Berlinben március 10. és 28. között rendezik meg a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti döntőt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon a rajtlistát az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov vezeti az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik előtt. Még két orosz résztvevője van a mezőnynek, Szergej Karjakin és Alekszandr Griscsuk, ketten az amerikai sakkozást képviselik, Wesley So és Fabiano Caruana. Az örmény Levon Aronjan és a kínai Ding Liren játszik még a tornán. A 420 ezer eurós összdíjazású verseny győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója, a világbajnoki döntőt novemberben Londonban játsszák. A résztvevőket bemutató sorozatban a kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros világbajnokjelölt Alekszandr Griscsuk pályafutását, legfontosabb eredményeit idézzük fel. A sorsoláson Griscsuk a 8-as rajtszámot kapta, sötéttel Kramnyikkal játszik az első fordulóban.
A 2018-os esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti döntő. A 420 ezer eurós díjalapból a győztes 95 ezret kap, s egyúttal a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója lesz. Esetleges holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, második kritériumként a több nyerés dönt, majd a Berger-Sonneborn pontszám.
A tornán az orosz Szergej Karjakin a két évvel ezelőtti világbajnoki döntő veszteseként játszhat. Az örmény Levon Aronjan és a kínai Ding Liren a Tbilisziben megrendezett Világkupa első két helyezettjeként biztosították részvételi jogukat. Az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Alekszandr Griscsuk a Grand Prix 2017-es sorozatáról jutottak tovább. Az amerikai Fabiano Caruana és Wesley So Élő-pontszámuk alapján kaptak meghívást. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik szabadkártyával játszik. A két évvel ezelőtti mezőnyből csak Aronjan, Caruana és Karjakin indulhat csatába a kihívó jogáért, Wesley So és Ding Liren először játszik világbajnok-jelölti döntőben.
A FIDE athéni irodájában február 9-én már megtartották a viadal irányított sorsolását, az orosz háziderbiket és az amerikai rangadót az első és a második kör első három fordulójában lejátsszák. Az első fordulóban Kramnyik-Griscsuk és Caruna-So párharcok lesznek.
A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2809)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800)
Wesley So (amerikai, 2799)
Levon Aronjan (örmény, 2794)
Fabiano Caruana (amerikai, 2784)
Ding Liren (kínai, 2769)
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2767)
Szergej Karjakin (orosz, 2763)
Az első forduló párosítása:
Vlagyimir Kramnyik- Alekszandr Griscsuk
Szergej Karjakin – Sahriyar Mamedgyarov
Levon Aronjan – Ding Liren
Fabiano Caruana – Wesley So
Az első fordulót március 10-én játsszák, minden harmadik játéknapot pihenőnap követ, a befejező fordulóra március 27-én kerül sor. Játszmánként a gondolkodási idő 100-100 perc az első 40 lépésre, majd 50-50 a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve 30-30 másodperc bónuszidővel.
Alekszandr Griscsuk pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei
A kétszeres olimpiai bajnok, orosz szuperbajnok, háromszoros világbajnokjelölt Alekszander Griscsuk 1983. október 31-én Moszkvában született. Vlagyimir Kramnyikhoz hasonlóan már 17 évesen aranyérmes a válogatottal. Isztambuli sikere után nagy meglepetésre Újdelhiben, a FIDE világbajnokságon az elődöntőig menetelt. Mindenki teljesen esélytelennek gondolta őt, ezért szekundáns nélkül vett részt a vb-n. Az elődöntőben nagy csatában a spanyol Alekszej Shirovtól szenvedett vereséget. 2001-ben már a linaresi szuperverseny résztvevője, - 1–gyel végez. A moszkvai vb-n a 32 között búcsúra kényszerült. 2002-ben a Corus-tornán második, Bledben ismét tagja a sakkolimpián győztes orosz válogatottnak. 2004-ben holtversenyben első a Karpov-versenyen. Tripoliban, a vb-n a legjobb nyolc között fatális hibákkal a későbbi győztes Rusztam Kaszimdzsanovtól szenvedett vereséget.
Villámsakk világbajnok, a mexikói 8 résztvevős világbajnoki döntő résztvevője
A calviai sakkolimpián az ezüstérmes válogatottban szerepelt. A szuperbajnokságon szép sikerként második Garri Kaszparov mögött. Egy évvel később világbajnoki aranyérmes a válogatottal. Hanti-Manszijszkban a Világkupán negyedik, s ezzel világbajnokjelölt. 2006-ban világbajnoki címet szerzett a villámsakkban. Elisztában a világbajnok-jelölti párosmérkőzésen az első körben Vlagyimir Malahov ellen nyert, majd szintén honfitársát, Szergej Rublevszkijt a rájátszásban győzte le.
A mexikói vb-n számos jó állást rontott el, a legfiatalabb résztvevő érdekes, színes sakkjába sok hiba csúszott.
A világbajnokság végeredménye:
Világbajnok: Viswanathan Anand 9 pont
2-3. Vlagyimir Kramnyik és Borisz Gelfand 8
4. Lékó Péter 7
5. Peter Szvidler 6,5
6-7. Alekszander Morozevics és Levon Aronjan 6
8. Alekszander Griscsuk 5,5
Előszeretettel játszott csapatbajnokságokon, a spanyol, a francia mellett az orosz viadalon is rendszeresen szerepelt. Torino után Drezdában is érem nélkül maradt az orosz válogatottal. Elisztában, a GP-versenyen hármas holtversenyben első, Linaresben Vaszilij Ivancsukkal együtt végzett az élen. A nalcsiki GP-n negyedik, a Grand Slam-döntőn Szergej Karjakinnal osztotta a második helyet. A Világkupán a nyolcaddöntőben honfitársától, Dmitrij Jakovenkotól rájátszásban, a villámpartikban kapott ki. Nem sokáig búslakodott, az orosz szuperbajnokságot veretlenül nyerte meg Peter Szvidler előtt.
2010-ben Bursában, a csapat-vb-n ismét aranyérmes a válogatottal. Linaresben második, de nyugodtan mondhatjuk, hogy tornagyőzelmi lehetőséget puskázott el. Az Amber-tornán „vakon” remekelt, rapidban azonban botladozott. A sakkolimpián kilenc partijából 6 pontot szerzett, emlékezetes vereséget szenvedett Lékó Pétertől, ami válogatottunk bravúros 2,5-1,5-ös győzelmét jelentette. Griscsuk második olimpiai ezüstérmét szerezte meg. A Tal-emlékversenyen + 1-gyel zárt, tőle szokatlan módon nyolc játszmája is döntetlennel végződött. Eredeti stílusa sokszor párosul időzavarral, és akkor korántsem hibátlan a játéka. Rapszodikus teljesítményének ékes bizonyítéka a szinte listáról-listára kilengéseket mutató Élő-pontszáma. 2010 novemberben 2771-gyel a világranglistán a hatodik, a világbajnok-jelölti párharcok előtt 2747-tel a 12. helyezett volt. Griscsuk a norvég Magnus Carlsen visszalépésének köszönhette meghívását és élni tudott a lehetőséggel.
2011-ben Kazanyban a világbajnok-jelölti döntőben Borisz Gelfandtól kapott ki
A világbajnok-jelölti párharcokban Kazanyban Griscsuk a jóval esélyesebbnek tartott örmény Levon Aronjan és honfitársa, Vlagyimir Kramnyikkal szemben is jobban bírta a feszültséget, már Houdinihez hasonlították. A 27 éves nagymester nehéz, olykor reménytelennek tűnő állásokat mentett meg. A legnagyobb esélyesnek tartott Levon Aronjan ellen a rájátszásban igazi gigászi csatában jutott tovább, a világranglistán harmadik Aronjan alighanem meccslabdát hibázott, Vlagyimir Kramnyik sem tudta megtörni Griscsuk ellenállását.
Kramnyik sajnálhatta, hogy a párharcuk harmadik partijában az óriási esélyt elszalasztotta, majd a harmadik rapidpartiban is nagy lehetőséget hagyott ki, a villámpartikban 8 évvel fiatalabb riválisa győzött.
Az izraeli Borisz Gelfand elleni hatjátszmás döntő játszmáinak színvonala elég sok kritikát kapott, a két rövid, küzdelem nélküli remi miatt háborgott a sakkvilág. A második és az ötödik partiban Griscsuk esélyes álláshoz jutott, de Gelfand jó védekezése meghiúsította nyerési kísérleteit. Már arra gondoltunk, hogy rájátszás dönti el csatájukat, amikor Gelfand megvillant, Griscsuk pedig a nagy tét súlyát nem tudta elviselni.
A Világkupán ezüstérmes
Az orosz szuperbajnokságon holtversenyben harmadik volt, majd következett a Világkupa Hanti-Manszijszkban. A döntőt barátjával, elemzőtársával Peter Szvidlerrel már világbajnok-jelöltekként vívták. A négyjátszmás döntő első partijában a világossal játszó Griscsuk súlyos időzavarban egyenlő esélyű állást vesztett el hibák sorozatával. A következő három partiban döntetlen született, Szvidler 2,5-1,5-ös győzelemmel megnyerte a Világkupát. Az Európa-bajnokságon nagy meglepetésre csak ötödik lett az orosz válogatott, nem Griscsukon múlott a siker, 8 partiból 5,5 pontot gyűjtött.
2012-ben a Tal-emlékversenyen ötvenszázalékos eredményt ért el. Asztanában másodszor nyert villám-világbajnokságot. Isztambulban a válogatott második táblásaként 11-ből 7 pontot szerzett, de két nagyon fontos játszmát vesztett, az amerikai Gata Kamsky és az örmény Szergej Movszeszjan is legyőzte őt, ezüstérmes a csapattal. A Klubcsapatok Európa-kupáján a nagy hajrával győztes azeri SOCAR csapatának tagja volt. A londoni GP-viadalon jó formában sakkozott, végül negyedik lett, partijaiban több volt az elért pontszámnál.
A londoni világbajnok-jelölti döntőben egyetlen győzelmét az ukrán Vaszilij Ivancsuk ellen érte el, Magnus Carlsennel és Vlagyimir Kramnyikkal szemben is a kétjátszmás párharcot elvesztette.
A világbajnok-jelölti döntő végeredménye:
Helyezés |
Név |
Élő |
FED |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
Pont |
Res. |
Gy. |
1 |
Magnus Carlsen |
2872 |
NOR |
* * |
½ ½ |
1 0 |
½ ½ |
1 1 |
1 ½ |
½ 0 |
½ 1 |
8½ |
1 |
5 |
2 |
Vlagyimir Kramnyik |
2810 |
RUS |
½ ½ |
* * |
½ 1 |
½ 1 |
½ ½ |
½ 1 |
½ 0 |
½ 1 |
8½ |
1 |
4 |
3 |
Peter Szvidler |
2747 |
RUS |
0 1 |
½ 0 |
* * |
½ 1 |
½ ½ |
½ ½ |
½ 1 |
1 ½ |
8 |
1½ |
4 |
4 |
Levon Aronjan |
2809 |
ARM |
½ ½ |
½ 0 |
½ 0 |
* * |
1 0 |
½ ½ |
1 1 |
1 1 |
8 |
½ |
5 |
5 |
Borisz Gelfand |
2740 |
ISR |
0 0 |
½ ½ |
½ ½ |
0 1 |
* * |
½ ½ |
½ ½ |
½ 1 |
6½ |
1 |
2 |
6 |
Alekszandr Griscsuk |
2764 |
RUS |
0 ½ |
½ 0 |
½ ½ |
½ ½ |
½ ½ |
* * |
½ 1 |
½ ½ |
6½ |
1 |
1 |
7 |
Vaszilij Ivancsuk |
2757 |
UKR |
½ 1 |
½ 1 |
½ 0 |
0 0 |
½ ½ |
½ 0 |
* * |
0 1 |
6 |
0 |
3 |
8 |
Tejmur Radzsabov |
2793 |
AZE |
½ 0 |
½ 0 |
0 ½ |
0 0 |
½ 0 |
½ ½ |
1 0 |
* * |
4 |
0 |
1 |
A Világkupán nagy meglepetésre a legjobb 32 között búcsúzni kényszerült, a vietnami Le Quang Liem győzte le. A Grand Prix 2012/13-as sorozatában összesítésben csak ötödikként zárt, így nem jutott be a világbajnok-jelölti döntőbe.
A Petroszjan emlékversenyen elért győzelmével 2810 Élő-ponttal a világranglistán harmadik
Stavangerben Szergej Karjakin és Magnus Carlsen mögött lett harmadik, 2014 májusában a világranglistán a harmadik helyen állt. Pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el Moszkvában a Petroszjan emlékverseny megnyerésével. Élvezetes stílusával korábban is sokat hívet szerzett a kétszeres olimpiai bajnok, ezúttal krónikus időzavarai nem zavarták eredményességét. Mesterhármassal rajtolt, biztos kézzel irányította partijait. Nagyszerű eredményének – 5,5/7 - a decemberi Élő-listán átlépte a bűvös 2800-as ponthatárt, 2810 ponttal volt harmadik.
Nem sikerült kiharcolnia a világbajnok-jelöltséget a 2014/15-ös Grand Prix-sorozatról, összesítésben csak a tizedik helyen végzett. Meghívást kapott a Grand Chess Tour 2015 sorozatra. Stavangerben holtversenyben Magnus Carlsennel hetedik lett. St. Louisban ötven százalékot ért el. A Világkupán a legjobb 32 között az ukrán Pavel Eljanovtól kapott ki. Berlinben a villámsakk világbajnoki címmel vigasztalódott, a 188 résztvevős svájci rendszerű viadalon fél ponttal a francia Maxime Vachier-Lagrave és Vlagyimir Kramnyik előtt harmadszor győzött. Reykjavíkban a csapat Európa-bajnokságon az aranyérmes válogatottban csak 6-ból 3 pontot szerzett a második táblán. A London Chess Classic viadalon is ötvenszázalékos lett, az összetett pontversenyben kilencedikként végzett.
Kudarcok sorozata
Griscsuk fokozatosan vesztett világranglistás helyezéséből, a 2016. januári rangsorban már csak a 15. volt. Alig játszott versenyen, a bakui sakkolimpián az orosz válogatottban tartalékként jelölték, fontos pontokat vártak tőle. Az ukránok elleni vereségben „főszereplő” volt, világossal kapott ki, a 10-ből 7,5 pontja elmaradt a várttól. A rajtlistát vezető orosz csapat bronzérmét drukkereik nagy csalódásként élték meg. A szuperbajnokságon ezüstérmes, a decemberi listán érte el a mélypontot, 2737 Élő-ponttal a 23. helyre esett vissza. A rapid vb-n Dohában hatodik, a villám-vb-n csak nyolcadik volt.
Sardzsában holtversenyben első a Grand Prix 2017 első viadalán
A „pokol tornácáról” a visszakapaszkodást a Grand Prix 2017 első tornáján, a Sardzsában megrendezett viadalon kezdte meg, hármas holtversenyben végzett az élen, az aranyérmet ő kapta. A moszkvai GP-versenyen csak egy partit tudott nyerni, a nagy taktikázás közepette végül hetes holtversenyben lett harmadik. A genfi tornán holtversenyben második, s végül az összetett pontversenyben elért második helyezésével világbajnokjelölt lett. A 2017 augusztusi rangsorban már ismét a top tízben, a kilencedik 2783 ponttal. Az előretörést újabb hullámvölgy szakította meg.
A Világkupán hetedik kiemeltként játszott. A nyolcaddöntőben a francia Maxime Vachier Lagrave ellen nagy csatában maradt alul. Az időzavar fontos tényező volt, s ez döntötte el végül az összecsapásukat. Két döntetlent követő rájátszásban a két rapid játszma sem hozott döntést, MVL az első 10-10 perces partiban győzött, s ez a nyerés jelentette továbbjutását. Griscsuk a visszavágón minőségelőnyét nem tudta győzelemig fokozni, 94 lépést követően gratulálhatott ellenfelének.
A Klubcsapatok Európa-kupáján az aranyérmes Globus harmadik tábláján játszott, Élő-pontjai kevés fellépése ellenére veszteségbe fordultak. Az IMSA Mind Games viadalon a villámversenyen második, a „Basque” tornát megnyerte. A 2018. március 1-től érvényes világranglistán 2767 Élő-ponttal a tizenkettedik.
Alekszandr Griscsuk tíz sakkolimpián volt tagja az orosz válogatottnak, 2000-ben és 2002-ben aranyérmes, 2004-ben, 2010-ben és 2012-ben az ezüstérmes, 2016-ban a bronzérmes csapatban játszott. 2005-ben, 2010-ben és 2013-ban a csapat-világbajnokságon aranyérmes együttesben szerepelt, csapat Európa-bajnokságon 2003-ban, 2007-ben és 2015-ben aranyérmes a válogatottal.
Kiemelkedő eredményei:
2000: Isztambul olimpiai bajnok
2002: Wijk ann Zee II., Bled olimpiai bajnok
2004: Pojkovszkij Karpov-verseny hv. I., orosz bajnokság II.
2006: Villámsakk világbajnok
2008: Eliszta GP-verseny hv. I.
2009: Linares I., Grand Slam döntő II., orosz bajnokság I.
2010: Linares II.
2011: Kazany világbajnok-jelöltek versenye II., Világkupa II.,
2012: Villámsakk világbajnok
2014: Stavanger III., etroszjan emlékverseny I., SportAccord rapid-és villámverseny I.
2015: Villámsakk világbajnok
2017: Sardzsa GP-verseny hv. I., Moszkva GP hv. III., Genf GP hv. II., IMSA villámverseny II., Basque-verseny I.
Verőci Zsuzsa