Bukarestben ma kezdődik a Grand Chess Tour 2019 hatodik tornája, a Superbet rapid-és villámverseny.
A rapid rajtlistát a GCT összetett pontversenyében kilencedik helyen álló amerikai Wesley So vezeti. A tíz résztvevő először körmérkőzéses rapid viadalon vesz részt, majd kétfordulós villámversenyen csatázik. A rapid partikban a győzelem két, a döntetlen egy pontot ér, a villámjátszmáknál klasszikus a pontozás. A kombinált versenyben az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszás döntené el. A 150 ezer dolláros díjalapból a győztes 37.500 dollárt nyer.
A GCT 2019-es sorozatában hét tornára kerül sor, az összetett pontverseny első négy helyezettje vívja decemberben Londonban a döntőt, klasszikus, rapid-és villámpartikban is megmérkőznek egymással.
Az idei sorozat Abidjanban kezdődött meg, a rapid-és villámversenyen Magnus Carlsen győzött. Zágrábban klasszikus tornán csatáztak a sakkvilág ászai, a norvég világbajnok folytatta bámulatos sorozatát, idei hetedik fellépésén is győztesként ünnepelték. Párizsban a rapid-és villámversenyen hazai pályán fordulatos küzdelemben Maxime Vachier-Lagrave ért elsőként a célba.
Saint Louisban az örmény Levon Aronjan elsőségével fejeződött be a Grand Chess Tour negyedik tornája, a rapid-és villámverseny. A befejező játéknap előtt félpontos hátrányban levő Aronjan nagy izgalmak után végzett az élen, fél ponttal előzte meg a holtversenyben második triót, a kínai Ding Lirent és Yu Yangyit, valamint a francia Maxime Vachier-Lagrave-t. A torna szenzációja, hogy megszakadt a világbajnok Magnus Carlsen páratlan sikersorozata, hét idei tornagyőzelme után csak a hatodik helyen végzett. Az összetett pontversenyben a norvég világelső megőrizte vezető helyét. A szabadkártyával játszó Rapport Richárd hetedikként zárta szereplését.
Saint Louisban Ding Liren és a világbajnok Magnus Carlsen holtversenyben végzett az élen a GCT 2019 ötödik versenyén, a 7. Sinquefield Cup-on. A rájátszásban a kínai nagymester 3-1 arányban legyőzte a norvég világelsőt. A két rapidpartijuk döntetlennel fejeződött be, mindkét villámjátszmát Ding Liren nyerte meg. Ding Liren veretlenségét megőrizve lett a torna győztese. Két esztendeje a „Champions Showdown” párharcban Magnus Carlsen még fölényes győzelmet aratott riválisával szemben. A viadal 325 ezer dolláros díjalapból 82 ezer ötszáz dollárt kapott, a világbajnok a 67 ezer dolláros csekk mellett az összetett pontversenyben átvette a vezetést.
A sorozat a román fővárosban folytatódik, nagy harc várható a GCT pontokért, még többen reménykedhetnek a londoni döntőben való szereplés jogának megszerzésében. A hét versenyből a nagymestereknek öt viadalon kell játszaniuk. Maxime Vachier-Lagrave már nem gyarapíthatja pontjait, a Superbet versenyén Fabiano Caruana és Szergej Karjakin az utolsó tornáján szerepel, Levon Aronjan és Viswanathan Anand Bukarest után Kalkuttában fejezi be a szereplését, ahol Magnus Carlsen és Ding Liren is játszik-
Az összetett pontverseny állása:
A Superbet GCT verseny résztvevői a rapid Élő-pontszámok sorrendjében:
Ding Liren (kínai, 2832)
Wesley So (amerikai, 2802)
Anton Korobov (ukrán, 2798) - szabadkártya
Fabiano Caruana (amerikai, 2791)
Levon Aronjan (örmény, 2768)
Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2768) – szabadkártya
Viswanathan Anand (indiai, 2757)
Szergej Karjakin (orosz, 2756)
Le Quang Liem (vietnami, 2746)
Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2734)
Bukarestben november 6-án magyar idő szerint 14 órától a körmérkőzéses rapidverseny első három fordulójára kerül sor, a tervek szerint 15 óra 30 és 17 óra még a kezdési időpont, 7-én és 8-án is három-három fordulót bonyolítanak le. Játszmánként 25-25 perc a gondolkodási idő és 10-10 másodperc bónuszidő lépésenként. A győzelemért két, a döntetlenért egy pont jár. A villámversenyen november 9-én és 10-én a nagymesterek 9-9 fordulóban csapnak össze, a kombinált versenyben az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszás döntené el. A torna egyedüli győztesét az összetett pontversenyben 13 ponttal jutalmaznák, holtversenynél ez 12 lenne, a díjat osztják.
A sorozat befejező versenyét, a Tata Steel India rapid-és villámversenyt Kalkuttában november 20. és 27. között rendezik meg. Az összetett pontverseny első négy helyezettje Londonban november 30. és december 10. között vívja a 350 ezer dollár díjalapú döntőt.
A rapid-és villámverseny díjazása:
Helyezés |
Díj |
Helyezés |
Díj |
1. |
$37,500 |
6. |
$10,000 |
2. |
$25,000 |
7. |
$7,500 |
3. |
$20,000 |
8. |
$7,500 |
4. |
$15,000 |
9. |
$7,500 |
5. |
$12,500 |
10. |
$7,500 |
Versenyenként a pontozás:
Helyezés |
Zágráb és St. Louis 7. Sinquefield Cup |
Rapid és Villám |
1. |
20/18* |
13/12* |
2. |
15 |
10 |
3. |
12 |
8 |
4. |
10 |
7 |
5. |
8 |
6 |
6. |
7 |
5 |
7. |
6 |
4 |
8. |
5 |
3 |
9. |
4 |
2 |
10. |
3 |
1 |
11 |
2 |
|
12 |
1 |
Verőci Zsuzsa