A dél-olaszországi Isola Capo Rizutto a színhelye a 37. Mitropa-kupának. Tíz ország férfi és nyolc nemzet női sakkozói négy-négy táblán mérkőznek meg. Megfiatalított férfi csapatunk második a rajtlistán, Mihók Olivér, Kántor Gergely, Korpa Bence és Nagy Gábor összeállításban a negyedik játéknap után a házigazda olasz együttessel holtversenyben az élen áll. A női együttesek versenyében nem játszik a címvédő magyar válogatott!
Innsbruckban 1976-ban indult útjára a sorozat. A korábbi tornákon legeredményesebben Németország és Jugoszlávia szerepelt hét-hét aranyéremmel (18, illetve 12 éremmel), a mieink hatszor nyertek, csapatunkat 1993, 1995, 1999, 2006, 2012 után négy éve is győztesként ünnepelték. Együttesünk négyszer végzett csapatunk a második, háromszor a harmadik helyen, a horvátok ötször diadalmaskodtak. A szlovénok és a franciák három-három, az osztrákok két, az olaszok és a csehek egy első helyet értek el.
Címvédőként a horvát csapat játszik, a rajtlistát a házigazda olasz csapat vezeti 2557-es átlaggal. Sakkozásunk reménységeiből összeállított válogatottunk a második 2511-gyel, egy ponttal előzik meg a németeket. Tavaly Balatonszárszón az első helyen kiemelt együttesünk csak negyedik lett.
Csapatunk a franciák elleni győzelemmel kezdte meg szereplését, a csehek elleni négy döntetlennel folytatták. A harmadik körben a címvédő horvátokkal szemben remek, 3-1-es győzelmet arattak, a szlovákokat hasonló arányban verték, sakkozóink a két sötét táblán voltak eredményesek.
Válogatottunk az olaszokhoz és a svájciakhoz hasonlóan 7-7 meccspontot gyűjtöttek, biztató, hogy sakkozóink még nem vesztettek játszmát. A szlovénok a következő ellenfelek, majd sorban jönnek a riválisok, a németek, a svájciak, az osztrákok, végül a befejező játéknapon a házigazdák együttese.
A 37. Mitropa-kupa állása:
H. |
|
Ország |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
MP |
Pont |
1 |
Magyarország |
* |
2 |
2½ |
3 |
3 |
7 |
10,5 |
||||||
2 |
Olaszország |
* |
2 |
3 |
2½ |
3 |
7 |
10,5 |
||||||
3 |
Svájc |
* |
2½ |
2 |
3 |
2½ |
7 |
10,0 |
||||||
4 |
Ausztria |
2 |
1½ |
* |
2 |
2½ |
4 |
8,0 |
||||||
5 |
Németország |
1 |
2 |
* |
2 |
3 |
4 |
8,0 |
||||||
6 |
Csehország |
2 |
1½ |
2 |
* |
2 |
3 |
7,5 |
||||||
7 |
Franciaország |
1½ |
1 |
* |
2 |
3 |
3 |
7,5 |
||||||
8 |
Horvátország |
1 |
2 |
2 |
* |
2 |
3 |
7,0 |
||||||
9 |
Szlovákia |
1 |
1 |
1½ |
2 |
* |
1 |
5,5 |
||||||
10 |
Szlovénia |
1½ |
1 |
1 |
2 |
* |
1 |
5,5 |
T. |
T. |
Név |
Élő |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
Pont |
Élő-átlag |
1 |
GM |
Mihók Olivér |
2550 |
½ |
½ |
½ |
½ |
2,0 |
2562 |
|||||
2 |
IM |
Kántor Gergely |
2519 |
½ |
½ |
½ |
1 |
2,5 |
2455 |
|||||
3 |
GM |
Korpa Bence |
2497 |
1 |
½ |
1 |
½ |
3,0 |
2430 |
|||||
4 |
IM |
Nagy Gábor |
2478 |
½ |
½ |
1 |
1 |
3,0 |
2411 |
Verőci Zsuzsa