A FIDE és a chess.com szervezésében hat csapat részvételével zajló online Nemzetek Kupája viadal negyedik fordulója után Kína kétpontos előnnyel vezet a holtversenyes második Európa és az Egyesült Államok együttesei előtt. A harmadik kör rangadója, a kínai és az orosz csapat mérkőzése 2-2-vel fejeződött be, győzött az USA együttese, először nyert az európai négyes. A negyedik fordulóban Európa 3-1-re győzött az amerikai csapattal szemben, megszerezte első győzelmét az orosz gárda, Kína harmadik meccsét nyerte meg. Csütörtökön az ötödik fordulóra kerül sor, majd ellenkező színelosztással a csapatok ismét megmérkőznek egymással. A 180 ezer dollár összdíjazású torna első két helyezettje május 10-én vívja majd a szuperdöntőt.
A viadal harmadik fordulójának rangadóját Kína és Oroszország játszotta. A derbi az első játéknapon gyenge teljesítményt nyújtó orosz válogatott számára indult kedvezően, Vladiszlav Artyemijev 25 lépésben győzött Wei Yi ellen. Óvatos küzdelem bontakozott ki a két hátsó táblán, míg Ding Liren a kiegyenlítésért küzdött Jan Napomnjacsij elleni csatájában. A kétszeres olimpiai bajnok a parti végjátékában remekelt, szabadgyalogja eldöntötte a játszmát.
Első győzelmét aratta a hat nemzet sakkozóiból álló európai csapat. A nyerés kalandos körülmények között született meg. Viswanathan Anand és Maxime Vachier-Lagrave játszmája kiegyensúlyozott játékkal lett döntetlen, de a második és harmadik táblán igazi viharok dúltak. Santosh Gujratji Vidit nyerőesélyes állást rontott el Levon Aronjannal szemben.
A háromszoros olimpiai bajnok szenzációs ötlettel kerülte el a lépésismétléses döntetlent, a nagyátlón a különböző színű futók segítették sikeres akcióját.
47.b4!! axb3 48.Fb2! h5 49.g5! h4 50.a4 Kg8 51.a5 Kh7 52.a6 Fd1 53.Kxd1 d2 54.Vxg7+ Vxg7 55.Fxg7 Kxg7 56.Kxd2 és sötét feladta.
Jan-Krzysztof Duda megnyitási újítása nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Pentala Harikrishna válogathatott a nyerések között, de a bőség zavarában eltévedt, a lengyel nagymester nem kis mázlival kiremizte a partit. A női táblán Anna Muzicsuk szalasztott el kedvező esélyt, India nem érdemelt vereséget.
Nem túl meggyőző játékkal győzött az amerikai csapat. Korán vezetéshez jutottak Irina Krush sikerével, de a két világos táblán nem tudtak előnyt kicsiholni. Tejmur Radzsabov jól védelmezte pozícióját Hikaru Nakamura ellen, Wesley So erőtlen játéka kevés volt a sikerhez. Alireza kezében volt az egyenlítés lehetősége, de kecsegtető állásában nem találta meg a szép reményekkel jogosító folytatást. Az USA meccspontban beérte a kínai együttest.
A chess24.com weblapon a jól ismert kettős, Peter Szvidler és Jan Gustafsson kommentálja a partikat, a világbajnok Magnus Carlsennek is volt bőven ötlete, amikor bekapcsolódott a játszmák figyelésébe.
A 3. forduló eredményei:
Kína – Oroszország 2 - 2
Ding Liren (2836) - Jan Nepomnjacsij (2778) 1 - 0
Wei Yi (2752) - Vladiszlav Artyemijev (2769) 0 - 1
Yu Yangyi (2738) - Szergej Karjakin (2709) döntetlen
Ju Wenjun (2610) - Alekszandra Gorjacskina (2502) döntetlen
India – Európa 1,5 – 2,5
Viswanathan Anand (2751) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2860) döntetlen
Santosh Gujrathi Vidit (2636) - Levon Aronjan (örmény, 2778) 0 - 1
Pentala Harikrishna (2690) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2774) döntetlen
Humpy Koneru (2483) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2533) döntetlen
Egyesült Államok – Rest of the World 2,5 – 1,5
Hikaru Nakamura (2829) - Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2758) döntetlen
Leinier Dominguez Perez (2758) - Alireza Firouzja (FIDE, 2703) döntetlen
Wesley So (2741) - Bassen Amin (egyiptomi, 2608) döntetlen
Irina Krush (2392) - Dinara Szaduakasszova (kazah, 2412) 1 - 0
A negyedik körben fokozott érdeklődés kísérte Európa és az Egyesült Államok mérkőzését. Meglepetést okozott, hogy az amerikai csapat nélkülözte az első játéknapon kettős győzelmet elérő Fabiano Caruanát. A Magnus Carlsen Invitational rapid szuperversenyen oly sok hibával játszó Maxime Vachier-Lagrave nem kockáztatott, Hikaru Nakamura elleni döntetlenével indult a találkozó. A női táblán Nana Dzagnidze egyre nagyobb előnyt ért el. Levon Aronjan az áldozott gyalogért kecsegtető kompenzációt kapott, majd kiskombinációval döntő fölénybe került. Anish Giri gyaloghátrányos bástyavégjátékát biztos kézzel remizte ki, Dzagnidze és Aronjan győzelmével 3-1-es sikert ért el Garri Kaszparov irányította európai együttes, pontszámban beérte az amerikai csapatot.
A kínai válogatott harmadik győzelmével 2 pontos előnyre tett szert. Wang Hao volt a nyerő emberük. Ding Liren ellen Viswanathan Anand sikerrel védte meg hátrányosabb végjátékát. A női táblán egykor világbajnoki döntőt is játszók vívtak meg, óvatos partiban osztoztak meg a ponton, ahpgy Yu Yangyi és Pentala Harikrishna is.
Első győzelmét aratta az orosz csapat. Jan Nepomnjacsij két egymást követő veresége után javított a nagy időzavarba került Tejmur Radzsabovval szemben. Korántsem meggyőző játékkal nyert Szergej Karjakin, Jorge Cori többször is elkerülhette volna a vereséget. Nagyot küzdött Marija Muzicsuk és Olga Girja, 80 lépés után kötöttel békét.
A 4. forduló eredményei:
Oroszország – Rest of the World 3 - 1
Jan Nepomnjacsij (2778) - Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2758) 1 - 0
Vladiszlav Artyemijev (2769) - Alireza Firouzja (FIDE, 2703) döntetlen
Szergej Karjakin (2709) - Jorge Cori (perui, 2599) 1 - 0
Olga Girja (2471) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2506) döntetlen
Európa – Egyesült Államok 3 - 1
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2860) - Hikaru Nakamura (2829) döntetlen
Levon Aronjan (örmény, 2778) - Leinier Dominguez Perez (2758) 1 - 0
Anish Giri (holland, 2731) - Wesley So (2741) döntetlen
Nana Dzagnidze (grúz, 2447) - Anna Zatonskih (2327) 1 - 0
Kína – India 2,5 – 1,5
Ding Liren (2836) - Viswanathan Anand (2751) döntetlen
Wang Hao (2750) - Santosh Gujrathi Vidit (2636) 1 - 0
Yu Yangyi (2738) - Pentala Harikrishna (2690) döntetlen
Hou Ji-fan (2621) - Humpy Koneru (2483) döntetlen
Online Nations Cup Prelim chess.com INT 2020. május 5-10. |
|||||||||
H. |
Csapat |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
MP |
Pont |
1 |
Kína |
**** |
3.0 - 1.0 |
2.0 - 2.0 |
3.0 - 1.0 |
2.5 - 1.5 |
7 |
10.5 |
|
2 |
Európa |
1.0 - 3.0 |
**** |
3.0 - 1.0 |
2.0 - 2.0 |
2.5 - 1.5 |
5 |
8.5 |
|
3 |
USA |
1.0 - 3.0 |
**** |
3.0 - 1.0 |
2.5 - 1.5 |
2.0 - 2.0 |
5 |
8.5 |
|
4 |
Oroszország |
2.0 - 2.0 |
2.0 - 2.0 |
1.0 - 3.0 |
**** |
3.0 - 1.0 |
4 |
8 |
|
5 |
Rest of the World |
1.0 - 3.0 |
1.5 - 2.5 |
1.0 - 3.0 |
**** |
2.5 - 1.5 |
2 |
6 |
|
6 |
India |
1.5 - 2.5 |
1.5 - 2.5 |
2.0 - 2.0 |
1.5 - 2.5 |
**** |
1 |
6.5 |
A harmadik játéknap programja
Az 5. forduló párosítása:
India – Oroszország
Egyesült Államok – Kína
Rest of the World – Európa
A 6. forduló párosítása:
Oroszország - Európa
Rest of the World - Kína
Egyesült Államok - India
Verőci Zsuzsa
Fotók: fide.com