Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A 18 éves Kozák Ádám kvalifikálta magát a Világkupára, olimpikonjainknak nem sikerült a továbbjutás

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Harmincöt ország 264 sakkozója vett részt a hibrid kieséses rendszerű Európai Kvalifikációs versenyen, az első 36 helyezett jutott tovább a Világkupára. Tizenkét sakkozónk játszott a viadalon, bravúros szerepléssel legfiatalabb nagymesterünk, a 18 éves Kozák Ádám kiharcolta a továbbjutást, a tornát lezáró 9 fordulós svájci rendszerű viadalon kilencedikként végzett.

 

Nyolcszoros bajnokunk, Berkes Ferenc 11. volt a rajtlistán, az első körben kiemeltként nem kellett játszania. Még 11 sakkozónk nevezett, többek között negyven orosz játékos  is szerencsét próbált, 164 nemzetközi nagymester is rajthoz állt. Az első körben 120 párharcra került sor, a győztesekhez csatlakozik a 24 kiemelt nagymester. A második fordulóban így 72 mérkőzést játszottak le, a harmadik kör 36 meccsének győztesei vívták ki a Világkupán való szereplés jogát. Kétjátszmás küzdelmekre került sor, 1-1-nél rájátszás döntött. Játszmánként 2-2 óra volt a gondolkodási idő és lépésenként 30-30 másodperc bónusz. A díjakért a 36 sakkozó még 9 fordulós svájci rendszerű viadalon mérkőzött meg.

A koronavírus-járvány alaposan megváltoztatta a kontinensbajnokságok lebonyolítását is. A COVID-19 átírta az oly gondosan megtervezett versenyprogramot. A vártnál kevesebben neveztek a hibrid EB-re, különleges szabályok mellett küzdöttek meg a résztvevők. Az egy országbeli sakkozók egy közös versenyteremben játszottak, nagy létszámú bírók ellenőrizték, hogy a versenyzők ne élhessenek a csalás lehetőségével, a számítógépeken ne legyenek elemző programok.

Kieséses rendszerű Világkupát júliusban Szocsiban rendezik meg 206 résztvevővel. Többek között a világranglistáról hatvanan súlyozott Élő-átlaggal  meghívottak, Európa 47 helyet kapott.

Az első körben négy sakkozónk szenvedett vereslget, Ács Péter, Mihók Olivér és Korpa Bence nagymesterek és Persányi Barnabás FIDE-mester búcsúzott a további küzdelmektől. A második fordulóban Héra Imre, Balog Imre és Kántor Gergely kapott ki. Szerencsés volt Kozák Áádám, az orosz Jevgenyij Najerrel nem jött létre a meccse, nagymesterünk játék nélkül jutott a harmadik körbe.

A harmadik fordulóban nagymestereink Ádám kivételével csalódást okoztak, riválisaiknál többet hibáztak, sorban vereséget szenvedtek. Berkes Ferenc az orosz Borisz Szavcsenko ellen kecsegtető állást vesztett el. Bánusz Tamás két döntetlen után a rájátszásban maradt alul, ahogy Erdős Viktor is. Gledura Benjámin is búcsúzni kényszerült.

 

Kozák Ádám remekelt, Héra Imrét legyőző román Mircea-Emilian Parligrast 1,5 – 0,5-re legyőzte.

Tizenhárom ország sakkozói harcolták ki a Világkupán való szereplés jogát, tizennégy orosz nagymester kvalifikálta magát.

Az élcsoport végeredménye:

H.

 

Név

Élő

FED

1.F.

2.F.

3.F.

4.F.

5.F.

6.F.

Pont

1

GM

Vlagyimir Fedoszejev

2687

RUS

-1

-1

137b1

137w1

55w1

55b1

6,0

2

GM

Vladiszlav Artyemijev

2709

RUS

-1

-1

129w1

129b1

58b½

58w1

5,5

GM

Alekszandr Predke

2690

RUS

-1

-1

128w1

128b1

76b½

76w1

5,5

GM

Constantin Lupulescu

2656

ROU

-1

-1

130w½

130b1

89b1

89w1

5,5

GM

Michal Krasenkov

2597

POL

253w1

253b1

104b1

104w1

25w½

25b1

5,5

6

GM

Erneszto Inarkijev

2654

RUS

-1

-1

121b1

121w1

60w½

60b½

5,0

GM

Grigorij Oparin

2652

RUS

-1

-1

111b½

111w½

98w1

98b1

5,0

GM

Vagyim Zvjagincev

2614

RUS

258w1

258b1

114b1

114w½

47w1

47b½

5,0

GM

Arik Braun

2609

GER

248w1

248b1

92b½

92w1

28b1

28w½

5,0

GM

Aleksandar Indjic

2607

SRB

216w1

216b½

152b1

152w1

27w½

27b1

5,0

GM

Ivan Ivanisevic

2606

SRB

169w0

169b1

133b1

133w1

46b1

46w1

5,0

GM

Nguyen Thai Dan

2577

CZE

257w1

257b1

96b1

96w½

26b½

26w1

5,0

GM

Kozák Ádám

2518

HUN

222w1

222b½

100b+

100w+

69w1

69b½

5,0

14

GM

Jevgenyij Tomasevszkij

2706

RUS

-1

-1

83w1

83b½

56b½

56w½

4,5

GM

Andrej Jeszipanko

2701

RUS

-1

-1

107w1

107b½

38b½

38w½

4,5

GM

Makszim Matlakov

2688

RUS

-1

-1

106w1

106b½

41b½

41w½

4,5

GM

David Anton Guijarro

2673

ESP

-1

-1

116w½

116b1

54b½

54w½

4,5

GM

Ivan Cseparinov

2667

BUL

-1

-1

94w½

94b½

40b½

40w1

4,5

GM

Szanan Szjugirov

2663

RUS

-1

-1

134b½

134w1

37w½

37b½

4,5

GM

Pavel Ponkratov

2624

RUS

200w1

200b½

138b½

138w1

90w1

90b½

4,5

GM

Shant Szargszjan

2618

ARM

229w1

229b½

118b½

118w1

66b½

66w1

4,5

GM

Ivic Velimir

2581

SRB

220w1

220b½

166b1

166w1

50b½

50w½

4,5

GM

Luka Pajcsadze

2565

GEO

223w1

223b½

102w1

102b½

74b½

74w1

4,5

GM

Borisz Szavcsenko

2538

RUS

235w1

235b½

135b½

135w1

45w½

45b1

4,5

A 36 továbbjutott versenyző 9 fordulós svájci rendszerű versenyen döntötte el a helyezések, a díjak sorsát. Játszmánként 10-10 perc volt a gondolkodási idő lépésenként 5-5 ,ásodperc bónusszal. A rajtlistán Kozák Ádám a 35. volt, a hajrában elért mesterhármasnak köszönhetően a 9. helyen végzett.

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

1

GM

Vladiszlav Artyemijev

RUS

2709

6,5

44,5

48,5

4

4

2

23

GM

Alekszander Indjic

SRB

2607

6,5

42,0

45,5

4

6

3

17

GM

Pavel Ponkratov

RUS

2624

6,0

45,5

49,0

4

4

4

14

GM

Haik Martiroszjan

ARM

2637

6,0

42,5

46,0

4

5

5

3

GM

Andrej Jeszipenko

RUS

2701

5,5

46,0

50,5

4

3

6

5

GM

Makszim Matlakov

RUS

2688

5,5

44,0

47,5

4

3

7

6

GM

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2687

5,5

42,0

45,5

5

3

8

2

GM

Jevgenyij Tomasevszkij

RUS

2706

5,5

39,5

43,0

5

3

9

35

GM

Kozák Ádám

HUN

2518

5,5

32,5

34,5

5

5

10

25

GM

Baadur Zsobava

GEO

2603

5,0

42,0

45,5

5

3

11

19

GM

Jevgenyij Alekszejenko

RUS

2617

5,0

41,0

44,5

5

3

12

16

GM

Bogdan-Daniel Deac

ROU

2627

5,0

40,5

42,5

5

3

13

29

GM

Nguyen Thai Dai Van

CZE

2577

5,0

39,0

42,5

5

3

14

18

GM

Sant Szargszjan

ARM

2618

5,0

39,0

41,0

4

2

15

11

GM

Grigorij Oparin

RUS

2652

5,0

38,0

41,5

4

1

16

4

GM

Aleksazndr Predke

RUS

2690

5,0

38,0

40,0

5

1

17

13

GM

Alekszandr Motiljev

RUS

2641

5,0

38,0

40,0

4

2

18

27

GM

Ante Brkic

CRO

2592

5,0

37,5

41,0

4

2

19

9

GM

Szanan Szjugirov

RUS

2663

4,5

39,5

41,5

4

4

20

24

GM

Ivan Ivanisevic

SRB

2606

4,5

35,5

39,0

4

4

Kozák Ádám eredményei:

 

F.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

1

GM

Pavel Ponkratov

2624

RUS

6,0

0s

2

GM

Ivan Ivanisevic

2606

SRB

4,5

½v

3

GM

Arik Braun

2609

GER

2,5

0s

4

GM

David Anton Guijarro

2673

ESP

3,5

1v

5

GM

Nyikita Afanaszijev

2522

RUS

2,5

1s

6

GM

Bogdan-Daniel Deac

2627

ROU

5,0

0v

7

GM

Can Emre

2569

TUR

3,5s

1s

8

GM

Mustafa Yilmaz

2630

TUR

3,5

1v

9

GM

Szanan Szjugirov

2663

RUS

4,5

1s

Verőci Zsuzsa

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Abduszattorov lépéselőnyben, a 11. forduló után félpontos előnnyel vezet
2024. 01. 27.

Abduszattorov és Gukesh az élen, Nepomnjacsij nyert Ding Liren ellen
2024. 01. 25.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog