A FIDE és a chess.com szervezésében zajló Nemzetek Kupája harmadik játéknapján a kínai válogatott kettős győzelemmel megerősítette vezető helyét. Az ötödik fordulóban az amerikai csapat elleni rangadót 2,5 – 1,5-re nyerte meg, majd a Rest of the World együttesét 3,5 – 0,5-re győzte le. Sikeres napot zárt Európa csapata is, először a „Világválogatott” ellen nyertek, majd az orosz gárdára mértek vereséget. Két meccspont a hátrányuk az élen álló kínai válogatottal szemben, a két együttes a hetedik fordulóban csatázikk másodszor.
A csütörtöki játéknapon először az első kör utolsó fordulóját játszották le. Az érdeklődés középpontjában a holtversenyes második USA és a kétpontos előnnyel élen álló Kína találkozója állt. Alig kezdődtek meg a küzdelmek, amikor az India-Oroszország mérkőzés éltábláján üt perc alatt véget ért Viswanathan Annad és Jan Nepomnjacsij játszmája. Az ötszörös világbajnok 17 lépésben győzte le az orosz nagymestert.
Húztak, mint a villám, a Grünfeld védelemben peregtek a lépések, amikor Nepomnjacsij 14…d4 lépése után jött a sokkoló 15.f5!-tel az azonnali nyerést adó tisztáldozat, két lépés és a torna doyenje vezetéshez juttatta csapatát.
De térjünk vissza az olimpiai bajnokok derbijéhez. Hikaru Nakamura és Ding Liren szicíliai védelmű partija gyors egyszerűsítéssel lett döntetlen. Wang Hao világossal egyre rosszabbul állt Fabiano Caruana ellen, oly passzív futója okozta leginkább búját-baját, Caruana gond nélkül győzött. Az amerikaiak arra aligha számítottak, hogy Leinier Dominguez Perez világossal vereséget szenved, a legmeglepőbb az volt, hogy miután Yu Yangyi kihagyta a nyerést, az amerikai nagymester akkor adta fel a játszmát, amikor remire menthette volna. A női táblán az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan simán győzött.
Jan Nepomnjacsij sokkoló veresége után az orosz csapat közel állt a mérkőzés elvesztéséhez. Szergej Karjakin nem bírt Baskaran Adhibannal, a női táblán is döntetlen született. Vladiszlav Artyemijev elrontotta oly sokat ígérő állását, amikor óriási segítséget kapott Pentala Harikrishnától, az indiai nagymester elnézte a bástyáját.
A rajtnál gyengélkedő, hat nemzet sakkozóiból álló Európa együttese sorozatban harmadik meccsét is megnyerte. Az éltáblán Maxime Vachier-Lagrave kedvező esélyt szalasztott el Tejmur Radzsabovval szemben. Nana Dzagnidze hozta a „kötelező” pontot, de nem kis meglepetésre az egyiptomi Bassem Amin legyőzte Anish Girit, így döntetlenre állt a meccs, amikor Levon Aronjan és Alireza Firouzja összecsapása már a bástyavégjátéknál tartott. Másodpercek alatt kellett meghozni a döntéseket, a háromszoros örmény olimpiai bajnok a nyerést hajszolta, 16 esztendős ellenfele a remihez vezető utat kereste. Mindketten követtek el hibákat, utoljára Firouzja bakizott, Aronjan mesterhármast ért el a nagy csatában kivívott győzelmével, csapata pedig a második helyen zárta a félidőt.
Az 5. forduló eredményei:
India – Oroszország 2 - 2
Viswanathan Anand (2751) - Jan Nepomnjacsij (2778) 1 – 0 (17 lépés)
Pentala Harikrishna (2690) - Vladiszlav Artyemijev (2769) 0 - 1
Baskaran Adhiban (2624) - Szergej Karjakin (2709) döntetlen
Dronavalli Harika (2450) - Olga Girja (2471) döntetlen
Egyesült Államok – Kína 1,5 – 2,5
Hikaru Nakamura (2829) - Ding Liren (2836) döntetlen
Fabiano Caruana (2773) - Wang Hao (2750) 1 - 0
Leinier Dominguez Perez (2786) - Yu Yangyi (2738) 0 - 1
Irina Krush (239) - Hou Ji-fan (2621) 0 - 1
Rest of the World – Európa 1,5 – 2,5
Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2758) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2860) döntetlen
Alireza Firouzja (FIDE, 2703) - Levon Aronjan (örmény, 2778) 0 - 1
Bassen Amin (egyiptomi, 2608) - Anish Giri (holland, 2731) 1 - 0
Dinara Szaduakasszova (kazah, 2412) - Nana Dzagnidze (grúz, 2447) 0 - 1
Kis szünet után a hatodik fordulóval megkezdődött a viadal második félideje. Oroszország és Európa mérkőzése az első körben 2-2-vel fejeződött be, két döntetlen mellett Vladiszlav Artyemijev legyőzte Levon Aronjant, míg Jan Krzysztof Duda vereséget mért Dmitrij Andrejkinre. Az orosz csapatban ismét Szergej Karjakin kapott bizalmat, a lengyelek legjobbjával, Dudával nézett farkasszemet.
Óvatos küzdelemben született három döntetlen után a tekintetek Jan Nepomnjacsij és Maxime Vachier-Lagrave csatáját figyelték. MVL öt döntetlennel ült a sakkasztalhoz, míg Nepomnjacsij számláján egy nyerés és egy döntetlen mellett három vereség is volt. A jekatyerinburgi világbajnok-jelölti döntő félidejében holtversenyben állnak az élen, mindketten rosszul rapidoztak a „Magnus Carlsen Invitational” meghívásos tornán.
A Caro-Kann védelmű partiban érdekes küzdelem bontakozott ki, ellenkező oldalra sáncoltak, a francia sakkozó választotta a hosszúsáncot. MVL a 25. lépésben tisztet áldozott, akciója nem ért volna célt, ha Nepomnjacsij királya időben menekülése gondolt volna, ehelyett bajba került. Vachier-Lagrave vezért nyertb két bástya ellenében, a szabadgyalogok győzelmét ígérték, amikor pontatlan lépésekkel megengedte, hogy ellenfele két bástyája kedvező védőállást vegyen fel. Nepomnjacsij a játszma jelentős részében időzavarban küszködött, remiesélyét nem tudta kihasználni, MVL vezérével nyert a bástya ellenében, s ez a sikert jelentette Garri Kaszparov irányította együttes számára.
Kína „kiütéses” győzelemmel erősítette meg vezető pozícióját, magabiztos játékkal sorban nyerték meg játszmáikat.
India nem tudta megismételni pontrablását az USA négyesével szemben. Wesley So új megnyitási ötlettel lepte meg Baskaran Adhibant, aki fölösleges gyalogáldozatot hozott. So védte a látszatfenyegetéseket, majd az ellentámadása átütött.
Magszakadt Fabiano Caruana nyerőszériája, Santosh Gujrathi Vidit kedvezőbben is állt a középjátékban, a remivel három vereség után elégedett lehetett.
Humpy Koneru addig ügyetlenkedett, hogy vesztőgyanús bástyavégjátékba navigálta magát Irina Krush ellen, szerencséjére ellenfele a jó folytatást nem látta.
Az éltáblán Hikaru Nakamura és Viswanathan Anand óriási küzdelme zajlott. Anand előszeretettel játssza a vezércsel jól ismert változatát, amelyet már Ding Lirennel szemben is bevetett. Sötét bízik abban, hogy gyalogszerkezeti gyengeslgei védhetőek. A játszmában Nakamura hibájának köszönhetően többet ért el, 22…f4! lépése után világos állása körül viharfelhők gyülekeztek. Anand két tisztet nyert bástyáért, Nakamura pozíciója menthetetlennek tűnt, kevesebb ideje is volt, de Vishy kihagyta a nyerési esélyt, az amerikaiak megnyerték a mérkőzést.
A 6. forduló eredményei:
Oroszország - Európa 1,5 – 2,5
Jan Nepomnjacsij (2778) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2860) 0 - 1
Vladiszlav Artyemijev (2769) – Levon Aronjan (örmény, 2778) döntetlen
Szergej Karjakin (2709) - Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2774) döntetlen
Alekszandra Gorjacskina (2502) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2533) döntetlen
Rest of the World - Kína 0,5 – 3,5
Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2758) - Ding Liren (2836) 0 - 1
Alireza Firouzja (FIDE, 2703) – Wei Yi (2752) 0 - 1
Bassen Amin (egyiptomi, 2608) – Yu Yangyi (2738) döntetlen
Marija Muzicsuk (ukrán, 2506) – Ju Wenjun (2610) 0 - 1
Egyesült Államok - India 2,5 – 1,5
Hikaru Nakamura (2829) - Viswanathan Anand (2751) döntetlen
Fabiano Caruana (2773) – Santosh Gujrathi Vidit (2636) döntetlen
Wesley So (2741) - Baskaran Adhiban (2624) 1 - 0
Irina Krush (2392) – Humpy Koneru (2483) döntetlen
H. |
Csapat |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
MP |
BP |
1 |
Kína |
3 |
2½ |
2 |
2½ |
6½ |
11 |
16½ |
|
2 |
Európa |
1 |
3 |
4½ |
2½ |
2½ |
9 |
13½ |
|
3 |
USA |
1½ |
1 |
3 |
4½ |
2½ |
7 |
12½ |
|
4 |
Oroszország |
2 |
3½ |
1 |
2 |
3 |
5 |
11½ |
|
5 |
India |
1½ |
1½ |
3½ |
2 |
1½ |
2 |
10 |
|
6 |
Rest of the World |
1½ |
1½ |
1½ |
1 |
2½ |
2 |
8 |
H. |
Csapat |
+ |
= |
- |
Meccspont |
Pont |
1 |
Kína |
5 |
1 |
0 |
11 |
16.5 |
2 |
Európa |
4 |
1 |
1 |
9 |
13.5 |
3 |
USA |
3 |
1 |
2 |
7 |
12.5 |
4 |
Oroszország |
1 |
3 |
2 |
5 |
11.5 |
5 |
India |
0 |
2 |
4 |
2 |
10 |
6 |
Rest of the World |
1 |
0 |
5 |
2 |
8 |
A pénteki játéknap programja:
A 7. forduló párosítása:
Egyesült Államok – Oroszország
India - Rest of the World
Kína - Európa
A 8. forduló párosítása:
Oroszország - Kína
Európa - India
Rest of the World - Egyesült Államok
Verőci Zsuzsa