Moszkvában, a Tretyjakov Képtárban zajló világbajnoki döntő nyolcadik játszmájában a címvédő Viswanathan Anand 17 lépéses villámgyőzelmet aratott, kiegyenlített. A partiban a kihívó Borisz Gelfand tért el a párharc harmadik partijában látott változattól, a bonyodalmakban azonban „villámkezű” Vishy pontosabban számolt. Az izraeli nagymester a 14. lépésben követett el fatális hibát, vezére bajba került. Anand a világbajnoki döntők történetének leggyorsabb győzelmét érte el. A 12 játszmásra tervezett döntő kilencedik partiját szerdán játsszák, Gelfand lesz a világos.
Nem várt, hihetetlen fordulat a moszkvai világbajnoki döntőn. A hetedik partit oly jól játszó és megérdemelt győzelmet arató Borisz Gelfand 17 lépésben vesztette el a nyolcadik játszmát. Nem tudott megbirkózni a győzelem okozta örömmel, hogy 19 év után sikerült nyernie Viswanathan Anand ellen? A világbajnok gyorsan feledni tudta a kudarcot és csak a visszavágásra koncentrált?
A nyolcadik összecsapás előtti kézfogás keveset árult el a nagymesterek lelki állapotáról, mindketten feszültnek tűntek. Gelfand meglepetéssel próbált szolgálni a nyitásban, de Anand ezúttal magabiztosabb volt, gyorsabban is játszott. A tervezett Grünfeld védelem helyett a királyindiai védelem egyik ritkább változata került megjátszásra. Az izraeli sakkozó 7…Hh5 lépésével királyszárnyi akcióban reménykedett, de az indiai világbajnok a bonyodalmakban bizonyította, hogy az ő igazi erőssége, amikor pillanatok alatt átlátja a táblát, jól és pontosan számol, a látszatfenyegetések nem ijesztik meg.
Gelfand a 14…Vf6-tal súlyos hibát követett el, a világos bástya leütésével döntő anyagi hátrányba került, a 17. lépést követően kapitulált. Anand a világbajnoki döntők történetének leggyorsabb győzelmét aratta, lélektani előnnyel várhatja a párharc szerdai, kilencedik partiját.
Gelfand feladásként megállította a sakkórát
6-6 esetén május 30-án rájátszás következne, négyjátszmás rapid párharc, 25-25 perc és 10-10 másodperc lépésenként. Ha ez sem döntene, akkor 2 villámpartira kerülne sor, 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként. Szükség szerint öt ilyen meccsre kerülhet sor. Összesítésben 13-13 esetén a „hirtelen halál” játszma döntene, ahol világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak remifórja. A 61. lépéstől 3-3 másodpercet kapnának a sakkozók.
A világbajnoki döntő 8. játszmájának eredménye:
Viswanathan Anand (indiai, 2791) - Borisz Gelfand (izraeli, 2727) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 17)
A világbajnoki döntő állása:
Viswanathan Anand – Borisz Gelfand 4 – 4
(Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 24)
Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 25)
Viswanathan Anand– Borisz Gelfand döntetlen (Grünfeld védelem, 37)
Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 34))
Viswanathan Anand – Borisz Gelfand döntetlen (Szicíliai védelem, 27)
Borisz Gelfand – Viswanathan Anand döntetlen (Félszláv védelem, 29)
Borisz Gelfand – Viswanathan Anand 1 – 0 (Félszláv védelem, 38)
Viswanathan Anand – Borisz Gelfand 1 – 0 (Királyindiai védelem, 17)
Anand,V (2791) - Gelfand,B (2727)
Királyindiai védelem [E60]
1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 c5
Borisz Gelfand tért el a párharc harmadik játszmájában látott 3...d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb6 6.Hc3 Fg7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 e5 9.d5 c6 folytatástól. Úgy érezte, hogy a világbajnoknak és stábjának elegendő ideje volt, hogy világos számára előnyt biztosító változatot kidolgozzon?
4.d5 d6
Vezetésének birtokában a kihívó a Volga-Benkő-cselre nem vállalkozott 4...b5-tel.
5.e4 Fg7 6.He2 0-0 7.Hec3
7...Hh5
Az adatbázisban nincs ez a lépés, újítás. 7...e6 lépés volt a leggyakoribb, meglepő módon sok parti végződött döntéssel.
8.Fg5 Ff6 9.Fxf6 exf6 10.Vd2
10...f5!?
Nyíltsisakos küzdelem, ami Vishy stílusának jobban megfelel. A 10...Hd7 11.Ha3 f5 12.exf5 He5 13.0-0-0 Fxf5 14.Fe2 Fd7 15.g4 folytatásban világos jobban áll.
11.exf5 Fxf5
12.g4 Be8+?!
Gelfand a fonalas változat számolása közepette hibázott. 12…Vh4+ 13.Kd1 Fxb1 14.Bxb1 Hg7 15.Kc2 Hd7 16.Ve1 Vxe1 17.Bxe1 világosnak kis előnyt adott volna.
13.Kd1 Fxb1 14.Bxb1
14...Vf6??
Fatális hiba, gyorsan megpecsételte sötét sorsát. 14...Hf6 15.Kc2 Hbd7 16.Fe2 után világos előnyéhez kétség sem férhet. A partit angolul kommentáló Lékó Péter és még sokan mások a kihívó Gelfandhoz hasonlóan elnézték Vishy 17. lépését.
15.gxh5 Vxf3+ 16.Kc2 Vxh1
17.Vf2! és sötét feladta. Vezére csak a 17…Hc6 (17…Ha6 18.Fd3 Hb4+ 19.Kd2 Hxd3 20.Kxd3) 18.dxc6 Vxc6 változatban menekülhetne meg az elfogástól, de állása oly reménytelen, hogy Gelfand nem folytatta a küzdelmet.
Verőci Zsuzsa