Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A 23. csapat Európa-bajnokságon válogatottjaink magabiztos győzelmekkel rajtoltak

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A 23. csapat Európa-bajnokságon férfi válogatottunk Montenegró, női együttesünk a szlovénok második gárdája elleni 3,5-0,5-ös győzelemmel kezdte meg szereplését. Az éltáblán Erdős Viktor remizett, Bánusz Tamás, Gledura Benjámin és Kántor Gergely győzött. A szlovénok ellen az első táblán Lázárné Vajda Szidónia játszmája lett döntetlen, Gara Tícia, Gaál Zsóka és Mihók-Juhász Barbara nyert. A férficsapatok mezőnyében csak Azerbajdzsán győzött 4-0-ra. A nyitány legnagyobb meglepetését az angolok veresége jelentette, a norvégoktól kaptak ki. Meglepő a hollandok pontvesztése. A női viadalon öt csapat nyert 4-0-ra, A második fordulóban Erdősék a szlovénok legjobbjaival játszanak, míg női együttesünkre rangadó vár, a rajtlistán harmadik lengyelek elleni csata.

A szlovén üdülőhelyen, Terme Catezben férficsapatunk Montenegró elleni 3,5 – 0,5-ös győzelemmel rajtolt a 23. csapat Európa-bajnokságon. A tizedik helyre rangsorolt együttesünk a rangsorban 29. gárda ellen 4-0-ra is nyerhetett volna, ha időzavarban Erdőős Viktor nem hagyja ki többször is a fonalas nyerést. Ács Péter kapitány a játékosokkal egyetértésben végül taktikai táblasorrend mellett döntött, Erdős lett az éltáblás, a legmagasabb értékszámú Berkes Ferencre a második táblát bízta, Gledura Benjámintól a negyediken várja a pontokat.

Az Amerikában tanuló Gledura szerezte csapatunk első győzelmét, magabiztos játékkal simán nyert. A válogatott újonca, a 22 éves Kántor Gergely egy pillanatra megijesztette társait az elhibázott Vd7 lépésével, de ellenfele nem élt a lehetőséggel, nagymesterünk az izgalmak után győzelemmel debütált.

Bánusz Tamás fokozatosan került egyre nagyobb előnybe, gond nélkül szerezte meg együttesünk harmadik egész pontját.

A rajtlistát vezető címvédő orosz csapat két helyen is változtatott a benevezett együttesén, Szergej Karjakin helyett Alekszandr Griscsuk az éltáblásuk és Vlagyimir Fedoszejevet felváltotta Vladiszlav Artyemijev. A görögök ellen sötéttel játszva éppen ők ketten remiztek. Danyil Dubov kapta a második táblát, Kirill Alekszejenko a haramdik emberük, Artyemijev és Andrej Jeszipenko zárja a sort.

A négy éve aranyérmes azerbajdzsáni együttes aratta az egyetlen 4-0-s győzelmet, világbajnok-jelöltjük, Tejmur Radzsabov nem is játszott.

A francia csapatban a nagy kettős, Alireza Firouzja és Maxime Vachier-Lagrave volt a „góllövő”. A 18 éves Firozja a virtuális világranglistán a negyedik helyre lépett előre.

 A lengyelek is magabiztos győzelemmel kezdtek.A nyitány legnagyobb meglepetését a két esztendeje bronzérmes angol csapat veresége jelentette, a norvégok győzték le Michael Adams nélkül felálló gárdát. A holland-grúz meccsen mind a négy játszmában döntés született, meglepő a tulipánosok pontvestrése.

T.

10

   Magyarország

Élő

-

29

  Montenegró

Élő

3½: ½

10.1

GM

Erdős Viktor

2615

-

GM

Nikola Djukic

2519

½ - ½

10.2

GM

Bánusz Tamás

2607

-

IM

Luka Draskovic

2469

1 - 0

10.3

GM

Gledura Benjámin

2635

-

GM

Dragisa Blagojevic

2467

1 - 0

10.4

GM

Kántor Gergely

2566

-

GM

Nebojsa Nikcevic

2385

1 - 0

Az első forduló eredményei:

T.

R.

 

Csapat

MP

Res.

:

Res.

MP

Csapat

 

R.

1

20

Görögország

0

1

:

3

0

Oroszország

1

2

2

Azerbajdzsán

0

4

:

0

0

Olaszország

21

3

22

Ausztria

0

1

:

3

0

Franciaország

3

4

4

Lengyelország

0

:

½

0

Svédország

23

5

24

Norvégia

0

:

0

Anglia

5

6

6

Hollandia

0

2

:

2

0

Grúzia

25

7

26

Svájc

0

1

:

3

0

Ukrajna

7

8

8

Spanyolország

0

:

0

Izland

27

9

28

Szlovákia

0

1

:

3

0

Németország

9

10

10

Magyarország

0

:

½

0

Montenegró

29

11

30

Belgium

0

½

:

0

Örményország

11

12

12

Csehország

0

3

:

1

0

Litvánia

31

13

32

Albánia

0

½

:

0

Szerbia

13

14

14

Horvátország

0

3

:

1

0

Észak-Macedónia

33

15

34

Szlovénia 2

0

1

:

3

0

Izrael

15

16

16

Románia

0

:

½

0

Finnország

35

17

36

Koszovó

0

1

:

3

0

Törökország

17

18

18

Dánia

0

3

:

1

0

Skócia

37

19

38

Írország

0

½

:

0

Szlovénia 1

19

20

39

Wales

0

2

:

0

0

bye

Az élcsoportban a 2. forduló párosítása:

T.

R.

 

Csapat

MP

Res.

:

Res.

MP

Csapat

 

R.

1

13

Szerbia

2

:

2

Azerbajdzsán

2

2

19

Szlovénia 1

2

:

2

Magyarország

10

3

15

Izrael

2

:

2

Lengyelország

4

4

7

Ukrajna

2

:

2

Románia

16

5

11

Örményország

2

:

2

Norvégia

24

6

1

Oroszország

2

:

2

Csehország

12

7

3

Franciaország

2

:

2

Horvátország

14

8

9

Németország

2

:

2

Dánia

18

9

17

Törökország

2

:

2

Spanyolország

8

10

39

Wales

1

:

1

Hollandia

6

11

25

Grúzia

1

:

0

Anglia

5

Női Európa-bajnokság

Női válogatottunk is érvényesítette a papírformát a házigazdák második csapatának legyőzésével. Az első győzelmet Mihók-Juhász Barbara aratta. Játszmájába tetszetős taktikai motívumok egész sora maradt kihasználatlanul, nem könnyű a válogatottban újoncként az első partit játszani. A fordulatokban gazdag csatában végül felülkerekedett, vezetéshez juttatta csapatunkat.

Közelinek látszott a 14 esztendős Gaál Zsóka nyerése is, de elizgulta a könnyű nyerést, újra kellett terveznie, a feladatot sikerrel megoldotta, győzelemmel debütált!

Az éltáblán Lázárné Vajda Szidónia is előnyös állást játszhatott, de áttörést nem talált, lépésismétléssel remizett.

Gara Tícia fokozatosan játszotta túl ellenfelét, a 3,5  0,5-tel elégedett lehetett a kapitány Papp Gábor is. A második forduló párosítása nem volt igazán kegyes válogatottunkhoz, az ősi rivális, a harmadik helyre rangsorolt lengyelekkel kell megmérkőzni.

Öt csapat ért el 4-0-s győzelmet.  A norvég női sakkozók is megleőetést okoztak a szerbek elleni sikerükkel. Meglepő a franciák veresége, az angolok teljes kudarca, az olaszok pobtvesztése.

T.

11

     Magyarország

Élő

-

26

  Szlovénia 2

Élő

3½: ½

11.1

IM

Lázárné Vajda Szidónia

2345

-

WIM

Ivana Hrescak

2138

½ - ½

11.2

WGM

Gara Tícia

2331

-

WFM

Spela Kolaric

2178

1 - 0

11.3

WIM

Gaál Zsóka

2336

-

Pia Marie Ruzic

2049

1 - 0

11.4

WIM

Mihók-Juhász Barbara

2258

-

WFM

Nusa Hercog

1983

   1 - 0

Az első forduló eredményei:

T.

R.

 

Csapat

MP

Res.

:

Res.

MP

Csapat

 

R.

1

1

Oroszország

0

4

:

0

0

Csehország

16

2

17

Szlovákia

0

1

:

3

0

Grúzia

2

3

3

Lengyelország

0

:

½

0

Görögország

18

4

19

Izrael

0

1

:

3

0

Ukrajna

4

5

5

Azerbajdzsán

0

4

:

0

0

Törökország

20

6

21

Svédország

0

:

0

Franciaország

6

7

7

Németország

0

3

:

1

0

Svájc

22

8

23

Horvátország

0

:

0

Örményország

8

9

9

Spanyolország

0

4

:

0

0

Anglia

24

10

25

Ausztria

0

0

:

4

0

Románia

10

11

11

Magyarország

0

:

½

0

Szlovénia 2

26

12

27

Norvégia

0

:

0

Szerbia

12

13

13

Olaszország

0

2

:

2

0

Litvánia

28

14

29

Izland

0

0

:

4

0

Hollandia

14

15

15

Szlovénia 1

0

1

:

3

0

Belgium

30

16

31

Észak-Macedónia

0

2

:

0

0

bye

-1

Az élcsoportban a 2. forduló párosítása:

T.

R,

 

Csapat

MP

Res.

:

Res.

MP

Csapat

 

R.

1

9

Spanyolország

2

:

2

Oroszország

1

2

2

Grúzia

2

:

2

Románia

10

3

4

Ukrajna

2

:

2

Hollandia

14

4

21

Svédoeszág

2

:

2

Azerbajdzsán

5

5

11

Magyarország

2

:

2

Lengyelország

3

6

27

Norvégia

2

:

2

Németország

7

7

8

Örményország

2

:

2

Belgium

30

8

31

Észak-Macedónia

1

:

1

Olaszország

13

9

28

Litvánia

1

:

0

,Franciaország

6

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog