Help Sales ÁSZF

A vb-n az ukrán Anna Usenyina már elődöntős, három hely sorsa rájátszáson dől el

Címkék: Női világbajnokság

Hanti-Manszijszkban az ukrán Anna Usenyina elsőként jutott a kieséses rendszerű világbajnokság elődöntőjébe. Világossal játszva legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok orosz Nagyezsda Koszincevát. Három továbbjutó hely sorsa a csütörtöki rájátszáson dől el. A francia Marie Sebag remifolytatást elmulasztva kapott ki a bolgár Antoaneta Sztefanovától. A kínai Zhao Xue jelentős anyagi fölényt eltékozolva örökös sakkot engedélyezett az indiai Dronavalli Harikának. A kínai derbin Huang Qian és Ju Wenjun békésen remizett.

Hazai pályán nem jutott orosz sakkozónő a kieséses rendszerű világbajnokság elődöntőjébe. Az ukrán Anna Usenyina könnyebben élte meg az orosz Nagyezsda Koszincevával vívott párharc első partijának izgalmait, a rontást, a szerencsés megmenekülést. A Nimzoindiai védelmű játszmában saját bevallása szerint kevésbé ismerte a változatot, de remek sakkérzéke kisegítette őt. A gyalogáldozatért cserébe jó ellenjátékhoz jutott, az anyagi egyensúly helyreállítása után a küzdelem „egykapussá” vált. Időzavarban sem hibázott, pályafutása eddigi legnagyobb sikere az elődöntőbe jutása. Az isztambuli sakkolimpián bronzérmes ukrán válogatottban negyedik táblán játszva tíz partijából 7 pontot szerzett, veretlen maradt.

 

A francia Marie Sebag már-már a legjobb négy között érezhette magát, de a kritikus pillanatban idegei felmondták a szolgálatot, az örökös sakk  helyett „mentőövet” dobott a bolgár Antoaneta Sztefanovának. Az élő közvetítésen kitűnően láthattuk, hogy miként  könnyebbedett meg az exvilágbajnoknő, királya elmenekült a veszélyeztette zónából, anyagi előnyét érvényesítve pedig kiegyenlített. A csütörtöki rájátszáson a lélektani előny Eti oldalán.

A kínai Zhao Xue többször is nyerést hagyott ki az indiai Dronavalli Harika ellen. Az indiai nagymesternőre nagyon vigyáztak az „égiek”, jelentős anyagi hátrányban csak a csodában bízhatott. Zhao Xue elfogadta a felkínált áldozatot, s ezzel ellenfelének örökös sakk lehetőségét nyújtotta. A kínai derbi is a rájátszáson dől el, gyors remi után készülhetnek a holnapi ütközetre.

Csütörtökön a rájátszás két 25-25 perces rapidpartival kezdődik, a nagymesternők lépésenként még 10-10 másodperces bónusszal is gazdálkodhatnak. Újabb egál esetén két 10-10 perces játszma következik, 3-3 estén két villámparti, 4-4-nél a „hirtelen halál” parti dönt.

 

A negyeddöntő második játszmáinak eredményei:

1 Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) - Marie Sebag (francia, 2521) 1 – 0 (Félszláv védelem, 65)

2 Huang Qian (kínai, 2465) - Ju Wenjun (kínai, 2501)  döntetlen (Királyindiai védelem,)

3 Anna Usenyina (ukrán, 2452) - Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2539) 1 - 0 (Nimzoindiai védelem, 46)

4 Dronavalli Harika (indiai, 2512) - Zhao Xue (kínai, 2565) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 70)

 

A negyeddöntő eredményei:

1 Marie Sebag (francia, 2521) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) 1 – 1 (1 – 0, 0 – 1) TB

2 Ju Wenjun (kínai, 2501)  - Huang Qian (kínai, 2465) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

3 Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2539) - Anna Usenyina (ukrán, 2452) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

4 Zhao Xue (kínai, 2565) - Dronavalli Harika (indiai, 2512) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

 

Az elődöntő párosítása:

1 Marie Sebag (francia, 2521) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) - Zhao Xue (kínai, 2565) - Dronavalli Harika (indiai, 2512)

2 Anna Usenyina (ukrán, 2452) - Ju Wenjun (kínai, 2501)  - Huang Qian (kínai, 2465)

 

Usenyina,A (2452) - Koszinceva,N (2539)
Nimzoindiai védelem [E58]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 c5 7.0-0 Hc6 8.a3 Fxc3 9.bxc3 Vc7 10.cxd5 exd5 11.a4 Be8 12.Fa3 c4 13.Fc2 Fg4 14.Ve1

A nyitásban Nagyezsda Koszinceva a változatban jobban kiismerte magát, míg a parti után Anna Usenyina bevallotta, hogy a sakktábla mellett találta meg a jó lépéseket.

14...Fh5 15.Hh4 Hg4 16.g3 Fg6 17.Hxg6 hxg6 18.Vd2 Ha5 19.Bae1 Hf6 20.f3 Vc6

A nagymesternők akarva-akaratlanul(?) a 2010-ben játszott Gelfand-Eljanov partit követték. Az ukrán sakkozó a 20...Hb3 21.Vd1 Va5 22.Fb4 Vxa4 23.e4 a5 folytatásban előnybe került, a játszma remi lett.

21.Vg2 Hb3

 

22.e4 Vxa4 23.Fb2 Vb5 24.Fb1 dxe4 25.fxe4 Be6

Jobb volt a 25...Vc6 26.g4 a5 27.g5 Hh5 28.Bf2 a4 folytatás. Az erős világos gyalogcentrum a futópár támogatásával bőséges ellenérték az áldozott gyalogért.

26.Be2 Bae8 27.e5 Hd5?! 28.Vf3  

 

28...f5?!

Nagyezsda Koszinceva alighanem az előző napi nagy rontásának hatása alatt gyengén védekezett, de 28...B8e7 29.Bef2 Bd7 30.Fe4 Bb6 31.h4 után sem lett volna túlzottan biztató sötét állása.

29.g4! f4 30.Fe4 Bd8 31.Fxd5 Vxd5 32.Vxf4

Az ukrán nagymesternő helyreállította az anyagi egyensúlyt, a nyílt f vonalon lehetséges akció a sötét királyt is fenyegeti.

32...Vd7 33.Fa3 Ba6 34.Fb4 Ve6 35.Ve4 b5 36.Bef2! Ba1 37.Bxa1 Hxa1

 

 

38.Ba2 Hb3 39.Bxa7 Hc1 40.Be7 Va6

 

41.Vf3 Kh8 42.Vf7 Bg8 43.Ba7 Vc8 44.Vxg6 He2+ 45.Kf1 Hf4 46.Vg5 és sötét feladta

 

Sztefanova,A (2491) - Sebag,M (2521)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 b5 10.Fd3 Fb7 11.a3

Sokan kedvelik a változatot a 11.a3 a5 lépéspár nélkül.

11...a5 12.e4 e5 13.Bd1

Gyakrabban játsszák a [13.dxe5 Hxe5 14.Hxe5 Fxe5 15.h3 folytatást.

13...Bc8 14.h3 Ve7 15.Fg5 h6 16.Fe3 c5?!

Túlzottan is elkötelező terv.

17.dxe5 Hxe5

 

18.Hxb5?!

A bolgár exvilágbajnoknő a gyalograblással súlyosan meggyengítette királyállását. 18.Hxe5 c4 (18...Fxe5 19.Fxb5 Fxc3 20.Vxc3 Fxe4 21.Fc4) 19.Hf3 cxd3 20.Vxd3 b4 21.Vxd6 Vxd6 22.Bxd6 bxc3 23.bxc3 Hxe4 24.Bd7 volt a helyes folytatás.

18...Hxf3+ 19.gxf3 Fb8 20.Fc4 Ve5 21.Vb3  

 

 

21...a4

Számításba jött a 21...Vh2+ 22.Kf1 Hd7! 23.Ke2 (23.Bxd7 Vxh3+) 23...He5 24.Fd5 (24.Bh1? Vg2) 24...c4 25.Vc3 Fxd5 26.Bxd5 Hd3 folytatás, míg 21...Hd7! 22.Kf1 Vh5 egyenesen a francia nagymesternő jelentős előnyéhez vezetett volna.

22.Vxa4 Vh5 23.Kg2 Vg6+ 24.Kf1 Vh5 25.Kg2 Vg6+ 26.Kf1 Vh5 27.Fe2 Vxh3+ 28.Ke1 Fe5 29.Hc3 Bfd8 30.Vb5  

 

 

30...Fd4!

Elkönyveltük, hogy Antoaneta Sztefanova búcsúzik a további küzdelmektől...

31.Vxb7 Fxe3 32.Bxd8+ Bxd8 33.Vc7

 

33...Fd2+

Még egyszerűbb volt a 33...Bd7 34.Vc8+ Kh7 35.fxe3 Vh4+ 36.Kf1 Vh1+ 37.Kf2 Vh2+ remivari, ami a továbbjutást jelentette volna.

34.Kd1 Bc8 35.Vb7 Ff4?!

Marie elvesztette a fonalat. 35...Fxc3 36.bxc3 Bf8 37.Kc2 Vh2 38.Bf1 Hh5 egyenlő esélyeket adott volna.

 36.Kc2!

A világos király menekül a veszélyes zónából.

36...Ve6?

 

37.Va6?!

Az időzavarban kimaradt a 37.Fc4! Vd7 38.Vxd7 Hxd7 39.a4 He5 40.Hd5 Ba8 41.Fe2 Hg6 42.a5 lehetőség.

37...Bc6 38.Vc4 Ve5 39.a4 Bd6 40.Bd1 Bxd1 41.Hxd1 Vd6 42.He3 Hd7

 

43.a5! He5 44.Vd5

Antoaneta a felkínált lehetőséggel remekül élt.

44...Hc6 45.Vxd6 Fxd6 46.a6 Fb8 47.Kc3 Hb4 48.Hd5 Hc6 49.Kc4 Fa7 50.Hc3 h5 51.Hb5 Fb6 52.Hd6 Ha7

 

 

53.f4 h4 54.Fg4 Kf8 55.Hc8 Hxc8 56.Fxc8 Ke7 57.Kb5 Fa7 58.Kc6 c4 59.Kb7 Fxf2 60.a7 Fxa7 61.Kxa7 Kd6 62.Kb6 g5 63.fxg5 Ke5 64.Ff5 Kd4 65.Kc6 és sötét feladta

 

Harika,D (2512) – Zhao Xue (2565)
Nimzoindiai védelem [E25]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.f3 d5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 c5 7.cxd5 Hxd5 8.dxc5 f5 9.Hh3 Va5 10.e4 fxe4 11.fxe4 Hf6 12.Fe2 0-0 13.0-0 Vxc5+ 14.Kh1 Hc6 15.a4 Vxc3 16.Ba3 Va5 17.Bd3 He5 18.Fd2 Vc5 19.Fe3 Ve7 20.Bd4 Fd7 21.Hg5 Fc6 22.Ff4 Hfd7 23.Vd2 h6 24.Hh3 Hg6

Még erősebb volt a 24...Hf7 25.Fe3 e5 26.Bd3 Fxa4 folytatás.

25.Fd6 Bxf1+ 26.Fxf1 Vf6 27.Kg1 Hde5 28.a5 Hf7 29.Fa3 e5 30.Bb4 Hd6 31.Hf2 a6 32.Ve1 Hb5 33.Fc1 Hd4 34.Hg4 Vd6 35.Bb2 Fb5 36.Bf2 Fxf1 37.Vxf1 Bf8 38.Vc4+ Kh7 39.Bxf8 Hxf8 40.Fe3 Hc6 41.h3 Ve6 42.Vc3 Hd7 43.Kh2 Vd6 44.Vb3 h5 45.Hf2

 

45...Hxa5

A kínai nagymesternő kettős gyalogelőnyével a győzelem küszöbén állt...

 46.Vf7 Hf6 47.Fg5 Vd7 48.Vf8 Ve6 49.Vb4 b6 50.Hh1 Kg6

Oly egyszerűnek tűnt az 50...Hd7 51.Va3 Hc5 52.Vf3 g6 53.Hf2 Hab3 folytatás.

51.Fh4 Hb7 52.Hg3 Hc5 53.Ve1 Hcd7 54.Hf5 Kh7 55.Ve3 Vf7

Mi szólt az 55...a5 56.Vg5 Vf7 57.Hd6 Vg6 58.Ve3 Hc5 folytatás ellen?

56.Hd6 Ve6 57.Hf5 a5 58.Fg5 g6 59.Hh4 Hc5 60.Fh6  

 

 

60...Hg8

Simán nyert a 60...Hcxe4 61.Ff8 g5 62.Hf3 Kg6 változat.

61.Fg5 Vc6 62.Hf3 Vxe4 63.Vd2 Vd3 64.Va2 Vb3 65.Vd2 e4 66.Vd8  

 

 

66...exf3??

Örökös sakkot engedélyezett. 66...Ve6 67.Hd4 Vd7 68.He2 Vxd8 69.Fxd8 Hd7 70.Hc3 Hgf6 71.Kg1 Kg7 nyert volna.

67.Vc7+ Kh8 68.Ve5+ Kh7 69.Vc7+ Kh8 70.Ve5+ Kh7 és döntetlen

 

Huang Qian (2465) - Ju Wenjun (2501)
Királyindiai védelem [E63]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 0-0 5.0-0 d6 6.d4 Hc6 7.Hc3 a6 8.b3 Bb8 9.Hd5 Fg4 10.Hxf6+ Fxf6 11.Fb2 Fg7 12.h3 Fxf3 13.Fxf3 Vd7 14.Fg2 e6 15.Vd2 d5 16.Bac1 He7 17.Bfd1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Wesley So az Opera Euro Rapid győztese, a második párharcot 2,5-1,5-re megnyerte Magnus Carlsen ellen
2021. 02. 15.

A döntő második játszmáját Carlsen nyerte, So a negyedik partiban egyenlített
2021. 02. 14.

Az Opera Euro Rapid viadal döntőjében Magnus Carlsen és Wesley So mérkőzik meg
2021. 02. 12.

Magnus Carlsen és Wesley So nyeréssel kezdte az Opera Euro Rapid viadal elődöntőjét
2021. 02. 11.

Carlsen az Armageddon parti megnyerésével elődöntős, Vachier-Lagrave, So és Radzsabov jutott még tovább
2021. 02. 11.

Az Opera Euro negyeddöntőjében Carlsen, Vachier-Lagrave és So megnyerte az első párharcát
2021. 02. 10.

Carlsen jutott elsőként az Opera Euro online rapid viadal negyeddöntőjébe
2021. 02. 09.

Carlsen félpontos előnnyel vezet So és Giri előtt, a hétfői öt fordulóban dől el nyolc továbbjutó hely sorsa
2021. 02. 08.

Carlsen vereséggel rajtolt, mesternégyessel folytatta, félpontos előnnyel vezet
2021. 02. 07.

Szombaton kezdődik a Champions Chess Tour harmadik versenye, az Opera Euro onlina rapid torna
2021. 02. 05.

A 21 éves  Jorden Van Foreest a Tata Steel Masters győztese, a rájátszást megnyerte Anish Giri ellen
2021. 02. 01.

Giri nyerőesélyt hagyott ki Firouzja ellen, az utolsó forduló előtt fél pont az előnye 
2021. 01. 31.

Anish Giri sötéttel remizett Magnus Carlsennel, megőrizte félpontos előnyét
2021. 01. 29.

Döntetlen Caruana és Carlsen csúcsrangadója, Giri félpontos előnnyel vezet
2021. 01. 28.

A Tata Steel Masters kilencedik fordulójában Giri és Caruana győzött, befogták Firouzját
2021. 01. 27.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog