Help Sales ÁSZF

Abu Dhabiban a svéd Grandelius mesternégyessel vezet

Címkék: Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál

Abu Dhabiban, a Masters nyílt versenyen két fordulót játszottak le. Nagymestereink a délelőtti körben négy pontot szereztek, Almási Zoltán, Prohászka Péter és Horváth Ádám győzött, Rapport Richárd és Papp Gábor döntetlennel zárt, Czebe Attila vesztett. A délutáni negyedik fordulóban az egyetlen győzelmet Rapport Richárd szerezte meg, Prohászka, Horváth és Czebe remizett, Almási második vereségét szenvedte el, Papp először vesztett. A svéd Nils Grandelius vezet mesternégyessel, öten követik félpontos hátránnyal.

Sokan nem kedvelik a résztvevők közül a nyílt versenyeken a kettős fordulókat, a svéd Nils Grandeliust a legkevésbé zavarta a lebonyolítás, a rajtlistán csak a 12. helyen jegyzett nagymester mesternégyessel vezet. Sakkozóink kevésbé állták a sarat, a 12 játszmájukból délelőtt még 4 pontot gyűjtöttek, délután azonban már csak 3 pontot szereztek. A rajtlistát immár a lett Igor Kovalenko távolmaradásával vezető Almási Zoltán második vereségét szenvedte el, a román Vladiszlav Nevednichy győzte le.

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Eredm.

Pont

Név

Élő

R.

1

27

GM

 Salem A. R. Saleh

2595

2

1 - 0

2

GM

Jurij Krivorucsko

2697

3

2

28

GM

Hovhannes Gabuzjan

2593

2

0 - 1

2

GM

 Baadur Dzsobava

2664

5

3

12

GM

Nils Grandelius

2628

2

1 - 0

2

GM

 Chanda Sandipan

2585

30

4

29

GM

Jevgenyij Romanov

2586

2

½ - ½

2

GM

Juri Vovk

2624

14

5

31

GM

Kaido Kulaots

2573

2

1 - 0

2

GM

Alekszandr Romanov

2620

16

6

17

 GM

 Abhijeet Gupta

2619

2

0 - 1

2

GM

 Vlagyimir Belousz

2566

35

7

19

GM

Dariusz Swiercz

2617

2

½ - ½

2

GM

Artyom Tyimofejev

2542

42

8

23

GM

Papp Gábor

2601

2

½ - ½

2

GM

Jahongir Vahidov

2525

44

9

34

GM

Baris Esen

2567

2

½ - ½

2

GM

 Martin Kravcsiv

2599

24

10

4

GM

Rapport Richárd

2671

½ - ½

2

IM

 Haridas Pascua

2447

53

19

58

Vignesh N R

2430

0 - 1

GM

 Prohászka Péter

2602

22

22

2

GM

Almási Zoltán

2700

1

1 - 0

1

GM

Alekszander Raeckij

2402

63

28

43

GM

Horváth Ádám

2540

1

1 - 0

WIM

Dorsa Derakhshani

2638

11

33

78

Alireza Firouzja

2309

1

1 - 0

GM

Czebe Attila

2439

55

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

T.

H.

Név

Élő

Pont

Eredm.

Pont

Név

Élő

R.

1

5

GM

Baadur Dzsobava

2664

3

½ - ½

3

GM

Salem A.R. Saleh

2595

27

2

35

GM

 Vlagyimir Balousz

2566

3

 0  -   1

   3

GM

 Nils Grandelius

2628

12

3

11

GM

 Jurij Kozubov

2638

1 - 0

3

GM

 Kaido Kulaots

2573

31

4

24

GM

 Martin Kravcsiv

2599

1 - 0

GM

 Gawain Jones

2647

10

5

13

GM

Eduardo Iturrizaga

2625

1 - 0

GM

Papp Gábor

2601

23

6

14

GM

Juri Vovk

2624

½ - ½

GM

Baris Esen

2567

34

7

42

GM

Artyom Tyimofejev

2542

½ - ½

GM

Vlagyimir Oniscsuk

2618

18

8

53

IM

 Haridas Pascua

2447

½ - ½

GM

Dariusz Swiercz

2617

19

9

22

GM

Prohászka Péter

2602

½ - ½

GM

Jevgenyij Romanov

2586

29

10

44

GM

 Jahongir Vahidov

2525

½ - ½

2

GM

Szanan Szjugirov

2664

6

11

39

GM

 Vladiszlav Nevednichy

2549

2

1 - 0

2

GM

Almási Zoltán

2700

2

13

59

Visakh N R

2411

2

0 - 1

2

GM

Rapport Richárd

2671

4

16

9

GM

Vlagyimir Akopjan

2647

2

½ - ½

2

GM

Horváth Ádám

2540

43

40

55

GM

Czebe Attila

2439

1

½ - ½

1

WIM

 Dorsa Derakhshani

2192

97

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Élő+/-

1

12

GM

Nils Grandelius

SWE

2628

4.0

0.0

2544

9.0

12.7

2

5

GM

Baadur Dzsobava

GEO

2664

3.5

0.0

2576

10.5

6.3

3

13

GM

Eduardo Iturrizaga

VEN

2625

3.5

0.0

2545

8.0

9.5

4

24

GM

Martin Kravcsiv

UKR

2599

3.5

0.0

2539

10.0

8.8

5

11

GM

Jurij Kuzubov

UKR

2638

3.5

0.0

2527

10.5

6.9

6

27

GM

Saleh A R. Saleh

UAE

2595

3.5

0.0

2524

9.0

9.2

7

35

GM

Vlagyimir Belousz

RUS

2566

3.0

0.0

2649

10.5

9.2

8

44

GM

Jahongir Vahidov

UZB

2525

3.0

0.0

2640

8.5

10.5

9

53

IM

Haridas Pascua

PHI

2447

3.0

0.0

2637

10.5

13.3

10

42

GM

Artyom Tyimofejev

RUS

2542

3.0

0.0

2633

10.0

8.7

11

3

GM

Jurij Krivorucsko

UKR

2697

3.0

0.0

2565

10.0

1.0

12

39

GM

Vladislav Nevednichy

ROU

2549

3.0

0.0

2555

8.5

6.6

13

14

GM

Yuri Vovk

UKR

2624

3.0

0.0

2543

9.5

1.7

14

7

GM

Alekszander Arescsenko

UKR

2661

3.0

0.0

2495

7.0

-0.1

18

22

GM

Prohászka PÉter

HUN

2602

3.0

0.0

2475

9.0

1.0

20

4

GM

Rapport Richárd

HUN

2671

3.0

0.0

2469

9.5

-1.3

36

23

GM

Papp Gábor

HUN

2601

2.5

0.0

2519

11.5

-2.2

39

43

GM

Horváth Ádám

HUN

2540

2.5

0.0

2501

8.0

0.1

57

2

GM

Almási Zoltán

HUN

2700

2.0

0.0

2506

10.0

-10.9

88

55

GM

Czebe Attila

HUN

2439

1.5

0.0

2373

8.0

-11.6

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

T.

R.

Név

Élő

Pont

Pont

Név

Élő

R.

1

12

GM

Nils Grandelius

2628

4

GM

Baadur Dzsobava

2664

5

2

24

GM

 Martin Kravcsiv

2599

GM

Jurij Kozubov

2638

11

3

27

GM

Salem A. R. Saleh

2595

GM

Eduardo Iturrizaga

2625

13

4

25

GM

Andrej Sumets

2596

3

3

GM

Jurij Krivorucsko

2697

3

5

4

GM

Rapport Richárd

2671

3

3

GM

Chanda Sandipan

2585

30

6

28

GM

Hovhannes Gabuzjan

2593

3

3

GM

Alekszander Arescsenko

2661

7

7

31

GM

Kaido Kulaots

2573

3

3

GM

Juri Vovk

2624

14

8

15

GM

Tigran L Petroszjan

2623

3

3

GM

Vlagyimir Belousz

2566

35

14

34

GM

Baris Esen

2567

3

3

GM

Prohászka PÉter

2602

22

20

36

GM

Papp Gábor

2601

Mahadevan Siva

2401

65

22

43

GM

Horváth Ádám

2540

Rakesh Kulnarni

2368

70

25

2

GM

Almási Zoltán

2700

2

2

IM

Mohamed Tissir

2351

72

42

55

GM

Czebe Attila

2439

FM

Gabriel Voiteanu

2182

100

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Női válogatottunk bravúros szerepléssel ezüstérmes a Mitropa Kupán
2021. 05. 12.

Női válogatottunk a horvátok elleni döntetlennel is megőrizte második helyét
2021. 05. 11.

Megszakadt női válogatottunk nyerőszériája, a svájciak elleni 2-2-vel is második a csapatunk
2021. 05. 10.

Női válogatottunk ötödször is győzött, férficsapatunk negyedszer kapott ki
2021. 05. 09.

Női válogatottunk negyedik győzelmével egy pontra megközelítette az élen álló olasz csapatot
2021. 05. 08.

Női válogatottunk sorozatban harmadszor győzött, férficsapatunk másodszor szenvedett vereséget
2021. 05. 07.

Női válogatottunk 4-0-ra győzött, férficsapatunk négy döntetlent ért el az osztrákok ellen
2021. 05. 06.

A Mitropa Kupán a második meccsén női válogatottunk győzött,  férficsapatunk  vereséget szenvedett 
2021. 05. 06.

Férficsapatunk győzelemmel, női együttesünk vereséggel kezdte a Mitropa Kupát
2021. 05. 05.

Magnus Carlsen a New in Chess Classic online rapid viadal győztese
2021. 05. 03.

A New in Chess Classic döntőjének első párharcában Carlsen 3-1-re legyőzte Nakamurát
2021. 05. 02.

A világranglista negyedik Jan Nepomnjacsij a világbajnok Magnus Carlsen kihívója
2021. 05. 01.

Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura játssza a New in Chess Classic viadal döntőjét
2021. 05. 01.

Döntetlen Carlsen és Aronjan első párharca, Nakamura 3-1-re legyőzte Mamedgyarovot
2021. 04. 30.

A New in Chess Classic elődöntőjében Carlsen és Aronjan, Mamedgyarov és Nakamura csatázik 
2021. 04. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog