A „Magnus Invitational” nyolc résztvevős online rapid szuperverseny első fordulójának első játéknapján a négyszeres világbajnok Magnus Carlsen 3-2-re győzte le az ötszörös amerikai bajnok Hikaru Nakamurát. A mérkőzést a norvég világelső világossal elért győzelemmel kezdte, Nakamura egyenlített, bemattolta a „király” királyát. Carlsen ismét vezetést szerzett, de nem tudta megtartani előnyét. A találkozó 2 – 2 után a „hirtelen halál” partival fejeződött be, Carlsen sötéttel nyert, 2 pontot ért a győzelme, Nakamura egyet kapott. A kétszeres kínai olimpiai bajnok Ding Liren 2,5-1,5-re győzött a FIDE színeiben játszót 16 éves Alireza Firouzja ellen. Három döntetlen mellett Ding Liren megnyerte a meccs második partiját, Firouzja kecsegtető állást rontott el, a kínai nagymester 3, legyőzött ellenfele 0 ponttal várhatja a folytatást. Vasárnap újabb két párharcra kerül sor, az amerikai Fabiano Caruana az orosz Jan Nepomnjacsijjal, a francia Maxime Vachier-Lagrave a holland Anish Girivel mérkőzik meg.
Nagy érdeklődés kísérte a sakktörténelem első online szuperversenyének első játéknapját. A viadal ötletgazdája, Magnus Carlsen már az első játéknapon csatába indult, régi riválisával, Hikaru Nakamurával küzdött meg. Ők etten már negyven klasszikus játszmában csaptak össze. Négy éve Bilbaóban, a IX. Chess Masters Final első fordulójában szakadt meg egy hihetetlen sorozat, Nakamura pályafutása során először tudta legyőzni Carlsent, 12 vereség és 18 döntetlen után sötéttel nyert a nagyon csalódott világbajnok ellen. Érdekesség, hogy a tornán Nakamurának ez volt az egyetlen győzelme, kilencet remizett, míg a norvég világelső rendezte sorait, megnyerte a versenyt.
Három esztendeje St. Louisban a világbajnok gyalogelőnyös végjátékot játszhatott, könnyű nyerést is elhibázott, a 94. lépés után pecsételték meg kézfogással a békekötést. Londonban Nakamura oly közel volt második győzelméhez, de anyagi előnyének érvényesítésében nem jeleskedett. A huszonnegyedik döntetlenük 2018-ban Stavangerben született meg, majd a 6. Sinquefield Cup-on Carlsen megszerezte tizenharmadik győzelmét, a döntetlent ígérő végjátékot a norvég világelső 97 lépésben nyerte meg. A GCT 2019 zágrábi tornáján Carlsen tizennegyedszer mért vereséget az ötszörös amerikai bajnokra. A 7. Sinquefield Cup viadalon jubileumi, huszonötödik remijüket láttuk.
Az eddigi rapid-és villámjátszmákban is meggyőző volt a négyszeres világbajnok fölénye, 37 döntetlen mellett 39-16-os vezetéssel várhatta a torna nyitó mérkőzésének számító párharcot.
A nyolc résztvevő hétfordulós körversennyel kezdi meg a tornát, négy-négy játszmás találkozókra kerül sor. A győztes mérkőzés 3 pontot ér, a rájátszásban kivívott siker 2 pontot, ekkor a legyőzött ellenfél 1 ponttal "vigasztalódhat". Az első négy helyezett már kieséses rendszerben folytatja a csatározást.
A négyjátszmás mérkőzés első partijában Magnus Carlsen játszott világossal, Hikaru Nakamura a vezércselű ütközet nyitásában nem jeleskedett. A világbajnok pozíciós előnyét kihasználva gyalogot nyert. Nakamura egy pillanatban jó remiesélyhez juthatott volna, a futóvégjátékban már nem volt lehetősége a döntetlen kiharcolására, Carlsen győzelemig fokozta előnyét, kitűnő technikával nyert. A világbajnok jól beosztotta gondolkodási idejét, a 15 percet és a lépésenkénti 10 másodperc bónuszidőt, míg riválisának nemcsak az állással gyűlt meg a baja.
Rövid szünet után folytatódott a viaskodásuk. A spanyol megnyitású játszmában Magnus Carlsen jól megjátszotta az ismert változatot, de elmulasztott egy fontos védőlépést. Hikaru Nakamura támadása a meggyengült sötét királyállás ellen nagy erővel bontakozott ki, a norvég világelső nem talált védelmet, királya mattot kapott, Nakamura kiegyenlített.
A harmadik ütközetben Nakamura tért el az első partiban látott folytatástól. A vezércserét követően úgy tűnt, hogy kissé hátrányosabb végjátékát döntetlenre tudja menteni, amikor lebecsülte Carlsen vezérszárnyi gyalogáttörésének erejét, a világbajnok királya betört a sötét állásba, kis megingás után érvényesítette előnyét, ismét vezetést szerzett.
A negyedik összecsapásukban Magnus Carlsen választása a szicíliai védelemre esett, és kedvező pozícióban sorozatban hozott rossz döntéseket. Elszámolta magát, a minőségért nem kapott elegendő ellenértéket, Nakamura szabadgyalogja feltartóztathatatlanná vált, az amerikai nagymester másodszor is kiegyenlített.
A mérkőzés mind a négy játszmájában a világossal játszók voltak eredményesek, a találkozó sorsa a „hirtelen halál” játszmában dőlt el Magnus Carlsen javára. A világbajnok játszott sötéttel, 4 perce volt Nakamura 5 percével szemben, de remifórja. Carlsen ismét a szicíliai védelmet választotta, s ezúttal jó döntésnek bizonyult. Az amerikai nagymester kénytelen volt támadni, a bonyodalmak közepette elkerülte a vereségét jelentő lépésismétlést, „botladozó” királya bajba került, a 32. lépés után feladásra kényszerült. Magnus Carlsen 3-2-es győzelméért 2 pontot kapott, Hikaru Nakamura a rájátszásban elszenvedett vereségéért 1 pontot.
A kétszeres olimpiai bajnok Ding Liren és Alireza Firouzja tavaly a Világkupán a legjobb 32 között mérkőzött meg. A két klasszikus játszmájuk döntetlennel fejeződött be, a rapid rájátszásban a kínai nagymester kettős győzelemmel biztosította továbbjutását.
Ding Liren világossal kezdte párharcukat, a Nimzoindiai védelmű parti óvatos játékot hozott, kiegyenlített erők küzdelmét és döntetlen született.
Annál több volt az izgalom a második összecsapásukban, a szicíliai védelmű csatában Alireza Firouzja került előnybe, többször is kitűnő esélyt nyújtó folytatást szalasztott el. Ding Liren átvette a kezdeményezést, a világos király elleni akciója sikert hozott, vezetést szerzett.
A kecsegtető esélyű pozíció elvesztése láthatóan megzavarta a 16 esztendős titánt, a harmadik játszmában egyre nagyobb hátrányba került. Ding Liren válogathatott a nyerések között, a kölcsönös kapkodásban a küzdelmük örökös sakkal ért véget, a döntés a negyedik játszmára maradt.
Ding Liren sötéttel érte el a célul kitűzött döntetlent és 2,5-1,5-re megnyerte a mérkőzést. Győzelméért 3 pontot kapott, Alireza Firouzja 0 ponttal várhatja a hétfői, Magnus Carlsen elleni összecsapását, Ding Liren kedden Fabiano CXaruanával küzd meg.
Az első forduló eredményei:
Magnus Carlsen (norvég, 2881) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2829) 3 - 2
(Magnus Carlsen – Hikaru Nakamura 1 – 0 (Vezércsel, 67)
Hikaru Nakamura – Magnus Carlsen 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 45)
Magnus Carlsen – Hikaru Nakamura 1 – 0 (Vezércsel, 56)
Hikaru Nakamura – Magnus Carlsen 1 – 0 (Szicíliai védelem, 31)
Hikaru Nakamura – Magnus Carlsen 0 – 1 (Szicíliai védelem, 32)
Alireza Firouzja (FIDE, 2703) - Ding Liren (kínai, 2836) 1,5 – 2,5
(Ding Liren – Alireza Firouzja döntetlen (Nimzoindiai védelem, 42)
Alireza Firouzja – Ding Liren 0 – 1 (Szicíliai védelem, 45)
Ding Liren – Alireza Firouzja döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 42)
Alireza Firouzja – Ding Liren döntetlen (Spanyol megnyitás, 47)
A torna vasárnap az amerikai Fabiano Caruana és az orosz Jan Nepomnjacsij, valamint a francia Maxime Vachier-Lagrave és a holland Anish Giri mérkőzésekkel folytatódik.
Verőci Zsuzsa