Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nakamura a második partiban legyőzte Gledurát, Berkes a továbbjutásért küzdhet a rájátszásban

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló férfi Világkupa harmadik fordulójának második játéknapján tizenhárman biztosították be továbbjutásukat a negyedik fordulóba, a legjobb 32 közé. A rajtlistát vezető ötszörös világbajnok Magnus Carlsenhez hasonlóan a a világranglista második Hikaru Nakamura is 1,5-0,5-re győzött. Az ötszörös amerikai bajnok az első parti döntetlene után a második ütközetben 39 lépésben kényszerítette megadásra Gledura Benjámint.  A spanyol megnyitású partiban nagymesterünk óvatlan királylépése után a 29. lépésben követte el a döntő hibát, a vereséggel búcsúzott a további küzdelmektől. Berkes Ferenc második összecsapása is pontosztozkodássaé ért véget az orosz Nyikita Vityjugov ellen., 23 lépést követően a lépésismétlés miatt történt a korai békekötés, rájátszás dönti el a párharcot. Az amerikai Fabiano Caruana, az orosz Jan Nepomnjacsij, a holland Anish Giri, az amerikai Wesley So, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov sem tudta még a maga javára fordíteni a mérkőzésüket, a francia Maxime Vachier-Lagrave pedig csomagolhat. Sikerrel szerepeltek az indiai titánok, a 17 éves Gukesh és Praggnannadhaa, a 20 esztendős Erigaisi. A német Vincent Keymer 2-0ás győzelemmell vívta ki a jogot, hogy megmérkőzhet Carlsennel, Praggnanandhaa farkasszemet néz majd Nakamurával. A női Világkupán a poklokat is megjáta a kínai világbajnoknő Ju Wenjun, az azerbajdzsáni Ulviyya Fataliyeva többször is fonalas nyerést kihagyva végül 131 lépésben szenvedett vereséget.  Kecés kivétellel a várt eredmények születtek, négy hely még kiadó a legjobb 16 között.

A férfi Világkupa harmadik fordulójának második partijaiban Gledura Benjámin és Berkes Ferenc is sötéttel küzdött esélyesebb ellenfeleikkel szemben. Gledura a spanyol megnyitásban csatázott Hikaru Nakamurával. Az ötszörös amerikai bajnok kissé váratlan manőverei kis zavart okoztak nagymesterünk soraiban, egy pontatlan királylépése után a következő húzása már nagy hiba volt, Nakamura döntő akciót kezdeményezhetett, 39 lépésben nyert.

Berkes Ferenc választása a francia védelemre esett Nyikita Vityjugov elleni párharcában. Az orosz sakkozó kedvezőbb pozícióban pontatlan bástyalépésével kiengedte előnyét, lépésismétléssel 23 lépésben békekötéssel ért véhet a játszma. Berkes Ferenc megtartotta esélyét, hogy a rájátszásban kiharcolja a továbbjutát!

Hikau Nakamura (amerikai, 2787) - Gledura Benjámin (2645) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 39)

Nyikita Vityjugov (FID, 2720) - Berkes Ferenc (2615) döntetlen (Francia védelem, 23)

Hikaru Nakamuráho hasonlóan Magnus Carlsen is 1,5 – 0,5-ös győzelemmel jutott tovább, az ötszörös világbajnok honfitársával, Aryan Tarival remizett a második partiban.

A rajtlista első tíz helyezettjéből még a 17 éves indiai Gukesh vette sikerrel a második akadályt. Bosszankodhat az amerikai Fabiano Caruana, a 39. lépésben hagyta ki a nyerést adó Vxf5% lépést.

Az orosz Jan Nepomnjacsij, a holland Anish Giri, az amerikai Wesley So és az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov is „pótvizsgázni” kényszerül. A francia Maxime Vachier-Lagrave pedig pakolhat a 17 éves üzbég Javohir Szindarov elleni világossal elszenvedett veresége után.

A holland Jorden Van Foreest visszavágott az orsz Peter Szvidlernek, javított a lengyel Radoslaw Wojtaszek. Másodszor sem bírt a címvédő Jan-Krzysztof Duda a bolgár Ivan Csepaeinovval.

Az amerikai Leinier Dominguez Perez, a 17 éves üzbég Javohir Szindarov, az iráni Parham Maghsoodloo, a német Rasmus Svane, a szerb Alekszej Szarana, az amerikai Ray Robson, az indiai Arjun Erigaisi mellett meglepetésre az olasz Daniele Vocaturo is készülhet a negyedik párharcára.

Két trónkövetelőnek is sikert hozott a harmadik kör, a 18 éves Vincent Keymer 2-0-s győzelemmel harcolta ki, hogy megmérkőzhet Magnus Carlsennel. A 17 esztendős indiai Praggnanadhaa 1,5-0,5-re nyert és Nakamurábal nézhet farkasszemet!

A harmadik forduló eredményei:

1. Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Aryan Tari (norvég, 2641)  1,5 - 0,5 (1 – 0, döntetlen)

2. Gledura Benjámin (magyar, 2645) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) 0.5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

3. Fabiano Caruana (amerikai, 2782) – Mustafa Yilmaz (török, 2639) 1 - 1  (döntetlen, döntetlen) TB

4. Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2636) - Jan Nepomnjacsij (FID, 2779)   1 – 1 (döntetlen, döntetlen)  TB

5. Anish Giri (holland, 2775) – Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

6.  Jules Moussard (francia, 2654) - Wesley So (amerikai, 2769) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

7. Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) – Jaime Santos Latasa spanyol, 2656) 1 – 1( döntetlen. döntetlen) TB

8. Narayanan S. L. indiai, 2656) - Gukesh D (indiai, 2744)  0,5 – 1,5 (döntetlen. 0 – 1)

9.  Tin Jingyao (szingapúri, 2572) – Rasmus Svane (német, 2625)  0.5 - 1,5 (0 – 1, döntetlen)

10. Javohir Szindarov (üzbég, 2545) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739) 1,5 – 0,5   (döntetlen, 1 – 0)

11. Leimier Dominguez Perez (amerikai, 2739) – Gadir Guszejnov (azerbajdzsáni, 2661) 1,5 – 0,5  (1 - . döntetlen)

12. Salem A. R. Saleh (Arab Emírségekbeli, 2660) - Baraiya Daneshvar (iráni, 2577) 1 - 1 (1 – 0, 0 – 1)  TB

13. Yu Yangyi (kínai, 2735) – Etienne Bacrot (francia, 2662)  1 – 1 (döntetlen. döntetlen) TB

14. Ivan Cseparinov (bolgár, 2663) - Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732) 1 – 1  (döntetlen. döntetlen) TB

15. Le Quang Liem (vietnami, 2728) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2654) 1 – 1 (döntetlen. döntetlen) TB

16.  Vaszilij Ivancsuk (ukrá, 2667) - Wei Yi (kínai, 2726) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen)  TB

17. Vahap Sanal (török, 2585) – Anton Korobov (ukrán, 2667) 1 – 1  (döntetlen, döntetlen) TB

18. Berkes Ferenc (magyar, 2615) - Nyikita Vityjugov (FID, 2720) 1 - 1  döntetlen, döntetlen) TB

19. Parham Maghsoodloo (iráni, 2719) – Alexander Donchenko (német, 2668)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

20. Matthias Bluebaum (német, 2672) - Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) 1 - 1  (döntetlen, döntetlen) TB

21. Danyil Dubov (FID, 2716) – Daniele Vocaturo (olasz, 2609)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

22. Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2676) -– Ivan Schitco (macedón, 2507)  1 – 1 (0 – 1. 1 – 0 ) TB 

23. Arjun Erigaisi (indiai, 2710) – Vladiszlav Fedoszejev (FIDm 2676)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

24. David Howell (angol, 2677) - Wang Hao (kínai, 2709)   1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

25. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706)  - Andrej Jeszipenko (FID, 2683) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

26. Nils Grandelius (svéd, 2684) - Bassem Amin (egyiptomi, 2694)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

27. Kirill Sevcsenko (román, 2694) – Alekszej Szarana (szerb, 2685) 0,5 – 1,5  (döntetlen, 0 – 1)

 28. Peter Szvidler (FID, 2688) - Jorden Van Foreest (holland, 2693)  1 - 1  (1 – 0, 0 - ) TB

29. Bogdan-Daniel Deac (román, 2693) – Nihal Sarin (indiai, 2688)  1 – 1 (döntetlen. döntetlen) TB

30. Ray Robson (amerikai, 2689) – Abdulla Gadimbayli (azerbajdzsáni, 2483)  1,5 – 0,5 (döntetlen. 0 – 1)

31. Praggnanandhaa (indiai, 2690) – David Navara (cseh, 2689)  1,5 – 0,5 (1 – 0. döntetlen)

32.  M. Amin Tabatabaei (iráni, 2689) - Vincent Keymer (német, 2690)  0 – 2

Női Világkupa

Kevés hiányzott a nagy szenzációhoz, hogy az azerbajdzsáni Ulviyya Fataliyeva megtépázza A kínai világbajniknő Ju Wenjun babérjait. Remekül játszott, óriási fökényt ért el, többször is nyerheter volna, de az idő szorításában mentőövet dobott ellenfelének, majd 131 lépésben el is vesztette az összecsapást.

A női viadalon a várt eredmények születtek, kisebb megleőetés, hogy a címvédő Alexandra Kosteniuknak és a kínai Tan Zhongyinak hétfőn jelenés van, négy továbbjuó hely sorsa dől el.

Nagy balszerencse az ukrán olimpiai bajnok testvérpárnak, hogy a negyedik fordulóban egymás ellen játszanak. A rutinos német Elisabeth Paehtz a kazah rapid világbajnokot, Bibiszara Asszaubajevát búcsúztatta.

A harmadik forduló eredményei:

1. Ulviyya Fataliyeva (azerbajdzsáni, 2401) - Ju Wenjun (kínai, 2564) 0,5 – 1,5  (döntetlen, 0 – 1)

2. Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557)  - Divya Deshmukh (indiai, 2400) 1,5 – 0,5  (1 – 0, döntetlen)

3. Olga Badelka (FID, 2397) - Humpy Koneru (indiai, 2553) 0,5 – 1,5  (döntetlen, 0 – 1)

4. Mary Ann Gomes (holland, 23266) – Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409)  0 - 2

5. Teodora Injac (szerb, 2415) Alexandra Kosteniek (svájci, 2532) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

6. Tan Zhongyi (kínai, 2523) – Mai Narva (észt, 2387) 1 - 1   (döntetlen, döntetlen) TB

7. Eline Roebers (holland, 2419) - Klaudia Kulon (lengyel, 2331)   2 - 0

8. Marija Muzicsuk (ukrán, 2511) – Vaishali R (indiai, 2431)  2 - 0

9. Anna Usenyiny (ukrán, 2434) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) 0.5 – 1,5  (döntetlen,, 0 – 1)

10. Harika Dronavalli (indiai, 2500) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2439)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

11. Julia Oszmak (ukrán, 2444) -  Zhu Jiner (kínai, 2498)  1 – 1 (döntetlen. döntetlen) TB

12. Polina Suvalova (FID, 2496) – Irina Krush (amerikai, 2447) 1,5 – 0,5   (döntetlen. 1  0)

13. Alina Bivol (FID, 2371) – Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

14.  Bella Hotenasvili (grúz, 2475) – Meri Arabidze (grúz, 2451) 1,5 – 0,5  (1 – 0, döntetlen)   

15. Zhao Xue (kínsi,2457)  -  Nino Bacsiasvili (grúz, 2474) 0,5 – 1.5   (0 – 1, döntetlen)

16. Elisabeth Paehtz (német, 2471) – Bibiszara Asszaubajeva (kazah, 2469) 1.5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

Verőci Zsuzsa

Fotó fide.com chess24.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Világkupa harmadik fordulójában Gledura és Berkes is döntetlennel kezdte s mérkőzését

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló férfi Világkupán megkezdődtek a harmadik forduló küzdelmei, a legjobb 64 közötti párharcokcsak kilenc nagymester nyerte meg az első játszmáját. Nagymestereink világossal kdték removel a párbajukat. Gledura Benjámin a viláranglista második amerikai Hikaru Nakamurával osztozott meg a ponton, a Benoni védelmű parti 33 lépésig tartott. Berkes Ferenc és az orosz Nyikita Vityjugov félszláv védelmű kzdelme lépésométléssel lett döntetlen a 34. lépésben. Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen honfitársát, Aryan Tarit győzte le, a nagy riválisai sorban remiztek. Az amerikai Leinier Dominguez Perez harmadszor nyert, remekelt az orosz Peter Szvidler, meglepetés az olasz Daniele Vocaturo sikere. Lépéselőnyt szerzett az indiai Praggnanandhaa, a német Vincent Keymer sötéttel 97 lépésben győzött az iráni M. Amin Tabatabaei ellen. A női Világkupa 16 mérkőzésen hét győzelem született. Csak remizett a kínai világbajnoknő Ju Wenjun és a címvédő svájci Alexandra Kosteniuk. Vasárnap ellenkező színelosztással játsszák a második partikat.

 

 

Gledura Benjámin és Berkes Feren döntetlennel kezdte harmadik fordulóbeli párharcát, kilencen várhatják lépéselőnnyel a visszavágókat. A világlista második ötszörös amerikai bajnok Hikaru Nakamura a megnyitás megválasztásával nyílt harcot ígért, a Benoni védelmű csatában Gledurának kellett vigyáznia, hogy tartsa au egyensúlyt, 33 lépés után egyeztek meg a döntetlenben.

Berkes Ferenc a félszláv védelemben vívott elméleti őrbajt az orosz Nyikita Vityjugovval, a küzdelmük lépésismétéssel lett döntetlen a 45. lépésben.

 

A

rajtlista első tíz helyezettjéből csak az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen nyerte meg első játszmáját, honfitársa, Aryan Tari nem tudta megnehezíteni a világelső sikerét.

Carlsen riválisai sorban remiztek, a második körben óriási meglepetésre az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovot búcsúztató szingapúri Tin Jingyao világossal szenvedett vereséget. A 17 éves indiai Gukesh nem bírt honfitársával

A világelsőhöz hasonlóan az amerikai Leinier Dominguez Perez is harmadik győzelmének örülhetett. Az Egyedült Arab Emírségekbeli Salem A. R. Saleh is lépéselőnyt szerzett.

Kedvező esélyű állását döntetlenre rontotta a címvédő lengyel Jan-Krzysztof Duda. A játéknap egyik nagy meglepetése az orosz Danyil Dubov kudarca, az olasz Daniele Vocaturo sikere.

Drámai csatában jutott a jarmafik körbe a német Alexander Donchenko, a felkínált lehetőséggel az iráni Parham Maghsoodloo jól élt.

Remekelt a trónkövetelők mellett „vereránnak” számító ötszörös olimpiai és nyolcszoros orosz bajnok Peter Szvidler. A 17 éves indiai Praggnanadhaa őrzi jó formáját.

Maratoni csatában győzött Lékó Péter tanítványa, a német Vincent Keymer, 97 lépésben nyert az iráni M. Amin Tabatabaei ellen.

A harmadik forduló első játszmáinak eredményei:

1. Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Aryan Tari (norvég, 2641)  1 - 0

2. Gledura Benjámin (magyar, 2645) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) döntetlen

3. Fabiano Caruana (amerikai, 2782) – Mustafa Yilmaz (török, 2639)  döntetlen

4. Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2636) - Jan Nepomnjacsij (FID, 2779)   döntetlen

5. Anish Giri (holland, 2775) – Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)  döntetlen

6.  Jules Moussard (francia, 2654) - Wesley So (amerikai, 2769) döntetlen

7. Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) – Jaime Santos Latasa spanyol, 2656) döntetlen

8. Narayanan S. L. indiai, 2656) - Gukesh D (indiai, 2744) döntetlen

9.  Tin Jingyao (szingapúri, 2572) – Rasmus Svane (német, 2625)  0 - 1

10. Javohir Szindarov (üzbég, 2545) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739)   döntetlen

11. Leimier Dominguez Perez (amerikai, 2739) – Gadir Guszejnov (azerbajdzsáni, 2661)  1 - 0

12. Salem A. R. Saleh (Arab Emírségekbeli, 2660) - Baraiya Daneshvar (iráni, 2577)  1 - 0

13. Yu Yangyi (kínai, 2735) – Etienne Bacrot (francia, 2662)  döntetlen

14. Ivan Cseparinov (bolgár, 2663) - Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732)  döntetlen

15. Le Quang Liem (vietnami, 2728) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2654) döntetlen

16.  Vaszilij Ivancsuk (ukrá, 2667) - Wei Yi (kínai, 2726)  döntetlen

17. Vahap Sanal (török, 2585) – Anton Korobov (ukrán, 2667)  döntetlen

18. Berkes Ferenc (magyar, 2615) - Nyikita Vityjugov (FID, 2720)  döntetlen

19. Parham Maghsoodloo (iráni, 2719) – Alexander Donchenko (német, 2668)  1 - 0

20. Matthias Bluebaum (német, 2672) - Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719)  döntetlen

21. Danyil Dubov (FID, 2716) – Daniele Vocaturo (olasz, 2609)  0 - 1

22. Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2676) -– Ivan Schitco (macedón, 2507)  0 - 1 

23. Arjun Erigaisi (indiai, 2710) – Vladiszlav Fedoszejev (FIDm 2676)  döntetlen

24. David Howell (angol, 2677) - Wang Hao (kínai, 2709)   döntetlen

25. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706)  - Andrej Jeszipenko (FID, 2683)  döntetlen

26. Nils Grandelius (svéd, 2684) - Bassem Amin (egyiptomi, 2694)  döntetlen

27. Kirill Sevcsenko (román, 2694) – Alekszej Szarana (szerb, 2685)  döntetlen

 28. Peter Szvidler (FID, 2688) - Jorden Van Foreest (holland, 2693)   1 - 0

29. Bogdan-Daniel Deac (román, 2693) – Nihal Sarin (indiai, 2688)  döntetlen

30. Ray Robson (amerikai, 2689)– Abdulla Gadimbayli (azerbajdzsáni, 2483)  döntetlen

31. Praggnanandhaa (indiai, 2690) – David Navara (cseh, 2689)  1 - 0

32.  M. Amin Tabatabaei (iráni, 2689) - Vincent Keymer (német, 2690)  0 - 1

Női Világkupa

A harmadik forduló 16 párharcsban hét játszmában született döntés. A kínai világbajnoknő Ju Wenjun és a címvédő svájci Alexandra Kosteniuk sötéttel játszva csak remitett, a három évvel korábbi világbajnoki kihívó orosz Alekszanadra Gorjacskina gond nélkül nyert Hoang Thanh Trangot búcsúztató indiai Divya Deshmukh ellen..

Az ukrán rangadón az péompiai bajnoknők, Anna Usenyina és Anna Muzicsuk megosztozott a ponton. Az exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk és a holland Eline Roebers lépéselőnyt szerzett.

A grúz derbin Bella Hotenasvili diadalmaskodott,sötéttel aratott értékes győzel a grúz Nino Bacsiasvili.

A harmadik forduló első játszmáinak eredményei:

1. Ulviyya Fataliyeva (azerbajdzsáni, 2401) - Ju Wenjun (kínai, 2564)  döntetlen

2. Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557)  - Divya Deshmukh (indiai, 2400)  1 - 0

3. Olga Badelka (FID, 2397) - Humpy Koneru (indiai, 2553)  döntetlen

4. Mary Ann Gomes (holland, 23266) – Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409)  0 - 1

5. Teodora Injac (szerb, 2415) Alexandra Kosteniek (svájci, 2532)  döntetlen

6. Tan Zhongyi (kínai, 2523) – Mai Narva (észt, 2387)  döntetlen

7. Eline Roebers (holland, 2419) - Klaudia Kulon (lengyel, 2331)   1 - 0

8. Marija Muzicsuk (ukrán, 2511) – Vaishali R (indiai, 2431)  1 - 0

9. Anna Usenyiny (ukrán, 2434) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2504)  döntetlen

10. Harika Dronavalli (indiai, 2500) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2439)  döntetlen

11. Julia Oszmak (ukrán, 2444) -  Zhu Jiner (kínai, 2498)  döntetlen

12. Polina Suvalova (FID, 2496) – Irina Krush (amerikai, 2447)  döntetlen

13. Alina Bivol (FID, 2371) – Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)  0 - 1

14.  Bella Hotenasvili (grúz, 2475) – Meri Arabidze (grúz, 2451)  1 - 0   

15. Zhao Xue (kínsi,2457)  -  Nino Bacsiasvili (grúz, 2474)  0 - 1

16. Elisabeth Paehtz (német, 2471) – Bibiszara Asszaubajeva (kazah, 2469)

döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gledura is továbbjutott, Nakamurával játssza harmadik mérkőzését

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Bakuban  a kieséses rendszerű Világkupák második fordulójának rájátszásait rendezték meg. Gledura Benjámin sikerrel vyvta meg az üzbég olimpiai bajnok Nodirbek Yakubbojev elleni párharcát. Az első rapid partiban sötéttel remizett, a második összecsapást megnyerte, a 2,5 – 1,5-ös győzelmével a legjobb 64 közé jutott. A harmadik körben a világranglista második amerikai Hikaru Nakamurával mékőzik meg, az első partiban világos lesz. Berkes Ferenc is világossal kezdi meg az orosz Nyikita Vityjugov elleni meccsét. A rájátszásban kevés kívétellel a várt eredmények születtek, ki könnyebben, ki nehezebben jutott tovább. A legnagyobb meglepetést az orosz Alekszandr Griscuk kiesése jelentett, az iráni Baraiya Daneshvar az Armageddon partiban elért győzelemmel búcsúztatta a rajtlistán tizenkettedik ellenfelét. A női Világkupán a legnagyobb szenzációt Griscsuk feleségének, Katyerina Lahnonak a veresége jelentette, gyerekeik aligha gondolták, hogy szüleik ilyen gyorsan hazautaznak. A viadal harmadik körében mr rangadókra is sor kerül.  

 

A férfi Világkupán harminc továbbjutó hely sorsa dőlt el a második forduló rájátszásán. A párharcok többsége a két 25-25 perces és lépésenként 10-10 másodperc bónusszal játszott partikkal véget ért, de villámjátszmák is borzolták a kedélyeket, volt izgalom bőven.

Gledura Benjámin kedveli a rapid műfajt, korábbi sikerei is önbizalmat adhattak neki, az üzbég olimpiai bajnok Nodirbek Yakubboev ellen megyőző játékkal nyert. Sötéttel a spanyol megnyitású ütközetben remizett, világossal a vezércselű összecsapást 44 lépésben nyerte meg. Kiskombinációval használta ki ellenfele hibáját, a gyalognyerés után nem a legerpsebb folytatást választotta, de szabadgyalogja eldöntötte a játszma sorsát, a továbbjutást.

A harmadik fordulóban Benji az olimpiai bajnok, ötszörös bajnok, a világranglista második helyezettjével mérkőzik meg. Nakamura is rapidozott, nem vette könnyen az első akadályt.

A holland Anish Giri is három döntetlennel és egy nyeréssel jutott tovább, az amerikai Wesley So ne kis mázlival győzött.

A legnagyobb meglepetést az orosz Alekszandr Griscsuk kiesése jeenti. Az iráni Baraiya Daneshvar kétszer is kiegyenlített, az Armageddon partiban nyert a rajtlistán tizenkettedik Geiscsukkal szemben. Igazi fekete nap volt a Griscsuk házaspár számára, a negyediknek rangsorolt Katyerina Lahno is vereséget szenvedett.

Az élcsoportban  a rájátszás eredményei:

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) – Venkkataraman Karthik (indiai, 2565)  2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

5. Arsenyij Nyesztyerov (FID, 2554) – Anish Giri (holland, 2775)  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

6. Wesley So (amerikai, 2769) – Emre Can (török, 2570)  2,5 –1,51 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0,söntetlen)

10. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739) – Valentin Dragnev (osztrák, 2576) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

12. Alekszandr Griscsuk (FID, 2736) – Baraiya Daneshvar (iráni, 2577)  4 - 5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

15. Ivan Ivanisevic (szerb, 2536) – Le Quang Liem (vietnami, 2728)  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

20. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) - Dimitros Mastrovasilis (görög, 2587)  4,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlrn)

23. Szergej Azarov (FID, 2589) – Arjun Erigaisi (indiai, 2710)  2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

26. Bassem Amin (egyiptomi, 2694) - Carlos Daniel Albornoz Cabrera (2591)  2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

30, David Anton Guijarro (spanyol, 2691) – Abdulla Gadimbayli (azerbajdzsáni, 2483)  1 – 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1)

63. Nodirbek Yakubboev (üzbég, 2640) - Gledura Benjámin (magyar, 2645)    1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

Szombaton a legjobb 64 csatáival folytatódnak a küzdelmek, két nagymesterünkért szoríthatunk, Gledura Benjánn és Berkes Ferenc is világossal játssza az első partit. Az éltáblán norvég házirangadó leszm indiai derbire is sor kerül.

A harmadik forduló párosítása:

1. Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Aryan Tari (norvég, 2641)

2. Gledura Benjámin (magyar, 2645) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2787

3. Fabiano Caruana (amerikai, 2782) – Mustafa Yilmaz (török, 2639)

4. Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2636) - Jan Nepomnjacsij (FID, 2779)

5. Anish Giri (holland, 2775) – Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2632)

6.  Jules Moussard (francia, 2654) - Wesley So (amerikai, 2769)

7. Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) – Jaime Santos Latasa spanyol, 2656)

8. Narayanan S. L. indiai, 2656) -- Gukesh D (indiai, 2744)

9.  Tin Jingyao (2572) – Rasmus Svsne (német, 2625)

10. Javohir Szindarov (üzbég, 2545) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739)

11. Leimier Dominguez Perez (amerikai, 2739) – Gadir Guszejnov (azerbajdzsáni, 2661)

12. Salem A. R. Saled (Arab Emírségekbeli, 2660) - Baraiya Daneshvar (iráni, 2577)

13. Yu Yangyi (kínai, 2735) – Etienne Bacrot (francia, 2662)

14. Ivan Cseparinov (bolgár, 2663) - Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732)

15. Le Quang Liem (vietnami, 2728) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2654) 

16.  Vaszilij Ivancsuk (ukrá, 2667) - Wei Yi (kínai, 2726)

17. Vahap Sanal (török, 2585) – Anton Korobov (ukrán, 2667)

18. Berkes Ferenc (magyar, 2615) - Nyikita Vityjugov (FID, 2720)

19. Parham Maghsoodloo (iráni, 2719) – Alexander Donchenko (német, 2668)

20. Matthias Bluebaum (német, 2672) - Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719

21. Danyil Dubov (FID, 2716) – Daniele Vocaturo (olasz, 2609)

22. Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2676) -– Ivan Schitco (macedón, 2507) 

23. Arjun Erigaisi (indiai, 2710) – Vladiszlav Fedoszejev (FIDm 2676)

24. David Howell (angol, 2677) - Wang Hao (kínai, 2709)

25. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706)  - Andrej Jeszipenko (FID, 2683)

26. Nils Grandelius (svéd, 2684) - Bassem Amin (egyiptomi, 2694)

27. Kirill Sevcsenko (román, 2694) – Alekszej Szarana (szerb, 2685)

 28. Peter Szvidler (FID, 2688) - Jorden Van Foreest (holland, 2693)

29. Bogdan-Daniel Deac (román, 2693) – Nihal Sarin (indiai, 2688)

30. Ray Robson (amerikai, 2689)– Abdulla Gadimbayli (azerbajdzsáni, 2483)  

31. Praggnanandhaa (indiai, 2690) – David Navara (cseh, 2689)

32.  M. Amin Tabatabaei (iráni, 2689) - Vincent Keymer (német, 2690)

A női Világkupán az orosz Katyerina Lahno mellett a grúz Nana Dzagnisze is csomafolhat, kettőjük korai búcsúja alaposan felborította a papírformát. A világbajnoknő JuWenjun és a címvédő Alexandra Kosteniuk nem hibázott.

Az élcsoportban a második forduló rájátszásának eredményei:

1.Ju Wenjun (kínai, 2564) – Eva Repkova (szlovák, 2312)  2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen. 1 – 0, döntetlen)

4. Mary Ann Gomes (holland, 2326) – Katyerina Lahno (FID, 2552) 2,5 – 1,5  (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

5. Alexandra Kosteniek (svájci, 2532) – Jan Tianqi (kínai, 2277) 2,5 – 1,5 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen)

7. Nana Dzagnidze (grúz, 2511) – Klaudia Kulon (lengyel, 2331) 1,5 – 2,5 ( döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

A harmadik forduló párosítása:

1. Ulviyya Fataliyeva (azerbajdzsáni, 2401) - Ju Wenjun (kínai, 2564)

2. Alékszandra Gorjacskina (FID, 2557)  - Divya Deshmukh (indiai, 2400)

3. Olga Badelka (FID, 2397) - Humpy Koneru (indiai, 2553)

4. Mary Ann Gomes (holland, 23266) – Nurgyul Szalimova (bolgár, 2409)

5. Alexandra Kosteniek (svájci, 2532) – Teodora Injac (szerb, 2415)

6. Tan Zhongyi (kínai, 2523) – Mai Narva (észt, 2387)

7. Eline Roebers (holland, 2419) - Klaudia Kulon (lengyel, 2331)

8. Marija Muzicsuk (ukrán, 2511) – Vaishali R (indiai, 2431)

9. Anna Usenyiny (ukrán, 2434) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2504)

10. Harika Dronavalli (indiai, 2500) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2439)

11. Julia Oszmak (ukrán, 2444) -  Zhu Jiner (kínai, 2498)

12. Polina Suvalova (FID, 2496) – Irina Krush (amerikai, 2447)

13. Alina Bivol (FID, 2371)– Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)

14.  Bella Hotenasvili (grúz, 2475) – Meri Arabidze (grúz, 2451)   

15. Zhao Xue (kínAI,2457)  -  Nino Bacsiasvili (grúz, 2474)

16. Elisabeth Paehtz (német, 2471) – Bibiszara Asszaubajeva (kazah, 2469)

Verőci Zsuzsa   

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Berkes legyőzte Gelfandot, bejutott a harmadik fordulóba, Gledura rapidozik a továbbjutásért

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló kieséses rendszerű férfi Világkupán a 128 résztvevő párharcainak második partijait játszották le. Berkes Ferenc sötéttel 30 lépésben nyert a 2009-es viadal győztese, az izraeli Borisz Gelfand ellen, 1,5-0,5-ös sikerével bejutott a harmadik körbe, a legjobb 64 között az orosz Nyikita Vityjugovval mérkőzik meg. Gledura Benjámin másodszor is remizett az üzbég olimpiai bajnok Nodirbek Yakubbojevvel, további 29 mérkőzéshez hasonlóan rájátszás dönt a továbbjutásról. Erdős Viktor vereséget szenvedett az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabovtól, a 2019-es viadal első helyezettjétől, elbúcsúzott a további küzdelmektől. Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen és a korábbi világbajnoki kihívó amerikai Fabiao Caruana kettős győzelemmel jutott tovább, az orosz Jan Nepomnjacsij sem hibázott. Az amerikai Hikaru Nakamura két döntetlen után „pótvizsgázik”,  honfitársa, Wesley So, a holland Anish Giri és a francia Maxime Vachier-Lagrave is rapidozni kényszerül. Nagy meglepetésre kiesett az azerbajdzsáni Sahrijar Mamedgyarov és az üzbég Nodirbek Abduszattorov. Az indiai Gukesh kettős győzelmével a virtuális világranglistán megelőzte Viswanathan Anandot. A női Világkupán au egyetlen magyar résztvevő, Hoang Thanh Trang az első játszma döntetlene után sötéttel  kikapott az indiai Divya Deshmukhtől, véhet ért bakui szereplése. Meglepetésre a kínai világbajnoknő Ju Wenjun két döntetlen után „pótvizsgázik”, az orosz Katyeina Lahnonak és a címvédő svájci Alexandra Kosteniuknak is jelenése van a pénteki játéknapon.

 

A férfi Világkupa másdik fordulójában három nagymesterünk az első partik döntetlenei után játszották a második összecsapásokat. Berkes Ferenc az elő ütközetben nem kis izgalmak után remizett Borisz Gelfanddal, aki nyerőesélyt szalasztott el.

 

26...Hg5!

A visszavágón Gelfand minőséget áldozott, a dinamios egyensúlíú állásban a 26. lépésben végzetes hibát vétett, huszárlépésére Berkes remek parádriposzttal válaszolt, a világos király nem  tudta hárítani a fenegetéseket, négy lépés után Gelfabd Feladásra kényszerült. berkes Ferenc az 1,5-0,5.ös győzelmével tobábbjutott, a legjobb 64 között az orosz Nyikita Vityjugovval mérkőzik meg.

Gledura Benjámin másodszor is remizett az üzbég Nodirbek Yakubbojevvel, a küzdelmüket rájátszás dönti el. A Réti megyitású játszma a 37. lépésben ért véget pontosztozkodással.

A 2019-ben Világkupát nyert Tejmur Radzsabov ellen Erdős Viktor gyenge napot fogott ki, 28 lépésben vesztette el a spanyol megnyitású összecsapást.

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) – Erdps Viktor (2571) 1 – 0 (Spanol megnyitás, 28)

Borisz Gelfand (izraeli, 2668) – Berkes Ferenc (2615) 0 – 1 (Bogo-indiai védelem, 30)

Gledura Benjámin (2645) – Nodiebek Yakubbojev (üzbég, 2640) döntetlen (Réti megnyitás, 37)

Kettős győzelemmel jutott tovább Magnus Carlsem és Fabiano Caruana, gonf nélkül vette az első akadályt az orosz Jan Nepomnjacsij is.

Nagy meglepetés, hogy a rajtlistán második Jikaru Nakamira „pótvízsgázni” kényszerül, honfitársa, Wesley So a pokolt tornácát is megjárva a döntetlenért. Anish Giri és Maxime Vachier-Lagrave sem mutatott nagy formát, többek között négyüknek jelenésük van a pénteki játéknapon, ahpé harminc továbbjutó hely sorsa dől el.

 

A 17 éves Gukesh a 2-0-s nyeréssel a virtuálois világranglistán megelőzte Viswanathan Anandot, már kilencedik a rangsorban.  

Nagy meglepetés Sahrijar Mamedgyarov korai búcsúja, rövidre sikerült Nodirbek Abduszattorov bakui vizitje, csomagolhat Sam Shankland is.

Az élcsoportban  a második forduló eredményei:

1.Levan Pantsulaia (gtúz, 2564) – Magnus Carlsen (norvég, 2835)  0 - 2

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) – Venkkataraman Karthik (indiai, 2565)  1 - 1  (döntetlen, döntetlen) TB

3. Mikheil Mchedlishvili (grúz, 2561) – Fabiano Caruana (amerikai, 2782)  0 - 2

4. Jan Nepomnjacsij (FID, 2779) – Vugar Asadli (azerbajdzsáni, 2567) 1,5 – 0,5 (1 -0, döntetlen)

5. Arsenyij Nyesztyerov (FID, 2554) – Anish Giri (holland, 2775)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen)  TB

6. Wesley So (amerikai, 2769) – Emre Can (török, 2570)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

7. Erdős Viktor (magyar, 2571) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

8. Gukesh D (indiai, 2744) -  Misratdin Iskandarov (2551) 2 - 0

9.  Tin Jingyao (2572) – Sahrijar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2742) 1,5 – 0,5  (döntetlen, 1 – 0)

10. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739) – Valentin Dragnev (osztrák, 2576) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen)  TB

11. Igor Janik (lengyel, 2548) – Leimier Dominguez Perez (amerikai, 2739)  0 - 2

12. Alekszandr Griscsuk (FID, 2736) – Baraiya Daneshvar (iráni, 2577)  1 – 1 (döntetle, döntetlen)  TB

13. Temur Kuybokarov (ausztrál, 2581) – Yu Yangyi (kínai, 2735)  0,5 - 1,5 (0 – 1, döntetlen)

14. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732) – Emilio Corova (perui, 2541) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

15. Ivan Ivanisevic (szerb, w536) – Le Quang Liem (vietnami, 2728)  1 – 1 (döntetlen döntetlen) TB

16. Wei Yi (kínai, 2726) – Luis Paulo Supi (brazil, 2582)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

17. Vahap Sanal (török, 2585) – Nodirbek Abguszattorob (üzbég, 2725)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

18. Nykita Vityjugov (FID, 2720) – Daniel Fridman (német, 2586) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

19. Aydin Suleymanli (azerbajdzsáni, 2586) – Parham Maghsoodloo (iráni, 2719)  0,5 - 1,5 (0 – 1, döntetlen)

20. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) -  Dimitros Mastrovasilis (görög, 2587) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

21. Adhiban B. (indiai, 2587) – Danyil Dubov (FID, 2716)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

22. Sam Shankland (amerikai, 2711) – Ivan Schitco (macedón, 2507)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

23. Szergej Azarov (FID, 2589) – Arjun Erigaisi (indiai, 2710)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

24. Wang Hao (kínai, 2709) – Rinat Jumbajev (kazah, 1589)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

25. Velimir Ivic (szerb, 2590) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706)  0 - 2

26. Bassem Amin (egyiptomi, 2694) - Carlos Daniel Albornoz Cabrera (2591)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

27. Ilia Szmirin (izraeli, 2795) – Kirill Sevcsenko (román, 2694)  0 - 2

 28. Jorden Van Foreest (holland, 2693) – Ahmed Adly (egyiptomi, 2596)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 0 – 1)

29. Paolo Ismael Acosta (argentin, 2485) – Bogdan- Daniel Deac (román, 2693) 0 - 2

30, David Anton Guijarro (spanyol, 2691) – Abdulla Gadimbayli (azerbajdzsáni, 2483)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

31. Maxime Lagarde (francia, 2599) – Praggnanandhaa (indiai, 2690) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

32. Vincent Keymer (német, 2690) – Daniel Dardha (belga, 2600) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

47. Berkes Ferenc (magyar, 2615) - Borisz Gelfand (izraeli, 2668) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

63. Nodirbek Yakubboev (üzbég, 2640 - Gledura Benjámin (magyar, 2645)    1 – 1 (döntetlen, döntetlen)  TB

Női Világkupa

A viadal második fordulójában huszonhárom párharc dőlt el, kilenc továbbjutó helyért rájátszás következik. Meglepetésre a rajtlista első tyz helyezettjéből négyen is „pótvizsgáznak”. A világfbajnoknő Ju Wenjun, a világbajnokjelölt Katyerina Lahno , a címvédő Alexandtaa Kosteniuk és Nana Dzagnidze sem tudta elsőre venni az akadályt.Hárman remikkel jutottak el a rájátszásig. A két évvel korábbi győztes exvilágbajnoknő Kosteniuk veredéget szenvedett a második partiban.

Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang sütéttel elvesztette a második játszmát az indiai Divya Deshmukh ellen, az összecsapást nem sikerült közvetíteni, más partik lefolyását egyelőre homály fedi.

Az élcsoportban a második forduló párosítása:

1.Ju Wenjun (kínai, 2564) – Eva Repkova (szlovák, 2312)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

2. Lisandra Teresa Ordaz Valdes (kubai, 2318) – Alkeszandra Gorjacskina (FID, 2557)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

3. Humpy Koneru (indiai, 2553) – Nutakki Priyanka (indiai, 2293)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

4. Mary Ann Gomes (holland, 1216) – Katyerina Lahno (FID, 2552) 1 – 1  (döntetlen, döntetlen) TB

5. Alexandra Kosteniek (svájci, 2532) – Jan Tianqi (kínai, 2277)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1) TB

6. Julia Ryjanova (ausztrál, 2273) – Tan Zhongyi (kínai, 2523)  0.5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

7. Nana Dzagnidze (grúz, 2511) – Klaudia Kulon (lengyel, 2331) 1 - 1 ( döntetlen, döntetlen)  TB

8. Anansztaszia Rahmaglova (ukrán, 2347)  - Marija Muzicsuk (ukrán, 2511) 0.5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

9. Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) – Deimante Daulyte-Cornette (francia, 2348)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

10. Michalina Rudzinska (litván, 2257) – Harika Dronavalli (indiai, 2500) 0 - 2

11. Zhu Jiner (kínai, 2498) – Candela Be Francisco-Guecamburu (argentin, 2352)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

12. Govar Beydulayeva (azerbajdzsáni, 2355) - Polina Suvalova (FID, 2496) 0 - 2

13. Sarasadat Khademalsharieh (spanyol, 2488) – Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

14.  Karin Cyfka (lengyel, 2356) - Bella Hotenasvili (grúz, 2475)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

15. Nino Bacsiasvili (grúz, 2474) – Gulnar Mammadova (azerbakdusáni, 2357)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

16. Munkul Turmunkh mongol, 2226) – Elisabeth Paehtz (német, 2471)  0,5 -  1,5 (0 – 1, döntetlen)

31. Hoang Thanh Trang (magyar, 2402) - Divya Deshmukh (indiai, 2400) 0,5 – 1,5  (döntetlen, 0 – 1)

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Nagymestreink döntetlenekkel kezdték meg második párharcaikat

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

résztvevő a kör első partijait játszotta le. Az ötszörös világbajnok, a rajtlistát vezető Magnus Varlsen és a rangsorban harmadik amerikai Fabiano Caruana sötéttel, a negyedik orosz Jan Nepomnjacsij világossal elért győzelemmel kezdte meg a meccsét, a listán második amerikai Hikaru Nakamura világossal csak remizett, Nagymestereink döntetlennel kezdték meg párharcaikat. Erdős Viktora rajtlistán hetedik, 2019-ben Világlupa-győztes azerbajdzsáni Tejmur Radzsabovval világossal, Gledura Benjámin az üzbég olimpiai bajnok Nodirbek Yakubbojevvel sötéttel osztozott meg a ponton. Berkes Ferenc az olimpiai bajnok, 2009-ben Világkupát nyert, világbajnoki döntős izraeli Borisz Gelfanddak izgalmas összecsapásban remizett. A női Világkupán a kínai világbajnoknő Ju Wenjun világossal, a rajtlistán második orosz AlekszandraGorjacskina sötéttel csak döntetlent ért el az első partiban. Hoang Thanh Trang világossal az indiai Divya Deshmukh elleni párharcát döntetlennel kezdte meg. Csütörtökön ellenkező színelosztással játsszák a második partikat, 1 – 1 esetén rájátszás dönt

A férfi Világkupa második fordulójában nagymestereink nehéz sorsolást kaptak, párharcaik első játszmái döntetlenekkel fejeződtek be, a háeom partinak különbözőek voltak a forgatókönyvai.

Erdős Viktor ellen a 2019-ben Világkupát nyert Tejmur adzsabov az orosz huszárjátékot választotta, békés húrokat pengetett, a sorozatos cserék egyenló álláshoz vezettek.

Gledura Benjámin a spanyol megnyitásban bizonyította  remek felkészülzségét a tavayi sakkolimpián aranyármes üzbég válogatott második táblása,  Nodirbek Yakubbojevvel szembe

Berkes Ferenc a modern sakkozás egyik legsikeresebb sakkozójával, Borisz Gelfanddal csatázott. A „veterán” nagymester olimpiai bajnoki címe mellett 2012-ben Viswanathan Ananddal a világbajnoki címért is megmérkőzhezett, a rájátszásban kapott ki. 2009-ben megnyerte a Világkupát. A Nimzoindiai védelmű parti bonyodalmaiban Gelfand túljátszotta nagymesterünket, a kritikus állásban szerencsére nem találta meg a döntő előnyt adó folytatást, az izgalmas összecsapás lépésismétléssel lett döntetlen.

Erdős Viktor (2571) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) döntetlen (Orosz huszárjáték, 42)

Berkes Ferenc (2615) – Borisz Gelfand (izraeli, 2668) Nimzoindiai védelem, 29)

Nodirbek Yakubbojev (üzbég, 2640) – Gledura Benjámin (2645) döntetlen (Spanyol megnyitás, 51)  

 

Győzelemmel rajtolt az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen és 2018-ban kihívója, Fabiano Caruana, mindketten sötéttel nyertek. Világossal volt sikeres a kétszeres világbajnoki döntős orosz Jan Nepomnjacsij. Meglepetésre a rajtlista második Hikaru Nakamura világossal csak remizett, ahogy honfitársa, Ersley So is. A rajtlista első tíz helyezettjéből csak négyen rajtoltak győzelemmell.

Kitüntető figyelem kíséri az ifjú titánok szereplését. Az indiia Gukesh és Paraggnanadhaa, a német Vincent Keymer nyeréssel, az üzbég Nodirbek Abduszattorov és az indiai Arjun Erihaii döntetlennel murarkozott be.

Az élcsoportban  a második forduló első játszmáinak eredményei:

1.Levan Pantsulaia (gtúz, 2564) – Magnus Carlsen (norvég, 2835)  0 - 1

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) – Venkkataraman Karthik (indiai, 2565)  döntetlen

3. Mikheil Mchedlishvili (grúz, 2561) – Fabiano Caruana (amerikai, 2782)  0 - 1

4. Jan Nepomnjacsij (FID, 2779) – Vugar Asadli (azerbajdzsáni, 2567) 1 - 0

5. Arsenyij Nyesztyerov (FID, 2554) – Anish Giri (holland, 2775)  döntetlen

6. Wesley So (amerikai, 2769) – Emre Can (török, 2570)  döntetlen

7. Erdős Viktor (magyar, 2571) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747) döntetlen

8. Gukesh D (indiai, 2744) -  Misratdin Iskandarov (2551) 1 - 0

9.  Tin Jingyao (2572) – Sahrijar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2742) döntetlen

10. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739) – Valentin Dragnev (osztrák, 2576)  döntetlen

11. Igor Janik (lengyel, 2548) – Leimier Dominguez Perez (amerikai, 2739)  0 - 1

12. Alekszandr Griscsuk (FID, 2736) – Baraiya Daneshvar (iráni, 2577)  döntetlen

13. Temur Kuybokarov (ausztrál, 2581) – Yu Yangyi (kínai, 2735)  0 - 1

14. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732) – Emilio Corova (perui, 2541) 1 - 0

15. Ivan Ivanisevic (szerb, w536) – Le Quang Liem (vietnami, 2728)  0 - 1

16. Wei Yi (kínai, 2726) – Luis Paulo Supi (brazil, 2582)  1 - 0

17. Vahap Sanal (török, 2585) – Nodirbek Abguszattorob (üzbég, 2725)  döntetlen

18. Nykita Vityjugov (FID, 2720) – Daniel Fridman (német, 2586) 1 - 0

19. Aydin Suleymanli (azerbajdzsáni, 2586) – Parham Maghsoodloo (iráni, 2719)  0 - 1

20. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) -  Dimitros Mastrovasilis (görög, 2587)  döntetlen

21. Adhiban B. (indiai, 2587) – Danyil Dubov (FID, 2716)  0 - 1

22. Sam Shankland (amerikai, 2711) – Ivan Schitco (macedón, 2507)  0 - 1

23. Szergej Azarov (FID, 2589) – Arjun Erigaisi (indiai, 2710) döntetlen

24. Wang Hao (kínai, 2709) – Rinat Jumbajev (kazah, 1589)  döntetlen

25. Velimir Ivic (szerb, 2590) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706)  0 - 1

26. Baaaem Amibn (egyiptomi, 2694) - Carlos Daniel Albornoz Cabrera (2591)  döntetlen

27. Ilia Szmirin (izraeli, 2795) – Kirill Sevcsenko (román, 2694)  0 - 1

 28. Jorden Van Foreest (holland, 2693) – Ahmed Adly (egyiptomi, 2596)  döntetlen

29. Paolo Ismael Acosta (argentin, 2485) – Bogdan- Daniel Deac (román, 2693) 0 - 1

30, David Anton Guijarro (spanyol, 2691) – Abdulla Gadimbayli (azerbajdzsáni, 2483) döntetlen

31. Maxime Lagarde (francia, 2599) – Praggnanandhaa (indiai, 2690) 0 - 1

32. Vincent Keymer (német, 2690) – Daniel Dardha (belga, 2600)  1 - 0

47. Borisz Gelfand (izraeli, 2668) – Berkes Ferenc (magyar, 2615)

63. Gledura Benjámin (magyar, 2645) – Nodirbek Yakubboev (üzbég, 2640)  döntetlen

A női Világkupán Hoang Thanh Trang világossal remizett az indiai Divya Deshmukh ellen. Nagymesternőnk örülhetett a döntetlennek, hátrányos állását mentette meg.

Hoang Thanh Trang (2402) - Divya Deshmukh (indiai, 2400) döntetlen (Colle megnyitás, 41)

 

A rajtlista  első tíz helyezettjéből csak négyen kezdték győzelemmel mérkőzéseiket. A világbajnoknő Ju Wenjun világossal, az orsoz Alekszandra Gorjacskina és Katyerina Lahno sötéttel nem tudta érvényesíteni a papírformát.

Az élcsoportban a második forduló párosítása:

1.Ju Wenjun (kínai, 2564) – Eva Repkova (szlovák, 2312)  döntetlen

2. Lisandra Teresa Ordaz Valdes (kubai, 2318) – Alkeszandra Gorjacskina (FID, 2557)  döntetlen

3. Humpy Koneru (indiai, 2553) – Nutakki Priyanka (indiai, 2293)  1 - 0

4. Mary Ann Gomes (holland, 1216) – Katyerina Lahno (FID, 2552)  döntetlen

5. Alexandra Kosteniek (svájci, 2532) – Jan Tianqi (kínai, 2277)  1 - 0

6. Julia Ryjanova (ausztrál, 2273) – Tan Zhongyi (kínai, 2523)  döntetlen

7. Nana Dzagnidze (grúz, 2511) – Klaudia Kulon (lengyel, 2331)  döntetlen

8. Anansztaszia Rahmaglova (ukrán, 2347)  - Marija Muzicsuk (ukrán, 2511) döntetlen

9. Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) – Deimante Daulyte-Cornette (francia, 2348)  1 - 0

10. Michalina Rudzinska (litván, 2257) – Harika Dronavalli (indiai, 2500) 0 - 1

11. Zhu Jiner (kínai, 2498) – Candela Be Francisco-Guecamburu (argentin, 2352)  1 - 0

12. Govar Beydulayeva (azerbajdzsáni, 2355) - Polina Suvalova (FID, 2496) 0 - 1

13. Sarasadat Khademalsharieh (spanyol, 2488) – Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)  0 - 1

14.  Karin Cyfka (lengyel, 2356) -Bella Hotenasvili (grúz, 2475)  döntetlen

15. Nino Bacsiasvili (grúz, 2474) – Gulnar Mammadova (azerbakdusáni, 2357)  1 - 0

16. Munkul Turmunkh mongol, 2226) – Elisabeth Paehtz (német, 2471)  0 - 1

31. Hoang Thanh Trang (magyar, 2402) - Divya Deshmukh (indiai, 2400)  döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotó: fide.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Nehéz csaták várnak sakkozóinkra a Világkupa második fordulójában

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Bakuban befejeződtek a női és férfi Világkupa első fordulójának küzdelmei, Hoang Thanh Trang, Gledura Benjámin és Erdős Viktor folytathatja a versengést. Berkes Ferenc a rájátszásban 1,5 – 0,5-re  legyőzte az iráni Bkuban zajló Világkupa első fordulójának rájátszásában Berkes Ferenc 1,5 - 0,5-re legyőzte az iráni Pourika Darinit. Nagymesterünk világossal nyerte meg az első rapid partit - 25-25 perc és lépésenként 10-10 másodperc bónusz - , majd jobb állásból remizett a második játszmában. Sakkozóinkra a viadal második körében nehéz csaták várnak.

A 206 résztvevős férfi Világkupán 78 párharcra került sor az első fordulóban, ötven kiemelt nagymester, Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura vezetésével a második körben kapcsolódik be a küzdelembe. Három sakkozónk sikerrel vívta meg az első csatáit, Gledura Benjámin és Erdős Viktor 1,5 – 0,5-ös győzelmekkel jutott tovább, Berkes Ferenc „pótvizsgára” kényszerült, de a rájátszásban kivívta a továbblépést jelentő győzelmet.

Az élcsoportban  a második forduló párosítása:

1.Levan Pantsulaia (gtúz, 2564) – Magnus Carlsen (norvég, 2835)

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2787) – Venkkataraman Karthik (indiai, 2565)

3. Mikheil Mchedlishvili (grúz, 2561) – Fabiano Caruana (amerikai, 2782)

4. Jan Nepomnjacsij (FID, 1779) – Vugar Asadli (azerbajdzsáni, 2567)

5. Arsenyij Nyesztyerov (FID, 2554) – Anish Giri (holland, 2775)

6. Wesley So (amerikai, 2769) – Emre Can (török, 2570)

7. Erdős Viktor (magyar, 2571) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747)

8. Gukesh D (indiai, 2744) -  Misratdin Iskandarov (2551)

9.  Tin Jingyao (2572) – Sahrijar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2742)

10. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739) – Valentin Dragnev (osztrák, 2576)

11. Igor Janik (lengyel, 2548) – Leimier Dominguez Perez (amerikai, 2739)

12. Alekszandr Griscsuk (FID, 2736) – Baraiya Daneshvar (iráni, 2577)

13. Temur Kuybokarov (ausztrál, 2581) – Yu Yangyi (kínai, 2735)

14. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732) – Emilio Corova (perui, 2541)

15. Ivan Ivanisevic (szerb, w536) – Le Quang Liem (vietnami, 2728)

16. Wei Yi (kínai, 2726) – Luis Paulo Supi (brazil, 2582)

17. Vahap Sanal (török, 2585) – Nodirbek Abguszattorob (üzbég, 2725)

18. Nykita Vityjugov (FID, 2720) – Daniel Fridman (német, 2586)

19. Aydin Suleymanli (azerbajdzsáni, 2586) – Parham Maghsoodloo (irán, 2719)

20. Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719) -  Dimitros Mastrovasilis (görög, 2587)

21. Adhiban B. (indiai, 2587) – Danyil Dubov (FID, 2716)

22. Sam Shankland (amerikai, 2711) – Ivan Schitco (macedón, 2507)

23. Szergej Azarov (FID, 2589) – Arjun Erigaisi (indiai, 2710)

24. Wang Hao (kínai, 2709) – Rinat Jumbajev (kazah, 1589)

25. Velimir Ivic (szerb, 2590) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706)

26. Baaaem Amibn (egyiptomi, 2694) - Carlos Daniel Albornoz Cabrera (2591)

27. Ilia Szmirin (izraeli, 2795) – Kirill Sevcsenko (román, 2694)

 28. Jorden Van Foreest (holland, 2693) – Ahmed Adly (egyiptomi, 2596)

29. Paolo Ismael Acosta (argentin, 2485) – Bogdan- Daniel Deac (román, 2693)

30, David Anton Guijarro (spanyol, 2691) – Abdulla Gadimbayli (azerbajdzsáni, 2483)

31. Maxime Lagarde (francia, 2599) – Praggnanandhaa (indiai, 2690)

32. Vincent Keymer (német, 2690) – Daniel Dardha (belga, 2600)

47. Borisz Gelfand (izraeli, 2668) – Berkes Ferenc (magyar, 2615)

63. Gledura Benjámin (magyar, 2645) – Nodirbek Yakubboev (üzbég, 2640)

A 103 résztvevős női Világkupán huszonöten élvezhettek privilégiumot, a kínai világbajnoknő Ju Wenjun vezeti a rajtlistát. Hoang Thanh Trang könnyű kettős győzelemmel jutott a legjobb 64 közé.

Az élcsoportban a második forduló párosítása:

1.Ju Wenjun (kínai, 2564) – Eva Repkova (szlovák, 2312)

2. Lisandra Teresa Ordaz Valdes (kubai, 2318) – Alkeszandra Gorjacskina (FID, 2557)

3. Humpy Koneru (indiai, 2553) – Nutakki Priyanka (indiai, 2293)

4. Mary Ann Gomes (holland, 1216) – Katyerina Lahno (FID, 2552)

5. Alexandra Kosteniek (svájci, 2532) – Jan Tianqi (kínai, 2277)

6. Julia Ryjanova (ausztrál, 2273) – Tan Zhongyi (kínai, 2523)

7. Nana Dzagnidze (grúz, 2511) – Klaudia Kulon (lengyel, 2331)

8. Anansztaszia Rahmaglova (ukrán, 2347)  - Marija Muzicsuk (ukrán, 3511)

9. Anna Muzicsuk (ukrán, 2504) – Deimante Daulyte-Cornette (francia, 2348)

10. Michalina Rudzinska (litván, 2257) – Harika Dronavalli (indiai, 2500)

11. Zhu Jiner (kínai, 24989 – Candela Be Francisco-Guecamburu (argentin, 2352)

12. Govar Beydulayeva (azerbajdzsáni, 2355) - Polina Suvalova (FID, 2496)

13. Yarasadat Khademalsharieh (spanyol, 2488) – Medina Warda Ailia (indonéz, 2355)

15.  Karin Cyfka (lengyel, 2356) -Bella Hotenasvili (grúz, 2475)

15. Nino Bacsiasvili (grúz, 2474) – Gulnar Mammadova (azerbakdusáni, 2357)

16. Munkul Turmunkh mongol, 2226) – Elisabeth Paehtz (német, 2471)

31. Hoang Thanh Trang (magyar, 2402) - Divya Deshmukh (indiai, 2400)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen és Hou Ji-fan jelentős fölénnyel vezeti a világranglistát

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Nemzetközi Sakkszövetség 2023. augusztus 1-től érvényes világranglistáján az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen 48  ponttal előzi meg az amerikai Hikaru Nakamurát, akit 5 pontos hátránnyal követ honfitársa, Fabiano Caruana.

Az első tíz helyezett sorrendje nem változott, a holland Anish Giri kivételével a legjobbak csak rapid tornákon szerepeltek. A 17 éves indiai Gukesh már a tizenegyedik a rangsorban, honfitársa Praggnanandhaa is a 2700 Élő-pontos elit tagja. A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan mögött a világbajnoki címét megvédő Ju Wenjun 60 ponttal lemaradva a második.

 

A FIDE július 1-től érvényes világranglistáján a top tíz rangsorát nem történt változás, a legjobbak Anish Giri kívételévelcsak rapid tornákon játszottak. A 17 éves indiai Gukesh már tizenegyedik a rangsorban. Az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov 12 hónapja nem játszott klasszikus partit, 2747-es Élő-pontjával nem szerepel a listán lépett előre, Caruana is három helyezést javítva a harmadik a ramgsorban.

A Bakuban július 29-én elrajtoltt Világkupán a rajtlistát Magnus Carlsen vezeti. Hikaru Nakamura szabadkártyát kapott. A top tízből csak Ding Liren, Alireza Firouzja Viswanathan Anand és Rapport Richárd nem nevezett.

A top 25-ben öt amerikai, három kínai, orosz és indiai nagymester mellett két francia sakkozót találunk, egy-egy norvég,  holland, román, azerbajdzsáni, vietnami, lengyel, üzbég és bolgár, valamint a FIDE zászlója alatt szereplő  játékos még az elit tagja.

A férfi világranglista élcsoportja:

H.

Név

Cm

Ország

Élő-pont

 J.

Szül. év

 1

 Magnus Carlsen

 g

 NOR

 2835

 0

 1990

 2

 Hikaru Nakamura

 g

 USA

 2787

 0

 1987

 3

 Fabiano aruana

 g

 USA

 2782

 0

 1992

 4

 Ding Liren

 g

 CHN

 2780

 0

 1992

 5

 Jan Nepomnjacsij

 g

 RUS

 2779

 0

 1990

 6

 Alireza Firouzja

 g

 FRA

 2777

 0

 2003

 7

 Anish Giri

 g

 NED

 2769

 6

 1994

 8

 Wesley So

 g

 USA

 2769

 0

 1993

 9

 Viswanathan Anand

 g

 IND

 2754

 0

 1969

 10

 Rapport Richárd

 g

 ROU

 2752

 0

 1996

 11

 Gukesh D

 g

 IND

 2751

 10

 2006

 12

 Szergej Karjakin

 g

 RUS

 2750

 0

 1990

 13

 Sahrijar Mamedgyarov

 g

 AZE

 2747

 7

 1985

 14

 Levon Aronian

 g

 USA

 2742

 0

 1982

 15

 Le Quang Liem

 g

 VIE

 2740

 7

 1991

 16

 Leinier Dominguez Perez

 g

 USA

 2739

 0

 1983

 17

 Maxime Vachier-Lagrave

 g

 FRA

 2739

 0

 1990

 18

 Alekszazndr Griscsuk

 g

 RUS

 2736

 0

 1983

 19

 Jan-Krzysztof Duda

 g

 POL

 2732

 0

 1998

 20

 Veszelin Topalov

 g

 BUL

 2727

 0

 1975

 21

 Wei Yi

 g

 CHN

 2726

 0

 1999

 22

 Nodirbek Abduszattorov

 g

 UZB

 2725

 0

 2004

 23

 Santosh Gujrathi Vidit

 g

 IND

 2723

 8

 1994

 24

 Yu Yangyi

 g

 CHN

 2721

 7

 1994

 25

 Nykita Vityjugov

 g

 FID

 2720

 0

 1987

 26

 Danyil Dubov

 g

 RUS

 2716

 0

 1996

 27

 Pentala Harikrishna

 g

 IND

 2711

 9

 1986

 28

 Sam Shankland

 g

 USA

 2708

 9

 1991

 29

 Praggnanandhaa R

 g

 IND

 2707

 9

 2005

 30

 Francisco Vallejo Pons

 g

 ESP

 2706

 0

 1982

 31

 Szanan Szjugirov

 g

 RUS

 2705

 9

 1993

 32

 Arjun Erigaisi

 g

 IND

 2704

 7

 2003

 33

 Parham Maghsiidloo

 g

 IRI

 2702

 9

 2000

 34

 Vincent Keymer

 g

 GER

 2701

 16

 2004

 35

 Ray Robson

 g

 USA

 2699

 9

 1994

 36

 Wang Hao

 g

 CHN

 2699

 9

 1989

 37

 Bogdan Daniel-Deac

 g

 ROU

 2698

 16

 2001

 38

 Vladiszlav Artyemijev

 g

 RUS

 2698

 0

 1998

 39

 Samuel Sevian

 g

 USA

 2698

 0

 2000

 40

 Jorswn Van Foreest

 g

 NED

 2697

 11

 1999

 41

 M. Amin Tabatabaei

 g

 IRI

 2696

 9

 2001

 42

 David Navara

 g

 CZE

 2695

 16

 1985

 43

 Pavel Eljanov

 g

 UKR

 2695

 9

 1983

 44

 Jevgenyij Tomasevszkij

 g

 RUS

 2694

 0

 1987

 45

 David Anton Guijarro

 g

 ESP

 2693

 5

 1995

 46

 Jeffery Xiong

 g

 USA

 2693

 0

 2000

 47

 Gabriel Szargiszjan

 g

 ARM

 2692

 0

 1983

 48

 Bu Xiangzhi

 g

 CHN

 2690

 29

 1985

 49

 Peter Szvidler

 g

 FID

 2688

 0

 1976

 50

 Alekszej Szarana

 g

 SRB

 2685

 0

 2000

 …

 

 

 

 

 

 

 69

 Lékó Péter

 g

 HUN

 2666

 0

 1979

Az országok rangsorát a legjobb tíz sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Az amerikai játékosok 30 ponttal előzik meg az orosz sakkozókat. Legjobbjaink a tizennegyedik helyen állnak.

1.Egyesült Államok  2730

2. Oroszország 2700

3. India 2698

4. Kína 2684

5. Ukrajna 2654

6. Franciaország 2641

7. Németország 2637

8. Örményország 2633

9. Spanyolország 2631

10, Azerbajdzsán 2628

11. Hollandia 2628

12. Lengyelország 2611

13. Románia 2605

14. Magyarország 2598

A magyar ranglista élcsoportja

Lékó Péter 2666, Gledura Benjámin 2637, Balog Imre 2622, Berkes Ferenc 2615,  Bánusz Tamás 2600, , Prohászka Péter 2581, , Kozák Ádám 2574, Ács Péter 2567, 1Grigorjanc Szergej 2562,  , Balogh Csaba 2558, Antal Gergely 2558, Erdős Viktor 1555Mihók Olivér 2555

A rapid világranglista élcsoportja:

1.Ding Liren (kínai, 2830)

2. Magnus Carlsen (norvég, 2825)

3. Wesley So (amerikai, 2789)

4. Lavon Aronian (amerikai, 2763)

5. Fabiano Caruana (amerikai, 2763)

6. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2762)

7. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2762)

8. Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2760)

9.6. Rapport Richárd (román, 2752)

10. Viswanathan Anand (indiai, 2751)

A blitz világranglista élcsoportja:

1. Alireza Firouzja (francia, 2896)

2. Magnus Carlsen (norvég, 2887)

3. Hikaru Nakamura (amerikai, 2874)

4. Fabiano Caruana (amerikai, 2813)

5. Vladiszlav Artyemijev (orosz, 2799)

6. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2785)

7. Danyil Dubov (orosz, 2778)

8. Haik M. Martiriszjan (örmény, 2770)

9. Wesley So (amerikai, 2765)

 10- Anish Giri (holland, 2762)

10.

A női világranglistán az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan 60 ponttal előzi meg  a világbajnoki címét megvédő Ju Wenjunt.  A finéléban vereséget szenvedp Lei Tingjie kér helyezést rontott. A világranglista első tíz helyezettjéből csak Hou Ji-fan é Lei Tingjie nem játszik a Világkupán.

A női világranglista élcsoportja:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2628

2. Ju Wenjun (kínai) 2568 (+ 4, 12)

3. Alekszandra Gorjacskina (FID) 2557

4. Humpy Koneru (indiai) 2553

5. Katyerina Lahno (orosz) 2552

6. Lei Tingjie (kínai) 2550 ( - 4, 12)

7. Alekszandra Kosztenju(svájci) 2532

8. Tan Zhongyi (kínai) 2523

9. Nana Dzagnidze (grúz) 2511

10. Marija Muzicsuk (ukrán) 2511  

50. Hoang Thanh Trang (magyar) 2402

86. Gara Tícia =magyar) 2355  

Az országok rangsorában 74 pont a kínaiak előnye az indiai sakkozónők előtt, legjobbjaink a tizenkettedik helyen.

1.Kína 2484

2. India 2410

3. Oroszország 2404

4. Georgia 2391

5. Ukrajna 2390

6. Lengyelország 2358

7. Egyesült Államok 2350

8. Németország 2342

9. Franciaország 2336

10. Kazahsztán 2333

11. Azerbajdzsán  2319

12. Magyarország  2306

A magyar ranglista élcsoportja:

Hoang Thanh Trang 2402, Gara Tícia 2355, Gara Anita 2347, Papp Petra 2335, Gaál Zsóka 2314, Terbe Julianna 2304, Marjanovics Annamária 2284, Lázárné Vajda Szidónia 2273, , Mihók-Juhász Barbara 2232

A juniorok világranglistáján Alireza Firouzja 28 ponttal előzi meg a 17 esztendős indiai Gukesht. A 17 éves indiai Prggnanandhaa előstör a top ötben.

A legjobb juniorok:

1.Alireza Firouzja (francia) 2777 (- 9, 9)  2003

2. Dommaraju Gukesh  (indiai) 2751 (+7, 10)  2006  

3. Nodirbek Abduszattorov (üzbég) 2725  2004

4. Praggnanandhaa R (indiai 2707 (+ 17, 9) 2006

5. Arjun Erigaisi (indiai) 2704  2005

A legjobb 20 éven aluli lányoknál a kazah Bibiszara Asszaubajevel vezeti a rangsort.

A legjobb 20 éven aluli lányok:

1, Bibiszara Asszaubajeva (kazah) 2469 2004

2.  Leja Garifullina (FID) 2411  (+ 3, 9) 2004

3. Eline Roebers (holland) 2407  (- 12, 15)  2006

4. Yuxin Song (kínai) 2404  (+ 80, 20) 2005

 5. Nurgyul Szalimova (bolgár) 2403  ( - 6, 11) 2003 

18. Gaál Zsóka (magyar) 2314  (- 14, 9) 2007

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Világkupán Hoang Thanh Trang, Erdős iktor és Gledura Benjámin továbbjutott

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Bakuban zajló Világkupákon az első forduló második játszmáira került sor. Gledura Benjámin az első összecsapást megnyerte a kirgiz Eldiar Orozbaev   ellen, a második játszmában kiharcolta a továbbjutását jelenő döntetlent, az üzbég Nodirbek Jakubbojevvel játssza második meccsét. Erdős Viktor döntetlennel kezdte a lengyel Grzegorz Nasuta elleni párharcát, világossal remek játékkal győzte le riválisát és a másodok körben az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabovval mérkőzik meg. Berkes Ferenc meglepetésre elvesztette az első partit az iráni Pouria Darinvel szemben, világossal visszavágott, a továbbjutás sorsát rájátszás dönti el. A meccs győztese az izraeli Borisz Gelfanddal méri össze erejét. Nagy Gábor döntetlent követően a második partiban nagy csatában kapott ki a brazil Allexandr Fiertől. A női Világkupán Hoang Thanh Trang kettős győzelmet ért el az algériai Abdi Zineb Dina ellen, a második fordulóban  az indai Divya Deshmukh lesz ellenfele.

Sikerrel vette az első akadályt Gledura Benjémin és Erdős Viktor, az első játszma elvesztése után Berkes Ferenc megnyerte a második partit, kiharcolta a rájátszást. Nagy Bábor búcsúzott a további küzdelemtől-

Elsőként Erdős Viktor jutott a második körbe. A lengyel Grzegorz Nasuta ellen tetszetős játékkal nyert, a zicíliai védelmű ütközetben eredeti tervet valósított meg, a különböző színű oldalra történt sáncolás után királyszárnyi akcióval jutott döntő fölényhez. Viktor a második fordlóban a 2019-es Világkupa győztesével, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabovval, a rajtlista hetedik helyezettjével (2747) néz farkasszemet, aki az elmúlt 12 hónapban nem játszott értékelhető partit.

A vártnál nehezebben született meg Gledura Banjámin továbbjutását jelentő döntetlen, a kirgiz Eldiar Orozbaev szerény Élő-pontszáma ellenére kicsit megszorongatta nagymesterünket. Az üzbég Nodirbek Jakubbojev (2640) tagja volt a tavalyi sakkolimpián aranyérmes válogatottnak.

Berkes Ferenc az eésú parti elvesztése után rendezte sorait, meggyőző játékkal vágott vissza. A rájátszás esélyese, nagyon várjuk, hogy megmérkőzhessen Borisz Gelfanddal.

Nehéz sorsolást kapott Nagy Gábor. Az elsőjátszma döntetlene után a második ütközetben hátrányos állásból ért el a végjátékban egyenlő esélyeket, de a felkínált lehetőséggel nem tudott élni, a brazil sallozó folytathtja.  

Az első forduló első játszmáinak eredményei:  

Gledura Benjámin (2645) - (kirgiz, 2281)  1.5 – 0,5

Gledura Benjámin - Eldiar Orozbaev 1 – 0 (Angol megnyitás, 50)

Eldiar Orozbaev – Gledura Benjámin  döntetlen (Caro-Kann védelem, 81)

Pouria Darini  (iráni, 2401) - Berkes Ferenc (2615)  1 – 1  TB

 Pouria Darini – Berkes Ferenc 1 – 0  (Kettős huszárjáték, 37)

Berkes Ferenc - Pouria Darini  1 – 0 (Grünfeld védelem, 41)

Nagy Gábor (2461) - Alexandr Fier (brazil, 2604) 0,5 – 1,5

Nagy Gábor - Alexandr Fier  döntetlen (Szláv védelem, 31)

Alexandr Fier – Nagy Bábor  1 – 0 (Bogo-indiaia védelem, 76)

Grzegorz Nasuta  (lengyel, 2552) - Erdős Viktor (2571) 0,5 – 1,5

Grzegorz Nasuta – Erdős Viktor  döntetlen (Futójáték, 33)

Erdős Viktor -  Grzegorz Nasuta   1 – 0 (Szicíliai védelem, 41)

A női Világkupán Hoang Thang Trang könnyű kettős győzelemmel jutott a második fordulóba, az indiai Divya Deshmukh (2400) elleni párharca kiegyanlített erők küzdelmét ígéri.

Az első forduló eredménye:

Abdi Zineb Dina algériai, 1858Ö – Hoang Thanh Trang (2402)  0 – 2

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Világkupán Hoang Thanh Trang és Gledura győzelemmel rajtolt

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Bakuban megkezdődtek a női és férfi Világkupa első fordulójának küzdelmei. A 206 résztvevős férfi viadalon az Élő-pontszámok alapján legjobb 50 sakkozó erőnyrerő az első fordulóban, 78 párharc első játszmáira került sor. Gledura Benjámin világossal nyert a kirgiz Eldiar Orozbaev ellen. A játéknap egyik meglepetéseként Berkes Ferenc sötéttel játszva kikapott az iráni Pouria Darinitől. Döntetlen lett a lengyel Grzegorz Nasuta és Erdős Viktor, a brazil Alexandr Fier és Nagy Gábor összecsapása. A női Világkupán a 103 résztvevőből huszonöten kiemeltek,  hetvennyolcan kezdték meg a csatározást. Hoang Than Trang sötéttel az algériai  Abdi Zineb Dinát győzte le. Hétfőn ellenkező színelosztással játsszák a második partikat, 1 – 1-nél rájátszás dönt.

 

A 206 résztvevős férfi Világkupán 78 párharccal kezdődtek meg a küzdelmek. Az   ötven kiemelt nagymester Magnus Carlsen vezetésével a második fordulóban kapcsolódik be a versenybe. A rajtlistám második Hikaru Nakamura  a viadal előtt nősült meg, Fabiano Caruana ma ünnepelte harmincharmadik születésnapját.

A rajtlistán 63. Gledura Benjámin győzelemmel kezdte meg szereplését. A kirgiz Eldiar Orozbaev tisztáldozattal próbálkozott, nagymesterünk gonfd nélkül nyrt.

Meglepetésre Berkes Ferenc vereséget szenvedett iráni ellenfelétől. Pouria Darini 2401-es Élő-pontjával csak huszadik az iráni rangsorban, a kettős huszárjátékban váratlan győzelmet aratott. Berkesnek világossal nyernie kell, hogy kiharcolja a rájátszást.

Erdős Viktor és Nagy Gábor sötéttel remizett.

 

Az első forduló első játszmáinak eredményei:  

Gledura Benjámin (2645) - Eldiar Orozbaev  (kirgiz, 2281)  1 – 0 (Angol megnyitás, 50)

Pouria Darini  (iráni, 2401) - Berkes Ferenc (2615)  1 – 0 (Kettős huszárjáték, 37)

Alexandr Fier (brazil, 2604) – Nagy Gábor (2461)  döntetlen (Szláv védelem, 31)

Grzegorz Nasuta  (lengyel, 2552) - Erdős Viktor (2571)  döntetlen (Futójáték, 33)  

A 103 résztvevős női Világkupán huszonöten kiemeltek, a rajtlistát a világbajnoknő kínai Ju Wemjun vezeti, a világranglista első tíz helyezettjéből nyolcan is játszanak.

Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang a rangos mezőnyben 2402 Élő-pontjával a 31., könnyű ellenfélet kapott, az algériai Abdi Zineb Dina (1858) nem késztette nagy erőkifejtésre.

Verőci Zsuzsa

Fotó: side.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Vasárnaptól Bakura figyel a sakkvilág, parádés mezőnyök a Világkupákon

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Bakuban július 29. és augusztus 27. között rendezik meg a 206 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupát és a 103 résztvevős Női Világkupát.  A rajtlistát az ötszörös világbajnok norvég Magnus Carlsen és a kínai világbajnoknő Ju Wenjun vezeti. A magyar színeket öten képviselik, Gledura Benjámin, Bekes Ferenc, Erdős Viktor és Nagy Gábor a férfiak versenyében, Hoang Than Trang a női viadalon vesz részt. A  rajtlista első ötven, illetve huszonöt sakkozója kiemelt, csak a második körben kapcsolódnak be a küzdelembe. A Világkupán két-két játszmás párharcokat játszanak a küzdő felek, 1-1 esetén rájátszás döntené el a továbbjutást. A férfi Világkupa díjalapja 1 millió 834 ezer dollár, a győztes 110 ezret nyer, az első három helyezett vívja ki a jogot  a jövő évi világbajnok-jelölti döntóben való indulásra. A nők versenyén 676 ezer 250 dollárt osztanak szét a résztvevők között, a győztes 50 ezret kap, az első járom helyezett kvalifikálja magát a világbajnok-jelölti döntőbe. A világkupa honlapja: https://worldcup2023.fide.com/

Azerbajdzsán fővárosa másodszor házigazdája a Világkupának, 2015-ben a fináléban az orosz párbajt rájátszásban Szergej Karjakin nykerte meg Peter Szvidlerrel szemben. A Nemzetközi Sakkszövetség másodszor rendezi meg együtt  a férfi és a női Világkupát. A férfi sakkozás történetében ez már a tizedik viadal, a nők másodszor viaskodnak, 206, illetve 103 résztvevő kezdi meg a csatározást a kieséses rendszerű versenyeken. Címvédőként a lengyel Jan-Krzysztof Duda és a svájci Alexandra Kosteniuk kezdi meg a szereplését.

Az ötszörös világbajnok Magnus Carlsen trófea gyüjteményéből hiányzik a Világkupán elért elsőség, harmadszor próbálkozik. 2017-bem  a harmadik körben a kínai Bu Xiangzhi legyőzte a norvég világelsőt. Két éve az elődöntőben a Ja rájátszásban kapott ki Jan-Krzysztof Dudától.

A világranglista első tíz helyezettjéből hatan is játszanak, a világbajnok kínai Ding Liren, a francia Alireza Firouzja, az ötszörös világbajnok indiai Viswanathan Anand és Rapport Richárd nem vállalta a részvételt.

Az amerikai Hikaru Nakamura, Fabiano Caruana és Wesley So is a rajtnál, Levon Aronian már kétszer diadalmaskodott, 2005-ben és 2017-ben ünnepelték őt győztesként. A kétszer is világbajnoki döntőt játszó orosz Jan Nepomnjacsij is nagy reményekkel vág neki a tornának. A rendezők jó szereplést várnak két szupernagymesterüktől, a 2019-ben győztes Tejmur Radzsabovtól és Sahrijar Mamedgyarovtól. Kitüntető érdeklődés előz meg a fiatal trónkövetelők játékát, az indiai trió, Gukesh, Praggnanandhaa és Erigaisi, valamint az üzbég Nodirbek Abduszattorov  szereplését.  A lebonyolítás, a kétjátszmás párharcok miatt a korábbi viadalokon is sok volt a meglepetés, váratlan eredmény egy-egy elhibázott döntés, lépés a legjobbak korai búcsújához vezetett.

A négy magyar elaztvevő kötül hárman, Gledura Benjámin, Erdős Viktor és Nagy Gábor a kontinensbajnokságokról harcolta ki a részvételi jogot, Berkes Ferenc a magyar kvóta alapján játszhat.

Nagymestereink az első körben asztalhoz ülnek, a párosításuk:

63. Gledura Benjámin (2645) -  Eldiar Orozbaev (kirgiz, 2281)

82. Berkes Ferenc (2614) - Pouria Darini  (iráni, 2401)

94. Alexandr Fier (brazil, 2604) – Nagy Gábor (2461)

122. Erdős Viktor (2571) -  Grzegorz Nasuta  (lengyel, 2552)

A rajtlista élcsoportja a július 1-től érvényes Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2835)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2787)

Fabiano Caruana (amerikai, 2782)

Levon Aronjan (örmény, 2782)

Jan Nepomnjacsij (FID, 2779)

Anish Giri (holland, 2775)

Anish Giri (holland, 2776)

Wesley So (amerikai, 2769)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2747)

Gukesh D (indiai, 2744)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2742)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2739)

Leinier Dominguez Perez (amerikai, 2739)

Alekszandr Griscsuk (FID, 2736)

Yu Xangyi (kínai, 2735)

Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2732)

Le Quang Liem (vietnami, 2728)

Wei Yi (kínai, 2726)

Nodirbek Abduszattorov (üzbég, 2725)

Nyikita Vityjugov (FID, 2720)

Parham Maghsoodloo (iráni, 2719)

Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2719)

Danyil Dubov (FUD, 2716)

A női Világkupa nagy favoritja a  kínai világbajnoknő Ju Wenju, de nagy kérdés, hogy mentálisan mennyi energiájába került címvédése. A finálé vesztese, Lei Tingjie nem nevezett. Két éve Szocsiban az akkor még orosz színekben játszó Alekszanadrija Kosztenjuk győzött, január óta már a svájci sakkozást erősíti. A nagy hiányzó a világranglistát vezető kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan, a világranglista első tíz helyezettjéből nyolcan játszanak!

Az orosz Katyerina Lahno és Alekszandra Gorjacskina a Grand Prix 2022-23-as sorozat első és második helyezettjeként már világbajnok-jelöltként kezdi meg szereplését, Az indiai Humpy Koneru, a címvédő Alexandra Kosteniuk, a kínai Tan Zhongyi és az ukrán testvérek, Marija és Anna, a grúz Nana Dzagnidze számít nagy esélyesnek a továbbjutást jelentő első három hely megszerzésére.

Olimpiai válogatottunk éltáblása, a korábbi Európa-bajnok Hoang Thanh Trang képvéseli női sakkozásunkat,   A rajtlistán 31. Trang (2402) első meccsét az algériai  Abdi Zineb Dina (1858) ellen játssza.

A Női Világkupa rajtlistájának élcsoportja:

Ju Wengun (kínai, 2564)

Alekszandra Gorjacskina (FID, 2557

Humpy Koneru (indiai, 2553)

Katyerina Lahno (orosz, 2552)

Alexandra Kosteniuk (svájci, 2532)

Tan Zhongyi (kínai, 2523)

Nana Dzagnidze (grúz, 2511)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2511)

Anna Muzicsuk (ukrán, 2504)

Dronavalli Harika (indiai, 2500)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2402)

Július 29-én a megnyitó ünnepségen tartják meg a színsorsolást is, vasárnap indulnak a sakkórák. A legjobbak számára az első forduló könnyűnek ígérkezik, az ötven. illetve huszonöt kiemelt továbbjutása a második körből sem lehet gond. Érdekesebb párosítások a derékhadnál alakultak ki. A két-kétjátszmás találkozókon azért az esélyesebb nagymesterek sem mehetnek biztosra. Egy-egy elnézés, időzavaros hiba, vagy éppen a rapid rájátszás okozhat nagy meglepetéseket.

A résztvevőknek 90-90 perc gondolkodási idejük van az első 40 lépésre, majd még 30-30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől még 30-30 másodperc extraidő is rendelkezésükre áll. 1-1 esetén a rájátszás következik, két 25-25 perces rapidparti plusz 10-10 másodperc lépésenként. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű partival folytatódik a csatározás, és 10-10 másodperc lépésenként. Szükség esetén villámpartik (5-5 perc és 3-3 másodperc) következnek. Ha még mindig egál az eredmény, akkor „hirtelen halál” játszma dönt. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, a 61. lépéstől 3-3 másodperc, utóbbinak a döntetlen is elegendő.

A Világkupák eddigi története

A világbajnoki rendszer 1993-ban kirobbant válságának a 2002-es Prágai Egyezmény csak látszólag vetett véget, igazi megoldást csak három év múlva a 8 résztvevős világbajnoki döntő megrendezése jelentette. Az időhúzás nagy „vezéráldozatot” is követelt, a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov a 2005-ös linaresi verseny győzteseként bejelentette az aktív sakkozástól a visszavonulását. Megreformálták a világbajnoki rendszert, és a 2005-ben, Hanti-Manszijszkban megrendezett első Világkupa a világbajnoki ciklus részévé vált. A 128 résztvevős, kieséses rendszerű viadal döntőjében a rapid rájátszásban az örmény Levon Aronjan mindkét játszmát megnyerte az ukrán FIDE exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov ellen. Az egykori junior világbajnok addigi pályafutása legnagyobb sikerét érte el, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, veretlen maradt, 100 ezer dolláros díjat nyert. Ponomarjov közel hároméves hullámvölgy után szerepelt sikerrel. A francia Etienne Bacrot lett a harmadik, kölcsönös hibák után győzte le az orosz Alekszandr Griscsukot. A nagy szenzációt a 15 éves norvég Magnus Carlsen szereplése jelentette, jogot szerzett   a 2007-ben Elisztában megrendezett 16 résztvevős világbajnok-jelölti párharcokban való részvételre, ahonnan négyen, Lékó Péter, Levon Aronjan, Borisz Gelfand és Alekszandr Griscsuk jutott ki a mexikói világbajnoki döntőre.

A döntő végeredménye:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2704) – Levon Aronjan (örmény, 2724)  1 – 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 - 1)

A 3. – 4. helyért:

Etienne Bacrot (francia, 2725) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2720)  2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

A 9. – 10. helyért:

Magnus Carlsen (norvég, 2570) – Gata Kamsky  (amerikai, 2690)  1 – 3 (1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, 0 -1)

Az első fordulóban aratott szenzációs győzelmek után nagymestereink a második körben búcsúra kényszerültek. Balogh Csaba az ukrán Szergej Karjakin elleni sikere után Alekszander Arescsenkóval szemben már nem talált védelmet. Cao Sang előtt a kínai Xu Yun állította pirosra a szemafort.

Cao Sang (magyar, 2538) – Andrej Volokityin (ukrán, 2666)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Balogh Csaba (magyar, 2567) – Szergej Karjakin (ukrán, 2658) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

Cao Sang (magyar, 2538) – Xu Jun (kínai, 2582)   0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Balogh Csaba (magyar, 2567) – Arescsenko (ukrán, 2653)   0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Két év múlva a 11. helyre rangsorolt amerikai Gata Kamsky győzelmével fejeződött be a Világkupa. A spanyol Alekszej Shirov elleni döntőt 2,5-1,5-re nyerte meg. A 33 éves amerikai sakkozó a bolgár Veszelin Topalovval vívhatott nyolcjátszmás világbajnok-jelölti döntőt, a párharc győztese (Topalov)  az indiai Viswanathan Ananddal a világbajnoki címért mérkőzhetett meg. Balogh Csaba és Héra Imre az első körben szenvedett vereséget, Almási Zoltán a legjobb 32 között az orosz Dmitrij Jakovenkotól kapott ki.

A döntő végeredménye:

Alekszej Shirov (spanyol, 2739) – Gata Kamsky (amerikai, 2714) 1,5 – 2,5 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen)

Nagymestereink eredményei:

Wen Yang (kínai, 2515) - Almási Zoltán (magyar, 2691)   0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Almási Zoltán (magyar, 2691) – Bartosz Socko (lengyel, 2646)  2 – 0

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2710)  -  Almási Zoltán (magyar, 2691)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen) 

Szergej Rublevszkij (orosz, 2676) - Héra Imre (magyar, 2544)  1,5 – 0,5  (1 – 0, döntetlen)

Balogh Csaba (magyar, 2561) – Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2661)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

2009-ben a Világkupa döntőjének rájátszását drámai csata után a 41 esztendős izraeli Borisz Gelfand 5-3-ra megnyerte a 26 esztendős exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov ellen. Összesítésben Gelfand 7-5-re győzött és világbajnokjelölt lett.

Polgár Judit az első körben erőnyerő volt, a szlovén Dusko Pavasovic lábtörése miatt lemondta részvételét. A második fordulóban  nagymesternőnk a román Liviu-Dieter Nisipenu ellen nagy izgalmak után a villámpartikban biztosította a továbbjutását. A 32 között Borisz Gelfanddal csatázott. Az első parti elvesztését követően világossal remek győzelemmel egyenlített, a rájátszást azonban 2,5-0,5-re elvesztette a későbbi győztessel szemben.

A Világkupa döntője:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2739) – Borisz Gelfand (izraeli, 2758) 5 – 7 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 0 -1, 0 – 1)

Polgár Judit eredményei:

Polgár Judit (magyar, 2680) – Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2677)   4,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen (s), 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0 (v), döntetlen)

Borisz Gelfand (izraeli, 2758)  - Polgár Judit  3,5 – 1,5 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0 (s), döntetlen,  1 – 0)

2011-ben immár negyedszer volt Hanti-Manszijszk a házigazda,  először született orosz győzelem, Peter Szvidler hódította el az elsőséget. Szép siker Alekszandr Griscsuk második helyezése. A harmadik világbajnok-jelölti címet az ukrán derbin Vaszilij Ivancsuk harcolta ki, Ruszlan Ponomarjovval szemben 2,5-1,5-re megnyerte a mérkőzést.

A döntő végeredménye:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - Peter Szvidler (orosz, 2739) 1,5 – 2,5 (0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

A 3. helyért vívott párharc végeredménye:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán 2764) 2,5 – 1,5 (döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen)

Négy magyar résztvevője volt a viadalnak. Polgár Judit bravúros szerepléssel a nyolcaddöntőig jutott, itt a későbbi győztes Peter Szvidlertől kapott ki. A 32 között a rajtlistán első orosz Szergej Karjakint győzte le.  A nyolcaddöntőben a kubai Leinier Dominguez Perezt rájátszásban, óriási csatában múlta felül. Lékó Péter nagy meglepetésre már az első körben búcsúzott, Almási Zoltán és Berkes Ferenc a 64 között szenvedett vereséget.

Nagymestereink eredményei:

Jimenez Fidel Coralles (kubai, 2585) - Polgár, Judit (magyar, 2699) 0 - 2

Polgár Judit (magyar, 2699) - Szergej Movszeszjan (örmény, 2700) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Polgár Judit – Szergej Karjakin (orosz, 2788) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

Polgár Judit - Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) 4,5 - 3,5 (0 - 1, 1 - 0, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 0 - 1, döntetlen, 1 - 0)

Peter Szvidler (orosz, 2739) - Polgár Judit (magyar, 2699) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Almási Zoltán (magyar, 2726) – Essam El Gindy (egyiptomi, 2510)  2 - 0

Mircea-Emilian Parligras (román, 2636) - Almási Zoltán 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

Berkes Ferenc (magyar, 2696) – Sandro Mareco (argentin, 2597) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Zahar Efimenko (ukrán, 2706) - Berkes Ferenc 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Lékó Péter (magyar, 2717) – Samuel Shankland (amerikai, 2539) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

A 38 éves orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik győzött a norvégiai Tromsøben az V. Világkupán. Honfitársával, a 23 esztendős Dmitrij Andrejkinnel vívta a négyjátszmás döntőt, 2,5 – 1,5-re nyerte meg a párharcot. Ez a cím még hiányzott a 2000-2007 között világbajnok, háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam-győztes, oly sok szuperverseny első helyezettjének gyűjteményéből! Kramnyik veretlenül játszotta végig a viadalt.

Sikerét a versenykiírásnak is köszönhette, hiszen játszania kellett ahhoz, hogy kedvező Élő-átlagával világbajnokjelölt lehessen. „Túlteljesítette” az elvárást, nemcsak játszott, hanem meg is nyerte a Világkupák addigi történetének legerősebb viadalát. Győzelmének a 23 éves Szergej Karjakin is örülhetett, Élő-pontjával a 2014-es világbajnok-jelölti verseny résztvevője lett.

A döntő végeredménye:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2727) 2,5 – 1,5 (1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

A hatalmas meglepetésekkel tarkított tornán Lékó Péter az első akadályt sikerrel vette, Polgár Judit azonban az első parti elvesztése után többször is kihagyta a kiegyenlítést biztosító nyerést  a kubai I. R. Suarez Ortiz ellen.

A második forduló után már szegényebbek lettünk egy álommal, eldőlt, hogy a világbajnok-jelölti versenynek nem lesz magyar résztvevője. Lékő Péter sorsolása igen kedvező volt, hiszen könnyű ellenféllel kezdett, a norvég Leif Erlend Johannessennel. Gond nélkül jutott tovább, de a második körben a perui Julio Granda Zuniga útját állta.

Az első forduló eredményei:

15. Lékó Péter (magyar, 2744) - Leif Erlend Johannessen (norvég, 2519) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

42. I. R. Suarez Ortiz (kubai, 2609) - Polgár Judit (magyar, 2696) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

A 2. forduló eredménye:

Julio Granda Zunga (perui, 2664)  – Lékó Péter 1.5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Bakuban az orosz Szergej Karjakin elsőségével fejeződött be a VI. Világkupa. A döntőben honfitársát, Peter Szvidlert 6-4-re győzte le, mind a tíz játszma döntéssel végződött! A klasszikus gondolkodási idejű négyjátszmás meccset Szvidler kettős győzelemmel kezdte, a drámai fordulatokban gazdag fináléban Karjakin azonban vert helyzetből kiegyenlített.

A rájátszás első partijában is nyert, de Szvidler visszavágott, majd vezetést szerzett. A győzelem küszöbén azonban ismét botlott, az elsőség sorsa a villámpartikban dőlt el, Szvidler minőségelőnyös állásban elnézte a bástyáját, majd az utolsó ütközetben támadása nem ütött át. Szergej Karjakin és Peter Szvidler is világbajnokjelölt lett, a győztes 96 ezer, a vesztes 64 ezer dollárt nyert.

A Világkupa döntőjének végeredménye:

Peter Szvidler (orosz, 2727) – Szergej Karjakin (orosz, 2762) 4 - 6

(Peter Szvidler – Szergej Karjakin 1 – 0

Szergej Karjakin – Peter Szvidler 0 – 1

Peter Szvidler – Szergej Karjakin 0 – 1

Szergej Karjakin – Peter Szvidler 1 – 0

Szergej Karjakin – Peter Szvidler 1 – 0

Peter Szvidler – Szergej Karjakin 1 – 0

Szergej Karjakin – Peter Szvidler 0 – 1

Peter Szvidler – Szergej Karjakin 0 – 1

Szergej Karjakin – Peter Szvidler 1 – 0

Peter Szvidler – Szergej Karjakin 0 – 1

A bakui Világkupán két nagymesterünknek drukkolhattunk. Lékó Péter két megnyert meccse után a legjobb 32 között az elődöntőbe jutott, a rajtlistán negyedik holland Anish Giritől szenvedett vereséget. Balogh Csaba a 64 között az ötödik kiemelt amerikai Wesley So ellen vesztett.

Az első forduló eredményei:

Lékó Péter (2707) – Alekszej Goganov (orosz, 2603) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Eltaj Safarli (azerbajdzsáni, 2657) – Balogh Csaba (magyar, 2659) 2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

A 2. forduló eredményei:

Balogh Csaba – Wesley So (amerikai, 2773) 0 – 2

Wen Yang (kínai, 2620) – Lékó Péter  0,5- 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

A 3. forduló eredménye:

Lékó Péter – Anish Giri (holland, 2793) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Hat esztendeje Tbiliszben az örmény Levon Aronjan győzött a Világkupán, a döntőben 4-2-re győzte le a kínai Ding Lirent. A finálé rájátszásában először világossal, majd sötéttel is megadásra kényszerítette riválisát. Aronjant pályafutása során másodszor ünnepelték győztesként, tizenkét évet kellett várnia újabb sikerére.

A kieséses rendszerű viadalon Levon Aronjan a hét mérkőzése során négyszer ti-break megnyerésével diadalmaskodott. Nehéz meccset játszott a második körben a kínai ex-világbajnoknővel, Hou Ji-fannal. A harmadik körben az orosz Makszim Matlakovot csak a villámpartikban tudta megadásra kényszeríteni.

A francia Maxime Vachier-Lagrave elleni elődöntője drámai csatában dőlt el a javára. A „hirtelen halál” parti előtt a sorsolást Vachier-Lagrave nyerte meg és a sötét színt választotta, ahol 4 perce volt Aronjan 5 percével szemben, de remifórja. Az összecsapás nagy tétje a világbajnok-jelöltség volt, a győztes vívta ki a jogot a vb-jelölti döntőben való szereplésre. Egy lépésen múlott a parti, a cím sorsa, Vachier-Lagrave duplázhatta volna bástyáit a negyedik soron.

Döntő

Élő

G1

G2

G3

G4

G5

G6

Pont

Levon Aronjan (ARM)

2802

1/2

1/2

1/2

1/2

v1

1

4

Ding Liren (CHN)

2771

1/2

1/2

1/2

1/2

0

0

2

Levon Aronjan eredményei:

Levon Aronjan – Daniel Cawdery (dél-afrikai, 2449)  2 - 0

Hou Ji-fan (kínai, 2670) – Levon Aronjan 2 – 4 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 – 1)

Levon Aronjan – Makszim Matlakov (orosz, 2728) 4,5 – 3,5 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, döntetlan)

Daniil Dubov (orosz, 2666) – Levon Aronjan 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Levon Aronjan – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2727) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2804) – Levon Aronjan 4 – 5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

Levon Aronjan – Ding Liren (kínai, 2771) 4 - 2 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

A váratlan eredmények sorában, az Élő-pontok tükrében kellemes meglepetés volt, hogy Rapport Richárd okos taktikával a nyolcaddöntőig menetelt. Az Európa-bajnokságról a részvételi jogot kiharcoló Erdős Viktor a második körben búcsúzott, Peter Szvidlerrel nem bírt..

Az első forduló eredményei:

Bassem Amin (egyiptomi, 2699) - Erdős Viktor (magyar, 2619) 2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

Rapport Richárd (magyar, 2675) – Emilio Cordova (perui, 2616) 2 - 0

A 2. forduló eredményei:

Wei Yi (kínai, 2748) – Rapport Richárd 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

Peter Szvidler (orosz, 2756) – Erdős Viktor 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0. döntetlen)

A 3. forduló eredménye:

Li Chao (kínai, 2745) – Rapport Richárd 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

A 4. forduló eredménye:

Rapport Richárd – Jevgenyij Najer (orosz, 2694) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

A negyeddöntő eredménye:

Rapport Richárd – Ding Liren (kínai, 2771) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Hanti-Manszijszkban az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov sikerével ért véget a 8. Világkupa. A 128 résztvevős, kieséses rendszerű viadal döntőjének rájátszásában 4-2-re nyert a kínai Ding Liren ellen, összesítésben 6-4-re győzte le a rajtlistát vezető, a világranglistán harmadik riválisát. Győztesként 110 ezer dolláros díjat vehetett át, Ding Liren 80 ezret nyert. Mindketten kiharcolták a 2020-as világbajnok-jelölti döntőben a részvételi jogot. A harmadik helyet a francia Maxime Vachier-Lagrave szerezte meg, a rájátszásban 2-0-ra győzte le a kínai Yu Yangyit. A Világkupa két magyar résztvevője, Berkes Ferenc és Gledura Benjámin az első körben szenvedett vereséget.

A viadalon a legjobb 64 között bombameglepetésre a német Liviu-Dieter Nisipeanu kettős győzelemmel búcsúztatta Hikaru Nakamurát. A harmadik kör után csomagolhatott a 2016-os világbajnoki döntős, a 2015-ös Világkupa győztese, Szergej Karjakin, honfitársa, Nyikita Vityjugov győzte le. A legnagyobb meglepetést a rajtlista második Anish Giri kiesése jelentette, a 18 esztendős amerikai Jeffery Xiong győzte le.

A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Jan Nepomnjacsij és Wesley So számára, Yu Yangyi és Nyikita Vityjugov jutott tovább, Maxime Vachier-Lagrave nem hibázott Peter Szvidlerrel szemben.

A negyeddöntőben két párharc dőlt el a két klasszikus partiban. Ding Liren az időzavarba került Alekszandr Griscsukot győzte le, Tejmur Radzsabov kalandos játszmában Jeffery Xiongot. Az előző Világkupa két elődöntőse, Maxime Vachier-Lagrave és Levon Aronjan párharcában most a francia sakkozó volt a szerencsésebb. Yu Yangyi a „hirtelen halál” partit nyerte meg Nyikita Vityjugov ellen.

Az elődöntőben MVL ismét „elbukott”, Tajmur Radzsabov győzelmével világbajnokjelölt lett. A kínai testvérharc Ding Liren sikerét hozta Yu Yangyival szemben.

A négyjátszmás döntő első partija óvatos játékkal lett döntetlen. A második összecsapásban Ding Liren királyszárnyi gyalogrohammal sikert ért el. A hátrányba került azerbajdzsáni nagymester a harmadik ütközetben a Marshall támadásban megnyerte az elméleti párbajt, Ding Liren nem tudott megbirkózni Radzsabov új ötletével. A negyedik játszma döntetlennel ért véget, rájátszás döntötte el a két világbajnokjelölt küzdelmét. A rapid játszmákban négy pontosztozkodás született, a villámoartikban Tejmur Radzsabov kihasználta Ding Liren tévelygéseit. A kínai nagymester nem tudta feledni, hogy két éve Levon Aronjantól is kikapott a fináléban. Tejmur Radzsabov eddigi pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el. Maxime Vachier-Lagrave lett a harmadik, de nem lehetett felhőtlen az öröme, nem sikerült az áhított világbajnok-jelölti cím megszerzése.

A Világkupa döntőjének végeredménye:

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2758) – Ding Liren (kínai, 2811)  6 – 4 (döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0)

A bronzmérkőzés végeredménye:

Yu Yangyi (kínai, 2763) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2774) 2 – 4

(döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1)

Tejmur Radzsabov útja a győzelemig:

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2758) – Helgi Dam Ziska (Feröer-szigetek, 2533) 1.5 – 0.5 (1 – 0, döntetlen)

Szanan Szjugirov (orosz, 2662) – Tejmur Radzsabov 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

Tejmur Radzsabov – Daniel Juffa (orosz, 2577) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2767) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2758) 2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen 0 - 1)

Jeffery Xiong (amerikai, 2707) – Tejmur Radzsabov 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2774) - Tejmur Radzsabov   0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Tejmur Radzsabov – Ding Liren (kínai, 2811) 6 – 4 (döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0)

A Világkupa első fordulójának második játéknapján nagymestereink kettős vereséggel búcsúzni kényszerültek.

Berkes Ferenc (magyar, 2666) – Rinat Jumabajev (kazah, 2630) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Jevgenyij Najer (orosz, 2635) – Gledura Benjámin (magyar, 2654) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

Két éve Szocsiban a lengyel Jan-Krzysztof Duda és az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk győzött a Világkupán. Július 12. és augusztus 7. között rendezték meg a 206 résztvevős, kieséses rendszerű Open Világkupát és a 103 résztvevős Női Világkupát.  A rajtlistát a norvég világbajnok Magnus Carlsen és a női világranglista második helyezettje, az orosz Alekszandra Gorjacsikina vezette. A magyar színeket négyen képviselték, Berkes Ferenc, Erdős Viktor, Kozák Ádám és Hoang Thanh Trang. Meglepetésre Rapport Richárd ezúttal sem nevezett, Élő-pontjai alapján kiemelt lett volna. A sorsolást június 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján készítették el, az aktuális világranglisták első tizenöt helyezettjéből kilencen játszottak. A férfi sakkozás történetében ez már a kilencedik viadal volt, a nőknél korábban 64 résztvevős kieséses világbajnokságot rendeztek. A 128 résztvevő helyett most 206-an indultak, a nőknél 103-an játszottak, huszonöten kaptak privilégiumot.

A négyszeres világbajnok Magnus Carlsen a 2017-es kudarcát szerette volna feledtetni, akkor a harmadik körben a kínai Bu Xiangzhi legyőzte a norvég világelsőt. Az amerikai Fabiano Caruana is vállalta a megmérettetést, a kínai Ding Liren és a világbajnoki kihívó orosz Jan Nepomnjacsij lemondta a részvételt. Az örmény Levon Aronjan már kétszer diadalmaskodott, 2005-ben és 2017-ben ünnepelték őt győztesként. A Párizsból érkező Aronjannak pozitív  lett a tesztje, a megismételt vizsgálat megerősítette a fertőzöttség gyanúját, visszalépésre kényszerült.  Az orosz Alekszandr Griscsuk, az azerbajdzsáni Sahrijar Mamedgyarov is játszott, míg a címvédő Tejmur Radzsabov távol maradt. Nem nevezett első számú nagymesterünk, Rapport Richárd sem. A legjobb ötven sakkozó csak a második körben kezdte meg a szereplését. Először szerepelt francia színekben Alireza Firouzja.

A női Világkupa nagy favoritja volt a 2020. januárjában játszott világbajnoki döntőben csak a rájátszásban vereséget szenvedő orosz Alekszandr Gorjacskina, aki kitűnő formáját igazolva kivívta a részvételi jogot az orosz férfi szuperbajnokságon való indulási jogot. Honfitársnője, Katyerina Lahno, az ukrán Marija és Anna Muzicsuk, a grúz Nana Dzagnidze tűnt komoly riválisának. A férfi Világkupa díjalapja 1.892.500 dollár, a nőknél 676.250 dollárt osztottak szét a résztvevők között.

A Világkupán két-két játszmás párharcokat játszottak a küzdő felek. 1-1 esetén rájátszás döntötte el a továbbjutást, illetve az elsőséget. A Világkupa első két, illetve három helyezettje vívta ki a nyolcfős világbajnok-jelölti döntőn való indulás jogát.

Az első fordulóban Hoang Thanh Trang a rájátszásban győzte le Fülöp-szigeteki Janelle Mae Fraynát. Berkes Ferenc kiemeltként jutott tovább, Erdős Viktor játék nélkül folytathatta a versenyt, a türkmén Szaparmirat Atabajevvel (2425), nem érkezett meg. A 19 éves Kozák Ádám a cseh Nguyen Thai Dan Van ellen 1,5-0,5-re elvesztette a meccset, sötéttel szenvedett vereséget, világossal nem tudott javítani.

A második forduló nagymestereink számára a „végállomást” jelentette, a klasszikus játszmákban elért döntetlenek után a rájátszásban vereséget szenvedtek. A női viadalon Hoang Thanh Trang sz első partiban sötéttel kapott ki az orosz Alisza Galljamovától, világossal nem tudott kiegyenlíteni.

43. M. Amin Tabatabaei (iráni, 2613) – Berkes Ferenc (magyar, 2673) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, (s)döntetlen, 1 – 0)

46. Matthias Bluebaum (német, 2669) – Erdős Viktor (magyar, 2614) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, (s)döntetlen, 1 – 0)

Alisza Galljamova (orosz, 2442) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2404) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

A második fordulóban két nagy meglepetés is született, a rájátszásban a nyolcadik kiemelt Alireza Firouzja és a kilencedik helyre rangsorolt amerikai Leinier Dominguez Perez is vereséget szenvedett.

A férfi Világkupa harmadik fordulójában tizenkilenc párharc fejeződött be döntéssel, tizenhárom továbbjutó hely sorsa rájátszáson dőlt el. A világbajnok Magnus Carlsen nem „kegyelmezett” honfitársának, Aryan Tarinak, másodszor is megadásra kényszerítette.

A játéknap legnagyobb meglepetését Fabiano Caruana veresége jelentette, a világranglista második, három éve világbajnoki kihívó amerikai nagymester világossal vesztette el a második partit a kazah Rinat Jumabajev ellen. A rájátszás két újabb meglepő eredmény született, a rajtlista negyedik holland Anish Giri és a hatodik azerbajdzsáni Sahrijar Mamedgyarov is búcsúzni kényszerült. Girit a 16 éves üzbég Nodirbek Abduszattorov győzte le, Mamedgyarov az örmény Haik M. Martiroszjantól kapott ki.

A negyedik körben Magnus Carlsen csak a rájátszásban győzött a lengyel Radoslaw Wojtaszek ellen. Az orosz Alekszandr Griscsuk és Szergej Karjakin is „pótvizsgázott”.

A Világkupa nyolcaddöntőjének rájátszásában hat továbbjutó hely volt a tét. A másodszor „pótvizsgázó” Magnus Carlsen és a 19 éves Andrej Jeszipenko összecsapása csak a hosszabbításban, a villámpartikban dőlt el a norvég világbajnok  javára. A két 25-25 perces játszmákban pontosztozkodások születtek, Jeszipenko a második játszmában hősies védekezéssel hárította a világelső nyerési kísérleteit.  Az első 10-10 perces partiban Carlsen legyőzte ellenfelét, aki visszavágott a vereségéért.

A villámpartik feszültségét a világbajnok bírta jobban, kettős győzelemmel összesítésben 5-3-ra megnyerte  a meccset.

A nyolcaddöntő csúcsrangadóját a francia Maxime Vachier-Lagrave és az orosz Szergej Karjakin játszotta. Öt döntetlen után MVL kedvező állásban teljesen leblokkolt, hibák sorozatával szenvedett vereséget, a 2015-ös Világkupa győztese, Szergej Karjakin jutott tovább.

A negyeddöntőben a világbajnok a francia Etienne Bacrot ellen kettős győzelmet aratott. Jan-Krzysztof Duda az indiai Santosh Gujrathi Vidit ellen folytatta menetelését és várhatta Magnus carlsen elleni elődöntőjét. A másik ágon orosz párbaj döntötte el a finalista személyét, Szergej Karjakin és Vlagyimir Fedoszejev csatája következett.

A 23 éves Jan-Krzysztof Duda az elődöntő rájátszásában legyőzte a világbajnok Magnus Carlsent. A norvég világelső őrzött rossz emléket korábbi összecsapásukról, a tavalyi stavangeri Altibox Norway Chess torna ötödik fordulójában Duda szenzációs győzelmet ért el, megszakította a négyszeres világbajnok 125 játszmás veretlenségi sorozatát.

A két klasszikus játszmájukban döntetlenek születtek, rapidpartik döntötték el, hogy ki jut a Világkupa döntőjébe. Duda számára dupla volt a tét, a világbajnokjelöltségért is küzdött. Az első 25-25 perces és lépésenként 10-10 másodperc bónusszal játszott parti 33 lépésben fejeződött be remivel.A második összecsapás eldöntötte a párharcot.

Jan-Krzysztof Duda szenzációs sikerként a viadal döntőjében 1,5 – 0,5-re győzte le a korábbi világbajnoki kihívót, a 2015-ös Világkupa első helyezettjét, az orosz Szergej Karjakint. A finálé első partijában gyors döntetlen született, a második összecsapást a lengyel nagymester 30 lépésben remek játékkal nyerte meg. Győztesként Duda 110 ezer dolláros díjat vehet át, Karjakin 90 ezerrel vigasztalódhat. A harmadik helyért vívott mérkőzésen a világbajnok Magnus Carlsen másodszor is minőségáldozattal mért csapást az orosz Vlagyimir Fedoszejevre, a norvég világelső bronzérmesként 60 ezer dollárt nyert.

A Világkupa döntőjének végeredménye:

Szergej Karjakin (orosz, 2757) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2738) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)  

Jan-Krzyszof Duda ellenfelei és az eredményei:

Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2638) - Guillermo Vazquez (paragvaji, 2558) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Samuel Sevian (amerikai, 2647) - Jan-Krzysztof Duda 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Jan-Krzysztof Duda - Pouya Idani (indiai, 2612) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2778) – Jan-Krzysztof Duda 1,5  - 2,5 (döntetlen, döntetlen, (s)0 – 1, döntetlen)

Santosh Gujrathi Vidit (indiai, 2726) - Jan-Krzysztof Duda 0,5 – 1,5  (döntetlen, 0 – 1)

Magnus Carlsen (norvég, 2847) – Jan-Krzysztof Duda  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, (s)döntetlen, 0 – 1)

Szergej Karjakin (orosz, 2757) – Jan-Krzysztof Duda 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Szocsiban a 103 résztvevővel megrendezett kieséses rendszerű női Világkupa a 37 éves Alekszandra Kosztenjuk nagy sikerét hozta. A háromszoros olimpiai bajnok exvilágbajnoknő veretlenül harcolta végig a hat fordulót, a nehéz pillanatokban is megőrizte hidegvérét, hatalmas rutinja is segítette diadalában.

Alekszandra Kosztenjuk útja a győzelemig:

1.forduló: erőnyerő

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2472) – Cori T. Deysi (perui, 2388) 2 – 0

Pia Cramling (svéd, 2459) - Alekszandra Kosztenjuk 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Alekszandra Kosztenjuk - Marija Muzicsuk (ukrán, 2550) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

Alekszandra Kosztenjuk - Valentyina Gunyina (orosz, 2437)  2- 0

Tan Zhongyi (kínai, 2511) – Alekszandra Kosztenjuk 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Döntő: Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2596) – Alekszandra Kosztenjuk  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

A harmadi hely sorsa a rájátszásban dőlt el a kínai Tan Zhongyi javára. Az ukrán Anna Muzicsuk is bejutott a világbajnok-jelölti döntőbe, mert Alekszandra Gorjacskina a tavalyi vb-döntő veszteseként jogosult résztvevő.

A bronzéremért vívott párharc végeredménye:

Tan Zhongyi (kínai, 2511) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2535) 2,5 - 1,5  (döntetlen, döntetlen, (s)1 – 0, döntetlen)

A Világkupák eddigi győztesei:

2005 Levon Aronjan (örmény)

2007 Gata Kamsky (amerikai)

2009 Borisz Gelfand (izraeli)

2011 Peter Szvidler (orosz)

2013 Vlagyimir Kramnyik (orosz)

2015 Szergej Karjakin (orosz)

2017 Levon Aronjan (örmény)

2019 Tejmur Radzabov (azerbajdzsáni)

2021 Jan-rzysztof Duda (lengyel)

2021 Alekszandra Kosztenjuk (orosz)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Az új világranglistán Magnus Carlsen 36 ponttal előzi meg Fabiano Caruanát
2023. 12. 02.

Fabiano Caruana a 10. Sinquefield Cup győztese
2023. 12. 01.

St. Louisban az utolsó fordulóra maradt a döntés, az első helyen előálló holtversenyt rájátszás döntené el
2023. 11. 30.

Caruana 25 lépésben győzte le Sot, Dominguez Perezzel holtversenyben vezet
2023. 11. 29.

A Sinquefield Cup hatodik fordulójában So, Caruana és Dominguez Perez is győzött
2023. 11. 28.

St. Louisban Aronian aratta a második győzelmet, a címvédő Firouzja ellen nyert
2023. 11. 26.

St. Louisban az első győzelmet So aratta, a Sinquefield Cup negyedik fordulójában Rapport ellen nyert
2023. 11. 25.

A Sinquefield Cupelső harmadában 13 döntetlen született, Duda betegség miatt visszalépett
2023. 11. 24.

Yt. Louisban Caruana vezeti a 10. Sinquefield Cup Rajtlistáját, Firouzja játszik vímvédőként
2023. 11. 22.

A meglepetések Európa-bajnokságán a bolgár női és a szerb férfi válogatott lett aranyérmes
2023. 11. 21.

Férficsapatunk remek győzelmet ért el a svédek ellen, női együttesünk kikapott a románoktól
2023. 11. 20.

Kettős vereség a hetedik fordulóban, sokat hibáztak sakkozóunk
2023. 11. 19.

Női válogatunk legyőzte a szlovénokat, férficsapatunk döntetlent játszott a lengyelekkel
2023. 11. 18.

Férficsapatunk győzött Izrael ellen, női együttesünk vereséget szenvedett a grúzoktől
2023. 11. 16.

A csapat Európa-bajnokság negyedik fordulójában férfi válogatottunk győzött, női csapatunk vereséget szenvedett
2023. 11. 15.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog