Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A 7. forduló után a címvédő Berkes Ferenc villámgyőzelemmel félpontos előnnyel vezet

Címkék: 63. Férfi bajnokság Gyula

A Gyulán zajló 63. férfi bajnokság hetedik fordulójában a címvédő Berkes Ferenc sötéttel elért villámgyőzelemmel félpontos előnyre tett szert. Gonda László remizett Bánusz Tamással, a nagyon gyengén játszó Medvegy Zoltán elleni nyeréssel Horváth Csaba pontszámban beérte őt. Nagy Gábor fölényes állását vesztésre rontotta, Czebe Attila a negyedik helyre lépett előre. A két klubtárs, Pap Gyula és Tóth Ervin megosztozott a ponton.

 

A tízfős mezőny egyetlen veretlen résztvevője, a címvédő Berkes Ferenc félpontos előnnyel várhatja a viadal hajráját. A hetedik játéknapon villámgyőzelmet aratott Horváth Ádám ellen, tetszetős volt a vezéráldozata, amivel szétrombolta világos hadállását, 23 lépés után már fogadhatta elelnfele gratulációját.

Tegnapi vereségét követően Gonda László játékát a fokozott óvatosság jellemezte, sorozatos cserékkel egyszerűsödött Bánusz Tamással vívott partija, kedvezőbb Berger-Sonneborn pontszámának köszönhetően megőrizte második helyét.

Medvegy Zoltán gyenge játéka a bajnokság egyik meglepetése. Horváth Csaba már a 15. lépéstől gyalogelőnnyel játszhatott, könnyen győzött.

Nagy Gábor nagy esélyt szalasztott el, többször is nyerőesélyt hagyott ki, majd a végjátékban türelmetlenül védekezett, ezt Czebe Attila kihasználta.

A két klubtárs, Pap Gyula és Tóth Ervin békés partiban osztozott meg a ponton.

 

A 7. forduló eredményei:

Pap Gyula (2522) – Tóth Ervin (2477) döntetlen (Királyindiai védelem, 60)

Medvegy Zoltán (2537) – Horváth Csaba (2537) 0 – 1 (Skandináv védelem, 44)

Gonda László (2552) – Bánusz Tamás (2598) döntetlen (Grünfeld védelem, 31)

Nagy Gábor (2404) – Czebe Attila (2451)  0 – 1 (Indiai védelem, 101)

Horváth Ádám (2531) – Berkes Ferenc (2677) 0 – 1 (Philidor védelem, 23)

 

A bajnokság állása:

1. Berkes Ferenc 5,5 pont

2.Gonda László 5

3. Horváth Csaba 5

4. Czebe Attila 4

5. Pap Gyula 4

6. Nagy Gábor 3,5

7. Bánusz Tamás 3,5

8. Horváth Ádám 1,5

9.Tóth Ervin 1,5

10. Medvegy Zoltán 1,5

 

Hely.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

GM

Berkes Ferenc

2677

*

½

1

½

½

1

1

1

5.5

5.5

4

17.75

2

GM

Gonda László

2552

½

*

0

1

½

1

1

1

5.0

5.0

4

12.50

3

GM

Horváth Csaba

2537

0

*

1

½

½

1

1

1

5.0

5.0

4

12.25

4

GM

Czebe Attila

2451

1

0

*

½

1

0

1

½

4.0

4.0

3

12.75

5

GM

Pap Gyula

2522

½

½

½

*

1

1

0

½

4.0

4.0

2

15.00

6

IM

Nagy Gábor

2404

½

0

0

0

*

1

1

1

3.5

3.5

3

7.25

7

GM

Bánusz Tamás

2598

0

½

½

1

0

*

1

½

3.5

3.5

2

11.25

8

GM

Horváth Ádám

2531

0

0

0

1

0

*

0

½

1.5

1.5

1

4.75

9

IM

Tóth Ervin

2477

0

0

0

½

0

0

1

*

1.5

1.5

1

3.50

10

GM

Medvegy Zoltán

2537

0

0

0

½

0

½

½

*

1.5

1.5

0

4.50

 

 

A 8. forduló párosítása:

Tóth Ervin – Berkes Ferenc

Czebe Attila – Horváth Ádám

Bánusz Tamás – Nagy Gábor

Horváth Csaba – Gonda László

Pap Gyula – Medvegy Zoltán

Horváth,Á (2531) - Berkes,F (2677)
Philidor védelem [C41]

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 e5 4.Hf3 Hbd7 5.Fc4 exd4 6.Vxd4 Fe7 7.Fxf7+ Kxf7 8.Hg5+ Ke8 9.He6 c5 10.Vd1 Vb6 11.Hxg7+ Kf7 12.Hf5 Ff8 13.0-0 Bg8

A pekingi GP-tornán Anish Giri a 13...d5 14.Hxd5 Hxd5 15.Vxd5+ Ke8? 16.Fg5 Vg6 17.Bad1 Bg8 18.f4 a5 19.e5 Vxf5 20.Vxg8 Ba6 21.Bfe1 Bg6 22.e6 folytatásban feladásra kényszerült Wang Hao ellen.

14.f4

14...Vc6 15.Hd5 b5 16.b3 Fb7 17.c4 bxc4 18.bxc4 Be8 19.Be1 Fa6 20.Vc2 Hxd5 21.cxd5

 

 

21...Vxd5! 22.Fb2

Az áldozat elfogadására, 22.exd5-re 22...Bxe1+ 23.Kf2 Bf1+ 24.Ke3 Hf6 25.g3 Hxd5+ 26.Ke4 Hb4 27.Va4 Fd3+ 28.Ke3 Fxf5 29.Fb2 Hc2+ 30.Ke2 Bxa1 31.Fxa1 Hxa1 32.Vc4+ Fe6 következett volna.

22...Vd3

A címvédő válogathatott a nyerések között, 22...Fd3 23.exd5 Bxe1+ 24.Bxe1 Fxc2 25.He3 Fe4 után is kezet kell nyújtania világosnak.

23.Va4 Hb6 és világos feladta

 

Gonda,L (2552) - Bánusz,T (2598)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 g6 5.Hf3 Fg7 6.Fe2 0-0 7.0-0 Fe6 8.cxd5 cxd5 9.He5 Hc6 10.Hxc6 bxc6 11.Fd2 Bb8 12.Ha4 He4 13.Fd3 Hxd2 14.Vxd2 Fd7 15.f4 f6 16.f5 gxf5 17.Fxf5 e6 18.Fh3 f5 19.Bf3 Ve7 20.Baf1 Bbe8 21.Hc5 Fc8 22.Hd3 Fa6 23.Bc1 Fxd3 24.Vxd3 Bc8 25.Bc2 Kh8 26.g3 Bc7 27.Bf1 Bfc8 28.Bfc1 Ff8 29.Ff1 Vb4 30.a3 Vb6 31.b4 Bb8 és döntetlen

 

Nagy,G (2404) - Czebe,A (2451)
Indiai védelem [A50]

1.Hf3 Hf6 2.d4 b6 3.c4 Fb7 4.g3 c5 5.d5 b5 6.Fg2 bxc4 7.Hc3 d6 8.Hd2 g6 9.Hxc4 Fg7 10.0-0 0-0 11.a4 Ha6 12.e4 Hb4 13.Fe3 Fa6 14.Hb5 Vb8?!

 

15.e5 He8 16.exd6 exd6 17.Ff4 Fxb5 18.axb5 Vxb5 19.Vb3 a5 20.Ba4 Hf6? 21.Fxd6 Bfe8 22.Fc7 Vd7 23.d6 Ve6 24.Bxa5

Mi szólt 24.Fxa8 Bxa8 25.Bxa5 Bxa5 26.Hxa5 Hfd5 27.Bd1 ellen?

24...Bxa5 25.Hxa5 Vxb3 26.Hxb3 Hd7 27.Ha5

Jóval erősebb volt a 27.Bd1 Fxb2 28.Fh3 f5 29.Ff1 Be4 30.Fb5 c4 31.Fxd7 cxb3 32.Fa4 folytatás.

27...Fxb2 28.Hc4 Fd4 29.Hb6 Hf8 30.Fh3 f5 31.g4!? Hd3 32.Hd5 Be2 33.gxf5

33...Hxf2 34.Kg2 Bd2 35.fxg6 hxg6 36.Fc8 He4+?! 37.Kf3 Hg5+ 38.Kg4 Hf7 39.d7 He6 40.Ff4 He5+ 41.Fxe5 Fxe5 42.He7+ Kg7 43.Hc6 Fc7 44.Be1 Hd8 45.Hxd8 Fxd8

 

 

46.Bc1

Nehéz elhinni, hogy Hagy Gábor elvesztette ezt az állást.

46...Fe7 47.h3 Bd4+ 48.Kf3 Kf6 49.Be1 Fd8 50.Be8 Fe7 51.d8V?! Fxd8 52.Be6+ Kf7 53.Bc6 Fe7 54.Fe6+ Kf6 55.Fd5+ Ke5 56.Fg8 Fd6 57.Bc8 Kf5 58.Bc6 Bd2 59.Ba6 Bd3+ 60.Ke2 Bd4 61.Fa2 g5 62.Fb1+ Kf6 63.Ba3 Bb4 64.Fc2 Ke6 65.Bb3 Bh4 66.Bc3 Kd5 67.Fb3+ Kc6 68.Fe6 Fe5 69.Bc2 Be4+ 70.Kf3 Bf4+ 71.Kg2 Kb5 72.Fd5 Kb4 73.Be2 Fd4 74.Bc2 Bf5 75.Fe6 Be5 76.Fg8 Fc3 77.Kf3 Be1 78.Be2 Bf1+ 79.Kg4 Bg1+ 80.Kf3 Fd4 81.Bc2 Bf1+ 82.Kg2 Bf8 83.Fe6 Be8 84.Fd5 Bc8 85.Kf3 Fc3 86.Be2 Kb5 87.Bc2 Bd8 88.Fe6 Bd6 89.Fg4 Kb4 90.Ff5

 

90...c4 91.Kg4 Kb3 92.Be2 Fd2 93.Fe6 Bd4+ 94.Kf3 Kc2 95.Ff5+ Kd1 96.Be4 Bxe4 97.Fxe4 Fe1 98.Fd5?? c3 99.Ke3 Kc2 100.Ff3 Kb2 101.Fd5 c2 és világos feladta

 

Pap,Gy (2522) - Tóth,E (2477)
Királyindiai védelem [E81]

1.c4 g6 2.d4 Hf6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 0-0 6.Fe3 c5 7.Hge2 Hc6 8.Vd2 Va5 9.Bd1 a6 10.Hd5 Vxd2+ 11.Bxd2 Hxd5 12.exd5 Hxd4 13.Hxd4 cxd4 14.Fxd4 b5 15.b4 bxc4 16.Fxc4 Ff5 17.Fxg7 Kxg7 18.Bd4 Bfc8 19.Kd2 Bc7 20.g4 Bac8 21.Fxa6 Bc2+ 22.Ke3 B8c3+ 23.Fd3 Fd7 24.Bb1 Bxa2 25.Bc4 Bxc4 26.Fxc4 Ba3+ 27.Bb3 Bxb3+ 28.Fxb3 Kf8 29.Fc4

 

29...Ke8 30.b5 Kd8 31.b6 Kc8 32.Fa6+ Kb8 33.g5 Fa4 34.f4 Fd7 35.Kd4 Fe8 36.h4 Fd7 37.Kc4 Fe8 38.Kb4 Fd7 39.Ka5 Fe8 40.Fd3 Fd7 41.Fe2 Kb7 42.Fd1 Kb8 43.Fc2 Kb7 44.Fd3 Kb8 45.h5 Kb7 46.Fa6+ Kb8 47.Fd3 Kb7 48.h6 Kb8 49.Fe2 Kb7 50.Fb5 Fxb5 51.Kxb5

 

51...e6 52.dxe6 fxe6 53.Ka5 Kb8 54.Ka6 Ka8 55.Ka5 Kb8 56.Ka4 Kc8 57.Kb4 Kb8 58.Kc4 Kc8 59.Kb4 Kb8 60.Kb5 Kb7 és döntetlen

 

Medvegy,Z (2537) - Horváth,Cs (2537)
Skandináv védelem [B01]

1.e4 d5 2.exd5 Vxd5 3.Hc3 Va5 4.d4 Hf6 5.Fc4 Fg4 6.f3 Ff5 7.g4 Fg6 8.h4 h6 9.Fd3? Fxd3 10.Vxd3 Hc6 11.Fe3 Hd5 12.Vd2 0-0-0 13.Hxd5 Vxd5 14.Vd3 e6

Mi szólt 14...e5 15.c4 Va5+ 16.Fd2 Fb4 17.d5 Bhe8 folytatás ellen?

 

 

15.Bd1?

Világos a megnyitásban jelentős hátrányba került, simán ajándékozta az a2 gyalogot. A parti eldőlt.

15...Vxa2 16.He2 Hb4 17.Vb3 Vxb3 18.cxb3 Hd5 19.Fd2 Fe7 20.h5 Bd6 21.Bh3 Bb6 22.f4 Hf6 23.Bg3 He4 24.Bh3 Bd8 25.Kf1 Bd5 26.Kg2 Bc6 27.Fc3 Hf6 28.Bg3 Bb6 29.Hc1 c5 30.Bdd3 He4 31.dxc5 Bxc5 32.Bge3 Hxc3 33.bxc3 Ff6 34.b4 Bc4 35.Kf3 Ba6 36.He2 Ba2 37.Hg3 Kc7 38.He4 Fe7 39.Bd1 a6 40.Kg3 Bc2 41.Bdd3 Bc6 42.Hd2 Bd6 43.Hc4 Bxd3 44.Bxd3 Fxb4 és világos feladta

 

 

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog