Antalyában november 25. és december 5. között rendezik meg a IX. csapat-világbajnokságot, tíz válogatott körmérkőzéses viadalát. Címvédőként az örmények játszanak, a rajtlistát az orosz együttes vezeti. A ma esti sorsoláson derül csak ki a végleges táblasorrend, de biztosra vehetjük, hogy az örményeknél Levon Aronjan, az oroszoknál Vlagyimir Kramnyik, az amerikainál Hikaru Nakamura lesz az éltáblás. A világbajnokság honlapja: http://wctc2013.tsf.org.tr.
A sakkolimpia mellett a csapat-világbajnokságot kíséri a legnagyobb érdeklődés, hiszen 10 csapat körmérkőzéses lebonyolításban vívja meg a csatáját. Antalyában öt éremesélyes együttessel számolhatunk, a rajtlistát vezető orosz válogatottnak elsősorban az örmény, az ukrán az amerikai és a kínai csapatokkal kell megküzdenie a remélt aranyéremért. Egyiptom ötöse is okozhat meglepetést, Afrika bajnokával szemben az éremesélyes gárdák a „gólarányukat” is szeretnék javítani.
A részvételre jogosult válogatottak:
Örményország (címvédő)
Oroszország, Ukrajna és Hollandia (az Isztambulban megrendezett olimpiáról)
Németország (a 2011-es Európa-bajnokság győztese)
Egyesült Államok (kontinensbajnok)
Kína (kontinensbajnok)
Egyiptom (kontinensbajnok)
Törökország (rendező ország)
Azerbajdzsán (a FIDE elnöki szabadkártyával játszik)
A háromszoros olimpiai bajnok címvédő örmény válogatott a legerősebb összeállításában szerepel a világranglistán második Levon Aronjannal az éltáblán. A viadal előtt az orosz válogatott szakvezetője, Jevgenyij Barejev meglehetősen kritikus hangot ütött meg. Elégedetlenségét fejezte ki, hogy a különböző csapatversenyeken hiába vezették a rajtlistát, csak a bursai vb-n tudott nyerni együttesük. Az Eb-n nem kis szerencsével csípték el a harmadik helyet. Az Eb-n botladozó együttesből Alekszandr Griscsuk játszik, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a világbajnokjelölt Szergej Karjakin is csatasorba áll.
Az ukránoknál Vaszilij Ivancsuk a „vezérevezős”, Ruszlan Ponomarjovot és Pavel Eljanovot azonban nélkülözik. Az amerikai válogatottban Hikaru Nakamura és Gata Kamsky az éltáblákon. Az isztambuli sakkolimpián ők fosztották meg Kramnyikékat a biztosnak látszó aanyéremtől. Meglepetésre a „szabadkártyás” azerieknél hiányzik Sahriyar Mamedgyarov és Tejmur Radzsabov. A kínai együttes Wang Hao nélkül szerepel. Tizenhét nagymester játszik a különböző csapatokban a + 2700 Élő-pontos elitből.
Az összeállítások:
Oroszország (2769): Vlagyimir Kramnyik 2793, Alekszandr Griscsuk 2785, Szergej Karjakin 2756, Nyikita Vityjugov 2741, Jan Nepomnjacsij 2721
Ukrajna (2718): Vaszilij Ivancsuk 2731, Alekszander Arescsenko 2720, Anton Korobov 2713, Alekszander Mojszejenko 2709, Jurij Krivorucsko 2701
Örményország (2715): Levon Aronjan 2801, Szergej Movszeszjan 2700, Vlagyimir Akopjan 2681, Gabriel Szargiszjan 2676, Tigran L. Petroszjan 2660
Egyesült Államok (2701): Hikaru Nakamura 2786, Gata Kamsky 2721, Alekszander Oniscsuk 2672, Varuzhan Akobian 2625, Ray Robson 2613
Kína (2700): Wang Yue 2725, Ding Liren 2711,Bu Xiangzhi 2683, Li Chao 2679, Yu Yangyi 2668
Hollandia (2680): Anish Giri 2732, Loek van Wely 2678, Szergej Tivjakov 2663, Erwin L’Ami 2648, Ivan Szokolov 2625
Németország (2644): Arkadij Naiditsch 2727, Georg Meier 2623, David Baramidze 2614, Igor Henkin 2612, Daniel Fridman 2600
Azerbajdzsán (2631): Eltaj Safarli 2653, Rauf Mamedov 2647, Nidjat Mamedov 2616, Gadir Guszejnov 2607, Vasif Durarbayli 2559
Törökország (2598): Alekszander Ipatov 2630, Dragan Solak 2618, Yilmaz Mustafa 2577, Baris Esen 2565, Emre Can 2519
Egyiptom (2514): Bassem Amin 2652, Samy Shoker 2500, Mohamed Ezat 2454, Khaled Abdel Razik 2450, Ibrahim Hasan Labib 2411
A kilenc fordulós, négytáblás körversenyen az olimpiai pontszámítást alkalmazzák, a győzelemért 2, a győzelemért 1 pont jár. A játékidő 90-90 perc az eső negyven lépésre, majd 30-30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve még lépésenként 30-30 másodperc extraidő. Egyenlő meccspont esetén a táblapontok döntenek, a harmadik kritérium az egymás elleni eredmény, végül az ún. berlini pontszámítás, a táblák súlyozott pontszáma. A megnyitót és a sorsolást november 25-én tartják meg, helyi idő szerint 19 órakor. November 26. és 30. között öt fordulóra kerül sor, majd a pihenőnap után december 2. és 5. között lesz a befejező négy játéknap. Az utolsó fordulót helyi idő szerint 10 órakor rendezik meg, a többi játéknapon 15 órakor kezdődnek a játszmák.
A csapat-világbajnokságok története
Az eddigi győztesek:
1985 Szovjetunió
1989 Szovjetunió
1993 Egyesült Államok
1997 Oroszország
2001 Ukrajna
2005 Oroszország
2010 Oroszország
2011 Örményország
1985-ben ezüstérmes volt csapatunk, négy év múlva negyedikek, 2001-ben és 2011-ben ötödikként végzett válogatottunk.
A világbajnokságok történetében Luzern, az 1982-es sakkolimpia városa négyszer volt házigazdája a 2011-ig négyévente megrendezésre került viadalnak. Az elsőt 1985-ben rendezték meg, akkor 10 csapat részvételével, hat táblán folytak a küzdelmek. Garri Kaszparov nélkül felálló szovjet válogatott győzött, három ponttal előzte meg a Portisch Lajos vezette együttesünket. Az aranyérmes szovjet csapatban Karpov, Juszupov, Vaganjan, Szokolov, Beljavszkij, Szmiszlov, Csernyin és Polugajevszkij szerepelt. Nálunk Portisch Lajos (5,5/9), Ribli Zoltán (6,5/9), Sax Gyula(6/8), Pintér József (6/9), Adorján András (2,5/4), Faragó Iván (3/6), Csom István (4,5/7) és Grószpéter Attila (05/2) volt tagja az ezüstérmes gárdának. Harmadik helyen az angolok hatosa végzett. A világbajnokság ötödik fordulójában sakkozóink visszavágtak a Szalonikiben, 1984-ben megrendezett olimpián a szovjet csapattól elszenvedett csúfos, a magyar sakkozás történetében példátlan 4-0-s vereségért. Öt döntetlen mellett Pintér József Beljavszkij elleni nyerésével biztosította a 3,5-2,5 arányú csapatgyőzelmet.
1989-ben ismét a szovjet válogatott győzött, öt(!) ponttal előzte meg az ezüstérmes jugoszláv csapatot. Ekkor már csak négy táblán folytak a csatározások, Karpov, Beljavszkij, Elveszt, Vaganjan, Ivancsuk (6,5 pontot szerzett a 7 partiból), Gurevics alkotta az aranyérmes együttest. Harmadikok ismét az angolok. Portisch Lajos és Ribli Zoltán nélkül felálló válogatottunknak nem volt esélye éremszerzésre. A negyedik helyen végzett csapatunk Sax Gyula (3/7), Adorján András (3/8), Grószpéter Attila (4/6), Horváth József (3,5/6), Lukács Péter (1,5/4), Tolnai Tibor (3,5/5) összeállításban szerepelt.
A következő két világbajnokságra nem kvalifikálta magát csapatunk.1993-ban komoly fiaskó érte a Vlagyimir Kramnyik vezette orosz válogatottat, csak harmadikok lettek. Az aranyérmes amerikai csapatban Kamsky, Yermolinszkij, Gulko, Kajdanov, Benjamin és Christiansen játszott. Az ezüstérmes ukránoknál Ivancsuk villogott az első táblán, 8 partijából 6 pontot gyűjtött. Egy évvel korábban a manilai olimpián tartalékként bemutatkozott és 9 játszmából 8,5 pontot szerzett Kramnyiknak nem ment a játék, csak 3 pontja lett 7 partiból.
1997-ben nagy csatában, fej-fej melletti szoros küzdelemben, félpontos előnnyel győzött az orosz csapat. Barejev, Szvidler, Halifman, Rublevszkij, Drejev, Zvjagincsev összeállításban vágott vissza a négy évvel korábbi kudarcért, a második helyen a címvédő amerikaiak végeztek, a bronzérmet az örmények szerezték meg.
Jerevánban ukrán győzelem született
Örményország fővárosa, Jereván volt a házigazdája 2001-ben az V. sakkcsapat-világbajnokságnak. Drámai küzdelemben, az utolsó fordulóban a nagy rangadót félpontos hátrányban kezdő Ukrajna négyese Ruszlan Ponomarjov győzelmével diadalmaskodott a címvédő orosz csapattal szemben, és lett világbajnok. Az ukrán együttes megőrizte veretlenségét, és a hajrában két riválisa elleni nyeréssel megérdemelten hódította el a büszke címet.
A váratlan fordulatok, előre nehezen megjósolható eredmények versenye ismét bizonyította, hogy a legjobbak is hibázhatnak, az Élő-pontszámok nem döntik el egy-egy játszma sorsát. A címvédő orosz válogatott a világbajnokság előtt többször is változtatott csapatösszeállításán, végül Alekszandr Morozevics és Jevgenyij Barejev nélküli orosz csapat sebezhetőnek bizonyult, és a három „K”, Garri Kaszparov, Vlagyimir Kramnyik és Anatolij Karpov sem játszott. Egy kilenc csapat részvételével megrendezett versenyen végzetes lehet egyetlen kisiklás is.
Balszerencsés volt tartalékos válogatottunk sorsolása. A címvédő orosz csapattal kezdett együttesünk, és 3-1-es vereséget szenvedett. Négy remivel 2-2 lett a németek elleni meccs, majd váratlan 2,5-1,5-ös vereség a kubai sakkozóktól. Üzbegisztánnal 2-2-re végzett csapatunk, majd az ukránok is minimális arányban legyőzték válogatottunkat. A szabadnapunk után hármas győzelmi széria következett. Irán ellen 3,5-0,5-re, Macedóniával szemben 2,5-1,5-re nyert együttesünk, majd az utolsó játéknapon az aranyéremre is pályázó örményeket 2,5-1,5-re győzték le.
A világbajnokság végeredménye:
1. Ukrajna 21,5 pont (Ivancsuk 3,5/6, Ponomarjov 5,5/7, Baklan 3/6, Ejngorn 4/5, Romanisin 3/5 Malahatko 2,5/3)
2. Oroszország 21 (Szvidler, Drejev, Griscsuk, Rublevszkij, Szakajev, Motiljev)
3. Örményország 20 (Akopjan, Vaganjan, Lputjan, Aszrian, Anasztazian, Minaszian),
4. Németország 18,5
5. Magyarország 16,5 (Lékó Péter 3/7, Gyimesi Zoltán 4,5/7, Ruck Róbert 4/7, Varga Zoltán 2,5/5, Ács Péter 2,5/6)
6. Üzbegisztán 15,5
7. Kuba 14,5
8. Macedónia 9,5
9. Irán 7
Az orosz válogatott Beer Shevában valamennyi ellenfelét legyőzte
Az izraeli Beer Shevában 2005-ben megrendezett vb-n az orosz válogatott valamennyi ellenfelét legyőzve lett első. Az aranyérem sorsa az utolsó fordulóban dőlt el. Négy éve az orosz csapat az ukránokkal szemben elvesztette a sorsdöntő meccset, Beer Shevában nem hibáztak. A kínaiak keze megremegett, a jóval esélyesebb, rutinosabb orosz nagymesterek sorban nyertek. Meglepő, hogy a világbajnok együttes öt mérkőzést is csak 2,5-1,5-re tudott megnyerni. A négy kulcsemberük – Szvidler, Griscsuk, Morozevics és Barejev – csak egyetlen partit vesztett, Drejev és Rublevszkij kis híján elrontotta örömüket.
A kínai válogatott ezüstérme óriási meglepetés, a játszmák menete nem mindig igazolta eredményességüket, de a hajráig megőrizték hidegvérüket. Az örmények jó indulás után kissé könnyen adták meg magukat, láthatóan csak a bronzérem megszerzésére koncentráltak. Ezt meglepő módon szinte gond nélkül érték el, ehhez a címvédő ukrán válogatott nyújtott hathatós támogatást, három meccset is vesztettek. Mélyen a várakozás alatt szerepelt az izraeli együttes, hazai pályán ötször is kikaptak.
A VI. csapat-világbajnokság végeredménye:
1. Oroszország 22 pont (Peter Szvidler 5/7, Alekszandr Griscsuk 4,5/7, Alekszej Drejev 1/3, Alekszandr Morozevics 5,5/7, Jevgenyij Barejev 5,5/7, Szergej Rublevszkij 0,5/2)
2. Kína férfi válogatott 21,5 (Bu Xiangzhi 5/8, Zhang Pengxiang 3,5/6, Ni Hua 5/8, Zhang Zhong 5/7, Zhou Jianchao 2/2, Liang Chong 1/1)
3. Örményország 18,5 (Aronjan 5/8, Akopjan 4/7, Aszrjan 4,5/7, Vaganjan 0,5/2, Lputjan 2/3, Anasztazian 2,5/5)
4. Ukrajna 17,5
5. Egyesült Államok 16,5
6. Izrael 14,5
7. Grúzia 13,5
8. Kuba 13
9. Kína női válogatott 7
Bursában az orosz válogatott megvédte elsőségét
A túlzsúfolt versenynaptár miatt a 2009-re tervezett vb-t 2010. január 5. és 13. között a törökországi Bursában rendezték meg. Meglepetésre az utolsó pillanatban visszalépett a négy évvel ezelőtti vb ezüstérmes kínai együttes, a beugró indiai gárda is jó nevekből állt, bár hiányzott világbajnokuk, Viswanathan Anand. Az első helyre rangsorolt orosz csapat 2005 és 2009 között csak a vb-n és a 2007-es krétai Eb-n tudta érvényesíteni a papírformát. 2006-ban és 2008-ban a sakkolimpiát az örmények nyerték, 2009-ben az Eb-n az azeri válogatott elhalászta az aranyérmet Morozevicsék orra elől.
A világbajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, a címvédő orosz válogatott végül a jól ismert taktikával nyert Izrael ellen 3-1-re, világossal győzelemre vezették partijaikat, míg sötéttel tartották az egyensúlyt. A görögök elleni botlás után többet nem hibáztak, riválisaik közül csak az örményekkel remiztek.
Nakamura és Oniscsuk vállukon vitték az amerikai csapatot, Kamsky nélkül is remek eredményt értek el. Az azeriek pedig tálcán kínálták a lehetőséget a Kína lemondása után meghívott indiai együttesnek a bronzérem megszerzésének lehetőségét. Az esélyt magabiztos győzelemmel használták ki.
Az újvidéki Európa-bajnokságon is érem nélkül maradt a kétszeres olimpiai bajnok örmény válogatott, Bursában sem sikerült a dobogós helyezés elérése. A rajtnál az azeriektől elszenvedett vereség után még visszakapaszkodtak, de a görögökkel szembeni vesztés már végzetes volt. A szabadkártyás görögök várakozás felett szerepeltek. A drezdai sakkolimpián ezüstérmes izraeli együttes öt meccset is elvesztett.
A világbajnokság végeredménye:
1.Oroszország (Alekszandr Griscsuk 4,5/7, Dmitrij Jakovenko 3,5/5, Alekszandr Morozevics 2/6, Jevgenyij Tomasevszkij 3,5/5, Vlagyimir Malahov 5/7, Nyikita Vitjugov 5,6/6) 15 meccspont, 24 pont
2. Egyesült Államok (Hikaru Nakamura 6/8, Alekszander Oniscsuk 6,5/9, Yuri Shulman 2,5/6, Akobian 4,5/7, Robert L Hess 1/2, Ray Robson 1/2) 13, 21,5
3. India (Krishnan Sasikiran 5,5/9, Pentala Harikrishna 4/8, Surya Ganguly 5/7, Geetha Gopal 3/5, Arun Prasad 2,5/5, B Adhiban 1/2) 13, 21
4. Azerbajdzsán (Vugar Gasimov 2,5/7, Tejmur Radzsabov 5/7, Gadir Guszejnov 1,5/4, Sahriyar Mamedgyarov 8/9, Rauf Mamedov 3/6, Nidjat Mamedov 2/4) 12, 22
5. Örményország (Levon Aronjan 6/9, Vlagyimir Akopjan 6/9, Gabriel Szargiszjan 3/6, Arman Pashikjan 3,5/6, Tigran L Petroszjan 2,5/6, Tigran Kotanjan) 12, 20,5
6. Görögország 8, 18
7. Izrael 7, 17
8. Brazília 4, 12,5
9. Egyiptom 3, 12
10. Törökország 3, 11,5
A világbajnokság tanulságaként megállapíthattuk, hogy még jobban kiegyenlítődtek az erőviszonyok, csak egészséges kockázatvállalással, nagy küzdőkedvvel lehetett játszmát nyerni. Meglepő, hogy a rangadók, az orosz, amerikai, azeri és örmény nagy négyes egymás elleni találkozói közül csak az orosz-örmény és az amerikai-azeri végződött döntetlennel.
Ningbóban az örmények veretlenül nyerték meg a VIII. csapat-világbajnokságot
Válogatottunk a Hanti-Manszijszk-i sakkolimpián elért negyedik helyezésével harcolta ki a részvételi jogot. 2001 óta először vehettünk ismét részt a rangos csapatversenyen, a körmérkőzéses lebonyolításnak köszönhetően nagymestereink a világ legjobbjaival mérkőzhettek meg. India elleni 2-2-vel rajtolt Lékó Péter vezette csapatunk, a második fordulóban az oroszoktól 3-1-re kikaptunk. A harmadik körben 2,5-1,5-ös nagyszerű győzelmet aratott az azeriekkel szemben. A negyedik játéknapon szenzációs siker született, Lékóék az ukránokat győzték le 2,5-1,5-re. Izrael 3,5-0,5-ös legyőzése már a mesterhármast jelentette! A hatodik fordulóban 2-2-öt ért az amerikai négyessel szemben. Balszerencsés vereség az örményektől 2,5-1,5-re, majd Egyiptomot 3-1-re verték.
A kínai kikötővárosban a csapat-világbajnokságok történetének legizgalmasabb utolsó fordulóját játszották. Válogatottunknak nagy esélye volt, ha a második helyen álló kínai csapattal szemben megnyeri a sorsdöntő csatát, akkor teljesülhet a titkon remélt bravúr, a dobogós helyezés.
A forduló előtti matematikai számítások alapján három válogatott lehetett volna még aranyérmes, öt csapat küzdhetett a dobogós helyezésekért. Az esélylatolgatásoknál egyszerűnek tűnt a képlet a címvédő oroszok számára, nyernie kell India ellen, és a többi meccs eredményének függvénye, hogy ez milyen színű érmet jelent számukra, vagy esetleg érem nélkül térhetnek haza. A kétszeres olimpiai bajnok örmény gárda 2-2-vel világbajnok, de vereségük akár kínai elsőséget is jelenthetett volna…
A meccsünkön jól alakultak a partik. Yu Yangyi nem elégedett meg a lépésismétléses remivel, Balogh Csaba állása reményteljes lett, vezetést szerzett. Az éltáblán Lékó Péter lépésismétléssel remizett, Almási Zoltán taktikai elnézéssel döntő anyagi hátrányba került. Polgár Juditnak nem volt ellenszere Li Chao vezérének és huszárjának összjátékával szemben.
Amire senki nem számított, az orosz csapat vereséget szenvedett Indiától, az ukránoké lett a bronzérem, és a címvédő, első helyre rangsorolt orosz együttes csak a negyedik helyen végzett. Az örmények négy remivel világbajnoki címet szereztek.
A világbajnokság végeredménye:
1.Örményország (Levon Aronjan 5/8, Szergej Movszeszjan 6/9, Vlagyimir Akopjan 6/9, Gabriel Szargiszjan 4,5/9, Robert Hovszeszjan 1/1) 14 meccspont, 22,5 pont
2. Kína (Wang Hao 6/9, Wang Yue 7/9, Li Chao 5/8, Ding Liren 2,5/4, Yu Yangyi 2/6) 13, 22,5
3. Ukrajna (Vaszilij Ivancsuk 5/9, Pavel Eljanov 3/7, Zahar Efimenko 4/8, Alekszander Mojszejenko 6/8, Alekszander Arescsenko 1,5/4) 12, 19,5
4. Oroszország (Szergej Karjakin 2/6, Alekszandr Griscsuk 5,5/8, Jan Nepomnjacsij 6/9, Peter Szvidler 3,5/7, Nyikita Vitjugov 4/6) 10, 21
5. Magyarország (Lékó Péter 5,5/9, Almási Zoltán 3,5/9, Polgár Judit 5/9, Balogh Csaba 5/8, Erdős Viktor 0,5/1) 10, 19,5
6. Egyesült Államok 10, 18,5
7. Azerbajdzsán 9, 19
8. India 7, 17
9. Izrael 5, 13
10. Egyiptom 0, 9
Verőci Zsuzsa