Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az Altibox szuperverseny csúcsrangadóján Carlsen legyőzte Caruanát

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Stavangerben zajló Altibox Norway Chess szuperverseny negyedik fordulójának csúcsderbijén a világbajnok Magnus Carlsen legyőzte két évvel korábbi kihívóját, az amerikai Fabiano Caruanát. A norvég világelső 2018-ban, a stavangeri tornán tudta utoljára legyőzni első számú riválisát, sorozatban 19 klasszikus játszmájuk végződött döntetlennel. Ezúttal Carlsen stratégiája tökéletesen érvényesült, kis előnyét fokozatosan növelte az idő szorításában többször is hibázó Caruanával szemben. A 17 esztendős Alireza Firouzja az első parti döntetlene után megnyerte az Armageddon játszmát Levon Aronjan ellen, az örmények háromszoros olimpiai bajnoka fonalas nyeréseket hagyott ki. A sereghajtók összecsapásán a hazai pályán játszó Aryan Tari legyőzte a teljesen formán kívül sakkozó lengyel Jan-Krzytof Dudát. A pihenőnapot követően szombaton az ötödik fordulóval folytaódik a pontvadászat.

 

A sakkvilág fokozott érdeklődéssel várta a viadal csúcsrangadóját, a világbajnok és tavalyi kihívója, a világranglista első és második helyezettje, Magnus Carlsen és Fabiano Caruana  ötvenkettedik klasszikus összecsapását. A norvég világelső 36 döntetlen mellett 10-5-ös vezetéssel kezdhette a szuperderbit. A londoni világbajnoki döntőjük óta hetedszer néztek farkasszemet.

Tavaly Baden-Badenben Caruana nagyot küzdött a döntetlenért. Stavangerben is megosztoztak a ponton, az amerikai nagymester nem használta ki a norvég világbajnok nagy hibáját. A rájátszásban Caruana győzött a játszmát már tornagyőztesként játszó Carlsen ellen, megfosztotta veretlenségétől. Zágrábban nem folytatták a világbajnoki döntőn a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatában megkezdett elméleti párbajukat,  a spanyol megnyitás nyílt változatában a küzdelmük pattal fejeződött be.

A 7. Sinquefield Cup viadalon az amerikai nagymester az elfogadott vezércselű játszmában újított. A gondos felkészülés eredményeként vállalta a gyalogszerkezeti gyengeségeket, pontos védekezéssel hárította Magnus Carlsen kezdeményezési kísérletét. A FIDE Chess.com Grand Swiss viadalon az angol megnyitású játszmájuk 25 lépésben lett döntetlen. A Tata Steel Masters viadalon hetedszer mérkőztek meg, Carlsen öt döntetlen mellett 2015-ben sötéttel tudta legyőzni riválisát. Magnus Carlsen a vezércselben nem tudott előnyt elérni, Fabiano Caruana a 28 lépéses remivel elégedett lehetett. Az igazi szenzációt a torna végeredménye jelentette, Caruana kétpontos előnnyel lett tornagyőztes a korábban hét győzelmi trófeát is begyűjtő Carlsen előtt.

A norvég világbajnok a gyorsított műfajban rendkívül sikeres statisztikát mondhat magáénak, 12 döntetlen mellett 29-13-ra vezet. A mai játszmájuk előtt 19 klasszikus összecsapásaik döntetlennel fejeződtek be, többek között a londoni világbajnoki  döntőben tizenkétszer megosztoztak a ponton.

 

Mai ütközetükben Magnus Carlsen elképzelése tökéletesen bevált. A Nimzoindiai védelmű játszmában kis előnnyel játszhatott, gyorsan, könnyedén húzta a lépéseket, míg Fabiano Caruana egyre görcsösebb lett, gondolkodási ideje is vészesen fogyott. Az amerikai nagymester passzív védekezésre kényszerült, a világbajnok magabiztosan javítgatta állását. Caruana az idő szorításában többször is hibázott, Carlsen a felkínált eséllyel élt, győzelmével átvette a vezetést. Sokan gondoljuk, hogy az időbeosztás, a 40 lépésre a két óra gondolkodási idő, majd a lépésenként kapott 10-10 másodperc a norvég világelső számára ideális.  

A torna doyenje, a 38 éves Levon Aronjan és a legfiatalabb résztvevő, Alireza Firouzja első klasszikus partiját játszotta. Rapid és villámpartit nyolcat vívtak, az örmény sakkozó 4-1-re vezetett. A Caro-Kann védelmű játszmában az örmények klasszisa kis előnyt ért el, de kockáztatás nélküli játéka csak remire volt jó.

 

Következett a rájátszás, Alireza Firouzja a 12. lépésben választott más folytatást. Nem panaszkodhatott állására, de vészesen fogyott a gondolkodási ideje, világos támadása egyre nagyobb erővel bontakozott ki. Aronjan válogathatott a nyerések között, de sorban hagyta ki a győzelmet ígérő lehetőségeket. Firouzja fordítani tudott, remifórja is megnyugtatta, Aronjan második Armageddon partiját is elvesztette.

A sereghajtók, a három vesztéssel rajtoló Aryan Tari és Jan-Krzysztof Duda találkozóján sok volt a hiba. A klasszikus játszmában kedvező esélyt szalasztott el. A „hirtelen halál” parti a tévedések vígjátéka volt, Duda tisztelőnyös állást vesztett el.

 

A 4. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2863) – Fabiano Caruana (amerikai, 2828) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 51)

Levon Aronjan (örmény, 2767) – Alireza Firouzja (FIDE, 2728) döntetlen (Caro-Kann védelem, 31)

Aryan Tari (norvég, 2633) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2757) döntetlen (Szicíliai védelem, 34)

Armageddon játszmák:

Levon Aronjan – Alireza Firouzja 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 56)

Aryan Tari – Jan-Krzysztof Duda 1 – 0 (Szicíliai védelem, 65)

 

H.

Név

1

2

3

4

5

6

P

1

 Magnus Carlsen (2863)

 

1½ 

 1½

3

9

2

 Levon Aronjan (2767)

 

3

8

3

 Alireza Firouzja (2728)

1½ 

 

7

4

 Fabiano Caruana (2828)

0

 

3

3

7

5

 Aryan Tari (2633)

0

 

1½ 

6

 Jan-Krzysztof Duda (2757)

0

0

 

1

A szombati 5. forduló párosítása:

Jan-Krzysztof Duda – Magnus Carlsen

Alireza Firouzja – Aryan Tari

Fabiano Caruana – Levon Aronjan

Verőci Zsuzsa

Fotók: chess24.com

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Varsóban a Superbet rapidverseny első játéknapja után a román Sevcsenko mesterhármassal áll az élen 
2024. 05. 09.

Varsóban szerdán kezdődik a Grand Chess Tour 2024 első versenye, Carlsen címvédőként játszik
2024. 05. 07.

A 17 éves indiai világbajnoki kihívó, Gukesh D hatodik az új világranglistán
2024. 05. 02.

Az azerbajdzsáni Ulvijja Fatalijeva az új Európa-bajnok, egypontos előnnyel győzött
2024. 04. 30.

Rodoszon félidejéhez érkezett a női Európa-bajnokság
2024. 04. 25.

A 17 éves indiai Gukesh és a kínai Tan Zhongyi a világbajnok-jelölti döntők győztesei
2024. 04. 22.

Az utolsó forduló dönt, a 17 éves indiai Gukesh félpontos előnnyel vezet. Nakamurával sötéttel mérkőzik meg
2024. 04. 21.

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog