Hanti-Manszijszkban, a kieséses rendszerű világbajnokság elődöntőjében a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova győzelemmel kezdte az indiai Dronavalli Harika elleni párharcát. Elfogadta a gyalogáldozatot, hárította a látszatfenyegetéseket, ellentámadása pedig átütött. Az ukrán Anna Usenyina kedvezőbb állását nem tudta kihasználni, visszakozott a minőségnyeréstől, remizett a kínai Ju Wenjunnal. Szombaton ellenkező színelosztással játsszák le a második partikat.
A negyeddöntő két szerencsés nyertese, Antoaneta Sztefanova és Dronavalli Harika csatázik a vb elődöntőjének egyik ágán. Az óriási meglepetések viadalán Harika a rajtlistán a 12., tizenegy előkelőbben helyezett nagymesternő sorban búcsúzni kényszerült. A bolgár exvilágbajnoknő a 16. helyről kezdte a hosszú menetelést. Sztefanova a negyeddöntőig jó formát mutatott, a francia Marie Sebag elleni viaskodásában megjárta a poklokat, végül elődöntőbe jutott. Harika sem panaszkodhatott, hiszen nagyon közel volt ahhoz, hogy az őt elkísérő nagymamájának is gondoskodnia kelljen a hazautazásáról. Fortuna kegyeibe fogadta mindkettőjüket, és az elődöntő első partijában Antoaneta jó játékkal is kirukkolt.
Mindketten jól felkészültek, az idei Tata Steel szuperversenyen játszott Gelfand-Aronjan parti nyomán haladtak, a 14. lépésben választott Eti más tervet. Harika pontatlan vezérlépését kihasználva gyalogot nyert. Az indiai nagymesternő elmulasztott az esélyesebb ellenjáték lehetőségét, a világos király elhagyhatta a veszélyeztetett zónát. Sztefanova anyagi előnyét kihasználva döntő támadást indított.
Az ukrán Anna Usenyina remek szereplése a vb egyik szenzációja. A rajtlistán 30. nagymesternő már eddig is pályafutása legjobb eredményét érte el, de bizonyára a döntőről álmodozik. A kínai Ju Wenjunt (15.) két szekundáns is a helyszínen segíti, bizonyára arról álmodoznak, hogy jövőre a világbajnoki címétől megfosztott Hou Ji-fan a GP-sorozat győzteseként honfitársnőjével játsszon jövőre döntőt. Usenyina az első partiban kecsegtető pozícióban visszakozott, nem vállalkozott a minőségnyerésre, pár lépés múlva pedig maga kínálta a békekötést.
Az elődöntő első játszmáinak eredményei:
1 Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) - Dronavalli Harika (indiai, 2512) 1 – 0 (Vezércsel, 39)
2 Anna Usenyina (ukrán, 2452) - Ju Wenjun (kínai, 2501) döntetlen (Királyindiai védelem, 28)
Sztefanova,A (2491) - Harika,D (2512)
Vezércsel [D35]
1.d4 e6 2.c4 d5 3.Hc3 Fe7 4.Ff4 Hf6 5.e3 0-0 6.a3 Hbd7 7.Hb5 He8 8.Hf3 c6 9.Hc3 f5 10.h3 Hd6 11.cxd5 exd5 12.Fd3 Hf6 13.He5 Hfe4 14.He2
A nagymesternők a z idei Tata Steel szuperversenyen játszott Gelfand-Aronjan partit ismételték a 14. lépésig. Az exvilágbajnoknő tért el az izraeli nagymester által választott 14.0-0 Hf7 15.Vc2 Fd6 16.Fh2 folytatástól. Levon Aronjan kihasználta Borisz Gelfand hibáit és megnyerte a partit.
14...Hf7 15.0-0 Fd6 16.Vc2 Vf6?!
Dronavalli Harika vezére elfoglalta a huszár egyik fontos visszavonulásának helyét.
17.f3 Heg5
18.h4
Eti a tőle megszokott agresszivitással játszott, elfogadta a gyalogáldozatot.
18...He6 19.Fxf5 Hxe5 20.Fxh7+ Kh8 21.dxe5 Fxe5 22.Fxe5 Vxe5 23.Kf2 d4?
Harikát elragadta a hév. 23...Fd7 24.Fd3 c5 25.Vd2 Bad8 folytatásban ellenjátéka lett volna a gyalogért.
24.exd4 Hxd4 25.Ve4
25...Hxf3 26.gxf3 Vh2+ 27.Ke3 Fd7?
Csak a 27...Fe6 28.Vxe6 Bae8 29.Vxe8 Bxe8+ 30.Fe4 Ve5 31.b4 a5 folytatás adott volna némi reményt.
28.Bad1!?
Még erősebb volt a 28.Hf4 Bxf4 (28...Bae8 29.Hg6+ Kxh7 30.Hxf8+ Kg8 31.Hxd7 Bxe4+ 32.Kxe4 Vxb2 33.He5) 29.Vxf4 Vxf4+ 30.Kxf4 Kxh7 31.Bfe1 Bf8+ 32.Kg3 változat.
28...Vc7 29.Vc2
Menekülhetett volna a világos király a veszélyeztetett zónából 29.Kd2 Bad8 30.Kc1-gyel.
29...Fh3? 30.Bg1 Vb6+ 31.Kd2 Fe6
32.Vc3
Világos lendült támadásba, sötét királyának sorsa megpecsételődött.
32...Bf7 33.Fg6 Bf6 34.Kc1 Vf2 35.Ve5 Kg8 36.Hd4 Fa2 37.Fb1 Fd5 38.Bdf1 Vxh4
39.Bxg7+! és sötét feladta
Usenyina,A (2452) - Ju,Wenjun (2501)
Királyindiai védelem [E90]
1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.h3 e5 7.d5 Hh5 8.g3 a5 9.Fe3 f5 10.exf5 gxf5 11.Hh4 Hf4 12.gxf4 Vxh4 13.Bg1 Ve7 14.Fe2 Hd7 15.Vd2 Bf6 16.Hb5
Számításba jött a 16.fxe5 Hxe5 17.0-0-0 folytatás.
16...exf4 17.Fxf4 He5 18.0-0-0 Fd7
19.Hc3
Mitől ijedt meg Anna Usenyina, hogy a visszakozást választotta? A 19.Fg5 Fxb5 20.cxb5 Kh8 21.Kb1 Hd7 22.Fd3 Hc5 23.Vc2 Baf8 24.Bg3 kalandokba nem bocsátkozott.
19...Bg6 20.Fg5 Ff6 21.Fxf6 Vxf6 22.f4 Bxg1 23.Bxg1+ Hg6 24.Fh5 Kg7 25.Bg5 Bg8 26.Vf2 b6 27.h4 Kf8 28.Fxg6 és döntetlen
Verőci Zsuzsa