Berlinben március 10. és 28. között rendezik meg a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti döntőt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon a rajtlistát az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov vezeti az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik előtt. Még két orosz résztvevője van a mezőnynek, Szergej Karjakin és Alekszandr Griscsuk, ketten az amerikai sakkozást képviselik, Wesley So és Fabiano Caruana. Az örmény Levon Aronjan és a kínai Ding Liren játszik még a tornán. A 420 ezer eurós összdíjazású verseny győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója, a világbajnoki döntőt novemberben Londonban játsszák. A résztvevőket bemutató sorozatban az olimpiai bajnok, először világbajnokjelölt, a mezőny legfiatalabb tagja, a 24 éves Wesley So pályafutását, legfontosabb eredményeit idézzük fel. A sorsoláson So az 5-ös rajtszámot kapta, sötéttel Caruanával játszik az első fordulóban.
A 2018-os esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti döntő. A 420 ezer eurós díjalapból a győztes 95 ezret kap, s egyúttal a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója lesz. Esetleges holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, második kritériumként a több nyerés dönt, majd a Berger-Sonneborn pontszám.
A tornán az orosz Szergej Karjakin a két évvel ezelőtti világbajnoki döntő veszteseként játszhat. Az örmény Levon Aronjan és a kínai Ding Liren a Tbilisziben megrendezett Világkupa első két helyezettjeként biztosították részvételi jogukat. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Alekszandr Griscsuk a Grand Prix 2017-es sorozatáról jutottak tovább. Az amerikai Fabiano Caruana és Wesley So Élő-pontszámuk alapján kaptak meghívást. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik szabadkártyával játszik. A két évvel ezelőtti mezőnyből csak Aronjan, Caruana és Karjakin indulhat csatába a kihívó jogáért, Wesley So és Ding Liren először játszik világbajnok-jelölti döntőben.
A FIDE athéni irodájában február 9-én már megtartották a viadal irányított sorsolását, az orosz háziderbiket és az amerikai rangadót az első és a második kör első három fordulójában lejátsszák. Az első fordulóban Kramnyik-Griscsuk és Caruna-So párharcok lesznek.
A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2809)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800)
Wesley So (amerikai, 2799)
Levon Aronjan (örmény, 2794)
Fabiano Caruana (amerikai, 2784)
Ding Liren (kínai, 2769)
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767)
Szergej Karjakin (orosz, 2763)
Az első forduló párosítása:
Vlagyimir Kramnyik- Alekszandr Griscsuk
Szergej Karjakin – Sahriyar Mamedgyarov
Levon Aronjan – Ding Liren
Fabiano Caruana – Wesley So
Az első fordulót március 10-én játsszák, minden harmadik játéknapot pihenőnap követ, a befejező fordulóra március 27-én kerül sor. Játszmánként a gondolkodási idő 100-100 perc az első 40 lépésre, majd 50-50 a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve 30-30 másodperc bónuszidővel.
Wesley So pályafutása
A világbajnok-jelölti döntő legfiatalabb résztvevője, Wesley So Las Pinasban (Fülöp-szigetek) született 1993. október 9-én. Háromszor nyerte meg a Fülöp-szigetek bajnokságát, 2006 és 2012 között négyszer játszott sakkolimpián, 2014 októberétől képviseli az amerikai színeket. A bakui sakkolimpián aranyérmes válogatottban harmadik táblás volt, az együttes legjobb pontszerzője 10-ből 8,5 ponttal!
Hatéves korában tanult meg sakkozni. A korosztályos világversenyeken változatos sikerrel szerepelt, Ázsia bajnokságán 2004-ben és 2005-ben is aranyérmes volt. Csodagyereknek számított, hiszen 15 éves kora előtt már nemzetközi nagymesteri címet szerzett. 2008 októberében megdöntötte Magnus Carlsen korábbi rekordját, ő lett a legfiatalabb sakkozó, aki átlépte a 2600 Élő-pontos határt.
A Világkupán nyolcaddöntős
2009-ben a második helyen végzett a zónaversenyen, s ezzel jogot szerzett a Világkupán való indulásra. Eredménye igazi szenzáció volt, többek között a második körben az ukrán Vaszilij Ivancsukot, a harmadikban az amerikai Gata Kamskyt búcsúztatta, a nyolcadöntőben az orosz Vlagyimir Malahovtól csak a rájátszásban kapott ki. Két év múlva az első fordulóban Ding Liren ellen nyert, Szergej Karjakinnal már nem bírt.
Egyre több nemzetközi tornán vett részt, 2013-ban holtversenyben első volt a Reykjavík, a St. Louis Open versenyeken, megnyerte az Unive viadalt Hoogovenben. A Világkupán a legjobb 64 között az orosz Jevgenyij Tomasevszkijtől szenvedett vereséget.
2014-ben a Tata Steel Chess szuperversenyen holtversenyben negyedik. A Capablanca-emlékverseny elitcsoportjában az élen végzett, megnyerte Észak-Amerika bajnokságát, holtversenyben első volt a St. Louis nyílt versenyen. Győzött az ITT ACP Golden Classic viadalon. A Fülöp-szigeteki Sakkszövetség nem engedélyezte gyors „átigazolását”, a sakkolimpián Tromsőben csak szekundáns lehetett az amerikai válogatott mellett.
A Tata Steel Chess tornán holtversenyben második, az amerikai bajnokságon bronzérmes
A Tata Steel Chess viadalon az utolsó fordulóig őrizte veretlenségét. A győztes Carlsentől csak fél ponttal kevesebbet teljesítve holtversenyben második lett, ekkor 2762 Élő-pontja volt. Az Egyesült Államok bajnokságán bronzérmet szerzett. A Gasimov-emlékversenyen holtversenyben harmadik, a dortmundi Sparkassen Chess Meeting tornán holtversenyben második volt. St. Louisban, a Grand Chess Tour 2015 sorozat második tornáján utolsó lett. A Világkupán már ötödik kiemelt volt, a nyolcaddöntőig jutott. A második fordulóban Balogh Csaba ellen győzött, majd a vietnami Le Quang Liemet búcsúztatta, a francia Maxime Vachier-Lagrave állította meg menetelésében.
Bilbaóban So elsőségével fejeződött be a Chess Masters Final. Az utolsó fordulóban holtversenyes társával, a holland Anish Girivel remizett, mindketten 8-8 ponttal zártak. Az első hely sorsa rájátszáson dőlt el, a két 4-4 perces és lépésenként 3-3 másodperc bónusszal megvívott partival. So 1,5-0,5-re nyert, tornagyőztes lett.
A 2016-os esztendőben Wesley So remek eredményeket ért el. Az évet Wijk aan Zee-ben holtversenyes negyedik helyezéssel kezdte, veretlen maradt, de csak egy győzelmet aratott. Az amerikai bajnokságon tavalyi bronzérme után ezúttal a második helyen végzett Wesley So. A győztes Fabiano Caruanához hasonlóan megőrizte veretlenségét, de korántsem mutatott annyira meggyőző játékot. Sokáig tartotta a lépést Caruanával, itt-ott Fortuna is támogatta.
Meghívást kapott a Grand Chess Tour 2016 sorozatra, Párizsban sikerrel rapidozott, gyengébben snellezett. Leuvenben második volt a rapid műfajban és a snellezés is jobban ment, az összetett pontversenyben harmadikként várhatta a folytatást. Bilbaóban ötven százalékot ért el, egyetlen vereségét Magnus Carlsentől a negyedik fordulóban szenvedte el.
Legjobb pontszerzőként olimpiai bajnok, St. Louisban és Londonban remekel, a Grand Chess Tour 2016 győztese
St. Louisban a 22 éves Wesley So rajt-cél győzelmet aratott. A GCT 2016 harmadik tornáját honfitársa, Hikaru Nakamura elleni győzelemmel kezdte, döntő jelentőségű volt a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval szemben elért nyerése. A rajtlistán első, a világranglista második helyezettje, a francia Maxime Vachier-Lagrave elleni döntetlennel fejezte be szereplését. Riválisa, Topalov többször is fonalas nyerést hagyott figyelmen kívül, Levon Aronjan nem kis szerencsével, de elsősorban ellenfele hathatós segítségével döntetlenre mentette a partit, s ez So elsőségét jelentette, aki az összetett pontversenyben is átvette a vezetést.
A bakui sakkolimpián nagy sikerrel debütált az amerikai válogatottban. A harmadik táblán játszott, 10-ből 8,5 pontja, teljesítményének 2896 performance-pontszáma, a + 12 Élő-pont hű tükre remek szereplésének. Kiemelkedik Jan Napomnjacsij elleni győzelme, amely a 2-2-öt jelentette a nagy rivális orosz csapattal szemben. Az amerikai együttes veretlenül szerezte meg az olimpiai bajnoki címet. A nagy trió, Caruana, Nakamura és So játszott Man szigetén a nyílt tornán, So holtversenyben negyedik lett, Caruana holtversenyben első.
Londonban Wesley So addigi pályafutása legnagyobb sikerét ünnepelhette. St. Louisban elért első helyezése után a brit fővárosban is tornagyőztes lett, a Grand Chess Tour 2016 versenysorozat győztese. Veretlenül harcolta végig a tornát, amelyet az első játéknapon honfitársa, Hikaru Nakamura elleni győzelemmel kezdett. Rutinos rókákra emlékeztető magabiztossággal sakkozott, a hajrában elsősorban az összetett pontverseny megnyerésére figyelt, de a végén a viadalt is megnyerte. Kimagaslóan magas pénzdíjat nyert, összesítésben 295 ezer dollár lett a jutalma. A világranglista negyedik helyezettjeként, 2808 ponttal várhatta Tata Steel Chess 2017 szuperversenyt.
Wijk aan Zee-ben Magnus Carlsent egy ponttal megelőzve tornagyőztes, először amerikai bajnok
Wijk aan Zee-ben új bajnokot avattak. A 23 esztendős Wesley So veretlenül, Magnus Carlsen előtt egypontos előnnyel győzött a 79. Tata Steel Chess szuperversenyen. A befejező fordulóban sötéttel aratott könnyűnek nevezhető győzelmet már a 9. lépésben hibázó Jan Nepomnajcsij ellen. A Hollandiában megjelenő New in Chess magazinnak adott interjújában londoni sikere, a Grand Chess Tour 2016 sorozat megnyerése után nyilatkozta, hogy célja a világbajnoki cím megszerzése. So sorozatban harmadik szuperversenyét nyerte meg. Az amerikai sakkozó már ötven játszma óta veretlen. Mennyire más lett volna a verseny, ha Rapport Richárd a harmadik fordulóban meghúzza a nyerőlépést ellene, a szerencsés megmenekülése után So jó taktikával játszott, nem kockáztatott, a felkínált esélyekkel élni tudott. A februári világranglistán 2822 ponttal a harmadik helyen állt, egy hónappal később a másodikon
Samkirban a címvédő Sahriyar Mamedgyarov rajt-cél győzelmet aratott. Az első fordulóban a legnagyobb esélyesnek számító Wesley So elleni nyeréssel indított, megszakította az amerikai bajnok 67 játszmás veretlenségi sorozatát. So a fantasztikus sikerszériája után a Gasimov-emlékversenyen haloványabb teljesítményt nyújtott, + 1-gyel holtversenyben második lett. Stavangerben kilenc döntetlennel holtversenyben negyedik.
A Grand Chess Tour 2017 sorozat leuveni rapid tornáját megnyerte, az összetett pontversenyben másodikként végzett.
St. Louisban a francia Maxime Vachier-Lagrave nagyszerű sikerével fejeződött be az 5. Sinquefield Cup. A 26 éves nagymester félpontos előnnyel, veretlenül nyerte meg a GCT 2017 harmadik versenyét. A háromszoros norvég világbajnok Magnus Carlsen és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand végzett holtversenyben a második helyen. Hazai pályán nagy meglepetés a bakui sakkolimpián aranyérmes amerikai válogatott triójának, Fabiano Caruanának, Hikaru Nakamurának és Wesley So-nak a kudarca, nyolc játszmában is feladásra kényszerült, s mindössze két játszmát tudtak nyerni. So és Caruana búcsúzni kényszerült a + 2800 Élő-pontos elit klubból, a viadalt a világranglista második helyén kezdő, címvédőként játszó So hat, a harmadik Caruana két helyezést rontott, összesen 36,1 Élő-pontot vesztettek.
A Világkupán elődöntős
Tbilisziben a Világkupán Wesley So az elődöntőben rájátszásban kapott ki Ding Lirentől. Az amerikai sakkozó sok kritikát kapott a párharcuk első játszmája után. Bírálták, mert a legkevesebb rizikót sem vállalta fel az időkontroll után, az elmulasztott minőségáldozatának „büntetéseként” a második játszmában meg kellett küzdenie a remiért, a versenyben maradásért. Két újabb döntetlent követően So világossal elbukta az első 10-10 perces partit, Ding Liren világbajnok-jelölti címet szerzett győzelmével, míg Wesley So súlyozott Élő-pontszámával végül Fabiano Carunával együtt kiharcolta a világbajnok-jelölti döntőben szereplés jogát.
A GCT 2017 londoni befejező tornán So veretlenül, egy győzelemmel holtversenyben harmadik lett, az összetett pontversenyben holtversenyben hetedik.
Az idei Wijk aan Zee-i viadalon a címvédő Wesley So játékából hiányzott az átütő erő, a hajrában javított pozícióján. A befejező játéknapon a kínai exvilágbajnoknő ellen nyert, aki nyolcadik vereségét szenvedte el. Az amerikai sakkozó Viswanathan Ananddal az ötödik helyet osztotta.
A világranglistán Wesley So 2799 Élő-pontjával a negyedik.
Kiemelkedő egyéni eredményei:
2013 Reykjavík open hv. I., St. Louis open hv, I., Unive hoogoven I.,
2014 Capablanca-emlékverseny I.
2015 Tata Steel Chess hv. II., amerikai bajnokság III., Chess Masters Final I.
2016 Amerikai bajnokság II., St. Louis I., London I.
2017 Tata Steel Chess I., amerikai bajnokság I., Gasimov-emlékverseny hv. II., Világkupa hv. III., London hv. III.
Verőci Zsuzsa