A törökországi Mardinban feltartóztathatatlan a címvédő kínai válogatott. A világbajnoknő Hou Ji-fan vezetésével az együttes újabb két meccset nyert. A hatodik fordulóban a görögök, a hetedik játéknapon a grúzok ellen győztek 3-1-re. A kínaiaktól elszenvedett 4-0-s vereség után az orosz csapat fontos rangadót nyert az indiai négyes ellen, majd a törökökkel szemben hozták a kötelező győzelmet, dobogós helyezésüket biztosra vehetjük. India megőrizte második helyét, de a grúzok után a kínai együttessel kell megbirkózniuk.
Harmadszor is csapat-világbajnok lesz a kínai válogatott. Újabb kettős győzelemmel fokozták előnyüket, két fordulóval a befejezés előtt három meccsponttal előzik meg az indiai együttest. Az oroszok elleni „kiütéses” nyerést követően a görögökkel szemben két táblán csak remiztek, ahogy a vb egyik rangadóján is „csak” 3-1-re verték a 2008-as olimpiai bajnok grúz négyest.
Az orosz szakvezetésnek sikerült elfeledtetni a nagymesternőkkel a sokkoló vereséget, és a presztízsmeccsnek számító találkozón 3-1-re győzték le az öt fordulón keresztül veretlen indiai csapatot. A törökkel vívott meccs szenzációja, hogy a házigazdák második táblása, Kubra Ozturk a kínai Zhao Xue „skalpja” után Tatjana Koszincevát is legyőzte.
Izgalmas párharcot láttunk az ukrán-grúz mérkőzésen. Az ukránok sokáig hátrányban voltak, az időzavaros kapkodásban a grúz Nino Hurcidze hibázott. A kínai csapat ellen nem volt igazi ellenszerük. A nyolcadik fordulóban Ukrajna-Kína és India-Grúzia találkozók döntően befolyásolhatják a dobogós helyezésekét folyó versengést.
A 6. forduló eredményei:
Ukrajna – Grúzia 2 - 2
Anna Usenyina (2463) – Nana Dzagnidze (grúz, 2516) döntetlen
Maria Muzicsuk (2460) – Bela Hotenasvili (2497) 0 – 1
Natalija Zsukova (2427) – Nino Hurcidze (2440) 1 – 0
Tatjana Vasziljevics (2412) – Salome Melia (2392) döntetlen
Kína – Görögország 3 – 1
Hou Ji-fan (2578) – Yelena Dembo (2468) 1 – 0
Ju Wenjun (2543) – Marina Makropoulou (2201) döntetlen
Zhao Xue (2541) – Ekaterini Fakhiridou (2180) 1 – 0
Tan Zongyi (2448) – Ekaterini Pavlidou (2176) döntetlen
India – Oroszország 1 – 3
Humpy Koneru (2600) – Nagyezsda Koszinceva (2546) döntetlen
Dronovalli Harika (2512) – Tatjana Koszinceva (2526) döntetlen
Sachdev Tania (2428) – Valentyina Gunyina (2514) 0 – 1
Swaminathan Soumya (2302) – Natalija Pogonyina (2451) 0 - 1
Törökország – Vietnam 0,5 – 3,5
Dél-Afrika – Örményország 0 - 4
A 7. forduló eredményei:
Örményország – Ukrajna 1,5 – 2,5
Elina Danieljan (2497) – Anna Usenyina (2463) 1 - 0
Lilit Mkrtchian (2469) – Maria Muzicsuk (2460) 0 - 1
Lilit Galojan (2383) – Inna Gaponenko (2435) 0 - 1
Maria Kurszova (2315) – Natalija Zsukova (2427) döntetlen
Vietnam – Dél-Afrika 4 - 0
Pham Le Thao Nguyen (2341) – Cecile van der Merwe (2057) 1 - 0
Hoang Thi Bao Tram (2341) – Anzel Solomons (1926) 1 - 0
Nguyen Thi Mai Hung (2244) – Denise Frick (1916) 1 - 0
Hoang Thi Nhu (2218) – Lauren van Niekerk (1607) 1 - 0
Oroszország – Törökország 3 - 1
Nagyezsda Koszinceva (2546) – Cemre Betul Yildiz (2297) 1 - 0
Tatjana Koszinceva (2526) – Kubra Ozturk (2239) 0 - 1
Alekszandra Kosztenjuk (2439) – Kardelen Cemhan (1881) 1 - 0
Natalija Pogonyina (2451) – Ebru Kaplan (1849) 1 - 0
Görögország – India 1,5 – 2,5
Yelena Dembo (2468) – Humpy Koneru (2600) döntetlen
Marina Makropoulou (2201) – Dronavalli Harika (2512) 0 - 1
Ekaterini Fakhiridou (2180) – Sachdev Tania (2428) döntetlen
Ekaterini Pavlidou (2176) – Rout Padmini (2392) döntetlen
Grúzia – Kína 1 - 3
Nana Dzagnidze (2516) – Hou Ji-fan (2578) döntetlen
Lela Zsavahisvili (2475) – Ju Wenjun (2543) 0 - 1
Bela Hotenasvili (2497) – Zhao Xue (2541) 0 - 1
Salome Melia (2392) – Tan Zongyi (2448) döntetlen
A verseny állása:
1.Kína 14 meccspont, 23,5
2. India 11, 20,5
3. Oroszország 10, 15,5
4. Ukrajna 8, 16,5
5. Grúzia 8, 15,5
6. Vietnam 8, 15,5
7. Örményország 6, 15
8. Törökország 4, 9,5
9. Görögország 1, 7,5
10. Dél-Afrika 0, 1
A 8. forduló párosítása:
Ukrajna – Kína
India – Grúzia
Törökország – Görögország
Dél-Afrika – Oroszország
Örményország - Vietnam
Verőci Zsuzsa