A kieséses rendszerű férfi bajnokság, a II. Hetényi Géza emlékverseny döntőjét Berkes Ferenc és Aczél Gergely vívja. Az elődöntőben a hétszeres bajnok Berkes sötéttel remizett Gledura Benjáminnal, a párharcot 1,5-0,5-re megnyerte. A másik ágon Aczél Gergely folytatta várakozáson felüli szereplését, a rajtlistán kilencedik nagymester Bánusz Tamás ellen győzött 1,5-0,5-re, a második összecsapást világossal kölcsönös időzavarban nyerte meg. A vasárnapi pihenőnap után hétfőn és kedden játsszák le a kétjátszmás döntőt és a harmadik helyért a meccset, 1-1 esetén rájátszás döntene.
Berkes Ferenc az első játszma megnyerésével lépéselőnybe került, Gledura Benjáminnak kellett kockáztatnia. Legfiatalabb nagymesterünk ellenkező oldalra sáncolt, királyszárnyi akcióval próbálkozott, amit a hétszeres bajnok biztos kézzel hárított. Berkes jobb állásban fogadta el ellenfele remiajánlatát, s jutott a döntőbe. Harcba szállhat a nyolcadik bajnoki cím megszerzéséért.
Aczél Gergely döntőbe jutása meglepetés. A negyeddöntőben nyolcszoros bajnokunk, Almási Zoltán ellen fordítani tudott, az első parti elvesztése után a másodikban mattolta a rajtlistát vezető Almásit, majd a rájátszásban kettős győzelmet ért el. Bánusz Tamással szemben hátrányos bástyavégjátékot mentett döntetlenre. A második játszmában hosszas manőverezéseket láttunk, Bánusz kezdeményezett, de a zárt állásban nem talált fogást ellenfelén.
Kockáztatott, de a pozíció nyitása Aczélnek kedvezett. A világos vezér betört sötét állásába, kölcsönös időzavarban Bánusz teljesen elvesztette a fonalat, árván maradt királya a mattot nem tudta hárítani.
A vasárnapi pihenőnap után hétfőn és kedden játsszák a bajnoki címet eldöntő Berkes-Aczél párharcot, a harmadik helyért Bánusz és Gledura csap össze, 1-1 esetén rájátszás döntene. A bajnoki cím másfél millió forintot ér, az ezüstérem egymilliót. A bronzérmes 750 ezer forintot kasszírozhat, a negyedik 500 ezret.
Az elődöntő eredményei:
Bánusz Tamás (2612) – Aczél Gergely (2549) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)
Berkes Ferenc (2662) - Gledura Benjámin (2621) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)
Gledura,B (2621) - Berkes,F (2662)
Angol megnyitás [A13]
1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.e3 Fe7 5.b3 0-0 6.Fb2 dxc4 7.bxc4 b6 8.Vc2 Fb7 9.h4 Hbd7 10.Hg5 Be8 11.d4 c5 12.0-0-0?!
12...cxd4! 13.Bxd4 Fc5 14.Bd1 Ve7 15.Fd3 Hf8 16.Kb1 Bad8 17.Ha4
17...Fa3 18.Fxf6 gxf6 19.Fxh7+ Kg7 20.Fe4 b5
Számításba jött a 20...fxg5 21.Fxb7 (21.Vc3+ e5 22.Fxb7 Fb4 23.Vb3 Bxd1+ 24.Bxd1 Vxb7 25.Vxb4 Ve4+) 21...Vxb7 22.Vc3+ Kg8 23.Vxa3 Ve4+ 24.Ka1 Bxd1+ 25.Bxd1 Vxh4 26.Hc3 Bc8 folytatás.
21.cxb5 Vb4+ 22.Ka1 Vxb5 23.Bb1
23...Ve5+ 24.Vc3 Vxc3+ 25.Hxc3 Fa6 26.Hf3 Bc8 27.Bb3 Fe7 28.Bd1 Fc4 29.Bb7
29...f5 30.Fd3 Ff6 31.Hd4 Fxd3 32.Bxd3 Hg6 33.Hcb5 Be7 34.Bxe7 Hxe7 35.Kb1 a6 36.Hd6 Bd8 37.Hc4 Hc6 38.f3?! és döntetlen
Aczél,G (2549) - Bánusz,T (2612)
Szláv védelem [D10]
1.d4 d5 2.c4 c6 3.cxd5 cxd5 4.Ff4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.e3 Ff5 7.Vb3 Ha5 8.Va4+ Fd7 9.Vc2 e6 10.Hf3 Fe7 11.Fd3 Hc6 12.a3 Hh5 13.Fe5 f6 14.Fg3 f5 15.He5 0-0 16.Hxc6 Fxc6
17.Ve2 Hf6 18.f3 Fd6 19.Fxd6 Vxd6 20.0-0 g6 21.Vd2 Bfe8 22.Bac1 a6 23.Bfe1 Bac8 24.He2 Fd7 25.Hf4 Bxc1 26.Bxc1 Kf7 27.h3 g5 28.He2 h6 29.Fb1 Fb5 30.Hc3 Fc6 31.Be1 Bd8 32.Ha2 Fb5 33.Bc1 h5 34.Vc2 Bd7 35.Hc3
35...g4 36.f4 Fc6 37.Vf2 Bd8 38.Fd3 Bg8 39.Vh4 Vf8 40.Bc2 Vg7 41.Kf1 Ke7 42.Ke1 Kd7 43.b4 Ve7 44.Kd1 Bg6 45.Kc1
45...gxh3 46.Vxh3 Vg7 47.Be2 Bg3 48.Vh4 Ke7 49.Vh1 Vg4 50.Kd2
50...h4 51.a4 Kf7 52.b5 axb5 53.axb5 Fd7 54.Ha4 Hh5?!
55.Hc5 Fc8 56.b6 Kf6? 57.Bf2 h3 58.gxh3 Bxh3
59.Va1! Vg8?! 60.Be2! Vd8 61.Va7 Bh1?
62.Bg2 Vd6 63.Kc2 Hg7? 64.Va3?! He8?
65.Fb5 Ve7 66.Fxe8
A sötét király sebezhető helyzetét a 66.e4 dxe4 67.Vg3 erélyesen használhatta volna ki.
66...Vxe8 67.Kd2 Bb1?
68.Hd3 Bxb6 69.He5 Bc6 70.Bg6+ és sötét feladta
Verőci Zsuzsa