Jeruzsálemben a Grand Prix viadal elődöntőjében a csúcsrangadó, a világbajnok-jelöltségért zajló párharc első játszmájában az orosz Jan Nepomnjacsij 36 lépésben nyert a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen. A Grünfeld védelmű ütközetben Nepomnjacsij jobban készült riválisánál, a bonyolult állásban ointisabban tájékozódott, míg MVL többször is hibázott. A francia nagymester Nehéz helyzetbe került, világossal nyernie kell a második partiban. A másik ágon a kínai Wei Yi és a cseh David Navara partija jóval békésebb volt, a korai vezércserét követően kiegyenlített erők összecsapását láttuk. A jövő évi 8 fős világbajnok-jelölti döntőt Jekatyerinburgban rendezik meg március 15. és április 5. között. Az amerikai Fabiano Caruana, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov, a kínai Ding Liren és Wang Hao, az orosz Alekszandr Griscsuk már a viadal biztos résztvevője. A holland Anish Girinek kedvez a 12 hónap súlyozott Élő-pontszáma. Nepomnjacsij csak a jeruzsálemi torna győzteseként érhet révbe, Vachier-Lagrave a döntőbe jutással. A nagy kérdés, hogy a rendező jogán az Orosz Sakkszövetség kit jelöl.
A sorsolás szeszélye folytán a Grand Prix viadal egyik elődöntőjében a világbajnok-jelöltségért küzdő két nagymester, az orosz Jan Nepomnjacsij és a francia Maxime Vachier-Lagrave csatázik. A két világklasszis korábban 11 klasszikus játszmában mérte össze erejét. 2003-ban az U14-es, két esztendővel később az U16-os korcsoportos világbajnokságon csatáztak, két remivel indítottak. 2010-ben már a sakkolimpián küzdöttek meg egymással, Nepomnjacsij még nem az orosz „A” csapatban szerepelt. 2011-ben Wijk aan Zee-ben a szuperversenyre nyertek meghívást, MVL először győzött. Két év múlva a bieli tornán kétszer is legyőzte orosz riválisát. Négy évet vártak a következő összecsapásra, Sardzsában, a GP-versenyen remiztek. Az 5. Sinquefield Kupán is MVL volt eredményes. Legutolsó összecsapásuk is MVL javára dőlt el, a 7. Sinquefield Kupán sötéttel mért vereséget Nepomnjacsijra.
A nagy rivális ellen még nyeretlen Jan Nepomnjacsij a párharcot győzelemmel kezdte. Az orosz sakkozónak döntenie kellett, hogy elméleti párbajba bocsátkozik-e a Grünfeld védelemben, amely MVL kedvenc fegyvere. Elfogadta a kihívást, jól tudta, hogyVL a 7…Hc6-os varit kedveli, erre alaposam készült. A kritikus pillanatokban MVL nem hozott jó dömtéseket, míg Nepomnjacsij tőle szokatlan módon nagyon koncentrált, nagyokat is fújtatva játszott. A bonyodalmakban Nepomnjacsij szinte hibátlanul játszott, kihasználta a felkínált lehetőségeket, vezetést szerzett, lépéselőnyben várhatja a visszavágót. Maxime Vachier-Lagrave nehéz helyzetbe navigálta magát.
A másik ágon jóval békésebb partit játszott a kínai Wei Yi és a cseh David Navara. A korai vezércserét követően kiegyenlített küzdelmet vívtak, igazságos döntetlen született.
Az elődöntő első játszmáinak eredményei:
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2767) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2780) 1 – 0
(Grünfeéd védelem, 36)
Wei Yi (kínai, 2725) – David Navara (cseh, 2707) döntetlen (Angol megnyitás, 52)
Nepomnjacsij,J (2767) - Vachier-Lagrave,M (2780)
Grünfeld védelem [D97]
1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 Hc6 8.Fe3
MVL korábbi partijaiban ellenfelei a 8.Fe2 e5 9.d5 Hd4 10.Hxd4 exd4 11.Vxd4 c6 12.Vc4 b5 13.Vxc6 Fd7 14.Vd6 Be8 változatot választották.
8...Hg4 9.e5 Hxe3 10.fxe3 Fg4 11.h3 Fxf3 12.gxf3 e6 13.h4 He7 14.f4 b5
15.Vc5
Jan Hepomnjacsij nem fogadta el a gyalogáldozatot. A 15.Vxb5 Hf5 16.Vd3 (16.Bh3 Hxe3 17.Bxe3 Vxh4+ 18.Kd1 Bfd8) 16...Bb8 17.Bh2 c5 18.d5 Vb6 változatban sötétnek ellenjátéka lett volna.15.Hxb5 Bb8 16.0-0-0 Hd5 17.Bh3 Bb6 sem nyerte el a tetszését.
15...Hf5 16.Kf2 f6 17.Bd1 Számításba jött a 17.He4 Bb8 (17...fxe5 18.dxe5) 18.Fe2 Vd5 19.Ff3 folytatás.
17...b4! 18.Vxb4 Bb8 19.Va3 fxe5
Jobb volt a 19...c5! 20.dxc5 Ve8 21.exf6 Bxf6 22.Bh3 e5 választás.
20.dxe5 Ve8 21.Fg2 Bxe5 22.fxe5 Hxh4+
23.Kg1! Hxg2 24.He4 Bd8
25.Bc1! Vb5 26.Ve7! Bd7 27.Hf6+!?
Még erősebb volt a 27.Vxe6+ Kh8 28.Hf6 (28.Kxg2?? Ve2+ 29.Kg3 Vxe3+-+) 28...Hxe3 29.Vxd7 Vxd7 30.Hxd7 Bf7 31.Hf6 folytatás.
27...Bxf6 28.Vxf6 Bf7?
MVL megadta magát, némi reményt nyújtott a 28...Hxe3 29.Vxe6+ Kf8 30.Bh3 Ve2 31.Vf6+ Kg8 32.Vf3 Vxf3 33.Bxf3 Hd5 folytatás.
29.Vd8+! Bf8 30.Vxc7 Bf7 31.Vd8+ Bf8
32.Ve7! h5 33.Vxe6+ Kg7 34.Bc7+ Kh6
35.Bxh5+! Kxh5 36.Vh3+ és sötét feladta. 36… Hh4-re (36...Kg5 37.Vxg2+ Kh6 38.Vh3+ Kg5 39.Vg3+ Kf5 40.Vf4+) 37.Bh7+ Kg5 38.Vxh4+ Kf5 39.Vf4+ Ke6 40.Vxf8 nyert volna.
Verőci Zsuzsa