A Samkirban zajló 6. Vugar Gasimov emlékverseny nyolcadik fordulójában a címvédő, négyszeres világbajnok Magnus Carlsen az orosz Szergej Karjakin elleni győzelmével megnyerte az esztendő második szuperversenyét. Carlsen a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatában érdekes gyalogáldozatot hozott, Karjakin a taktikai bonyodalmakkal nem tudott megbirkózni, a 39. lépés után feladásra kényszerült. Az orosz Alekszandr Griscsuk a cseh David Navarát győzte le, a kínai Ding Liren a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov ellenállását 110 lépésben törte meg. Hármas holtverseny a második helyen. Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov nyolcadszor is remizett, ezúttal az indiai exvilágbajnok Viswanathan Ananddal osztozott meg a ponton. Nyeretlen a tornán az egymással remiző holland Anish Giri és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov.
A nyolcadik forduló legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapását Szergej Karjakin és Magnus Carlsen játszotta. Negyvenkettedik klasszikus játszmájukat vívták, Carlsen 31 döntetlen mellett kilencedszer győzte le a 2016-ban világbajnoki döntős Karjakint, s mindössze kétszer szenvedett vereséget.
A négyszeres világbajnok félpontos előnnyel kezdte a csatát, a szicíliai védelem Szvesnyikov-változata jó szolgálatot tett. Karjakin a 7.Hd5-ös változat mellett voksolt, Carlsen ezúttal megtámadott huszárjával e7-re lépett. A 15. lépésig a londoni világbajnoki döntő 12. partijában látott folytatást követték, az orosz sakkozó újított.
Carlsen érdekes gyalogáldozatot hozott, Karjakin a taktikai jellegűvé vált állásban rossz döntéseket hozott, egyre nagyobb hátrányba került, a 39. lépést követően feladásra kényszerült. Magnus Carlsen érthetően nagyon elégedett volt sikerével, Samkirban immár negyedszer ünnepelhették tornagyőztesként.
Karjakin dobogós helyezése is veszélybe került. Honfitársa, Alekszandr Griscsuk pontos játékkal kényszerítette megadásra a cseh David Navarát.
A kínai Ding Liren 110 lépésben törte meg a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov ellenállását. Bástya a huszár elleni végjátékban szerezte meg az oly fontos győzelmet, s pályázhat magas helyezésre.
Nyolcadszor is remizett az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand is ötvenszázalékos eredménnyel várja a befejező játéknapot. A vezércselű játszmában kiegyenlített erők küzdelmét láttuk.
A világranglista negyedik helyezettjének, a holland Anish Girinek, az ötödik azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov gyenge, erőtlen játéka a verseny komoly meglepetése. Mindketten még nyeretlenek, Giri az olasz megnyitású partiban jó esélyt szalasztott el.
A 8. forduló eredményei:
Veszelin Topalov (bolgár, 2740) – Ding Liren (kínai, 2812) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 110)
Anish Giri (holland, 2797) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2790) döntetlen (Olasz megnyitás, 42)
Szergej Karjakin (orosz, 2753) – Magnus Carlsen (norvég, 2845) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 39)
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2771) – David Navara (cseh, 2739) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 40)
Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2756) – Viswanathan Anand (indiai, 2779) döntetlen (Vezércsel, 33)
6. Vugar Gasimov Mem, Samkir 2019.március 31-április 9. |
kat. XXII (2778) |
|||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
0 |
|||||||
1. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2845 |
* |
½ |
1 |
. |
½ |
1 |
1 |
½ |
½ |
1 |
6 |
2963 |
2. |
Ding Liren |
g |
CHN |
2812 |
½ |
* |
½ |
1 |
½ |
½ |
0 |
1 |
½ |
. |
4½ |
2814 |
3. |
Szergej Karjakin |
g |
RUS |
2753 |
0 |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
. |
1 |
4½ |
2822 |
4. |
Alekszandr Griscsuk |
g |
RUS |
2771 |
. |
0 |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
1 |
½ |
½ |
4½ |
2813 |
5. |
Tejmur Radzsabov |
g |
AZE |
2756 |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
. |
½ |
½ |
½ |
4 |
2785 |
6. |
Viswanathan Anand |
g |
IND |
2779 |
0 |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
. |
1 |
1 |
4 |
2782 |
7. |
David Navara |
g |
CZE |
2739 |
0 |
1 |
½ |
0 |
. |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
3½ |
2742 |
8. |
Veszelin Topalov |
g |
BUL |
2740 |
½ |
0 |
½ |
0 |
½ |
. |
½ |
* |
1 |
½ |
3½ |
2739 |
9. |
Sahriyar Mamedgyarov |
g |
AZE |
2790 |
½ |
½ |
. |
½ |
½ |
0 |
½ |
0 |
* |
½ |
3 |
2692 |
10. |
Anish Giri |
g |
NED |
2797 |
0 |
. |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
2½ |
2630 |
Az utolsó forduló párosítása:
Viswanathan Anand - Veszelin Topalov
David Navara - Tejmur Radzsabov
Magnus Carlsen - Alekszandr Griscsuk
Sahriyar Mamedgyarov - Szergej Karjakin
Ding Liren - Anish Giri
Karjakin,S (2753) - Carlsen,M (2845)
Szicíliai védelem [B33]
1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Hd5 Hxd5 8.exd5 He7 9.c4 Hg6 10.Va4 Fd7 11.Vb4 Ff5
Az idei Tata Steel Chess tornán Magnus Carlen a 11...Vb8 12.h4 h5 13.Fe3 a6 14.Hc3 f5 folytatást játszotta meg Lucas Van Foreest ellen.
12.Va4 Fd7 13.Vb4 Ff5 14.h4
A félpontos hátrányban levő Szergej Karjakin a lépésismétlést elkerülte.
14...h5
15.Fg5
Az orosz sakkozó újítása. Fabiano Caruana és Magnus Carlsen világbajnoki döntőjének utolsó klasszikus játszmájában a 15.Fe3 a6 16.Hc3 Vc7 17.g3 Fe7 18.f3 Hf8 19.He4 folytatást láttuk.
15...Vb8 16.Fe2 a6 17.Hc3 Vc7 18.g3 Fe7 19.Fe3 e4 20.0-0
20...0-0
A világelső a gyalogáldozatért ellenjátékot kapott.
21.Fxh5 He5 22.Fe2 Vd7 23.Va4 Vc8
24.c5
Karjakin pontatlanul értékelte az állást, nem volt jó csere az e4 gyalogért a c gyalogot adni.
24...dxc5 25.Hxe4 c4 26.Hc3 b5 27.Vd1 b4 28.Ha4
28...Fe4! 29.Vd4 Vf5 30.f4?
Karjakin a taktikai jellegű pozícióval nem tudott megbirkózni. 30.f3! Fxf3 31.Bae1 Bae8 (31...Bad8 32.Vf4 Vxf4 33.Fxf4) 32.d6 Ff6 33.Vd5 Fxd5 34.Bxf5 Fc6 35.Hc5 volt a helyes folytatás.
30...Vg6! 31.Ff2 Hd3 32.h5
Sötétre előnyös a 32.Fxd3 cxd3 33.Bfe1 f5 változat is.
32...Vf5! 33.Fg4?!
A 33.Fxd3 cxd3 34.Ve5 Vxe5 35.fxe5 Fxd5 36.Fc5 Bfe8 37.Fxe7 Bxe7 folytatás sem ígért világosnak sok jót.
33...Vxg4 34.Vxe4 Fd6 35.Vg2 Bae8 36.Fd4 Vxh5 37.Vf3 Vg6 38.Kh1 Be4 39.Ff2 Bfe8 és világos feladta
Verőci Zsuzsa