A Legends of Chess online viadal második fordulójában az orosz Peter Szvidler 2,5 – 1,5-re legyőzte Lékó Pétert. Döntetlen született az első partiban, nagymesterünk világossal megnyerte a második összecsapást. Szvidler visszavágott a harmadik játszmában, majd sötéttel nyerte meg a negyedik ütközetet. Az „örökrangadón” a világbajnok Magnus Carlsen az exvilágbajnok Viswanathan Anandot győzte le 2,5 – 1,5-re. Elszenvedte második vereségét az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, a holland Anish Giri a második partit nyerte meg. A „veteránok” csatájából az izraeli Borisz Gelfand került ki győztesen az ukrán Vaszilij Ivancsukkal szemben. Az orosz Jan Nepomnjacsij már a harmadik játszma után győzelmének örülhetett, a kínai Ding Liren másodszor kapott ki. A torna harmadik játéknapján Lékó Péter a világbajnok Magnus Carlsennel mérkőzik meg.
A Legends of Chess viadal második fordulójában az érdeklődés középpontjában az „örökrangadó”, az ötszörös és a négyszeres világbajnok ütközete állt. Viswanathan Anand és Magnus Carlsen klasszikus időkontroll mellett hatvankilencszer mérkőzött meg. A norvég világbajnok elsősorban a két világbajnoki döntőn elért sikereinek köszönhetően 12-8-ra vezet 49 döntetlen mellett. Összesítésben is Carlsen mérlege a kedvezőbb, párharcaikban 75 döntetlen született, a norvég zseni huszonkilencszer nyert, 19 játszmát vesztett el. A 2014-ben, Szocsiban vívott második párharcuk óta klasszikus kontroll mellett tizennyolcszor csatáztak. Carlsen 2015-ben a GRENKE Chess Classic tornán győzött, Anand a stavangeri viadalon vágott vissza. A Gasimov emlékversenyen, a Sinquefield Kupán és a londoni tornán is remiztek. Négy éve csak rapidoztak és snelleztek, 2017-ben Stavangerben, St. Louisban és Londonban megosztoztak a ponton. 2018-ban Wijk aan Zee-ben, Baden-Badenben, Stavangerben és St. Louisban sem bírtak egymással.
A tavalyi Tata Steel Chess tornán a tizedik fordulóban csatáztak, holtversenyben álltak az élen. A norvég világelső stratégiája egyértelmű volt, hosszú küzdelemre kényszeríteni 21 évvel idősebb riválisát. Anand remiesélyekkel játszhatott, többször is jobban védekezhetett volna, majd a huszárvégjáték is döntetlent ígért, amikor fatális hibát követett el, a 74. lépés után feladásra kényszerült.
A samkiri Gasimov emlékversenyen, majd Karlsruhéban is Magnus Carlsen játszhatott világossal, Viswanathan Anandot láthatóan nyomasztotta az elmúlt két parti rossz emléke, de kisebb csoda folytán reménytelennek tűnő állását döntetlenre mentette. Stavangerben a klasszikus játszmában remiztek, a rájátszásban Carlsen győzött. Zágrábban a világbajnok gyalogelőnyt szerzett, a végjátékban nyerőesélyt ért el, az exvilágbajnok nagy csatában kiharcolta a döntetlent. St. Louisban Viswanathan Anand nem bocsátkozott a Szvesnyikov-változatban elméleti párbajba, a Rossolimo-változat került megjátszásra. A küzdelmükben eredeti ötleteket is láttunk, a sorozatos cserék döntetlenhez vezettek.
Az idei Tata Steel szuperversenyen megosztoztak a ponton, a világbajnoka győztes Fabiano Caruana mögött kétpontos hátránnyal 8 pontot elérve lett második, Viswanathan Anand ötven százalékot ért el.
Rapid és villámpartiban ötvenhétszer néztek farkasszemet, Magnus Carlsen ezekben a műfajokban is fokozatosan tett szert jelentős előnyre, 26 döntetlen mellett 20-11-re vezetett, a világbajnok győzelemmel, Anand váratlan vereséggel kezdte a viadalt.
Párharcuk három döntetlennel kezdődött meg. Magnus Carlsen az első partiban nyerőesélyt szalasztott el. A spanyol megnyitású második partiban az indiai exvilágbajnok gyalogelőnyös bástyavégjátékot játszhatott, de rövid próbálkozás után belátta, hogy a világelső pontos védekezéssel tartja a döntetlent.
A harmadik játszmában Viswanathan Anand Ragozin védelme kiállta a próbát. A negyedik játszma döntötte el a párbajukat. Anand kissé kedvezőbb állásban könnyelmű huszárlépéssel kiskombinációs lehetőséget adott Carlsennek. A folytatásban a világbajnok fonalas mattot nem adott be, mentőövet dobott ellenfelének, aki a váratlan menekülési eséllyel nem tudott élni, királyát elérte a végzet.
Negyedszázada Groningenben csatázott először Lékó Péter és Peter Szvidler. Az első döntetlen után még harminc klasszikus játszmában csatáztak, az orosz nagymester hatszor volt eredményes, míg Lékó kétszer tudta megadásra kényszeríteni ellenfelét. Kezdetben számos szuperversenyen vívtak meg egymással. Lékó Péter a meghívásoknál privilégiumot élvezett, Peter Szvidlernek az erős orosz konkurencia mellett korántsem volt egyszerű helyzetben. A 2004-es brissagói világbajnoki döntőn Vlagyimir Kramnyik egyik szekundánsa volt. 2005-ben és 2007-ben is a nyolc résztvevős világbajnoki döntőn együtt játszottak, Szvidler öt olimpiai aranyérme mellett nyolcszor megnyerte hazája bajnokságát, 2011-ben a Világkupán diadalmaskodott. Az utóbbi években az egyik legelismertebb kommentátora lett a legnagyobb viadaloknak. Rapid és villámpartit tizenkilencet vívtak, Szvidler 7-5-re vezetett.
A mérkőzés nagymesterünk számára kedvezően indult, sötéttel kis előnyt is elért az első játszmában, az olasz megnyitású második ütközetet jó játékkal nyerte meg. Lékó Péter a harmadik partiban elhibázott bástyalépéssel tisztáldozatot engedélyezett, a folytatásban mentséget nem talált.
A vereség megingatta Lékót, míg Szvidler az egyenlítéssel magára talált. A felkínált gyalogáldozatot elfogadta, Péter komoly időhátrányban az anyagi egyensúly helyreállításával azonnali vesztőt húzott, Szvidler tetszetős megoldást talált, a Vg5 igazi pörölycsapás volt.
Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik kellemes emlékeket őrzött Anish Girivel vívott korábbi összecsapásaikról, hét döntetlen mellett 7-3-ra vezetett a tulipánosok legjobbjával szemben. A rapid és villámjátszmákban is a 19 évvel idősebb Kramnyik volt eredményesebb, tizenháromszor megosztoztak a ponton, az exvilágbajnok 6-4-es előnnyel kezdte a párharcot. Mindketten vereséggel rajtoltak, Kramnyiknak jobban fájt honfitársa, Jan Nepomnjacsijjal szemben elvesztett meccs. Anish Giri a norvég világelsőtől kapott ki.
Az orosz exvilágbajnok az első játszmában kedvező esélyű állást nem tudta győzelemig fokozni. Anish Giri a második partit remekül játszotta, Kramnyikot láthatóan nyomasztotta az elpuskázott esély. Giri „megúszhatta” volna a negyedik ütközet izgalmait, ha megnyeri a harmadik játszmát, többször is nyerőesélyt hagyott ki.
Anish Giri a győzelem küszöbén bizonytalanná vált, Vlagyimir Kramnyik egyenlítési lehetőséget hagyott kihasználatlanul, második meccsét vesztette el.
A jekatyerinburgi világbajnok-jelölti döntő hatodik fordulójában az éllovas Jan Nepomnjacsij legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok Ding Lirent, és előnyét egy pontra növelte. A kínai sakkozóval 2009-ben az orosz-kínai rapid-és villámpárharcban nézett először farkasszemet, három év múlva már a felnőtt csapatokban mérkőztek meg. Nepomnjacsij 2016-ban nem kis meglepetésre a kínai sakkozás fontos centrumában, Danzhouban nyerte meg a szuperversenyt és vereséget is mért Ding Lirenre. Három döntetlen után a kínai nagymester a GCT 2019 zágrábi viadalán egyenlített, hazai pályán Nepomnjacsij ismét vezetést szerzett.epomnjacsij ismét vezetést szerzett. Rapid és villámpartikban mindketten hétszer-hétszer voltak eredményesek, ötször remiztek.
Ding Liren számára a viadal nagy tétje, hogy elődöntőbe jutása esetén a Grand Final résztvevője lenne. Borisz Gelfand elleni veresége megingatta őt, Jan Nepomnjacsij ellen nagyon rosszul játszott. Az orosz nagymester az első partiban a kritikus állásig remekelt, majd váratlan hibája után a kínai olimpiai bajnok remizhetett volna, de rossz mezőn adott vezérével sakkot.
Nepomnjacsij vezetésének birtokában megnövekedett önbizalommal játszhatta a második partit, Ding Liren egyre feszültebb lett. Az orosz sakkozó a különböző színű futók ellenére érvényesítette előnyét, a h szabadgyalog második győzelmét biztosította. A harmadik összecsapást is megnyerhette volna, de a remivel is sikert ünnepelhetett.
A viadal két nagy „veteránja”, az 51 éves Vaszilij Ivancsuk és az 52 esztendős Borisz Gelfand 35 éve még szovjet versenyen mérkőzött meg először egymással, azóta még hatvan klasszikus partiban csatáztak. A kiegyenlített erőviszonyokat jól jellemzi összecsapásaik statisztikája, Ivancsuk 40 döntetlen mellett 11-10-re vezet. 1990-ben mindketten tagjai voltak a sakkolimpián aranyérmes szovjet csaptnak, Gelfand játszott később a fehérorosz válogatottban, majd az izraeli színeket képviselte és képviseli.
Fordulatokban gazdag volt az összecsapásuk, a magas hőfokú küzdelmük, az izgalmas csaták igazolták a várakozást. Három döntetlennel indítottak, Vaszilij Ivancsuk sötéttel a második játszmában kedvező lehetőséget hagyott kihasználatlanul. A fokozott tét rányomta bélyegét a befejező partira, Borisz Gelfand többször is előnybe kerülhetett volna, Vaszilij Ivancsuk tarthatta volna állását, de az idő szorításában döntő hibát vétett.
A 2. forduló eredményei:
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2778) – Ding Liren (kínai, 2836) 3 – 0 (2,5 – 0,5)
Jan Nepomnjacsij – Ding Liren 1 – 0 (Skót megnyitás, 35)
Ding Liren – Jan Nepomnjacsij 0 – 1 (Holland védelem, 59)
Jan Nepomnjacsij – Ding Liren döntetlen (Caro-Kann védelem, 48)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2786) – Borisz Gelfand (izraeli, 2702) 0 – 3 (1,5 – 2,5)
Vaszilij Ivancsuk – Borisz Gelfand döntetlen (Félszláv védelem, 42)
Borisz Gelfand – Vaszilij Ivancsuk döntetlen (Grünfeld védelem, 42)
Vaszilij Ivancsuk – Borisz Gelfand döntetlen (Elfogadott vezércsel, 40)
Borisz Gelfand – Vaszilij Ivancsuk 1 – 0 (Angol megnyitás, 39)
Peter Szvidler (orosz, 2742) - Lékó Péter (magyar, 2710) 3 - 0 (2,5 - 1,5)
Peter Szvidler – Lékó Péter döntetlen (Réti megnyitás, 41)
Lékó Péter – Peter Szvidler 1 – 0 (Olasz megnyitás, 38)
Peter Szvidler – Lékó Péter 1 – 0 (Angol megnyitás, 32)
Lékó Péter – Peter Szvidler 0 – 1 (Olasz megnyitás, 35)
Magnus Carlsen (norvég, 2881) – Viswanathan Anand (indiai, 2751) 3 – 0 (2,5 – 1,5)
Magnus Carlsen – Viswanathan Anand döntetlen (Nimzoindiai védelem, 44)
Viswanathan Anand – Magnus Carlsen döntetlen (Spanyol megnyitás, 39)
Magnus Carlsen – Viswanathan Anand döntetlen (Ragozin védelem, 41)
Viswanathan Anand – Magnus Carlsen 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 38)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2756) - Anish Giri (holland, 2731) 0 – 3 (1,5 – 2,5)
Vlagyimir Kramnyik – Anish Giri döntetlen (Angol megnyitás, 71)
Anish Giri – Vlagyimir Kramnyik 1 – 0 (Vezércsel, 37)
Vlagyimir Kramnyik – Anish Giri döntetlen (Vezércsel, 54)
Anish Giri – Vlagyimir Kramnyik döntetlen (Királyindiai védelem, 50)
H. |
Név |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
Pont |
MP |
1 |
Magnus Carlsen |
- |
- |
- |
3 |
- |
- |
- |
2½ |
- |
5½ |
6 |
|
2 |
Borisz Gelfand |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
2½ |
- |
3 |
5½ |
6 |
|
3 |
Peter Szvidler |
- |
- |
- |
- |
2½ |
- |
- |
2½ |
- |
5 |
6 |
|
4 |
Jan Nepomnjacsij |
- |
- |
- |
- |
- |
2 |
- |
- |
2½ |
4½ |
5 |
|
5 |
Anish Giri |
1 |
- |
- |
- |
- |
2½ |
- |
- |
- |
3½ |
3 |
|
6 |
Lékó Péter |
- |
- |
1½ |
- |
- |
- |
2 |
- |
- |
3½ |
2 |
|
7 |
Vlagyimir Kramnyik |
- |
- |
- |
2 |
1½ |
- |
- |
- |
- |
3½ |
1 |
|
8 |
Vaszilij Ivancsuk |
- |
1½ |
- |
- |
- |
2 |
- |
- |
- |
3½ |
1 |
|
9 |
Viswanathan Anand |
1½ |
- |
1½ |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
3 |
0 |
|
10 |
Ding Liren |
- |
1 |
- |
½ |
- |
- |
- |
- |
- |
1½ |
0 |
A 3. forduló párosítása:
Anish Giri – Jan Nepomnjacsij
Viswanathan Anand – Vlagyimir Kramnyik
Lékó Péter – Magnus Carlsen
Borisz Gelfand – Peter Szvidler
Ding Liren – Vaszilij Ivancsuk
Verőci Zsuzsa
Fotók: chess24.com