bc1 81.Kd4 c5+ 82.Kd3 c6 83.He2+ Fxe2+ 84.Bxe2 Kf5 85.Be8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Tata Steel Chess 2016 szuperverseny hetedik fordulójában Magnus Carlsen sötéttel győzte le az ukrán Pavel Eljanovot, az amerikai Fabiano Caruana a kínai Ding Lirent fosztotta meg veretlenségétől. Caruana és Carlsen holtversenyben egypontos előnnyel vezet. A holland házirangadót Anish Giri nyerte meg, a 21 éves világbajnokjelölt feljött a holtversenyes harmadik helyre. A játéknap negyedik győzelmét az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov aratta, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan egyenlő esélyű állásban hibázott. Hetedszer is remizett a legfiatalabb résztvevő, a 16 esztendős kínai Wei Yi, az amerikai Wesley So őrzi veretlenségét. Döntetlennel ért véget a cseh David Navara és az orosz Szergej Karjakin, valamint az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és az angol Michael Adams játszmája is.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A viadal hetedik fordulójának magyar szereplője is volt, a játéknap kétszeres olimpiai bajnoknőnk, a férficsapattal kétszeres ezüstérmes, kapitányként a válogatottal a csapat Európa-bajnokságon, Raykjavíkban bronzérmes Polgár Judit gongütésére kezdődött meg. Nagymesternőnk később dedikálta életrajzi regényét és aktívan részt vett a játszmaelemzésekben.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A norvég világbajnok Magnus Carlsen ma is elvarázsolta a sakkrajongókat. Az ukrán Pavel Eljanov ellen a katalán megnyitású partiban az éles 10…g5 mellett döntött, mellőzte az f5 lépést, így a játszma másképp alakult, mint a Bielben látott Eljanov-Rapport összecsapás. Az ukrán sakkozó is a fokozott bonyodalmakra szavazott, tisztet áldozott, ellenértékként szabadgyalogokhoz jutott. Carlsen azonban pontosan számolt, sikerrel tartóztatta fel az oly veszélyesnek tűnő gyalogokat, majd két tisztje lett bástyával szemben. Aktív haderejének végső sikeréhez Eljanov is segítséget nyújtott, a 34. lépést követően feladta reménytelen állását. Magnus Carlsen mesterhármasával az amerikai Fabiano Caruanával holtversenyben egypontos előnnyel vezet.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A márciusi világbajnok-jelölti versenyre készülő Caruana megfosztotta veretlenségétől a kínai Ding Lirent. A spanyol megnyitású játszmában a kínai olimpiai bajnok óvatlan volt, a sötéten mozgó futók cseréje után gyalogszerkezeti gyengeségei miatt gyalogot vesztett. Anyagi előnyét Caruana  csak hosszú küzdelemben tudta érvényesíteni, Ding Liren 43…Vxa5-tel követte el a döntő hibát.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Elvesztette veretlenségét a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan is. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovval szemben gondos védekezéssel kiegyenlítette esélyeit, de korán ütötte világos a4 gyalogját, elnézett egy közbeiktatott futólépést, reménytelen végjátékba keveredett, mentséget nem találhatott.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A holland házirangadón a 21 esztendős világbajnokjelölt Anish Giri érdekes partiban legyőzte a Wijk aan Zee-ben huszonnegyedszer játszó, 43 esztendős Loek van Welyt. A „veterán” nagymester elhibázott tervére Giri királyszárnyi akciót kezdeményezhetett, döntő anyagi előnyt szerzett.

Három játszma pontosztozkodással fejeződött be. A cseh David Navara gyalogot rabolt, az orosz Szergej Karjakin bástyáival behatolt a második sorra. Navara vezérét leadta bástyáért és futóért, áttörhetetlen védőállást épített fel.

Hetedszer remizett a legfiatalabb résztvevő, a 16 esztendős We Yi. A spanyol megnyitás nyílt változatában nem tudta világos játékát erősíteni, az amerikai Wesley So sokáig próbálkozott, hogy szemre tetszetősebb bástyavégjátékban nyerjen, de kísérleteit a kínai nagymester hárította.

Óvatosan sakkozott a vereségeiktől bizonytalanná vált, még nyeretlen orosz Jevgenyij Tomasevszkij és az angol Michael Adams.

A 7. forduló eredményei:

David Navara (cseh, 2730) – Szergej Karjakin (orosz, 2769) döntetlen (Félszláv védelem, 35)

Fabiano Caruana (amerikai, 2787) – Ding Liren (kínai, 2766) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 83)

Wei Yi (kínai, 2706) – Wesley So (amerikai, 2773) döntetlen (Spanyol megnyitás,

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2747) – Hou Ji-fan (kínai, 2673) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 55)

Loek van Wely (holland, 2640) – Anish Giri (holland, 2798) 0 – 1 (Szláv védelem, 45)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2728) – Michael Adams (angol, 2744) döntetlen (Vezércsel, 34)

Pavel Eljanov (ukrán, 2760) – Magnus Carlsen (norvég, 2844) 0 – 1 (Katalán megnyitás, 34)

A verseny állása:

1-2.Fabiano Caruana és Magnus Carlsen 5 pont

3-5. Wesley So, Anish Giri és  Ding Liren 4

6-10. Hou Ji-fan,  Wei Yi, Szergej Karjakin, Pavel Eljanov és Sahriyar Mamedgyarov 3,5

11.  David Navara 3

12 Jevgenyij Tomasevszkij 2,5

13-14. Loek van Wely és Michael Adams 2

78. Tata Steel Chess 2016, Wijk aan Zee, 2016. január 15-31.

kat. XX (2748)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

3

4

1.

Fabiano Caruana

g

USA

2787

*

½

½

½

1

½

.

.

1

.

.

.

.

1

5

2923

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2844

½

*

.

.

.

.

½

.

1

½

½

1

1

.

5

2886

3.

Wesley So

g

USA

2773

½

.

*

1

½

½

½

½

.

.

½

.

.

.

4

2797

4.

Anish Giri

g

NED

2798

½

.

0

*

½

.

½

.

.

1

½

.

1

.

4

2785

5.

Ding Liren

g

CHN

2766

0

.

½

½

*

½

.

1

.

.

½

.

.

1

4

2803

6.

Hou Ji-fan

g

CHN

2673

½

.

½

.

½

*

½

½

.

0

1

.

.

.

2754

7.

Wei Yi

g

CHN

2706

.

½

½

½

.

½

*

.

½

.

.

½

.

½

2760

8.

Szergej Karjakin

g

RUS

2769

.

.

½

.

0

½

.

*

½

.

½

1

½

.

2724

9.

Pavel Eljanov

g

UKR

2760

0

0

.

.

.

.

½

½

*

1

.

½

1

.

2745

10.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2747

.

½

.

0

.

1

.

.

0

*

.

½

½

1

2741

11.

David Navara

g

CZE

2730

.

½

½

½

½

0

.

½

.

.

*

.

.

½

3

2716

12.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2728

.

0

.

.

.

.

½

0

½

½

.

*

½

½

2642

13.

Loek van Wely

g

NED

2640

.

0

.

0

.

.

.

½

0

½

.

½

*

½

2

2612

14.

Michael Adams

g

ENG

2744

0

.

.

.

0

.

½

.

.

0

½

½

½

*

2

2571

A 8. forduló párosítása:

Szergej Karjakin – Magnus Carlsen

Michael Adams – Pavel Eljanov

Anish Giri – Jevgenyij Tomasevszkij

Hou Ji-fan – Loek van Wely

WEsley So – Sahriayar Mamedgyarov

Ding Liren – Wei Yi

David Navara – Fabiano Caruana

Eljanov,P (2760) - Carlsen,M (2844)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 He4

Az adatbázisban százával találjuk a játszmákat a 8...c6 9.Ff4 (9.Bd1) 9...b6 10.Bd1 Fb7 11.Hc3 változatban. A világbajnok az "agyonelemzett" varikat nem kedveli.

9.Ff4 c6 10.Hc3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

10...g5

A tavalyi bieli szuperversenyen Pavel Eljanov és Rapport Richárd partijában a holland védelemből alakult ki az állás, így nagymesterünk már meghúzta az f5 lépést. Lépéscserékkel azonban eljutottunk a pozícióhoz. Ricsiék partijához a 10...f5 11.Bad1 g5 12.Fe3 Hd6 13.b3 Ff6 14.Fc1 Bf7 15.Fa3 He4 16.Hxe4 fxe4 17.He5 folytatással juthatunk, a játszma döntetlennel ért véget. Az 1963-as Petroszjan-Botvinnik világbajnoki döntő 9. partijában lépéscserékkel fordult elő a g5 lépés, világos megtámadott futójával c1-re vonult vissza.

11.Fe3 Hd6

Az f5 mezőt Magnus Carlsen huszárjának tartotta fenn.

12.b3 Hf5 13.g4

Logikusabb lett volna a futóval ellépni, az állás kiélezése a világelsőnek kedvezett.

13...Hxe3 14.fxe3 b5! 15.e4 b4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

16.exd5!?

Eljanov úgy értékelte, hogy az áldozott tisztért elegendő ellenértéket kap.

16...bxc3 17.dxc6 Hb8 18.Ve4 f5 19.gxf5 exf5 20.Vd5+ Vxd5 21.cxd5 Ha6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

22.Bac1 Hc7 23.He5 f4 24.Hc4

Számításba jött a 24.Bxc3 Hb5 25.Bd3 Ff5 26.e4 fxe3 27.Bxe3 Fd6 28.Hc4 Ff4 29.Be7 folytatás.

24...Bd8 25.Bxc3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

25...Hxd5! 26.c7 Hxc7 27.Fxa8 Hxa8 28.e3?

Jobb volt a 28.He5 Hb6 29.Hc6 (29.Bc7 Ff6 30.Bfc1 Fh3 31.Hc6 Bxd4 32.Hxd4 Fxd4+ 33.Kh1 Hd5 34.B7c6 Fe3 35.Bd1 Ff5 után a három könnyűtiszttel a két bástya nehezen tud megbirkózni!) 29...Ff6 30.h4 h6 31.hxg5 hxg5 32.Hxd8 Fxd4+ 33.e3 Fxc3 34.exf4 Fd4+ folytatás, de a futópár gondot okoz világosnak.

28...Fb4 29.Bc2

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

29...Fb7 30.h4 Fe4 31.Bh2?! Hb6! 32.He5 fxe3 33.hxg5 Bxd4 34.Hg4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

34...Hd5 és világos feladta

Caruana,F (2787) – Ding Liren (2766)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a3 Ha5 9.Fa2 c5 10.Hc3 Fe6 11.Hh4 c4 12.Hf5 Fxf5 13.exf5 0-0 14.dxc4 Hxc4 15.Fxc4 bxc4 16.Fg5 Bb8 17.Bb1 Hd7?!

Ding Liren a gyalogszerkezeti gyengeség miatt az újabb cserével hátrányba került.

18.Fxe7 Vxe7 19.Hd5 Vd8

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

20.Vg4 Bb5 21.Vxc4 Hb6 22.Hxb6 Vxb6 23.b4 d5 24.Vb3 Vc6 25.Bfe1 d4 26.a4 Bd5 27.h4

Caruana még nem vállalkozott az előrenyomulásra b5-tel.

27...Bb8 28.Vf3 f6 29.Bed1 Vc4 30.Vd3 Bc8 31.Bb2 Bd6 32.b5 Bb6 33.Ba1 h5 34.Ba3 Vd5 35.Bab3 e4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

36.Vd1 Bd8 37.bxa6 Bxa6 38.Bb5 Vd6 39.a5 d3 40.cxd3 exd3 41.Bd2 Bc6 42.Bb3 Vc7 43.Bb1 Vxa5?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

44.Bxd3! Bdc8 45.Vxh5 Ve5 46.Bbd1 Bc1 47.Vf3 Bxd1+ 48.Bxd1 Ve8 49.g3 Bc5 50.Ba1 Vd7 51.Ba8+ Bc8 52.Ba5 Kh7 53.Bd5 Ve8 54.Kg2 Bc7 55.Ba5 Vf7 56.Vd5 Vxd5+ 57.Bxd5 Bc4 58.Bd2 Kg8 59.f3 Kf8 60.g4 Bc1 61.Kg3 Bg1+ 62.Bg2 Ba1

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

63.g5 Kf7 64.Kg4 Ba4+ 65.f4 fxg5 66.hxg5 Ba1 67.Bb2 Bg1+ 68.Kh3 Bf1 69.Bb7+ Kf8 70.Kg4 Bh1 71.f6 gxf6 72.g6 Ba1 73.Kf5 Ba6 74.Bf7+ Kg8 75.Be7 Ba4 76.Be4 Ba6 77.Be6 Ba4 78.Bxf6 Ba5+ 79.Kg4 Kg7 80.Bd6 Ba1 81.Kg5 Bg1+ 82.Kf5 Kh6 83.Bd8 és sötét feladta

Mamedgyarov,S (2747) – Hou Ji-fan (2673)
Nimzoindiai védelem [E51]

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 d5 5.Va4+ Hc6 6.e3 0-0 7.Vc2 Fd6 8.h3 dxc4 9.Fxc4 e5 10.0-0 a6 11.a3 Fd7 12.Bd1 h6 13.b4 Ve7

Számításba jött a 13...exd4 14.exd4 Vc8 15.Fxh6 Fxh3 16.Vg6 Vg4 17.Vxg7+ Vxg7 18.Fxg7 Kxg7 19.gxh3 Bh8 folytatás.

14.d5 Ha7 15.e4 Hc8 16.Fe3 a5 17.b5 Be8 18.a4 Fb4 19.Fd3 Hb6 20.Hd2 Fc5 21.Fxc5 Vxc5 22.Hb3 Vd6 23.Fe2 Bec8 24.Bab1 Ve7 25.Vc1 He8 26.Ve3 Hd6 27.Bbc1 Vg5 28.Vxg5 hxg5 29.Hc5 Kf8 30.Hb1 Ke7 31.Hd2 g6 32.Bc3 Fe8 33.Bb1 Bab8 34.Hdb3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

34...c6!

Az exvilágbajnoknő kiegyenlítette esélyeit.

35.bxc6 bxc6 36.dxc6 Fxc6 37.Hxa5 Hxa4?

Sahriyar Mamedgyarovnak ajándékozta az egész pontot. 37...Fe8 38.Bb4 f6 39.f3 Hxa4 40.Bxa4 Bxc5 41.Bxc5 Fxa4 egyenlő álláshoz vezetett volna.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

38.Bxb8 Hxc3 39.Fg4! f5 40.exf5 gxf5 41.Bxc8 Hxc8 42.Hxc6+ Kd6 43.Fxf5 Kxc6 44.He6 Hd6 45.Fg4 Hde4 46.f3 He2+ 47.Kf1 H2g3+ 48.Ke1 Hc5 49.Hxg5 Hd3+ 50.Kd2 Hf4 51.Ke3 Hh1 52.Ke4 Kd6 53.Hf7+ Ke7 54.Hxe5 Hxg2 55.Kf5 és sötét feladta

Van Wely,L (2640) - Giri,A (2798)
Szláv védelem [D11]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.e3 Fg4 5.h3 Fh5 6.Hc3 e6 7.g4 Fg6 8.He5 Hbd7 9.h4

Különbözőek az ízlések, többen kedvelik a 9.Hxg6 hxg6 10.Fd2 (10.g5 Hg8 11.e4) 10...Fb4 11.cxd5 exd5 változatot.

9...dxc4 10.Hxc4

Népszerűbb a 10.Hxg6 hxg6 11.g5 Hd5 12.Fxc4 Fb4 13.Fd2 folytatás.

10...h5 11.g5 Hd5 12.Fg2 H5b6 13.b3 Fb4 14.Fd2 e5 15.a3 Hxc4 16.bxc4 Fa5 17.0-0 0-0 18.c5 Be8

A holland házirangadón Anish Giri megragadta a kezdeményezést.

19.Ba2 Vc7 20.Bb2 b6 21.cxb6 axb6 22.d5 e4 23.dxc6 Vxc6 24.Hb5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

24...He5 25.Fxa5 Bxa5 26.Hd4 Vd6 27.He2 Hd3 28.Hf4 Bxa3 29.Bb5 Vc6 30.Vb1 Hxf4 31.exf4 Vd7! 32.Bxb6 Vg4 33.Bb8? Bxb8 34.Vxb8+ Kh7 35.Ve5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

35...Bf3 36.f5 Fxf5 37.Be1 Bf4 38.Be3 Fg6 39.Vd6 Vxh4 40.Bg3 Bg4 41.Ve5 Bxg3 42.fxg3 Vg4 43.Kf2 Ff5 44.Ve7 Kg6 45.Ve5 Vxg5 és világos feladta

Navara,D (2730) - Karjakin,S (2769)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 e5 9.cxd5 cxd5 10.e4 exd4 11.Hxd5 Hxd5 12.exd5 h6 13.Bd1 He5 14.Hxd4 Fg4 15.Fe2 Bc8 16.Vb3 Be8 17.Ff4 Vf6 18.Fg3 Fxe2 19.Hxe2 h5 20.Hd4 h4 21.Fxe5 Bxe5 22.h3 Be4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

23.Vxb7 Bb8 24.Vxa7 Bxb2 25.Hf3 Bee2 26.Bf1 Fg3 27.Bad1 Bxa2 28.Vc5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

28...Fxf2+ 29.Bxf2 Bxf2 30.Vxf2 Bxf2 31.Kxf2 Kf8 32.d6 Ke8 33.Bd4 g5 34.Be4+ Kd8 35.Be5 Vxd6 és döntetlen

Wei Yi (2706) - So,W (2773)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Hbd2 Hc5 10.c3 Fe7 11.Fc2 d4 12.Hb3 d3 13.Fb1 Hxb3 14.axb3 Ff5 15.Be1 0-0 16.Fe3 Vd5 17.Fd4 Bfd8 18.Be3 Hxd4 19.cxd4 c5 20.Fxd3 cxd4 21.Be2 Ve6 22.Bd2 Fxd3 23.Bxd3 Fc5 24.Vd2 Bd5 25.h3 h6 26.Vf4 Be8 27.Vd2 Fa7 28.Bd1 Fb8 29.Be1 Fxe5 30.Hxe5 Bxe5 31.Bxe5 Vxe5 32.Bxd4 Ve1+ 33.Kh2 Vxd2 34.Bxd2

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

34...Kf8 35.Kg3 Be6 36.Kf3 Ke7 37.b4 Bc6 38.Ke3 Ke6 39.b3 Ke5 40.f4+ Ke6 41.Bd3 Bc2 42.Bd2 Bc3+ 43.Bd3 Bc1 44.Kf3 Bf1+ 45.Ke3 g5 46.fxg5 hxg5 47.Kd4 f5 48.Be3+ Kf6 49.Be2 f4 50.Kc5 Ba1 51.Bd2 Ba3 52.Bd6+ Kf5 53.Bd5+ Kg6 54.Bd3 Ba1 55.g4 Kf6 56.Kd4 Bc1 57.Ke4 Be1+ 58.Kd4 Bc1 59.Ke4 Ke6 60.Kd4 Bc2 61.Ke4 Be2+ 62.Kd4 Kd6 63.Bf3 Be7 64.Bd3 Be8 65.Bf3 Be5 66.Bc3 Be6 67.Bf3 Be8 68.Bd3 Kc6 69.Bf3 Kd6 70.Bd3 Be5 és döntetlen

Tomasevszkij,E (2728) - Adams,M (2744)
Vezércsel [D36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.cxd5 exd5 5.Fg5 c6 6.e3 Fe7 7.Fd3 h6 8.Fh4 Hbd7 9.Vc2 Hh5 10.Fxe7 Vxe7 11.0-0-0 Hb6 12.h3 Fe6 13.Hf3 Hf6 14.Kb1 0-0-0 15.Hd2 Kb8 16.Hb3 Bhe8 17.f3 Hfd7 18.Bhe1 Bc8 19.Bc1 Bc7 20.Hb5 Bcc8 21.Hc3 a6 22.He2 Hc4 23.Hf4 Hd6 24.Hc5 g5 25.Hfxe6 fxe6 26.e4 dxe4 27.Fxe4 Hxc5 28.dxc5 Hxe4 29.Vxe4 Bcd8 30.Ve5+ Vc7 31.Vxc7+ Kxc7 32.Be4 Bd2 33.Bc2 Bd1+ 34.Bc1 Bd2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2016 szuperverseny hatodik fordulójában Magnus Carlsen könnyű győzelmet aratott, az orosz Jevgenyij Tomasevszkij már a 30. lépés után feladásra kényszerült. A norvég világbajnok holtversenyben vezet a játéknapon döntetlent elérő amerikai Fabiano Caruanával és a kínai Ding Lirennel. Megszerezte első győzelmét a holland Anish Giri, az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov ellen nyert. feljött ötven százalékra. Nagy csatában lett remi a kínai rangadó, Hou Ji-fan és Wei Yi játszmája. Óvatos játék után megosztozott a ponton az orosz Szergej Karjakin és az ukrán Pavel Eljanov, nem bírt egymással az angol Michael Adams és a holland Loek van Wely sem.

A torna hatodik játéknapján öt döntetlen mellett két világossal elért győzelem született. Örülhettek a rendezők, a viadal előtt az egyik esélyesnek tartott Anish Giri megszerezte első győzelmét. A címvédő világbajnok Magnus Carlsen második nyerésével már hármas holtversenyben vezet.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Carlsen a vezérgyalog megnyitással meglepte az orosz Jevgenyij Zomasevszkijt, a világbajnok játéka eltért a megszokott sablontól eredeti ötlete hosszas gondolkodásra kényszerítette, időzavarba került, szinte ellenállás nélkül adta meg magát.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

A versenyen először jött jól ki a nyitásból Anish Giri. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov ellen meggyőző előnyt ért el, térelőnyét, tisztjeinek aktívabb helyzetét kihasználva minőséget nyert. Anyagi előnyét gond nélkül érvényesítette, gyorsabban is nyerhetett volna.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Az amerikai rangadón Fabiano Caruanának meg kellett küzdenie a fél pontért Wesley So ellenében. Könnyelmű vezérlépésére So előnybe került, nem játszott azonban elég erélyesen, bár gyalogelőnyt szerzett, a minimális anyag mellett nem tudta azt győzelemig fokozni.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Nagy csatát láttunk a kínai derbin, Hou Ji-fan és Wei Yi küzdelmében. Az exvilágbajnoknő királyszárnyi akciót kezdeményezett, a legfiatalabb résztvevő Wei jelentős időhátrányba került. Hou Ji-fan helyreállította az anyagi egyensúlyt, kezdeményezéshez jutott, de nem látta meg a kecsegtető esélyt nyújtó lehetőségeket, a lebonyolítása döntetlenhez vezetett.

Megnyitáselméleti párbajt is vívott a kínai Ding Liren és a cseh David Navara. Világos az áldozott gyalogért elegendő kompenzációt kapott, de Navara pontosan védekezett, megosztoztak a ponton.

Az orosz Szergej Karjakin és az ukrán Pavel Eljanov a tavalyi Világkupa elődöntőjében mérkőzött meg egymással, a rájátszásban a szerencsésebb kézzel sakkozó Karjakin nyert, A meccs után kisebb nyilatkozatháború alakult ki kettőjük között. Mai partijuk békés remivel zárult.

A sereghajtók játszmája is döntetlennel ért véget, az angol Michael Adams és a holland Loek van Wely nem bírt egymással. A holland nagymester kiskombinációval gyalogot nyert, a nehéztisztek ütközetében egyenlőek voltak az esélyek.

A 6. forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2769) – Pavel Eljanov (ukrán, 2760) döntetlen (Katalán megnyitás, 28)

Magnus Carlsen (norvég, 2844) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2728) 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 30)

Michael Adams (angol, 2744) – Loek van Wely (holland, 2640) döntetlen (Szicíliai védelem, 38)

Anish Giri (holland, 2798) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2747) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 66)

Hou Ji-fan (kínai, 2673) – Wei Yi (kínai, 2706) döntetlen (Grünfeld védelem, 66)

Wesley So (amerikai, 2773) – Fabiano Caruana (amerikai, 2787) döntetlen (Olasz megnyitás, 80)

Ding Liren (kínai, 2766) – David Navara (cseh, 2730) döntetlen (Grünfeld védelem, 41)

A verseny állása:

1-3.Fabiano Caruana, Ding Liren és Magnus Carlsen 4 pont

4-6. Wesley So, Hou Ji-fan és Pavel Eljanov 3,5

7-9. Anish Giri, Wei Yi és Szergej Karjakin 3

10-11.  David Navara és Sahriyar Mamedgyaro 2,5

12-13. Loek van Wely és Jevgenyij Tomasevszkij 2

14. Michael Adams 1,5

78. Tata Steel Chess 2016, Wijk aan Zee, 2016. január 15-31.

kat. XX (2748)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

3

4

1.

Fabiano Caruana

g

USA

2787

*

.

½

½

½

1

½

.

.

.

.

.

.

1

4

2890

2.

Ding Liren

g

CHN

2766

.

*

.

½

½

.

½

.

1

½

.

.

.

1

4

2872

3.

Magnus Carlsen

g

NOR

2844

½

.

*

.

.

.

.

½

.

½

½

1

1

.

4

2848

4.

Wesley So

g

USA

2773

½

½

.

*

½

.

1

.

½

½

.

.

.

.

2810

5.

Hou Ji-fan

g

CHN

2673

½

½

.

½

*

.

.

½

½

1

.

.

.

.

2812

6.

Pavel Eljanov

g

UKR

2760

0

.

.

.

.

*

.

½

½

.

1

½

1

.

2786

7.

Anish Giri

g

NED

2798

½

½

.

0

.

.

*

½

.

½

1

.

.

.

3

2751

8.

Wei Yi

g

CHN

2706

.

.

½

.

½

½

½

*

.

.

.

½

.

½

3

2757

9.

Szergej Karjakin

g

RUS

2769

.

0

.

½

½

½

.

.

*

.

.

1

½

.

3

2723

10.

David Navara

g

CZE

2730

.

½

½

½

0

.

½

.

.

*

.

.

.

½

2709

11.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2747

.

.

½

.

.

0

0

.

.

.

*

½

½

1

2695

12.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2728

.

.

0

.

.

½

.

½

0

.

½

*

½

.

2

2619

13.

Loek van Wely

g

NED

2640

.

.

0

.

.

0

.

.

½

.

½

½

*

½

2

2640

14.

Michael Adams

g

ENG

2744

0

0

.

.

.

.

.

½

.

½

0

.

½

*

2536

A 7. forduló párosítása:

David Navara – Szergej Karjakin

Fabiano Caruana – Ding Liren

Wei Yi – Wesley So

Sahriyar Mamedgyarov – Hou Ji-fan

Loek van Wely – Anish Giri

Jevgenyij Tomasevszkij – Michael Adams

Pavel Eljanov – Magnus Carlsen

Carlsen,M (2844) - Tomasevszkij,E (2728)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.Ff4 b6 4.e3 Fb7 5.h3 Fe7 6.Fd3 0-0 7.0-0 c5 8.c3 Hc6 9.Hbd2 d5

Sötét másik jól ismert terve a 9...d6 10.Ve2 Be8, ekkor számolnia kell a 11.e4 cxd4 12.cxd4 lehetőséggel. Világosnak térelőnye, szép centruma van, de sötét állásában nincs gyengeség.

10.Ve2 Fd6 11.Bfe1 He7 12.Bad1 Hg6 13.Fxg6 hxg6 14.Fxd6 Vxd6 15.He5 g5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

16.f4!

Magnus Carlsen nem tétovázott, gyorsan húzta az állás szerkezetét alaposan megváltoztató lépést, királyszárnyi támadást indított.

16...gxf4 17.Bf1! Hd7 18.Vh5 Hf6 19.Vh4 Vd8?!

Jevgenyij Tomasevszkij egyre nagyobb időzavarba került.

20.Bxf4 He4?

A nagy ijedelem gyenge lépést szült, a vezércsere sem könnyített nehézségein.

21.Hxe4 Vxh4 22.Bxh4 dxe4 23.dxc5 bxc5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

24.Bd7

A bástya betörése jelentős előnyt adott.

24...Bab8 25.b3 a5 26.Bc7 a4 27.bxa4 Fa8 28.a5 Bb7 29.Bxc5 Ba7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

30.Hc4 és sötét feladta

Giri,A (2798) - Mamedgyarov,S (2747)
Bogoindiai védelem [E01]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.d4 Fb4+ 5.Fd2 Fd6 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hbd7 8.b3 dxc4 9.bxc4 c5 10.e3 Vc7 11.Vc2 cxd4 12.Hxd4 a6 13.Bc1 Bd8 14.Hb3 Bb8

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

15.c5 Fe5 16.Hd4 b6 17.c6 Hf8 18.Hc3 Hg6 19.Bab1 Ve7

Anish Giri először a verseny során előnyös állást játszhatott, a c6ra előretört szabadgyalog, figuráinak aktivitása győzelmet sejtetett...

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

20.c7

A holland világbajnokjelölt a minőségnyerést választotta.

20...Vxc7 21.Hc6 Fb7 22.Hxd8 Fxg2 23.Kxg2 Bxd8 24.Ha4 Vb7+ 25.f3 b5 26.Hc5 Va8 27.Hd3 h5?!

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

28.Fa5 Hd5 29.Ve2 Be8 30.e4 Hde7 31.Fc3 Fb8 32.Vb2 f5 33.Vb3 fxe4 34.Vxe6+ Kh7 35.Vxe4 Vd5 36.Bb2 Vf7 37.Be2 h4 38.Ve6 Vxe6 39.Bxe6 Bd8 40.Hf2 Hf5 41.He4 Bd5 42.Bxa6 hxg3 43.hxg3 Fxg3 44.Bh1+ Fh4 45.Fd2 Bd4 46.Fg5 Bb4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

47.Bxg6

Anish Giri válogathatott a nyerések között.

47...Bb2+ 48.Kh3 Kxg6 49.Fxh4 Bxa2 50.Bg1+ Kf7 51.Ff2 Bb2 52.Kg4 g6 53.Fc5 b4 54.Hd6+ Hxd6 55.Fxd6 Ke6 56.Ff8 Kf7 57.Fd6 Ke6 58.Fb8 b3 59.Kf4 Kf7 60.Ke3 Bc2 61.Fe5 Bc5 62.f4 Bb5 63.Fb2 Bh5 64.Bg2 Bh1 65.Kf3 Bf1+ 66.Ke4 és sötét feladta

So,W (2773) - Caruana,F (2787)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 d6 6.c3 a6 7.Be1 Fa7 8.a4 Fe6 9.Fxe6 fxe6 10.Vb3 Vc8 11.Fe3 Fxe3 12.Bxe3 0-0 13.Hbd2 Ha5 14.Va2 c5 15.d4 c4 16.b4 cxb3 17.Hxb3 Hc4 18.Bee1 Vc6?

Az amerikai derbin Fabiano Caruana a hibás vezérlépéssel hátrányba került. 18...Hh5 19.dxe5 (19.Hbd2 Hxd2 20.Vxd2 exd4 21.Hxd4 Hf4) 19...Bxf3 20.gxf3 Hxe5 21.Hd4 Hf4 egyenlő esélyt adott volna.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

19.Hc5! dxc5 20.Vxc4 exd4 21.cxd4 Hd7 22.a5 Bac8 23.d5 exd5 24.exd5 Vd6 25.Be6 Vf4 26.Be4 Vd6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

27.Bb1 Bb8 28.Be6 Vf4 29.Ve2 c4 30.Be4 Vf5 31.Vxc4 b5 32.axb6 Hxb6 33.Ve2 Hxd5 34.Bxb8 Bxb8 35.Be8+ Bxe8 36.Vxe8+ Vf8 37.Ve6+ Vf7 38.Vxa6

Wesley So gyalogot nyert, a minimális anyag mellett azonban nyerőesélye nem volt.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

38...h6 39.Vc8+ Kh7 40.h4 Vg6 41.Vb8 Ve4 42.Vb7 Vf5 43.Vb5 Ve4 44.Hd2 Ve1+ 45.Hf1 Hf6 46.Vd3+ Kg8 47.g3 Kf7 48.Kg2 Ve4+ 49.Vxe4 Hxe4 50.He3 h5 51.Kf3 Hc5 52.Hd5 g6 53.Hf4 Kf6 54.Ke3 Kf5 55.f3 Hd7 56.Hd3 Hf8 57.Hc5 Ke5 58.g4 hxg4 59.fxg4 Hh7 60.Hd3+ Ke6 61.Kf4 Hf6 62.Kg5 Kf7 63.Hf4 Kg7 64.He6+ Kf7 65.Hc5 Kg7 66.Kf4 Hd5+ 67.Ke5 He3 68.Kf4 Hd5+ 69.Ke4 Hf6+ 70.Kf3 Hd5 71.Hd3 Kf6 72.Hf2 Ke6 73.Ke4 Hf6+ 74.Kf4 Kf7 75.Ke5 Ke7 76.g5 Hd7+ 77.Kf4 Ke6 78.Hg4 Hb6 79.Hf6 Hc4 80.Ke4 és döntetlen

Ding Liren (2766) - Navara,D (2730)
Grünfeld védelem [D73]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Fg2 d5 5.cxd5 cxd5 6.Hf3 Fg7 7.Hc3 0-0 8.He5 e6 9.Fg5 Vb6 10.0-0 Vxb2

David Navara vállalta a kihívást, elfogadta a gyalogáldozatot.

11.Vd3 Vb6

A gyors visszavonulás kényszer, fenyegetett 12.Bfb1 Va3 13.Hxd5 Vxd3 14.He7+ folytatás.

12.Bab1 Va5

Mindketten gyorsan játszottak, világos jelzés volt, hogy elemezték a varit.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

13.Vd2 Kh8 14.Hb5 Vxd2 15.Fxd2 Ha6 16.Hd6 Kg8 17.Bfc1 b6 18.e3 He4!

David Navara jól védekezett, a cserék könnyítették helyzetét.

19.Fxe4 dxe4 20.Hc6 Fd7 21.Hxe4 Fxc6 22.Bxc6 Bfc8 23.Bbc1 Bxc6 24.Bxc6 e5 25.d5 Bd8 26.Hc3 f5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

27.e4 fxe4 28.d6 Kf7 29.Hxe4 Ke6 30.Bc4 Bd7 31.Bc8 Hc5 32.Hxc5+ bxc5 33.Fe3 Bxd6 34.Fxc5 Bd1+ 35.Kg2 Bc1 36.Be8+ Kf6 37.Fxa7 Ba1 38.Bb8 Bxa2 39.Fe3 h5 40.Bb7 Ff8 41.Bb6+ és döntetlen

Hou Ji-fan (2673) – Wei Yi (2706)
Grünfeld védelem [D90]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Vb3 Hb6 6.d4 Fg7 7.Ff4 Fe6 8.Va3 0-0 9.e3 H8d7 10.Bd1 c6 11.He4

Jobbnak tűnik a 11.Hg5 Fd5 12.e4 Fc4 13.Fxc4 Hxc4 14.Vb3 b5 15.Fc1 folytatás.

11...Fd5 12.Fd3 f5 13.Hc5 Hxc5 14.Vxc5 Fxa2 15.h4

Az exvilágbajnoknő áldozatnak nevezte ki az a2 gyalog elvesztését, királyszárnyi akciót kezdett.

15...Fb3 16.Ba1 Hd5 17.Fe5 a5 18.h5 Hb4 19.Fb1 Fd5 20.Fxg7

Figyelmet érdemelt a 20.hxg6 hxg6 21.Hg5 Fxe5 22.dxe5 Fb3 23.Vc1 Hd3+ 24.Fxd3 Vxd3 25.Vd2 Bfd8 26.Vxd3 Bxd3 27.Bh6 választás.

20...Kxg7 21.He5 Vd6 22.Vc3 Fe4 23.Fxe4 fxe4 24.Bh4 Hd5 25.Vd2 Vb4 26.Vxb4 axb4 27.Bxa8 Bxa8 28.hxg6 hxg6 29.Bxe4

Az exvilágbajnoknő visszanyerte a gyalogot, a kínai rangadó hőfoka azonban nem csökkent.

29...Hf6 30.Bh4 Ba1+ 31.Ke2 Bc1 32.Kd2 Bg1 33.g3 g5 34.Bh2 c5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

35.Hf3 Ba1 36.dxc5 He4+ 37.Kc2 Ba5 38.Hd4 Hxc5 39.g4 He4 40.Hf5+ Kf6 41.f3 Hc5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

42.Bh6+ Ke5 43.Hxe7 Ba1 44.Hg6+

Jó esélyt adott a 44.Bh5 He6 45.Kb3 Be1 46.Hf5 folytatás.

44...Kd5 45.Bh5 b3+ 46.Kc3 Kc6 47.Bxg5 Kb5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

48.Bxc5+?!

Hou Ji-fan kiengedte az előnyét. 48.Hf4 Bc1+ 49.Kd4 Bc4+ 50.Ke5 Bc2 51.Kf6 b6 52.Bd5 Bxb2 53.g5 esélyt adott.

48...Kxc5 49.He5 Bc1+ 50.Kxb3 Kd5 51.Hd3 Bf1 52.Hb4+ Ke5 53.f4+ Ke4 54.Hc2 Bg1 55.g5 Kd3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

56.Hd4 Kxe3 57.He6 Ke4 58.Kc4 Bg2 59.b4 Kf5 60.Kd5 Bd2+ 61.Hd4+ Kxf4 62.Kc4 Bg2 63.He6+ Ke5 64.Hc5 Bxg5 65.Hxb7 Bg4+ 66.Kb3 Bxb4+ és döntetlen

Karjakin,S (2769) - Eljanov,P (2760)
Katalán megnyitás [D02]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Hd2 d5 5.Fg2 0-0 6.Hgf3 b6 7.0-0 Fb7 8.b3 c5 9.Fb2 Hc6 10.cxd5 exd5 11.dxc5 Fxc5 12.He1 Ve7 13.Hdf3 Bfe8 14.Hd3 Fa3 15.Fxa3 Vxa3 16.Be1 Bac8 17.Vc1 Vd6 18.Vb2 d4 19.Hd2 Hd5 20.He4 Ve7 21.Bac1 Hcb4 22.Hxb4 Hxb4 23.Hd6 Vxd6 24.Fxb7 Bxc1 25.Bxc1 d3 26.exd3 Hxd3 27.Vd2 Vb8 28.Vxd3 és döntetlen

Adams,M (2744) - Van Wely,L (2640)
Szicíliai védelem [B91]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.g3 e5 7.Hde2 Fe7 8.Fg2 0-0 9.0-0 b5 10.Hd5 Hbd7 11.Hec3 Fb7 12.Fe3 Hxd5 13.Hxd5 Hf6 14.Fb6 Vd7 15.Hxe7+ Vxe7 16.Be1Hxe4 17.Bxe4 f5 18.Be3 Fxg2 19.Kxg2 Vb7+ 20.Bf3 g5 21.Kg1 Vxb6 22.Vd5+ Kg7 23.Bd1 Bad8 24.Ve6 h6 25.Bfd3 Bfe8 26.Vb3 f4 27.Bd5 fxg3 28.hxg3 Bf8 29.B1d2 Bf6 30.Vb4 Vc7 31.a4 bxa4 32.Vxa4 Vb6 33.c4 Bdf8 34.Vc2 B8f7 35.b3 Bb7 36.B2d3 Bbf7 37.Bd2 Bb7 38.B2d3 Bbf7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Tata Steel Chess 2016 szuperverseny ötödik fordulóját Amszterdamban játszották le. Első győzelmét aratta a norvég világbajnok Magnus Carlsen, kockáztatott, tisztet áldozott a holland Loek van Welyvel vívott csatájában. Ellenfele időzavarában nagyot hibázott, vesztőt húzott, de Loek nem tudott élni a felkínált lehetőséggel, végül kikapott. A kínai Ding Liren nyert az orosz Szergej Karjakin ellen, beérte az amerikai Fabiano Caruanát, aki remizett a kínai exvilágbajnoknő Hou J-fannal. Először nyert az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov, harmadszor szenvedett vereséget az angol Michael Adams. Megosztozott a ponton a kínai Wei Yi és a holland Anish Giri, a cseh David Navara és az amerikai Wesley So, valamint az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és az ukrán Pavel Eljanov.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Amszterdamban a Science Center Nemo-ben, Hollandia legnagyobb tudományos központjában rendezték meg a Tata Steel Chess 2016 szuperverseny ötödik fordulóját. Öt emeletén gyakorlati tudományos kiállításokat évente mintegy 500 ezren látogatják.

Az ötödik játéknapon is három játszmában született döntés, a kínai Ding Liren második, a norvég világbajnok Magnus Carlsen és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov első győzelmét aratta.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

A forduló legizgalmasabb összecsapását a hollandok “veteránja”, Loek van Wely és Magnus Carlsen vívta. A négy döntetlennel rajtoló világelső kockáztatott a győzelem megszerzésének érdekében.  Grünfeld védelmű partiban Loek már a nyitásban jelentős időhátrányba került, eredeti ötlet volt a királyszárnyi fejlődés nehézségei miatt a h4-h5-ös terve. Carlsen a középen rekedt király helyzetét szerette volna kihasználni, tisztet áldozott. A világbajnok elemzésében a vezércserét javasolta, de az ellenfél kényszerű kapkodásában megdöbbentő hibát követett el, vesztőt húzott! Loek van Wely a felkínált lehetőséggel nem tudott élni, később még fonalas remit is kihagyott, hibák sorozatával végül elvesztette a játszmát.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

A kínai Ding Liren az orosz világbajnokjelölt Szergej Karjakinra mért vereséget. Meglepő ötlet volt a hosszúsánca, a Világkupa-győztes Karjakin késlekedett a vezérszárnyi akcióval, majd elhamarkodott futólépésére hátrányba került. Az elvesztett gyalogot később visszanyerte, de gyalogszerkezetének gyengeségei miatt Ding Liren nyerésre játszhatott. Karjakin elhibázott királylépése után azonnal fel is adta a partit, Ding Liren királyának betörését többé nem tudta megakadályozni.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Az amerikai Fabiano Caruana nem túl nagy ambícióval játszott a kínai exvilágbajnoknő orosz huszárjátékával szemben. Hou Ji-fan szépen megoldotta a nyitást, a vezércserét követően a kezdeményezést is átvette. Időzavarban azonban nem büntette meg Caruana könnyelmű bástyalépését, a kiegyenlített küzdelem remivel ért véget, Caruana holtversenyben Ding Lirennel áll az élen.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Harmadik vereségét szenvedte el az angol Michael Adams, először nyert Sahriyar Mamedgyarov. Kölcsönös pontatlankodások, jobb lépések elmulasztása jellemezte játszmájukat. Adams késlekedett az áldozott gyalog visszanyerésével, majd kihagyta az egyenlő esélyt adó bástyacserét.

Még mindig nyeretlen a hollandok világbajnok-jelöltje, Anish Giri, a kínai Wei Yi ötödször remizett. Kiegyenlített küzdelmet láttunk a cseh David Navara és az amerikai Wesley So, valamint az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és az ukrán Pavel Eljanov partijaiban.

Az 5. forduló eredményei:

Ding Liren (kínai, 2766) – Szergej Karjakin (orosz, 2760) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 55)

David Navara (cseh, 2730) – Wesley So (amerikai, 2773) döntetlen (Ragozin védelem, 46)

Fabiano Caruana (amerikai, 2787) – Hou Ji-fan (kínai, 2673) döntetlen (Orosz huszárjáték, 79)

Wei Yi (kínai, 2706) – Anish Giri (holland, 2798) döntetlen (Szicíliai védelem, 39)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2747) – Michael Adams angol, 2744) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 50)

Loek van Wely (holland, 2640) – Magnus Carlsen (norvég, 2844) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 39)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2728) – Pavel Eljanov (ukrán, 2760) döntetlen (Bogoindiai védelem, 38)

A verseny állása:

1-2.Fabiano Caruana és Ding Liren 3,5 pont

3-6. Hou Ji-fan, Wesley So,  Magnus Carlsen és Pavel Eljanov 3

7-9. Szergej Karjakin, Wei Yi és Sahriyar Mamedgyarov 2,5

10-12.  Anish Giri,  Jevgenyij Tomasevszkij és David Navara 2

13. Loek van Wely 1,5

14. Michael Adams 1

78. Tata Steel Chess 2016, Wijk aan Zee, 2016. január 15-31.

kat. XX (2748)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

3

4

1.

Fabiano Caruana

g

USA

2787

*

.

½

.

½

1

.

.

.

½

.

.

.

1

2912

2.

Ding Liren

g

CHN

2766

.

*

½

½

.

.

1

.

.

½

.

.

.

1

2900

3.

Hou Ji-fan

g

CHN

2673

½

½

*

½

.

.

½

.

.

.

.

1

.

.

3

2837

4.

Wesley So

g

USA

2773

.

½

½

*

.

.

½

.

.

1

.

½

.

.

3

2819

5.

Magnus Carlsen

g

NOR

2844

½

.

.

.

*

.

.

½

½

.

.

½

1

.

3

2794

6.

Pavel Eljanov

g

UKR

2760

0

.

.

.

.

*

.

½

1

.

½

.

1

.

3

2793

7.

Szergej Karjakin

g

RUS

2769

.

0

½

½

.

.

*

.

.

.

1

.

½

.

2716

8.

Wei Yi

g

CHN

2706

.

.

.

.

½

½

.

*

.

½

½

.

.

½

2774

9.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2747

.

.

.

.

½

0

.

.

*

.

½

.

½

1

2743

10.

Anish Giri

g

NED

2798

½

½

.

0

.

.

.

½

.

*

.

½

.

.

2

2680

11.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2728

.

.

.

.

.

½

0

½

½

.

*

.

½

.

2

2652

12.

David Navara

g

CZE

2730

.

.

0

½

½

.

.

.

.

½

.

*

.

½

2

2694

13.

Loek van Wely

g

NED

2640

.

.

.

.

0

0

½

.

½

.

½

.

*

.

2620

14.

Michael Adams

g

ENG

2744

0

0

.

.

.

.

.

½

0

.

.

½

.

*

1

2507

A 6. forduló párosítása:

Szergej Karjakin – Pavel Eljanov

Magnus Carlsen – Jevgenyij Tomasevszkij

Michael Adams – Loek van Wely

Anish Giri – Sahriyar Mamedgyarov

Hou Ji-fan – Wei Yi

Wesley So – Fabiano Caruana

Ding Liren – David Navara

Van Wely,L (2640) - Carlsen,M (2844)
Grünfeld védelem [D83]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Ff4 Fg7 5.e3 0-0 6.Bc1 Fe6 7.cxd5 Hxd5 8.Hxd5 Fxd5 9.Fxc7 Vd7 10.Fg3 Fxa2 11.He2 Fd5 12.Hc3 Fc6 13.h4

Világosnak meg kellene oldani a királyszárny fejlesztését, a holland nagymester már jelentős időhátrányban volt. Loek van Wely terve meglepte a világbajnokot.

13...Bd8 14.Vb3 Vf5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

15.h5 e6 16.hxg6 hxg6 17.Vd1

Számításba jött a 17.Hb5 Fd5 18.Va3 Ff8 19.Hd6 folytatás.

17...Hd7 18.Fd3 Va5 19.Kf1 Hf6 20.Fe5 Bac8 21.Vd2 Hg4 22.Fxg7 Kxg7 23.f3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

23...Vg5!?

A világbajnok az ellenfél időzavarában tisztet áldozott, kockáztatott.

24.fxg4 Bxd4! 25.Ke1

Jobb volt a 25.Bc2! Bxg4 26.He4 Vf5+ 27.Hf2 Fxg2+ 28.Ke1 Bxc2 29.Fxc2 Vc5 30.Hxg4 Fxh1 31.b4 választás.

25...Ve5 26.He2 Bxg4 27.e4

Magnus Carlsen elemzésében a vezércserét javasolta a 27.Vc3 Vxc3+ 28.Bxc3 Bxg2 folytatással, de esélyei nem rosszabbak, három gyalogja is van a tisztért.

27...Bxg2?

Magnus a tűzzel játszott, vesztőt húzott! 27...g5! védte volna a fenyegetést.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

28.Vh6+ Kf6 29.Bc3?

Loek van Wely nyerőesélyt hagyott ki a 29.Vh4+! g5 a) 29...Kg7 30.Vh7+ Kf6 31.Bf1+ Ke7 32.Vxf7+ Kd6 33.b4; b) 29...Vg5 30.e5+! Ke7 (30...Kg7 31.Vh7+ Kf8 32.Vh8+ Ke7 33.Vxc8) 31.Vb4+ Ke8 32.Bh8+ Kd7 33.Vd6 matt; 30.Vh3 Bxe2+ 31.Fxe2 Bd8 32.Vf3+ Kg7 33.Bc4 folytatásban, de a kapkodásban nehéz volt higgadtnak maradni.

29...Bd8 30.Vh3 Vg5 31.Bf1+ Kg7 32.Vf3 Bd7 33.Bf2 Bg4 34.Hf4?

Időzavarban hibák sorozatát vétette a hollandok "veterán" sakkozója. 34.Hd4! e5 (34...Bxd4? 35.Vxf7+ Kh6 36.Vf8+ Kh5 37.Vh8+ Vh6 38.Bh2+ Bh4 39.Fe2+ Kg5 40.Ve5 matt) 35.He6+ fxe6 36.Vf8+ Kh7 37.Bf7+ Bxf7 38.Vxf7+ Kh6 39.Vf8+ Kh7 (39...Kh5? 40.Fe2) 40.Vf7+ döntetlenhez vezetett volna.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

34...Vh4 35.Fe2? Bg1+ 36.Ff1 Kg8

Tipikus lépés az ellenfél időzavarára játszva. 36...e5 37.Hd5 (37.Bxc6 bxc6 38.He2 Bh1) 37...f5 volt a nyerés.

37.He2?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

37...Bxf1+! 38.Kxf1 Bd1+ 39.Kg2 Fxe4 és világos feladta

Ding Liren (2766) - Karjakin,S (2769)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Hc3 c6 8.e4 d5 9.Fd3 dxe4 10.Hxe4 Fb7 11.Ve2 Hbd7 12.0-0-0

Új ötlet. Veszelin Topalov a [12.Bd1, illetve a 12.Hxf6+ Hxf6 13.0-0 változatot játszotta meg Lékó Péter ellen.

12...Hxe4 13.Fxe4 Hf6 14.Fc2 a5 15.Bhe1 b5 16.c5 b4 17.g4 Fa6?! 18.Ve5 0-0

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

19.g5 Hh5

Szergej Karjakin 19…Hd5-re a támadás folytatásától félt, inkább gyalogot áldozott.

20.Ve4 g6 21.Vxc6 Ba7 22.Fe4

Számításba jött a 22.Vb6 Vxb6 23.cxb6 Bb7 24.Fe3 Bxb6 25.d5 Bd6 26.Fc5 folytatás.

22...Fb7 23.Vb6 Vxb6 24.cxb6 Fxe4 25.Bxe4 Bb7 26.Fe3 Bc8+ 27.Kb1 Bxb6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

28.d5 Bd6 29.Bd2 Kf8 30.dxe6 Bxe6 31.Bxe6 fxe6 32.Bc2 Bd8 33.Hd4 Hg7 34.Hc6 Bd1+ 35.Bc1 Bd5 36.Hxe7 Kxe7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

37.Bc7+ Kf8 38.Bc5 Ke7 39.Bxd5 exd5 40.Fb6 Kd6

Az időzavar utolsó lépése volt. 40...He6 41.Fxa5 Hxg5 42.Fxb4+ Kd7 43.a4 Hf3 44.h3 Hg5 45.h4 Hf3 46.a5 Kc8 47.Fe7 Kb7 48.b4 Ka6 49.Ff6 után kritikus sötét állása.

41.Fxa5 Kc5 42.Fd8 Hf5 43.Kc2 Hd4+ 44.Kd3 Hf5 45.Fc7 Kc6 46.Ff4 Kc5 47.Fe3+ Kb5 48.Ke2 Hh4 49.Fd2 Hf5 50.Kf3 Hd4+ 51.Kf4 Hc6 52.Fe3 Ka6 53.Fc5 Kb5 54.Fd6 Ka5?

Az orosz világbajnokjelölt vesztőt húzott.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

55.Ke3 és sötét feladta, nincs védelme az 55… Kb5 (55...Kb6 56.f4 Kb7 57.f5 gxf5 58.Kf4) 56.f4 Hd8 57.Kd4 Kc6 58.Fxb4 változatokban.

Caruana,F (2787) – Hou Ji-fan (2673)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 Fe6 9.0-0-0 Vd7 10.h4 h6 11.a3

Népszerűbb a 11.Kb1 a6 (11...0-0-0) 12.Hd4 Hxd4 13.Fxd4 0-0 (13...Bg8) változat.

11...Bg8

Új gondolat a ritkább eltérésben.

12.Hd4 Hxd4 13.Vxd4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

13...c5! 14.Vf4 d5 15.Vg3 0-0-0

Hou Ji-fan a nyitást tökéletesen megoldotta a nem túl nagy ambícióval játszó világbajnok-jelölttel szemben.

16.Fe2 g5 17.hxg5 hxg5 18.Bh7 Va4 19.Kb1 Bd7 20.Fc1 Fd6 21.Vd3 Ff4 22.Fe3 Fxe3 23.Vxe3 Ve4 24.Vxe4 dxe4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

25.Kc1 Bxd1+ 26.Kxd1 Kd7 27.Kd2 Kd6 28.Fh5 Ke7 29.Ke3 Kf6 30.Fe2 Kg6 31.Bh1 f5

Az exvilágbajnoknő átvette a kezdeményezést.

32.g3 Bd8 33.a4 Kf6 34.a5 Ke5 35.Bh5?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

35...Bg8?!

Bajban lehetett volna az éllovas amerikai nagymester a 35...Ff7! 36.Bxg5 Kf6 37.Kf4 Fg6 38.g4 Bd2 39.gxf5 Ff7 40.a6 b6 41.Fb5 Bxf2+ 42.Ke3 Bxc2 43.Bg1 Bxb2 változatban.

36.f4+ exf3 37.Fxf3 Bg7 38.Bh8 Be7 39.Ba8 a6 40.Bd8 f4+ 41.gxf4+ gxf4+ 42.Kf2 Bc7 43.Bb8 Fc8 44.c4 Kd6 45.c3 Ke5 46.Fd5 Kf6 47.Kf3 Kf5 48.b3 Ke5 49.b4 cxb4 50.cxb4 Kf5 51.Ke2 Ke5 52.Kd3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

52...Ff5+ 53.Kd2 Kd4 54.Bf8 Ke5 55.Kc3 Be7 56.Bh8 Fe4 57.Bh5+ Kd6 58.Kd4 Fxd5 59.Bxd5+ Kc6 60.Bc5+ Kd6 61.Bf5 Bh7 62.Bf6+ Kc7 63.Bxf4 Bh5 64.Bf7+ Kc6 65.Bf6+ Kc7 66.Be6 Bg5 67.Be5 Bg6 68.b5 axb5 69.cxb5 Bg1 70.Be7+ Kb8 71.b6 Bd1+ 72.Kc5 Bc1+ 73.Kd6 Bd1+ 74.Ke6 Be1+ 75.Kd7 Bxe7+ 76.Kxe7 Ka8 77.Kd7 Kb8 78.Kd8 Ka8 79.a6 Kb8 és döntetlen

Mamedgyarov,S (2747) - Adams,M (2744)
Nimzoindiai védelem [E21]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 b6 5.Fd2 0-0 6.Bc1 c5 7.dxc5 Fxc5 8.g3 Fb7 9.Fg2 He4 10.0-0 Hxd2 11.Vxd2 Ve7 12.a3 a5 13.Bfd1 Bd8 14.Ha4 d6 15.Hd4 Fxg2 16.Kxg2 Vb7+ 17.f3 d5 18.Hb3 Ff8 19.Vd4 b5 20.Hac5 Va7 21.cxb5 a4 22.Ha1?!

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

22...Vb6 23.Hxa4 Vxb5 24.Hc5 Hc6

Még erősebb volt a 24...Fxc5 25.Vxc5 Vxb2 26.Hc2 Hd7 folytatás. Adams nem akarta visszanyerni a gyalogot...

25.Vf2 He5 26.Hd3 Hxd3 27.exd3 g6 28.Bc3 Bdb8 29.Bd2 Va4 30.Bcc2 Fh6 31.f4 e5 32.Vf3 exf4 33.Bf2 Vd4 34.Bce2 Ba6?!

Az angol nagymester a 34...Ba7 35.gxf4 Fg7 36.f5 Vf6 változatban vígan nézhetett volna a jövőbe.

35.Hc2!

Kihasználta az a6-ra lépett bástya rossz helyzetét.

35...Vc5 36.Hb4 Bd6 37.gxf4 Fg7 38.f5 Bbd8 39.Bc2 Vb5 40.fxg6 Bxg6+ 41.Kh1 Vd7 42.Bg2 Be8 43.Bce2

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

43...Fd4?

Adams a 43...Bxe2 44.Bxe2 (44.Vxe2 Vc8) 44...Fd4 változatban egyenlő esélyekkel küzdhetett volna.

44.Vxd5 Bd8? 45.Vxd7 Bxd7 46.Hc6 Ff6 47.d4 Bd6 48.Bc2 Kf8 49.Bxg6 hxg6 50.Bc4 és sötét feladta

Wei,Yi (2706) - Giri,A (2798)
Szicíliai védelem [B91]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fc1 Hf6 8.g3 e5 9.Hb3 Fe7 10.Fg2 0-0 11.0-0 Fe6 12.a4 Hbd7 13.Be1 Vc7 14.Hd2 Fd8 15.Hf1 Vc5 16.He3 Fa5 17.Fd2 Bac8 18.He2 Fxd2 19.Vxd2 Hg4 20.Hxg4 Fxg4 21.Bac1 b5 22.b4 Vc6 23.axb5 axb5 24.h3 Fe6 25.Bed1 Vc4 26.Ve1 Hf6 27.Bxd6 Hxe4 28.Bd3 Hf6 29.Be3 Fd5 30.Bxe5 Fxg2 31.Kxg2 Bfe8 32.Hf4 Bxe5 33.Vxe5 Vxb4 34.Hd5 Hxd5 35.Vxd5 g6 36.c3 Vc4 37.Vxc4 Bxc4 38.Bb1 Bxc3 39.Bxb5 és döntetlen

Tomasevszkij,E (2728) - Eljanov,P (2760)
Bogoindiai védelem [E00]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Hd2 c5 5.a3 Fxd2+ 6.Vxd2 cxd4 7.Hf3 b6 8.Fg2 Fb7 9.0-0 Fxf3 10.Fxf3 Hc6 11.b3 0-0 12.Fb2 Bc8 13.Fxd4 Hxd4 14.Vxd4 Bc5 15.b4 Bc7 16.e4 d6 17.Bfd1 e5 18.Vd3 Vc8 19.Fe2 Bd8 20.Ve3 g6 21.Bd2 Kg7 22.Bad1 Ve6 23.Kg2 h6 24.f3 Bdd7 25.Ff1 Ve7 26.Kg1 Ve6 27.Kg2 Ve7 28.Kg1 Ve6 29.Be1 Bd8 30.Vf2 Kh7 31.Ba1 Ve7 32.Be1 Ve6 33.Ba1 Ve7 34.Ve3 Bc6 35.Bad1 Bcc8 36.Vf2 Kg7 37.Ve3 Hh7 38.Bd5 és döntetlen

Navara,D (2730) - So,W (2773)
Ragozin védelem [D38]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.Va4+ Hc6 8.e3 0-0 9.Fe2 dxc4 10.0-0 Fd7 11.Fxc4 Fxc3 12.bxc3 Bfd8 13.Va3 Ve7 14.Vxe7 Hxe7 15.He5 Fe8 16.Bfb1 Bab8 17.a4 b6 18.a5 Hc6 19.Hxc6 Fxc6 20.f3 Kf8 21.Kf2 Ke7 22.Fe2 f6 23.e4 b5 24.Ke3 Fd7 25.c4 bxc4 26.Fxc4 c5 27.dxc5 Bxb1 28.Bxb1 Bc8 29.Fb5 Bxc5 30.Fxd7 Kxd7 31.Bb8 Bxa5 32.Bb7+ Kd6 33.Bxg7 Bg5 34.Bxa7 Bxg2 35.Bf7 f5 36.exf5 Bxh2 37.Kf4 Bh4+ 38.Kg3 Bh5 39.Kg4 Bg5+ 40.Kf4 Bxf5+ 41.Bxf5 exf5 42.Kxf5 h5 43.Kg5 Ke6 44.f4 h4 45.Kxh4 Kf5 46.Kh5 Kxf4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Tata Steel Chess 2016 szuperverseny negyedik fordulójában a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan nagyszerű győzelmet aratott a cseh David Navarával szemben. Először nyert az orosz Szergej Karjakin, honfitársát, Jevgenyij Tomasevszkijt kényszerítette megadásra. A játéknapon még az ukrán Pavel Eljanov könyvelhetett el egész pontot, a holland Loek van Wely időzavarban nagyot hibázott. Az amerikai Fabiano Caruana nagy esélyt szalasztott el, hogy növelje előnyét, a holland Anish Giri másodszor menekült meg biztosnak látszó vereségtől. Negyedszer is csak remizett a norvég világbajnok Magnus Carlsen, az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov rabolt fél pontot a címvédőtől. Pontosztozkodás született az amerikai Wesley So és a kínai Ding Liren, valamint az angol Michael Adams és a kínai Wei Yi partijában is. A viadal ötödik fordulóját a pihenőnap után csütörtökön Amszterdamban játsszák le 14 órai kezdéssel.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Wijk aan Zee-ben az esztendő első szuperversenyének negyedik fordulójában ismét csak a világossal játszók voltak eredményesek, 7-1-re vezetnek az eddig lejátszott 28 parti során. A játéknap hőse kétségkívül a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan volt, aki a cseh David Navarát győzte le. A Caro-Kann védelem 3.e5-ös változatára remekül felkészült, a kitűnő taktikusként ismert Navara ellen vállalta a bonyodalmakat. Esélyes minőségáldozata után a cseh sakkozó védekezésre kényszerült, de erőfeszítéseit nem kísérte siker, a vezércserét követően a világos huszár döntő erővel avatkozott be az akcióba.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Első győzelmét aratta Szergej Karjakin is, az orosz derbin Jevgenyij Tomasevszkij ellen nyert. Az olasz megnyitású partiban egyre nagyobb lett a térelőnye, a 29…d5 lépés megpecsételte a torna újoncának sorsát.

Az ukrán Pavel Eljanov nem áll hadilábon a szerencsével, az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov elleni mázlis nyerése után a holland Loek van Wely is nagyot rontott. A gyalogáldozatért bőséges kompenzációja volt a veteránnak számító nagymesternek, de elhibázott bástyalépése után már nem volt többé védelme.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

A játéknap legnagyobb csatáját a világbajnok-jelöltek, a holland Anish Giri és az amerikai Fabiano Caruana vívták. A spanyol megnyitás nyílt változatában Giri új folytatást választott, a bonyodalmakban Caruana jobban kiismerte magát. A holland titán kockáztatott, az éllovas többször is jobban játszhatott volna, az 55…Bh3-mal hagyta ki az utolsó nyerőesélyt, így csak fél ponttal előzi meg az ötös üldözőbolyt.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Negyedszer is csak remizett a norvég világbajnok Magnus Carlsen. Kis előnye kevésnek bizonyult az ezúttal nagy odafigyeléssel sakkozó Mamedgyarov ellen.

Az angol Michael Adams gyanús állását remire mentette, a kínai Wei Yi gyalogelőnyét nem tudta érvényesíteni. Békés mederben zajlott az amerikai Wesley So és a kínai Ding Liren partija.

A 4. forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2769) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2728) 1 – 0 (Olasz megnyitás, 36)

Pavel Eljanov (ukrán, 2760) – Loek van Wely (holland, 2640)  döntetlen (Vezércsel, 38)

Magnus Carlsen (norvég, 2844) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2747) döntetlen (Grünfeld védelem, 36)

Michael Adams (angol, 2744) – Wei Yi (kínai, 2706) döntetlen (Angol megnyitás, 52)

Anish Giri (holland, 2798) – Fabiano Caruana (amerikai, 2787) döntetlen (Spanyol megnyitás, 63)

Hou Ji-fan (kínai, 2673) – David Navara (cseh, 2730) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 40)

Wesley So (amerikai, 2773) – Ding Liren (kínai, 2766) döntetlen (Réti megnyitás, 41)

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 3 pont

2-6. Wesley So,  Hou Ji-fan,  Szergej Karjakin, Ding Liren és Pavel Eljanov 2,5

7-8. Magnus Carlsen és Wei Yi 2

9-13.  Anish Giri,  Loek van Wely,  Sahriyar Mamedgyarov, Jevgenyij Tomasevszkij és David Navara 1,5

14. Michael Adams 1

78th Tata Steel Chess 2016, Wijk aan Zee 2016. január 15-31.

kat. XX (2748)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

3

4

1.

Fabiano Caruana

g

USA

2787

*

.

.

.

.

1

½

.

½

.

.

.

.

1

3

2979

2.

Wesley So

g

USA

2773

.

*

½

½

½

.

.

.

1

.

.

.

.

.

2846

3.

Hou Ji-fan

g

CHN

2673

.

½

*

½

½

.

.

.

.

.

.

.

1

.

2854

4.

Szergej Karjakin

g

RUS

2769

.

½

½

*

.

.

.

.

.

½

.

1

.

.

2798

5.

Ding Liren

g

CHN

2766

.

½

½

.

*

.

.

.

½

.

.

.

.

1

2842

6.

Pavel Eljanov

g

UKR

2760

0

.

.

.

.

*

.

½

.

1

1

.

.

.

2815

7.

Magnus Carlsen

g

NOR

2844

½

.

.

.

.

.

*

½

.

.

½

.

½

.

2

2742

8.

Wei Yi

g

CHN

2706

.

.

.

.

.

½

½

*

.

.

.

½

.

½

2

2769

9.

Anish Giri

g

NED

2798

½

0

.

.

½

.

.

.

*

.

.

.

½

.

2677

10.

Loek van Wely

g

NED

2640

.

.

.

½

.

0

.

.

.

*

½

½

.

.

2664

11.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2747

.

.

.

.

.

0

½

.

.

½

*

½

.

.

2656

12.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2728

.

.

.

0

.

.

.

½

.

½

½

*

.

.

2628

13.

David Navara

g

CZE

2730

.

.

0

.

.

.

½

.

½

.

.

.

*

½

2677

14.

Michael Adams

g

ENG

2744

0

.

.

.

0

.

.

½

.

.

.

.

½

*

1

2554

A csütörtöki 5. forduló párosítása:

Ding Liren – Szergej Karjakin

David Navara – Wesley So

Fabiano Caruana – Hou Ji-fan

Wei Yi – Anish Giri

Sahriyar Mamedgyarov – Michael Adams

Loek van Wely – Magnus Carlsen

Jevgenyij Tomasevszkij – Pavel Eljanov

Karjakin,S (2769) - Tomasevszkij,E (2728)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 0-0 6.Hbd2 d6 7.c3 a5 8.h3 Fe6 9.Be1 h6 10.Fb5 Fa7 11.Hf1 He7 12.Hg3 c6 13.Fa4 Hg6 14.Fc2 Vc7 15.d4 Bad8 16.Fe3 Fb8 17.Fd3 Bfe8 18.Vc2 Ve7 19.Bad1 Fc7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

20.c4

Szergej Karjakin térelőnyével egyre jobban állt.

20...Fc8 21.a3 exd4 22.Hxd4 Vf8 23.f4 Hd7 24.Vf2 Hf6 25.Hf3 Be7 26.Kh1 Kh8 27.Fc2 Bee8 28.b4 axb4 29.axb4 d5?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

30.e5 He4 31.Fxe4

Számításba jött a 31.Hxe4 dxe4 32.Fc5 Vg8 33.Bxd8 Fxd8 34.Bxe4 folytatás is.

31...dxe4 32.Bxd8 Bxd8 33.Fc5 Ve8 34.Bxe4 He7 35.Hd4 b6 36.Fd6 Fxd6 és sötét egyúttal feladta a [36...Fxd6 37.exd6 Bxd6 38.Ve3 változat láttán.

Hou Ji-fan (2673) - Navara,D (2730)
Caro-Kann [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 Hd7 6.0-0 Fg6 7.Hbd2 Hh6 8.Hb3 Hf5 9.Fd2 Fe7 10.g4 Hh4

Némi meglepetés volt a cseh nagymester választása, jobb eredményeket ért el sötét a [10...Hh6 11.h3 Hg8 12.He1 h5 változatban.

11.Hxh4 Fxh4 12.f4 f5 13.c4

Az adatbázis szerint újítás. A 13.exf6 Vxf6 (13...Fxf6 14.g5 Fe7 15.Fg4 Ff5 16.Be1 0-0 17.Bxe6 Fxe6 18.Fxe6+ Kh8 19.Vh5 választással Fabiano Caruana kapott bőséges kompenzációt a minőségáldozatáért.) 14.g5 Vf7 15.Ha5 Hb6 16.Fd3 Fh5 17.Hxb7 folytatást tavaly a Wei Yi-Gunyina partiban láttuk.

13...a5 14.a4 0-0 15.g5 h6 16.gxh6 gxh6 17.Kh1 Kh7 18.cxd5 cxd5 19.Bc1 b6 20.Bc6 Bc8?!

David Navara lebecsülte a minőségáldozat erejét, 20…Ff7 kellett volna.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

21.Bxe6 Ff7 22.Bd6 Fe7 23.Fd3 Fxd6 24.Fxf5+ Kh8 25.Vg4!

Hou Ji-fan a taktikus David Navarával szemben bátran taktikai útra terelte a játszmát.

25...Bc7

Kedvezőek világos esélyei a 25...Bg8 26.Vh3 Ff8 27.e6 Fg6 28.Fxg6 Bxg6 29.exd7 Bc7 30.f5 Vxd7 31.Ff4 Bcc6 32.Fe5+ Kg8 33.Vf3 változatban is.

26.Vh3 h5 27.exd6 Ba7 28.Fe6 Hf6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

29.f5 Vxd6 30.Ff4 Vd8 31.Fe5 Fg8? 32.Vxh5+ Bh7 33.Vg5 Ve7 34.Hc1

Újabb világos tiszt kapcsolódott be a támadásba.

34...Vg7 35.Vxg7+ Bxg7 36.Hd3 Bg4 37.Hf4 Kh7 38.h3 Bg3 39.Hg6 Bxh3+ 40.Kg2 és sötét feladta

Carlsen,M (2844) - Mamedgyarov,S (2747)
Grünfeld védelem [D71]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Fg2 d5 5.Va4 a6 6.cxd5 b5 7.Vd1 cxd5 8.Hf3 Fg7 9.Ff4 0-0 10.0-0 Hc6 11.He5 Fb7 12.Hxc6 Fxc6 13.Fe5 e6 14.Hd2 Fh6 15.Bc1 Bc8 16.Fxf6 Vxf6 17.e3 b4 18.Be1 Vd8 19.Ff1 Vb6 20.Hf3 Bc7 21.Vd3 Ba8 22.Bc2 Ff8 23.Bec1 Fd6 24.He5 Fb5 25.Vd1 Fxe5 26.dxe5 Bac8 27.Bxc7 Bxc7 28.Bxc7 Vxc7 29.Fxb5 axb5 30.Vd4 Va5 31.Kg2 Kg7 32.b3 Vxa2 33.Vxb4 Vc2 34.Vxb5 Ve4+ 35.Kg1 Vb1+ 36.Kg2 Ve4+ és döntetlen

Giri,A (2798) - Caruana,F (2787)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Fe3 Fe7 10.c3 Vd7 11.Hbd2 Hxd2 12.Vxd2 Ha5 13.Fg5 c5 14.Fxe7 Vxe7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

15.Fxd5

Paul Keresz a 15.Bfe1 Bd8 16.Vf4 h6 17.Fc2 Hc6 18.Bad1 folytatásban nyert még 1964-ben.

15...Bd8 16.c4 Hxc4 17.Fc6+ Kf8 18.Vc3 b4 19.Vc1 h6 20.a3 bxa3 21.bxa3 g5 22.Bb1 Vc7 23.Fe4 Va5 24.Bb7 Bg8

A két világbajnokjelölt csatája érdekes küzdelmet hozott.

25.Bb3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

25...Hd6 26.exd6 Fxb3 27.Vb2 Fe6 28.Bd1 Vb5 29.Vf6 Va4!

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

30.Bb1

Könnyű belátni, hogy a bástya nem üthető, [30.Vxd8+-ra 30...Kg7 31.Vxg8+ Kxg8 32.Be1 c4 33.He5 Va5 34.Be3 Vd2 sötét nyerését ígérte volna. Döntetlenhez vezetett volna a 30.Vxh6+ Ke8 31.Be1 Bxd6 32.Vh7 Kf8 (32...Bf8 33.Vh5 Kd7 34.Hxg5) 33.Vh6+ Ke8 34.Vh7 folytatás.

30...Vxe4 31.Vxd8+ Kg7 32.Vb6 g4 33.Hd2 Vd3 34.Vb2+?!

A 21 éves holland nagymester a bonyodalmakban kevésbé volt otthonos.

34...Kg6 35.f3 c4 36.He4? c3 37.Hxc3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

37...gxf3! 38.Hd1 Vxd6

Kecsegtető volt a 38...Ff5 39.Ba1 fxg2 40.Hf2 Vxd6; 38...fxg2 39.Hf2 Vxd6 40.He4 Vf4 folytatás is.

39.He3 Vd3 40.Vc2 Vxc2 41.Hxc2 Kf6 42.He1 fxg2 43.Bb6 a5 44.Ba6 Bg5 45.Hxg2 Bf5 46.h3 Bc5 47.Hf4 Kf5 48.Hxe6 fxe6 49.Kf2 h5 50.a4 e5 51.Ba8 e4 52.Ke3 Bc3+ 53.Kd4 Bd3+ 54.Kc4 Kf4 55.Bxa5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

55...Bxh3?

Fabiano Caruana az 55...Ba3 56.Ba8 e3 57.Be8 Kf3 58.Kb4 Bd3 59.Kc4 Bd7 folytatással nyerhetett volna.

56.Ba8 Bh1 57.a5 h4 58.a6 Ba1 59.a7 Ke3 60.Kb5 h3 61.Kb6 Bb1+ 62.Kc6 Ba1 63.Kb6 és döntetlen

So,W (2773) – Ding Liren (2766)
Réti megnyitás [A06]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 e6 5.b3 Hbd7 6.Fd3 Fd6 7.Fb2 0-0 8.0-0 b6 9.Hbd2 Fb7 10.He5 c5 11.cxd5 Fxd5 12.Hdc4 Fe7 13.Bc1 cxd4 14.Fxd4 Bc8 15.Ve2 Hc5 16.Fb1 b5 17.Hd2 a6 18.Bfd1 Hcd7 19.Bxc8 Vxc8 20.Hxd7 Hxd7 21.Fe4 Hf6 22.Fxf6 Fxf6 23.Fxd5 exd5 24.Hf3 Ve6 25.h3 Bc8 26.Vd2 h6 27.Bc1 Bc6 28.Kf1 Vc8 29.Bxc6 Vxc6 30.He1 Fc3 31.Vc2 Vf6 32.Hd3 d4 33.Hf4 Vd6 34.He2 Vf6 35.Kg1 g6 36.Hxd4 Fxd4 37.exd4 Vxd4 38.Vc8+ Kg7 39.Vxa6 Va1+ 40.Kh2 Ve5+ 41.Kg1 és döntetlen

Eljanov,P (2760) - Van Wely,L (2640)
Vezércsel [D30]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 e6 5.Fd3 Hbd7 6.0-0 b6 7.b3 Fb7 8.Fb2 Fe7 9.Hbd2 0-0 10.Ve2 Bc8 11.He5 c5 12.f4 He4 13.Fxe4 dxe4 14.Bad1 cxd4 15.Hxe4 Hxe5 16.fxe5 Fxe4 17.Bxd4 Fd5 18.cxd5 Fc5 19.Bd3 exd5 20.Vf3 Vg5 21.Kh1 h6 22.h3 Bc7 23.Kh2 Bfc8 24.Vxd5 Vg6 25.Bfd1 Fe7 26.Fd4 Bc2 27.B3d2 Bxd2 28.Bxd2 Fh4 29.Bd1 Bc2 30.a4 Vf5 31.Kh1

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

31...Bf2?

Loek van Wely a jól megjátszott partit egy lépésben elrontotta. A 31...Vg6 32.b4 Bf2 folytatásban világos nem tud előrejutni.

32.e4 Bf1+ 33.Fg1 Vf2 34.Bxf1 Vxf1 35.e6 Fe7? 36.Vd7 Vf6 37.exf7+ Vxf7 38.Vxa7 és sötét feladta

Adams,M (2744) – Wei Yi (2706)
Angol megnyitás [A37]

1.c4 g6 2.g3 Fg7 3.Fg2 c5 4.Hc3 Hc6 5.Hf3 e6 6.h4 d5 7.h5 Hge7 8.d3 dxc4 9.dxc4 Vxd1+ 10.Hxd1 b6 11.h6 Ff6 12.Fg5 Fxg5 13.Hxg5 Fb7 14.He3 Hf5 15.Hxf5 gxf5 16.0-0-0 Bb8 17.Bd2 He5 18.Fxb7 Bxb7 19.b3 Ke7 20.Bh4 Bd7 21.f4 Bxd2 22.Kxd2 Hg4 23.e4 f6 24.Hf3 Kf7 25.Ke2 Bg8 26.Hd2 Kg6 27.exf5+ exf5 28.Hf1 Be8+ 29.Kd2 Be4 30.Hh2 Hxh6 31.Hf3 Hf7 32.Bh1 Hd6 33.Hh4+ Kg7 34.Bf1 Kh6 35.Bh1 Kg7 36.Bf1 Be6 37.Kd3 Be8 38.Bh1 Kf7 39.Hg2 Kg6 40.Bh2 Be6 41.Hh4+ Kg7 42.Hg2 Be8 43.He3 Kg6 44.Ke2 Be4 45.Bh1 Bd4 46.Hc2 Be4+ 47.Kf3 Be6 48.He3 Be4 49.Hc2 Be6 50.Bd1 He4 51.He3 Bd6 52.Hd5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Tata Steel Chess 2016 szuperverseny harmadik fordulója után az amerikai világbajnokjelölt Fabiano Caruana félpontos előnnyel vezet. A mai játéknapon bonyolult küzdelemben nyert az angol Michael Adams ellen. Nagy érdeklődés kísérte a legfiatalabb résztvevő kínai Wei Yi és a norvég világbajnok Magnus Carlsen partiját, a spanyol megnyitás Marshall támadásában döntetlennel ért véget az összecsapás. Pontosztozkodás született az amerikai Wesley So és az orosz Szergej Karjakin, a holland Loek van Wely és az orosz Jevgenyij Tomasevszkij játszmákban is. Döntetlennel zárult a kínai derbi, Ding Liren és Hou Ji-fan partija is. A cseh David Navara nehéz perceket okozott a holland Anish Girinek, szép áldozattal került előnybe, de időzavarban „megkegyelmezett” ellenfelének. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov nyerőesélyes állásban döbbenetes elnézéssel kikapott az ukrán Pavel Eljanovtól.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

A Wijk aan Zee-ben zajló szuperverseny harmadik játéknapján a legnagyobb érdeklődéssel kísért partiját a kínai Wei Yi és a norvég világbajnok Magnus Carlsen játszotta. A világelső a spanyol megnyitás Marshall támadását játszotta meg, a kínai titán remekül felkészült, az elméleti párbajban jól állta a sarat. Kisebb időzavarban átengedte a kezdeményezést, a bástyavégjátékban azonban pontos védekezéssel elérte a döntetlent. A címvédő Carlsen harmadszor remizett.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Bonyolult küzdelemben az amerikai Fabiano Caruana megszerezte második győzelmét. Az angol Michael Adams kecsegtető állásban rossz tervet választott, az időzavar befejezése után már Caruana pozíciója volt jobb, sötét vezérszárnyi gyengeségei eldöntötték a pont sorsát. Az amerikai világbajnokjelölt félpontos előnnyel vezet.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

A fordulóban a szerencse rámosolygott az ukrán Pavel Eljanovra. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov jól megjátszott partiban nyerőesélyt ért el, de döbbenetes hibát vétett, elnézte a bástyáját.

A cseh David Navara kitűnő taktikus hírében áll, ezt a holland Anish Girivel vívott partijában is bizonyította. Taktikai csapásokkal anyagi előnybe került, de kisebb időzavarban „megkegyelmezett” ellenfelének. Navara a videó tanúsága szerint örült a jó partinak, Giri a szerencsésnek nevezhető megmenekülésnek.

Még három partiban született pontosztozkodás. Az amerikai Wesley So és az oorsz Szergej Karjakin a katalán megnyitásban elméleti párbajt is vívott. A kínai derbin az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan gond nélkül remizett Ding Lirennel. A holland Loek van Wely az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel 30 lépésben kötött békét.

A 3. forduló eredményei:

Wesley So (amerikai, 2773) – Szergej Karjakin (orosz, 2769) döntetlen (Katalán megnyitás, 44)

Ding Liren (kínai, 2766) – Hou Ji-fan (kínai, 2673) döntetlen (Ragozin védelem, 37)

David Navara (cseh, 2730) – Anish Giri (holland, 2798) döntetlen (Grünfeld védelem, 42)

Fabiano Caruana (amerikai, 2787) – Michael Adams (angol, 2744) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 66)

Wei Yi (kínai, 2706) – Magnus Carlsen (norvég, 2844) döntetlen (Spanyol megnyitás, 60)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2747) – Pavel Eljanov (ukrán, 2760) 0 – 1 (Félszláv védelem, 38)

Loek van Wely (holland, 2640) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2728) döntetlen (Vezérindiai védelem, 30)

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 2,5 pont

2-3. Ding Liren és Wesley So 2 pont

4-11. Magnus Carlsen, Hou Ji-fan, Szergej Karjakin, Wei Yi, Jevgenyij Tomasevszkij, Loek van Wely, Pavel Eljanov David Navara és 1,5

12-13. Anish Giri és Sahriyar Mamedgyarov 1

14. Michael Adams 0,5

A 4. forduló párosítása:

Szergej Karjakin – Jevgenyij Tomasevszkij

Pavel Eljanov – Loek van Wely

Magnus Carlsen – Sahriyar Mamedgyarov

Michael Adams – Weiy Yi

Anish Giri – Fabiano Caruana

Hou Ji-fan – David Navara

Wesley So – Ding Liren

Wei Yi (2706) - Carlsen,M (2844)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d3 Fd6 13.Be1 Ff5 14.Vf3 Vh4

A samkiri Gasimov emlékversenyen Magnus Carlsen az örökrangadón Viswanathan Anand ellen meglepő újítással rukkolt elő, 14...Fg6-tal. 15.Fxd5 cxd5 16.Ff4 d4 17.cxd4 Fb4 18.Hc3 Vxd4 19.Fe5 után a várt 19...Vxd3 helyett 19...Vd7?-tel folytatta. 20.Hd5 f6 21.Hxb4 fxe5 22.Vd5+ Vxd5 23.Hxd5 Fxd3 24.Bxe5 után gyaloghátránya miatt nagyot kellett küzdenie a remiért, amit végül ellenfele segítségével elért. A reykjavíki csapat Európa-bajnokságon Peter Szvidler a 14...Be8 15.Bxe8+ Vxe8 16.Hd2 Ve1+ 17.Hf1 Fg6 18.g3 b4 19.h4 h5 20.c4 Hf6 21.Fd1? Fc5 változatban előnybe került Vaszilij Ivancsukkal szemben.

15.g3 Vh3 16.Fe3 Fxd3 17.Hd2 Vf5 18.Fd4 Bae8

Lékó Péter ellen Szvidler az Eb utolsó fordulójában a 18...Bfe8 19.a4 h6 20.Kg2 Vxf3+ 21.Hxf3 Bac8 22.axb5 axb5 változatban remizett.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

19.Kg2 Vxf3+ 20.Kxf3 Be6 21.Bac1 h6 22.Kg2 Bg6 23.He4

Számításba jött a 23.Fxd5 cxd5 24.Fe5 Fe4+ 25.Hxe4 dxe4 26.Fxd6 Bxd6 27.Bxe4 Bd2 28.Bb1 Bc2 29.a4 folytatás.

23...Hf4+ 24.Kf3 Fxe4+ 25.Bxe4 Hd3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

26.Bd1 Hxb2 27.Bd2 Fa3 28.Fb6 Bd6 29.Bxd6 Fxd6 30.Be2 Hd3 31.Bd2 He5+ 32.Kg2 Fe7 33.f4 Hc4 34.Fxc4 bxc4 35.Bd7 Ff6 36.Bc7 Fxc3 37.Bxc6 Bb8 38.a4 Fb2 39.Fa5 c3 40.Fxc3 Fxc3 41.Bxc3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

41...Bb4 42.a5 Bb5 43.Ba3 Bb2+ 44.Kh3 f5 45.Bc3 Bb5 46.Ba3 g5 47.fxg5 hxg5 48.Kg2 Kg7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

49.h4 g4 50.Bc3 Bxa5 51.Bc6 Ba2+ 52.Kg1 a5 53.Ba6 a4 54.Kh1 Kf7 55.Kg1 Ba1+ 56.Kg2 Ba3 57.Kh2 Ba2+ 58.Kg1 Ke7 59.Kh1 a3 60.Kg1 és döntetlen

Caruana,F (2787) - Adams,M (2744)
Nimzoindiai védelem [E52]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 b6 5.e3 Fb7 6.Fd3 0-0 7.0-0 d5 8.cxd5 exd5 9.He5 Hbd7 10.f4 c5 11.He2 c4 12.Ff5 g6 13.Va4 gxf5 14.Vxb4 He4 15.a4 f6 16.Hf3 Hb8 17.Ve1 Hc6 18.Fd2 Kh8 19.Hh4 Vd7 20.Hc3 Bae8 21.Hxe4 Bxe4 22.Vd1 Bg8 23.Vh5 Fc8 24.Bf3 Ve8 25.Vh6 Vf7 26.b4?! He7 27.Bh3 Bg4 28.Hf3 Fd7 29.Kf2

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

29...Fe8

Az angol nagymester kecsegtető pozíciót ért el. 30.Bg3 Hg8

Számításba jött a 30...Bxg3 31.Kxg3 Hg8 32.Vh3 Be7 33.Kf2 Ve6 terv.

31.Vh3 Fd7 32.b5 Be8 33.Hg1 a5 34.bxa6 Ba8 35.He2 Bxa6 36.Fb4 Kg7 37.Hc3 h5 38.Kg1 Hh6 39.Bf3 Ba8 40.Bf2 Kh7

Vége az időzavarnak, már Fabiano Caruana pozíciója volt kedvezőbb.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

41.Vf3 Fc6 42.Bb2 h4 43.Fa3 Bag8 44.Kh1 Fa8 45.Bg1 Ve6 46.Bb5 B4g7 47.Fc1 Bg6 48.Fd2 B8g7 49.Bb2 Hf7 50.h3 Bg3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

51.Vh5+ Hh6 52.Vxh4 Vg8 53.Fe1 B3g6 54.Vh5 Be7 55.Ff2 Beg7 56.Vf3 Vd8 57.Fh4 Vd6 58.Bgb1 Va3 59.Fe1 Ve7 60.g3 Hf7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

61.Bxb6 Bh6 62.Ba6 Ve8 63.Kg2 Vc8 64.Bbb6 és sötét feladta

So,W (2773) - Karjakin,S (2769)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 b6 9.Bd1 Hbd7 10.Ff4 Fa6 11.He5 Bc8 12.Hc3 Fxc4 13.Hxc4 dxc4 14.e4 b5 15.a4 a6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

16.d5

Korábban a 16.axb5 axb5 17.d5 cxd5 18.exd5 e5 19.Fg5 volt a népszerű folytatás.

16...cxd5 17.exd5 e5 18.Fg5 b4 19.d6 bxc3 20.Vxc3 h6 21.Fe3 e4 22.Va3 Be8 23.dxe7 Vxe7 24.Vxe7 Bxe7 25.Bd6 Be6 26.Bad1 He5 27.Fh3 Bxd6 28.Bxd6 Bb8 29.Kg2

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

29...c3 30.bxc3 Hc4 31.Bxa6 Hxe3+ 32.fxe3 Hd5 33.a5 f5 34.c4 Hxe3+ 35.Kf2 Hxc4 36.Fxf5 Bf8 37.g4 Hxa5 38.Bxa5 g6 39.Be5 gxf5 40.gxf5 Ba8 41.Kg3 Kf7 42.Bxe4 Kf6 43.Kf4 Ba6 44.h4 h5 és döntetlen

Mamedgyarov,S (2747) - Eljanov,P (2760)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 a6 5.Hf3 e6 6.b3 Fb4 7.Fd2 0-0 8.Fd3 Hbd7 9.Vc2

A főváltozatnak a 9.0-0 Fd6 10.Vc2 h6 11.Bad1 számít.

9...Ve7 10.He5 Hxe5 11.dxe5 Hg4 12.f4 Fc5 13.Ke2 Bd8?! 14.h3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

14...Hxe3 15.Fxe3 Fxe3 16.Kxe3 d4+ 17.Kf3 dxc3 18.Bad1 Fd7 19.Fxh7+ Kh8 20.Fd3 f5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

21.Vxc3

Sahriyar Mamedgyarov jelentős előnyt szerzett.

21...c5 22.Kf2 Fc6 23.Fe2 b5 24.Ve3 bxc4 25.Fxc4 Fb5 26.Fe2 Fxe2 27.Kxe2 c4 28.bxc4 Vb4 29.Vb3 Vc5 30.Vc3 Bac8 31.Kf3 Kg8 32.Kg3 a5 33.Bxd8+ Bxd8 34.Bb1 a4 35.Kh2 Vc6 36.Vg3 Ve4 37.Vg5 Bc8?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

38.c5??

Döbbenetes elnézés a 38.Bb6 Bf8 39.c5 nyerést ígérő folytatás.

38...Vxb1 és világos feladta

Navara,D (2730) - Giri,A (2798)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 a6 8.Fe2 b5 9.Vb3 c5 10.dxc5 Fb7 11.e5 Hfd7 12.Fe3 e6 13.0-0 Vc7 14.Bad1 Hxc5 15.Va3 He4

A 2014/15-ös Grand Prix-sorozat utolsó tornáján Hanti-Manszijszkban Peter Szvidler a 15...Hcd7 16.Ve7 Bc8 17.a4 b4 18.He4 Hf8 19.Vh4 után hátrányba került Borisz Gelfanddal szemben.

16.Hxe4 Fxe4 17.Hg5 Fc6 18.f4 Vb7 19.Fc5 Be8

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

20.f5!

David Navara remek taktikus, nehéz perceket okozott Anish Girinek.

20...exf5 21.Bxf5! gxf5 22.Fh5 Fd5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

23.Bxd5 Vxd5 24.Fxf7+ Vxf7 25.Hxf7 Kxf7 26.Vb3+ Kg6 27.Vg3+ Kf7 28.Vb3+ Kg6 29.Vg3+ Kf7 30.Vf3

Figyelmet érdemelt a 30.Fd4 Hc6 31.e6+ Kxe6 32.Fxg7 Be7 33.Vg5 Bae8 34.Fc3 folytatás.

30...Hd7 31.Vd5+ Kg6 32.Vc6+ Hf6?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

33.exf6 Bac8 34.Vxa6 Ba8 35.f7+ Kxf7 36.Vxb5 Bad8 37.Vb3+ Kg6 38.Vg3+ Kf7 39.Vb3+

David Navara a 39.Vg5 Fxb2 40.Vxf5+ Kg8 41.a4 folytatásban vizsgáztathatta volna világbajnokjelölt ellenfelét.

39...Kg6 40.Fd6?! Fxb2 41.Vxb2 Bxd6 42.h3 Ba6 és döntetlen

Ding Liren (2766) – Hou Ji-fan (2673)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 Hbd7 8.e3 g5 9.Fg3 He4 10.Vb3 c5 11.Bc1 Va5 12.Hd2 Hxg3 13.hxg3 cxd4 14.exd4 Hf6 15.Fd3 Fe6 16.a3 Fxc3 17.Bxc3 Bc8 18.Bxc8+ Fxc8 19.Vb4 Vxb4 20.axb4 Ke7 21.Hb1 Fd7 22.Hc3 a6 23.f3 Kd6 24.Kf2 Hg8 25.Ba1 He7 26.Ba5 Bc8 27.g4 Bc6 28.b5 axb5 29.Bxb5 Bxc3 30.bxc3 Fxb5 31.Fxb5 f5 32.gxf5 Hxf5 33.Fd3 Ke6 34.g4 Hg7 35.Ke3 h5 36.gxh5 Hxh5 37.c4 és döntetlen

Van Wely,L (2640) - Tomasevszkij,E (2728)
Vezérindiai védelem [E17]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fe7 6.Hc3 0-0 7.d5 Fb4 8.0-0 Fxc3 9.bxc3 Ha6 10.Hd4 Hc5 11.Fa3 d6 12.dxe6 Fxg2 13.exf7+ Bxf7 14.Kxg2 Hg4 15.Hf3 He4 16.Vd3 Ve7 17.h3 Hgf6 18.Bad1 Be8 19.Vc2 Ve6 20.Vd3 Vd7 21.Fc1 Hc5 22.Vc2 Va4 23.Vxa4 Hxa4 24.Bd2 He4 25.Bc2 Hexc3 26.Fe3 He4 27.Bd1 Bef8 28.Fd4 Hac5 29.Bf1 He6 30.Fe3 Bf5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Wik aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2016 szuperverseny második fordulójában valamennyi parti döntetlennel fejeződött be. Eredeti ötletekkel fűszerezett partiban osztozott meg a ponton a norvég világbajnok Magnus Carlsen és az amerikai világbajnokjelölt Fabiano Caruana. A holland Anish Giri a kínao Ding Lirennel remizett. Kedvező lehetőséget szalasztott el az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov, az orosz Jevgenyij Tomasevszkij örülhetett a fél pontnak. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan nem tudta gyalogelőnyét érvényesíteni az amerikai Wesley So ellen. Megosztozott a ponton az ukrán Pavel Eljanov és a kínai Wei Yi, az angol Michael Adams és a cseh David Navara. Mindössze 20 lépés után kötött békét az orosz Szergej Karjakin és a holland Loek van Wely.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Magnus Carlsen és Fabiano Caruana hat éve éppen Wijk aan Zee-ben, a Corus által szponzorált szuperversenyen mérkőzött meg először egymással, küzdelmük döntetlennel kezdődött. Bielben, Moszkvában, a Grand Slam-döntőkön, a Gasimov emlékversenyeken, a Grand Chess Tour sorozat versenyein folytatták csatározásaikat, a 22 klasszikus gondolkodási idő mellett vívott játszmáikban Carlsen nyolcszor nyert, Caruana ötször tudta megadásra kényszeríteni a világelsőt, kilencszer megosztoztak a ponton. Az összesített mérleg még kedvezőbb volt Magnus számára, 10 döntetlen mellett 16-7-re vezetett. Tavaly  a norvég világbajnok három partiban győzött, Wijk aan Zee-ben, Samkirban és St. Louisban nyert, egyetlen vereségét éppen hazai pályán, Stavangerben szenvedte el. Baden-Badenben és Londonban remiztek egymással.

Beváltak a jóslatok, Magnus Carlsen nem bocsátkozott megnyitáselméleti párbajba Fabiano Caruanával szemben, eredeti ötletekkel tarkított csatában lett döntetlen a 23. összecsapásuk. Carlsen a 25. lépésben kecsegtető lehetőséget hagyott kihasználatlanul, középen rekedt királya nem tudott elmenekülni a sakkok elől.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Az ifjú titánok küzdelmében a holland Anish Giri első fordulóbeli veresége után világossal nem tudott javítani. A kínai Ding Liren pontos játékkal egyenlített ki, a sorozatos cseréket követően logikus volt a pontosztozkodás,

A cseh David Navara alaposan felkészült a Caro-Kann védelem 3.e5-ös változatából, az angol Michael Adams nem tudott előnyt kicsiholni. A holland Loek van Wely meglepte a Világkupa-győztes orosz Szergej Karjakint a szicíliai védelem sárkány-változatával. A játszma mindössze 20 lépésig tartott.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

A Wijk aan Zee-i szuperverseny legfiatalabb résztvevője, a 17 éves kínai Wei Yi második döntetlenét könyvelhette el. A rutinos ukrán Pavel Eljanov nem tudta zavarba hozni ellenfelét a Grünfeld védelem ritka változatában.

Bosszankodhat az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov. Az elméleti vitát megnyerte az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel szemben. Kedvezőlehetőségeit azonban ellenfele időzavarában sem használta ki, döntetlennel zárult a párharcuk.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

A spanyol megnyitásra jellemzően hosszas manőverezéseket láttunk a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és az amerikai Wesley So partijában. Hou Ji-fan kihasználva So hibáját gyalogot nyert, de anyagi előnyét nem tudta érvényesíteni, a mai játéknapon valamennyi játszma döntetlennel fejeződött be.

A 2. forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2769) – Loek van Wely (holland, 2640) döntetlen (Szicíliai védelem, 20)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2728) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2747) döntetlen (Vezércsel, 33)

Pavel Eljanov (ukrán, 2760) – Wei Yi (kínai, 2706) döntetlen (Grünfeld védelem, 36)

Magnus Carlsen (norvég, 2844) – Fabiano Caruana (amerikai, 2787) döntetlen (Szabálytalan megnyitás, 32)

Michael Adams (angol, 2744) – David Navara (cseh, 2730) döntetlen (Caro-Kann védelem, 31)

Anish Giri (holland, 2798)  – Ding Liren (kínai, 2766) döntetlen (Vezérindiai védelem, 33)

Hou Ji-fan (kínai, 2673) – Wesley So (amerikai, 2773) döntetlen (Spanyol megnyitás, 54)

A verseny állása:

1-3. Fabiano Caruana, Ding Liren és Wesley So 1,5 pont

4-11. Magnus Carlsen, Hou Ji-fan, Szergej Karjakin, Jevgenyij Tomasevszkij, Loek van Wely, Sahriyar Mamedgyarov, Wei Yi és David Navara 1

12-14. Anish Giri, Michael Adams és Pavel Eljanov 0,5

A 3. forduló párosítása:

Wesley So – Szergej Karjakin

Ding Liren – Hou Ji-fan

David Navara – Anish Giri

Fabiano Caruana – Michael Adams

Wei Yi – Magnus Carlsen

Sahriyar Mamedgyarov – Pavel Eljanov

Loek van Wely – Jevgenyij Tomasevszkij

Carlsen,M (2844) - Caruana,F (2787)
Szabálytalan megnyitás [A00]

1.g3 g6 2.Fg2 Fg7 3.e4 e5 4.He2 c5 5.d3 Hc6 6.Fe3 d6 7.Vd2 Hd4

Jobb elgondolás, mint a korábban már látott 7...Hge7 8.Fh6 Fxh6 9.Vxh6 Vb6 10.0-0 Vxb2 11.Hbc3 folytatás, világos fejlődési előnye bőséges kompenzáció az áldozott gyalogért.

8.c3 Hxe2 9.Vxe2 He7 10.h4 h6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

11.h5 g5 12.f4

A világbajnok azonnal dűlőre akarta vinni partit, a nyugodt építkezés 12.Hd2 Fe6 13.0-0-0 számításba jött.

12...exf4 13.gxf4 gxf4 14.Fxf4 Hc6 15.Ha3 Fe5 16.Fe3 Fe6 17.Hc4 Fg3+ 18.Kd2

Nem mindennapi állás, amely ráadásul a világelső és az egyik világbajnokjelölt partijában fordult elő. Melyik király nagyobb biztonságban?

18...Vd7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

19.d4! cxd4 20.cxd4 He5 21.Hxe5 dxe5 22.d5 Fg4

Caruanát már időzavar fenyegette, az amerikai sakkozó nehezebben választott a lépésjelöltek között.

23.Ff3 Fxf3 24.Vxf3 Vb5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

25.Bac1?!

Nagyobb gondot okozott volna a 25.b3 Vb4+ 26.Kd3 Ff4 (26...Vb5+ 27.Kc2 Ff4 28.Fxf4 Vc5+ 29.Kb2 Vd4+ 30.Vc3 Vxc3+ 31.Kxc3 Bc8+ 32.Kd3 exf4 33.Baf1) 27.Bhc1 Fxe3 28.Vxe3 Bg8 29.Bc4 folyatás.

25...Vxb2+ 26.Kd1 Ff4 27.Fxf4 exf4 28.Vxf4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

28...Bg8 29.Bf1 Vd4+ 30.Ke1 Vb4+ 31.Kd1 Vd4+ 32.Ke1 Vb4+ és döntetlen

Adams,M (2744) - Navara,D (2730)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.h4 h5

Lehetetlen feledni a brissagói világbajnoki döntő utolsó partiját. Lékó Péter a 4...h6 5.g4 Fd7 6.Hd2 c5 7.dxc5 e6 (7...Vc7) 8.Hb3 Fxc5 9.Hxc5 Va5+ 10.c3 Vxc5 11.Hf3 He7 12.Fd3 Hbc6 13.Fe3 Va5 14.Vd2 változatban nem vállalkozott az esélyes gyalogáldozatra a 14...d4! 15.cxd4 ( 15.Hxd4 Hxe5 16.Fe2 Vd5; 15.Fxd4 Hxd4 16.cxd4 Vd5 17.Bh3 Fb5) 15...Hb4 16.0-0 Fb5 folytatással. Vlagyimir Kramnyik a partit végül megnyerte, 7-7-re végződött a párharc, a döntetlen az orosz sakkozónak a címvédését jelentette.

5.Fd3 Fxd3 6.Vxd3 e6 7.Fg5

A változat nagy kedvelője a két orosz nagymester, Alekszandr Morozevics és Jan Nepomnjacsij.

7...Fe7

Sokan kedvelik a 7...Vb6 8.Hd2 c5 9.c4 bonyodalmakat.

8.Hf3 Hh6 9.Hc3 Hf5 10.He2 c5 11.dxc5 Ha6 12.Vb5+ Vd7 13.Vxd7+ Kxd7 14.Fxe7 Kxe7 15.b4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

15...b6 16.cxb6 Hxb4 17.Hed4 Hxd4 18.Hxd4 axb6 19.Bb1 Bxa2 20.Kd2 Ha6 21.Bxb6 Hc5 22.Bc6 He4+ 23.Ke2 Bb8 24.Bc7+ Ke8 25.Bd1 Ba3 26.Bd3 Bxd3 27.cxd3 Bb2+ 28.Bc2 Bxc2+ 29.Hxc2 Hc5 30.d4 He4 31.He3 és döntetlen

Giri,A (2798) - Ding,Liren (2766)
Vezérindiai védelem [E14]

1.c4 c6 2.d4 d5 3.Hf3 Hf6 4.e3 e6 5.Fd3 Hbd7 6.b3 Fd6 7.Fb2 b6 8.0-0 0-0 9.Hbd2 Fb7 10.Ve2 c5 11.cxd5 exd5 12.Fa6 Fxa6 13.Vxa6 Ve7 14.Bfd1 Bfd8 15.Bac1 Ve6 16.Hf1 He4 17.H3d2 Hdf6 18.Hxe4 Hxe4 19.Bc2 Bac8 20.Bdc1 h5 21.Ve2 h4 22.dxc5 Bxc5 23.h3 Bdc8 24.Fd4 Bxc2 25.Bxc2 Bxc2 26.Vxc2 Fe5 27.Fxe5 Vxe5 28.Vc8+ Kh7 29.Vg4 Vf6 30.f3 Hc3 31.a4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

31...d4 32.Kf2 Hd1+ 33.Ke2 Hxe3 és döntetlen

Eljanov,P (2760) - Wei,Yi (2706)
Grünfeld védelem [D71]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Fg2 d5 5.Va4 a6 6.cxd5 b5 7.Vd1 cxd5 8.Hf3 Fg7 9.0-0 Hc6 10.Ff4 0-0 11.He5 Fb7 12.Hxc6 Fxc6 13.Fe5 e6 14.Hd2 Fh6 15.e3 Ve7 16.h4 b4 17.Vc2

Pavel Eljanov nem látott előnyt a 17.Hc4 Fb5 18.Fd6 Vd8 19.Fxf8 Fxf8 20.Hd2 Fxf1 21.Fxf1 a5 folytatásban.

17...Bfc8 18.Bfc1 Fd7 19.Vd1 Fb5 20.Bxc8+ Bxc8 21.Bc1 Bxc1 22.Vxc1 Hg4 23.Ff4 Fxf4 24.exf4 Hf6 25.Hb3 Fc4 26.Hc5 a5 27.b3 Fb5 28.Ve3 Hg4 29.Vd2 Vf6 30.f3 Hh6 31.Fh3 Hf5 32.Fxf5 Vxf5 33.Vd1 Vh3 34.Ve1 Vf5 35.Vd1 Vh3 36.Ve1 Vf5 és döntetlen

Tomasevszkij,E (2728) - Mamedgyarov,S (2747)
Vezércsel [D06]

1.d4 d5 2.c4 c5 3.cxd5 Vxd5 4.Hf3 cxd4 5.Hc3 Va5 6.Hxd4 Hf6 7.g3 e5 8.Hb3 Vc7 9.Fg2 Fb4 10.Fd2 0-0 11.0-0 Bd8 12.Bc1 Hc6 13.Vc2 Fe6 14.Fg5 Bac8 15.e3 Ha5 16.Fxf6 gxf6 17.Hxa5 Fxa5 18.Va4 Kg7 19.a3 Bd2 20.He2

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

20...Vd8! 21.Bxc8 Fxc8 22.b4 Fb6 23.Hc3

23...f5?!

Sahriyar Mamedgyarov jó esélyekkel játszhatott volna a 23...Vd3 24.Hd5 Fe6 25.Hxb6 axb6 26.b5 Fc4 27.Vb4 Bd1 28.Vxc4 Vxc4 29.Bxd1 Vxb5 30.Fxb7 h5 változatban.

24.Vb5 Vd6 25.Hd5? Fd8?!

Újabb mentőöv az orosz nagymesternek. 25...Fd7 26.Vc4 Fe6 27.Hxb6 Fxc4 28.Hxc4 Vd3 29.Hxd2 Vxd2 30.Fxb7 Vb2 jó eséllyel kecsegtetett volna.

26.Bc1 Fe6 27.Hc3 e4 28.Ff1 Ff6 29.Vc5 Vxc5 30.bxc5 Fe5 31.a4 Fb3?! 32.a5 a6 33.c6 bxc6 és döntetlen

Hou Ji-fan (2673) - So,W (2773)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.h3 He7 8.Be1 a6 9.Fa4 Fa7 10.d4 Hg6 11.Fc2 Be8 12.Hbd2 c5 13.d5 b5 14.b3 Fd7 15.Hf1 Vc7 16.He3 Fb6 17.a4 Hf4 18.Hh2

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

18...c4 19.bxc4 Fa5 20.Fd2 bxc4 21.Hhg4 Hxg4 22.hxg4 Bab8 23.Ba3 Vc5 24.Ba2 Bb7 25.g3 Hd3 26.Bf1 Beb8 27.Ve2 Bb2 28.Bxb2 Hxb2 29.Bb1 Fc7 30.Ba1 g6 31.Kg2 Fd8 32.Fc1 Vc8 33.Ba2 Hd3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

34.Fa3 Fb6 35.Hxc4 He1+ 36.Vxe1 Vxc4 37.Bb2 Vc7 38.Fd1 Bc8 39.Ve2 a5 40.Va6

A játszma későbbi menetének ismeretében a 40.g5 Bf8 41.Va6 Bb8 42.Vd3 terv jött számításba.

40...Bb8 41.Vd3 f6 42.Vc2 Fa7 43.Bxb8+ Vxb8 44.Vb3 Vc7 45.Fe2 g5 46.Kf1 Kf7 47.f3 Ke7 48.Fd3 Vb6 49.Vxb6 Fxb6 50.Fb5 Fc8 51.Ke2 Fc5 52.Fc1 Kd8 53.Fd2 Kc7 54.Fe1 és döntetlen

Karjakin,S (2769) - Van Wely,L (2640)
Szicíliai védelem [B79]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 g6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 Fg7 6.Fe3 Hf6 7.Fc4 0-0 8.Fb3 d6 9.f3 Fd7 10.h4 h5 11.Vd2 Va5 12.0-0-0 Bfc8 13.Kb1 He5 14.Fg5 Kf8 15.f4 Heg4 16.Bhe1 Bc5 17.f5 gxf5 18.Hxf5 Fxf5 19.exf5 Be8 20.Hd5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Wijk aan Zee-ben, a Tata Steel Chess 2016 szuperversenyen az amerikai Fabiano Caruana és Wesley So mellett a kínai Ding Liren rajtolt győzelemmel. A címvédő norvég világbajnok Magnus Carlsen sötéttel a cseh David Navarával osztozott meg a ponton. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan az orosz világbajnok-jelölt Szergej Karjakinnal remizett. Anish Giri váratlan veresége mellett Loek van Wely elpuskázott lehetősége is keserítette a holland rendezőket. A második játéknapon a Carlsen-Caruana rangadó áll majd az érdeklődés középpontjában.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Az esztendő első szuperversenyén a cseh David Navara és a norvég világbajnok Magnus Carlsen játszmája fejeződött be elsőként. Navara tisztelte a világelsőt, értékes fél ponttal rajtolt. Carlsen 8…g5 lépését joggal érte kritika, királyszárnyának meggyengítése után Navara nagyobb reményeket is táplálhatott volna.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

A holland sakkozás reménysége, kedvező Élő-pontjával világbajnok-jelölti címet szerzett Anish Giri vereséggel kezdett. A 21 esztendős nagymester a Grand Chess Tour három versenyből álló sorozatát veretlenül játszotta végig, egy évvel idősebb riválisa, az amerikai Wesley So megszakította ezt a figyelemre méltó bravúrt. So jó érzékkel használta ki a Girire nehezedő nyomást, a fokozott elvárást, a felkínált lehetőséggel élni tudott.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Az amerikai Fabiano Caruana is nyeréssel kezdett, az ukrán sakkozást képviselő Pavel Eljanov kecsegtető pozícióját fokozatosan rontotta el.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Passzív védekezése közepette az angol Michael Adams döntő hibát elkövetve vesztett a kínaiak első számú sakkozója, Ding Liren ellen.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

Értékes döntetlennel kezdte meg szereplését a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan. Bátrabb játékkal gondokat is okozhatott volna az orosz világbajnokjelölt Szergej Karjakinnak.

Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov kockáztatott, a holland Loek van Wely időzavarban kihagyta a reális nyerőesélyt kínáló folytatást.

A mezőny legfiatalabb résztvevője, a 16 éves kínai Wei Yi óvatos játékkal mutatkozott be a Wijk ann Zee-i „arénában”, az újonc Jevgenyij Tomasevszkij nem zárkózott el a korai lépésismétléses remitől.

Az első forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 2673) – Szergej Karjakin (orosz, 2769) döntetlen (Angol megnyitás, 40)

Wesley So (amerikai, 2773) – Anish Giri (holland, 2798) 1 – 0 (Angol megnyitás, 37)

Ding Liren (kínai, 2766) – Michael Adams (angol, 2744) 1 – 0 (Angol megnyitás, 61)

David Navara (cseh, 2730) – Magnus Carlsen (norvég, 2844) döntetlen (Vezércsel, 31)

Fabiano Caruana (amerikai, 2787) – Pavel Eljanov (ukrán, 2760) 1 – 0 (Elfogadott vezércsel, 38)

Wei Yi (kínai, 2706) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2728) döntetlen (Spanyol megnyitás, 23)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2747) – Loek van Wely (holland, 2640) döntetlen (Szláv védelem, 76)

A 2. forduló párosítása:

Szergej Karjakin – Loek van Wely

Jevgenyij Tomasevszkij – Sahriyar Mamedgyarov

Pavel Eljanov – Wei Yi

Magnus Carlsen – Fabiano Caruana

Michael Adams – David Navara

Anish Giri – Ding Liren

Hou Ji-fan – Wesley So

Navara,D (2730) - Carlsen,M (2844)
Vezércsel [D35]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Hbd7 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 c6 8.e3 g5

A világbajnok nem riadt vissza a királyszárnyát meggyengítő lépéstől.

9.Fg3 Hh5 10.Fd3 Hxg3 11.hxg3 Fg7 12.0-0

Számításba jön a 12.Vc2 Hb6 13.Bc1 Ve7 14.Kf1 terv is.

12...a5 13.a3 0-0 14.Vc2 Be8 15.b4 b5 16.Ha2 Fb7 17.bxa5 Bxa5 18.Hb4 Va8 19.Fh7+ Kh8 20.Ff5 Hb6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

21.He5!? Fxe5 22.dxe5 Hc4 23.Vc3 Bxa3 24.Vd4 c5

A világbajnok nem tehetett mást, mint a sorozatos cserék mellett kellett döntenie.

25.Bxa3 cxd4 26.Bxa8 Bxa8 27.exd4 Ba4 28.Bb1 Hd2 29.Bb2 Hc4 30.Bb1 Hd2 31.Bb2 Hc4 és döntetlen

So,W (2773) - Giri,A (2798)
Angol megnyitás [A36]

1.c4 g6 2.Hc3 c5 3.g3 Fg7 4.Fg2 Hc6 5.a3 d6 6.Bb1 a5 7.d3 e5 8.Hd5 Hce7 9.Hc3 Hc6 10.e4 Hge7 11.Hge2 0-0 12.0-0 Fd7 13.Fd2 h6 14.Hb5 Fe6 15.Hec3 b6 16.Hd5 Fxd5?! 17.cxd5 Ha7 18.Hc3 f5

A hazai pályán játszó 21 éves világbajnokjelölt Anish Giri alighanem érezte a fokozott elvárást, az egy évvel idősebb amerikai Wesley So a lélektani eséllyel jól élt.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

19.h4 f4 20.Fh3 b5 21.He2 f3 22.Hc1 h5?

23.Hb3 a4 24.Ha1 b4 25.axb4 cxb4 26.Vxa4 Hac6 27.Vd1 Hd4 28.Hc2 Hxc2 29.Vxc2 Bb8 30.Bfc1 Bb7 31.Vb3 Kh8 32.Bc4 Hg8 33.Bxb4 Bxb4 34.Vxb4 Ff6 35.Bc1 Ve7 36.Vb6 Fxh4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

37.Bc7 és sötét feladta

Caruana,F (2787) - Eljanov,P (2760)
Elfogadott vezércsel [D24]

1.Hf3 d5 2.c4 e6 3.d4 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.e4 Fb4 6.Fxc4 Hxe4 7.0-0 Hf6

A változatban a 7...Hxc3 8.bxc3 Fe7 a legnépszerűbb folytatás. A gyalograblás világos előnyéhez vezet a 8...Fxc3 9.Bb1 c5 10.d5 exd5 11.Fxd5 0-0 12.Bxb7 Fd4 változatban.

8.Fg5 0-0 9.Ve2 h6 10.Fh4 Fe7 11.Bad1 Hbd7 12.He5 Hb6 13.Fd3 Hfd5 14.Fg3 Fd7 15.He4 Fa4 16.Bc1 Hd7 17.b3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

17...Hxe5 18.dxe5 Fc6

Az állást értékelve sötét lehetőségeit kedvezőbbnek ítélhetjük!

19.Bfd1 a5 20.a4 Ve8 21.h4 Bd8 22.h5 Hb4 23.Fb1 Kh8

Az ukrán nagymester kecsegtető pozíciójában nem talált megoldást, tétova lépései ellenfelének kedveztek, rendezhette sorait.

24.Ff4 Bg8 25.Fd2 Bd5?! 26.Fxb4 axb4 27.Bxd5 exd5 28.Hg3 Fg5 29.Be1 g6 30.Vg4 Ve7 31.Vd4 b6?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

32.e6+ Ff6 33.Vf4 g5?

Az idő szorításában megkönnyítette Fabiano Caruana nyerését.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

34.Vf5 Bg7 35.Vc2 Vc5 36.Vxc5 bxc5 37.Hf5 Bg8 38.exf7 és sötét feladta

Ding,Liren (2766) - Adams,M (2744)
Angol megnyitás [A22]

1.c4 e5 2.g3 Hf6 3.Fg2 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Hc3 Hb6 6.d3 Hc6 7.Fe3 Fd6 8.Hf3 0-0 9.0-0 Be8 10.d4 exd4 11.Hxd4 Hxd4 12.Fxd4 c6 13.a4 Ff8 14.a5 Hc4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

15.a6 Hxb2 16.Vd2 Hc4 17.Vf4 Fd6 18.Vc1 Fe5

Michael Adams tetszését a 18...Ha5 19.axb7 Fxb7 20.Vc2 folytatás nem nyerte el, világosnak a gyalogért kezdeményezése lett volna.

19.Fxe5 Hxe5 20.Bd1 Ve7 21.He4 bxa6?! 22.f4 Hg6 23.Vxc6 Bb8 24.Vd6

A vezércsere könnyített sötét helyzetén.

24...Fg4 25.Vxe7 Bxe7 26.Bd2 h6?! 27.Bxa6 Bb4 28.Hc3 Bc4 29.Ba3 Hf8?!

A rutinos angol nagymester a passzív védekezés mellett döntött.

30.Kf2 Bec7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

31.Hd5 Bc2 32.Bxc2 Bxc2 33.Ff1 Fe6 34.He7+ Kh7 35.Bxa7 g6 36.Fg2 Fg4 37.Ff1 Fe6 38.Fg2 Fg4 39.Ff3 Fxf3 40.Kxf3 He6 41.e3 Kg7 42.h3 h5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

43.Hd5 Bh2 44.h4 Bc2 45.Hb6 Bc3 46.Ke4 Bc1 47.Kf3 Bc3 48.Hd5 Bb3 49.Ke4 Bb1 50.Hc3 Bb4+ 51.Kd5 Kf8?! 52.He4?! Bb3 53.Hd6 Bd3+ 54.Ke5 Hd8?

Michael Adams döntő hibát követett el. 54...Bxe3+ 55.Kf6 Hc7 56.Hxf7 Hd5+ 57.Kxg6 Bxg3+ 58.Hg5 Hxf4+ 59.Kf5 Hd5 döntetlenhez vezetett volna.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

55.Bd7 Bxe3+ 56.Kf6 Be6+ 57.Kg5 Kg7

58.f5! Be3 59.f6+ Kh7 60.Bxd8 Be4 61.Bh8+! és sötét feladta

Mamedgyarov,S (2747) - Van Wely,L (2640)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.g3 dxc4 5.Fg2 b5 6.b3 cxb3 7.axb3 e6 8.He5 Vb6 9.0-0 Fb7 10.Hc3 Hbd7 11.Fe3 Bd8

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

12.Fxc6?!

Az azerbajdzsáni nagymester túlértékelte esélyeit.

12...Fxc6 13.d5 Fc5 14.Hxc6 Fxe3 15.Hxd8 Kxd8 16.dxe6 fxe6 17.Hxb5?

Ez a lépés már svindli volt, ellenfele időzavarában reménykedett. 17.Vd3 Fc5 18.Hxb5 Hg4 19.e3 Hge5 20.Ve2 kölcsönös esélyű, bonyolult álláshoz vezetett volna.

17...Vxb5?

A holland sakkozás veteránja a 17...Hg4! 18.Ve1 (18.fxe3 Vxe3+ 19.Kg2 Ve4+ 20.Bf3 He3+) 18...Fxf2+ 19.Bxf2 Hxf2 20.Vxf2 Vxb5 21.Vd4 Bf8 folytatással büntethetett volna!

18.fxe3 Ke7 19.Bxa7 Bb8 20.Vd4 Vd5 21.Bb1 Bxb3 22.Bxd7+? Hxd7 23.Vxg7+ Kd6 24.Vxh7 Bxe3 25.Vc2 Vd4 26.Kf1 Bc3 27.Bd1 Bxc2 28.Bxd4+ Ke7

Időzavarban Loek van Wely elpuskázta nyerőesélyét.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

29.Kf2 He5 30.h4 Bc4 31.Bf4 Bc2 32.Ke3 Bc1 33.Be4 Hc4+ 34.Kf2 Hd6 35.Bf4 Hf5 36.h5 Hh6 37.g4 Hf7 38.Kg3 Bg1+ 39.Kf2 Ba1 40.Kg3 Be1 41.Kf2 Bb1 42.Kg3 Bb2 43.Bf2 Bb4 44.e3 Be4 45.Kf3 Ba4 46.Kg3 Be4 47.Kf3 Hg5+ 48.Kg3 Hh7 49.Kf3 Ba4 50.Kg3 Ba1 51.Bf4 Bb1 52.Ba4 Kf6 53.Ba8 Bg1+ 54.Kh4 Bh1+ 55.Kg3 Bg1+ 56.Kh4 Bh1+ 57.Kg3 Hg5 58.Kg2 Bh4 59.Ba4 Bh3 60.Ba3 Bh4 61.Ba4 e5 62.Ba6+ Kf7 63.Ba7+ Ke6 64.Ba6+ Kd5 65.Ba4 Kc6 66.Kg3 Bh3+ 67.Kf2 Kb5 68.Ba8 He4+ 69.Ke2 Kc4 70.Ba5 Hc5 71.Kf2 Hd3+ 72.Kg2 Bxe3 73.h6 Hf4+ 74.Kf2 Bb3 75.h7 Bh3 76.Bxe5 és döntetlen

Hou Ji-fan (2673) - Karjakin,S (2769)
Angol megnyitás [A20]

1.Hf3 d5 2.g3 g6 3.c4 dxc4 4.Ha3 Fg7 5.Hxc4 Hc6 6.Fg2 e5 7.d3 Hge7 8.0-0 0-0 9.Fd2 Hd5 10.Bc1 Be8 11.h3 Hd4 12.e3 Hxf3+ 13.Vxf3 c6 14.Ha5 Vd6 15.Ve2 Bb8 16.Hc4 Ve7 17.e4 Hb6 18.Fe3 Fe6 19.b3 Hxc4 20.dxc4 a5 21.c5 f5 22.Kh2 Bf8 23.exf5 gxf5 24.Fd2 Ba8

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

25.Fc3 Vxc5 26.f4 Vd6 27.Fxe5

A kínai exvilágbajnoknő a 27.Bfd1 Ve7 28.Fxe5 Fxe5 29.Vxe5 Bfe8 30.Bd2 változatban nagyobb reményeket táplálhatott volna.

27...Fxe5 28.fxe5 Ve7 29.Bf4 Kh8 30.Bcf1 Bg8 31.h4 Bg6?!

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság

32.Fh3! Bag8 33.B1f3 Vg7 34.Ve3 Bh6 35.Vd3?!

Hou Ji-fan a 35.Ve1 a4 36.Bxa4 Fd5 37.Bxf5 változatban megőrizte volna előnyét.

35...Vxe5 36.Fxf5 Fd5 37.Fe4 Bd6 38.Bf2 Fxe4 39.Vxe4 Vxe4 40.Bxe4 Bgd8 és döntetlen

Wei Yi (2706) - Tomasevszkij,E (2728)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 b4 9.d3 Fc5 10.Hbd2 d6 11.h3 h6 12.c3 Bb8 13.Hc4 Fa7 14.Fe3 Fxe3 15.Hxe3 Be8 16.a5 Ha7 17.Fc2 bxc3 18.bxc3 Hb5 19.Vd2 Fd7 20.Hc4 Fe6 21.He3 Fd7 22.Hc4 Fe6 23.He3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Wijk aan Zee-ben január 16. és 31. között rendezik meg a hagyományos versenysorozat 78. tornáját, a Tata Steel Chess 2016 szuperversenyt. Ma este tartották meg az ünnepélyes megnyitót és a sorsolást, szombaton kezdődik a viadal. A 20-es kategóriájú, 2748-os Élő-átlagú tornán a rajtlistát a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti, aki címvédőként játszik. A világranglistán harmadik holland Anish Giri és a negyedik olasz Fabiano Caruana lehet a világelső legnagyobb riválisa. Az orosz Szergej Karjakin számára is a torna főpróba a márciusi világbajnok-jelölti verseny előtt. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan világbajnoki döntőjére is készül a viadallal. Sajnos nincs magyar résztvevő az esztendő első szuperversenyén. A torna hivatalos honlapja a www.tatasteelchess.com, ahol élő internetes közvetítés lesz.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel 2016

A hagyományos versenyt  hetvennyolcadszor rendezik meg. A    Hoogovens Művek főszponzorként 2000-ig támogatta a viadalt, a privatizáció után lett a fesztiválnak a brit Corus a névadója, és egyúttal főtámogatója. Öt éve az indiai Tata Steel vette át a sakkozás kiemelt mecénásának szerepét. A holland tengerparti városka két és fél hétig a sakk lázában ég, majd rövid pihenő után már a következő versenyre készül. Remek hangulatú a világhíres sakkfesztivál, ahol természetesen a 14 résztvevős szuperverseny áll az érdeklődés középpontjában, amely ezúttal 20-as kategóriájú, 2748 az Élő-átlaga.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel 2016

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég) 2844

Anish Giri (holland) 2798

Fabiano Caruana (amerikai) 2787

Wesley So (amerikai) 2773

Szergej Karjakin (orosz) 2769

Ding Liren (kínai) 2766

Pavel Eljanov (ukrán) 2760

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni) 2747

Michael Adams (angol) 2744

David Navara (cseh) 2730

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz) 2728

Wei Yi (kínai) 2706

Hou Ji-fan (kínai) 2673

Loek van Wely (holland) 2640

Az első forduló párosítása:

Hou Ji-fan – Szergej Karjakin

Wesley So – Anish Giri

Ding Liren – Michael Adams

David Navara – Magnus Carlsen

Fabiano Caruana – Pavel Eljanov

Wei Yi – Jevgenyij Tomasevszkij

Sahriyar Mamedgyarov – Loek van Wely

A korábbi versenyekhez hasonlóan a fordulók 13 óra 30 perckor kezdődnek, az utolsó játéknapon, január 31-én 12 órakor indulnak a sakkórák. Az első 40 lépésre 100-100 perc a gondolkodási idő, a következő 20 lépésre 50-50, majd a parti befejezéséig még 15-15 perc, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónuszidővel. A tornán január 16-án lesz az első forduló, három szabadnapot is kapnak a nagymesterek. Január 20-án lesz az első pihenőnap, másnap az 5. fordulót Amszterdamban játsszák. Január 25-én is szünetelnek a csatározások, 27-én Utrechtben kerül sor a 10. fordulóra.  A hajrá előtt pihenőt kapnak a résztvevők, majd a befejező három fordulóra kerül sor.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel 2016

A címvédőként induló Magnus Carlsen tizenkettedszer játszik Wijk aan Zee-ben. 2004-ben a „C” versenyen aratott győzelme indította el oly nagy sikerű pályafutásán. Tízszer sorozatban játszott, 2007-ben először a szuperversenyen, 13. lett, de egy évvel később már szenzációs játékkal megnyerte a viadalt. 2010-ben és 2013-ban ünnepelhették még győztesként. 2014-ben másképp állította össze versenyprogramját, lemondta részvételét, tavaly a norvég világbajnok negyedszer győzött. Nem titkolt célja, hogy ötödször is diadalmaskodjon, s ezzel beállítsa Viswanathan Anand rekordját.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel 2016

Legnagyobb vetélytársa a három világbajnokjelölt, a hazai pályán szereplő Anish Giri, az amerikai olasz Fabiano Caruana és az orosz Szergej Karjakin lehet. Caruana 2010-ben debütált a legjobbak között, tízedikként végzett, két év múlva már holtversenyben második lett. Három éve nagy csalódást okozott 12. helyével, 2014-ben holtversenyben negyedikként végzett, tavaly hetedikként. A 21 esztendős Giri 2011-ben játszott először a szuperversenyen, hatodik fellépésére készül, utolsó két versenyén holtversenyben másodikként  zárta szereplését.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel 2016

Nyolcadszor meghívott Szergej Karjakin. A Világkupa-győztes legnagyobb sikerét 19 évesen 2009-ben érte el, megnyerte a viadalt. 2013-ban holtversenyben harmadik, két éve második volt. Számára is a torna a moszkvai világbajnok-jelölti verseny főpróbája.

Az amerikai Wesley So Fülöp-szigeteki színekben 2009-ben a „C” tornán mutatkozott be, majd 2010-ben és 2011-ben a „B” viadalon csatározott. Két éve holtversenyben negyedik lett, tavaly már amerikaiként holtversenyben másodikként végzett.

Az ukrán Pavel Eljanovnak és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovnak nyolc évet kellett várnia a második, illetve a harmadik meghívásra.

Tizenötödször játszik az angol Michael Adams, 7 éves szünet láthatják ismét a holland sakkrajongók. Harmadszor meghívott a cseh David Navara.

Újonc az orosz Jevgenyij Tomasevszkij, először a legjobbak mezőnyében a 17 éves kínai Wei Yi, aki tavaly a nagymesterverseny első helyével szerezte meg a meghívót.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel 2016

Érdeklődéssel várjuk a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan szereplését, három esztendeje és tavaly is a 11. helyen zárt. Az ukrán Marija Muzicsuk elleni világbajnoki döntője előtt főpróba a torna.

A holland sakkozás veteránja, a 43 éves Loek van Wely huszonnegyedik alkalommal az „arénában”.

77. Tata Steel Masters Wijk aan Zee, 2015. január 9-25.

kat. XX (2746)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

3

4

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2862

*

½

½

½

½

½

1

1

0

1

1

½

1

1

9

2877

2.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2757

½

*

1

½

1

0

1

½

½

½

1

1

½

½

2854

3.

Anish Giri

g

NED

2784

½

0

*

1

1

½

½

½

½

½

½

1

1

1

2852

4.

Wesley So

g

USA

2762

½

½

0

*

½

1

½

½

½

1

½

1

1

1

2854

5.

Ding, Liren

g

CHN

2732

½

0

0

½

*

½

0

1

1

1

1

1

1

1

2856

6.

Vaszilij Ivancsuk

g

UKR

2715

½

1

½

0

½

*

½

½

½

½

½

½

1

1

2805

7.

Fabiano Caruana

g

ITA

2820

0

0

½

½

1

½

*

½

0

½

½

1

1

1

7

2769

8.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2734

0

½

½

½

0

½

½

*

1

½

½

1

½

0

6

2717

9.

Radoslaw Wojtaszek

g

POL

2744

1

½

½

½

0

½

1

0

*

½

½

0

½

0

2688

10.

Levon Aronjan

g

ARM

2797

0

½

½

0

0

½

½

½

½

*

½

½

½

1

2684

11.

Hou Ji-fan

g

CHN

2673

0

0

½

½

0

½

½

½

½

½

*

½

0

1

5

2664

12.

Ivan Saric

g

CRO

2666

½

0

0

0

0

½

0

0

1

½

½

*

½

1

2641

13.

Loek Van Wely

g

NED

2667

0

½

0

0

0

0

0

½

½

½

1

½

*

½

4

2610

14.

Baadur Zsobava

g

GEO

2727

0

½

0

0

0

0

0

1

1

0

0

0

½

*

3

2536

A sakktörténelem eddigi szuperversenyei és a győztesek:

St.Louis 2014, 23-as kategória (2803)

1.Fabiano Caruana 8,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Zürich Chess Challenge 2014, 23-as kategória (2801)

1.Magnus Carlsen 4 pont (6 résztvevő)

St. Louis 2013, 22-es kategória (2797)

1.Magnus Carlsen 4,5 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

St.Louis, Grand Chess Tour 2015, 22-es kategória (2795)

1.Levon Aronjan 6 pont (10 résztvevő)

Bilbaó 2010, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2788)

1.Vlagyimir Kramnyik 4 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

Világbajnok-jelölti verseny, London 2013, 22-es kategória (2786)

1-2. Magnus Carlsen és Vlagyimir Kramnyik 8,5 pont (8 résztvevő, kétfordulós torna)

Bilbao, Chess Masters Final 2015, 22-es kategória (2786)

1-2.Wesley So és Anish Giri 3,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

London Chess Classic, Grand Chess Tour 2015, 22-es kategória (2785)

1-3.Magnus Carlsen, Anish Giri és Maxime Vachier-Lagrave 5,5 pont (10 résztvevő)

Zürich Chess Challenge 2015, 22-es kategória (2784)

1.Viswanathan Anand 3,5 pont (6 résztvevő)

Stavanger, Grand Chess Tour 2015, 22-es kategória (2782)

1.Veszelin Topalov 6,5 pont (10 résztvevő)

Sao Paulo/Bilbao 2012, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2781)

1-2.Magnus  Carlsen és Fabiano Caruana 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Sao Paulo/Bilbao 2011, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2780)

1.Magnus Carlsen 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Samkir, Vugar Gasimov emlékverseny 2014, 22-es kategória (2780)

1.Magnus Carlsen 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

London Chess Classic 2014, 22-es kategória (2780)

1-3.Viswanathan Anand, Vlagyimir Kramnyik és Anish Giri 3 pont (6 résztvevő)

Moszkva, Tal emlékverseny 2013, 22-es kategória (2777)

1.Borisz Gelfand 6 pont (10 résztvevő)

Moszkva, Tal emlékverseny 2011, 22-es kategória (2776)

1-2. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 5,5 pont (10 résztvevő)

Moszkva, Tal emlékverseny 2012, 22-es kategória (2776)

1.Magnus Carlsen 5,5 pont (10 résztvevő)

Samkir, Vugar Gasimov emlékverseny 2015, 21-es kategória (2774)

1.Magnus Carlsen 7 pont (10 résztvevő)

Stavanger 2014, 21-es kategória (2774)

1.Szergej Karjakin 6 pont (10 résztvevő)

Világbajnok-jelölti verseny, Hanti-Manszijszk 2014, 21-es kategória (2770)

1.Viswanathan Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Zürich 2013, 21-es kategória (2772)

1.Fabiano Caruana 4 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Bilbaó 2008, Grand Slam döntő, 21-es kategória (2768)

1.Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Nanking 2010, 21-es kategória (2766)

1.Magnus Carlsen 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Stavanger 2013, 21-es kategória (2766)

1.Szergej Karjakin 6 pont (10 résztvevő)

Moszkva, Tal emlékverseny 2009, 21-es kategória (2764)

1. Vlagyimir Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

Nanking 2009, 21-es kategória (2764)

1.Magnus Carlsen 8 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Bilbaó 2013, Grand Slam-döntő, 21-es kategória (2762)

1.Levon Aronjan 4 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Sanghaj Masters 2010, 21-es kategória (2759)

1. Alekszej Shirov 4,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2010, 21-es kategória (2758)

1.VeszelinTopalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Bázna 2011. 21-es kategóriájú (2757)

1-2. Magnus Carlsen és Szergej Karjakin 6,5 (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Las Palmas 1996, 21-es kategória (2756)
1. Garri Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2009, 21-es kategória (2756)

1-2. Alekszandr Griscsuk és Vaszilij Ivancsuk 8 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Zug 2013, Grand Prix-verseny, 21-es kategória (2756)

1.Veszelin Topalov 8 pont (12 résztvevő)

Grand Prix Hanti-Manszijszk 2015, 21-es kategória (2755)

1-3.Dmitrij Jakovenko, Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura 6,5 pont (12 résztvevő)

Wijk aan Zee 2012, 21-es kategóriájú (2755)

1.Levon Aronjan  9 pont (14 résztvevő)

Linares 2008, 21-es kategória (2755)

1. Viswanathan Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Szófia 2009, 21-es kategória (2755)

1.Alekszej Shirov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Bilbaó, Grand Slam-döntő 2014, 21-es kategória (2755)

1.Viswanathan Anand 4 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2001, 21-es kategória (2754)
1-2. Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Moszkva Tal emlékverseny 2010, 21-es kategória (2754)

1-3. Levon Aronjan, Szergej Karjakin és Sahriyar Mamedgyarov 5,5 pont (10 résztvevő)

Taskent 2014, GP-verseny 21-es kategória (2753)

1.Dmitrij Andrejkin 7 pont (12 résztvevő)

Szaloniki 2013, Grand Prix-verseny, 21-es kategória (2753)

1.Leinier Dominguez Perez 8 pont (12 résztvevő)

Linares 1998, 21-es kategória (2752)
1. Viswanathan Anand 7,5 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2000, 21-es kategória (2752)
1 - 2. Garri Kaszparov és Vlagyimir Kramnyik  6 pont (6 részvevős, kétfordulós torna)

Baku 2014, GP-verseny, 21-es kategória (2752)

1-2.Fabiano Caruana és Borisz Gelfand 6,5 pont (12 résztvevő)

London 2012, 21-es kategória (2752)

1.Magnus Carlsen 6,5 pont (9 résztvevő)

Nanking 2008, 21-es kategória (2751)

1.Veszelin Topalov 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Grenke Chess Classic 2015, Baden-Baden, 20-as kategória (2750)

1-2. Magnus Carlsen és Arkadij Naiditsch 4,5 pont (8 résztvevő)

Biel 2012, 20-as kategória (2749)

1.Magnus Carlsen 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Tata Steel Chess 2016, Wijk aan Zee 2016, 20-as kategória (2748)

14 résztvevő 1.?

Petroszjan emlékverseny, Moszkva 2014, 20-as kategória (2748)

1.Alekszandr Griscsuk 5,5 (8 résztvevő)

London 2011, 20-as kategória (2748)

1.Vlagyimir Kramnyik 6 pont (9 résztvevő)

Szófia 2005, 20-as kategória (2747)

1. Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Szófia 2006, 20-as kategória (2747)

1.Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Taskent 2012, Grand Prix-verseny, 20-as kategória (2747)

1-3. Szergej Karjakin, Wang Hao és Alekszandr Morozevics 6,5 pont (12 résztvevő)

Bukarest 2012, 20-as kategória (2747)

1-2. Vaszilij Ivancsuk és Veszelin Topalov 3,5 (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2015, 20-as kategória (2746)

1.Magnus Carlsen 9 pont (14 résztvevő) 

Moszkva 2008, 20-as kategória (2745)

1.Vaszilij Ivancsuk 6 pont (10 résztvevő)

Párizs-Szentpétervár 2013, 20-as kategória (2745)

1-2. Levon Aronjan és Borisz Gelfand 5,5 pont (10 résztvevő)

Grand Prix, Tbiliszi 2015, 20-as kategória (2744)

1.Jevgenyij Tomasevszkij 8 pont (12 résztvevő)

Dortmund 2009, 20-as kategória (2744)

1.Vlagyimir Kramnyik 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2014. 20-as kategória (2743)

1.Levon Aronjan 8 pont (12 résztvevő)

Linares 2007, 20-as kategória (2743)

1. Viswanathan Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2005, 20-as kategória (2743)

1-2. Garri Kaszparov és Veszelin Topalov (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee 2008, Corus, 20-as kategória (2742)

1-2. Levon Aronjan és Magnus Carlsen 8 pont (14 résztvevő)

Moszkva 2007, 20-as kategória (2742)

1. Vlagyimir Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

Bilbao 2009, Grand Slam-döntő, 20-as kategória (2740)

1. Levon Aronjan 4,5 pont (4 résztvevő)

Bázna 2010, 20-as kategória (2741)

1.Magnus Carlsen 7,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2011, 20-as kategória (2740)

1.Hikaru Nakamura 9 pont (14 résztvevő)

London 2012, Grand Prix-verseny, 20-as kategória (2739)

1-3.Veszelin Topalov, Borisz Gelfand és Sahriyar Mamedgyarov 7 pont (12 résztvevő)

Szófia 2008, 20-as kategória (2737)

1. Vaszilij Ivancsuk 8 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 1999, 20-as kategória (2735)
1. Garri Kaszparov 10,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2003, 20-as kategória (2733)

1-2. Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Asztana 2001, 20-as kategória (2733)
1. Garri Kaszparov 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Morelia/Linares 2006, 20-as kategória (2732)

1. Levon Aronjan 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2002, 20-as kategória (2732)
1. Garri Kaszparov 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2013, 20-as kategória (2732)

1.Magnus Carlsen 10 pont (14 résztvevő)

Hoogeveen 2011, 20-as kategória (2732)

1.Vlagyimir Kramnyik 4,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Bukarest 2013, 20-as kategória (2732)

1.Fabiano Caruana 5 pont (5 résztvevő, kétfordulós torna)

Linares 2004, 20-as kategória (2731)

1.Vlagyimir Kramnyik  7 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2011, 20-as kategóriájú (2731)

1.Vlagyimir Kramnyik 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2010, 20-as kategória (2730)

1. Ruszlan Ponomarjov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Hoogoveen 2006, 20-as kategória (2730)

1-2. Sahriyar Mamedgyarov és Polgár Judit  4,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Asztrahány 2010, Grand Prix, 20-as kategória (2729)

1. Pavel Eljanov 8 pont (14 résztvevő)

Bázna 2009, 20-as kategória (2729)

1. Vaszilij Ivancsuk 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Moszkva, Tal emlékverseny 2006, 20-as kategória (2727)

1-3. Lékó Péter, Ruszlan Ponomarjov és Levon Aronjan 5,5 pont (10 résztvevő)

Dortmund 2007, 20-as kategória (2727)

1. Vlagyimir Kramnyik  5 pont (8 résztvevő)

Nalcsik, 2009 Grand Prix, 19-es kategória (2725)

1. Levon Aronjan 8,5 pont (14 résztvevő)

Szófia 2007, 19-es kategória (2725)

1.Veszelin Topalov 5,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2015, 19-es kategória (2724)

1.Fabiano Caruana 5,5 pont (8 résztvevő)

Linares 2001, 19-es kategória (2722)
1. Garri Kaszparov 7,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Corus 2005, 19-es kategória (2721)

1. Lékó Péter  8,5 pont (14 résztvevő)

Havanna, Capablanca emlékverseny 2014, 19-es kategória (2721)

1.Wesley So 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2006, 19-es kategória (2720)

1-2. Vlagyimir Kramnyik és Peter Szvidler 4,5 pont (8 résztvevő)

Biel 2015, 19-es kategória (2720)

1.Maxime Vachier-Lagrave 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

London 2010, 19-es kategória (2719)

1-3. Viswanathan Anand, Magnus Carlsen  és Luke McShane 4,5 (8 résztvevő)

Novgorod 1997, 19-es kategória (2719)
1. Garri Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Zsermuk 2009, Grand Prix, 19-es kategória (2719)

1. Vaszilij vancsuk 8,5 pont (14 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2010, 19-es kategória (2719)

1. Magnus Carlsen 8,5 pont (14 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2007, 19-es kategória (2718)

1-3.Levon Aronjan, Veszelin Topalov és Tejmur Radzsabov 8,5 pont (14 résztvevő)

Baku, 2008 Grand Prix, 19-es kategória (2717)

1-3. Vugar Gasimov, Wang Yue és Magnus Carlsen 8,5 pont (14 résztvevő)

Biel 2014, 19-es kategória (2717)

1.Maxime Vachier-Lagrave 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Corus 2006, 19-es kategória (2716)

1-2. Veszelin Topalov és Viswanathan Anand 9 pont (14 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2009, 19-es kategória (2716)

1. Szergej Karjakin 8 pont (14 résztvevő)

Biel 2009, 19-es kategória (2716)

1.Maxime Vachier-Lagrave 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Havanna, Capablanca emlékverseny 2015, 19-es kategória (2716)

1.Yu Yangyi 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós verseny(

Dos Hermanas 1996, 19-es kategória (2714)
1 - 2. Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov  6 pont (10 résztvevő)

Dortmund 2014, 19-es kategória (2715)

1.Fabiano Caruana 5,5 pont (8 résztveő)

Baden-Baden 2013, 19-es kategória (2714)

1.Viswanathan Anand 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Eliszta 2008, Grand Prix, 19-es kategória (2713)

1-3. Tejmur Radzsabov, Dmitrij Jakovenko és Alekszandr Griscsuk pont (14 résztvevő)

Havanna 2011, 19-es kategória (2712)

1-2. Vaszilij Ivancsuk és Le Quang Liem 6,5 (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Novgorod 1996, 19-es kategória (2711)
1. Veszelin Topalov 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Forosz 2008, 19-es kategória (2711)

1.Magnus Carlsen 8 pont (12 résztvevő)

Dortmund 2012, 19-es kategória (2711)

1-2. Fabiano Caruana és Szergej Karjakin 6 pont (10 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2000, 19-es kategória (2710)
1. Garri Kaszparov  9,5 pont (14 résztvevő)

Dortmund 2005, 19-es kategória (2709)

1.Arkadij Naiditsch 5,5 pont (10 résztvevő)

Dortmund 2013, 19-es kategória (2709)

1.Michael Adams 7 pont

Biel 2011, 19-es kategória (2709)

1.Magnus Carlsen 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Biel 2013, 19-es kategória (2709)

1-4.Maxime Vachier-Lagrave, Alekszander Mojszejenko, Etienne Bacrot és Ding Liren 14 pont (6 résztvevő, kétfordulós torna)

Szocsi 2008, Grand Prix, 19-es kategória (2708)

1.Levon Aronjan 8,5 pont (14 résztvevő)

Szaratov 2011, 19-es kategória (2707)

1.Alekszandr Morozevics 8,5 pont (12 résztvevő)

Dortmund 1999, 19-es kategória (2705)
1. Lékó Péter 5 pont (8 résztvevő)

Amszterdam 2012, 19-es kategória (2705)

1.Vaszilij Ivancsuk 5 pont (7 résztvevő)

Szarajevó 1999, 19-es kategória (2704)
1. Garri Kaszparov   7 pont (10 résztvevő)

Pojkovszkij 2011, 19-es kategória (2703)

1-2. Etienne Bacrot és Szergej Karjakin 5,5 pont (10 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2004, 19-es kategória (2702)

1. Viswanathan Anand 8,5 pont  (14 résztvevő)

Szarajevó 2000, 19-es kategória (2702)
1. Garri Kaszparov   8,5 pont (12 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2003, 19-es kategória (2701)
1. Viswanathan Anand 8,5 pont (14 résztvevő)

Dos Hermanas 1997, 19-es kategória (2701)
1 - 2. Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog