Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Baden-Baden valamennyi ellenfelét legyőzve nyerte a Bundesligát, tizedszer bajnok

Címkék: Bundesliga 2016/17

Az OSG Baden-Baden csapatának fölényes elsőségével fejeződött be a Bundesliga 2016/17-es idénye. Tavaly váratlanul kilenc bajnoki cím után „átengedte” a trófeát a Solingen csapatának, amelyben remekelt Rapport Richárd. Az ezüstérem után a következő idényben a Baden-Baden igazi erődemonstrációt tartott, valamennyi ellenfelét legyőzve szerezte meg tizedik aranyérmét. A Berlinben megrendezett három utolsó fordulóból kettőben szupernagymesterei is játszottak. A sakkozás 12. világbajnoka, Anatolij Karpov is segített a Hockenheim együttesének az ezüstérem elérésében, Balogh Csaba kitűnő egyéni eredményt ért el. A Solingen csapata végzett a harmadik helyen, Rapport Richárd ezúttal nem villogott, a Baden-Baden elleni meccsen nagy csatában ígéretes állást vesztett el Fabiano Caruana ellen. A női csapatok versenyében meglepetésre Schwaebisch Hall  együttese egy meccsponttal megelőzte a jóval esélyesebb Baden-Baden hatosát. A bajnokcsapatban Papp Petra is játszott.

 

Bundesliga 2016/17

A Bundesliga 2016/17-es idényét lezáró három fordulót Berlinben rendezték meg, a hivatalos honlap tanúsága szerint remek körülmények és óriási érdeklődés mellett. A sakkvilág szupersztárjai játszottak, a bajnoki cím első számú várományosa, az OSG Baden-Baden igazi erődemonstrációt tartott, a címvédő Solingennel szemben, Fabiano Caruana, Maxime Vachier-Lagrave, Levon Aronjan és Viswanathan Anand játszott az első négy táblán. A rangadót 6,5-1,5-re nyerték meg, a Solingen éltábláján Rapport Richárd nagy csatában, jó esélyt is elszalasztva vesztett Caruanával szemben!

A 2006-2015 közötti periódusban valamennyi bajnokságot megnyerő Baden-Baden vezérkara remekül igazodott legjobbjaik versenyprogramjához, hosszú a „kispadjuk”, számos meccset biztosan hoztak nélkülük is. Az erős szponzori támogatás hathatósan segítette fölényes elsőségüket, első nyolc táblájuk Élő-átlaga a Bundesliga megkezdésekor 2674 volt! Az azerbajdzsáni válogatottat erősíti Arkadij Naiditsch a hagyományokhoz híven ponterős volt, a francia Etienne Bacrot eredménye is elismerést érdemel, ahogy a német Georg Meier száz százaléka nyolc játszmájából. A csapatvezető Dirk Becker csak elégedetten szemlélhette, hogy játékosai sorban aratják a győzelmeket, és két fordulóval a befejezés előtt már bajnokként játszhassák a Solingen elleni meccset.

A Bundesliga 2016/17 végeredménye:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

 TB1 

 TB2 

1

Baden-Baden

 * 

5

6

5

5

6

5

6

7

6

7

30

92,5

2

Hockenheim

3

 * 

6

6

4

4

6

7

5

6

24

77,0

3

Solingen

 * 

5

6

5

3

6

7

8

6

22

75,5

4

Schwaebisch Hall

2

2

 * 

6

4

4

5

5

7

6

22

70,0

5

Bremen

3

2

3

 * 

4

5

5

5

21

69,0

6

Muelheim

½

2

 * 

4

2

5

5

7

19

61,5

7

Dresden

3

4

2

4

 * 

4

7

4

7

3

4

17

68,5

8

Trier

2

3

4

4

4

 * 

5

6

5

5

6

17

63,5

9

Hamburg

3

4

6

1

 * 

5

4

5

5

6

16

62,0

10

Berlin

2

4

3

4

3

3

 * 

6

6

5

12

58,0

11

Aachen

2

5

3

3

 * 

3

4

5

11

53,0

12

Zugzwang

1

1

1

2

4

2

5

 * 

5

5

4

8

41,5

13

Bayern München

2

2

3

3

2

3

 * 

5

4

7

45,5

14

Speyer

1

3

1

1

3

3

5

3

4

3

 * 

5

42,5

15

Griesheim

½

0

2

1

4

3

3

3

3

 * 

5

5

40,0

16

Tegel

2

2

3

2

2

3

4

4

3

 * 

4

40,0

 

A bajnokcsapatban az egyéni eredmények:
 

T.

NÉV

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

Össz.

1

Fabiano Caruana

2807

1

0.5

1

1

3.5/4

2

Maxime Vachier-Lagrave

2819

0.5

1

1

1

3.5/4

3

Levon Aronjan

2792

1

1

2/2

4

Viswanathan Anand

2770

0.5

1

0.5

1

3/4

5

Peter Szvidler

2751

0

0.5

0.5

1

1

1

4/6

6

Radoslaw Wojtaszek

2733

1

1

0.5

0.5

0.5

1

0.5

0

0.5

0.5

6/10

7

Michael Adams

2727

1

1

1

0.5

0.5

1

5/6

8

Francisco Vallejo Pons

2713

0.5

0.5

0.5

0.5

1

1

4/6

9

Rusztam Kaszimdzsanov

2696

1

1

0.5

1

1

0.5

0.5

0

1

6.5/9

10

Etienne Bacrot

2692

1

0.5

1

0

0.5

1

0.5

1

0.5

0.5

1

0.5

1

1

1

11/15

11

Alekszej Shirov

2674

0.5

1

1

1

0

0.5

0.5

0.5

0.5

5.5/9

12

Arkadij Naiditsch

2696

1

1

1

1

1

1

0.5

1

0.5

0.5

1

1

1

1

1

13.5/15

13

Szergej Movszeszjan

2666

0.5

1

1

1

1

0.5

0.5

1

1

0.5

8/10

14

Georg Meier

2657

1

1

1

1

1

1

1

1

8/8

15

Peter-Heine Nielsen

2645

1

0.5

1

0.5

1

4/5

16

Jan Gustafsson

2628

1

0.5

1

0.5

1

4/5

17

Julian Martin

2301

0

1

1/2

18

Dirk Becker

2270

0/0

 

Az ezüstérmes Hockenheim csapatában remekelt Balogh Csaba és Bánusz Tamás is veretlenül játszotta végig az idényt.

T.

év

Élő

FED

Pont

J.

Perf.

1

GM

Anatolj Karpov

2628

RUS

1,5

2,0

0

2

GM

Jecgenyij Tomasevszkij

2731

RUS

2,5

6,0

2649

3

GM

Nyikita Vityjugov

2721

RUS

2,0

4,0

2652

4

GM

Baadur Zsobava

2698

GEO

2,5

4,0

2708

5

GM

David Howell

2644

ENG

5,5

8,0

2724

6

GM

Rainer Buhmann

2633

GER

6,5

14,0

2526

7

GM

Ivan Saric

2666

CRO

6,5

10,0

2643

8

GM

Balogh Csaba

2621

HUN

6,5

8,0

2783

9

IM

Dennis Wagner

2543

GER

6,5

11,0

2575

10

GM

Alekszander Mojszejenko

2648

UKR

9,0

13,0

2634

11

GM

Bánusz Tamás

2612

HUN

4,0

7,0

2506

12

GM

David Baramidze

2601

GER

10,5

13,0

2666

13

GM

Arik Braun

2579

GER

8,0

10,0

2625

14

IM

Hannes Rau

2474

GER

3,0

4,0

2506

15

IM

Oleg Boguslavskyy

2435

GER

2,5

6,0

2222

 

A címvédő Solingen együttesében az éltáblások nem hozták a remélt plusszokat.

T.

Név

Élő

FED

Pont

J.

Perf.

1

GM

Anish Giri

2756

NED

2,0

4,0

2653

2

GM

Pentala Harikrishna

2762

IND

3,5

6,0

2672

3

GM

Rapport Richárd

2752

HUN

3,5

7,0

2581

4

GM

Markus Ragger

2700

AUT

10,5

15,0

2726

5

GM

Robin van Kempen

2643

NED

2,5

6,0

2508

6

GM

Borki Predojevic

2640

BIH

7,0

13,0

2563

7

GM

Jan Smeets

2598

NED

8,5

12,0

2646

8

GM

Ervin L’Ami

2605

NED

7,0

11,0

2578

9

GM

Chanda Sandipan

2593

IND

1,0

2,0

0

10

GM

Predraj Nikolic

2622

BIH

10,5

15,0

2563

11

GM

Artur Juszupov

2594

GER

1,0

1,0

0

12

GM

Alexander Naumann

2561

GER

4,0

7,0

2465

13

GM

Florian Handke

2514

GER

3,0

5,0

2473

14

IM

Mads Andersen

2542

DEN

8,5

10,0

2689

15

IM

Joerg Wegerle

2442

GER

1,5

2,0

0

16

IM

Markus Schaefer

2401

GER

0,5

2,0

0

17

FM

Kevin Schröder

2266

GER

1,0

2,0

0

 

Bundesliga 2016/17

A 12 női csapat versenyében meglepetésre a Schwaebisch Hall együttese győzött. A grúz Lela Zsavahisvili vezetésével egy meccsponttal előzték meg a három ex-világbajnoknőt, Alekszandra Kosztenjukot, Marija Muzicsukot és Antoaneta Sztefanovát és a világbajnoki döntős Anna Muzicsukot is felvonultató Baden-Baden csapatát. A nagy versenyfutásban a két együttes rangadója 3-3-mal ért véget, a Baden-Baden váratlanul a Hamburg hatosával nem bírt. A bajnokcsapat tagja Papp Petra is, aki 5 partijából 4,5 pontot szerzett.

Verőci Zsuzsa

 

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog