Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Világkupa döntőjében Ding Liren királyszárnyi támadással negnyerte a második játszmát 

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Hanti-Manszijszkban a Világkupa döntőjének második játszmáját a kínai Ding Liren 40 lépésben megnyerte az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov ellen. Az angol megnyitású partiban Ding Liren királyszárnyi gyalogrohammal került előnybe, Radzsabov nem talált ellenszert. A párharcban Ding Liren 1,5-0,5-re vezet. A harmadik helyét folyó mérkőzésen, a francia Maxime Vachier-Lagrave és a kínai Yu Yangyi találkozóján a második parti is döntetlennel fejeződött be.

 

A pályafutása során másodszor döntőt játszó Ding Liren a második játszma megnyerésével lépéselőnybe került az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov elleni négyjátszmás párharcában. Kettőjük korábbi összecsapásaikban a Világkupa rajtlistáját is vezető Ding Liren hat döntetlen mellett 2015-ben, a Tata Steel Chess viadalon tudta megadásra kényszeríteni Radzsabovot.

 

A finálé első partija nem hozott igazi küzdelmet, a spanyol megnyitás Marshall támadásában a jól ismert változatban osztoztak meg a ponton. A második játszmában az angol megnyitás került megjátszásra, a kevésbé népszerű változatban Ding Liren gyalogáldozattal ragadta meg a  kezdeményezést.

Radzsabov nem a vezércserét választotta, a vitatható döntésre a kínai nagymester királyszárnyi gyalogrohamot indított. Az azerbajdzsáni nagymester passzív állásában nem tudta keresztezni világos elgondolását, Ding Liren győzelemre vezette haderejét, vezetést szerzett.

 

A bronzéremért folyó találkozón a második játszma is békés mederben zajlott. A francia Maxime Vachier-Lagrave a kínai Yu Yangyi orosz huszárjátékán nem talált fogást.

A Világkupa döntőjének második játszmája:

Ding Liren (kínai, 2811) - Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2758) 1 – 0 (Angol megnyitás,  40)

A Világkupa döntője:

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2758) – Ding Liren (kínai, 2811) 0,5 – 1,5

(Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2758) – Ding Liren (kínai, 2811) döntetlen (Spanyol megnyitás, 33)

Ding Liren (kínai, 2811) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2758) 1 – 0 (Angol megnyitás, 40)

A bronzmérkőzés második játszmája:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2774) - Yu Yangyi (kínai, 2763) döntetlen (Orosz huszárjáték, 30)

A bronzmérkőzés:

Yu Yangyi (kínai, 2763) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2774) 1 - 1

(Yu Yangyi (kínai, 2763) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2774) döntetlen (Grünfeld védelem, 36)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2774) – Yu Yangyi (kínai, 2763) döntetlen (Orosz huszárjáték, 30)

Ding Liren (2811) - Radzsabov,T (2758)
Angol megnyitás [A19]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e6 3.e4 c5 4.e5 Hg8 5.Hf3 Hc6 6.d4 cxd4 7.Hxd4 Hxe5 8.Hdb5 a6 9.Hd6+ Fxd6 10.Vxd6 f6 11.Fe3 He7 12.Fb6 Hf5 13.Vb4 Hc6 14.Vc5 Ve7 15.0-0-0 d6

Az adatbázisban a legtöbb játszmát a 15...Vxc5 16.Fxc5 d6 17.Fxd6 Hxd6 18.Bxd6 Ke7 19.c5 változatban találjuk.

16.Va3 0-0

 

17.g4 Hh6 18.Bg1 Hf7 19.f4 Fd7 20.h4 a5 21.g5 Kh8 22.Vb3 Bfc8 23.Kb1 e5?!

 

24.Hd5 Ff5+ 25.Ka1 Ve6 26.gxf6 gxf6 27.a3 Bab8 28.Fg2 Bg8 29.He3 Hd4 30.Fxd4 exd4 31.Hxf5 Vxf5

 

32.Fd5 Bxg1 33.Bxg1 Hh6 34.Vb6 Vd7 35.Vxd4 Ve7 36.Ka2 Hf5 37.Vc3 b6

 

38.h5 Be8 39.h6 He3

 

40.Be1 és sötét feladta

Vachier-Lagrave,M (2774) – Yu Yangyi (2763)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 Hd7 9.0-0-0 Hf6 10.Fd3 Be8 11.Bhe1 Fg4 12.Ve2 a6 13.h3 Fd7 14.g4 Ff8 15.Vf1 g6 16.Fg5 Fg7 17.Hd2 Bxe1 18.Bxe1 Vf8

 

19.f4 Be8 20.Fh4 Bxe1+ 21.Vxe1 Ve8 22.Vxe8+ Fxe8 23.He4 Hxe4 24.Fxe4 c6 25.Kd2 Fd7 26.Fd3 f5 27.g5 b5 28.Ff2 c5 29.b3 Kf7 30.h4 h5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: https://khantymansiysk2019.fide.com

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog