Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban megrendezett 42. sakkolimpián az Egyesült Államok férficsapata és Kína női válogatottja győzött. A záróünnepségen kijutott az elismerésből az ún. olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítással holtverseny után ezüstérmes ukrán férficsapatnak, a rajtlistát vezető, de végül harmadik orosz együttesnek is. A nőknél az érmes helyezésért a lengyelekkel vívott csatában válogatottunk 3,5-0,5-re kikapott, csak a 16. helyen végzett, az ukránok bronzérmesként zártak. Férfi együttesünk az utolsó fordulóban nem bírt a görögökkel, a 2-2-es végeredmény a 15. helyet jelentette válogatottunk számára. Ünnepelték a tábladíjasokat is, Almási Zoltán ezüstérmes lett a harmadik táblán, Gara Anita az ötödiken harmadikként kapott elismerést. A sakkozás legendás világbajnoknője, a grúz Nona Gaprindasvili által alapított díjat az ukránok vehették át, mindkét csapatuk dobogós lett. Baku nagyszerűen szervezte meg a sakkozás legnagyobb versenyét, kitűnő feltételeket biztosítottak. Két év múlva Batumi lesz a 43. sakkolimpia házigazdája.
Női csapatunk éremszerzésben, férfi válogatottunk az első hatba kerülésben reménykedve kezdte meg a bakui sakkolimpia utolsó fordulóját. Négy órával korábban indultak a sakkórák, ez kissé felborította a megszokott időbeosztást, éjfélkor lehetett megtudni az összeállításokat, túlzott volt a készülés, amely az éjszakai pihenés rovására is ment.
A görögök ellen rendben lementek a nyitások, küzdelmes állások alakultak ki. Berkes Ferenc ezúttal is az éltáblán játszott, pontos játékkal tartotta az egyensúlyt.
A nagy formában sakkozó Almási Zoltánban bízhattunk, a szicíliai védelmet választotta Dimitrios Mastrovasilis ellenében. Nagymesterünk kihasználta, hogy ellenfele meggyengítette a világos mezőket, ettől kezdve már nem volt védelme, Zoli hatodik gőzelmével vezetéshez juttatta csapatunkat.
Előzetes kalkulációk a 3-1-es győzelem esetén jósoltak akár az első hatba kerülést, és Balogh Csaba remije után a 17 esztendős Gledura Benjámin próbálta megszerezni a győzelmet. A kritikus állásokban többször is hibázott, hol előnyt engedélyezett, hol az egyenlő esélyű folytatást mulasztotta el, Stelios Halkias kiegyenlített.
A holtversenyben vezető amerikai és ukrán csapatok győzelméhez egy pillanatig sem fért kétség. A várakozáson felül szereplő kanadai gárda végül másfél pontot tudott begyűjteni. Fabiano Caruana az egykor szovjet-orosz színekben négyszeres olimpiai bajnok Jevgenyij Barejevet kényszerítette megadásra, az együttes legeredményesebb tagja, Wesley So hetedszer nyert.
Lázas számolgatás kezdődött, hogy Ukrajna 3,5-0,5-ös győzelme után melyik együttesnek jobb az ún. olimpiai Berger-Soneborn pontszáma, az amerikaiak szép lassan kezdhettek ünnepelni, az 1976-os haifai olimpia után negyven évvel lettek ismét aranyérmesek, a szocialista országok csapatai nem játszottak ezen a viadalon.
A rajtlistát vezető orosz csapatnak kétpontos hátránnyal csak a bronzérem jutott, Vlagyimir Kramnyik volt a legjobbjuk, mesterhármassal zárt, meg is nyerte a második táblások versenyét. Az ukránoktól elszenvedett vereségük után lépéshátrányba kerültek, esélyük sem volt a javításra miután csak remiztek az amerikaiakkal.
India exvilágbajnokuk, Viswanathan Anand nélkül is szép sikert értek el, Norvégia ötödik helyezése nagy meglepetés, a világbajnok Magnus Carlsen remekül „vezényelte” a csapatot. A megepetések sora Törökországgal folytatódik, „külső körön” jöttek fel.
A bravúros tromsői ezüstérem után csalódás válogatottunk 15. helyezése. A 20 esztendős Rapport Richárd csődöt mondott az éltáblán, csapatunkból hiányzott a „vezérevezős”. A taktikai felállással második táblára nevezett Berkes Ferenc kicsit felülmúlta az elvárást, a tizenkettedik olimpiáján szereplő Almási Zoltán remekül sakkozott, esélyeit kihasználta, tábladíja is lett. Balogh Csaba 9 játszmából szerzett 7 pontja is minden elismerést megérdemel. A 17 éves Gledura Benjámin átesett a tűzkeresztségen. Az első hat fordulóban ötször is játéklehetőséget kapott, a hajrában már kevésbé volt eredményes. Igazán jól válogatottunk csak egy meccsen játszott, a címvédő Kína elleni találkozón. Ekkor felcsillant a remény a jobb helyezés elérésére, az utolsó fordulóbeli kedvező párosítást sem sikerült kiaknázni.
Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:
T. |
R. |
Csapat |
Pont |
MP |
Res. |
: |
Res. |
MP |
Pont |
Csapat |
R. |
1 |
2 |
Egyesült Államok |
29 |
18 |
2½ |
: |
1½ |
15 |
29 |
Kanada |
25 |
2 |
5 |
Ukrajna |
27½ |
18 |
3½ |
: |
½ |
15 |
26½ |
Szlovénia |
29 |
3 |
1 |
Oroszország |
29 |
16 |
3 |
: |
1 |
15 |
25 |
Olaszország |
36 |
4 |
62 |
Türkmenisztán |
22 |
13 |
1 |
: |
3 |
13 |
25½ |
Azerbajdzsán 1 |
4 |
5 |
9 |
India |
25½ |
15 |
2 |
: |
2 |
15 |
24½ |
Norvégia |
12 |
6 |
34 |
Peru |
24½ |
15 |
2 |
: |
2 |
15 |
24½ |
Anglia |
6 |
7 |
19 |
Törökország |
27½ |
14 |
2½ |
: |
1½ |
14 |
25 |
Grúzia |
20 |
8 |
27 |
Görögország |
23½ |
14 |
2 |
: |
2 |
14 |
27 |
Magyarország |
10 |
Görögország – Magyarország 2 – 2
Ioannis Papaioannou (2631) – Berkes Ferenc (2640) döntetlen (Bogoindiai védelem, 51)
Almási Zoltán (2684) – Dimitrios Mastrovasilis (2601) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 43)
Hristos Banikas (2571) – Balogh Csaba (2614) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 29)
Gledura Benjámin (2585) – Stelios Halkias (2565) 0 – 1 Angol megnyitás, 44)
A 42. sakkolimpia végeredménye:
H. |
R. |
Csapat |
Ford. |
+ |
= |
- |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
TB4 |
1 |
2 |
Egyesült Államok |
11 |
9 |
2 |
0 |
20 |
413,5 |
31,5 |
152,00 |
2 |
5 |
Ukrajna |
11 |
10 |
0 |
1 |
20 |
404,5 |
31,0 |
153,00 |
3 |
1 |
Oroszország |
11 |
8 |
2 |
1 |
18 |
419,0 |
32,0 |
151,00 |
4 |
9 |
India |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
350,5 |
27,5 |
158,00 |
5 |
12 |
Norvégia |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
344,5 |
26,5 |
147,00 |
6 |
19 |
Törökország |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
341,5 |
30,0 |
135,00 |
7 |
7 |
Lengyelország |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
331,0 |
29,5 |
132,00 |
8 |
8 |
Franciaország |
11 |
6 |
4 |
1 |
16 |
326,5 |
30,0 |
131,00 |
9 |
6 |
Anglia |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
323,0 |
26,5 |
144,00 |
10 |
34 |
Peru |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
306,0 |
26,5 |
139,00 |
11 |
25 |
Kanada |
11 |
7 |
1 |
3 |
15 |
368,5 |
30,5 |
148,00 |
12 |
4 |
Azerbajdzsán 1 |
11 |
7 |
1 |
3 |
15 |
352,0 |
28,5 |
149,00 |
13 |
3 |
Kína |
11 |
7 |
1 |
3 |
15 |
348,0 |
29,0 |
146,00 |
14 |
23 |
Fehéroroszország |
11 |
6 |
3 |
2 |
15 |
332,0 |
27,5 |
142,00 |
15 |
10 |
Magyarország |
11 |
7 |
1 |
3 |
15 |
329,0 |
29,0 |
136,00 |
(170 csapat)
Egyesült Államok
T. |
Név |
Élő |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
P. |
J. |
Perf. |
Élő+/- |
1 |
Fabiano Caruana |
2808 |
1 |
1 |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
7,0 |
10 |
2838 |
5,0 |
|
2 |
Hikaru Nakamura |
2789 |
1 |
1 |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
½ |
1 |
0 |
½ |
7,5 |
11 |
2762 |
-2,4 |
3 |
Wesley So |
2782 |
1 |
1 |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
½ |
1 |
1 |
8,5 |
10 |
2896 |
11,9 |
|
4 |
Samuel L Shankland |
2679 |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
1 |
0 |
5,5 |
8 |
2661 |
-0,5 |
|||
5 |
Ray Robson |
2674 |
1 |
1 |
½ |
½ |
0 |
3,0 |
5 |
2585 |
-4,3 |
Magyarország
T. |
Név |
Élő |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
Pont |
J. |
Perf. |
Élő+/- |
1 |
Rapport Richárd |
2752 |
½ |
0 |
1 |
0 |
1 |
0 |
½ |
0 |
3,0 |
8 |
2527 |
-23,2 |
|||
2 |
Berkes Ferenc |
2640 |
1 |
1 |
1 |
0 |
1 |
1 |
½ |
0 |
½ |
½ |
6,5 |
10 |
2658 |
4,8 |
|
3 |
Almási Zoltán |
2684 |
½ |
1 |
1 |
½ |
1 |
1 |
1 |
½ |
1 |
7,5 |
9 |
2845 |
17,5 |
||
4 |
Balogh Csaba |
2614 |
1 |
0 |
1 |
1 |
1 |
1 |
½ |
1 |
½ |
7,0 |
9 |
2661 |
7,3 |
||
5 |
Gledura Benjámin |
2585 |
1 |
1 |
0 |
1 |
1 |
½ |
½ |
0 |
5,0 |
8 |
2552 |
-0,5 |
Tábladíjasok
1. tábla:
1. Baadur Zsobava (grúz, 2665, 2926) 8/10
2. Leinier Dominguez Perez (kubai, 2720, 2839) 7,5/10
3. Fabiano Caruana (amerikai, 2808, 2838) 7/10
2. tábla:
1. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2808, 2903) 6,5/8
2. Anton Kovaljov (kanadai, 2617, 2852) 8/10
3. Jorge Cori (perui, 2609, 2810) 8/10
3. tábla:
1. Wesley So (amerikai, 2782, 2896) 8,5/10
2. Almási Zoltán (magyar, 2684, 2845) 7,5/9
3. Eugenio Torre (fülöp-szigeteki, 2447, 2836) 10/11
4. tábla:
1. Laurent Fressinet (francia, 2664, 2809) 7/8
2. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2740, 2804) 8/10
3. Alekszander Indjic (szerb, 2548, 2786) 8,5/10
5. tábla:
1. Andrej Volokityin (ukrán, 2647, 2992) 8,5/9
2. Sami Khader (jordániai, 2373, 2932) 8/8
3. Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2547, 2760) 6,5/8
Női sakkolimpia
Női válogatottunk az éremszerzésben reménykedett. A lengyelek elleni mérkőzés előtt túl sokat is készültek nagymesternőink, bár kijöttek a kedvezőbbnél-kedvezőbb állások, sorban rontottak, a mérkőzés tétjét, a fokozott feszültséget nem bírták. A svájci rendszerre jellemzően az utolsó meccs elvesztéséért drága árat kellett fizetniük.
Együttesünk a döntetlen megszerzésének esélyét szalasztotta el a címvédő oroszokkal szemben, a nyerési esélyt az ukránok ellen, fájlalhatjuk a négy remit Kazahsztán ellenében. A játszmákból a kritikus pillanatokban nem sikerült többet kihozni. Sokat elárul a tény, hogy az utolsó 16 partiból csak kettőt sikerült megnyerni.
Az éltáblán Hoang Thanh Trang megőrizte veretlenségét, a közel egy éves kihagyás meglátszott játékán. Vajda Szidónia a hajrá fokozott idegi terhét nem bírta, ahogy Papp Petra sem. Gara Tícia és Anita számos kínálkozó ehetőséget hagyott kihasználatlanul.
A legjobbak meccsein bíráskodtam, közelről láttam, hogy az esélyes csapatok sem játszottak igazán jó formában. Ennek hű tükre, hogy csak az utolsó fordulóban került sorra a kínai-orosz rangadó. A címvédők annyira szerették volna a negyedik aranyérmet, hogy végül a derbit elbukva a dobogóról is lecsúsztak, 2008-ban Drezdában, majd korábban az 1994-es moszkvai olimpián nem szereztek érmet.
A kínai válogatott tizenkét év után lett aranyérmes, a lengyelek 14 év után állhattak ismét dobogóra, az ezüstérem hatalmas siker, nem volt gyenge pontja a csapatnak, a hátsó táblákon taroltak. A grúzok egy pillanatra sem tudtak beleszólni az érmekért folyó versengésbe.
Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:
T. |
R. |
Csapat |
Pont |
MP |
Res. |
: |
Res. |
MP |
Pont |
Csapat |
R. |
1 |
1 |
Kína |
28½ |
18 |
2½ |
: |
1½ |
16 |
27½ |
Oroszország |
3 |
2 |
8 |
Magyarország |
25½ |
15 |
½ |
: |
3½ |
15 |
29½ |
Lengyelország |
7 |
3 |
2 |
Ukrajna |
27½ |
15 |
3 |
: |
1 |
15 |
26 |
Bulgária |
9 |
4 |
16 |
Azerbajdzsán 1 |
22½ |
14 |
3 |
: |
1 |
14 |
26½ |
Malaysia |
66 |
5 |
6 |
Egyesült Államok |
25 |
15 |
2 |
: |
2 |
15 |
26 |
India |
5 |
6 |
19 |
Vietnam |
25 |
14 |
2½ |
: |
1½ |
14 |
22½ |
Hollandia |
21 |
7 |
18 |
Izrael |
23½ |
14 |
3 |
: |
1 |
14 |
26½ |
Mongólia |
15 |
8 |
4 |
Grúzia |
27½ |
13 |
3 |
: |
1 |
14 |
22½ |
Ausztria |
35 |
Magyarország – Lengyelország 0,5 – 3,5
Hoang Thanh Trang (2467) – Monika Socko (lengyel, 2437) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 39)
Jolanta Zawadzka (2429) – Lázárné Vajda Szidónia (2372) 1 – 0 (Skót négyeshuszárjáték, 52
Gara Tícia (2379) – Klaudia Kulon (2346) 0 – 1
Mariola Wozniak (2246) – Gara Anita (2355) 1 - 0
A 27. Női Sakkolimpia végeredménye:
H. |
R. |
Csapat |
Ford. |
+ |
= |
- |
TB1 |
TB2 |
TB3 |
TB4 |
|
1 |
1 |
Kína |
11 |
9 |
2 |
0 |
20 |
416,0 |
31,0 |
149,00 |
|
2 |
7 |
Lengyelország |
11 |
8 |
1 |
2 |
17 |
427,5 |
33,0 |
152,00 |
|
3 |
2 |
Ukrajna |
11 |
7 |
3 |
1 |
17 |
404,5 |
30,5 |
156,00 |
|
4 |
3 |
Oroszország |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
380,5 |
29,0 |
157,00 |
|
5 |
5 |
India |
11 |
6 |
4 |
1 |
16 |
342,5 |
28,0 |
146,00 |
|
6 |
6 |
Egyesült Államok |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
332,5 |
27,0 |
149,00 |
|
7 |
19 |
Vietnam |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
328,0 |
27,5 |
145,00 |
|
8 |
16 |
Azerbajdzsán 1 |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
309,0 |
25,5 |
151,00 |
|
9 |
18 |
Izrael |
11 |
7 |
2 |
2 |
16 |
307,5 |
26,5 |
137,00 |
|
10 |
4 |
Grúzia |
11 |
7 |
1 |
3 |
15 |
356,5 |
30,5 |
137,00 |
|
11 |
13 |
Irán |
11 |
7 |
1 |
3 |
15 |
337,5 |
31,0 |
127,00 |
|
12 |
12 |
Litvánia |
11 |
7 |
1 |
3 |
15 |
324,0 |
29,0 |
131,00 |
|
13 |
27 |
Szerbia |
11 |
7 |
1 |
3 |
15 |
321,5 |
28,5 |
134,00 |
|
14 |
23 |
Franciaország |
11 |
7 |
1 |
3 |
15 |
320,0 |
29,0 |
133,00 |
|
15 |
9 |
Bulgária |
11 |
6 |
3 |
2 |
15 |
309,5 |
27,0 |
130,00 |
|
16 |
8 |
Magyarország |
11 |
6 |
3 |
2 |
15 |
304,0 |
26,0 |
142,00 |
(140 csapat)
Kína
T. |
Név |
Rtg |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
Pont |
J. |
Élő+/- |
1 |
Hou Yifan |
2658 |
1 |
0 |
1 |
½ |
1 |
½ |
1 |
½ |
5,5 |
8 |
-8,8 |
|||
2 |
Ju Wenjun |
2583 |
1 |
1 |
½ |
1 |
½ |
0 |
½ |
1 |
1 |
0 |
1 |
7,5 |
11 |
-8,9 |
3 |
Zhao Xue |
2522 |
1 |
1 |
0 |
½ |
½ |
½ |
3,5 |
6 |
-11,8 |
|||||
4 |
Tan Zhongyi |
2475 |
1 |
1 |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
½ |
1 |
1 |
9,0 |
11 |
12,1 |
5 |
Guo Qi |
2417 |
1 |
1 |
1 |
½ |
1 |
½ |
½ |
0 |
5,5 |
8 |
0,6 |
Magyarország
T. |
Name |
Élő |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
Pont |
J. |
Perf. |
K |
Élő+/- |
1 |
Hoang Thanh Trang |
2467 |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
6,0 |
10 |
2484 |
10 |
3,2 |
|
2 |
Lázárné Vajda Szidónia |
2372 |
1 |
1 |
½ |
0 |
½ |
0 |
1 |
½ |
½ |
0 |
5,0 |
10 |
2311 |
10 |
-6,7 |
|
3 |
Papp Petra |
2336 |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
5,0 |
8 |
2315 |
20 |
-1,2 |
|||
4 |
Gara Tícia |
2379 |
1 |
1 |
½ |
1 |
1 |
0 |
½ |
0 |
5,0 |
8 |
2249 |
20 |
-20,6 |
|||
5 |
Gara Anita |
2355 |
1 |
1 |
0 |
½ |
1 |
½ |
1 |
0 |
5,0 |
8 |
2277 |
10 |
-6,4 |
Tábladíjasok
1.tábla:
1.Anna Muzicsuk (ukrán, 2550, 2629) 7,5/10
2. Hou Ji-fan (kínai, 2658, 2547) 5,5/8
3. Pia Cramling (svéd, 2444, 2537) 8,5/11
2. tábla:
1.Valentyina Gunyina (orosz, 2520, 2643) 8/10
2. Ju Wenjun (kínai, 2583, 2501) 7,5/11
3. Deimante Daulyte (litván, 2421, 2481) 8/10
3. tábla:
1. Gunnar Mammadova (azerbajdzsáni, 2304, 2559) 7/9
2. Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2409, 2547) 6,5/8
3. Nguyen Thi Mai Hung (vietnami, 2442, 2256) 8/11
4. tábla:
1.Tan Zhongyi (kínai, 2475, 2565) 9/11
2. Nino Bacsiasvili (grúz, 2474, 2533) 9/10
3. Klaudia Kulon (lengyel, 2346, 2505) 9/11
5. tábla:
1.Guo Qi (kínai, 2417, 2394) 5,5/8
2. Andreea-Critina Navrotescu (francia, 2235, 2285) 7/10
3. Gara Anita (magyar, 2355, 2277) 5/8
Verőci Zsuzsa