A kínai Chengduban ünnepélyesen megnyitották a 2015/16-os, öt versenyből álló női Grand Prix-sorozat negyedik tornáját. Az összetett pontverseny nyertese 2017-ben világbajnoki döntőt játszhat az őszre tervezett kieséses rendszerű világbajnokság győztesével. A világbajnoki címét az ukrán Marija Muzicsuk legyőzésével visszaszerző kínai világelső Hou Ji-fan visszalépett a sorozattól. A bakui sakkolimpiára történő felkészülésnek is fontos állomása a verseny, amelyen a két exvilágbajnoknő, Marija Muzicsuk és a bolgár Antoaneta Sztefanova már az első fordulóban összecsap, olimpiai bajnoknők, kontinensbajnokok nagyszerű vetélkedését várhatjuk, a hivatalos honlap a http://chengdu2016.fide.com/
A Nemzetközi Sakkszövetség vezérkarának Moszkvában, a világbajnok-jelölti verseny idején megtartott tanácskozásának egyik fontos napirendje volt a 2015/16-os női Grand Prix-sorozat. A világbajnoki címét a Lvovban megrendezett döntőn visszaszerző kínai Hou Ji-fan ismételten beterjesztette javaslatát a női világbajnoki rendszer átszervezésére. Sokadszor nehezményezte, hogy világelsőként nem élvez akkora privilégiumot, mint a férfi világbajnok Magnus Carlsen, évente kell címét megvédenie. Hou Ji-fan 2015-ben visszautasította részvételét a Szocsiban megrendezett kieséses rendszerű vb-n, s ezzel automatikusan elvesztette címét, a 2013/14-es Grand Prix-sorozat győzteseként szerzett kihívói jogot, s győzte le a döntőben az ukrán Marija Muzicsukot. Hou Ji-fan visszalépése a GP-sorozat nagy vesztesége, de a női éljátékosok messzemenően támogatják a jelenlegi világbajnoki ciklus lebonyolítási szabályzatát.
A korábban négy versenyre tervezett GP-sorozatot ötre bővítették ki, négy új résztvevő meghívására is sor került, a harmadik tornán Batumiban a grúz Bela Hotenasvili és Lela Dzsavahasvili mellett az örmény Elina Danieljan és az orosz Olga Girja örülhettek a „szerencsének”, hogy a női sakkozás elitjével csatározhattak.
Chengdu Szecsuán tartomány fővárosa, Nyugat-Kínában az egyik legfontosabb gazdasági, közlekedési és kommunikációs központ. Teljes közigazgatási területén 14 millióan, magában a városban 7 millióan élnek. Tavaly a női csapat-világbajnokság házigazdája volt. A grúz válogatott veretlenül győzött az orosz csapat előtt, a tartalékos kínai együttes lett a harmadik, a címvédő ukránok csak ötödikként zártak.
A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Ju Wenjun (kínai, 2578)
Humpy Koneru (indiai, 2575)
Marija Muzicsuk (ukrán, 2545)
Anna Muzicsuk (ukrán, 2545)
Dronavalli Harika (indiai, 2526)
Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512)
Zhao Xue (kínai, 2510)
Tan Zhongyi (kínai, 2495)
Lela Dzsavahisvili (grúz, 2487)
Pia Cramling (svéd, 2463)
Bela Hotenasvili (grúz, 2454)
Olga Girja (orosz, 2444)
Az első forduló párosítása:
Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2545)
Bela Hotenasvili (grúz, 2454) – Humpy Koneru (indiai, 2575)
Zhao Xue (kínai, 2510) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2545)
Olga Girja (orosz, 2444) – Pia Cramling (svéd, 2463)
Tan Zhongyi (kínai, 2495) – Dronavalli Harika (indiai, 2526)
Lela Dzsavahisvili (grúz, 2487) – Ju Wenjun (kínai, 2578)
Szombaton játsszák az első fordulót, július 14-én az utolsót, július 6-án és 11-én pihenőnapot kapnak a nagymesternők. Hat óra az időeltolódás, magyar idő szerint reggel 8 óra 30 perckor kezdődnek a fordulók. Az időkontroll a megszokott, 90-90 perc az első 40 lépésre, majd fél-fél óra a parti befejezéséig, az első lépéstől még 30-30 másodperc bónusszal. A 30. lépésig tilos a döntetlen ajánlása.
Tavaly Monacóban kezdődött meg a közben öt versenyre bővült 2015/16-os Grand Prix-sorozat. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan remek győzelmet aratott, kétpontos előnnyel végzett az élen. A viadal második fordulójában vereséget szenvedett a világranglista második indiai Humpy Konerutól, az ötödik játéknapon megkezdte hatos nyerősorozatát, a tízedik játszmában aratott győzelmével már megnyerte a tornát.
Az ukrán világbajnoknő Marija Muzicsuk pályafutása első GP-tornáján elért eredményével nem lehetett elégedetlen, szokni kell a légkört, bátrabban játszani. Nővére, Anna segítségével végül második lett, holtversenyes társát, az indiai Humpy Konerut legyőzte.
A monacói GP-verseny végeredménye:
H. |
Név |
Élő |
FED |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
Pont |
|
1 |
GM |
Hou Ji-fan |
2671 |
CHN |
* |
1 |
0 |
1 |
1 |
1 |
½ |
1 |
1 |
1 |
½ |
1 |
9,0 |
2 |
GM |
Marija Muzicsuk |
2528 |
UKR |
0 |
* |
1 |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
½ |
1 |
½ |
½ |
7,0 |
3 |
GM |
Humpy Koneru |
2578 |
IND |
1 |
0 |
* |
½ |
½ |
0 |
1 |
1 |
1 |
1 |
0 |
1 |
7,0 |
4 |
GM |
Pia Cramling |
2513 |
SWE |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
0 |
½ |
1 |
6,0 |
5 |
WGM |
Natalija Pogonyina |
2445 |
RUS |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
0 |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
1 |
6,0 |
6 |
GM |
Stefanova Antoaneta |
2500 |
BUL |
0 |
0 |
1 |
0 |
1 |
* |
1 |
0 |
½ |
½ |
½ |
1 |
5,5 |
7 |
GM |
Alekszandra Kosztenjuk |
2525 |
RUS |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
* |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
5,5 |
8 |
GM |
Nana Dzagnidze |
2573 |
GEO |
0 |
0 |
0 |
½ |
0 |
1 |
0 |
* |
1 |
½ |
1 |
1 |
5,0 |
9 |
IM |
Almira Szkripcsenko |
2441 |
FRA |
0 |
½ |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
0 |
* |
½ |
1 |
1 |
4,5 |
10 |
GM |
Natalija Zsukova |
2485 |
UKR |
0 |
0 |
0 |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
4,5 |
11 |
GM |
Anna Muzicsuk |
2549 |
UKR |
½ |
½ |
1 |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
0 |
½ |
* |
½ |
4,5 |
12 |
IM |
Sarasadat Khademalsharieh |
2402 |
IRI |
0 |
½ |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
½ |
½ |
* |
1,5 |
Teheránban a kínai Ju Wenjun elsőségével fejeződött be a második verseny. Veretlenül, félpontos előnnyel ért célba. Az iráni Sarasadat Khademalsharieh nem bírta el a nagy feszültséget, az utolsó fordulóban kikapott az ukrán Natalija Zsukovától, a kölcsönös időzavarban remit ígérő folytatásokat szalasztott el. Holtversenyes második helye így is óriási siker. Sorozatban harmadik partiját is elvesztette a nyolcadik forduló után még egypontos előnnyel vezető grúz Nana Dzagnidze. Az orosz Natalija Pogonyina három egymást követő vereség után rendezte sorait, a győzelemmel a negyedik helyet osztotta Dzagnidzével.
H. |
Név |
Élő |
FED |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
Pont |
|
1 |
GM |
Ju Wenjun |
2558 |
CHN |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
½ |
7½ |
2 |
IM |
Sarasadat Khademalsharieh |
2403 |
IRI |
½ |
* |
1 |
½ |
½ |
½ |
0 |
1 |
½ |
½ |
1 |
1 |
7 |
3 |
GM |
Zhao Xue |
2506 |
CHN |
½ |
0 |
* |
1 |
½ |
0 |
1 |
½ |
1 |
1 |
½ |
1 |
7 |
4 |
WGM |
Natalija Pogonyina |
2454 |
RUS |
½ |
½ |
0 |
* |
1 |
1 |
0 |
½ |
1 |
1 |
0 |
1 |
6½ |
5 |
GM |
Nana Dzagnidze |
2529 |
GEO |
0 |
½ |
½ |
0 |
* |
½ |
1 |
1 |
1 |
0 |
1 |
1 |
6½ |
6 |
GM |
Humpy Koneru |
2583 |
IND |
0 |
½ |
1 |
0 |
½ |
* |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
½ |
6 |
7 |
GM |
Natalija Zsukova |
2484 |
UKR |
½ |
1 |
0 |
1 |
0 |
½ |
* |
1 |
½ |
0 |
½ |
½ |
5½ |
8 |
GM |
Valentyina Gunyina |
2496 |
RUS |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
0 |
0 |
* |
½ |
1 |
½ |
1 |
4½ |
9 |
GM |
Dronavalli Harika |
2511 |
IND |
½ |
½ |
0 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
1 |
½ |
4½ |
10 |
GM |
Cramling Pia |
2521 |
SWE |
0 |
½ |
0 |
0 |
1 |
½ |
1 |
0 |
½ |
* |
½ |
0 |
4 |
11 |
GM |
Antoaneta Sztefanova |
2509 |
BUL |
0 |
0 |
½ |
1 |
0 |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
* |
½ |
3½ |
12 |
IM |
Nino Bacsiasvili |
2485 |
GEO |
½ |
0 |
0 |
0 |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
1 |
½ |
* |
3½ |
A grúziai tengerparti üdülőhelyen, Batumiban a háromszoros orosz olimpiai bajnokok, Valentyina Gunyina és Alekszandra Kosztenjuk kettős sikerével fejeződött be a 2015/16-os Grand Prix-ciklus harmadik versenye. Gunyina a kilencedik fordulóban legyőzte honfitársnőjét, ezzel a nyeréssel szerzett lépéselőnyt, és ünnepelhetett tornagyőzelmet már a befejező játéknap előtt.
Az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk a házirangadó elvesztése után kettős győzelemmel szerzett ezüstérmet. Kosztenjuk a győzteshez hasonlóan két partit is vesztett, és a holtversenyes harmadikok, a grúz Nino Bacsiasvili és az ukrán Anna Muzicsuk is kétszer-kétszer kényszerült feladásra. Fordulóról-fordulóra változott az az élmezőny állása, a megalkuvás nélküli küzdelem fokozott feszültségében, az időzavarokban sok volt a hiba.
Bacsiasvili előkelő helyezése némi vigaszt jelenthet a nagyszerű körülményeket biztosító grúz rendezőknek és drukkereiknek. A szeptemberi sakkolimpia előtt érdekes volt együtt látni a nagy hármas, az orosz, a grúz és az ukrán olimpikonok csatározásait.
A legnagyobb meglepetés az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk gyenge játéka. Márciusban elvesztette a világbajnoki döntőt a kínai Hou Ji-fan ellen, a hazai pályán elszenvedett veresége sokkal jobban megviselte, mint azt gondolhattuk volna.
H. |
Név |
Élő |
FED |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
Pont |
|
1 |
GM |
Valentyina Gunyina |
2497 |
RUS |
* |
1 |
½ |
1 |
1 |
0 |
½ |
1 |
1 |
0 |
1 |
½ |
7½ |
2 |
GM |
Alekszandra Kosztenjuk |
2557 |
RUS |
0 |
* |
½ |
½ |
1 |
1 |
½ |
½ |
0 |
1 |
1 |
½ |
6½ |
3 |
IM |
Nino Bacsiasvili |
2476 |
GEO |
½ |
½ |
* |
1 |
½ |
0 |
½ |
½ |
1 |
1 |
0 |
½ |
6 |
4 |
GM |
Anna Muzicsuk |
2555 |
UKR |
0 |
½ |
0 |
* |
1 |
½ |
1 |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
6 |
5 |
GM |
Zhao Xue |
2504 |
CHN |
0 |
0 |
½ |
0 |
* |
1 |
1 |
½ |
1 |
0 |
½ |
1 |
5½ |
6 |
GM |
Nana Dzagnidze |
2535 |
GEO |
1 |
0 |
1 |
½ |
0 |
* |
½ |
0 |
½ |
1 |
½ |
½ |
5½ |
7 |
IM |
Almira Szkripcsenko |
2453 |
FRA |
½ |
½ |
½ |
0 |
0 |
½ |
* |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
5½ |
8 |
GM |
Marija Muzicsuk |
2561 |
UKR |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
0 |
* |
½ |
1 |
0 |
½ |
5 |
9 |
IM |
Lela Dzsavahisvili |
2489 |
GEO |
0 |
1 |
0 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
1 |
1 |
5 |
10 |
WGM |
Olga Girja |
2442 |
RUS |
1 |
0 |
0 |
½ |
1 |
0 |
½ |
0 |
½ |
* |
1 |
½ |
5 |
11 |
GM |
Elina Danieljan |
2445 |
ARM |
0 |
0 |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
0 |
0 |
* |
½ |
4½ |
12 |
GM |
Bela Hotenasvili |
2493 |
GEO |
½ |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
0 |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
4 |
Az összetett pontverseny állása:
1.Valentyina Gunyina (orosz) 205 pont (45, 160)
2. Nana Dzagnidze (grúz) 205 (50, 85, 70)
3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 195 (65, 130)
4-5. Humpy Koneru (indiai) 190 (120, 70) és Zhao Xue (kínai) 190 (120, 70)
6. Natalija Pogonyina (orosz) 170 (85, 85)
7. Ju Wenjun (kínai) 160
(Hou Ji-fan (kínai) 160)
8. Marija Muzicsuk (ukrán) 160 (120, 40)
9-10. Anna Muzicsuk (ukrán) 130 (30, 100) és Sarasadat Khademalsharieh (iráni) 130 (10, 120)
11-12. Nino Bacsiasvili (grúz) 115 (15, 100) és Pia Cramling (svéd) 115 (85, 30)
13. Almira Szkripcsenko (francia) 110 (40, 70)
14. Natalija Zsukova (ukrán) 90 (30, 60)
15. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 80 (65, 15)
16. Dronavalli Harika (indiai) 45
17-18. Lela Dzsavahisvili (grúz) Olga Girja (orosz) 40
19. Elina Danieljan (örmény) 20
20. Bela Hotenasvili (grúz) 10
Tornánként 60 ezer euró a díjalap, a győztes 10 ezer eurót és 160 pontot kap. A végső sorrend első nyolc helyezettje még további 90 ezer eurón is osztozik, az első helyezett a kihívói jog mellé még 25 ezer eurót is nyer.
A versenyek díjazása:
1.10.000 euró, 120+40 pont
2. 8.250 euró, 110+20
3. 6.750 euró, 100+10
4. 5.750 euró, 90
5. 5.000 euró, 80
6. 4.500 euró, 70
7. 4.250 euró, 60
8. 4.000 euró, 50
9. 3.250 euró, 40
10. 3.000 euró, 30
11. 2.750 euró, 20
12. 2.500 euró, 10
Verőci Zsuzsa