A Chessable Masters döntőjét a világbajnok Magnus Carlsen és a holland Anish Giri játssza. A norvég világelső a kínai Ding Liren ellen kettős győzelemmel jutott a fonáléba, Anish Giri az orosz Jan Nepomnjacsijt a harmadik mérkőzésen 3,5 – 2,5-re győzte le. Nepomnjacsij világossal nyeréssel kezdte a harmadik párharcukat, Giri azonnal egyenlített. Két döntetlennel folytatták, a döntőbe jutást a villámpartik döntötték el Anish Giri javára. Sötéttel remizett, majd világossal matthálóba kergette az orosz sakkozó királyt. A döntő pénteken kezdődik, két négyjátszmás mérkőzés megnyerése kell a végső sikerhez, a győztes 45, a vesztes 27 ezer dolláros díjat vehet át.
A Magnus Carlsen Chess Tour harmadik versenyén, a Chessable Masters viadal döntőjében a világbajnok Magnus Carlsen és a holland Anish Giri mérkőzik meg. Az elődöntőben Carlsen a kínai Ding Liren ellen kettős győzelmet aratott. Az első találkozón a második villámparti megnyerése jelentette számára a győzelmet, emlékezetes marad a párharcuk első két játszmájának történései, a világbajnok sportemberként is jelesre vizsgázott. A második meccsen könnyed játékkal diadalmaskodott, 2,5-0,5-tel jutott a fináléba.
Jóval rögösebb volt Anish Giri útja. Az első találkozót 3-1-re nyerte meg, a bonyodalmak feszültségét jobban bírta, Jan Nepomjacsij hibázott többet. Nepomnjacsij a második találkozóra összeszedte magát, három döntetlen mellett a második játszmát nyerte meg, kiegyenlített.
A harmadik mérkőzést Jan Nepomnjacsij győzelemmel kezdte. Az elfogadott vezércselű partiban korán kezdeményezéshez jutott, támadása egyre veszélyesebben bontakozott ki. Az orosz sakkozó döntő előnyhöz is juthatott volna, a tulipánosok legjobbja a védekezésben hibázott. A meggyengült sötét királyállás védhetetlenné vált, a 33. lépés után Giri feladásra kényszerült.
A holland nagymester dicséretet érdemel, hogy a két parti közötti öt percben rendezte sorait, érdekes csata zajlott. A játszma kritikus állásában Nepomnjacsij taktikai elnézését Giri tetszetős kiskombinációval büntette meg.
A küzdelmet két döntetlennel folytatták. Girinek a harmadik összecsapás során higgadta kellett védekeznie, a negyedik parti békés remi lett.
A döntőbe jutás a két villámpartiban dőlt el. Nepomnjacsij világossal nem tudta túljátszani ellenfelét. Giri a sorsdöntő játszmában jelentős időelőnyt szerzett, Nepomnjacsij arcán jól látszott, hogy egyre elégedetlenebb állásával, míg a holland sakkozó feszülten koncentrált. Az orosz nagymester erőltette a királyszárnyi játékot, a vezérszárnyon védtelenné vált. Anish Giri bástyája betört a hetedik sorra, válogathatott a nyerések között. Napomnjacsij királyának vesszőfutása e3-on ért véget, két lépéssel a matt előtt kapitulált. Anish Giri jutott a döntőbe.
Magnus Carlsen és Anish Giri 25 klasszikus játszmában nézett már farkasszemet, a világbajnok 4-1-re vezet 20 döntetlen mellett. Rapid és villámpartijaik mérlehe is a világbajnoknak kedvező, tizenkétszer remiztek, Carlsen 8, Giri 5 győzelmet aratott. A Magnus Carlsen Invitational tornán Anish Giri 2,5 – 1,5-re legyőzte a világelsőt.
Az elődöntő második párharcának végeredménye:
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2778) – Anish Giri (holland, 2731) 1 - 2
Az elődöntő harmadik mérkőzésének végeredménye:
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2778) – Anish Giri (holland, 2731) 1,5 – 2,5
Jan Nepomnjacsij – Anish Giri 1 – 0 (Elfogadott vezércsel, 33)
Anish Giri – Jan Nepomnjacsij 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 54)
Jan Nepomnjacsij – Anish Giri döntetlen (Angol megnyitás, 52))
Anish Giri – Jan Nepomnjacsij döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 44)
Jan Nepomnjasij – Anish Giri döntetlen (Angol megnyitás, 65)
Anish Giri – Jan Napomnjacsij 1 – 0 (Grünfeld védelem, 48)
Az első mérkőzésük eredményei:
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2778) – Anish Giri (holland, 2731) 0 – 1 (1 – 3)
Jan Nepomnjacsij – Anish Giri döntetlen (Angol megnyitás, 45)
Anish Giri – Jan Nepomnjacsij 1 – 0 (Semi-Tarrasch védelem, 27)
Jan Nepomnjacsij – Anish Giri döntetlen (Angol megnyitás, 39)
Anish Giri – Jan Nepomnjacsij 1 – 0 (Pirc védelem, 35)
A második mérkőzésük eredményei:
Anish Giri (holland, 2731) - Jan Nepomnjacsij (orosz, 2778) 0 – 1 (1,5 – 2,5)
Anish Giri - Jan Nepomnjacsij döntetlen (Semi-Tarrasch védelem, 75)
Jan Nepomnjacsij - Anish Giri 1 – 0 (Angol megnyitás, 39)
Anish Giri - Jan Nepomnjacsij döntetlen (Semi-Tarrasch védelem, 67)
Jan Nepomnjacsij - Anish Giri döntetlen (Spanyol megnyitás, 40)
Verőci Zsuzsa
Fotók: chess24.com