Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Berlinben nyolcan küzdenek a világbajnoki kihívói címért: Fabiano Caruana pályafutása

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Berlinben március 10. és 28. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti döntőt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon  a rajtlistát az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov vezeti az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik előtt. Még két orosz résztvevője van a mezőnynek, Szergej Karjakin és Alekszandr Griscsuk,   ketten az amerikai sakkozást képviselik, Wesley So és Fabiano Caruana. Az örmény Levon Aronjan és a kínai Ding Liren játszik még a tornán. A 420 ezer eurós összdíjazású verseny győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója, a világbajnoki döntőt novemberben Londonban játsszák. A résztvevőket bemutató sorozatban az olimpiai bajnok, kétszeres világbajnokjelölt Fabiano Caruana pályafutását, legfontosabb eredményeit idézzük fel. A sorsoláson Caruana a 4-es rajtszámot kapta, világossal Wesley So-val játszik az első fordulóban.

A 2018-os esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti döntő. A 420 ezer eurós díjalapból a győztes 95 ezret kap, s egyúttal a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója lesz. Esetleges holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, második kritériumként a több nyerés dönt, majd a Berger-Sonneborn pontszám.

A tornán az orosz Szergej Karjakin a két évvel ezelőtti világbajnoki döntő veszteseként játszhat. Az örmény Levon Aronjan és a kínai Ding Liren a Tbilisziben megrendezett Világkupa első két helyezettjeként biztosították részvételi jogukat. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Alekszandr Griscsuk a Grand Prix 2017-es sorozatáról jutottak tovább. Az amerikai Fabiano Caruana és Wesley So Élő-pontszámuk alapján kaptak meghívást. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik szabadkártyával játszik. A két évvel ezelőtti mezőnyből csak Aronjan, Caruana és Karjakin indulhat csatába a kihívó jogáért, Wesley So és Ding Liren először játszik világbajnok-jelölti döntőben.

A FIDE athéni irodájában február 9-én már megtartották a viadal irányított sorsolását,  az orosz háziderbiket és az amerikai rangadót az első és a második kör első három fordulójában lejátsszák. Az első fordulóban Kramnyik-Griscsuk és Caruna-So párharcok  lesznek.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2809)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800)

Wesley So (amerikai, 2799)

Levon Aronjan (örmény, 2794)

Fabiano Caruana (amerikai, 2784)

Ding Liren (kínai, 2769)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767)

Szergej Karjakin (orosz, 2763)

Az első forduló párosítása:

Vlagyimir Kramnyik- Alekszandr Griscsuk

Szergej Karjakin – Sahriyar Mamedgyarov

Levon Aronjan – Ding Liren

Fabiano Caruana – Wesley So

Az első fordulót március 10-én játsszák, minden harmadik játéknapot pihenőnap követ, a befejező fordulóra március 27-én kerül sor. Játszmánként a gondolkodási idő 100-100 perc az első 40 lépésre, majd 50-50 a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve 30-30 másodperc bónuszidővel.

Fabiano Caruana pályafutása

Fabiano Caruana Miamiban 1992. július 30-án született. 2005-ig amerikaiként vett részt az ifjúsági versenyeken, majd 2005 és 2015 között Olaszországot képviselte. Négyszer, 2008-2014 között az olasz válogatott éltáblása volt a sakkolimpiákon. 2007-2013 között a csapat Európa-bajnokságokon szerepelt az olasz csapat „vezérevezőseként”.  2015. június 25-től ismét amerikai színekben versenyez. A nemzetközi nagymesteri címet 2007-ben szerezte meg, akkor rekordot döntött.

Caruana tehetségét korán felfedezték, kétszer győzött a korosztályos pán-amerikai bajnokságon, 2004-ben költözött szüleivel Madridba, majd 2007-től Budapesten is élt, ekkor Alekszander Csernyin irányította edzéseit. A First Saturday versenyen teljesített másodszor a nagymesteri normát, majd 14 éves 11 hónapos és 20 napos korában szerezte meg a címet. 2007-ben nyert először olasz bajnokságot, sikerét 2008-ban, 2010-ben és 2011-ben megismételte.

2008-ban megnyerte a Corus „C” tornát, egy évvel később a „B” versenyen diadalmaskodott, kiharcolta a szuperversenyre szóló meghívást.  2009-ben Hanti-Manszijszkban már játszott a Világkupán, 50. volt a rajtlistán, a nyolcaddöntőig jutott, az azerbajdzsáni Vugar Gasimovtól rájátszásban kapott ki.

Wijk aan Zee-ben első szereplése alkalmával – 2-vel tízedik lett. Bielben már hármas holtversenyben végzett az élen. 2010-től Luganóban élt, a szovjet származású belga nagymesterrel, Vlagyimir Csucselovval kezdett el dolgozni. 2011-ben szép siker volt Újdelhiben elért elsősége, Bielben a vártnál gyengébb eredményt ért el. A Karpov nevével fémjelzett tornán harmadik lett. A Világkupán a harmadik körben Peter Szvidlertől szenvedett vereséget.

A Grand Slam döntőben csak a rájátszásban maradt alul Magnus Carlsennel szemben

2012-ben Wijk ann Zee-ben kezdődött meg pályafutásának még sikeresebb időszaka, a sakkvilág abszolút elitjéhez való felzárkózása.  Magnus Carlsen és Tejmur Radzsabov társaságában holtversenyben második volt, ez a világranglistán újabb előrelépést jelentett számára. Malmőben már 2770 ponttal játszott és félpontos előnnyel tornagyőztes Lékó Péter előtt. A Tal emlékversenyen ezüstérmes.  Dortmundban Szergej Karjakinnal holtversenyben első.  A Grand Slam döntőben csak a rájátszásban maradt alul Carlsennel szemben. A Grand Prix 2012/13-as idényét Taskentben holtversenyes negyedikként kezdte.

A szép sikereket megtorpanás követte, a Tata Steel tornán – 3 a végelszámolásnál, öt játszmát is vesztett.  Baden-Badenben Viswanathan Anand mögött másodikként feledtette botlását. Zürichben Anand, Vlagyimir Kramnyik és Borisz Gelfand előtt elsőként köszönthették.  Zugban, a GP-tornán holtversenyben harmadik, Szalonikiben második. A Tal emlékversenyen a harmadik helyet osztotta. A fokozott terhelésekkel járó állandó versenyzés Dortmundban megbosszulta magát, számára a – 1 figyelmeztető jel volt. Tromsöben, a Világkupán második kiemeltként játszott, a negyeddöntőben a francia Maxime Vachier-Lagrave a rájátszásban győzte le. Párizsban a GP-sorozat utolsó versenyén holtversenyben első volt, összesítésben harmadik, így lemaradt a világbajnok-jelölti döntőről. Bukarestben tornagyőztes.

A 2014-es esztendő első versenyét is Wijk aan Zee-ben játszotta, holtversenyben negyedikként végzett, Zürichben harmadik lett. Samkirban a Gasimov emlékversenyen Carlsennel vívott kiélezett küzdelmet, az utolsó forduló döntött a világbajnok javára. Stavangerben ötven százalékot ért el. Dortmundban másfél pontos előnnyel első, átlépte a bűvös 2800 Élő-pontos határt!

St. Louisban a 22 esztendős Fabiano Caruana szenzációs sikerével ért véget a 2. Singuefield Cup szuperverseny

Emlékezetes marad a hetes nyerősorozata, könnyed, élvezetes játéka. Caruana a regnáló világbajnok Magnus Carlsen ellen a nyolcadik fordulóban nyerőesélyt szalasztott el, a kilencedikben Hikaru Nakamurával szemben rontotta remire könnyen nyerhető állását. A tíz játszmából szerzett 8,5 pontjával, teljesítménye jutalmaként a 35 Élő-ponttal, a 3098-as performance-pontszámmal elkápráztatta a sakkrajongókat, Carlsen következő kihívóját látták benne.

A bakui GP-viadalon Borisz Gelfanddal holtversenyben lett első, Taskentben holtversenyben negyedikként csalódást okozott, Londonban sem tudott lépést tartani az elittel.

A Grand Prix-sorozat győzteseként világbajnokjelölt

Wijk aan Zee-ben három vereségét négy győzelemmel ellensúlyozta, de a + 1 csak a hetedik helyet jelentette a Tata Steel Chess 2015 tornán. Baden-Badenben veretlenül harmadik, Zürichben nyeretlen maradt. A Gasimov emlékversenyen holtversenyben harmadik. A Grand Prix-sorozat utolsó versenyén Hanti-Manszijszkban holtversenyes első helyével bebiztosította az összetett holtversenyben a győzelmét, s ezzel világbajnok-jelölti címét!

A nagy siker után a Grand Chess Tour első versenyén, Stavangerben – 1-gyel végzett. Dortmundban ismét remekelt, megismételte tavalyi sikerét másfél pontos előnnyel lett tornagyőztes. St. Louisban csak árnyéka volt önmagának, - 2-vel zárt. Bakuban, a Világkupán harmadik kiemeltként, de igazi tét nélkül, már világbajnok-jelöltként játszhatott. A nyolcaddöntőben az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov állta útját. Londonban ötven százalékkal zárta a Grand Chess Tour három tornából álló sorozatát, az összesített pontversenyben hatodikként végzett.

A világbajnok-jelölti döntőben holtversenyben második

A világbajnok-jelölti döntő főpróbájaként Wijk aan Zee-ben, a 78. Tata Steel szuperversenyen holtversenyes második helyével bizonyította jó formáját. Magnus Carlsen a moszkvai világbajnok-jelölti döntő előtt Levon Aronjant, Szergej Karjakint és Caruanát nevezte meg a legnagyobb esélyesnek. A világbajnoki kihívói cím sorsa az utolsó fordulóban, a Karjakin-Caruana összecsapáson dőlt el. Az amerikai nagymesternek kockáztatnia kellett, sötéttel megpróbálta a lehetetlent, szicíliai védelme azonban „zátonyra futott”. A döntőben az 56 partiból csak 16 végződött döntéssel, a békésebb tempó Karjakinnak kedvezett. Caruana a holtversenyes második helyen végzett.

A világbajnok-jelölti döntő végeredménye:

Helyezés

    Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Perf.

1

Szergej Karjakin

2760

RUS

* *

½1

10

½½

½½

½½

½1

2860

2

Fabiano Caruana

2794

USA

½0

* *

½1

½½

½½

½½

½1

½½

2794

3

Viswanathan Anand

2762

IND

01

½0

* *

½½

½1

½0

2809

4

Peter Szvidler

2757

RUS

½½

½½

* *

½½

½1

½½

½½

7

2781

5

Levon Aronjan

2786

ARM

½½

½½

½0

½0

* *

½½

7

2777

6

Anish Giri

2793

NED

½½

½½

½½

½½

½½

* *

½½

½½

7

2776

7

Hikaru Nakamura

2790

USA

½0

½1

½½

½½

* *

11

7

2776

8

Veszelin Topalov

2780

BUL

½0

½½

½½

½½

00

* *

2644

Fabiano Caruana pályafutása első amerikai bajnoki címével vigasztalódott. St. Louisban egypontos előnnyel, veretlenül ért elsőként a célba. Sorsdöntő volt a címvédő, négyszeres bajnok Hikaru Nakamura elleni negyedik fordulós győzelme. A bajnoki trófea mellé Caruana 50 ezer dolláros első díjat vehetett át.

Samkirban a 3. Vugar Gasimov emlékversenyen rájátszás döntötte el az első hely sorsát. Sahriyar Mamedgyarov a villámpartikban múlta felül az amerikai nagymestert.

A Grand Chess Tour 2016 sorozat első két tornáján, Párizsban és Leuvenben is bizonyítást nyert, hogy a rapid-és a villámverseny nem igazán fekszik Caruanának. Összesítésben a hatodik helyről várhatta a folytatást.

Dortmundban a francia Maxime Vachier-Lagrave másfél pontos előnnyel diadalmaskodott a 44. Sparkassen Chess Meeting szuperversenyen. Először játszott a hagyományos tornán, rajt-cél győzelmet aratott. Az első fordulóban fontos rangadót nyert Caruana ellen, az amerikai nagymester egész versenyére rányomta bélyegét a vereség, Vlagyimir Kramnyikkal és Leinier Dominguez Perezzel osztotta a második helyet.

St. Louisban a 22 esztendős Wesley So addigi pályafutása legnagyobb sikereként megnyerte a 4. Sinquefield Kupát. A Grand Chess Tour 2016 versenysorozat harmadik tornáján félpontos előnnyel végzett az élen. Az összetett pontversenyben is átvette a vezetést. Caruana nyolc döntetlen után az utolsó fordulóban legyőzte a holland Anish Girit, holtversenyben másodikként végzett Viswanathan Anand, Levon Aronjan és Veszelin Topalov társaságában.

Negyven év után nyert olimpiai bajnokságot az amerikai válogatott

A bakui sakkolimpia izgalmas utolsó fordulóval fejeződött be. A holtversenyben vezető amerikai és ukrán csapat győzelméhez egy pillanatig sem fért kétség. A várakozáson felül szereplő kanadai gárda végül másfél pontot tudott begyűjteni. Fabiano Caruana az egykor szovjet-orosz színekben négyszeres olimpiai bajnok Jevgenyij Barejevet kényszerítette megadásra, az együttes legeredményesebb tagja, Wesley So hetedszer nyert. Lázas számolgatás kezdődött, hogy Ukrajna 3,5-0,5-ös győzelme után  melyik együttesnek jobb az ún. olimpiai Berger-Soneborn pontszáma, az amerikaiak örülhettek. Az 1976-os haifai olimpia után negyven évvel lettek ismét aranyérmesek, a szocialista országok csapatai nem játszottak ezen a viadalon.

Caruana az éltáblán megőrizte veretlenségét, 10 partijából 7 pontot szerzett, az amerikai válogatott csak két döntetlent engedélyezett riválisaiknak. A hatodik fordulóban az amerikai-ukrán derbin Caruana legyőzte Pavel Eljanovot, ez eldöntötte a két meccspont sorsát. A nyolcadik körben játszott amerikai-orosz csúcsrangadó 2-2-vel zárult.

A Grand Chess Tour 2016 sorozatot harmadikként zárta

Man sziget fővárosában, Douglasban rendezték meg az esztendő egyik legjelentősebb nyílt versenyét. A bakui olimpián aranyérmes amerikai válogatott első három táblása, Fabiano Caruana, Hikaru Nakamura és Wesley So részvétele fémjelezte elsősorban a viadalt. A számos meglepetéssel tarkított tornát végül holtversenyben nyerte meg az ukrán Pavel Eljanov és Fabiano Caruana. Mindketten megőrizték veretlenségüket, 9-9 ezer fontos díjat vehettek át, az elsőségért járó trófeát Eljanov kapta.

A Grand Chess Tour 2016 sorozatot lezáró London Chess Classic torna igazi presztízscsatát hozott a nagy „öregek”, Viswanathan Anand, Vlagyimir Kramnyik, Veszelin Topalov és Michael Adams és a trónkövetelők, Fabiano Caruana, Maxime Vachier-Lagrave, Wesley So, Hikaru Nakamura, Anish Giri és a fiatalok között „korelnök” Levon Aronjan között.  

A brit fővárosban Wesley So addigi pályafutása legnagyobb sikerét ünnepelhette. Megőrizte veretlenségét a viadal ezüstérmese, Fabiano Caruana is. Emlékezetes marad Hikaru Nakamura elleni parádés győzelme. Az összetett pontversenyben végül harmadikként végzett, a bakui sakkolimpián aranyérmes válogatott triója újabb nagy sikert ért el.

Gyengébb eredmények 2017-ben

A 2017-es évet Caruana balsikeres gibraltári szerepléssel kezdte. A Tradewise nyílt verseny első kiemeltjeként csak a 13. helyen végzett, 2827 Élő-pontjából tízet vesztett el. Visszautasította a Grand Prix 2017 sorozaton való részvételt, így csak Élő-pontjaiban bízhatott, hogy kiharcolhatja a világbajnok-jelöltséget. 

Az amerikai válogatott bakui olimpiai aranyérme után fokozott érdeklődés kísérte a St. Louisban megrendezett bajnokságot. A fordulatokban gazdag, izgalmakban bővelkedő, meglepetésekkel tarkított viadalon a nagy hármas a megszokottnál többet hibáztak, váratlanul porszemek kerültek a három világklasszis „gépezetébe”, akik 25 pontot is vesztettek. Wesley So nyerte a bajnokságot, Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura holtversenyben harmadik lett.

Baden-Badenben a győztes Levon Aronjantól másfél ponttal elmaradva Magnus Carlsennel holtversenyben végzett a második helyen. Stavangerben ötven százalékot teljesítve holtversenyben osztotta a negyedik helyezést.

St. Louisban az 5. Sinquefield Cup viadalon a nagyszerűen megszervezett, az interneten kitűnően közvetített versenyen a hazai pályán szereplő olimpiai bajnokok csődöt mondtak. So, Caruana és Nakamura nyolc játszmában is feladásra kényszerült, s mindössze két játszmát tudtak nyerni. Caruana csak hetedik lett, búcsúzni kényszerült a + 2800 Élő-pontos elit klubból, a világranglista harmadik helyéről az ötödikre csúszott vissza. A rapid-és villámversenyen is gyengén játszott, a GCT összetett pontversenyében a kilencedik helyen állt a londoni viadal előtt.

A Világkupán Caruana a harmadik kiemeltként 2807 Élő-ponttal játszott. A legjobb 32 között a rájátszásban az orosz Jevgenyij Najer ellen vereséget szenvedett. Az oly sok meglepetést hozó viadalnak köszönhetően pazar mezőnyű lett a Man szigeti nyílt verseny. A legjobbak egyenesen Tbilisziből érkeztek, Magnus Carlsen gyorsan feledtette a Világkupán elszenvedett kudarcát. Fabiano Caruana a nyolcadik fordulóban küzdött meg Carlsennel, rossz taktikával, elhibázott stratégiával vágott neki a presztízscsatának, s vereségével búcsúzhatott a dobogós helyezés reményétől, holtversenyben negyedik lett.

Londonban tornagyőzelemmel zárta az évet

Londonban Fabiano Caruana győzött a Grand Chess Tour 2017 öt versenyből álló sorozatának utolsó viadalán. Caruana és az orosz Jan Nepomnjacsij holtversenyben végzett az élen, az első hely sorsát rájátszás döntötte el az amerikai nagymester javára. A pihentebb Nepomnjacsij látszott esélyesebbnek.

A két 10-10 perces és lépésenként a késleltetett 5-5 másodperces időkontroll melletti partik rácáfoltak a jóslatokra, Caruana a kapkodásban is jól tartotta magát, két döntetlen született. Gyorsult a tempó, fokozódott a feszültség, 5-5 perc és 3-3 másodperccel játszották a második minimeccset. Caruana az első partiban sötéttel totál nyert állást rontott remire, de a második ütközetben remekül snellezett, felfedett sakk és vezérnyerés vetett véget a csatának. Magnus Carlsen holtversenyben harmadikként megnyerte az összetett versenyt, Caruana ötödikként zárta a szereplését.

Fabiano Caruana főpróbája a Tata Steel Chess viadal volt, gyengére sikerült a szereplése. Négy játszmát is vesztett, csak 5 pontot szerzett, a 11. helyen végzett. A világranglista második helyéről a hetedikre csúszott vissza, 27 Élő-pontja bánta a botladozását, a világranglistán 2784 pontja van.

Kiemelkedő egyéni eredményei:

2008 Corus „C” I.

2009 Corus „B” I.

2010 Biel hv. I.

2011 Újdelhi I.

2012 Wijk ann Zee hv. II.

2012 Malmö I.

2012 Moszkva hv. II.

2012 Dortmund hv. I.

2012 Bilbao Grand Slam-döntő II.

2013 Baden-Baden II.

2013 Zürich I.

2013 Párizs GP hv. I.

2013 Bukarest I.

2014 Gasimov emlékverseny II., Dortmund I., St. Louis I., Baku GP hv. I.

2015 Hanti-Manszijszk GP hv. I., Dortmund I.

2016 Tata Steel Chess hv. II., Világbajnok-jelölti döntő hv. II., amerikai bajnokság I., Gasimov emlékverseny hv. I., St. Louis hv. II., London Chess Classic II.

2017 Baden-Baden hv. II., London Chess Classic I.

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog