A Natalyában zajló csapat-világbajnokságon megszületett az első nagy meglepetés. Az első helyre rangsorolt orosz válogatott 3-1-re kikapott az amerikai csapattól. Az éltáblán Hikaru Nakamura az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot győzte le, a 19 éves Ray Robson a nagyot hibázó Nyikita Vityjugovot kényszerítette megadásra, a másik két táblán remik születtek. Második rangadóját is megnyerte az ukrán együttes, a kínaiak ellen 2,5-1,5-tel írták be a két meccspontot. A tartalékos azeriek és a németek is második győzelmüket aratták, simán nyerte a címvédő örmények.
A csapat-világbajnokság második fordulójának a legnagyobb érdeklődéssel kísért találkozója az amerikai-orosz rangadó volt. Az isztambuli sakkolimpián a már-már biztos győztesnek látszó orosz együttes a kilencedik fordulóban nagyot botlott az amerikaiak ellen, a 2,5-1,5-ös eredménnyel zárult meccs érdekessége volt, hogy Hikaru Nakamura élvezetes csatában Vlagyimir Kramnyikot győzte le, a második táblán Gata Kamsky sötéttel nyert Alekszandr Griscsukkal szemben. Antalyában Nakamura és Kramnyik jubileumi, 25. partijukat játszották egymás ellen, az amerikai nagymester 7-6-ra vezetett 11 döntetlen mellett, klasszikus időkontroll mellett is Nakamuránál volt az előny, 4-3-ra, és még 7 döntetlen született csatározásaik során.
Az orosz exvilágbajnok rossz napot fogott ki. A középjátékban nehezen megmagyarázható, hogy miért nem vállalta a vezér a két bástya elleni lehetőséget. A végjáték Hikaru Nakamurának volt előnyös, a huszárvégjátékban Vlagyimir Kramnyik már nem találhatott mentséget, elhibázott tisztáldozata meggyorsította a véget. Nakamura az értékes győzelemmel a virtuális világranglistán a harmadik helyre lépett előre, helyet cserélt Kramnyikkal, 2790,3 Élő-pontnál tart.
Az amerikai csapat örömét Ray Robson váratlan győzelme tette teljessé. Nyikita Vityjugov taktikailag sebezhetőnek bizonyult, a kritikus állásban elmulasztotta a jó esélyt nyújtó folytatást, ehelyett három lépéssel később feladásra kényszerült. Alekszandr Oniscsuk és Jan Nepomnjacsij békésen remizett. A másodikon Alekszandr Griscsuk megszenvedett a remiért, a játéknap szenzációjaként az Egyesült Államok csapata 3-1-re legyőzte az orosz válogatottat.
Második rangadóját is megnyerték az ukránok. Sikerük a kínai négyes ellen még nagyobb arányú is lehetett volna, ha Jurij Krivoruscsko nem követ el nagy bakit. Hidegvérrel hárította Li Chao erőszakos támadási kísérleteit Vaszilij Ivancsuk, anyagi előnyét érvényesítette. Az újonc Anton Korobov másodszor is nyert.
Két legjobbjukat, Sahriyar Mamedgyarovot és Tejmur Radzsabovot nélkülöző azeriek kitűnően rajtoltak, a hollandok második vereségüket szenvedték el. Levon Aronjan nyugodtan pihenhetett, társai nélküle is hozták a kötelező győzelmet, igaz az egyiptomi négyes két fél pontot rabolt a címvédőtől. A két évvel ezelőtti kontinensbajnok német csapat a kedvező sorsolással önbizalmat gyűjthetett az idei Eb-n mutatott gyenge teljesítményük után.
A 2. forduló eredményei:
Egyiptom – Örményország 1 - 3
Mohamed Ezat (2454) – Szergej Movszeszjan (2700) döntetlen
Samy Shoker (2500) – Vlagyimir Akopjan (2681) 0 - 1
Bassem Amin (2652) – Gabriel Szargiszjan (2676) döntetlen
Hasan Labib Ibrahim (2411) – Tigran L Petroszjan (2660) 0 - 1
Egyesült Államok – Oroszország 3 - 1
Hikaru Nakamura (2786) – Vlagyimir Kramnyik (2793) 1 - 0
Gata Kamsky (2721) – Alekszandr Griscsuk (2783) döntetlen
Alekszander Oniscsuk (2672) – Jan Nepomnjacsij (2721) döntetlen
Ray Robson (2613) – Nyikita Vityjugov (2741) 1 - 0
Kína – Ukrajna 1,5 – 2,5
Li Chao (2679) – Vaszilij Ivancsuk (2731) 0 - 1
Ding Liren (2711) – Anton Korobov (2713) 0 - 1
Wang Yue (2725) – Jurij Krivorucsko (2701) 1 - 0
Bu Xiangzhi (2683) – Alekszander Arescsenko (2720) döntetlen
Azerbajdzsán – Hollandia 3 - 1
Rauf Mamedov (2647) – Anish Giri (2732) döntetlen
Eltaj Safarli (2653) – Loek van Wely (2678) 1 - 0
Nidjat Mamedov (2616) – Ivan Szokolov (2625) 1 - 0
Gadir Guszejnov (2607) – Erwin L’Ami (2648) döntetlen
Németország – Törökország 3 - 1
Igor Henkin (2612) – Alekszander Ipatov (2630) döntetlen
Georg Meier (2623) – Dragan Solak (2618) 1 - 0
Arkadij Naiditsch (2727) – Mustafa Yilmaz (2577) 1 - 0
David Baramidze (2614) – Baris Esen (2565) döntetlen
A világbajnokság állása:
1-2.Azerbajdzsán és Németország 4 meccspont, 5,5 pont
3. Ukrajna 4, 5
4. Örményország 3, 5
5. Egyesült Államok 2, 4,5
6. Kína 2, 4
7. Oroszország 1, 3
8-10. Egyiptom, Hollandia és Törökország 0, 2,5
A 3. forduló párosítása:
Törökország – Egyiptom
Hollandia – Németország
Ukrajna – Azerbajdzsán
Oroszország – Kína
Örményország – Egyesült Államok
Nakamura,H (2786) - Kramnyik,V (2793)
Nimzoindiai védelem [E36]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.Hf3 dxc4 8.Vxc4 b6 9.Fg5 Fa6 10.Vc3
Vlagyimir Kramnyikot meglepte Hikaru Nakamura választása. Többek között Sahriyar Mamedgyarov a Tal-emlékversenyen az orosz exvilágbajnok, Jan Nepomnjacsij az orosz csb-n Lékó Péter ellen a 10.Va4 Vd7 11.Vc2 (11.Vxd7) 11...c5 12.dxc5 Bc8 13.Fxf6 gxf6 folytatást részesítette előnyben.
10...h6 11.Fxf6 Vxf6 12.g3
Ez újítás, logikus lépés, amely biztosítja a futó szárnyra fejlesztését.
12...Fb7 13.Fg2 Ha6 14.0-0 c5 15.Bac1 Bac8 16.He5 cxd4 17.Vxd4 Fxg2 18.Kxg2 Hc5 19.b4!?
Számításba jött 19.Ve3 Vf5 20.b4 Ve4+ 21.Vxe4 Hxe4 22.Bfd1 és a végjáték világosra kissé előnyösebb.
19...Hb3 20.Bxc8
20...Bxc8?!
Az exvilágbajnoknak vállalnia kellett volna a 20...Hxd4 21.Bxf8+ Kh7 22.Hxf7 Vf5 23.f3 Vb5 24.e4 Hc2 folytatást.
21.Vd7! Bf8 22.f4 Vf5 23.Bf3 Vc2 24.Vd3 Vxd3 25.Bxd3 Hc1
26.Bd2
Alighanem sokan a 26.Bd7 Hxe2 27.Bxa7 b5 28.Kf3 Hd4+ 29.Ke4 Hf5 30.g4 Hd6+ 31.Kd4 Bc8 32.Ba6 folytatásra szavaztak volna.
26...Bc8 27.h4 h5 28.b5 Bc7?!
Jobb védekezési esélyt nyújtott volna a 28...Ba8 29.a4 (29.Hc6 a6 30.Hd4 axb5 31.Bc2 Bd8 32.Hxe6 Hd3 33.Bc3 He1+ 34.Kf2 fxe6 35.Kxe1 Kf7) 29...f6 30.Hc6 Hb3 31.Bc2 Kf8 folytatás.
29.Hc6 Kh7 30.Bb2 a5 31.Kf2 Bd7 32.He5 Bc7 33.Bd2 f6 34.Hd7 Hb3 35.Hf8+ Kg8
36.Bd7 Bxd7?
Vlagyimir Kramnyik gyenge napot fogott ki. 36...Bc3 37.Hxe6 Hc5 38.Hxc5 Bxc5 39.a4 Bc4 40.Bb7 Bxa4 41.Bxb6 Bb4 42.Ke3 a4 43.Kd3 a3 44.Kc3 a2 jobb volt.
37.Hxd7 Hd4 38.a4
38...Hxb5?
Az exvilágbajnok elszámolta magát.
39.axb5 a4
40.Hc5! a3 41.Hb3 a2 42.Ke3 Kf7 43.Kd4 Ke7 44.e4 e5+ 45.fxe5 Ke6 46.Ha1 fxe5+ 47.Kc3 g5 48.Kb2 gxh4 49.gxh4 Kd6 50.Hb3 és sötét feladta
Vityjugov,N (2741) - Robson,R (2613)
Vezércsel [D31]
1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 c6 4.e4 dxe4 5.Hxe4 Fb4+ 6.Fd2 Vxd4 7.Fxb4 Vxe4+ 8.He2 Ha6 9.Ff8 He7 10.Fxg7 Hb4 11.Vd6 Hc2+
A másik népszerű folytatás a 11...Hd3+ 12.Kd2 Hf5 13.Vxd3 Vxd3+ 14.Kxd3 Hxg7 15.Kc3 végjátékra egyszerűsítés, ahol világosnak kis előnye van.
12.Kd2 Hxa1 13.Fxh8 Vc2+ 14.Ke1
14...e5
Négy éve Ray Robson a 14...Vxc4 15.Hc3 Vb4 16.Vd2 e5 gyengébb változatot választotta Larry Christiansen ellen.
15.f3 Fe6 16.Ff6 Hg6 17.h4 Vf5 18.Fg5 h6 19.Fxh6 Bd8 20.Vc5 Vb1+ 21.Kf2 Hc2 22.h5
22...Hf4 23.Fxf4 exf4 24.Va5 Vd1?
Egyenlő esélyeket adott volna a 24...He3 25.Vg5 Hd1+ 26.Kg1 He3 változat.
25.Hxf4?
Az orosz nagymester hosszas gondolkodás után sem találta meg a 25.h6! Bd2 26.h7 Bxe2+ 27.Kg1 Vd4+ 28.Kh2 Bxg2+ 29.Fxg2 Vg7 30.Bd1 Vxh7+ 31.Kg1 Vh4 32.Vxa7 változatot.
25...Bd2+ 26.Kg1??
Nyikita Vityjugovnak volt kicsivel több ideje, ennek ellenére fatális hibát vétett. 26.Fe2 Bxe2+ 27.Hxe2 Vxh1 28.Hg3 Vd1 29.Vc3 folytatásban még harcolhatott volna.
26...He3 27.Vg5
27...Vxf1+ 28.Kh2 Vxf3 és világos feladta
Verőci Zsuzsa