A sakkozás első világbajnoka, Wilhelm Steinitz emlékére rendezi meg a FIDE a tíz-tíz résztvevős női-és férfi villámversenyt. A négyszeres világbajnok Magnus Carlsen, az utóbbi két esztendő blitz-világbajnoknője, az orosz Katyerina Lahno részvétele is fémjelzi a kétfordulós viadalt. Játszmánként 3-3 perc a gondolkodási idő és lépésenként 2-2 másodperc bónusz. Az első játéknap, hat forduló után Carlsen vezet 4 ponttal, a női tornán az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk áll az élen 5,5 ponttal. A két verseny kombinált díjalapja 30 ezer euró.
Wilhelm Steinitz 1836. május 17-én Prágában született. 12 évesen tanult meg sakkozni, komolyan huszonéves korában kezdett el játszani, miután Bécsben matematikát kezdett tanulni. Első nagy versenyét Ausztria képviseletében 1862-ben játszotta a londoni tornán, de csak hatodikként végzett. londoni sakktornára. Itt csak hatodik lett.
Ebben az időszakban több páros mérkőzést játszott, melyek közül kiemelkedik Adolf Anderssen elleni 1866-os győzelme, mely után a világ legjobb sakkozójának nevezik. Ezt követően elindult a kor legnagyobb versenyein, amelyeken az élmezőnyben végzett.
Eleinte a játékstílusa megegyezett a kortársaiéval, sok áldozattal fűszerezett agresszív támadósakkot játszott. 1873-ban kilenc évre visszavonult a gyakorlati játéktól, ez a kilenc év azonban mégis életpályájának legfontosabb szakasza, mely a sakkozás fejlődésében is forradalmi jelentőségű. Ebben az időszakban vezette a The Field című angol lap sakkrovatát és az itt közölt játszmaelemzéseiben kezdte kifejteni új nézeteit és elveit, melyek később a modern sakkjáték alapelveivé váltak.
Új pozíciós stílust vezetett be: a győzelemhez nem kell feltétlenül mindent elsöprő támadást indítani a király ellen. Az általa megfogalmazott sakkszemlélet: óvakodjunk a gyengeségek vállalásától saját állásunkban, ugyanakkor próbáljunk gyengeségeket felidézni az ellenfél állásában. E kettős cél elérése teremti meg az alapot a sikeres támadáshoz. Steinitz hirdette először a fejlődési előny, a centrum fölötti uralom, a nyitott vonalak elfoglalásának fontosságát. A gyors támadás helyett a körültekintő átcsoportosításokat, lavírozásokat ajánlotta, amellyel a magunk javára billenthetjük az állás egyensúlyát. Ezzel Steinitz megteremtette a modern sakkstratégiának máig érvényes törvényszerűségeit.
Steinitz pályafutását nagy sikerek és gyengébb eredmények is jellemezték. Első hivatalos világbajnoki páros mérkőzését 1886-ban játszotta, a lengyel Johannes Zukertort ellen, a mérkőzés megnyeréséhez szükséges tízedik győzelmét a 19. játszmában érte el öt vereség mellett. Három évvel később Mihail Csigorinnal szemben megvédte címét (10,5-6,5), majd Isidor Günsbergre mért vereséget (10,5 – 8,5). 1892-ben ismét megmérkőzött Csigorinnal, és óriási csatában védte meg címét. 23 partit vívtak, 10 nyerés mellett nyolcszor kikapott. Steinitz két évvel később az üstökösszerűen feltűnt német Emanuel Laskerrel csatázott, és a 26 éves kihívó tíz győzelem és öt vereség mellett elhódította a világbajnoki címet. A jelentős korkülönbség előnyeit Lasker jól használta ki, ellenfele hibáira könyörtelenül lecsapott, de a mérkőzés erkölcsi győztese Steinitz volt, a megnyert partijai stratégiailag megalapozottabbak, minőségileg jobbak, élvezhetőbbek voltak. A visszavágón Lasker két év múlva megsemmisítő vereséget mért Steinitzre, tíz partit nyert meg, és mindössze kétszer kényszerült feladásra öt döntetlen mellett. Wilhelm Steinitz 1883-tól New Yorkban élt, 1900. augusztus 12-én hunyt el
A sakkozás tizenhatodik világbajnoka, Magnus Carlsen örömmel fogadta a FIDE Online Steinitz emlékverseny megrendezését és részvétele fémjelzi a viadalt. A kétfordulós tornát a chess24.com közvetíti, ahol angol nyelvű kommentátorként Lékó Péter villámtempóban elemzi a küzdelmeket. A háromszoros blitz világbajnok orosz Alekszandr Griscsuk, a 2013-ban bajnok vietnami Le Quang Liem, az ötszörös olimpiai bajnok orosz Peter Szvidler, az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov, az orosz Daniil Dubov számít legnagyobb riválisának.
Magnus Carlsen remivel rajtolt, Peter Szvidlerrel osztozott meg a ponton, majd Le Quang Liem és Sahriyar Mamedgyarovot győzte le. A negyedik körben csúnya elnézéssel vesztett az ukrán Anton Korobov ellen. A spanyol David Anton Guijarrot legyőzte, majd Alekszandr Griscsuk elleni döntetlennel zárta az első játéknapot, félpontos előnnyel várhatja a második játéknap újabb hat fordulóját.
A Steinitz emlékverseny állása:
H. |
Név |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
P |
1 |
Magnus Carlsen (NOR, 2887) |
- |
- |
- |
4 |
|||||||
2 |
Bu Xiangzhi (CHN, 2760) |
- |
- |
- |
3½ |
|||||||
3 |
Daniil Dubov (RUS, 2720) |
- |
- |
- |
3½ |
|||||||
4 |
Sahriyar Mamedgyarov (AZE, 2716) |
- |
- |
- |
3½ |
|||||||
5 |
Jeffery Xiong (USA, 2724) |
- |
- |
- |
3 |
|||||||
6 |
Peter Szvidler (RUS, 2754) |
- |
- |
- |
3 |
|||||||
7 |
Anton Korobov (UKR, 2667) |
- |
- |
- |
2½ |
|||||||
8 |
Le Quang Liem (VIE, 2690) |
- |
- |
- |
2½ |
|||||||
9 |
Alekszandr Griscsuk (RUS, 2765) |
- |
- |
- |
2½ |
|||||||
10 |
David Anton Guijarro (ESP, 2590) |
- |
- |
- |
2 |
A női viadalon az orosz Alekszandra Kosztenjuk elsöprő lendülettel kezdett, csak a kínai Lie Tingjie tudott fél pontot rabolni az ex-világbajnoknőtől. A legutóbbi két világbajnokság győztese, az orosz Katyerina Lahno férjéhez, Alekszandr Griscsukhoz hasonlóan gyengébb rajtot vett.
H. |
Név |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
P |
1 |
Alekszandra Kosztenjuk (RUS, 2521) |
- |
- |
- |
5½ |
|||||||
2 |
Tan Zhongyi (CHN, 2510) |
- |
- |
- |
4 |
|||||||
3 |
Lei Tingjie (CHN, 2530) |
- |
- |
- |
3½ |
|||||||
4 |
Katyerina Lahno (RUS, 2608) |
- |
- |
- |
3½ |
|||||||
5 |
Marie Sebag (FRA, 2482) |
- |
- |
- |
3½ |
|||||||
6 |
Antoaneta Sztefanova (BUL, 2485) |
- |
- |
- |
3½ |
|||||||
7 |
Zsanszaja Abdumalik (KAZ, 2409) |
- |
- |
- |
2½ |
|||||||
8 |
Elisabeth Paehtz (GER, 2396) |
- |
- |
- |
2 |
|||||||
9 |
Sarasadat Khademalsharieh (IRI, 2431) |
- |
- |
- |
2 |
|||||||
10 |
Deysi Cori T. (PER, 2391) |
- |
- |
- |
0 |
Verőci Zsuzsa