Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A 17 esztendős holland Anish Giri szenzációs tornagyőzelme

Címkék: Anish Giri

Reggio Emiliában a 17 esztendős holland Anish Giri elsőségével fejeződött be az óesztendő utolsó és a 2012-es év első szuperversenye. A 20-as kategóriájú, 2744-es Élő-átlagú, hat résztvevős, kétfordulós viadal félidejében Giri még mínuszban volt, de a hajrában remekelt, riválisai pedig sorban hibáztak. Az amerikai Hikaru Nakamura szinte biztos győztesnek tűnt, amikor utolsó három játszmáját elveszítette. A torna egyik nagy esélyesének, az ukrán Vaszilij Ivancsuk négyes vesztőszériája volt a legnagyobb szenzáció. A tornán a győzelem 3, a remi 1 pontot ért, a 30 játszmából 21(!) végződött döntéssel. 

Az olaszországi Reggio Emiliában 54. alkalommal rendezték meg a hagyományos tornát. A korábbi versenyeken már hét magyar győztest is köszönthettek, sajnos ezúttal nem volt magyar meghívott résztvevője a viadalnak, ahogy a 2011-es év legjelentősebb tornáin sem drukkolhattunk legjobbjainkért.  Az 1960/61-es viadalon Dely Péter végzett az élen, két ével később Forintos Győző nyert. Az 1972/73-as tornán Lengyel Levente vehette át a győztesnek járó trófeát, négy esztendő múlva M.Kovács László diadalmaskodott. Portisch Lajos kétszer is győzött, az 1984/85-ös és az 1993/94-s versenyen. Ribli Zoltán az 1986/87-es viadalon folytatta a szép hagyományokat. Négy éve Almási Zoltán remekelt, veretlenül, félpontos előnnyel végzett az élen, a kínai Ni Hua, az azeri Vugar Gasimov és az indiai Pentala Harikrishna előtt, majd három esztendeje címvédőként remek négyes nyerősorozattal rajtolt, de az orosz Alekszej Drejevtől elszenvedett vereségtől megtorpant. A kínai Ni Hua mögött másfél pontos hátránnyal végzett a második helyen. Két éve utolsó partiját vesztette el az amerikai Gata Kamskyval szemben, rosszabb Berger-Sonneborn pontszámával második lett. Tavaly Vugar Gasimov végzett az élen.

A korábbi tornák neves győztesei között említhetném Anatolij Karpovot (1990/91) és Viswanathan Anandot (1991/92) is. Az indiai nagymester Garri Kaszparovot, Karpovot és Vaszilij Ivancsukot előzte meg, az egyik legerősebb verseny volt a sorozatban a 2676-os Élő-átlaggal, ami 18-as kategóriát jelentett, s az Élő-pontok ismert inflálódása mellett különösen értékelendő.

Az idei mezőny az utolsó pillanatban is változott, Gasimov kérését, hogy családja is elkísérhesse a viadalra a szervezők adminisztrációs hiba folytán nem tudták teljesíteni. A „beugró” szerepét az orosz Alekszandr Morozevics vállalta.

Egyre népszerűbb a szervezők körében a győzelmek fokozott jutalmazása, a 3 pont az 1 pontot érő remivel szemben fokozta a küzdőkedvet. A viadalon résztvevők is a harcos sakk képviselői, ennek tudható be, hogy izgalmasabbnál izgalmasabb partikat követhettünk nyomon. A tornán sok volt a váratlan fordulat, a szupernagymesterektől kissé szokatlan rontás. A verseny lefolyását nagyban befolyásolta az első félidő ötödik fordulójában látott Vaszilij Ivancsuk vereség. Zseniális bástyaáldozatot követően elmulasztotta a nyerést ígérő folytatást Hikaru Nakamura ellen, majd a remit sem vette észre. Gyengélkedett Anish Giri és a már négyszeres olasz bajnok Fabiano Caruana, az orosz Nyikita Vitjugov hibát hibára halmozott.

Az első kör utáni állás:

1.Hikaru Nakamura 11 pont (4, 2982-es performance-pontszám)

2. Alekszandr Morozevics 10 (3,5, 2887)

3. Vaszilij Ivancsuk 8 (3, 2808)

4. Anish Giri 5 (2, 2680)

5. Fabiano Caruana 4 (1,5, 2601)

6. Nyikita Vitjugov 2 (1, 2507)

 

Az éllovas Nakamura jól kezdte a 2012-es esztendőt, Vitjugov elleni győzelemmel már 4 pontos előnnyel vezetett Morozevics előtt. A legfiatalabb résztvevő, Anish Giri éppen a torna doyenje, Vaszilij Ivancsukkal szemben elért sikerrel kezdte meg a felzárkózást, de négy fordulóval a befejezés előtt 6 pont volt a hátránya! A nyolcadik játéknapon Morozevics megfosztotta veretlenségétől Nakamurát, a holland titán már egyedül harmadik volt és megkezdte felzárkózását Caruana is, míg Ivancsuk újabb két vesztéssel elvesztette minden reményét előkelő helyezésre. A kilencedik fordulóban Giri legyőzte Nakamurát és a befejező játéknap előtt hárman vezettek 15-15 ponttal, Morozevics, Giri és Nakamura, egy ponttal volt csak lemaradva Caruana. Az utolsó forduló még fokozta a drámainak is mondható véghajrát. Giri gyorsan remizett Caruanával, ezzel biztos harmadiknak érezhette  magát… Az igazi fordulatot az Ivancsuk-Nakamura és a Vitjugov-Morozevics játszmák végeredménye jelentette. Az ukrán „veterán” és Vitjugov „feltámadt”, váratlan nyeréseiknek, ellenfeleik rontásainak köszönhetően a 17 éves Anish Giri eddigi pályafutásának legszebb sikerét érte el, megnyerte a 20-as kategóriájú szuperversenyt!

 

54.   Reggio Emilia, 2011. dec.27-2012. jan.6.

kat. XX   (2744)

1

2

3

4

5

6

1.

Anish Giri

g

NED

2714

*

*

0

½

0

1

1

½

½

1

½

1

16

2822

2.

Alekszandr Morozevics

g

RUS

2762

1

½

*

*

½

1

1

0

0

½

1

0

15

2776

3.

Hikaru Nakamura

g

USA

2758

1

0

½

0

*

*

½

½

1

0

1

1

15

2777

4.

Fabiano Caruana

g

ITA

2727

0

½

0

1

½

½

*

*

0

1

1

1

15

2783

5.

Vaszilij Ivancsuk

g

UKR

2775

½

0

1

½

0

1

1

0

*

*

½

0

12

2702

6.

Nyikita Vitjugov

g

RUS

2729

½

0

0

1

0

0

0

0

½

1

*

*

8

2598

 

A klasszikus pontozás szerint a végeredmény:

1.Anish Giri 6 pont

2-4. Alekszandr Morozevics, Hikaru Nakamura és Fabiano Caruana 5,5

5. Vaszilij Ivancsuk 4,5

6. Nyikita Vitjugov 3

 

Az Élő-pontszámok változása:

Anish Giri + 15, Alekszandr Morozevics + 1,8, Hikaru Nakamura + 2,8, Fabiano Caruana + 7,8, Vaszilij Ivancsuk – 10, Nyikita Vitjugov -17

 

Caruana,F (2727) - Morozevics,A (2762)
Spanyol megnyitás [C92]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Be8 10.d4 Fb7 11.Hbd2 Ff8 12.a4 h6 13.Fc2 exd4 14.cxd4 Hb4 15.Fb1 c5 16.d5 Hd7 17.Ba3 c4 18.axb5 axb5 19.Hd4 He5 20.Bxa8 Vxa8 21.Hxb5 Bc8 22.Be3 Fa6 23.Hc3 Hed3 24.Fxd3 Hxd3 25.Hf3 Vb7 26.Be2 Fe7 27.Hd4 Ff6 28.Hf5 Vb3 29.Bc2 Bd8 30.Fe3 Hxb2 31.Vd2 Hd3 32.Fd4

Döntetlenhez vezetett volna a 32.Fxh6 gxh6 33.Vxh6 Vxc2 34.Vxf6 Vxf2+ 35.Kh1 Vf1+ 36.Kh2 Vf4+ változat.

32...Fe5?! 33.Fxe5 dxe5 34.Ba2 Fb5 35.Ba1 Fd7 36.He3 Bc8 37.Ba7 Hc5 38.Vc1 Vb6 39.Va3 Vb3 40.Va1 Kh7 41.Kh2 Vb6 42.Hxc4 Vf6 43.Vf1 Fe8 44.d6 Vd8 45.Hd5 Fb5 46.Bxf7 Hxe4

 

47.Hc7?

Fabiano Caruana nyerőesélyes állásban vesztőt húzott. 47.Ve2 Bxc4 48.d7 Fxd7 49.Vxc4 sima nyerés volt.

47...Fxc4 48.Vxc4 Hxd6 49.He6 Hxc4 és világos feladta

Giri,A (2714) - Morozevics,A (2762)
Szláv védelem [D11]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.e3 Fg4 5.h3 Fh5 6.Hc3 e6 7.g4 Fg6 8.He5 Hbd7 9.h4 dxc4 10.Hxg6 hxg6 11.g5 Hd5 12.Fxc4 Fb4 13.Fd2 Ve7 14.a3 Hxc3 15.bxc3 Fa5 16.f4 0-0-0 17.Vb3 Hb6 18.Fd3 Kb8 19.Ke2

A király középen tartása végül rossz döntésnek bizonyult.

19...Vd7 20.Fe4 f6 21.gxf6

Jobb volt a 21.Fxg6 c5 22.gxf6 gxf6 23.Fe4 e5 folytatás.

21...gxf6 22.Bag1 e5 23.fxe5 fxe5 24.Bg5 exd4

 

25.Bxa5?

Nehéz állásban vesztőlépés.

25...Bhe8

Még egyszerűbb volt a 25...Vg4+ 26.Ff3 d3+ 27.Kf2 Bdf8 28.Vd1 Bxh4 29.Bxh4 Vxh4+ 30.Kg2 Bh8 folytatás.

26.Fg2? dxe3 27.Fc1 Vd3+ 28.Ke1 e2 29.Ff4+ Ka8 30.Kf2 Bf8 31.Vb4 Hc4 32.Va4 Hxa5

Alekszandr Morozevics háromlépéses mattot adhatott volna 32...Bxf4+ 33.Ff3 Vxf3+ 34.Ke1 Vg3+-kal.

33.Ff3 b5 és világos feladta

Nakamura,H (2758) - Ivancsuk,V (2775)
Angol megnyitás [A22]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.g3 Fb4 4.Hf3 Fxc3 5.bxc3 d6 6.Fg2 0-0 7.0-0 Be8 8.He1 c6 9.d3 h6 10.Bb1 d5 11.Vb3 b6 12.cxd5 cxd5 13.Hc2 Hc6 14.h3 Fb7 15.Hb4 Ha5 16.Vb2 d4 17.c4 Bc8 18.Fxb7 Hxb7 19.e4 dxe3 20.Fxe3 Vd7 21.Kh2 Hd6 22.Bbc1 Hf5 23.Bfd1 h5 24.Ve2 h4 25.Hc2 b5 26.Vf3 bxc4 27.dxc4 hxg3+ 28.fxg3 Ve6 29.c5 Bed8 30.Ff2 e4 31.Vb3 Ve5 32.He3 Bxd1 33.Vxd1

 

33...Bxc5!

Ragyogó bástyaáldozat.

34.Hc4?!

Az örök optimista amerikai sakkozó bízott Vaszilij Ivancsuk időzavarában... 34.Bxc5 Vxc5 35.Ve2 Hxe3 36.Fxe3 Va3 jobb volt, sötétnek az anyagi előny érvényesítése nem könnyű feladat.

34...Vc7 35.Fxc5 Vxg3+ 36.Kh1 Vxh3+ 37.Kg1

 

37...Vg3+

Vaszilij Ivancsuk fonalas nyerést hagyott ki a 37...Hg4 38.Ve2 Hh4 39.Hd2 Vg3+ 40.Kh1 Hf3 41.Hxf3 exf3 42.Ve8+ Kh7 43.Bc2 f2 44.Bxf2 Hxf2+ 45.Fxf2 Vxf2 folytatásban.

38.Kf1 Hg4 39.Vd8+ Kh7 40.Vd5 Vf3+?

Az időkontroll előtti utolsó lépésével az ukrán nagymester elmulasztotta a remihez vezető folytatást. 40...Hh2+ 41.Ke2 Hd4+ 42.Vxd4 (42.Fxd4 Vf3+ 43.Ke1 Vf1+ 44.Kd2 Vd3+) 42...Vg4+ 43.Ke3 Vg3+ 44.Kxe4 Vf3+ 45.Ke5 Vf6+ 46.Ke4 (46.Kd5 Ve6 matt) 46...Vf3+-kal.

41.Ke1 Hg3 42.Bc2 f5 43.Kd2 Hf6 44.Vd8 He2 45.Ke1 f4 46.Bxe2 Vc3+ 47.Kd1?!

Simán nyert a 47.Vd2 Vxc4 48.Fd4 e3 49.Vc2+ Vxc2 50.Bxc2 Kg6 51.Fxa7 folytatás.

47...Vxc4 48.Vd4 Vb5 49.Bh2+ Kg6 50.Kc2 a5 51.Fe7 Vc6+ 52.Vc5 Va4+

Halvány reményt adott az 52...Vxc5+ 53.Fxc5 Kf5 54.Bh8 Kg4 55.Fd4 Hd5 folytatás.

53.Kc1 f3 54.Fxf6 Kxf6 55.Bd2 g6 56.Bd6+ Kg7 57.Bd8 és sötét feladta

Giri,A (2714) - Ivancsuk,V (2766)

 

42.Bc6 Bxc6 43.dxc6+ Kxc6 44.g4 c4 45.e4 Kd6 46.f3 Ke6 47.Ke3 Ke5 48.gxh5 f5 49.h6 f4+ 50.Kd2 Kf6 51.h5! és sötét feladta

Nakamura,H (2759) - Morozevics,A (2763)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Vb6 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 Vxb2 9.Bb1 Va3 10.f5?

Gyorsan kiderült, hogy Hakamura nem ismeri kellő alapossággal a változatot.

10...a6 11.fxe6 fxe6 12.Fe2 Fe7 13.0-0 0-0 14.Kh1 cxd4 15.Hxd4 Hdxe5 16.Bb3 Bxf1+ 17.Fxf1 Vd6 18.Hxc6 Hxc6 19.Ha4 b5 20.Hb6 Bb8 21.Ff4 e5 22.Hxc8 Bxc8 23.Fg3 Ve6 24.Bb1 e4 25.a4 bxa4 26.Fxa6 Bf8 27.c3 a3 28.Fe2 Fd6 29.Fh4 Bb8 30.Bxb8+ Fxb8 31.Va2 Vd6 32.Fg3 Vc5 és világos feladta

Nakamura,H (2759) - Giri,A (2714)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hd7 8.Vd2 0-0 9.0-0-0 c6 10.h4 Be8 11.Fd3 d5

A 2010-es Tal-emlékversenyen Vlagyimir Kramnyik a 11...Hf6 12.Bde1 d5 13.Fd4 c5 14.Fxf6 Fxf6 15.Vf4 Fe6 16.Hg5 g6 17.Fb5 Bf8 18.Hxe6 fxe6 19.Bxe6 Fxc3 20.Vg4 Fg7 21.h5 c4 22.hxg6 h6 folytatásban nehéz pillanatokat élt át Hikaru Nakamurával szemben, végül megmenekült a vereségtől.

12.Hg5 Hf8 13.h5 Ff6 14.Hf3 Fg4 15.Bde1 Fxf3 16.gxf3 He6 17.f4 h6 18.a3 Va5 19.Vd1 Hc5 20.Ff5 Ha4 21.Vd3

 

21...Hc5

Anish Giri nem látta az előnyéhez vezető taktikai lehetőséget. 21...Hxc3! 22.bxc3 Fxc3 23.Beg1 c5 után világos nagy bajban lett volna.

22.Vd1 Vb5 23.Ve2 Va4 24.Vd1 He4 25.Fxe4 Bxe4 26.Bhg1 Bae8 27.Bg3 Kh8 28.Beg1 Vc4 29.Kb1 c5 30.Vd3 b6 31.Vxc4 Bxc4 32.Bd1 d4! 33.cxd4 cxd4 34.b3?

 

 

34...dxe3!

A minőségáldozattal megpecsételődött az éllovas sorsa.

35.bxc4 exf2 36.Bf3 Be1 37.Kc1 Fd4 38.c3 Fe3+ 39.Kc2 f5 40.a4 a5 41.c5? Fxc5 és világos feladta

Ivancsuk,V (2766) - Nakamura,H (2759)

 

43.f5 exf5 44.Bd5 b3?!

Újabb gyengeség sötét állásában.

45.Kg3 Hg5 46.Kf4 He6+ 47.Kxf5 Hd4+ 48.Ke4 He6 49.Bd3 Hg5+ 50.Ke3 He6 51.Bxb3 Hd4 52.Bd3 Bb8 53.b3 Kd7 54.Ke4 c6

 

55.Hh4 Ke6 56.Bg3 Kf7 57.Hf5 He6 58.Bd3 Hg5+ 59.Kf4 He6+ 60.Kg4 Hd4 61.Hxd4 cxd4 62.Bxd4 Bxb3 63.Bd7+ Ke6 64.Bxg7 Bb4 65.h6 Bxc4+ 66.Kh5 Bc1 67.Bg4 és sötét feladta

Vitjugov,N (2729) - Morozevics,A (2763)

 

31...Bh8

Morozevics mattra játszott. 31...Hxb6 32.Bxe4 Bxe4 33.Fd3 Bfe7 34.Hc5 Fxd4 35.Hxe4 Fxc4 36.Fc2 folytatás esélyeit kevesellte.

32.Bxe4 Bfh7 33.Bh4 gxh4 34.Fd3+ Kg7 35.Fxh7 Kxh7 36.Ba1 Fxc4 37.Bxa7

 

37...Fxb3?!

Morozevics kihagyta a döntő előnyéhez vezető 37...Bd8! 38.Hc5 Fxd4 39.Bxd7+ Bxd7 40.Hxd7 hxg3 41.Fe1 Fa6 lehetőséget.

38.Bxd7+ Kg6 39.Ff4 hxg3 40.Fxg3 Fa4? 41.Bd6 Bg8 42.b7 Kf5 43.Ba6 Fxd4

 

44.b8V Bxb8 45.Fxb8 Fc2 46.Kh2 Fd3 47.Ba4 Fe5+ 48.Fxe5 Kxe5

 

49.Kg3

A honfitárs megfosztotta Morozevicset a tornagyőzelemtől.

49...Fe2 50.Kg4 Kf6 51.Kf4 Fd1 52.Ba6+ Kf7 53.Ke5 Fe2 54.Bf6+ Kg7 55.Kf5 Fd3+ 56.Kg5 Fe2 57.Bf4 Kg8 58.Kh6 Fd1 59.Bd4 Fe2 60.Bd7 Kf8 61.Kg5 Ke8 62.Ba7 Kf8 63.Kf4 Kg8 64.Ba3 Kf7 65.Bxf3 Fxf3 66.Kxf3 Kf6 67.Kf4 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog