A Chessable Masters online viadal negyeddöntőjének mai játéknapján a kínai Ding Liren 2,5 – 0,5-re legyőzte az amerikai Hikaru Nakamurát. Győzelmével 2-1-re megnyerte az izgalmas párharcot és az elődöntőbe jutott, ahol a világbajnok Magnus Carlsennel mérkőzik meg. A másik ágon a holland Anish Giri és az orosz Jan Nepomnjacsij küzd meg. A 150 ezer dollár összdíjazású tornán két mérkőzés megnyerésével lehet a döntőbe jutni.
A negyeddöntő utolsó párharcában elmaradt a várt nagy küzdelem. Az olimpiai bajnokok csatájában a világranglista harmadik Ding Liren már a harmadik játszma után az elődöntőbe jutását ünnepelhette. A kínai nagymester nyerte a párbajuk első felvonását, Nakamura fordulatokban gazdag küzdelemben egyenlített ki, a „hirtelen halál” partiban elért győzelmével harmadik mérkőzésre kényszerítette Ding Lirent.
A mai párharcuk döntetlennel kezdődött meg, a katalán megnyitású játszmában békésnek nevezhető küzdelem bontakozott ki.
Folytatták a spanyol megnyitásban az elméleti párbajukat. Ding Liren jól felkészült, új tervet játszott meg a korábbi villámpartijukhoz képest. Hikaru Nakamura nem talált jó tervet, míg riválisa vezérszárnyi akciójával megragadta a kezdeményezést. Tetszetős huszárlépésével anyagi előnyt szerzett. Nakamura két könnyűtisztjével nem tudott hatásos védvonalat felépíteni.
A hátrányba került Nakamura a harmadik partiban a királyindiai védelem mellett döntött, kockáztatott, de Ding Liren többé nem hibázott. Második győzelmével megnyerte a meccset. Az elődöntőben Magnus Carlsennel csatázik.
A negyeddöntő utolsó párharcának végeredménye:
Ding Liren (kínai, 2836) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2829) 2 - 1
Ding Liren (kínai, 2836) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2829) 2,5 – 0,5
Ding Liren – Hikaru Nakamura döntetlen (Katalán megnyitás, 28)
Hikaru Nakamura – Ding Liren 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 63)
Ding Liren – Hikaru Nakamura 1 – 0 (Királyindiai védelem, 41)
Az első mérkőzésük eredményei:
Ding Liren (kínai, 2836) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2829) 2,5 – 1,5 (1 – 0)
Ding Liren – Hikaru Nakamura döntetlen (Angol megnyitás, 94)
Hikaru Nakamura – Ding Liren 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 80)
Ding Liren – Hikaru Nakamura döntetlen (Holland védelem, 64)
Hikaru Nakamura – Ding Liren döntetlen (Spanyol megnyitás, 48)
A második mérkőzésük eredményei:
Hikaru Nakamura (amerikai, 2829) - Ding Liren (kínai, 2836) 4 – 3 (1 – 0)
Hikaru Nakamura - Ding Liren döntetlen (Spanyol megnyitás, 49)
Ding Liren - Hikaru Nakamura 0 – 1 (Elfogadott vezércsel, 56)
Hikaru Nakamura - Ding Liren döntetlen (Szicíliai védelem, 34)
Ding Liren - Hikaru Nakamura 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 62)
Hikaru Nakamura - Ding Liren 0 – 1 (Réti megnyitás, 59)
Ding Liren – Hikaru Nakamura 0 - 1 (Holland védelem, 50)
Hikaru Nakamura - Ding Liren 1 – 0 (Angol megnyitás, 29)
Verőci Zsuzsa
Fotók: chess24.com