A FIDE és a chess.com szervezésében zajló online Nemzetek Kupája szuperdöntőjét Kína és az Egyesült Államok válogatottjai játsszák. A viadal kilencedik fordulójában Európa 2,5 – 1,5-re megnyerte az USA elleni rangadót, úgy tűnt, hogy ezzel eldőlt a második hely sorsa. A befejező körben nagy meglepetésre az USA 2,5 – 1,5-re legyőzte a veretlen, nyolc csapatgyőzelmet is elért kínai gárdát, a „világválogatott” 2-2-öt játszott az európai csapat ellen. A második helyet a táblapontok az amerikai csapat javára döntötték el. A 2014-ben és 2018-ban a sakkolimpián aranyérmes kínai és a 2016-ban győztes amerikai válogatott csatázik a fináléban, egy meccs dönti el a bajnoki trófea sorsát, Kína 2-2-vel is győztes.
A hat csapat részvételével megrendezett kétfordulós viadal ötödik játéknapján váratlan eredmények születtek, nagy izgalmak után dőlt el a fölényesen győztes Kína mögött a második hely sorsa.
Az Egyesült Államok csapata a nagy rivális Európa válogatottjával szemben egypontos előnnyel kezdhette a rangadót. Az amerikai gárda összeállítása adott volt, a nagy hármas, Hikaru Nakamura, Fabiano Caruana és Wesley So triója mellett Irina Krush kapott bizalmat, míg az ellenfélnél Maxime Vachier-Lagrave és Levon Aronjan mellett a rossz formában játszó Anish Girire esett a választás, a női táblán pedig Nana Dzagnidze játszott.
Az éltáblán éles küzdelem, bonyolult csata bontakozott ki, Hikaru Nakamura egyre szorongatottabb helyzetbe került, MVL a 32. lépésben óriási esélyt hagyott kihasználatlanul. Az európai együttes nagy megkönnyebbülésére Giri Grünfeld védelme jó választás volt, örülhettek a reminek, és a grúz olimpiai bajnoknő a bástyavégjátékban megtörte Irina ellenállását, vezetéshez juttatta csapatát. Levon Aronjan nagyot harcolt, Fabiano Caruana nem tudott egyenlíteni. Az utolsó forduló előtt atáblázaton helyet cserélt a két csapat, Európa egy ponttal megelőzte az USA csapatát, a táblapontok tekintetében egyenlőek voltak. Kedvezőnek tűnt a befejező kör párosítása is…
Az indiai-kínai meccsen elmaradt az éltáblán Viswanathan Anand és Ding Liren összecsapása, a kapitányok pihentették két legjobbjukat. Két gyorsnak mondható döntetlennel indult a találkozó. majd a kínai csapat motorja, Yu Yangyi megszerezte ötödik győzelmét. Dronavalli Harika az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan elleni reminek örülhetett.
Az orosz csapat Jan Nepomnjacsij nélkül vette fel a küzdelmet a „Világválogatottal”, az éltáblás 8-ból 2 ponttal fejezte be szereplését. Váratlanul indult a mérkőzés, Tejmur Radzsabov feledve korábbi rossz játékát magabiztos győzelmet ért el Vladiszlav Artyemijevvel szemben. A 16 esztendős Alireza Firouzja tisztáldozatát Szergej Karjakin meggondolatlanul elfogadta, tetszetős lett a parti záróakkordjaként a h2! lépés. Kisebb csoda kellett, hogy az orosz együttes döntetlenre mentse a meccset.
A 9. forduló eredményei:
Rest of the World – Oroszország 2 - 2
Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2758) - Vladiszlav Artyemijev (2769) 1 - 0
Alireza Firouzja (FIDE, 2703) - Szergej Karjakin (2709) 1 - 0
Bassen Amin (egyiptomi, 2608) - Dmitrij Andrejkin (2740) 0 - 1
Marija Muzicsuk (ukrán, 2506) - Olga Girja (2471) 0 - 1
USA – Európa 1,5 – 2,5
Hikaru Nakamura (2829) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2860) döntetlen
Fabiano Caruana (2773) - Levon Aronjan (örmény, 2778) döntetlen
Wesley So (2741) - Anish Giri (holland, 2731) döntetlen
Irina Krush (2392) - Nana Dzagnidze (grúz, 2447) 0 - 1
India – Kína 1,5 – 2,5
Santosh Gujrathi Vidit (2636) - Wang Hao (2750) döntetlen
Pentala Harikrishna (2690) - Wei Yi (2752) döntetlen
Baskaran Adhiban (2624) - Yu Yangyi (2738) 0 - 1
Dronavalli Harika (2450) - Hou Ji-fan (2621) döntetlen
A befejező játéknapon fokozott érdeklődés kísérte Kína és az USA szuperderbijét. 2014-ben Tromsőben és két éve Batumiban a kínai válogatott diadalmaskodott a sakkolimpián, 2016-ban Bakuban az amerikai csapat győzött.
A viadal ötödik fordulójában mérkőztek meg először és kínai győzelem született, Leinier Dominguez Perez világossal elszenvedett veresége döntötte el a két pont sorsát.
USA – Kína 1,5 – 2,5
Hikaru Nakamura (2829) - Ding Liren (2836) döntetlen
Fabiano Caruana (2773) - Wang Hao (2750) 1 - 0
Leinier Dominguez Perez (2786) - Yu Yangyi (2738) 0 - 1
Irina Krush (239) - Hou Ji-fan (2621) 0 - 1
A kapitányoknak gyorsan kellett dönteniükm hogy a visszavágóra kit küldjenek csatába. A kezdeti bizonytalankodás után Wesley So formába lendült, így nem volt kérdéses szerepeltetése, a kínaiak a női táblán változtattak, mindkét klasszisuk öt-öt partit játszott.
Fabiano Caruana folytatta remek sorozatát. Érdekes ötlettel okozott zavart Wang Hao soraiban, a kínai sakkozó 28 lépés után már kapitulált. Az éltáblán Hikaru Nakamura gondokkal küszködött, Irina Krush ragyogóan tartotta magát, Wesley So átvette a kezdeményezést.
Ding Liren remek technikával értékesítette anyagi előnyét, Irina kiharcolta a remit. So hátrányból fordított, ellentámadása átütött. A veretlen kínai válogatott legyőzése nagy fegyvertény volt, a siker végül a második helyet jelentette számukra.
Az első két helyezett csapatban az egyéni eredmények:
Kína: Ding Liren 5,5/8, Wang Hao 2,5/6, Wei Yi 3,5/7, Yu Yangyi 6,5/9, Hou Ji-fan 4/5, Ju Wenjun 3,5/5
USA: Hikaru Nakamura 5,5/10, Fabiano Caruana 6,5/8, Wesley So 5,5/8, Leinier Dominguez Perez 1/4, Irina Krush 3,5/8, Anna Zatonskih 0/2
A bravúros amerikai győzelem önmagában még kevés lett volna a döntőhöz, de a verseny végére formába lendült „Világválogatott” hathatós segítséget nyújtott.
Az éltáblán óvatos játékkal született meg a döntetlen, Alireza Firouzja égett a vágytól, hogy visszavágjon Levon Aronjannak az első körben elszenvedett vereségéért. A 16 éves nagymester első hat partijából csak négy döntetlent tudott elérni két veresége mellett. Az indiai Santosh Guhrathi Vidit ellen megtört a jég, majd remizett Nakamurával. A befejező játéknapon először Karjakinra mért csapást, majd Aronjan királyállását is szétrombolta.
Nana Dzagnidze sötéttel döntetlennél többet nem tudott elérni, Jan-Krzysztof Duda nyerése csak a kiegyenlítést jelentette. A döntőről a váratlan 2-2-vel lecsúsztak, az amerikai válogatott a lejátszott negyven partiból fél ponttal többet ért el!
A negyedik helyet döntötte el az orosz-indiai találkozó. Nepomnjacsij és Anand másodszor nem mérkőzött meg. Vladiszlav Artyemijev könnyen győzött, míg Dmitrij Andrejkin vesztőgyanús állásból fordított. Humpy Koneru 101 lépéses nyeréssel szépített.
A 10. forduló eredményei:
Oroszország – India 2,5 – 1,5
Vladiszlav Artyemijev (2769) - Santosh Gujrathi Vidit (2636) 1 - 0
Szergej Karjakin (2709) - Pentala Harikrishna (2690) döntetlen
Dmitrij Andrejkin (2740) - Baskaran Adhiban (2624) 1 - 0
Olga Girja (2471) - Humpy Koneru (2483) 0 - 1
Kína – USA 1,5 – 2,5
Ding Liren (2836) - Hikaru Nakamura (2829) 1 - 0
Wang Hao (2750) - Fabiano Caruana (2773) 0 - 1
Yu Yangyi (2738) - Wesley So (2741) 0 - 1
Ju Wenjun (2610) - Irina Krush (2392) döntetlen
Európa – Rest of the World 2 - 2
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2860) - Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2758) döntetlen
Levon Aronjan (örmény, 2778) - Alireza Firouzja (FIDE, 2703) 0 - 1
Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2774) – Bassem Amin (egyiptomi, 2608) 1 - 0
Nana Dzagnidze (grúz, 2447) - Dinara Szaduakasszova (kazah, 2412) döntetlen
A FIDE Chess.com Nemzetek Kupa körmérkőzéses versenyének végeredménye:
H. |
Csapat |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
TP |
MP |
1 |
Kína |
4 |
5½ |
4½ |
5 |
6½ |
25½ |
17 |
|
2 |
USA |
4 |
2½ |
5½ |
4½ |
5½ |
22 |
13 |
|
3 |
Európa |
2½ |
5½ |
4½ |
4½ |
4½ |
21½ |
13 |
|
4 |
Oroszország |
3½ |
2½ |
3½ |
4½ |
5 |
19 |
8 |
|
5 |
India |
3 |
3½ |
3½ |
3½ |
4 |
17½ |
5 |
|
6 |
Rest of the World |
1½ |
2½ |
3½ |
3 |
4 |
14½ |
4 |
H. |
Csapat |
1a |
1b |
2a |
2b |
3a |
3b |
4a |
4b |
5a |
5b |
6a |
6b |
MP |
BP |
1 |
Kína |
2½ |
1½ |
3 |
2½ |
2 |
2½ |
2½ |
2½ |
3 |
3½ |
17 |
25.5 |
||
2 |
USA |
1½ |
2½ |
1 |
1½ |
3 |
2½ |
2 |
2½ |
2½ |
3 |
13 |
22 |
||
3 |
Európa |
1 |
1½ |
3 |
2½ |
2 |
2½ |
2½ |
2 |
2½ |
2 |
13 |
21.5 |
||
4 |
Oroszország |
2 |
1½ |
1 |
1½ |
2 |
1½ |
2 |
2½ |
3 |
2 |
8 |
19 |
||
5 |
India |
1½ |
1½ |
2 |
1½ |
1½ |
2 |
2 |
1½ |
1½ |
2½ |
5 |
17.5 |
||
6 |
Rest of the World |
1 |
½ |
1½ |
1 |
1½ |
2 |
1 |
2 |
2½ |
1½ |
4 |
14.5 |
A Kína – USA szuperdöntőt vasárnap 16 órától rendezik meg. Játszmánként 25-25 perc a gondolkodási idő és lépésenként 10-10 másodperc bónusz. A 180 ezer dolláros díjalapból a győztes 24, a vesztes 12 ezer dollárt kap. A hat résztvevő csapat 24-24 ezer dolláros honoráriumot vehet fel.
Verőci Zsuzsa