Hanti-Manszijszkban március 12. és 31. között rendezik meg a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon három exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov. A világranglistán második örmény Levon Aronjan, az orosz Szergej Karjakin, Peter Szvidler és Dmitrij Andrejkin mellett az azeri Sahriyar Mamedgyarov küzd meg a viadalon, az 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban másodikként a rapid világbajnok, a Grand Prix-sorozat második helyezettje, Sahriyar Mamedgyarov pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Mamedgyarov a 3-as rajtszámot kapta, Topalovval játszik az első fordulóban.
A 2014-es esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A sakkozás egyik fellegvára, a 2010-ben sakkolimpia, 2005 és 2011 között négy Világkupa, 2012-ben női kieséses rendszerű világbajnokság házigazdája, a szibériai olajváros, Hanti-Manszijszk rendezi meg a viadalt. A 420 ezer eurós díjalap mellett a nagy tét, hogy ki lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov már voksolt, az örmény Levon Aronjannak és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak adja a legnagyobb esélyt, hogy győztesként kerüljön ki a csatározásból.
Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, nevezett a tornára. A tavalyi londoni világbajnok-jelölti verseny holtversenyes első helyezettje, de Carlsennél kevesebb győzelme miatt a második helyre szorult, a 2000 és 2007 között világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik a tavalyi Világkupa megnyerésével kvalifikálta magát. Élő-pontja alapján is játszhatott volna, elsőségéből honfitársa, Szergej Karjakin profitált. Az örmények legjobbja, a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam és Grand Prix-győztes Levon Aronjan Élő-pontszámának köszönhetően játszhat.
A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a 2012/13-as Grand Prix-sorozatot nyerte meg, az azeri Sahriyar Mamedgyarov második helyezettként vívta ki a részvételi jogot. Sokan érzik kakukktojásnak az orosz Dmitrij Andrejkint, aki a Világkupán döntőt játszott Kramnyikkal, a rapid rájátszásokban ellenfeleinél jobban bírta a feszültséget. Az Orosz Sakkszövetség a rendezők jogán Peter Szvidlert jelölte, az ötszörös olimpiai és hétszeres orosz bajnok akár meglepetést is okozhat…
A FIDE athéni irodájában február 12-én már megtartották a viadal sorsolását. Az első fordulóban többek között orosz párharcok lesznek – Andrejkin-Kramnyik és Karjakin-Szvidler -, a slágermeccs, Anand és Aronjan összecsapása lesz.
A résztvevők a sorsolási számok sorrendjében:
1.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709)
2. Szergej Karjakin (orosz, 2766)
3. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757)
4. Viswanathan Anand (indiai, 2770)
5. Levon Aronjan (örmény, 2830)
6. Veszelin Topalov (bolgár, 2785)
7. Peter Szvidler (orosz, 2758)
8. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787)
Sahriyar Mamedgyarov pályafutása
Az azeriek világbajnok-jelöltje, a kétszeres junior világbajnok, csapattal kétszeres Európa-bajnok, rapid világbajnok Sahriyar Mamedgyarov 1985. április 12-én született. Hazai versenyeken elért sikerei után 2002-ben a korcsoportos Európa-bajnokságon Berkes Ferenc mögött lett második. Egy év múlva az U18-as vb-t és a junior világbajnokságot is megnyerte. Tripoliban, a kieséses rendszerű vb-n a legjobb 32 között búcsúzott, a román Liviu-Dieter Nisipeanutól kapott ki. Bemutatkozott a válogatottban, a sakkolimpián ötven százalékkal debütált. 2005-ben meghívták Wijk aan Zee-be a nagymesterversenyre, harmadikként végzett, a tornát Szergej Karjakin nyerte meg. A junior vb-n Berkes Ferencet megelőzve lett első. A Világkupán a 64 között rájátszásban, a „hirtelen halál” partit elveszítve búcsúzott az orosz Jevgenyij Najerrel szemben. 2006-ban Hoogevenben Polgár Judittal holtversenyben első, a Tal emlékversenyen ötvenszázalékos, ahogy 2007-ben Dortmundban is.
Az Európa-bajnok azeri válogatott legjobb pontszerzője
Egy év múlva Hoogeveenben ismét tornagyőztes, a csapat Európa-bajnokságon a bronzérmes válogatott tagja. Moszkvában Kamskyval holtversenyben nyolcadik, a Világkupán a bolgár Ivan Cseparinovval nem bírt a legjobb 32 között. A Corus-tornán -1-gyel végez, a bakui Grand Prix-versenyen holtversenyben negyedik, Dortmundban második. A Tal emlékversenyen – 2-vel kilencedik. A drezdai sakkolimpián 10 partiból 6 pontot szerez, az elisztai Grand Prix-tornán ötvenszázalékos. 2009-ben az Európa-bajnoki címet szerzett azeri válogatott legjobb pontszerzője volt, igaz a negyedik táblán játszott. A Világkupán a negyeddöntőben Szergej Karjakintól szenvedett vereséget.
Bursában a csapat-világbajnokságon taktikai okokból ismét a negyedik táblán játszott, kilenc játszmából 8 pontot gyűjtött, de a taktikázás nem hozta meg a kívánt eredményt, leszorultak a dobogóról. A Grand Prix-sorozaton az összesítésben nyolcadikként zárt, de a sakkdiplomáciában erős azeriek végül kiharcolták számára a világbajnok-jelöltséget biztosító szabadkártyát annak ellenére, hogy nem Baku lett a meccsek házigazdája. Hanti-Manszijszkban a sakkolimpián nagy csalódás a 12. helyezés. Jól zárta az esztendőt, hármas holtversenyben első volt a Tal emlékversenyen.
Világbajnok-jelölti páros mérkőzésen kikapott Borisz Gelfandtól
Sahriyar Mamedgyarov nagy reményekkel készülődött a kazanyi világbajnok-jelölti páros mérkőzésekre, de az izraeli Borisz Gelfand keresztülhúzta számításait. A viadal doyenje a harmadik partiban látott bravúros játékával, nagyszerű győzelmével és három remivel jutott a legjobb négy közé. A csapat-világbajnokságon az azeri együttes csak hetedikként végzett, ő sem remekelt, 5 pontja lett a 9 partiból.
A 2011-es Világkupán harmadik kiemeltként meglepetésre a harmadik körben kikapott az ukrán Jaroszlav Zserubuhtól. A csapat Európa-bajnokságon ezüstérmes együttes legjobb pontszerzője 9-ből 7 ponttal.
2012-ben Gibraltáron látjuk először versenyezni, holtversenyben harmadik. A plovdivi Eb-n gyengélkedett, hat remivel indított, majd végre nyert a hetedikben, amikor a nyolcadik partiban egyperces késés miatt vesztesnek nyilvánították. Következő játszmájában 40 lépés előtti remi miatt büntették meg, visszalépett a további küzdelmektől, 26 Élő-pontot veszítve a világranglistán a 22. helyre csúszott vissza. Asztanában a rapid vb-n negyedik volt. Az isztambuli sakkolimpián 10-ből 8,5 pontja is kevés volt a jó helyezéshez, az érmes helyezésben reménykedő azeriek csak a tízedik helyen zárták szereplésüket.
Londonban és Pekingben remekelt, a GP összetett versenyben második lett, világbajnokjelölt
Londonban kezdődött meg a 2012/13-as Grand Prix-sorozat, Mamedgyarov Topalovval és Gelfanddal az első helyet osztotta. Taskentben holtversenyben negyedikként zárt. 2013-ban a zugi Grand Prix-versenyen csődöt mondott, 11. lett. Hanti-Manszijszkban a rapid vb megnyerésével vigasztalódott. Hosszú idő óta először látjuk meghívásos szuperversenyen, a Tal emlékversenyen a harmadik díjat vehette át. A genfi rapidtornán a döntőben Vlagyimir Kramnyikot győzte le. Remek formáját átmentette a pekingi GP tornára is, első lett, és a pontversenyben a második helyre lépett előre.
A Világkupán nyolcadik kiemeltként a nyolcaddöntőben Gata Kamskytól szenvedett vereséget. A Grand Slam-döntőn nyeretlen maradt. A csapat Európa-bajnokságon immár éltáblásként vezette diadalra a válogatottat, 8-ból 4,5 pontot gyűjtött. A pekingi SportAccord Szellemi Világjátékokon a villámversenyen negyedik, rapidban az ötödik, a „Basque” műfajban ezüstérmes.
Mamedgyarov 2757 Élő-pontjával jelenleg a 13. a világranglistán. Csapatversenyeken különösen eredményes kombinatív stílusa, a sakktáblán a bonyodalmakat keresi. A kazanyi balsikerből bizonyára sokat tanult…
Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban
Levon Aronjannal 13 partiban csatázott, az örmény nagymestertől kétszer kapott ki, egyszer legyőzte, tíz partijuk remivel végződött.
Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal szemben még nyeretlen, kétszer vereséget szenvedett, hétszer remizett.
Az exvilágbajnok Veszelin Topalov ellen pozitív a mérlege, 6 döntetlen mellett 3-2-re vezet.
Az exvilágbajnok Viswanathan Ananddal csak négyszer mérkőzött meg, pontosztozkodások születtek.
Szergej Karjakinnal már 15 partiban mérte össze erejét, négy nyerés és nyolc döntetlen mellett háromszor feladásra kényszerült.
Döntetlenre áll Peter Szvidler ellen, két-két nyerés és vesztés, valamint négy döntetlen eddigi találkozóik eredménye.
Dmitrij Andrejkinnel kétszer megosztozott a ponton.
Verőci Zsuzsa