Csennajban a sakkvilágbajnoki döntő kilencedik játszmája a világossal játszó címvédő Viswanathan Anand számára katasztrofális vereséggel végződött. Anand mindent egy lapra tett fel, rohamra vezényelte haderejét a világranglistát vezető kihívó, Magnus Carlsen királyállása ellen. Carlsen a nehéz állásban higgadtan védekezett, majd az indiai világbajnok döbbenetes hibáját kihasználva a 28. lépést követően győztesen állhatott fel a sakkasztaltól. Magnus Carlsen 6 – 3-ra vezet, a pénteki tízedik partiban világossal játszik, fél pontra van szüksége a világbajnoki cím elhódításához.
Norvégiában tetőfokára hágott az izgalom, az északi sportok hazájában azt remélik, hogy a november 30-án 23. születésnapját ünneplő Magnus Carlsennek csak egy partira van szüksége ahhoz, hogy a sakkozás 16. világbajnokaként köszönthessék.
A Csennajban zajló világbajnoki döntőt 12 játszmásra tervezték, de a kilencedik parti után a világranglistát vezető Magnus Carlsen már 6 – 3-ra vezet. A párharc eddigi legérdekesebb összecsapását láthattuk, rendkívül bonyolult csata dúlt. A címvédő Viswanathan Anand összeszedte minden erejét, hogy világossal bonyolult küzdelemre kényszeríthesse kihívóját. A Nimzoindiai védelem Saemisch-változatában világossal a királyszárnyon kezdeményezett, Magnus a vezérszárnyon keresett ellenjátékot.
Carlsen a döntőben először került időhátrányba, Anand gyalogrohamot vezényelt, majd vezérével és bástyájával tervezett döntő csapást mérni. 23.Vf4 lépésén 40 percet gondolkodott, Magnus pontos védőlépéseket tett, gyalogja vészesen közelített az átváltozási mező felé. Vishy „beengedte” a gyalogot, de a 28. lépésben döbbenetes elnézéssel azonnali vesztőt húzott, huszárral védte sötét második vezérének sakkját, és elnézte a Ve1 lépést. Hihetetlen elkeseredés, szomorúság látszott az arcán, lélekben talán elbúcsúzott a világbajnoki címétől.
A világbajnoki döntő 9 játszmája:
Viswanathan Anand (indiai, 2775) - Magnus Carlsen (norvég, 2870) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 28)
A világbajnoki döntő állása:
Magnus Carlsen – Viswanathan Anand 6 – 3
(Magnus Carlsen – Viswanathan Anand döntetlen (Grünfeld védelem, 16)
Viswanathan Anand – Magnus Carlsen döntetlen (Caro-Kann védelem, 25)
Magnus Carlsen – Viswanathan Anand döntetlen (Réti megnyitás, 51)
Viswanathan Anand - Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 64)
Magnus Carlsen – Viswanathan Anand 1 – 0 (Félszláv védelem, 58)
Viswanathan Anand - Magnus Carlsen 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 67)
Viswanathan Anand - Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 32)
Magnus Carlsen - Viswanathan Anand döntetlen (Spanyol megnyitás, 33)
Viswanathan Anand - Magnus Carlsen 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 28)
Anand,V (2775) - Carlsen,M (2870)
Nimzoindiai védelem [E25]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.f3 d5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 c5 7.cxd5 exd5
2008-ban Bonnban játszott világbajnoki döntő 2. partijában Vlagyimir Kramnyik a 7...Hxd5 8.dxc5 f5 9.Vc2 Hd7 10.e4 fxe4 11.fxe4 H5f6 12.c6 bxc6 13.Hf3 Va5 14.Fd2 Fa6 15.c4 Vc5 16.Fd3 Hg4 17.Fb4 Ve3+ 18.Ve2 0-0-0 19.Vxe3 Hxe3 20.Kf2 Hg4+ 21.Kg3 Hdf6?! 22.Fb1 h5 23.h3 h4+ 24.Hxh4 He5 25.Hf3 Hh5+ 26.Kf2 Hxf3 27.Kxf3 e5 folytatásban csatázott Vishy Ananddal, az érdekes összecsapás remivel végződött, világos a futópárral előnyösebben állt. A két évvel ezelőtti Tata Steel szuperversenyen Wang Hao a 8...Va5 9.e4 He7 10.Fe3 0-0 11.Vb3 Vc7 12.Fb5 Hec6 13.He2 Ha5 14.Vb4 e5 15.0-0 Fe6? változatot választotta, amire az indiai világbajnok szenzációs újítással rukkolt ki.
16.Hd4! exd4 17.cxd4 Hbc6 18.Vc3 He7 19.Bfd1 Bad8? 20.Ff2 a6 21.Fg3 Vc8 22.Ff1 b6 23.Bab1 Hb3 24.Bxb3 Fxb3 25.Vxb3 bxc5 26.d5 után Vishy remek győzelmet aratott. 26...Hg6 27.Vb6 f5 28.Fxa6 Vd7 29.Fb5 Vf7 30.exf5 Vxf5 31.Vxc5 Bc8 32.Vd4 Bfd8 33.a4 és sötét feladta.
8.e3 c4
Némi meglepetés, hogy Magnus Carlsen hamar feloldotta a centrumfeszültséget. Gyakoribb a 8...0-0, illetve a 8...Vc7 változat.
9.He2 Hc6
10.g4 0-0
Az 1997-es tilburgi tornán Polgár Judit más megoldást választott Garri Kaszparovval szemben: 10...h6 11.Fg2 Ha5 12.0-0 Hb3 13.Ba2 0-0 14.Hg3 Fd7 15.Ve1 Be8 16.e4 dxe4 17.fxe4 Hxg4 18.Ff4 Vh4 19.h3 Hf6 20.e5 Bad8 21.Vf2 Hh5 22.Fxh6! Be7 23.Hf5 Vxf2+ 24.Bfxf2 Be6 25.Fe3 Fc6 26.Ff1 folytatásban az orosz világbajnok nyert. A h6 lépés meggyengíti a sötét királyállást, a norvég világranglista-vezető nem aggódott a világos gyalogroham miatt.
11.Fg2 Ha5 12.0-0 Hb3 13.Ba2 b5
Világos királyszárnyi akcióját sötét vezérszárnyi ellenjátékkal próbálta ellensúlyozta. A sakkrajongók örülhettek, a döntő eddigi legérdekesebb játszmáját követhették nyomon. Anand magabiztosnak tűnt.
14.Hg3 a5
15.g5 He8 16.e4 Hxc1 17.Vxc1 Ba6
18.e5
Vishy folytatta a sötét király elleni támadását.
18...Hc7
Számításba jött a 18...b4 19.axb4 axb4 20.Bxa6 Fxa6 21.cxb4 Vb6 22.Vc3 Hc7 23.Hf5 Bb8 folytatás.
19.f4 b4 20.axb4 axb4 21.Bxa6 Hxa6 22.f5 b3
Magnusnak félórás időhátránya volt, még 35 perce maradt a 40. lépésig, az első időellenőrzésig. Vishy 1 óra 5 perccel kezdte meg a hosszabb gondolkodást, miként folytassa a támadást? Magnus is a sakkasztalnál ült, a korábbi partik során sokszor vonult vissza a pihenőszobájába.
23.Vf4
A címvédő negyven perces gondolkodás után húzta a vezérlépést.
23...Hc7
Magnus gyorsan válaszolt.
24.f6 g6 25.Vh4
25...He8
A világranglista-vezető természetesen nem nézte el, hogy 25...Kh8??-ra 26.Vh6 He6 (26...Bg8 27.Bf4) 27.Bf4 azonnal nyert volna.
26.Vh6 b2
27.Bf4!?
Figyelmet érdemelt 27.He2 a támadási esély megőrzésével.
27...b1V+
28.Hf1??
Döbbenetes hiba. A világbajnok elnézte, hogy, hogy a sötét vezér e1-ről kivédi a fenyegető bástyalépést. 28.Ff1 Vd1 29.Bh4 Vh5 30.Hxh5 gxh5 31.Bxh5 (31.Fh3 Fxh3 32.Bxh3 Vb6 33.Bxh5 Vb1+ 34.Kf2 Vf5+ 35.Kg3 Vg6) 31...Ff5 32.g6 Fxg6 33.Bg5 Va5 34.Bg3 Va3 35.h4 Kh8 36.Fg2 Va1+ 37.Kh2 Bg8 38.Fxd5 Vb2+ 39.Bg2 Vxc3 40.h5 Vxd4 41.hxg6 Vxe5+ 42.Kg1 Ve1+ állás remi lett volna.
28...Ve1! és világos feladta
Verőci Zsuzsa
(Fotók: http://chennai2013.fide.com)