Tbilisziben a Világkupa döntőjének második játszmája a 75. lépéseben döntetlennel fejeződött be. A kínai Ding Liren játszott világossal, az örmény Levon Aronjannal a katalán megnyitásban vívott elméleti párbajt. Sokáig egyenlő volt az állás, a végjátékban Aronjan szabadgyalogjának köszönhetően előnybe került. Az érdekes égjátékban az idő szorításában az örmény nagymester többször is fonalas nyerést szalasztott el, másodszor is remiztek. A négyjátszmás döntő hétfői harmadik partijában Aronjan játszhat világossal.
A Világkupa döntőjének második partijában megnyitáselméleti párbaj után érdekes végjátékot láttunk. A háromszoros olimpiai bajnok 34 esztendős Levon Aronjan a katalán megnyitású partiban szabadgyalogjának köszönhetően jó esélyt kapott. A tíz évvel fiatalabb kínai olimpiai bajnok Ding Liren a végjátékban nem védekezett pontosan, reménytelen állásba került. Aronjan a győzelem küszöbén bizonytalanná vált, maga is időzavarba került, és többször is nyerést hagyott ki. Ding Liren csodával határos módon döntetlenre mentette a játszmát. Aronjan pályafutása során még nem tudott játszmát nyerni riválisával szemben, ötödször remiztek, de három vereség a számláján.
A Világkupa döntőjének állása:
Levon Aronjan (örmény, 2802) – Ding Liren (kínai, 2771) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)
(Levon Aronjan – Ding Liren döntetlen (Angol megnyitás, 35)
Ding Liren – Levon Aronjan döntetlen (Katalán megnyitás, 75)
Ding,Liren (2771) - Aronjan,L (2802)
Katalán megnyitás [E05]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Vxc4 Fc6 10.Fg5 a5 11.Hc3 Ha6
Levon Aronjan a 2015-ös londoni tornán Anish Giri és tavaly Zürichben Hikaru Nakamura ellen is a 11...Ba6 12.e3 Bb6 13.Ve2 Hbd7 14.Bfd1 változatban csatázott.
12.e3 Hb4 13.Bfd1 Hd7 14.Fxe7 Vxe7 15.e4 Bfd8 16.Bd2 Hb6 17.Ve2 Fe8 18.b3 c5 19.Ve3 Bac8 Figyelmet érdemelt a 19...c4 20.d5 Vc7 21.Hd4 Vc5 választás.] 20.Bc1 c4 21.d5
21...Vc5 22.Vxc5 Bxc5 23.dxe6 Bxd2 24.Hxd2 fxe6 25.Ff1 cxb3 26.Hxb3 Bc7 27.Hxa5 Hxa4 28.Ha2 Bxc1 29.Hxc1 Hc5 30.Hcb3 b6
31.Hxc5 bxa5 32.Fc4 a4 33.Kf1 a3 34.Hb3 Fa4 35.Hc1 Fc2 36.Ke2 Fxe4 37.Fxe6+ Kf8 38.Kd2 Ke7 39.Fb3
39...Hd5 40.He2 Kd6 41.f3 Fb1 42.Kc1 Fg6 43.Hd4 Hc7 44.He2 Kc5 45.Hf4 Ff5 46.g4 Fd7 47.g5?!
47...Hb5 48.Fg8 Ff5 49.Hh5 g6 50.Hg3 Fd3 51.Fxh7 Hd4 52.He4+ Kb4 53.Fg8 Hxf3 54.Hf6
54...Kc5
Ding Lirennek csak másodpercei voltak, a lépésenként kapott 30-30-ból élt. 54...Hxg5 55.Hd5+ Kc5 56.He3 Hf3 57.Hc2 Fxc2 58.Kxc2 Kb4 59.Ff7 g5 60.h3 után nincs sötétnek nyerése.
55.h3?! Kd4
Mi szólt 55...Hxg5 56.h4 He4 57.Hd5 (57.Hd7+ Kd4 58.Fa2 Hc3 59.Fb3 He2+) 57...Fc4 58.Ff7 g5 59.hxg5 Hxg5 60.He3 Hxf7 61.Hc2 a2 62.Kb2 He5 63.He1 Fe6 64.Ka1 Kd4 65.Hc2+ Kc3 66.Ha3 Hc6 változatban nyer sötét.
56.Fa2 Hxg5 57.h4 He4 58.Hd7
58…Hc5
Aronjan sem volt már időmilliomos. 58...Hc3 59.Fb3 He2+ 60.Kd2 Hg1 61.He5 Fe4 62.Hc4 Hf3+ 63.Kd1 Fd5 64.Hxa3 Fxb3+ 65.Ke2 Ke4 is győzelmet jelentett volna.
59.Hf6 Ke5
Az örmény nagymester esélye az 59...He4 60.Hg4 Hg3 61.Kd2 Hf5 62.Kc1 Hxh4 változatban még mindig bíztató volt.
60.Hd5 Ff5?!
61.He3 Hd3+ 62.Kc2 Hb4+ 63.Kb3 Hxa2 64.Kxa2 Ke4 65.Hc2! Kf4 66.Hd4 Kg4 67.Kxa3 Kxh4 68.Kb2 Kg3 69.Kc3 Kf2 70.Kd2 Fg4 71.Hc2 g5 72.He3 Fe2 73.Hd5 Fg4 74.Hf6 Ff5 75.Kd1 és döntetlen
Verőci Zsuzsa
Fotó: Anasztazia Karlovics