Az amerikai bajnokság nyolcadik játéknapján döntetlennel ért véget az olimpiai bajnokok rangadója, Wesley So és Fabiano Caruana játszmája. A címvédő ellen a világbajnoki kihívó a kedvenc orosz huszárjátékát játszotta meg, a sorozatos cserék békés megoldáshoz vezettek. Megosztozott a ponton a bakui aranyérmes válogatott másik két tagja, a négyszeres bajnok Hikaru Nakamura és a holtversenyben vezető Samuel Shankland is. Aleksandr Lenderman a 15 éves Awonder Liang elleni győzelmével a negyedik helyre lépett előre. Sok hibával tarkított küzdelemben szerezte meg első győzelmét Ray Robson, sorozatban harmadik partiját vesztette el Varuzhan Akobian. A kilencedik fordulóban az érdeklődés középpontjában Caruana és Nakamura összecsapása áll majd.
A Saint Louis-ban zajló bajnokság nyolcadik fordulójában a sorsolás szeszélye folytán két rangadóra is sor került, a bakui aranyérmes válogatott négy tagja egymás ellen csatázott. A címvédő Wesley So és a 2016-os bajnok Fabiano Caruana egy hónapja még a berlini világbajnok-jelölti döntőben viaskodott. Caruana kivívta a kihívói jogot, míg So a vártnál jóval gyengébben muzsikált, csak hetedik lett a nyolcfős mezőnyben.
Wesley So nem tudott előnyt kicsiholni Fabiano Caruana kedvenc orosz huszárjátékával szemben, az óvatos küzdelem a sorozatos cserék után döntetlennel ért véget.
Pályafutása egyik legrosszabb versenyét játssza a négyszeres bajnok Hikaru Nakamura, nyeretlenül, de egy vereséget elszenvedve mérkőzött meg a veretlen, jó formában sakkozó, holtversenyben vezető Samuel Shanklanddal. A Lersen megnyitással próbálta meglepni Sanklandot, de terve nem vált be, sőt a középjátékban a különböző oldalra történt sáncolás mellett gyanús állásba is keveredett. Shankland esélyét nem tudta kihasználni.
Aleksandr Lenderman második győzelmével a negyedik helyre lépett előre, a 15 esztendős Awonder Liang második vereségét szenvedte el. Liang a középjátékban sorozatos hibákat követett el, túlságosan is bízott szabadgyalogjában.
Először nyert Ray Robson, sorozatban harmadszor kapott ki az ötödik kör után még holtversenyben vezető Varuzhan Akobian. Mindketten sokat hibáztak, a végjáték a tévedések „vígjátéka” volt, hol a nyerést rontotta el Robson, hol Akobian nem élt a menekülési eséllyel.
A tavalyi bajnokság ezüstérmese, Alexandr Onischuk változatlanul a sereghajtó. A nyeretlenek „rangadóján” Jeffery Xiong ellen minimális előnyét nem tudta győzelemig fokozni.
Az ötven százalékon álló Yaroslav Zherebukh és Zviad Izoria sem bírt egymással.
A 8. forduló eredményei:
Ray Robson (2660) - Varuzhan Akobian (2647) 1 – 0 (Francia védelem, 144)
Wesley So (2786) - Fabiano Caruana (2804) döntetlen (Orosz huszárjáték, 46)
Hikaru Nakamura (2787) - Samuel Shankland (2671) döntetlen (Larsen megnyitás, 36)
Yaroslav Zherebukh (2640) - Zviad Izoria (2599) döntetlen (Blumenfeld-csl, 35)
Alexander Onischuk (2672) - Jeffery Xiong (2665) döntetlen (Grünfeld védelem, 30)
Awonder Liang (2552) - Aleksandr Lenderman (2599) 0 – 1 (Orosz huszárjáték, 40)
A bajnokság állása:
ch-USA 2018 Saint Louis, 2018. április 18-30. |
kat. XVII (2674) |
|||||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
0 |
1 |
2 |
|||||||
1. |
Samuel Shankland |
g |
USA |
2671 |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
. |
½ |
½ |
1 |
1 |
. |
. |
5½ |
2834 |
2. |
Fabiano Caruana |
g |
USA |
2804 |
½ |
* |
½ |
1 |
0 |
. |
1 |
. |
1 |
1 |
½ |
. |
5½ |
2788 |
3. |
Wesley So |
g |
USA |
2786 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
½ |
. |
. |
. |
½ |
1 |
5 |
2745 |
4. |
Aleksandr Lenderman |
g |
USA |
2599 |
½ |
0 |
½ |
* |
. |
½ |
. |
½ |
. |
½ |
1 |
1 |
4½ |
2737 |
5. |
Zviad Izoria |
g |
USA |
2599 |
0 |
1 |
½ |
. |
* |
½ |
½ |
1 |
0 |
½ |
. |
. |
4 |
2707 |
6. |
Yaroslav Zherebukh |
g |
USA |
2640 |
. |
. |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
. |
½ |
½ |
4 |
2665 |
7. |
Jeffery Xiong |
g |
USA |
2665 |
½ |
0 |
½ |
. |
½ |
½ |
* |
½ |
. |
½ |
. |
½ |
3½ |
2657 |
8. |
Hikaru Nakamura |
g |
USA |
2787 |
½ |
. |
. |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
. |
½ |
½ |
3½ |
2589 |
9. |
Ray Robson |
g |
USA |
2660 |
0 |
0 |
. |
. |
1 |
0 |
. |
½ |
* |
1 |
½ |
½ |
3½ |
2628 |
10. |
Varuzhan Akobian |
g |
USA |
2647 |
0 |
0 |
. |
½ |
½ |
. |
½ |
. |
0 |
* |
1 |
1 |
3½ |
2609 |
11. |
Awonder Liang |
g |
USA |
2552 |
. |
½ |
½ |
0 |
. |
½ |
. |
½ |
½ |
0 |
* |
½ |
3 |
2612 |
12. |
Alexander Onischuk |
g |
USA |
2672 |
. |
. |
0 |
0 |
. |
½ |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
* |
2½ |
2526 |
A 9. forduló párosítása:
Aleksandr Lenderman - Ray Robson
Jeffery Xiong - Awonder Liang
Zviad Izoria - Alexander Onischuk
Samuel Shankland - Yaroslav Zherebukh
Fabiano Caruana - Hikaru Nakamura
Varuzhan Akobian - Wesley So
So,W (2786) - Caruana,F (2804)
Orosz huszárjáték [C42]
1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Fd3 d5 6.0-0 Fe7 7.Be1 Hd6 8.c3 0-0 9.Fc2 c6 10.d4 Ff5 11.Ff4 Fxc2 12.Vxc2 Ha6 13.Hbd2 Hc7 14.Be2 Be8 15.Bae1 Ff8 16.He5 Vf6 17.Fg3
17...Vf5 18.Vxf5 Hxf5 19.Hd3 Hxg3 20.hxg3 f6 21.g4 Kf7 22.Hf3 Bxe2 23.Bxe2 He6 24.g3 a5 25.Kg2 a4 26.Be1 Be8 27.Bh1
27...h6
Számításba jött a 27...a3 28.Bb1 axb2 29.Bxb2 b5 30.Hd2 Ba8 folytatás.
28.Be1 Hc7 29.Bxe8 Kxe8 30.Hg1 b6 31.b3 axb3 32.axb3 g5 33.He2 Kd7 34.Kf1 Ke6 35.f3 Hb5 36.Hb2 Fd6 37.Kf2 Fc7 38.Hd1 Hd6 39.He3 f5 40.gxf5+ Hxf5 41.Hxf5 Kxf5 42.g4+ Ke6 43.Ke3 b5 44.Kf2 Fd6 45.b4 Ff4 46.Hxf4+ gxf4 és döntetlen
Nakamura,H (2787) - Shankland,S (2671)
Larsen megnyitás [A01]
1.b3 e5 2.Fb2 Hc6 3.e3 Hf6 4.Fb5 e4 5.f3 a6 6.Fxc6 dxc6 7.Ve2
Hikaru Nakamura új ötlete. A 7.fxe4 Hxe4 8.Hf3 Fd6 9.d3 Hg5 10.0-0 Fg4 11.Hbd2 0-0 12.Ve1 Hxf3+ 13.Hxf3 folytatást láttuk a Mamedgyarov-Harikrishna partiban, Huaian 2017.
7...Ff5 8.fxe4 Fxe4 9.d3 Fg6 10.Hc3 Fc5 11.0-0-0 Ve7 12.e4 Fa3 13.g4 a5 14.g5 Hh5 15.Ve3 0-0 16.Hge2 b5 17.Fxa3 Vxa3+ 18.Kb1
18...a4 19.Hc1?
A négyszeres bajnok az elithez való tartozása óta ennyire rosszul még nem sakkozott. 19.Hd4 Vc5 20.Hce2 Bfe8 21.Bhf1 egyenlő esélyt adott volna.
19...Bfb8 20.Bhe1 c5 21.Ka1 axb3 22.cxb3
22...c4! 23.Hb1 Va6
Figyelmet érdemelt a 23...Va5 24.Vd2 (24.Bd2 c6) 24...Vb6 választás.
24.Bd2 f5?! 25.exf5 Fxf5 26.b4?! Vg6 27.Bf1 c6 28.Hc3 Be8 29.Vf3?
29...Fxd3 30.Hxd3 Bf8
Nagyobb előnyt adott a 30...cxd3 31.Vxd3 Vxg5 32.Bf5 Vh4 33.Vd4 Vh3 folytatás.
31.Vd1 cxd3 32.Bxf8+ Bxf8 33.Bxd3 Vxg5 34.Bd6 Vf4 35.Bxc6 Vxb4 36.Vd5+ Kh8 37.Vxb5 Vf4 38.Vc5 és döntetlen
Robson,R (2660) - Akobian,V (2647)
Francia védelem [C11]
1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 Vb6 8.Ha4 Va5+ 9.c3 c4 10.b4 Vc7 11.Fe2 Fe7 12.0-0 0-0 13.Vd2 f5 14.exf6 Hxf6 15.Vc2 b6 16.He5 Fb7 17.Hb2 b5 18.a4 a6 19.Ff3 Fd6 20.Bae1 He7
21.a5 Hf5 22.Hd1 He4 23.Fc1 Ve7 24.g3?!
Előnyt adott a 24.Fxe4 dxe4 25.Hf2 Fxe5 26.fxe5 e3 27.He4 folytatás.
24...Bad8?!
Varuzhan Akobian nem használta ki a 24...Hxc3! 25.Vxc3 (25.Hxc3 Hxd4 26.Vb2 Bad8 27.He2 Hxe2+ 28.Bxe2 Fxb4) 25...Fxb4 taktikai lehetőséget.
25.Fg4 Fa8 26.Hf2
26...Hxc3! 27.Fxf5 exf5 28.Vxc3 Fxb4 29.Vb2 Fxe1 30.Bxe1 b4 31.Hed3 Vc7 32.Hxb4 Vxa5 33.Fd2 Vb5 34.Va1 a5 35.Hc2 a4 36.Hd1 Vb3 37.Hce3 Bb8 38.Hc3 Vb2 39.Vxb2 Bxb2 40.Fc1 Bb3 41.Hxa4 Fc6 42.Hc5 Bb1 43.Kf2 g6 44.Hc2 Ba8 45.Fa3 Bxe1 46.Kxe1 Kf7 47.Kd2 h6 48.h4 Kf6 49.Fb2 Bb8 50.Fc3 Bb1? 51.Hb4! Fa8
52.Hca6! Bg1 53.Hc7 Fb7 54.Hbxd5+ Fxd5 55.Hxd5+ Kf7 56.He3 Bxg3 57.d5! g5 58.hxg5
Jobb volt a 58.h5! gxf4 59.Hxc4 folytatás.
58...hxg5 59.fxg5 Bxg5?
Akobian remizhetett volna az 59...f4 60.Hxc4 Bxg5 változatban.
60.Fe5 Ke7? 61.Ff4 Bh5? 62.Hxc4 Bh3
63.Ke2?
Nyert a 63.Hb6 Kd8 64.d6 Bh7 65.Kc3 Bb7 66.Ha4 Bb1 67.Hc5 Bd1 68.Kc4 folytatás.
63...Bc3?
Megakadályozta volna a Hb6 fenyegetést a 63...Bb3 lépés.
64.He3?
A tévedések végjátéka...
64...Kf6 65.Fd6 Bb3 66.Kf3 Bd3 67.Fc7 Bd4 68.Fd8+ Ke5 69.Fc7+ Kf6 70.Fb6 Ba4 71.Fd8+ Ke5 72.Fc7+ Kf6 73.Ff4 Bd4 74.Fg3 Ba4 75.Fh2 Bd4 76.Fc7 Ba4 77.Fd6 Bd4 78.Fc7 Ba4 79.Hg2 Bc4 80.Fb8 Bb4 81.Fc7 Bc4 82.Fg3 Bd4 83.He3 Ba4 84.Fd6 Bd4 85.Fa3 Ba4 86.Fb2+ Kg6 87.Fe5 Ba3 88.Ke2 Kf7? 89.Hc4
89...Ba4? 90.Kd3 Ba2 91.Kd4 Bf2?! 92.Fg3 Bg2 93.Ff4 és világos 144 lépésben nyert, futóval és huszárral mattolt.
Liang,A (2552) - Lenderman,A (2599)
Orosz huszárjáték [C42]
1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Fd6 7.0-0 0-0 8.c4 c6 9.Hc3 Hxc3 10.bxc3 dxc4 11.Fxc4 Ff5 12.Be1 Hd7 13.Fg5 Va5 14.Hh4 Hb6 15.Fb3 Fd7 16.Fd2 Bae8 17.Bxe8 Bxe8 18.Bb1 Va6 19.Vh5 Hc4 20.Hf3
20...h6 21.h3 Fe6 22.Be1 Vb5 23.Vh4 Hxd2 24.Hxd2 Vd3 25.He4! Fc7 26.f3 b6 27.Vf2 Kf8 28.Bd1 Vb5 29.Vb2 Fxb3 30.axb3 Kg8 31.c4 Vb4
32.d5? cxd5 33.cxd5 Fe5 34.Vc2 f5 35.Vc6? Kf8 36.d6? fxe4 37.d7 Bd8 38.Ve6 Vc5+ 39.Kh1 e3 40.f4 Ff6 és világos feladta
Zherebukh,Y (2640) - Izoria,Z (2599)
Blumenfeld-csel [E10]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 a6 4.g3 b5 5.b3 Fb7 6.Fg2 c5 7.0-0 cxd4 8.Vxd4 Hc6 9.Vf4 He7 10.Hc3 Hg6 11.Vd4 bxc4 12.bxc4 Bc8 13.Bb1 Fc5 14.Vd1 Fc6 15.Ha4 Fa7 16.Hd2 Fxg2 17.Kxg2 0-0 18.Fb2 e5 19.e4 d6 20.Hc3 Hd7
21.Hd5 He7 22.Fa3 Fc5 23.Va4 Fxa3 24.Vxa3 Hc5 25.Bfe1 f5 26.Hxe7+ Vxe7 27.exf5 Bxf5 28.Ve3 Bcf8 29.Bf1 Vc7 30.f3 Vc6 31.He4 Hxe4 32.Vxe4 Vxe4 33.fxe4 Bxf1 34.Bxf1 Bc8 35.Bc1 Kf7 és döntetlen
Onischuk,A (2672) - Xiong,J (2665)
Grünfeld védelem [D85]
1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Va4+ Vd7 8.Fb5 c6 9.Fe2 0-0 10.Va3 b6 11.Hf3 c5 12.0-0 Fb7 13.d5 e6 14.Fe3 exd5 15.Bad1 Hc6 16.exd5
16...He7 17.c4 Hf5 18.Ff4 Bfe8 19.Fd3 Hd4 20.Hxd4 Fxd4 21.Bb1 Vg4 22.Vc1 Fc8 23.Vd2 Fd7 24.Bbe1 Fc3 25.Vxc3 Vxf4 26.Va3 Vg5 27.Fe4 Vf4 28.Fd3 Vg5 29.Fe4 Vf4 30.Fd3 Vg5 és döntetlen
Verőci Zsuzsa
Fotók: https://uschesschamps.com/2018-us-championships/