Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A második játéknap után Le Quang Liem előnye 4 pont, Rapport Richárd holtversenyben hatodik

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Meltwater Champions Chess Tour 2022 második versenyén, a Charity Cup viadalon a nyolcadik forduló után a vietnami Le Quang Liem négypontos előnnyel vezet. Le a második játéknapon is három játszmát nyert, csak az amerikai Hans Moke Niemannal remizett. A világbajnok Magnus Carlsen és a lengyel Jan-Krzysztof Duda osztja a második helyet. Rapport Richárd kettős győzelemmel folytatta szereplését, a hatodik körben sötéttel a kínai Ding Lirent győzte le. Hetedik játszáját Magnus Carlsennel szemben elveszítette, majd remizett a cseh David Navarával, a 16 éves indiai Praggnanandhaa társaságában holtversenyben hatodik. Hans Moke Niemann csak három döntetlent fért el, de a körbeveréseknek köszönhetően negyedik, míg Ding Liren ötödik a versengésben. Hétfőn újabb négy fordulóval folytatódik a körmérkőzéses kvalifikációs torna, az első nyolc helyezett jut a kieséses rendszerű szakaszba. Játszmánként 15-15 perc a gondolkodási idő lépésenként 10-10 másodperc bónusszal.

 

A Charity Cup viadalon az első játéknap után holtversenybne vezetett Le Quang Liem és Hans Moke Niemann.

Négy forduló után a Charity Cup állása:

1-2.Le Quang Liem (vietnami, 2723) és Hans Moke Niemann (amerikai, 2642) 10 pont

3. Ding Liren (kínai, 2799) 9

4-5. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2723) és Jorden Van Foreest (holland, 2714) 8

6. Magnus Carlsen (norvég, 2865) 7

7. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2750) 6

8-9. Rapport Richárd (magyar, 2762) és Praggnanandhaa (indiai, 2619) 5

10. Eric Hansen (kanadai, 2669) 4

11. David Anton Guijarro (spanyol, 2694) 3

12-15. David Navara (cseh, 2700), Ju Wenjun (kínai, 2560), Lei Tingjie (kínai, 2535) és Pentala Haririshna (indiai, 2716) 2

16. Gawain Jones (angol, 2672) 1

Rapport Richárd könnyű győzelemmel kezdte a második játéknapot. A királyát fenyegető veszélyek miatt Eric Hansen minőséget áldozott, Ricsi anyagi előnyét gond nélkül érvényesítette.

Le Quang Liem negyedik nyerését könyvelhette el. A világbajnok Magnus Carlsen elméleti párbajba bocsátkozott a spanyol megnyitás nyílt változatában a  18 évesHans Moke Niemannal szemben. Az amerikai sakkozó vezérével aknamezőre lépett, a norvég világelső a hibát tetszetősen használta ki, beérte legyőzött ellenfelét.

A legizgalmasabb összecsapást a 16 éves Praggnannadhaa és Jan-Krzysztof Duda partijában láttuk. Az indiai nagymester könnyű nyerést is elszalasztott, a lengyel világbajnokjelölt szerencsével szerezte meg a 3 pontot.

A kínai olimpiai bajnoknők kálváriája folytatódott, a világbajnoknő Ju Wenjun 27 lépésben vesztett. Nem Lei Tingjie felkészülésén múlott, hogy a kettős huszárjátékban másodszor kapott ki.

A rossz kezdés után egyre jobban belelendült David Navara, békés döntetlen született Jorden Van Foreest és Santosh Gujrathi Vidit játszmájában.

Az 5. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2865) - Hans Moke Niemann (amerikai, 2642) 1 - 0

David Navara (cseh, 2700) – Ding Liren (kínai, 2799) döntetlen

Rapport Richárd (magyar, 2762) – Eric Hansen (kanadai, 2669) 1 - 0

Lei Tingjie (kínai, 2535) – Pentala Harikrishna (indiai, 2716) 0 - 1

Praggnanandhaa R (indiai, 2664) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2750)  0 - 1

Jorden Van Foreest (holland, 2714) – Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2723) döntetlen

David Anton Guijarro (spanyol, 2694) - Ju Wenjun (2560) 1 - 0

Gawain Jones (2672) - Le Quang Liem (vietnami, 2723) 0 - 1

 

A hatodik fordulóban Rapport Richárd fontos rangadót nyert, a világranglista harmadik Ding Liren második vereségét szenvedte el. A kétszeres olimpiai bajnok a királyszárnyi akciót erőltette, a bonyodalmakban tisztet is áldozott. Ricsi a látszatfenyegetéseket hárította, jelentős időelőnyben sakkozhatott, a világos haderő teljes zűrzavarát kihasználva kényszerítette megadásra riválisát.

A hatodik kör legnagyobb meglepetését Magnus Carlsen második veresége jelentette, a világbajnok pontatlanságait, elhibázott tervét David Navara tökéletesen használta ki.

Fontos játszmát nyert Jan-Krzysztof Duda holtversenyes társa, Jorden Van Foreest ellen. Hans Moke Niemann gyaloghátrányos végjátékát mentette döntetlenre Le Quang Liemmel szemben.

A kezdeti bizonytalankodás után David Anton Guijarro megkezdte a felzárkózást, ebben Santosh Gujrathi Vidit hathatós segítséget nyújtott, esélyes  állást vesztett el.

Először nyert Gawain Jones, negyedszer vesztett Ju Wenjun és Lei Tingjie. Az indiai derbin Praggnannadhaa minőséget áldozott, a rutinos Pentala Harikrishna nem bírt a „trónkövetelővel”.

A 6. forduló eredményei:

Hans Moke Niemann (10) - Le Quang Liem (13)  döntetlen

Ju Wenjun (2) - Gawain Jones (1)  0 - 1

Santosh Gujrathi Vidit (11) - David Anton Guijarro (6)  0 - 1

Jan-Krzysztof Duda (9) - Jorden Van Foreest (9)  1 - 0

Pentala Harikrishna (5) - Praggnanandhaa R (5)  döntetlen

Eric Hansen (4) - Lei Tingjie (2)  1 - 0

Ding Liren (10) - Rapport Richárd (8) 0 - 1

Magnus Carlsen (10) - David Navara (3)  0 - 1

A hetedik fordulóban Rapport Richárd megnövekedett önbizalommal, Magnus Carlsen megsebzettként ülhetett a számítógépe elé, hogy megvívjanak. Ricsi egypontos előnnyel és világossal játszhatta a partit, a zárt szicíliai védelemre esett a választása. Nem a megszokott mederben zajlott a küzdelmük, a kritikus állásban nagymesterünk túlzott reményeket fűzött a királyszárnyi akcióhoz, Carlsen az áldozatul kínált gyalogokat sorban ütötte le, a világos huszárok akciója nem ért célt, a 28 .lépést követően  feladta a partit, az egypontos előny kétpontos hátránnyá változott.

Bosszankodhatott Jan-Krzysztof Duda, lépésismétléses remi helyett nyerhetett volna David Anton Guijarro ellen, egyértelmű sakkvakság volt, hogy nem látta a Fxa3 többszöri lehetőséget.

 

David Navara túlzott kockázatokat vállalt a gyalograblással. Hans Moke Niemann fogságba ejthette volna a futót, ehelyett f4 lépésével tálcán kínálta a vezér leadásának esélyét. Navara bőséges kompenzációt kapott a vezérért, egy pillanatban kiengedte előnyét, de Niemann viszonozta a szívességét. Navara bástyája és huszárja a király segítségével szabadgyalogjaival begyűjtötte a 3 pontot.

Az éllovas Le Quang Liem hozta a kötelezőt, a világbajnoknő sokáig tartotta az egált, majd hirtelen összeomlott a védekezése.

Meggyőző játékkal nyert Praggnanandhaa, oly sok korábbi kihagyásai, kihasználatlanul hagyott lehetősgek sem rendítették meg.

Komoly ziccert hibázott Jorden Van Foreest, abszolút nyert állását rontotta el döntetlenre, a végelszámoláskor még nagyon hiányozhat a kidobott két pont.

A 7. forduló eredményei:

David Navara (6) - Hans Moke Niemann (11)  1 - 0

Rapport Richárd (11) - Magnus Carlsen (10) 0 - 1

Lei Tingjie (2) - Ding Liren (10)  0 - 1

Praggnanandhaa R (6) - Eric Hansen (7) 1 - 0

Jorden Van Foreest (9) - Pentala Harikrishna (6)  döntetlen

David Anton Guijarro (9) - Jan-Krzysztof Duda (12)  döntetlen

Gawain Jones (4) - Santosh Gujrathi Vidit (11) döntetlen

Le Quang Liem (14) - Ju Wenjun (2) 1 - 0

A második játéknap utolsó fordulójában Rapport Richárd holland védelmet játszva remizett David Navarával és Praggnanandhaa társaságában goltversenyes hatodikként várhatja a hétfői négy játszmáját.

 

Hatodik győzelmét aratta az éllovas Le Quang Liem és négy ponttal előzi meg Magnus Carlsent és Jan-Krzysztof Dudát. A vietnami nagymester az olasz megnyitású partiban újított Santosh Gujrathi Vidit ellen és tisztáldozattal bombázta szét az indiai sakkozó királyállását, könnyen nyert.

 

Magnus Carlsen már a nyitásban jelentős előnyt szerzett Lei Tingjie ellen, eltékozolta azt, újra fel kellett építeni a játékát. A parti befejezésekor négy vezér volt a táblán.

 

„Beugróként” Jan-Krzysztof Duda szép pozíciós teljesítményt nyújtott Gawain Jones elleni partijában, a végjátékban futópárja dominált a táblán, az éllovas vietnami sakkozóhoz hasonlóan őrzi veretlenségét.

 

Szenzációs győzelemmel zárta a játéknapot Praggnanandhaa, a világranglista harmadik Ding Liren bírta kevésbé az összecsapásuk izgalmait. Az indiai titán a végjátékban minőséget áldozott, hadereje tökéletes harmóniában őrölte fel Ding Liren ellenállását.

A 18 éves Hans Moke Niemann győzelemmel, s ezzel negyedikként várhatja a folytatást. Jorden Van Foreest a mai három döntetlennel sokat rontott helyezésén. Eric Hansen ellen elkerülte a lépésimétléses remit, vezstőfyanús állásból megmenekült a vereségtől.

A 8. forduló eredményei:

Hans Moke Niemann (11) - Ju Wenjun (2) 1 - 0

Santosh Gujrathi Vidit (12) - Le Quang Liem (17) 0 - 1

Jan-Krzysztof Duda (13) - Gawain Jones (5) 1 - 0

Pentala Harikrishna (7) - David Anton Guijarro (10) döntetlen

Eric Hansen (8) - Jorden Van Foreest (10) döntetlen

Ding Liren (13) - Praggnanandhaa R (9) 0 - 1

Magnus Carlsen (13) - Lei Tingjie (1) 1 - 0

David Navara (9) - Rapport Richárd (11) döntetlen

 

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess24.com

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog