Pekingben, a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékának „vakversenyén” remek magyar siker született. Almási Zoltán több győzelmének köszönhetően megnyerte a tornát. A francia Maxime Vachier-Lagrave és az azeri Vugar Gasimov is 5-5 pontot gyűjtött, de csak három-három nyerést könyvelhettek el. A viadalon a nagymestereknek 20-20 perc gondolkodási idejük volt és 20-20 másodperc lépésenként. A nők versenyében a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan diadalmaskodott, az öt fordulón keresztül vezető litván Viktorija Cmilyte elvesztette utolsó két partiját, ezüstérmes lett. A bronzérmet az orosz exvilágbajnoknő Alekszandr Kosztenjuk vehette át. A férfiak versenyében 61 ezer dollárt osztottak szét az első nyolc helyezett között, Almási osztotta az első díjat holtversenyes társaival, 10 ezer dollárt nyert. A nőknél 44 ezer dollár volt a díjalap, Hou Ji-fan 9 ezret kasszírozott.
A Világjátékok utolsó játéknapján két fordulóra került sor. A megszokottnál is többet hibáztak már a sakkozók. Almási első partiját sötéttel elremizte az éllovas francia Maxime Vachier-Lagrave ellen. Maxime tisztáldozattal örökös sakkot kényszerített ki. Szerencsés volt az azeri Vugar Gasimov. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk talán elfelejtkezett arról, hogy ma két órával korábban kezdődött a játék, elkésett, játék nélkül vesztett.
Az utolsó forduló sem nélkülözte a fordulatokat. Almási Zoltán ismét sötéttel játszott és az amerikai Gata Kamskyval csatázott. A spanyol megnyitás berlini változatában számos taktikai motívum tarkította a küzdelmet, majd a viharok után bástyavégjáték alakult ki, ahol Kamskynak gyalogelőnye volt, de kevesebb ideje. A világbajnokjelölt megoldotta a problémát, bástyáját ütésbe tette, s ez nyolcszoros bajnokunk elsőségét jelentette. A két nagy rivális, Vugar Gasimov és Maxime Vachier-Lagrave megosztozott a ponton, a francia nagymester a villámverseny aranyérme után ezüstérmet vehetett át.
A 6. forduló eredményei:
Maxime Vachier-Lagrave (4) – Almási Zoltán (3,5) döntetlen
Vaszilij Ivancsuk (3) – Vugar Gasimov (3,5) - +
Sahriyar Mamedgyarov (3) – Wang Hao (3) 0 – 1
Alekszandr Griscsuk (2,5) – Le Quang Liem (2,5) 1 – 0
Leinier Dominguez Perez (2) – Ruszlan Ponomarjov (2,5) döntetlen
Wang Yue (2) – Peter Heine Nielsen (2,5) 1 – 0
Anish Giri (2) – Gata Kamsky (2) 0 – 1
Szergej Karjakin (1,5) – Francisco Vallejo Pons (0,5) 1 - 0
Az utolsó forduló eredményei:
Vugar Gasimov (4,5) – Maxime Vachier-Lagrave (4,5) döntetlen
Wang Hao (4) – Alekszanszandr Griscsuk (3,5) 0 – 1
Gata Kamsky (3) – Almási Zoltán (4) 0 – 1
Vaszilij Ivancsuk (3) – Wang Yue (3) döntetlen
Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 3) – Sahriyar Mamedgyarov (3)
Leinier Dominguez Perez (2,5) – Szergej Karjakin (2,5) döntetlen
Le Quang Liem (2,5) – Anish Giri (2) 0 – 1
Peter Heine Nielsen (2,5) – Francisco Vallejo Pons (0,5) döntetlen
A verseny végeredménye:
1.Almási Zoltán (magyar, 2707) 5 pont
2. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2710) 5
3. Vugar Gasimov (azeri, 2757) 5
4. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752) 4,5
5. Wang Hao (kínai, 2736) 4
6. Wang Yue (kínai, 2697) 3,5
7. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2733) 3,5
8. Vaszilij Ivaqncsuk (ukrán, 2775) 3,5
9. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723) 3,5
10-14. Anish Giri (holland, 2714) Gata Kamsky (amerikai, 2732), Szergej Karjakin (orosz, 2763), Peter Heine Nielsen (dán, 2693) és Leinier Dominguez Perez (kubai, 2712) 3
15. Le Quang Liem (vietnami, 2714) 2,5
16. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705) 1
Hazai pályán megszületett a harmadik kínai aranyérem is. Wang Hao megnyerte a férfiak rapidtornáját, a világbajnoknő Hou Ji-fan duplázni tudott. A villámversenyen aratott fölényes elsősége után a „vakversenyen” is a legjobbnak bizonyult. Az első fordulóban kikapott a litván Viktorija Cmilytétől, de következő hat játszmájából 5,5 pontot gyűjtött. Az éllovas Cmilyte az utolsó játéknapon mindkét játszmáját elvesztette, de így is ezüstérmes lett. Gyengébb kezdés után jól hajrázott az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk, bronzérmet vehetett át. Ő is két érmet nyert, a rapidtornán diadalmaskodott.
A 6. forduló eredményei:
Viktorija Cmilyte (4,5) – Alekszandra Kosztenjuk (3) 0 – 1
Hou Ji-fan (4) – Ju Wenjun (3) 1 – 0
Katyerina Lahno (3) – Antoaneta Sztefanova (2,5) 1 - 0
Dronavalli Harika (2,5) – Nana Dzagnidze (2,5) 0 – 1
Elina Danieljan (2,5) – Elisabeth Paehtz (2,5) 0 – 1
Yelena Dembo (2,5) – Anna Muzicsuk (1,5) 1 – 0
Anna Zatonskih (2) – Monika Socko (2) 1 – 0
Pia Cramling (1) – Almira Szkripcsenko (1) 1 - 0
Az utolsó forduló eredményei:
Alekszandra Kosztenjuk (4) – Hou Ji-fan (5) döntetlen
Nana Dzagnidze (3,5) – Viktorija Cmilyte (4,5) 1 – 0
Elisabeth Paehtz (3,5) – Katyerina Lahno (4) 1 – 0
Ju Wenjun (3) – Yelena Dembo (3,5) 0 – 1
Antoaneta Sztefanova (2,5) – Anna Zatonskih (3) 0 – 1
Monika Socko (2) – Dronavalli Harika (2,5) 0 – 1
Almira Szkripcsenko (1) – Elina Danieljan (2,5) 0 – 1
Anna Muzicsuk (1,5) – Pia Cramling (2) 1 - 0
A verseny végeredménye:
1.Hou Ji-fan (kínai, 2578) 5,5 pont
2. Viktorija Cmilyte (litván, 2503) 4,5
3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2439) 4,5
4. Nana Dzagnidze (grúz, 2516) 4,5
5. Yelena Dembo (görög, 2468) 4,5
6. Elisabeth Paehtz (német, 2457) 4,5
7. Anna Zatonskih (amerikai, 2506) 4
8. Katyerina Lahno (ukrán, 2549) 4
9-10. Elina Danieljan (örmény, 2497) és Dronavalli Harika (indiai, 2512) 3,5
11. Ju Wenjun (kínai, 2543) 3
12-13. Anna Muzicsuk (szlovén, 2562) és Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531) 2,5
14-15. Monika Socko (lengyel, 2479) és Pia Cramling (svéd, 2495) 2
16. Almira Szkripcsenko (francia, 2468) 1
Verőci Zsuzsa