A Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékversenyének harmadik fordulója után heten állnak mesterhármassal az élen. A harmadik játéknapon az orosz Borisz Szavcsenko a két évvel ezelőtti nyílt magyar bajnokság győztesével, Horváth Ádámmal, a türkmén Meilis Annabardiev is sötéttel nyert Mihók Olivérrel szemben. Az ukrán Vlagyimir Oniscsuk világossal győzött Lizák Péter ellen. Értékes döntetlent ért el női olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang, a török Emre Can ellen harcolta ki a döntetlent. Berkes Ferenc az orosz Arszeny Kargint kényszerítette megadásra, a két magyar nagymester a 14 fős 2,5 pontosok csoportjában.
A svájci rendszerű tornákra jellemzően a viadal első két fordulójában kevés kivétellel az esélyesek győzelmeket arattak, huszonketten rajtoltak kettős győzelemmel. A harmadik játéknaptól már jóval kiegyenlítettebb csatározások zajlottak, heten tudták csak megnyerni harmadik játszmájukat is.
A rajtlistán negyedik orosz Borisz Szavcsenko és az ötödik Vlagyimir Oniscsuk mellett két szerényebb helyezésű türkmén sakkozó, Makszat Atabajev és Meilis Annabardiev is sikerrel vette a harmadik akadályt. Annabardiev a második körben a rangsort vezető lett Igor Kovenko ellen diadalmaskodott. Az izraeli Avital Boruchovsky, a fehérorosz Kirill Sztupak és a horvát Leon Livaic gyűjtött még 3 pontot.
A harmadik forduló magyar vonatkozású eredményei közül kiemelkedik olimpiai válogatottunk éltáblásának, Honag Thanh Trangnak értékes döntetlene, kissé hátrányosabb bástyavégjátékában jól védekezett a török Can Emre ellen. A legutóbbi sakkolimpián a második táblán is helytállt hétszeres bajnokunk Berkes Ferenc érvényesítette a papírformát az orosz Arszeny Karginnal szemben. A két évvel ezelőtti nyílt magyar bajnokság győztese, Horváth Ádám és Mihók Olivér is világossal szenvedett vereséget.
Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:
Victor Mikhalevski (izraeli, 2511, 2) – Tamir Nabaty (izraeli, 2649, 2) döntetlen
Horváth Ádám (magyar, 2478, 2) – Borisz Szavcsenko (orosz, 2613, 2) 0 – 1
Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2601, 2) – Marc Esserman (amerikai, 2467, 2) 1 – 0
Omer Reshef (izraeli, 2466, 2) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2566, 2) döntetlen
Hoang Thanh Trang (magyar, 2463, 2) – Emre Can (török, 2561, 2) döntetlen
Kirill Sztupak (fehérorosz, 2561, 2) – Lizák Péter (magyar, 2453, 2) 1 – 0
Eyal Grinberg (izraeli, 2451, 2) – Avital Boruchovsky (izraeli, 2542, 2) 0 – 1
Vahap Sanal (török, 2531, 2) – Leon Livaic (horvát, 2446, 2) 0 – 1
Mihók Olivér (magyar, 2516, 2) - Meilis Annaberdiev (türkmén, 2445, 2) 0 – 1
Dusan Popovic (szerb, 2515, 2) – Handszar Odeeev (türkmén, 2405, 2) döntetlen
Nikoloz Kumsziasvili (grúz, 2383, 2) – Makszat Atabajev (türkmén, 2512, 2) 0 – 1
Berkes Ferenc (magyar, 2648, 1,5) – Arszeny Kargin (orosz, 2433, 1,5) 1 – 0
Yuszup Atabajev (türkmén, 2470, 1,5) – Vladiszlav Kovalev (fehérorosz, 2598, 1,5) döntetlen
Szergej Azarov (fehérorosz, 2585, 1,5) – Boros Dénes (magyar, 2441, 1,5) döntetlen
Németh Miklós (magyar, 2452, 1,5) – Mihail Antipov (orosz, 2581, 1,5) 0 - 1
Az élcsoport állása:
H. |
R. |
Név |
FED |
Élő |
Pont |
TB1 |
TB2 |
Perf. |
Élő+/- |
|
1 |
4 |
GM |
Borisz Szavcsenko |
2613 |
3,0 |
6,0 |
6,0 |
3211 |
7,4 |
|
2 |
5 |
GM |
Vlagyimir Oniscsuk |
2601 |
3,0 |
5,5 |
6,0 |
3207 |
7,7 |
|
3 |
16 |
GM |
Avital Boruchovsky |
2542 |
3,0 |
5,0 |
6,0 |
3178 |
8,7 |
|
4 |
20 |
GM |
Makszat Atabajev |
2512 |
3,0 |
5,0 |
6,0 |
3144 |
8,5 |
|
5 |
41 |
IM |
Meilis Annaberdiev |
2445 |
3,0 |
4,5 |
6,0 |
3262 |
15,8 |
|
6 |
13 |
GM |
Kirill Sztupak |
2561 |
3,0 |
4,5 |
6,0 |
3185 |
8,2 |
|
7 |
40 |
FM |
Leon Livaic |
2446 |
3,0 |
3,5 |
6,0 |
3119 |
10,3 |
|
8 |
34 |
GM |
Hoang Zhanh Trang |
2463 |
2,5 |
6,5 |
5,5 |
2654 |
6,9 |
|
9 |
21 |
GM |
Victor Mikhalevski |
2511 |
2,5 |
6,0 |
5,5 |
2704 |
7,1 |
|
10 |
2 |
GM |
Tamir Nabaty |
2649 |
2,5 |
5,5 |
5,5 |
2698 |
1,7 |
|
11 |
10 |
GM |
Szergej Grigorjanc |
2566 |
2,5 |
5,5 |
5,5 |
2664 |
3,3 |
|
12 |
12 |
GM |
Emre Can |
2561 |
2,5 |
5,5 |
5,5 |
2662 |
3,4 |
|
13 |
33 |
IM |
Omer Reshef |
2466 |
2,5 |
5,5 |
5,5 |
2584 |
4,7 |
|
14 |
3 |
GM |
Berkes Ferenc |
2648 |
2,5 |
5,0 |
5,0 |
2672 |
0,9 |
|
15 |
8 |
GM |
Mihail Antipov |
2581 |
2,5 |
5,0 |
5,0 |
2671 |
3,0 |
|
16 |
19 |
GM |
Dusan Popovic |
2515 |
2,5 |
4,5 |
5,5 |
2625 |
3,6 |
|
17 |
27 |
IM |
Daniel Howard Fernandez |
2481 |
2,5 |
4,5 |
5,0 |
2484 |
1,2 |
|
18 |
52 |
GM |
Handszar Odeev |
2405 |
2,5 |
4,0 |
5,5 |
2685 |
10,5 |
|
19 |
47 |
IM |
Nguyen Thai Dai Van |
2432 |
2,5 |
4,0 |
5,0 |
2687 |
9,6 |
|
20 |
9 |
GM |
Alekszandar Indjic |
2569 |
2,5 |
4,0 |
5,0 |
2658 |
3,0 |
|
21 |
11 |
GM |
Artyom Tyimofejev |
2564 |
2,5 |
4,0 |
5,0 |
2642 |
2,6 |
Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:
Borisz Szavcsenko (oroszm 2613, 3) – Meilisz Annaberdijev (türkmén, 2445, 3)
Avital Boruchovsky (izraeli, 2542, 3) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2601, 3)
Makszat Atabajev (türkmén, 2512, 3) – Kirill Sztupak (fehérorosz, 2561, 3)
Leon Livaic (horvát, 2446, 3) – Berkes Ferenc (magyar, 2648, 2,5)
Mihail Antipov (orosz, 2581, 2,5) – Victor Mikhalevski (izraeli, 2511, 2,5)
Daniel Howard Fernandez (angol, 2481, 2,5) – Alekszandar Indjic (szerb, 2569, 2,5)
Szergej Grigorjanc (orosz, 2566, 2,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2463, 2,5)
Handszar Odeev (türkmén, 2405, 2,5) – Artyom Tyimofejev (orosz, 2564, 2,5)
Emre Can (török, 2561, 2,5) – Omer Rehef (izraeli, 2466, 2,5)
Szergej Azarov (fehérorosz, 2585, 2) – Nguyen Thai Dai Van (cseh, 2432, 2,5)
Verőci Zsuzsa