Bakuban megkezdődött a 8. Vugar Gasimov emlékverseny, amellyel a 27 éves korában elhunyt, az azerbajdzsáni sakkozás egyik legnagyobb csillagára emlékeznek. A 10 résztvevő rapid és villámversenyen méri össze az erejét. A rajtlistát a korábbi kétszeres győztes Sahrijar Mamedgyarov és a tavalyi torna ezüstérmese, a román színeket képviselő Rapport Richárd vezeti. Az első játéknap, a rapidverseny három fordulója után a 18 éves üzbég olimpiai bajnok, a tavalyi rapid világbajnok Nodirbek Abduszattorov áll az élen három nyeréssel. A győzelem két pontot ér, Rapport két vereséggel rajtolt, majd megnyerte a harmadik partiját.
Nyolcadszor rendezik meg a Vugar Gasimov emlékversenyt, amellyel a 27 éves korában elhunyt sakkozó emléke előtt tisztelegnek. A háromszoros azeri bajnok 2009-ben a csapat Európa-bajnokságon aranyérmes, két évvel később az ezüstérmes válogatott tagja volt, négyszer sakkolimpián is szerepelt, 2008-ban, Drezdában az ezüstérmes csapatban játszott. Gasimov élvezetes, bonyodalmakat kedvelő, azokra törő sakkot játszott. A 2012-es januári Élő-listán 2761 ponttal a kilencedikként jegyezték, a Tata Steel 2012 szuperverseny volt az azeri sakkozás egyik nagy csillaga pályafutásának utolsó tornája.
A SOCAR szponzorálta viadalon ezúttal tizen játszanak, rapid körversenyen, majd kétfordulós villámversenyen mérik össze az erejüket. Három napon keresztül a 15-15 perces és lépésenként 10-10 másodperccel bónusszal játszott rapid partikra kerül sor, majd a két napos villámversennyel ér véget a viadal.
Az első forduló eredményei:
Abdulla Gadimbajli (azerbajdzsáni, 2524) – Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2646) 0 – 1
Nodirbek Abduszattorov (üzbég, 2713) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2716) 1 – 0
Wang Hao (kínai, 2722) – Sahrijar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 274) döntetlen
Rapport Richárd (román, 2740) – Gukesh D (indiai, 2725) 0 – 1
Sam Shankland (amerikai, 2710) – Aydin Szuleymanli (azerbajdzsáni, 2543) 1 - 0
A 2. forduló eredményei:
Francisco Vallejo Pons – Rapport Richárd 1 – 0
Sahrijar Mamedgyarov - Sam Shankland döntetlen
Rauf Mamedov - Gukesh D 1 – 0
Aydin Szuleymanli - Nodirbek Abduszattorov 0 – 1
Abdulla Gadimbajli - Wang Hao 0 - 1
A 3. forduló eredményei:
Rapport Richárd - Aydin Szuleymanli 1 - 0
Sam Shankland - Abdulla Gadimbajli döntetlen
Nodirbek Abduszattorov - Sahrijar Mamedgyarov 1 - 0
Wang Hao - Rauf Mamedov döntetlen
Gukesh D - Francisco Vallejo Pons 0 - 1
A verseny állása:
1.Nodirbek Abduszattorov 6 pont
2. Rauf Mamedov 5
3-5. Sam Shankland, Francisco Vallejo Pons és Wang Hao 4
6-8. Rapport Richárd, sahrijar mamedgyrov és Gukesh D 3
9. Abdulla Gadimbajli 1
10. Aydin Szuleymanli 0
Magnus Carlsen négyszer, Sahriyar Mamedgyarov kétszer, Fabiano Caruana egyszer győzött
Nyolc éve az első Gasimov emlékversenyen Magnus Carlsen pályafutásának újabb nagyszerű sikerét ünnepelhette. A norvég világbajnok beváltotta ígéretét, világelsőként vállalja a kihívásokat. Kettős győzelemmel rajtolt, majd a negyedik fordulóban az olasz Fabiano Caruanától, az ötödikben az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabovtól vereséget szenvedett, ötven százalékon zárta az első kört.
Jól jött számára a pihenőnap, a második félidőben remekelt. Két sötéttel elért nyerését két döntetlen követte, az első helyet eldöntő partiban visszaverte az olasz sakkozó királyszárnyi támadását, átvette a kezdeményezést. A játszma befejező részét tökéletesen játszva megérdemelt győzelmet aratott, egypontos előnnyel nyerte meg a viadalt. Magnus Carlsent szuperversenyen huszadszor köszönthették egyedüli, vagy holtversenyes elsőként.
1.Vugar Gasimov emlékverseny, 2014.április 19-30. |
kat. XXII (2780) |
|||||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
|||||||||||||
1. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2881 |
* |
* |
0 |
1 |
1 |
1 |
0 |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
6½ |
2868 |
2. |
Fabiano Caruana |
g |
ITA |
2783 |
1 |
0 |
* |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
0 |
1 |
5½ |
2814 |
3. |
Hikaru Nakamura |
g |
USA |
2772 |
0 |
0 |
½ |
½ |
* |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
5 |
2781 |
4. |
Tejmur Radzsabov |
g |
AZE |
2713 |
1 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
5 |
2793 |
5. |
Szergej Karjakin |
g |
RUS |
2772 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
* |
½ |
½ |
5 |
2781 |
6. |
Sahriyar Mamedgyarov |
g |
AZE |
2760 |
0 |
0 |
1 |
0 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
* |
3 |
2638 |
Hét esztendeje Magnus Carlsen egypontos előnnyel nyerte meg az emlékversenyt. A jól rajtoló, az első négy partiból 3,5 pontot gyűjtő amerikai Wesley So ráijesztett a világelsőre, de az ötödik forduló utáni szabadnapon Magnus már nyugodtan hódolhatott kedvenc kikapcsolódásaként a focinak, éllovasként rúghatta a gólokat. Egyszer volt igazán bajban, rögtön a nyitányon az exvilágbajnok Viswanathan Ananddal vívott ütközetében, de remire mentette gyanús állását. A végeredmény hűen tükrözi, hogy a nyitástól eltekintve - itt még bőven van tennivalója -, a középjátékban és a végjátékban uralja a világot. Újabb tornagyőzelme minden elismerést megérdemel.
Viswanathan Anand remek játékkal lett második, a győzteshez hasonlóan megőrizte veretlenségét, a világranglista második helyére lépett előre. A sakkot értők és szeretők számára élményt jelentettek elgondolásai, az állások egyensúlyát megbontó, esélyt adó minőségáldozatok. A verseny doyenje játszmáival tanpéldákkal is szolgált az ifjú trónkövetelőknek.
Gyengébb rajt után javított az olasz Fabiano Caruana, jó kezdés után visszaesett Wesley So, holtversenyben a harmadik helyet osztották. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik hármas vesztőszériája volt a kitűnően megszervezett, közvetített torna legnagyobb szenzációja.
2. Vugar Gasimov emlékverseny, Samkir 2015. április 17-26. |
kat. XXI (2774) |
|||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
0 |
|||||||
1. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2863 |
* |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
½ |
1 |
½ |
1 |
7 |
2984 |
2. |
Viswanathan Anand |
g |
IND |
2791 |
½ |
* |
½ |
1 |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
½ |
6 |
2897 |
3. |
Fabiano Caruana |
g |
ITA |
2802 |
0 |
½ |
* |
1 |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
5 |
2814 |
4. |
Wesley So |
g |
USA |
2788 |
½ |
0 |
0 |
* |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
5 |
2815 |
5. |
Vlagyimir Kramnyik |
g |
RUS |
2783 |
0 |
½ |
0 |
½ |
* |
0 |
½ |
1 |
1 |
½ |
4 |
2730 |
6. |
Sahriyar Mamedgyarov |
g |
AZE |
2756 |
0 |
0 |
½ |
½ |
1 |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
4 |
2733 |
7. |
Anish Giri |
g |
NED |
2790 |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
0 |
½ |
3½ |
2692 |
8. |
Maxime Vachier-Lagrave |
g |
FRA |
2765 |
0 |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
3½ |
2695 |
9. |
Michael Adams |
g |
ENG |
2745 |
½ |
0 |
½ |
0 |
0 |
½ |
1 |
½ |
* |
½ |
3½ |
2697 |
10. |
Rauf Mamedov |
g |
AZE |
2658 |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
3½ |
2707 |
2016-ban Sahriyar Mamedgyarov sikerével ért véget a 3. Vugar Gasimov emlékverseny. A torna utolsó fordulójának nagy volt a tétje, még hárman pályáztak az első helyre, a holtversenyben vezető Fabiano Caruana és Anish Giri, valamint a félpontos hátrányban levő Mamedgyarov. A játéknapon elsőként a világbajnoki kihívó orosz Szergej Karjakin és Fabiano Caruana játszmája fejeződött be döntetlennel. Az amerikai nagymester érdeklődéssel várhatta a Mamedgyarov-Giri parti végkifejletét, lesz-e rájátszás, kivel kell megküzdenie. Giri esetleges győzelmével megnyeri a versenyt…
Gyorsan kiderült, hogy a holland titánnak a remiért kellett küzdenie. A kritikus állásban azonban rossz helyre lépett királyával, Mamedgyarov királya betört, szabadgyalogja előtt szabaddá vált az út az átváltozási mező felé. Nagy taps köszöntötte Mamedgyarov győzelmét.
Az első hely sorsát rájátszás döntötte el. Először két 10-10 perces és lépésenkénti 3-3 másodperces partira került sor. Fabiano Caruana mindkét játszmában jobban állt, a másodikban közel a nyeréshez, de Sahriyar Mamedgyarov kiskombinációval kikényszerítette a lépésismétléses remit.
Következtek a villámjátszmák, 5-5 perc és 3-3 másodperc. Az amerikai nagymesternek nem igazi műfaja ez, elnézései döntőnek bizonyultak. Az azerbajdzsáni sakkozás egyik legnagyobb csillagának, Vugar Gasimovnak az emlékére harmadszor megrendezett versenyen a honfitárs, Sahriyar Mamedgyarov győzött!
3. Vugar Gasimov emlékverseny, Samkir 2016. május 26-június 4. |
kat. XX (2736) |
||||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
0 |
||||||||
1. |
Sahriyar Mamedgyarov |
g |
AZE |
2748 |
* |
1 |
1 |
½ |
½ |
0 |
½ |
1 |
1 |
½ |
6 |
2859 |
|
2. |
Fabiano Caruana |
g |
USA |
2804 |
0 |
* |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
6 |
2853 |
|
3. |
Anish Giri |
g |
NED |
2790 |
0 |
½ |
* |
1 |
½ |
1 |
½ |
1 |
½ |
½ |
5½ |
2809 |
|
4. |
Szergej Karjakin |
g |
RUS |
2779 |
½ |
½ |
0 |
* |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
5 |
2773 |
|
5. |
Rauf Mamedov |
g |
AZE |
2655 |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
4½ |
2744 |
|
6. |
Pentala Harikrishna |
g |
IND |
2763 |
1 |
½ |
0 |
0 |
½ |
* |
½ |
0 |
1 |
½ |
4 |
2689 |
|
7. |
Tejmur Radzsabov |
g |
AZE |
2726 |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
4 |
2693 |
|
8. |
Eltaj Safarli |
g |
AZE |
2664 |
0 |
½ |
0 |
½ |
½ |
1 |
½ |
* |
½ |
½ |
4 |
2700 |
|
9. |
Pavel Eljanov |
g |
UKR |
2765 |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
1 |
3½ |
2652 |
|
10. |
Hou Ji-ifan |
g |
CHN |
2663 |
½ |
0 |
½ |
0 |
0 |
½ |
½ |
½ |
0 |
* |
2½ |
2577 |
Öt éve pályafutása újabb nagy sikerét érte el Sahriyar Mamedgyarov, címvédőként megnyerte a 4. Vugar Gasimov emlékversenyt. Rajt-cél győzelmet aratott, az első fordulóban a legnagyobb esélyesnek számító Wesley So elleni nyeréssel indított, megszakította az amerikai bajnok 67 játszmás veretlenségi sorozatát. Mamedgyarov stílusára jellemző, hogy nem kerüli el a bonyodalmakat, kockáztat, ha erre az állás lehetőséget ad. A nyolcadik játéknapon Radoslaw Wojtaszek elleni veresége nem veszélyeztette elsőségét, az exvilágbajnok Veszelin Topalovval békés partiban remizett.
Egyszer minden sorozat megszakad, Wesley So a fantasztikus sikerszériája után Samkirban haloványabb teljesítményt nyújtott.
4. Vugar Gasimov emlékverseny, Samkir, 2017. április 20-30. |
kat. XXI (2765) |
||||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
0 |
||||||||
1. |
Sahriyar Mamedgyarov |
g |
AZE |
2772 |
* |
1 |
½ |
1 |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
5½ |
2844 |
|
2. |
Wesley So |
g |
USA |
2822 |
0 |
* |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
5 |
2801 |
|
3. |
Veszelin Topalov |
g |
BUL |
2741 |
½ |
½ |
* |
½ |
1 |
½ |
0 |
½ |
½ |
1 |
5 |
2810 |
|
4. |
Vlagyimir Kramnyik |
g |
RUS |
2811 |
0 |
0 |
½ |
* |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
1 |
5 |
2803 |
|
5. |
Radoslaw Wojtaszek |
g |
POL |
2745 |
1 |
½ |
0 |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
4½ |
2767 |
|
6. |
Michael Adams |
g |
ENG |
2761 |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
* |
1 |
½ |
½ |
½ |
4½ |
2765 |
|
7. |
Szergej Karjakin |
g |
RUS |
2783 |
½ |
0 |
1 |
½ |
½ |
0 |
* |
½ |
½ |
1 |
4½ |
2763 |
|
8. |
Tejmur Radzsabov |
g |
AZE |
2710 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
0 |
4 |
2728 |
|
9. |
Pentala Harikrishna |
g |
IND |
2755 |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
0 |
3½ |
2686 |
|
10. |
Pavel Eljanov |
g |
UKR |
2751 |
0 |
½ |
0 |
0 |
½ |
½ |
0 |
1 |
1 |
* |
3½ |
2686 |
2018-ban a norvég világbajnok Magnus Carlsen pályafutása újabb sikerét ünnepelhette, 2014 és 2015 után harmadszor is megnyerte a Vugar Gasimov emlékversenyt. Carlsen huszonkilencedszer győzött szuperversenyen egyedül, vagy holtversenyben. A kiegyenlített erők küzdelmében oly sok döntetlent hozó viadalon három győzelem is elegendő volt elsőségéhez. Korántsem volt elégedett teljesítményével, de két fontos partiban, az exvilágbajnok Veszelin Topalov és a holland Anish Giri ellen bizonyította klasszisát.
A berlini világbajnok-jelölti döntőhöz hasonlóan a kínai Ding Liren higgadtan kivárta esélyét, a hetedik és a nyolcadik játszmájának megnyerésével ezüstérmesként zárt, és pályafutása legmagasabb Élő-pontjával várhatta az újabb megmérettetéseket.
A címvédőként rajtoló azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov a vártnál halványabb teljesítményt nyújtott, honfitársa, Tejmur Radzsabov lett a remikirály kilenc remivel.
Az 5. Vugar Gasimov emlékverseny végeredménye:
5. Vugar Gasimov, Samkir 2018. április 18-28. |
kat. XXI (2768) |
||||||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
0 |
||||||||||
1. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2843 |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
½ |
½ |
6 |
2884 |
|||
2. |
Ding Liren |
g |
CHN |
2778 |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
5½ |
2846 |
|||
3. |
Szergej Karjakin |
g |
RUS |
2778 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
5 |
2809 |
|||
4. |
Sahriyar Mamedgyarov |
g |
AZE |
2814 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
1 |
4½ |
2762 |
|||
5. |
Radoslaw Wojtaszek |
g |
POL |
2744 |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
4½ |
2770 |
|||
6. |
Tejmur Radzsabov |
g |
AZE |
2748 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
4½ |
2770 |
|||
7. |
Anish Giri |
g |
NED |
2777 |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
4½ |
2767 |
|||
8. |
Veszelin Topalov |
g |
FID |
2749 |
0 |
½ |
0 |
1 |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
1 |
4 |
2727 |
|||
9. |
Rauf Mamedov, |
g |
AZE |
2704 |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
4 |
2732 |
|||
10. |
David Navara |
g |
CZE |
2745 |
½ |
0 |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
0 |
½ |
* |
2½ |
2604 |
Samkirban a négyszeres világbajnok Magnus Carlsen kétpontos előnnyel nyerte meg a 6. Vugar Gasimov emlékversenyt. A norvég világelső erődemonstrációként a hajrában mesterhármassal aratta újabb diadalát. Tornagyőztesként a befejező játéknapon az orosz Alekszandr Griscsukra mért vereséget.
Magnus Carlsen pályafutása során harminckettedszer győzött szuperversenyen egyedül, vagy holtversenyben. A hatodik forduló után még holtversenyben vezetett a 2016-os világbajnoki kihívója, az orosz Szergej Karjakin társaságában. A finisben remekelt, annyit kockáztatott a nyerés érdekében, amit ellenfelei nem tudtak hárítani, megérezték a világelső sokszor megcsodált erejét, a középjátékban esélyeit tökéletesen használta ki. A befejező játéknapon Alekszandr Griscsukra mért vereséget, megfosztva az orosz nagymestert a dobogós helyezéstől.
6. Vugar Gasimov Mem, Samkir 2019. március 31-április 9. |
kat. XXII (2778) |
||||||||||||||||||
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
0 |
||||||||||
1. |
Magnus Carlsen |
g |
NOR |
2845 |
* |
½ |
1 |
½ |
1 |
1 |
½ |
1 |
½ |
1 |
7 |
2990 |
|||
2. |
Ding Liren |
g |
CHN |
2812 |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
½ |
1 |
0 |
½ |
½ |
5 |
2817 |
|||
3. |
Szergej Karjakin |
g |
RUS |
2753 |
0 |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
5 |
2824 |
|||
4. |
Tejmur Radzsabov |
g |
AZE |
2756 |
½ |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
4½ |
2780 |
|||
5. |
Alekszandr Griscsuk |
g |
RUS |
2771 |
0 |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
1 |
1 |
½ |
½ |
4½ |
2779 |
|||
6. |
Viswanathan Anand |
g |
IND |
2779 |
0 |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
1 |
4½ |
2778 |
|||
7. |
Veszelin Topalov |
g |
BUL |
2740 |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
* |
½ |
1 |
½ |
4 |
2739 |
|||
8. |
David Navara |
g |
CZE |
2739 |
0 |
1 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
* |
½ |
½ |
4 |
2739 |
|||
9. |
Sahriyar Mamedgyarov |
g |
AZE |
2790 |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
0 |
0 |
½ |
* |
½ |
3½ |
2696 |
|||
10. |
Anish Giri |
g |
NED |
2797 |
0 |
½ |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
½ |
½ |
* |
3 |
2651 |
Bakuban az amerikai Fabiano Caruana elsőségével fejeződött be a 7. Vugar Gasimov emlékverseny. Rapport Richárd és Fabiano Caruana holtversenyben végzett az összetett pontversenyben, a rapid és a villámversenyen mindketten 24 pontot gyűjtöttek. Az első hely sorsát az Armageddon játszma döntötte el, Caruana játszott világossal és 5 perce volt Rapport 4 percével szemben, nagymesterünk remifórral játszott, a 28. lépése után már nem találhatott mentséget. Caruanának a befejező játéknap előtt két pont volt a hátránya, nagy hajrával tört előre. Rapport Richárd az utolsó fordulóig vezette a versenyfutást, szép sikert ért el.
A 7. Vugar Gasimov emlékverseny végeredménye:
H |
Név |
FED |
Rapid |
Blitz |
Össz. |
1 |
Fabiano Caruana (2770) |
USA |
14 |
10 |
24 |
2 |
Rapport Richárd (2750) |
HUN |
16 |
8 |
24 |
3 |
Sahriyar Mamedyarov (2727) |
AZE |
14 |
8.5 |
22.5 |
4 |
Szergej Karjakin |
RUS |
16 |
5 |
21 |
5 |
Rauf Mamedov (2690) |
AZE |
9 |
6.5 |
15.5 |
6 |
David Navara (2706) |
CZE |
8 |
6 |
14 |
7 |
Vugar Asadli (2309) |
AZE |
4 |
6 |
10 |
8 |
Viswanathan Anand (2748) |
IND |
3 |
6 |
9 |
A rapidverseny végeredménye:
7. Vugar Gasimov emlékverseny, Baku |
||||||||||||
H. |
Név |
FED |
Élő |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
Pts |
1 |
Szergej Karjakin |
RUS |
2757 |
# |
0 |
2 |
3 |
3 |
2 |
3 |
3 |
16 |
1 |
Rapport Richárd |
HUN |
2750 |
3 |
# |
1 |
0 |
3 |
3 |
3 |
3 |
16 |
3 |
Fabiano Caruana |
USA |
2770 |
1 |
2 |
# |
0 |
3 |
2 |
3 |
3 |
14 |
3 |
Sahrijar Mamedgyarov |
AZE |
2727 |
0 |
3 |
3 |
# |
2 |
3 |
2 |
1 |
14 |
5 |
Raun Mamedov |
AZE |
2690 |
0 |
0 |
0 |
1 |
# |
3 |
3 |
2 |
9 |
6 |
David Navara |
CZE |
2706 |
1 |
0 |
1 |
0 |
0 |
# |
3 |
3 |
8 |
7 |
Vugar Asadli |
AZE |
2309 |
0 |
0 |
0 |
1 |
0 |
0 |
# |
3 |
4 |
8 |
Viswanathan Anand |
IND |
2748 |
0 |
0 |
0 |
2 |
1 |
0 |
0 |
# |
3 |
A villámverseny végeredménye:
7. Vugar Gasimov emlékverseny Blitz Baku |
||||||||||||
H. |
Név |
Élő |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
Pont |
TB1 |
1 |
Fabiano Caruana |
2792 |
** |
11 |
½½ |
1½ |
01 |
11 |
½1 |
½½ |
10.0 |
|
2 |
Sahrijar Mamedgyarov |
2767 |
00 |
** |
1½ |
1½ |
½0 |
½½ |
11 |
11 |
8.5 |
|
3 |
Rapport Richárd |
2763 |
½½ |
0½ |
** |
10 |
01 |
1½ |
1½ |
1½ |
8.0 |
|
4 |
Rauf Mamedov |
2656 |
0½ |
0½ |
01 |
** |
0½ |
½½ |
01 |
11 |
6.5 |
|
5 |
David Navara |
2697 |
10 |
½1 |
10 |
1½ |
** |
½0 |
0½ |
00 |
6.0 |
46.5 |
6 |
Viswanathan Anand |
2751 |
00 |
½½ |
0½ |
½½ |
½1 |
** |
½½ |
½½ |
6.0 |
39 |
7 |
Vugar Asadli |
2579 |
½0 |
00 |
0½ |
10 |
1½ |
½½ |
** |
1½ |
6.0 |
38 |
8 |
Szergej Karjakin |
2743 |
½½ |
00 |
0½ |
00 |
11 |
½½ |
0½ |
** |
5.0 |
Verőci Zsuzsa