A Stavangerben zajló Altibox Norway Chess 2018 viadal ötödik fordulója után a világbajnok Magnus Carlsen egypontos előnnyel vezet. A mai játéknapon a norvég világelső az indiai exvilágbajnok Viswanathan Ananddal remizett. Kihívója, az amerikai Fabiano Caruana megfosztotta veretlenségétől az orosz Szergej Karjakint. Gyors döntetlenek születtek az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és az amerikai Hikaru Nakamura, valamint a francia Maxime Vachier-Lagrave és az örmény Levon Aronjan játszmáiban. A kínai Ding Liren visszalépésre kényszerült, a harmadik fordulót követő pihenőnapon kerékpározás közben nagyot esett, az alapos vizsgálatok csípőtörést állapítottak meg.
Magnus Carlsen és Viswanathan Anand klasszikus időkontroll mellett hatvankettedszer mérkőzött meg. A norvég világbajnok elsősorban a két világbajnoki döntőn elért sikereinek köszönhetően 10-8-ra vezetett 43 döntetlen mellett. Összesítésben is Carlsen mérlege volt a kedvezőbb, 65 döntetlen született a párharcaikban, a norvég zseni huszonnégyszer nyert, 19 játszmát vesztett el. A 2014-ben, Szocsiban vívott második párharcuk óta klasszikus kontroll mellett csak tizenegyedszer csatáztak. Carlsen 2015-ben a GRENKE Chess Classic tornán győzött, Anand a stavangeri viadalon vágott vissza. A Gasimov emlékversenyen, a Sinquefield Kupán és a londoni tornán is remiztek. Két éve csak rapidoztak és snelleztek, tavaly Stavangerben, St. Louisban és Londonban megosztoztak a ponton, idén Wijk aan Zee-ben és Baden-Badenben sem bírtak egymással.
A torna doyenje, a 48 éves Viswanathan Anand az angol megnyitású partiban a presztízsrangadón a 13. lépésben új ötlettel rukkolt ki. A világelső a sorozatos cseréket választotta, előnyt nem tudott elérni. A döntetlennel egy pontra növelte előnyét Szergej Karjakin vereségének köszönhetően.
A játéknap egyetlen győzelmét Fabiano Caruana aratta, első nyerésének örülhetett, lassan tette túl magát az első fordulóban a világbajnok Magnus Carlsen elleni vereségén. 2016-ban a moszkvai világbajnok-jelölti döntőben Fabiano Caruana és Szergej Karjakin az első helyért, a világbajnoki kihívói jogért kiélezett küzdelmet vívott. A versengés az utolsó fordulóban dőlt el Karjakin javára. 2010-ben a Corus tornán viaskodtak először, döntetlennel indítottak. Két év múlva az amerikai sakkozó a Tata Steel viadalon, majd a Grand Slam-döntőben is nyert, 2014-ben Wijk aan Zee-ben harmadszor győzött. Karjakin a stavangeri szuperversenyen szépített, Bakuban, a GP-viadalon ismét Caruana nyert. Moszkvában Karjakint győzelme után kihívóként ünnepelték.
A Grand Chess Tour 2017 sorozat befejező tornáján győztes Caruana egyik „áldozata” éppen Karjakin volt. Az idei Tata Steel viadalon Szergej Karjakin megadásra kényszerítette Fabiano Caruanát. A berlini világbajnok-jelölti döntőben Karjakin katasztrofális rajtja után a második félidőben tört előre, az első körben remiztek, a második partiban az orosz nagymester győzött. Caruana a viadalon jóval kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, egypontos előnnyel végzett az élen Sahriyar Mamedgyarov és Szergej Karjakin előtt. Összesítésben 24 döntetlen mellett Caruana minimális előnnyel 5-4-re vezetett.
A harmincnegyedik összecsapás a világbajnoki kihívó elképzelései szerint alakult. Karjakin a 12…d5 lépésével bevezetett cserék a hátrányához vezettek. Caruana a partit jól játszotta, kisebb bakiját az orosz sakkozó nem használta ki. A partiban egyre nagyobb előnyt ért el, Karjakin a tisztáldozattal a zavarosban próbált halászni, de csak meggyorsította vereségét.
Sahriyar Mamedgyarov és Hikaru Nakamura játszmája villámgyors játék után ért véget döntetlennel. Ez volt a tizenhatodik találkozójuk, hatodszor remiztek, 5-5 nyerést könyveltek el. Az azerbajdzsáni nagymester a negyedik körben elszenvedett veresége után nem kockáztatott.
Tbilisziben a Világkupa elődöntőjében Maxime Vachier-Lagrave és Levon Aronjan emlékezetes nagy csatát vívott. A „hirtelen halál” játszma döntötte el csatájukat, a szerencsésebb Aronjan győzött. Azóta negyedszer küzdöttek meg, negyedszer remiztek, 5-4 mellett 19 döntetlen a statisztikájuk. A Nimzoindiai védelmű partijuk csak 25 lépésig tartott.
Sportbalesete miatt Ding Liren visszalépésre kényszerült. A harmadik fordulót követő pihenőnapon kerékpározással próbált kikapcsolódni, oly szerencsétlenül esett, hogy csípőjében törést szenvedett, s nem tudja folytatni versenyzését. Az operáció sikeres volt. Ding Liren nem játszotta le a játszmák ötven százalékát, így a végeredmény szempontjából a lejátszott három partijának eredménye nem számít.
Az 5. forduló eredményei:
Magnus Carlsen (norvég, 2843)- Viswanathan Anand (indiai, 2760) döntetlen (Angol megnyitás, 45)
Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2808) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2769) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 24)
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2789) - Levon Aronjan (örmény, 2764) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 25)
Fabiano Caruana (amerikai, 2822) - Szergej Karjakin (orosz, 2782) 1 – 0 (Angol megnyitás, 41)
Wesley So szabad volt
A verseny állása:
|
||||||||||||||
6. Altibox Norway Chess 2018, Stavanger 2018. május 27-június 7. |
||||||||||||||
H. |
Név |
Élő |
Játszma |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
Pont |
TB1 |
1 |
Magnus Carlsen |
2843 |
5 |
* |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
3.5 |
||||
2 |
Szergej Karjakin |
2782 |
5 |
½ |
* |
½ |
0 |
½ |
1 |
2.5 |
5.25 |
|||
3 |
Levon Aronjan |
2764 |
5 |
0 |
* |
½ |
½ |
1 |
½ |
2.5 |
4.75 |
|||
4 |
Viswanathan Anand |
2760 |
4 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
2 |
5 |
||||
5 |
Hikaru Nakamura |
2769 |
4 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
2 |
4.75 |
||||
6 |
Wesley So |
2778 |
4 |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
2 |
4.5 |
||||
7 |
Fabiano Caruana |
2822 |
4 |
0 |
1 |
* |
½ |
½ |
2 |
4.25 |
||||
8 |
Sahriyar Mamedgyarov |
2808 |
5 |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
2 |
4 |
|||
9 |
Maxime Vachier-Lagrave |
2789 |
4 |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
1.5 |
A 6. forduló párosítása:
Levon Aronjan – Fabiano Caruana
Hikaru Nakamura – Maxime Vachier-Lagrave
Viswanathan Anand – Sahriyar Mamedgyarov
Wesley So – Magnus Carlsen
Szergej Karjakin szabad
Carlsen,M (2843) - Anand,V (2760)
Angol megnyitás [A33]
1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.a3 Fe7 7.e4 0-0 8.Hf3 Va5 9.Fd2 Vh5 10.Fe2 d5 11.cxd5 exd5 12.exd5 Hxd5 13.0-0
13...Hf6 14.Hd4 Vc5 15.Hxc6 Vxc6 16.Ff3 Va6 17.Be1 Fe6