A Hetényi Géza emlékverseny harmadik fordulójában az éllovas Aczél Gergely nyerőesélyes állását döntetlenre rontotta Gledura Benjáminnal szemben. Félpontos előnnyel vezet a második győzelmét megszerző Berkes Ferenc és első nyerését elérő Bánusz Tamás és Márkus Róbert előtt.
A kettős győzelemmel rajtoló Aczél Gergely a harmadik játéknapon legfiatalabb nagymesterünkkel, Gledura Benjáminnal csatázott. A királyindiai védelem egyik ritkán látható változatában Aczél a nyitásban előnyt ért el, a középjátékban biztos kézzel keresztezte 18 éves sakkozónk ellenjátékra törekvő kísérleteit.
A végjátékban összekötött szabadgyalogjai győzelmet ígértek, de egy elhibázott cserét követően Benjámin kiharcolta a döntetlent.
Könnyű győzelmet aratott olimpikonunk, Berkes Ferenc. Az angol megnyitású játszmában Medvegy Zoltán ellen erélyes gyaloglépésekkel került jelentős fölénybe, 26 lépést követően már fogadhatta ellenfele gratulációját.
Elszenvedte első vereséget ezüstérmes olimpikonunk, Ruck Róbert is. Bánusz Tamás gyalogcentruma, haderejének aktivitása ellen nem volt védelme, gyalogszerkezeti gyengeségei döntőnek bizonyultak.
A szerb rangadó Márkus Róbert győzelmével ért véget. Aleksandar Indjic nem éppen a klasszikus sakkiskola híve, ezúttal is vitatható lépésekkel hozott létre gyengeségeket saját állásában, a büntetés nem is maradt el.
A rajtlistán második francia Christian Bauer már hátrányosabban állt, amikor a román Vaja Leventével békét kötött.
A 3. forduló eredményei:
Aczél Gergely (magyar, 2549) – Gledura Benjámin (magyar, 2613) döntetlen (Királyindiai védelem, 60)
Christian Bauer (francia, 2649) – Vajda Levente (román, 2579) döntetlen (Spanyol megnyitás, 37)
Medvegy Zoltán (magyar, 2539) – Berkes Ferenc (magyar, 2658) 0 – 1 (Angol megnyitás, 26)
Bánusz Tamás (magyar, 2629) – Ruck Róbert (magyar, 2529) 1 – 0 (Angol megnyitás, 42)
Márkus Róbert (szerb, 2617) – Aleksandar Indjic (szerb, 2611) 1 – 0 (Elfogadott vezércsel, 55)
A verseny állása:
H. |
Név |
Élő |
FED |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
Pont |
TB1 |
|
1 |
IM |
Aczél Gergely |
2549 |
HUN |
* |
1 |
½ |
1 |
2,5 |
3,75 |
||||||
2 |
GM |
Berkes Ferenc |
2658 |
HUN |
0 |
* |
1 |
1 |
2,0 |
2,50 |
||||||
3 |
GM |
Bánusz Tamás |
2629 |
HUN |
* |
½ |
1 |
½ |
2,0 |
2,25 |
||||||
GM |
Márkus Róbert |
2617 |
SRB |
½ |
* |
½ |
1 |
2,0 |
2,25 |
|||||||
5 |
GM |
Gledura Benjámin |
2613 |
HUN |
½ |
½ |
* |
½ |
1,5 |
2,75 |
||||||
6 |
GM |
Medvegy Zoltán |
2539 |
HUN |
0 |
* |
½ |
1 |
1,5 |
1,00 |
||||||
7 |
GM |
Levente Vajda |
2579 |
ROU |
0 |
½ |
* |
½ |
1,0 |
1,25 |
||||||
GM |
Ruck Róbert |
2529 |
HUN |
0 |
½ |
* |
½ |
1,0 |
1,25 |
|||||||
9 |
GM |
Christian Bauer |
2647 |
FRA |
0 |
½ |
½ |
* |
1,0 |
1,00 |
||||||
10 |
GM |
Aleksandar Indjic |
2611 |
SRB |
½ |
0 |
0 |
* |
0,5 |
1,00 |
A 4. forduló párosítása:
Gledura Benjámin – Aleksandar Indjic
Ruck Róbert – Márkus Róbert
Berkes Ferenc – Bánusz Tamás
Vajda Levente – Medvegy Zoltán
Aczél Gergely – Christian Bauer
Medvegy,Z (2539) - Berkes,F (2658)
Angol megnyitás [A28]
1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 Hc6 4.e3 d6 5.d4 Fd7 6.Fe2 g6 7.Vb3 Fg7 8.0-0 Bb8 9.Va3
Számításba jött a 9.dxe5 dxe5 10.Bd1 0-0 11.e4 változat.
9...exd4 10.exd4 a6 11.Bd1 0-0 12.d5 He7 13.h3 Be8 14.Ff4
14...b5! 15.b4 a5 16.Fg5 c5
Berkes Ferenc három erélyes gyaloglépéssel jelentős előnyt szerzett.
17.Hxb5?
Medvegy Zoltán könnyen megadta magát, de a 17.dxc6 Hxc6 18.Hd4 Hxd4 19.Bxd4 h6 20.Fe3 He4 folytatás is remekül mutatja világos állásának gyengeségeit.
17...axb4 18.Vc1 Fxb5 19.cxb5 He4 20.Vf4 Hxg5 21.Hxg5
21...Hf5 22.Fd3 Fh6 23.Fxf5 Fxg5 24.Vg3 Fh4 25.Vg4 h5 26.Vf4 Vf6 és világos feladta
Bánusz,T (2629) - Ruck,R (2529)
Angol megnyitás [A29]
1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.Hf3 Hc6 4.g3 Fb4 5.Fg2 0-0 6.0-0 e4 7.Hg5 Fxc3 8.bxc3 Be8 9.f3 exf3
A St. Louis-i 5. Sinquefield Cup viadalon Levon Aronjan a[9...e3 10.d3 d5 11.Va4 (11.Vb3) 11...h6 12.cxd5 Hxd5 13.He4 f5 14.Hc5 f4 változatban nyert Hikaru Nakamura ellen. Az amerikai nagymester kevésbé érezte az állásban rejlő lehetőségeket.
10.Hxf3 Ve7 11.e3 d5
Az elmélet a 11...d6 és a 11...He5 lépéseket kedveli jobban.
12.cxd5 Hxd5 13.Vb3 Hb6 14.Fa3 Fe6 15.Fxe7 Fxb3 16.axb3 Bxe7
17.He1 Hd8 18.Hc2 a6 19.d4 Bc8 20.Bad1 Hd7 21.b4 Hb6
22.e4 Hc4 23.e5 c6 24.Bf2 b5 25.Ba1 Ba7 26.He1 Bca8 27.Bfa2 Hb6 28.Hd3
Bánusz Tamás egyre nagyobb előnybe került. Világos gyalogcentruma, haderejének aktivitása, a sötét gyalogszerkezet gyengeségei előrevetítették a játszma végkimenetelét.
28...Ha4 29.Ba3 Kf8 30.Ff3 Ke7 31.Kf2 a5
32.bxa5 Bxa5 33.Hc5 f6 34.exf6+ Kxf6 35.c4 B8a7 36.Fe2 Hb7 37.Hb3 b4 38.B3a2 B5a6
39.c5 Haxc5 40.Bxa6 Bxa6 41.Bxa6 Hxa6 42.Fxa6 és sötét feladta
Verőci Zsuzsa