Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Veresége ellenére bajnok a Szentpétervári Sakkszövetség, Lékóék bronzérmesek

Címkék: Orosz csapatbajnokság 2013

Az orosz csapatbajnokság utolsó fordulójában óriási meglepetésre az éllovas Szentpétervári Sakkszövetség csapata vereséget szenvedett a Rosztov gárdájától. A nagy rivális Malahit szerencséjükre pontot vesztett az SHSM „Nase Naszledije” ellen. A holtversenyt a több táblapont döntötte el a szentpéterváriak javára. Lékó Péter együttese, a Jugra szép győzelemmel zárt, a 4,5-1,5-ös nyerés a bronzérmet jelentette számukra, nagymesterünk hatodszor is remizett. A Klubcsapatok Európa-kupáján a negyedik helyezett PGMB Rosztov együttese vehet még részt.

Kevésen múlott, hogy ne ismétlődjön meg a tavalyi bajnokság forgatókönyve, a már oly biztosnak látszó aranyérmet el ne veszítse a Szentpétervári Sakkszövetség együttese. 2012-ben az utolsó fordulóban remizett a Peter Szvidler vezette csapat, és a Tomszk mögé szorult a tabellán. Most vesztéssel zárták a viadalt, de szerencséjükre a Malahit nem tudta kihasználni a váratlanul kapott esélyt. A Szentpétervár látszólag könnyebb ellenféllel mérkőzhetett meg, de a Rosztov hatosa nagyon motiváltan játszott, a remik mellett Ivan Popov vezetést szerzett. A bajnoki címre aspiráló szentpéterváriak esélyeit rontotta, hogy Szvidler fölényes állását elpackázta, minimális vereséggel zártak.

A rajtlistán első Malahit nem tudott élni a váratlan lehetőséggel, sőt örülniük kellett a 3-3-nak. A moldáviai Viorel Bologan alaposan lebecsülte a 17 éves Daniil Dubovot, világossal gyors vereséget szenvedett. A meccset a remek formában játszó Alekszandr Griscsuk mentette meg. A virtuális világranglistán hat helyet javított, a csb-n  6-ból 5 ponttal + 15,2 Élő-pontot gyűjtött.

A Jugra a befejező játéknapon magabiztos győzelemmel megszerezte a harmadik helyet. Lékó Péter tavaly az SHSM-64 csapatával lett bronzérmes, ezúttal a Hanti-Manszijszkot képviselő együttessel végzett a harmadik helyen. Nagymesterünk kecsegtető állását remire rontotta, hat remivel zárta szereplését.

Meglepetés a PGMB Rosztov sikere, az Ekonomiszt – SGSEU lemaradt a Klubcsapatok Európa-kupájáról. Az SHSM „Nase Naszledije” sokkal jobb helyezésben bízott, igaz a csapatból hiányzott az izraeli Borisz Gelfand.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Szentpétervári Sakkszövetség (11, 23,5) – PGMB Rosztov (8, 20,5)  2,5 – 3,5

Peter Szvidler (2747) – Baadur Zsobava (2702) döntetlen

Perez Leinier Dominguez (kubai, 2723) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2702)  döntetlen

Szergej Movszeszjan (örmény, 2695) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2656)  döntetlen

Zahar Jefimenko (ukrán, 2697) – Szanan Szjugirov (2657)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (2658) – Pavel Szmirnov (2628)  döntetlen

Makszim Matlakov (2653) – Ivan Popov (2627)  0 - 1

 

Malahit (10, 21,5) – SHSM „Nase Naszledije” (7, 20)  3 - 3

Szergej Karjakin (2786) – Fabiano Caruana (olasz, 2772)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2764) – Jan Nepomnjacsij (2708)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (örmény, 2766) – Le Quang Liem (vietnami, 2717)  döntetlen

Alekszej Shirov (lett, 2700) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2700)  döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2681) – Daniil Dubov (2614)  0 - 1

Alekszandr Rjazancev (2705) – Jevgenyij Najer (2634)  döntetlen

 

Belorecsenszk (7, 22) – Jugra (8, 20,5)  1,5 – 4,5

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) – Dmitrij Jakovenko (2734)  döntetlen

Pavel Tregubov (2611) – Lékó Péter (magyar, 2744)  döntetlen

Borisz Szavcsenko (2604) – Anton Korobov (ukrán, 2698)  0 - 1

Konsztantin Landa (2642) – Alekszej Drejev (2654)  0 - 1

Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2604) – Szergej Rublevszkij (2688)  döntetlen

Oleg Korneev (spanyol, 2609) – Denisz Hiszmatullin (2640)  0 - 1

 

Ekonomiszt – SGSEU (7, 21) – Politechnik (6, 17,5)  5 - 1

Navigator (6, 21) – Kazany – 2013 (6, 18,5)  3,5 – 2,5

Rakita (6, 18) – Atom Desznogorszk (5, 13)  2,5 – 3,5

Zsiguli (6, 19,5) – Tver (4, 13)  4,5 – 1,5

Jamal (4, 15) – EGU – Perszpektiva (3, 14)  4,5 – 1,5

Kaluga (0, 9) – Csigorin Sakk-klub (4, 16,5)  1 - 5

 

A 20. csapatbajnokság végeredménye:

1.Szentpétervári Sakkszövetség (Peter Szvidler 2747, 3/5, Nyikita Vityjugov 2712, 3,5/5, Perez Leinier Dominguez 2723, 4/7, Szergej Movszeszjan 2695, 4/6, Zahar Jefimenko 2697, 4/6, Vagyim Zvjagincev 2658, 2/4, Ildar Hairullin 2660, 1,5/3, Makszim Matlakov 2653, 4/6) 11 meccspont, 26 pont

2. Malahit Sakk-klub (Szergej Karjakin 2786, 2,5/6, Alekszandr Griscsuk 2764, 5/6, Sahriyar Mamedgyarov 2766, 3,5/6, Alekszej Shirov 2700, 4/6, Viorel Bologan 2681, 2,5/6, Vlagyimir Malahov 2709, 3/5, Alekszandr Rjazancev 2705, 3,5/5, Alekszandr Motiljev 2676, 0,5/2) 11, 24,5

3. Jugra (Dmitrij Jakovenko 2734, 3,5/7, Lékó Péter 2744, 3/6, Anton Korobov 2698, 4,5/7, Alekszej Drejev 2654, 3/7, Szergej Rublevszkij 2688, 4/6, Denisz Hiszmatullin 2640, 5/7, Nikolaj Kabanov 2473, 1/1, Alekszej Pridorozsnij 2515, 1/1) 10, 25)

4. PGMB Rosztov 10, 24

5. Ekonomiszt – SGSEU  9, 26

6. Navigator 8, 24,5

7. Zsiguli  8, 24

8. SHSM „Nase Naszledije” Moszkva 8, 23

9. AGU - Belorecsenszk 7, 23,5

10. Atom Desznogorszk 7, 16,5

11. Csigorin Sakk-klub 6, 21,5

12. Kazany – 2013  6, 21

13. Rakita Sakk-klub 6, 20,5

14. Jamal 6, 19,5

15. POlitechnik 6, 18,5

16. Tver  4, 14,5

17. EGU – Perszpektiva 3, 15,5

18. Kaluga 0, 10

 

Hely.

Rajt

Csapat

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

TB4

1

4

Szentpétervári Sakkszövetség

7

5

1

1

11

26.0

0

5

2

1

Malahit Sakk-klub

7

4

3

0

11

24.5

0

4

3

5

Jugra

7

4

2

1

10

25.0

0

4

4

6

PGMB Rosztov

7

5

0

2

10

24.0

0

5

5

2

Ekonomiszt - SGSEU

7

4

1

2

9

26.0

0

4

6

8

Navigator

7

3

2

2

8

24.5

0

3

7

11

Zsiguli

7

3

2

2

8

24.0

0

3

8

3

SHSM   „Nase Naszledije” Moszkva

7

3

2

2

8

23.0

0

3

9

7

AGU - Belorecsenszk

7

3

1

3

7

23.5

0

3

10

16

Atom Desznogorszk

7

3

1

3

7

16.5

0

3

11

10

Csigorin Sakk-Klub

7

3

0

4

6

21.5

0

3

12

9

Kazany - 2013

7

3

0

4

6

21.0

0

3

13

14

Rakita Sakk-klub

7

3

0

4

6

20.5

0

3

14

15

Jamal

7

3

0

4

6

19.5

0

3

15

12

Politechnik

7

2

2

3

6

18.5

0

2

16

17

Tver

7

2

0

5

4

14.5

0

2

17

13

EGU - Perszpektiva

7

1

1

5

3

15.5

0

1

18

18

Kaliga

7

0

0

7

0

10.0

0

0

 

 

A top 20 virtuális világranglistája:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2868 (- 4, 14)

2. Levon Aronjan (örmény 2813,4 (+ 4,4, 16)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2811,1 (+ 10,1, 14)

4. Viswanathan Anand (indiai) 2783

5. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2779,2 (+ 15,2, 20)

6. Szergej Karjakin (orosz) 2777,4 (- 8,6, 6)

7. Fabiano Caruana (olasz) 2772,1 (+ 0,1, 7)

8. Veszelin Topalov (bolgár) 2771

9. Peter Szvidler (orosz) 2768,6 (+ 21,6, 24)

10. Hikaru Nakamura (amerikai) 2767

11. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2764,6 (- 1,4, 6)

12. Tejmur Radzsabov (azeri) 2761,6 (- 31,4, 14)

13. Alekszandr Morozevics (orosz) 2759,8 (+ 1,8, 6)

14. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2754,8 (- 2,2, 19)

15. Borisz Gelfand (izraeli) 2744,2 (+ 5,2, 14)

16. Wang Hao (kínai) 2743

17. Lékó Péter (magyar) 2740,3 (- 3,7, 6)

18. Gata Kamsky (amerikai) 2738,3 (- 2,7, 7)

19. Ruszlan POnomarjov (ukrán) 2734,1 (+ 1,1, 2)

20. Anish Giri (holland) 2733,9 (+ 6,9, 9)

 

kó,P (2744) - Tregubov,P (2611)
Szicíliai védelem [B47]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.g3 a6 7.Fg2 d6 8.0-0 Fd7 9.a4 Hf6 10.Hxc6 Fxc6 11.a5 Fe7 12.Fe3 Bc8 13.Fb6 Vb8 14.Be1 Hd7 15.Fd4 Ff6 16.He2 0-0 17.c4 Bfd8 18.Vd2 b6 19.axb6 Fxd4 20.Vxd4 Hc5 21.Bab1 Vxb6 22.b4 e5 23.Ve3 Hd7 24.Hc3 Vxe3 25.Bxe3 Kf8 26.Ff1 Bb8

Nagymesterünk olyan állást hozott ki, amit kedvel, nyerésre játszható kis előny. 

 

27.f3 Ke7 28.Be2 Bdc8 29.Ba2 Fb7 30.Ba5 f6 31.Kf2 Hb6?!

 

32.c5 dxc5? 33.bxc5?!

Sajnos kimaradt a 33.b5! Ha8 (33...Hd7 34.bxa6 Fc6 (34...Fa8 35.Fb5) 35.Bxb8 Bxb8 36.a7 Ba8 37.Fb5) 34.bxa6 Fc6 35.Bc1 Bb2+ 36.Kg1 óriási esélyt nyújtó folytatás.

33...Hd7 34.Ha4 Bc6?! 35.Fc4

Még mindig nyerőesély volt a 35.Fh3 g6 36.Fxd7 Kxd7 37.Hb6+ Ke6 38.Hc4 változat.

35...Fc8 36.Bxb8 Hxb8 37.Hb6 Hd7 38.Ha4 Bc7 39.Fd5 Hb8 40.Hb6 Hd7 41.Ha4 Hb8 42.Hc3 Hd7 43.Ha4 és döntetlen

 

Szvidler,P (2747) - Zsobava,B (2702)
Királyindiai védelem [E95]

1.d4 Hf6 2.c4 d6 3.Hc3 e5 4.Hf3 Hbd7 5.e4 g6 6.Fe2 Fg7 7.0-0 0-0 8.Be1 h6 9.Bb1 Hh7 10.dxe5 dxe5 11.b4 Hg5 12.Hxg5 hxg5 13.c5 c6 14.Fe3 f5 15.exf5 gxf5 16.Fc4+ Kh7 17.Vh5+ Fh6 18.Bbd1 Ve8 19.Vh3 Vg6 20.Fc1 a5 21.Bd6 Bf6

 

22.Fd3

Fölényes állásában Peter Szvidler már nem a legjobbat húzta. 22.Bed1 Bxd6 23.Bxd6 Hf6 24.Ha4 f4 25.Vb3 Ff5 26.bxa5 után nem tartott volna sokáig a parti.

22...axb4 23.He4 Bxd6 24.cxd6 Hf8?! 25.Hxg5+ Kg7

 

26.Vh4?!

Döntő előnyt adott a 26.Bxe5 Fxg5 27.Fb2 Kf7 28.Fe2 f4 29.Vh5 b5 30.Bxg5 Vxh5 31.Fxh5+ Ke6 32.Fe5 folytatás.

26...Vxd6? 27.Fb2?

Újabb hiba. 27.Be3 Hg6 28.Vxh6+ Kxh6 29.Hf7+ Kg7 30.Hxd6 Fe6 31.Hxf5+ Fxf5 32.Fxf5 Bxa2 33.Be1 c5 34.Fd3 volt a nyerővari.

27...Ba5 28.Fc4 Vd2??

A tévedések vígjátéka lett a parti. 28...Vf6 29.Vh5 Fxg5 30.Bxe5 Bxe5 31.Fxe5 Vxe5 32.Vf7+ Kh6 33.Vxf8+ Kh5 34.Vxc8 b5 35.Ff1 Ve4 remihez vezetett volna.

 

 

29.Hf3

Fonalas matt maradt ki a 29.Bxe5 Vxb2 (29...Vxg5 30.Be7+ Kg6 31.Ff7+ Kh7 32.Fe8+ Kg8 33.Vxg5+ Fxg5 34.Bg7+ Kh8 35.Bxg5+ Kh7 36.Bh5+ Kg8 37.Bh8 matt) 30.Be7+ Kg6 (30...Kf6 31.Hf7+ Kg7 32.Vxh6+ Kg8 33.He5+ Fe6 34.Bg7 matt) 31.Ff7+ Kg7 32.Fb3+ Kg6 33.Fd1 f4 34.Fh5+ Kf5 35.Fg4+ Kf6 36.Hh7+ Kg6 37.Hxf8+ Fxf8 38.Vh7+ Kf6 39.Vf7+ Kg5 40.Vh5+ Kf6 41.Bf7 matt változatokban.

29...Hg6 30.Hxd2?

A világbajnok-jelölti verseny hajrájában oly pontosan és jól játszó Szvidlerre nem lehetett ráismerni. 30.Vh5! Vxb2 31.Hh4! Hh8 32.Ve8 Bd5 33.Fxd5 cxd5 34.Vxc8 Vc3 35.Hxf5+ Kf6 36.Vxh8+ Kxf5 37.Vh7+ nyert volna.

30...Hxh4 31.Bxe5?! Bxe5 32.Fxe5+ Kh7 33.Hb3 Hg6 34.Fd4 Fg7 35.Fc5 Ff8 36.Fb6 He5 37.Fe2 Fe6 38.Fc7 Hd7 39.Fd3 Hc5 40.Hxc5 Fxc5 41.Fb1 Fd4 42.h4 Kg7 43.Kf1 b5 44.f3 c5 45.Ke2 Fc4+ 46.Kd2 Fe6 47.Ke2 Fc4+ 48.Kd2 és döntetlen

Wojtaszek,R (2700) - Shirov,A (2700)

 

37.Bch7! Bc1+ 38.Kg2 Bc2 39.Bxh6+ Kf7 40.B6h7+ Kg6 41.He5+ fxe5 42.Bh6+ Kf7 43.B8h7+ Kg8 44.Bh8+ Kf7 45.B8h7+ Kg8

 

46.Bxe6 Kxh7 47.Bxe5 Bxf2+ 48.Kg1 Bf3 49.Be7+

Jobb volt a 49.Bxd5 Bxh3 50.Bd7+ Kg6 51.Bg7+ Kh6 52.Bxa7 Bh4 53.Kg2 Bxg4+ 54.Kf3 Bh4 55.a4 folytatás.

49...Kg6 50.Bg7+ Kh6 51.Bxa7 Bxh3 52.Ba6+ Kh7 53.Ba5 Bg3+ 54.Kf1 Bxg4 55.Bxd5 Bh4 56.Be5?

Még mindig nyerőesélyt adott az 56.Kg2 Bh6 57.Kf3 Hd2+ 58.Kg4 Ba6 59.Bd7+ Kg6 60.Bg7+ Kh6 61.Ba7 folytatás.

56...Hd2+ 57.Kf2 Hb3 58.Fc3 Bc4 59.Fb4 Kg6 60.Bd5 g4 61.Kg3 Hc1 62.Bd2 Kf5 63.Bf2+ Ke6 64.Ff8 Bc3 65.Fh6 Bxa3 66.Kxg4 Hd3 67.Bf8 He5+ 68.Kg3 Ba4 69.Be8+ Kf5 70.Bf8+ Ke6 71.Be8+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Abduszattorov lépéselőnyben, a 11. forduló után félpontos előnnyel vezet
2024. 01. 27.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog