Hanti-Manszijszkban március 12. és 31. között rendezik meg a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon három exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov. A világranglistán második örmény Levon Aronjan, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az orosz Peter Szvidler Dmitrij Andrejkin és Szergej Karjakin küzd még a viadalon, a 600 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A résztvevőket bemutató sorozatban nyolcadikként a háromszoros olimpiai bajnok, kétszeres Grand Slam-győztes, Grand Prix-győztes Levon Aronjan pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Aronjan az 5-ös rajtszámot kapta, Ananddal sötéttel játszik az első fordulóban.
A 2014-es esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A sakkozás egyik fellegvára, a 2010-ben sakkolimpia, 2005 és 2011 között négy Világkupa, 2012-ben női kieséses rendszerű világbajnokság házigazdája, a szibériai olajváros, Hanti-Manszijszk rendezi meg a viadalt, amelynek díjalapja végül 600 ezer euró. A nagy tét, hogy ki lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A győztes 135 ezer eurót is „kasszírozhat”. A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov már voksolt, az örmény Levon Aronjannak és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiknak adja a legnagyobb esélyt, hogy győztesként kerüljön ki a csatározásból.
Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, nevezett a tornára. A tavalyi londoni világbajnok-jelölti verseny holtversenyes első helyezettje, de Carlsennél kevesebb győzelme miatt a második helyre szorult, a 2000 és 2007 között világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik a tavalyi Világkupa megnyerésével kvalifikálta magát. Élő-pontja alapján is játszhatott volna, elsőségéből honfitársa, Szergej Karjakin profitált. Az örmények legjobbja, a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam és Grand Prix-győztes Levon Aronjan Élő-pontszámának köszönhetően játszhat.
A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a 2012/13-as Grand Prix-sorozatot nyerte meg, az azeri Sahriyar Mamedgyarov második helyezettként vívta ki a részvételi jogot. Sokan érzik kakukktojásnak az orosz Dmitrij Andrejkint, aki a Világkupán döntőt játszott Kramnyikkal, a rapid rájátszásokban ellenfeleinél jobban bírta a feszültséget. Az Orosz Sakkszövetség a rendezők jogán Peter Szvidlert jelölte, az ötszörös olimpiai és hétszeres orosz bajnok akár meglepetést is okozhat…
A FIDE athéni irodájában február 12-én már megtartották a viadal sorsolását. Az első fordulóban többek között orosz párharcokra kerül sor – Andrejkin-Kramnyik és Karjakin-Szvidler -, a slágermeccs, Anand és Aronjan összecsapása lesz.
A résztvevők a sorsolási számok sorrendjében:
1.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2709)
2. Szergej Karjakin (orosz, 2766)
3. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757)
4. Viswanathan Anand (indiai, 2770)
5. Levon Aronjan (örmény, 2830)
6. Veszelin Topalov (bolgár, 2785)
7. Peter Szvidler (orosz, 2758)
8. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2787)
A világranglistát fölényesen vezető Magnus Carlsen legnagyobb riválisának tartja Levon Aronjant. „Magabiztos, jól felkészült, képes kevéssé ismert állásokban is remekül tájékozódni, soha nem adja fel” – jellemezte az örmény nagymestert a norvég világbajnok. Levon Aronjan tíz év alatt 35 szuperversenyen vett részt, tizenhárom tornát nyert meg. Háromszoros olimpiai bajnok, csapat-világbajnok, Világkupa-győztes, a Grand Prix-versenysorozat első helyezettje, Grand Slam-győztes. Már csak egy titulus hiányzik gyűjteményéből, sokan tartják a világbajnok-jelölti verseny egyik favoritjának.
Levon Aronjan pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei
Az örmény sakkozás legjobbja, a 2006-os torinói, a 2008-as drezdai és a 2012-es isztambuli sakkolimpián aranyérmes válogatott éltáblása, Levon Aronjan 1982. október 6-án született Jerevánban. 1994-ben a szegedi korcsoportos vb-n a 12 évesek korcsoportjában győzött. 1999-ben örmény bajnok lett, 2001-ben a lausanne-i ifjú titánok tornáján győzött, egy év múlva junior világbajnokságot nyert. 2005 júliusában került be a top 10-be és egyúttal átlépte a 2700 Élő-pontos határt. A csapat-világbajnokságon bronzérmes örmény válogatott éltáblása. Hanti-Manszijszkban lenyűgöző teljesítménnyel diadalmaskodott a Világkupán. Az örmény nagymester tíz játszmát nyert meg, tíz partija döntetlennel végződött.
Torinóban olimpiai bajnok a válogatottal
2006 januárjában Wijk aan Zee-ben, a világranglista ötödik helyezettjeként pályafutása első szuperversenyén csak ötvenszázalékos, de a linaresi viadalon már tornagyőztesként ünnepelték. Az áprilisi és júliusi világranglistán Veszelin Topalov és Viswanathan Anand mögött harmadikként jegyezték. A torinói sakkolimpián az aranyérmes örmény válogatott „vezérevezőse”, jelentős szerepet játszott a szenzációs sikerben.
A fantasztikus sorozat után törvényszerű volt kis visszaesésese, de Moszkvában, a Tal-emlékversenyen hármas holtversenyben első - többek között Lékó Péterrel -, majd 2007. januárjában Wijk aan Zee-ben Veszelin Topalovval és Tejmur Radzsabovval osztotta a dicsőséget. Májusban rapid párosmérkőzésen 4-2-re legyőzte Vlagyimir Kramnyikot. Elisztában a világbajnok-jelölti párosmeccsen drámai küzdelemben, csak a hosszabbítás után nyert a 16 éves norvég Magnus Carlsen ellen. A nyolc között a spanyol Alekszej Shirovval szemben egy nyeréssel és öt remivel biztosította mexikói repülőjegyét. Főpróbaként Aronjan Mainzban megnyerte a Fischer Random Chess versenyt, a döntőben Anandot győzte le. A visszavágón, a rapidtornán az indiai exvilágbajnok diadalmaskodott, három remi mellett egy nyeréssel.
Másodszor is olimpiai bajnok az örmény válogatottal
Nagy reményekkel utazott Mexikóba, az egyik titkos favoritnak tartották a nyolcfős világbajnoki döntőben. Sem betegségével, sem riválisaival nem tudott sikerrel megbirkózni. Mindössze 6 pontot ért el, az orosz Alekszandr Morozeviccsel holtversenyben hatodik lett.
Gyorsan feledtette a kudarcot, a Corus-tornán Magnus Carlsennel holtversenyben végzett az élen, egyetlen vereségét Kramnyiktól szenvedte el. Linaresben a harmadik helyet osztotta Topalovval. Remekelt Nizzában, 2,5 pontos előnnyel nyerte meg az Amber-versenyt. Nagyot bukott a szófiai M-tel versenyen, nyeretlenül, négy vereséggel utolsó lett! Sokáig nem búslakodott, Szocsiban megnyerte a Grand Prix-tornát. Amire kevesen számítottak, az örmény válogatott Drezdában megvédte olimpiai bajnoki címét. Igazi népünnepély volt az aranyérmes csapat fogadtatása. Nankingban második hellyel zárta az évet.
Grand Prix- és Grand Slam-győztes
2009-ben a Corus-tornán holtversenyben második, Linaresben gyengélkedett, -1-gyel végzett. A GP-viadalon Nalcsikban ismét top formában, újabb első helyet szerzett. Mainzban megnyerte a rapidtornát, Zsermukban a holtversenyes második hellyel a GP-versenysorozat győztese és világbajnokjelölt lett. Bilbaóban parádézott a Grand Slam-döntőn. A Tal-emlékversenyen Ananddal csak a negyedik helyet osztotta. Nem látjuk őt Wijk aan Zee-ben, Linaresben harmadik. Sanghajban a Grand Slam kvalifikációs versenyen rájátszásban kikapott Kramnyiktól. A sakkolimpián nem rajta múlott, hogy a címvédő örmények csak nyolcadikok lettek. Moszkvában kettős sikert aratott, holtversenyben első lett a Tal-emlékversenyen, majd a villám-vb-t is megnyerte.
A 2011-es évet ismét Wijk ann Zee-ben kezdte, Carlsennel holtversenyben harmadik, majd szerencsés kézzel rapidozott a 20. Amber-tornán, övé az utolsó verseny első helye.
Kazanyban a rájátszásban kikapott Alekszandr Griscsuktól
Kazanyban, a világbajnok-jelölti páros mérkőzések első körében gigászi csatát hozott az első számú esélyesnek tartott Levon Aronjan és az orosz Alekszandr Gricsuk összecsapása. A meccs első játszmájának végjátékában Aronjan nagyon közel került a nyeréshez, egy pillanatban akár döntő fölénybe kerülhetett volna. Az esélyt elmulasztotta, Griscsuk üggyel-bajjal kiharcolta a döntetlent. A másik három parti hasonló izgalmakkal nem szolgált. A rájátszásban nyíltsisakos küzdelem folyt, két sötéttel elért nyeréssel kezdődött a négyjátszmás meccs. Aronjan nagyon idegesen játszotta az első partit, szinte ellenállás nélkül vesztett. A jelentős lélektani előny azonban béklyóként hatott Griscsuk játékára, világossal ő sem remekelt, Aronjan egyenlített.
A világranglista harmadik helyezettje alighanem meccslabdát hibázott a harmadik játszmában, Aronjan nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul, sőt a remiért kellett megküzdenie. A negyedik ütközet döntött, Aronjan tőle szokatlan módon jelentős időhátrányba került, Griscsuk a vezérszárnyon kezdeményezéshez jutott. Az örmény nagymester mindent megkísérelt, hogy mentse állását, Griscsuk némi bizonytalankodás után kiskombinációval anyagi előnyt szerzett. Időelőnyét is kihasználva gúzsba kötötte sötét haderejét, majd a király elleni akció továbbjutását jelentette.
Ningbóban, Moszkvában és Wijk aan Zee-ben remekelt
Aronjan a kudarcért a ningbói csapat-világbajnokságon aranyéremmel kárpótolta magát, s egyúttal sokadszor bizonyította, hogy társaival igazi csapatot alkot, veretlenül lettek elsők. Két olimpiai aranyérem után a top csapatversenyt is megnyerték.
A Grand Slam-döntőn Carlsen és Ivancsuk mögött, Nakamura és Anand társaságában lett harmadik. A csapat Európa-bajnokságon az örmény válogatott az utolsó forduló előtt még vezetett, de a németektől elszenvedett váratlan vereségnek köszönhetően még a dobogóról is lecsúsztak. Aronjan az éltáblán eredményesen játszott. A nagy presztízsű Tal-emlékversenyen harmadszor végzett holtversenyben az élen. A Berger-Sonneborn pontszámmal megelőzte volna a norvég Magnus Carlsent, de a versenykiírás a több sötét partit játszót díjazta, így a világranglistát vezető Magnus lett a kedvezményezett, mindketten megőrizték veretlenségüket.
A moszkvai nagy sikert követően a London Chess Classic szuperversenyen csalódást okozott. Fölényes állást elvesztett Hikaru Nakamurával szemben, s tőle szokatlan módon a vereség túlzottan is megviselte, Vishy Ananddal együtt csak ötvenszázalékos eredményt ért el. Levon a sakkot nélkülöző pihenést választotta, új energiákat gyűjtött és januárban a Tata Steel szuperversenyen, Wijk aan Zee-ben partijai pályafutásában új színvonalat jelentettek. Úgy érezte, hogy a nyitások alaposabb kidolgozására fordított munka is nagyon hasznos volt. Kreatívabb lett a felkészülése, nagyon fontosnak érezte a számtalan jó tanácsot, meg kell tanulnia a számítógép helyes használatát.
Wijk aan Zee-ben kettős győzelemmel rajtolt, Karjakin legyőzése után visszavágott Nakamurának a londoni vereségért. A harmadik fordulóban azonban kikapott a nagy riválistól, Magnus Carlsentől. A vesztés ezúttal nem törte le, higgadtan értékelte, hogy a rossz nyitást követően nagyot nem hibázott, mindent elkövetett, hogy megnehezítse Magnus nyerését. Belátta, hogy egy ilyen jó sakkozó ellen lehet partit veszíteni. A cseh David Navarával szemben érte még „baleset”, de hét játszmát tudott nyerni, s a plusz öt az első helyet jelentette számára. „Életem versenyét játszottam” – nyilatkozta a torna végén.
Az eredetileg őszre tervezett világbajnok-jelölti versenyre áprilisban Zürichben hatjátszmás felkészülési párosmeccset vívott az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal. A sakktörténelemben még nem fordult elő, hogy hivatalos tétmeccsen kívül a legjobbak ilyen megmérettetést vállaljanak. Klasszikus gondolkodási idő mellett csatároztak, párharcuk 3-3-mal ért véget. Aronjan győzelemmel kezdett, Kramnyik a harmadik játszmában egyenlített ki.
A májusi Élő-listán 10 pontra megközelítette Carlsent, de a júniusra előrehozott Tal-emlékversenyen holtversenyben negyedik lett, 2-2 nyerés és vesztés volt a számláján az 5 remi mellett.
Isztambulban harmadszor olimpiai bajnok, az éltáblán is aranyérmes
A 2006-ban és 2008-ban is első örmény válogatott Isztambulban harmadszor diadalmaskodott. Együttesük Szergej Movszeszjan hazatérével jelentősen erősödött, Hanti-Manszijszkban címvédőként csak hetedikek voltak, de a csapat-világbajnokság megnyerésével legjobbjaik új impulzusokat kaptak. Ők sem fiatalodtak az évek alatt, de hitük az újabb és újabb sikerek elérésében csak erősödött. Harmadikok voltak a rajtlistán, a hetedik fordulóban a kínaiaktól elszenvedett vereséget követően rendezték soraikat, négy győzelemmel célba értek. A örmény televízió megszakította adását, hogy közölje az örömhírt, majd egyenes adásban közvetítették a záróünnepséget.
Az „aranykapitány” Arshak Petroszjan harmadszor emelhette magasba a Hamilton Russel aranyserleget. A válogatott az elnöki különgéppel utazott haza, Jerevánban vörös szőnyeg, népünnepélyre emlékezető fogadtatás várta a csapatot. Önmagáért beszél Levon Aronjan 10 partiból gyűjtött 7 pontja, a 2894-es performance-pontszám!
„Szeretném kiemelni Levon Aronjan szerepét. Az ő tudása, a többiekhez való viszonya is a siker kulcsa. Megosztja társaival a legféltettebben őrzött megnyitási ötleteit, a gondosan kidolgozott a változatokat, aligha van erre hasonló példa a rivális együtteseknél. A többiekre is jellemző ez a hozzáállás, nincsenek titkaik egymás előtt, mert a csapat eredményessége a tét” – nyilatkozta a kapitány.
A Grand Slam-döntőn nem tudott lépést tartani az olasz Fabiano Caruanával és a második félidőben remeklő Carlsennel, harmadik lett. Londonban csalódást okozott, csak hatodik a kilencfős mezőnyben, kikapott Carlsentől. A Tata Steel szuperversenyen a címvédőként rajtolva egyetlen vereségét az indiai világbajnok Viswanathan Anandtól szenvedte el. Látványos partiban kapott ki, a házielemzés ellen nem volt védelme. Aronjan formája sokat javult a londoni torna óta. Másfél pontos hátránnyal lett második Carlsen mögött. Esélyes állást rontott remire ellene.
A londoni világbajnok-jelölti versenyen nem bírta a hajrá feszültségét, a második félidőben három partit is vesztett
A londoni világbajnok-jelölti torna első félidejében Levon Aronjan jól, ponterősen játszott, Magnus Carlsennel holtversenyben vezetett, másfél ponttal előzték meg a hetet remiző Vlagyimir Kramnyikot. A második körben azonban meglepő fordulatokat láttunk. Egymás elleni remijük után Aronjan kikapott Borisz Gelfandtól. Gyorsan javított Ivancsuk elleni győzelmével, fél pont volt a hátránya Carlsennel szemben. A 11. fordulóban azonban elszenvedte második vereségét, Peter Szvidler „besegített” Carlsennek és Kramnyiknak. Az örmény nagymester a versenyfutásban a harmadik helyre csúszott vissza. A következő játéknap megpecsételte sorsát, hihetetlen fordulatos, izgalmakban bővelkedő összecsapás végén Kramnyik győzött, Aronjan a végjátékban prózai remit nem vett észre. Carlsen és Kramnyik holtversenyes elsősége a norvég titánnak kedvezett, több győzelmének köszönhetően világbajnoki kihívó lett.
Helyezés |
Név |
Rtg |
FED |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
Pont |
Res. |
Gy. |
1 |
Magnus Carlsen |
2872 |
NOR |
* * |
½ ½ |
1 0 |
½ ½ |
1 1 |
1 ½ |
½ 0 |
½ 1 |
8½ |
1 |
5 |
2 |
Vlagyimir Kramnyik |
2810 |
RUS |
½ ½ |
* * |
½ 1 |
½ 1 |
½ ½ |
½ 1 |
½ 0 |
½ 1 |
8½ |
1 |
4 |
3 |
Peter Szvidler |
2747 |
RUS |
0 1 |
½ 0 |
* * |
½ 1 |
½ ½ |
½ ½ |
½ 1 |
1 ½ |
8 |
1½ |
4 |
4 |
Levon Aronjan |
2809 |
ARM |
½ ½ |
½ 0 |
½ 0 |
* * |
1 0 |
½ ½ |
1 1 |
1 1 |
8 |
½ |
5 |
5 |
Borisz Gelfand |
2740 |
ISR |
0 0 |
½ ½ |
½ ½ |
0 1 |
* * |
½ ½ |
½ ½ |
½ 1 |
6½ |
1 |
2 |
6 |
Alekszandr Griscsuk |
2764 |
RUS |
0 ½ |
½ 0 |
½ ½ |
½ ½ |
½ ½ |
* * |
½ 1 |
½ ½ |
6½ |
1 |
1 |
7 |
Vaszilij Ivancsuk |
2757 |
UKR |
½ 1 |
½ 1 |
½ 0 |
0 0 |
½ ½ |
½ 0 |
* * |
0 1 |
6 |
0 |
3 |
8 |
Tejmur Radzsabov |
2793 |
AZE |
½ 0 |
½ 0 |
0 ½ |
0 0 |
½ 0 |
½ ½ |
1 0 |
* * |
4 |
0 |
1 |
A sakkozás negyedik világbajnoka, Alekszander Aljechin emlékére megszervezett tornát a vereséggel kezdő Levon Aronjan nyerte meg. Holtversenyben végzett az élen a veretlenségét megőrző izraeli Borisz Gelfanddal. A versenykiírás a sötéttel többet játszót részesítette előnyben, így Aronjan vehette át a győztesnek járó trófeát. Párizsban öt, Szentpéterváron négy fordulót játszottak le.
A norvégiai Stavangerben megrendezett szuperversenyen Aronjan + 1-gyel Peter Szvidlerrel és Viswanathan Ananddal a negyedik helyet osztotta.
Élő-pontjai alapján biztos résztvevője volt a világbajnok-jelölti versenynek, de játszania kellett a Világkupán. A norvégiai Tromsøben megrendezett viadal harmadik fordulójának nagy szenzációjaként a rajtlistát vezető, a világranglistán második Levon Aronjan búcsúzni kényszerült. Az orosz Jevgenyij Tomasevszkij ellen világossal vesztette el az első partit, bonyodalmakban gazdag második játszmában nyerőesélyt szalasztott el. Aronjan gyenge szereplésével 10,8 pontot vesztett.
Az örmény nagymester a Világkupán mutatott gyenge játéka után St. Louisban is csalódást okozott, újabb Élő-pontokat is vesztett, közel három év után kikerült a 2800 Élő-pontos klubból. Javított a Grand Slam-döntőn, veretlenül nyerte meg a tornát, formája jelentős javulást mutatott.
A csapat Eb-n csak negyedik lett az örmény válogatott, Aronjan 9-ből 6 pontot ért el. Antalyában a csapat-vb-n nem tudták megvédeni címüket, de Levon Aronjan remekelt, az első táblán a legjobb eredményt érte el 8-ból 6 ponttal.
Tornagyőzelemmel kezdte az idei évet. A Tata Steel Chess 2014 szuperversenyen másfél pontos előnnyel végzett az élen, + 13,7 Élő-pontot is szerzett. A zürichi tornán Magnus Carlsen mögött lett második. A világranglistán második 2830 Élő-pontjával, ez pályafutásának legmagasabb értékszáma.
Kiemelkedő sikerei:
2005 Világkupa 1
2006 Morelia/Linares 1, Moszkva 1-3
2007 Wijk aan Zee 1-3
2008 Wijk aan Zee1-2, Amber (rapid) 1, Szocsi GP 1, Nanking 2
2009 Wijk aan Zee 2, Amber (rapid) 1-3, Nalcsik GP 1, Zsermuk GP 2-3, Bilbao 1
2010 Moszkva 1-3
2011 Moszkva 1-2
2012 Wijk aan Zee 1
2013 Wijk aan Zee 2, Párizs/Szentpétervár 1-2, Bilbao 1
2014 Wijk aan Zee 1, Zürich 2
Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban
Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal jelentős mínuszban van, 18-szor megosztoztak a ponton, az orosz sakkozó 7-3-ra vezet ellene. Utolsó partijukat az Aljechin emlékversenyen Aronjan megnyerte.
Az exvilágbajnok Veszelin Topalovval szemben is kedvezőtlen a mérlege, 21 partiban csatázott vele, hatszor vereséget szenvedett, háromszor legyőzte a bolgár sakkozót.
Az exvilágbajnok Viswanathan Anand ellen Aronjan nagyon sikeres. A 27 partiból hetet nyert meg, kétszer kapott ki tőle, tizennyolc partijuk remivel végződött.
Szergej Karjakinnal 18 partiban csatázott, hat győzelmet ért el két vereségével szemben, tíz partijuk döntetlennel zárult.
Peter Szvidlerrel 17 partit vívott. Az örmény nagymester háromszor nyert, kétszer kikapott, tizenkétszer megosztoztak a ponton.
Sahriyar Mamedgyarovval 13 partiban nézett farkasszemet. Aronjan 2-1-re vezet tíz döntetlen mellett.
Dmitrij Andrejkinnel csak villámpartit játszott, mindkettőt megnyerte.
Verőci Zsuzsa