A sakkozás tizenkettedik világbajnoka, minden idők egyik legsikeresebb sakkozója, Anatolij Karpov ma ünnepli 70. születésnapját. 1975-ben játék nélkül lett világbajnok, miután Róbert Fischer elleni döntőjére nem került sor, az amerikai világbajnok a döntő lebonyolítására tett javaslatait a FIDE nem fogadta el. Karpov egész pályafutására ez rányomta bélyegét, újra és újra bizonyítania kellett, hogy igazi világelső. Közel három évtizedig birtokolta a világbajnoki címet, illetve elvesztése után küzdött érte. 1973 és 1977, 1979-1981 között és 1984-ben választották az év sakkozójává, összesen kilenc alkalommal kapta meg az Oscar-díjat. Versengése Garri Kaszparovval, politikai felhangokkal is kísért csatározásuk, öt világbajnoki döntőjük nagyban befolyásolta a sakktörténelmet. A világbajnoki döntőkön 144 partit vívtak, Kaszparov 21, Karpov 19 győzelmet aratott, 104-szer megosztoztak a ponton. Kettőjük párharcában fantasztikus csatákat, emlékezetes ütközeteket láttunk, számos játszmájukat a sakkirodalom remekműveiként jegyzik.
Anatolij Karpov 1951. május 23-án született az oroszországi Zlatousztban, az Ural hegység egy távoli városában. Négyévesen tanulta meg a sakkjáték szabályait, kilencéves korára már első osztályú játékos volt, 12 évesen pedig - Mihail Botvinnik tanítványaként - már nagy tehetségként tartották számon. 15 éves korában szovjet sakkmesteri címet szerzett, 1969-ben Stockholmban ifjúsági világbajnok lett, 19 éves korában padig már nemzetközi nagymesteri címet kapott.
Karpov 1973-ban megnyerte a leningrádi zónaközi döntőt, világbajnok-jelölti páros mérkőzésen Lev Polugajevszkijt (5,5-2,5), Borisz Szpasszkijt (7-4), majd Viktor Korcsnojt győzte le (12,5-11,5).
Anatolij Karpov 1975-ben játék nélkül lett a 12. sakkvilágbajnok, miután Robert Fischer elleni világbajnoki döntőjére nem került sor. Az amerikai világbajnok javaslatait a FIDE visszautasította. A dinamikus sakk képviselőjeként 10 győzelemig akarta játszani a döntőt, 9-9-es eredménnyel megőrizte volna címét.
Anatolij Karpov világbajnoki címét kétszer Korcsnojjal szemben megvédte, az 1978-as döntő Baguio Cityben a sakktörténelem egyik legviharosabb meccse volt, Karpov 16,5-15,5-re győzött. Három évvel később Meranoban már 11-7-es kiütéses győzelemmel verte vissza Korcsnoj címszerzési kísérletét. Karpov elsőségét három év múlva már honfitársa, a bakui zseni, Garri Kaszparov veszélyeztette, akivel hét év alatt öt világbajnoki döntőn csapott össze.
Kaszparov 1982 szeptemberétől már vezette az Élő-pontok alapján megállapított világranglistát, a mérkőzés kezdetekor 2715 ponttal állt az élen, Karpov 2705-tel volt a második. A párharc előtt ötször mérkőztek meg, négy döntetlen mellett Karpov még 1975-ben nyert a 12 esztendős Kaszparovval szemben.
Az óriási érdeklődéssel várt döntő 1984. szeptember 10-én kezdődött meg, a sakkozás legendáját, a jugoszláv Szvetozar Gligoricsot jelölték a párharc főbírójának. A kiírás szerint a finálé győztesének hat győzelmet kellett elérnie. Játszmánként a gondolkodási idő két és félóra volt az első negyven lépésre, majd 16 lépésre egy-egy óra, a régi fényképeken jól látható, hogy a sakkórák még nem digitálisak. Ha nem fejeződött be a küzdelem, akkor másnap folytatták a függőjátszmát. A hetedik napon megpihentek a küzdő felek. A nagymesterek háromszor halasztást is kérhettek, a döntő helyszínéül kiválasztott Szakszervezetek Székházának oszlopcsarnoka protokolláris eseményeknek is helyt adott, a világbajnoki döntő résztvevői plusz szünnapokat is kaptak.
Garri Kaszparov 1987-ben megjelent könyvét, „Két döntő”- címmel már a harmadik világbajnoki döntőjük után írta meg. Az első párharc tanulságait csak az előszóban foglalta össze, világított rá a pszichológiai hadviselésre, amely övezte csatájukat. A szinte megmagyarázhatatlan hibákról írt, amelyek azt eredményezték, hogy kilenc játszma után a címvédő már 4-0-ra vezetett. A 12 évvel idősebb Karpov nagy rutinja érvényesült, míg Kaszparovot az érzelmek, a cím megszerzése utáni vágy fogságába került. Korábbi sikerei, a világbajnok-jelölti páros mérkőzéseken aratott győzelmei kevésnek bizonyultak a döntő fokozott feszültségének elviseléséhez. „Karpov profi volt, én meg amatőr”- értékelte a meccs első partijait. Karpov higgadtan sakkozott, míg a kihívó csak tanulta az erőviszonyok pontos felmérését, a párharc különleges légkörét, és ezért oly nagy árat fizetett. Karpov hihetetlen könnyedséggel használta ki Kaszparov hibáit, megnyerte a harmadik, a hatodik, a hetedik és a kilencedik játszmát.
A negyedik vesztését követően Kaszparov világossal 15 lépésben remizett, majd még sorozatban tizenhat döntetlen következett. Egyes játszmáknál a sakkrajongók „időzavarban” voltak, hogy legalább a kézfogást láthassák, a nagymesterek világossal és sötéttel ugyanazon nyitásokat is megjátszották. Dúlt a háború a stábok, a segítők között is, ne feledjük, hogy 1984-et írtunk, jóval nehezebb volt információhoz jutni, se internet, se skype. A hosszú remiszériát Karpov a huszonhetedik partiban aratott győzelmével szakította meg, 5-0-ra növelte előnyét.
December 12-én megtört a jég, a döntő harminckettedik partiját Garri Kaszparov a 41. lépésben megnyerte, először fogadhatta a regnáló világbajnok gratulációját. A külföldről akkreditált újságírók apanázsa már régen elfogyott, esténként a TASSZ által továbbított hírekre hagyatkozhattunk. Kaszparov stábja azonban csak óvatosan ünnepelhetett, Damoklész kardja még ott lebegett a fejük felett. A parti lefolyása azonban azt sugallta, hogy Karpov taktikailag sebezhetővé vált, a hosszúra nyúlt meccs miatt az erőtartalékai kimerülni látszottak. Négy döntetlen még az 1984-es évben született meg, majd beköszöntött az új esztendő, tizenegy pontosztozkodással folytatódott a küzdelem. Ebben a sorozatban a negyvenegyedik játszmában Karpov meccslabdát hibázott, címvédését jelentette volna az a6 lépés..
A döntetlenre mentett parti Kaszparovot felvillanyozta, Karpov a kihagyott lehetőséget nem tudta feldolgozni. A pokol tornácát is megjárt kihívó a negyvenhetedik partiban sötéttel nyert, majd február 8-án a következő partiban világossal diadalmaskodott. A FIDE elnöke, Florencio Campomanes és a főbíró Szvetozar Gligoric tehetetlenül sétálgatott a befagyott Moszkva folyó partján, a döntést a szovjet felsőbb szervek hozták meg, amelyet a Fülöp-szigetek-i elnök 1985. február 15-én jelentett be, a küzdő felek teljes kimerültségére hivatkozással 48 játszma után, Anatolij Karpov 5-3-as vezetésénél félbeszakította a mérkőzést.
Óriási volt az értetlenség, a felháborodás. Hosszas tárgyalássorozatot követően szeptemberben újra sakkasztalhoz ültek a küzdő felek, ezúttal már a régi, a 24 játszmás szisztéma szerint. Kaszparov megnyerte az első játszmát, Karpov a negyedikben egyenlített, az ötödikben átvette a vezetést. Előnyét egészen a 11. partiig őrizte, ekkor Kaszparov nyert, majd a 16. és 19. partiban aratott győzelmével előnye két pontra nőtt. Karpov a 22. játszmában elért nyerésével szépített. A világbajnoki döntő utolsó ütközetében Karpov mindent egy lapra tett fel, támadott, de a 22 éves kihívó zseniálisan keresztezte világos királyszárnyi akcióját, a 13-11-es győzelemmel Garri Kaszparovot a sakkozás 13. világbajnokaként köszönthették. Egy évvel később a két helyszínen, Londonban és Leningrádban megrendezett visszavágón Kaszparov 12,5-11,5-re győzött, 1987-ben Sevillában 12-12-vel védte meg címét. Karpov 1990-ben ismét megmérkőzött honfitársával, New York és Lyon volt a mérkőzésük színhelye. Kaszparov az utolsó K-K mérkőzésen is 12,5-11,5-es győzelmet ért el. Kettőjük párharca döntően befolyásolta az egész sakkpolitika alakulását.
Karpov a következő világbajnoki ciklusban meglepetésre az angol Nigel Short ellen 6-4-re elvesztette a világbajnok-jelölti párosmérkőzést. A Nemzetközi Sakkszövetséggel azonban Kaszparov – immár sokadszor – konfliktusba került, és az angol sakkozóval a PCA (Profi Sakkozók Szövetsége) égisze alatt játszotta le a döntőt. Karpov ezzel újra lehetőséget kapott, hogy elvesztett – immár FIDE – világbajnoki címét visszaszerezze. Váratlan döntéssel a holland Jan Timmannal játszhatott világbajnoki döntőt, aki Short ellen elvesztette a világbajnok-jelölti döntőt. Karpovnak nem jelentett nehéz akadályt a hollandok legjobbja, 12,5-8,5-re nyert. A FIDE döntésére az ismét világbajnok orosz nagymesternek a következő ciklusban világbajnok-jelölti döntőn kellett kvalifikálnia magát az újabb címmérkőzésre, Borisz Gelfandot 6-3-ra verte meg. 1995 novemberében Kirszan Iljumzsinovot választották a FIDE elnökévé, Karpov és az amerikai Gata Kamszky döntőjét, a Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában, Elisztában rendezték meg. A konfliktusoktól sem mentes meccset Karpov 10,5-7,5-re nyerte meg.
Iljumzsinov elnök megreformálta a FIDE világbajnokság lebonyolítását, a kieséses rendszerű 1997-es groningeni tornától többek között távol maradt Garri Kaszparov és Vlagyimir Kramnyik, holott ők csak az elődöntőtől kapcsolódtak volna be a küzdelembe. Karpov pedig privilégiumot kapott, legfőbb riválisainak távollétében csak döntőt kellett játszania. Az indiai Viswanathan Anand magabiztosan vette az akadályokat, a világbajnoki címért a pihent Karpovval 1998 januárjában vívott lausanne-i mérkőzésének alapszakasza 3-3-ra végződött, a rapid rájátszásban alulmaradt. Karpov a következő, 1999-es Las Vegas-i vb-n nem indult, helyette pereskedett a FIDE-vel. Az exvilágbajnok nem vállalta a részvételt Újdelhiben sem, de 2001-ben úgy gondolta, hogy hazai pályán, Moszkvában képes lesz visszahódítani címét. A kísérlet azonban kudarccal végződött, már az els
Pályafutása során Karpov több mint 3000 játszmát váltott különböző - egyéni, csapat, nemzetközi és hazai rendezésű versenyeken. Hatszor volt tagja olimpiai bajnok szovjet válogatottnak, egyszer csapat-világbajnok együttesnek, négyszer Európa-bajnokságot nyert gárdának. Kilencszer nyerte el az esztendő legjobb sakkozójának megítélt Oscar díjat.
A sakk népszerűsítéséért tett erőfeszítései szintén kimagaslóak. Oroszország határain belül és kívül több mint ötven sakk-klubot alapított. A világon több mint húsz sakkiskola viseli a nevét. Válogatott játszmáinak gyűjteménye és más könyvei a világ több országában is kiadásra kerültek.
Fantasztikus pályafutásának is voltak keserű pillanatai, olyan játszmák, amelyek sorsdöntőnek bizonyultak. Nehéz elfelejteni a sevillai, 1987-es világbajnoki döntő utolsó partiját, remivel visszahódíthatta volna a címet Kaszparovtól. Minden másképp alakult volna, ha az első Kaszparov elleni meccsemen megnyerem a 41. partit, láttam a nyerést, de időzavarban biztosra akartam menni, aztán még a függőelemzésük sem sikerült. A legbüszkébb az 1994-es linaresi sikerére volt, két és fél ponttal előzte meg Kaszparovot, a 14 résztvevős szuperversenyen 11 pontot szerzett.
Verőci Zsuzsa
