Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az esztendő egyik legjelentősebb nyílt versenyét rendezik meg Gibraltáron január 24. és február 2. között. A 10 fordulós svájci rendszerű viadalon a rajtlistát a Világkupa-győztes orosz Peter Szvidler vezeti. A 246 induló között 56 nemzetközi nagymester is szerencsét próbál. A magyar színeket Polgár Judit, Almási Zoltán, Erdős Viktor és Rapport Richárd képviseli. A viadal honlapja: http://www.gibraltarchesscongress.com. A sakkfesztiválon külön tornát rendeznek az amatőrök számára.

 

 

Ismét a Tradewise a főszponzora a mesterversenynek, 20 ezer font lesz a győztes jutalma, a legjobb női résztvevő 10 ezer fontos díjat vehet át. A 10 fordulós svájci rendszerű viadal rajtlistáját a Világkupa-győztes, négyszeres olimpiai és hatszoros orosz bajnok Peter Szvidler vezeti, a mezőnyben tizenegyen  tartoznak a + 2700 Élő-pontosok csoportjába. A magyar színeket a női világranglista-vezető Polgár Judit, nyolcszoros bajnokunk, Almási Zoltán, a tavalyi első Erdős Viktor és legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd képviseli.

A kiemelési rangsor élcsoportja:

Peter Szvidler (orosz, 2749), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2747), Michael Adams (angol, 2724), Almási Zoltán (magyar, 2717), Le Quang Liem (vietnami, 2714), Polgár Judit (magyar, 2710), Alekszej Shirov (spanyol, 2710), Viktor Laznicka (cseh, 2704), Emil Szutovszkij (izraeli, 2703), Szergej Movszeszjan (örmény, 2700), Krishnan Sasikiran (indiai, 2700), Maxime Vachier-Lagrave (franci, 2699), Gabriel Szargiszjan (örmény, 2683), Viorel Bologan (moldáv, 2680), Nigel Short (angol, 2677)

 A jó versenyzési lehetőség, a magas női különdíjak évről évre neves sakkozónőket is Gibraltárra csábítanak. Polgár Judit mellett a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, kihívója, az indiai Humpy Koneru, a szlovén Anna Muzicsuk, a bolgár exvilágbajnoknő Antoanete Sztefanova, a grúz Nana Dzagnidze, a katari exvilágbajnoknő Zsu Csen és a kontinensbajnok svéd Pia Cramling is játszik.

A fordulók naponta 15 órakor kezdődnek, az utolsó partikat február 2-án 11 órától játsszák. A játékidő a klasszikus, 100-100 perc az 40 lépésre, majd 50-50  a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 bónusszal. Az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszás dönti el.

Tizedszer rendeznek nagyszabású sakkfesztivált Gibraltáron. 2003-ban az első viadal főcsoportjában 24 nagymester is játszott, az angol Nigel Short és a görög Vasilios Kotronias osztozott a dicsőségen, míg a női sakkozók külön számolt versenyében szép magyar siker született, Medvegy Nóra 1 ponttal megelőzte a svéd Pia Cramlingot.  Egy évvel később Short megismételte sikerét, a legszebb játszma díját is elnyerve végzett az élen, Cramling nyerte a női első díjat.

2005-ben ötös holtversennyel zárult a versenyfutás, a spanyol Alekszej Shirov, az örmény Levon Aronjan, az izraeli Emil Szutovszkij, a bolgár Kiril Georgijev éa az ukrán Zahar Efimenko egyforma pontszámmal végzett az élen. A nők versenyében is öten értek el azonos pontszámot, a grúz Ketevan Arahamija-Grant, Pia Cramling, a litván Viktorija Cmilyte, a francia Almira Skripcsenko és a lengyel Iweta Radziewicz.

A következő győztes Georgijev volt, pályafutása egyik legszebb sikereként Shirov, Short, Szutovszkij és a moldáv Viorel Bologan előtt lett első. A hölgyeknél hármas holtverseny született, a bolgár Antoaneta Sztefanova, a katari Zsu Csen és az ukrán Natalija Zsukova között. Szép örmény siker született a következő évben, Vlagyimir Akopjan neves nagymesterek, az angol Michael Adams, a török Mikhail Gurevics, a holland Ivan Szokolov, az amerikai Hikaru Nakamura, Georgijev és Szutovszkij előtt győzött. A résztvevők, ezen belül a nagymesterek száma minden korábbi rekordot megdöntött, az esztendő egyik legerősebb nyílt versenye volt. A női első díjat az angol Jovanka Houska kapta, többek között Zsu Csent, Cramlingot és Sztefanovát előzte meg.

2008-ban Hikaru Nakamura holtversenyben végzett a kínai Bu Xiangzhival, a rájátszást az amerikai sakkozó nyerte meg, 12 ezer font volt a jutalma. A nőknél a skót színekbe átigazolt Ketevan Arahamija-Grant, Viktorija Cmilyte, az indiai Harika Dronavalli és Antoaneta Sztefanova végzett 6,5 ponttal, 2.250 fontot kaptak valamennyien. 

2009-ben 31 nagymester is szerencsét próbált, ami igazán szép szám, hiszen a Curos sakkfesztivál különböző tornáin sokan játszottak. A legrangosabb résztvevő az orosz Peter Szvidler volt, a négyszeres olimpiai és ötszörös orosz bajnok svájci rendszerű viadalon hat éve, a moszkvai Aeroflot-tornán játszott! Élő-pontjainak csökkenése azonban negatívan hatott meghívásaira, a szuperversenyek szervezői magasabb pontszámú nagymesterek kegyeit keresik. Szvidler végül veretlenül ért célba, a rájátszáson gond nélkül győzte le holtversenyes társát, a svájci Vadim Milovot. A 15 ezer fontos első díj mellé még 13 Élő-pontot is gyűjtött. Nyolc ellenfele a végső rangsor első 21 helyezettjéből került ki, Milov csak négy ilyen riválissal mérkőzött meg.

Két éve rájátszás után az angol Michael Adams diadalmaskodott, a spanyol Francisco Vallejo Pons-szal vívta a döntő csatát. A nők versenyében az ukrán Natalija Zsukova volt a legsikeresebb, az első díj mellé még a férfi nemzetközi nagymesteri címet is megszerezte.

 

Tavaly Vaszili Ivancsuk sikerével fejeződött be a Tradewise nyílt verseny. Az ukránok kétszeres olimpia bajnoka veretlenül, riválisait is legyőzve végzett az élen, 17 ezer ötszáz fontos díjat nyert. Fantasztikus  volt teljesítményének  performance-pontszáma, 2968! Sikerével a virtuális ranglistán az ötödik helyre lépett előre, 2779-re növelte Élő-pontját. Messze a várakozáson felül szerepelt a 45 esztendős, Garri Kaszparovval 1993-ban világbajnoki döntőt játszó angol Nigel Short, 2883-mal nyűgözte le a sakkrajongókat. Egyetlen vereségét Ivancsuktól szenvedte el.

A nők versenyében a 2008-as sakkolimpián aranyérmes grúz csapat tagja, Nana Dzagnidze volt a legsikeresebb, 10 ezer font lett a jutalma.  Erdős Viktor jól hajrázott, betegségével is megbirkózva a negyedik pontcsoportban végzett. Rapport Richárd a hajrában elfáradt, sok tanulsággal szolgált számára a torna, amelyen 232-en vettek részt.

 

A verseny végeredménye:

1.Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 9 pont

2. Nigel Short (angol) 8,5

3-4. Kaido Kulaots (észt) és Michael Roiz (izraeli) 7,5

5-18. Fabiano Caruana (olasz), Nana Dzagnidze (grúz), Narayan Geetha Gopal (indiai), Francisco Vallejo Pons (spanyol), Pentala Harikrishna (indiai), Kiril Georgijev (bolgár), Pablo Lafuente (argentin), Liviu-Dieter Nisipeanu (román), Salome Melia (grúz), Giorgi Kahesvili (grúz), Erdős Viktor (magyar), Vjacseszlav Ikonnikov (orosz), Viorel Iordachescu (moldáviai) és Alekszandr Fier (brazil) 7

65-94. Rapport Richárd 5,5…

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2012 szuperverseny nyolcadik fordulójában a két éllovas, a norvég Magnus Carlsen és az örmény Levon Aronjan játszmája is döntetlennel ért véget. Carlsen az azeri Tejmur Radzsabovval, Aronjan a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval osztozott meg a ponton. A játéknap egyetlen győzelmét az azeri Vugar Gasimov aratta, a hazai pályán küzdő Anish Girire mért csapást. Nagy esélyt szalasztott el az amerikai Gata Kamsky, a világbajnoki kihívó izraeli Borisz Gelfand csak árnyéka önmagának. Remi lett az olasz Fabiano Caruana és az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az orosz Szergej Karjakin és az amerikai Hikaru Nakamura összecsapása is. A remikirály a holland Loek van Wely. A pihenőnap után kedden folytatódik a pontvadászat.

                     

A két éllovas, Magnus Carlsen és Levon Aronjan sötéttel játszott rangadót. A világranglista-vezető norvég nagymester az azeri Tejmur Radzsabovval csatázott. A 2006-os torinói sakkolimpián mérkőztek meg először egymással, remivel indítottak, és 33 különböző időbeosztású partiban mérték még össze erejüket. Carlsen 9-5-re vezetett 20 döntetlen mellett. Porto Vecchio 2007-ben a méltán nagy tehetségeknek tartott nagymesterek párharcát is megrendezte, két remi és egy-egy nyerés született, a rájátszásban Radzsabov volt a szerencsésebb. A klasszikus kontrollal vívott partikban Carlsen 5-2-re vezetett, 12 döntetlen született még. Érdekesség, hogy hat győzelmet világossal értek el, csak a 2008-as bakui GP-viadalon tudott Magnus sötéttel nyerni, a szicíliai védelem sárkány változatában a bonyodalmakban túljátszotta Tejmurt.

Az azeri nagymester ezúttal jóval békülékenyebb volt, a változat megválasztása is békés szándékait tükrözte. Küzdelem csak azért alakulhatott ki, mert Carlsen minimális előnyével hosszasan próbálkozott, de a gyalogszerkezet miatt nem volt reális esélye.

A bolgár Veszelin Topalov és az örmény Levon Aronjan 25 partit játszott eddig, 6-6-ra álltak 13 remi mellett. Wijk aan Zee-ben, 2006-ban vívtak meg először egymással. A szuperversenyeken az exvilágbajnok 6-3-vezetett nyolc remivel. A tegnapi játéknapon elszenvedett vereség, a kedvező, már-már nyerőesélyes pozícióban elkövetett hibák sorozata megtörte Topalovot. Nem szoktuk meg a bolgár sakkozótól, hogy ilyen nehezen éli meg a kudarcot. Aronjannal szemben egy pillanatig sem volt igazi esélye, a bonyodalmakat is elkerülte, az örmény nagymester gond nélkül remizett.

Az izraeli Borisz Gelfand és az amerikai Gata Kamsky az 1990-es tilburgi szuperversenyen csatázott először, Kamsky győzött. Azóta még 44-szer küzdöttek meg, Gelfand 11-szer nyert, Kamsky ötször. Emlékezetes volt párharcuk a kazanyi világbajnok-jelölti párosmérkőzésen, ahol a rájátszás döntött Gelfand javára, ahogy a 2007-es párharcban is az izraeli sakkozó bírta jobban a feszültséget. A klasszikus partikban is Gelfandnál az előny, 6-4-re vezetett 18 döntetlennel. Gelfand Kazanyban csúcsformában játszott, a Tal-emlékversenyen és Wijk aan Zee-ben is árnyéka önmagának. Csak Kamskyn múlott, hogy megmenekült az újabb vereségtől. Az amerikai nagymester a világos király elleni akcióban többször is kihagyta a nyerést.

Az orosz Szergej Karjakin és az amerikai Hikaru Nakamura összecsapását joggal neveztük a mai forduló egyik slágermeccsének. A huszonhat megelőző párharcukban Karjakin 8-7-re volt eredményesebb. 2004-ben párosmeccset is játszottak, a három évvel idősebb Nakamura 4,5-1,5-re nyert. A rapid és snell nélküli statisztika Nakamura fölényét mutatta 5-2-re hét döntetlennel. Az amerikai sakkozó ismét a holland védelemre szavazott és sikerrel oldotta meg feladatát. Karjakin a három nyerés és négy vereség után először remizett.

Az olasz Fabiano Caruana és az ukrán Vaszilij Ivancsuk párharcában a „veterán” nagymester 5,5 - 2,5-re vezetett, négy partit nyert, egyet vesztett. A mai francia védelmű játszma nem hozta lázba a sakkrajongókat. Caruana tisztáldozata csak remihez volt elegendő.

A holland Anish Giri és az azeri Vugar Gasimov a Bundesligában is összetűzött, Gasimov nyert, az Amber-tornán is 1,5-0,5-re győzött. A szicíliai védelem Najdorf-változatában Giri túlságosan is bízott a variban, de gyakorlatilag ellenállás nélkül adta meg magát. A sötét király betörése eldöntötte a pont sorsát.

A cseh David Navara és holland Loek van Wely is csak háromszor mérkőzött meg, egy-egy nyerés és remi született. A szicíliai védelmű játszmában a holland sakkozó elmulasztotta, hogy megtörje a remisorozatát. Jelentős előnyéhez vezető változatot szalasztott el.

                                                                                     

A 8. forduló eredményei:

Veszelin Topalov (bolgár, 2770) – Levon Aronjan (örmény, 2805) döntetlen (Vezércsel, 28)

Fabiano Caruana (olasz, 2736) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766) döntetlen (Francia védelem, 21)

Anish Giri (holland, 2714) – Vugar Gasimov (azeri, 2761) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 38)

David Navara (cseh, 2712) – Loek van Wely (holland, 2692) döntetlen (Szicíliai védelem, 62)

Borisz Gelfand (izraeli, 2739) – Gata Kamsky (amerikai, 2732) döntetlen (Grünfeld védelem, 44)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2773) – Magnus Carlsen (norvég, 2835) döntetlen (Grünfeld védelem, 44)

Szergej Karjakin (orosz, 2769) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2759) döntetlen (Holland védelem, 31)

 

A verseny állása:

1-2. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 5,5 pont

3. Tejmur Radzsabov 5

4-6. Fabiano Caruana, Vaszilij Ivancsuk és Hikaru Nakamura 4,5

7-8. Anish Giri és Loek van Wely 4

9-11. Gata Kamsky, Szergej Karjakin és Veszelin Topalov 3,5

12-13. Vugar Gasimov és Borisz Gelfand 3

14. David Navara 2

 

A keddi 9. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Veszelin Topalov

Magnus Carlsen – Szergej Karjakin

Gata Kamsky – Tejmur Radzsabov

Loek van Wely – Borisz Gelfand

Vugar Gasimov – David Navara

Vaszilij Ivancsuk – Anish Giri

Levon Aronjan – Fabianao Caruana

 

A virtuális világranglistán a legjobbak Élő-pontszámai:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2840,7 (+ 5,7)

2. Levon Aronjan (örmény) 2818,7 (+ 13,7)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2801

4. Viswanathan Anand (indiai) 2799

5. Tejmur Radzsabov (azeri) 2781 (+ 8)

6. Hikaru Nakamura (amerikai) 2765,8 (+ 6,9)

7. Alekszandr Morozevics (orosz) 2764,8 (+ 1,8)

8. Veszelin Topalov (bolgár) 2763 (- 7)

9. Szergej Karjakin (orosz) 2762 (- 7)

10. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2761

11. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2760,5 (- 5,5)

12. Fabiano Caruana (olasz) 2751,5 (+ 15,5)

…                                      

25. Lékó Péter (magyar) 2720

26. Almási Zoltán (magyar) 2715,2 (- 1,8)

31. Polgár Judit (magyar) 2710

 

Radzsabov,T (2773) - Carlsen,M (2835)
Grünfeld védelem [D78]

1.Hf3 d5 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.d4 c6 5.0-0 Hf6 6.Hbd2 0-0 7.c4 a5 8.b3 a4 9.Fb2 Ff5 10.He5 Hbd7 11.Hxd7 Fxd7 12.Fc3 axb3 13.axb3 Fg4 14.Bxa8 Vxa8 15.h3 Ff5 16.Va1 h5 17.Vxa8 Bxa8 18.Ba1 Bxa1+ 19.Fxa1

 

 

19...Fc2 20.e3 g5 21.Ff1 g4 22.hxg4 hxg4 23.Fe2 Kh7 24.cxd5 cxd5 25.Fc3 Kg6 26.Kf1 Kf5 27.Ke1 Hd7 28.b4 e6 29.Hf1 Kg5 30.Hh2 Hf6 31.Fd2 Kf5 32.b5 Ff8 33.Fa5 Fe7 34.Fc7 Kg5 35.b6 Fb3 36.f4+ Kf5 37.Kf2 Fc4 38.Fd1 Fb4 39.Fd8 Fa5 40.Kg2 Fd3 41.Kf2 He4+ 42.Kg2 Hf6 43.Kf2 He4+ 44.Kg2 Hf6 és döntetlen

Topalov,V (2770) - Aronjan,L (2805)
Vezércsel [D37]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.Hf3 Hf6 5.Ff4 0-0 6.a3

Az új divat a korábban oly sokszor játszott 6.e3 helyett.

6...b6

Viswanathan Anand a Tal-emlékversenyen Borisz Gelfand ellen a 6...dxc4 7.e4 b5 8.Hxb5 Hxe4 9.Fxc4 Hd6 10.Fd3 Hxb5 11.Fxb5 Fb7 változatot választotta.

7.Vc2 c5 8.Bd1 Hc6 9.cxd5 Hxd5 10.dxc5 bxc5 11.e3

A bolgár exvilágbajnok a tegnapi veresége után óvatos. 11.e4 Hxf4 12.Bxd8 Bxd8 13.Vc1 Hd4 folytatás volt a másik lehetőség.

11...Va5 12.He5 Hxe5 13.Fxe5 Bd8 14.Fd3 Fa6 15.0-0 Fxd3 16.Vxd3 Hxc3 17.Vxc3 Vxc3 18.Fxc3 Kf8 T

alán Levon Aronjan sem gondolta volna, hogy ilyen könnyű élete lesz Veszelin Topalovval szemben.

19.Bxd8+ Bxd8 20.Bc1 g6 21.Kf1 Ke8 22.Ke2 a6 23.g4 Bd6 24.Fe5 Bd5 25.f4 f6 26.Fc3 f5 27.h3 Kd7 28.a4 és döntetlen

Caruana,F (2736) - Ivancsuk,V (2766)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.Fg5 dxe4 5.Hxe4 Hbd7 6.Hf3 h6 7.Hxf6+ Hxf6 8.Fh4 c5 9.Fc4 cxd4 10.0-0 Fe7 11.Ve2 Hd7 12.Fxe7 Vxe7 13.Bad1 0-0 14.Bxd4 Hf6 15.Bfd1 b6 16.He5 Vc7 17.h3 Fb7 18.Bd7 Vc8  

 

 

19.Hxf7!? Hxd7 20.Hxh6+ Kh7 21.Vh5 Hf6 és a 22.Fd3+ Kh8 23.Hf7+ Kg8 24.Hh6+ gxh6 25.Vg6+ Kh8 26.Vxh6+ Kg8 örökös sakkos változat láttán a nagymesterek döntetlenben állapodtak meg.

Giri,A (2714) - Gasimov,V (2761)
Szicíliai védelem [B94]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 Hbd7 7.Fc4 Va5 8.Vd2 e6 9.0-0-0 b5 10.Fd5

A holland titán nagyon bízott a felkészülésében. 10.Fb3 Fb7 11.Bhe1 0-0-0 12.a3 Kb8 13.f4 a régi teória.

10...b4 11.Fxa8 bxc3 12.bxc3 Vxa2

Az adatbázisban csak egy parti erre a folytatásra. 12...Hb6 13.Hb3 Vb5 (13...Va3+ 14.Kb1 Hxa8 15.Vd4 e5 16.Va7) 14.Hd4 Va5 a többet játszott eltérés.

13.Ve2 Fe7 14.Kd2?! Hxe4+ 15.Vxe4 Fxg5+ 16.f4 d5

 

17.Ba1?

Rossz döntés. 17.Ve3 Ff6 18.Hb3 Va3 19.Fxd5 0-0 20.Fe4 volt a helyes folytatás.

17...Vxa1 18.Bxa1 dxe4 19.fxg5 h6? 20.g6 f5 21.Hxe6 Ke7 22.Hf4 Bd8 23.Fd5? Hb6 24.c4 Hxc4+ 25.Kc3 He3 26.Ff7 Bd6 27.Ba5 Fd7 28.Be5+ Kf6 29.Bc5 Kg5 30.g3 Hf1 31.h4+? Kg4 32.Bd5 Bxd5 33.Hxd5

 

33...Kxg3 34.Hf6 e3 35.Fc4 Fb5 36.Hh5+ Kf2 37.Hxg7 Fxc4 38.Kxc4 e2 és világos feladta

Gelfand,B (2739) - Kamsky,G (2732)
Grünfeld védelem [D94]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c6 3.d4 d5 4.Hc3 a6 5.e3 g6 6.Fe2 Fg7 7.0-0 0-0 8.Vb3 e6 9.Bd1 Hbd7 10.Vc2 Vc7 11.b3 b6 12.e4 dxe4 13.Hxe4 c5 14.Hxf6+ Fxf6 15.Fg5 cxd4 16.Fxf6 Hxf6 17.Bxd4 e5 18.Bd2 Be8 19.Vb2 Fb7 20.Bad1 Be7 21.b4 He4 22.Bc2 a5 23.a3 axb4 24.axb4

 

24...Hxf2! 25.Kxf2 e4 26.h3 exf3 27.Fxf3 Fxf3 28.Kxf3 Bae8 29.Vd4 Be6

Gata Kamsky kevesellte a 29...Be3+ 30.Vxe3 Bxe3+ 31.Kxe3 Vg3+ 32.Ke4 f5+ 33.Kd5 Vb3 34.Bcd2 Vxb4 35.Bd4 Vc5+ 36.Ke6 Kg7 37.g4 folytatás nyújtotta esélyt.

30.c5 h5 31.Bcd2 bxc5 32.bxc5 h4 33.Vxh4

 

33...Vxc5 34.Kg3 Be4?!

Kiengedte a nyerést. 34...Vc7+ 35.Kf2 Vh2 után a világos király nem menekülhetett volna a fenyegetések elől.

35.Vf6 B4e6 36.Vd4?! Vc7+ 37.Kf3 g5 38.g4 Be5 39.Kg2 Vc6+ 40.Kf2 B8e6?

Kimaradt a felkínált lehetőség a 40...Vh6 41.Kg1 Vxh3 42.Bg2 Be4 43.Vd2 Bxg4 folytatásban.

41.Vb2 Bf6+ 42.Kg1 Bb5 43.Vd4 Bf4 44.Vd6 Vxd6 és döntetlen

Karjakin,S (2769) - Nakamura,H (2759)
Holland védelem [A97]

1.c4 f5 2.d4 Hf6 3.Hf3 e6 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 d6 7.Hc3 Ve8 8.b4 Fd8 9.c5 e5 10.dxe5 dxe5 11.e4 c6 12.exf5 Fxf5 13.Hg5 Hbd7 14.Fb2 Fc7 15.Vb3+ Kh8 16.Bad1 a5 17.a3 axb4 18.axb4 Vg6 19.Hge4 Bab8 20.Vc4 Hxe4 21.Hxe4 b6 22.Hd6 Fe6 23.Vc1 bxc5 24.bxc5 Fg4 25.Bd2 Ff3 26.Fxf3 Bxf3 27.Vd1 Bff8 28.Hc4 Hxc5 29.Hxe5 Fxe5 30.Fxe5 Bbe8 31.Fd6 Bf5 és döntetlen

Navara,D (2712) - Van Wely,L (2692)
Szicíliai védelem [B85]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe2 e6 7.a4 Hc6 8.0-0 Fe7 9.f4 0-0 10.Fe3 Vc7 11.Kh1 Be8 12.Ff3 Bb8 13.Ve1 e5 14.Hde2 Hb4 15.Vf2 b5 16.axb5 Hxc2 17.bxa6 Hxa1 18.a7 Hc2 19.fxe5 dxe5

 Loek van Wely a 19...Hxe3 20.Vxe3 dxe5 21.axb8V Vxb8 22.Bb1 Vb4 folytatásban szép előnyt érhetett volna el.

20.axb8V Vxb8 21.Fg5 Hb4 22.Hg3 Hd3 23.Vc2 Hb4 24.Vf2 Hd3 25.Vd2 Hf4 26.Hf5 Fxf5 27.exf5 Fb4 28.Fxf6 gxf6 29.Ve3 Fxc3 30.bxc3 Bd8 31.c4 Vb4 32.c5 Bd3 33.Vf2 Bc3 34.c6 Vc4 35.h3 Hd3 36.Vd2 Kg7 37.Bb1 Vd4 38.Kh2 Bc5 39.Ve2 Vf4+ 40.g3 Vxf5 41.Fe4 Vf2+ 42.Vxf2 Hxf2 43.Ff5 e4 44.Kg2 e3 45.Fd7 He4 46.Be1 Bc3 47.Kf3 Hg5+ 48.Kf4 He6+ 49.Ke4 Kf8 50.Bxe3 Bc5 51.Ba3 Ke7 52.Ba8 Kd6 53.Bh8 Bc3 54.Kf5 Bxg3 55.Bxh7 Hd8 56.h4 Bf3+ 57.Kg4 Bf1 58.Bh5 Hxc6 59.Fxc6 Kxc6 60.Bf5 Bg1+ 61.Kh5 Bg6 62.Bc5+ Kxc5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Wijk ann Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2012 szuperverseny hetedik fordulójában az éllovas örmény Levon Aronjan sötéttel remizett az ukrán Vaszilij Ivancsukkal. A norvég Magnus Carlsen világossal legyőzte a világbajnoki kihívó izraeli Borisz Gelfandot. A nyeréssel a világranglista-vezető befogta Aronjant, félpontos előnnyel vezetnek az azeri Tejmur Radzsabov előtt, aki megosztozott a ponton a címvédő amerikai Hikaru Nakamurával. Az orosz Szergej Karjakin megfosztotta veretlenségétől a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot. Megszerezte első győzelmét az amerikai Gata Kamsky.  Pontosztozkodással zárult a holland generációs párbaj, Loek van Wely és Anish Giri csatája. Hullámzó partiban az olasz Fabino Caruana fél pontot szerzett.

                             

A forduló nagy rangadóját az olimpiai bajnokok összecsapása jelentette. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az örmény Levon Aronjan ötvenkettedszer csatázott. A 2003-as varsói rapid Európa-bajnokságon vívtak meg először, az Amber-tornákon, a szuperversenyeken, a legjelentősebb csapatversenyeken néztek farkasszemet egymással, játszottak oly sok izgalmas partit. Ivancsuk tizenhatszor, Aronjan tizenötször nyert a 20 döntetlen mellett. Kezdetben Ivancsuk sorban aratta győzelmeit, majd kiegyenlítettebbek lettek az erőviszonyok. Érdekes, hogy a kétfordulós versenyeken összecsapásaik során nem fordult elő, hogy kétszer remiztek volna egymással, ellenben Aronjan a 2008-as nankingi viadalon mindkét játszmát megnyerte, Ivancsuk a 2009-es linaresi tornán vett hasonló revansot. A statisztika Ivancsuknak volt kedvező, 13 döntetlen mellett 12-8-ra vezetett. A katalán megnyitású partira mindketten gondosan készültek, világos nem tudott előnybe kerülni.

A világranglistát vezető Magnus Carlsen és a világbajnoki kihívó Borisz Gelfand 28. partiját játszotta. A 2005-ös bieli tornán két remivel indítottak, ekkor a 14 éves Magnusnak 2528 Élő-pontja volt Borisz 2724 pontjával szemben. Gelfand egy év múlva a Tal-emlékversenyen sötéttel legyőzte a norvég nagymestert, majd három remi után 2008-ban Moszkvában sötéttel egyenlített az akkor már 2775 Élő-pontos Carlsen. 2010-ben a báznai viadalon kétszer megosztoztak a ponton, a tavalyi Tal-emlékversenyen Magnus látványos partiban világossal szerzett vezetést. A megnyitást latolgatva a szláv védelemre szavazhattunk. Borisz Gelfand a remi elérését tűzte  zászlajára, Magnus Carlsen a „rutinos rókákra” emlékeztető stílusban játszott és stratégiája bevált. Gelfand a kritikus pozícióban többször is hibázott, Carlsen gyalogot nyert és győzelmével beérte Aronjant.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov számára a 2006-os elisztai, Vlagyimir Kramnyikkal az egyesített világbajnoki címért vívott döntője óta az orosz sakkozókkal játszott minden partijának különleges jelentősége van. A 2009-es Wijk aan Zee-i tornagyőztes Karjakin négy veresége után próbált javítani, míg Topalovtól nem szoktuk meg, hogy nem tud partit nyerni, hat remivel az egyik remikirály korántsem büszke címét érdemelte ki. A 17 korábbi partijuk mérlege Topalov nagy fölényét mutatta, öt remi mellett 9-3-ra vezetett, de klasszikus kontrollal csak kétszer(!), Wijk ann Zee-ben csatáztak, 2006-ban Topalov nyert, egy évvel később remiztek.

Karjakin és Topalov a játéknap egyik legérdekesebb partiját játszották. A nyitásban az orosz sakkozó „ravaszkodott”, de a zárt rendszerben a megnyitáselméleti párbajt elvesztette. Topalov nem örült a remik sorozatának, minőséget áldozott. Hibák sorozatával azonban hátrányos végjátékba keveredett. Az anyagi előnyös végjátékot Karjakin nagy türelemmel játszotta és 99(!) lépésben erőfeszítéseit siker koronázta.

A trónkövetelők, az amerikai Hikaru Nakamura és az azeri Tejmur Radzsabov 1996-ban, a korcsoportos világbajnokság U10-es versenyén találkoztak először, Nakamura nyert. Szuperversenyen tavaly a báznai viadalon mindkét játszmájuk döntetlen lett. A szicíliai védelem Szvesnyikov-változata sok érdekességet nem nyújtott, 28 lépés után békekötés született.

Az amerikai Gata Kamsky és a cseh David Navara összecsapásukat megelőzően csak háromszor viaskodott, Kamsky kétszer nyert egy remi mellett. A csalódottak partijában Kamsky a spanyol megnyitás berlini változatában megőrizte kezdeményezését, Navara nagy hibáját követően megszerezte első győzelmét.

A holland generációs párviadal mindig különleges élményt jelent. A „veterán” Loek van Wely kétszer nyert, a négy éve szentpétervári édesanyjával és a nepáli születésű édesapjával Hollandiában élő Anish Giri egy partiban győzött, egyszer remizett a 22 évvel idősebb riválisával. Van Wely a Trompowszki támadásban előnybe került, alaposan megszorongatta Girit. A kritikus pillanatban azonban mentőövet dobott ellenfelének.

Az azeri Vugar Gasimov és az olasz Fabiano Caruana először mérkőzött meg. Hullámzó ütközetük pontosztozkodással zárult.

 

A 7. forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2769) – Veszelin Topalov (bolgár, 2770) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 99)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2759) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2773) döntetlen (Szicíliai védelem, 28)

Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Borisz Gelfand (izraeli, 2739) 1 – 0 (Szláv védelem, 52)

Gata Kamsky (amerikai, 2732) – David Navara (cseh, 2712) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 47)

Loek van Wely (holland, 2692) – Anish Giri (holland, 2714) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás,

Vugar Gasimov (azeri, 2761) – Fabiano Caruana (olasz, 2736) döntetlen (Spanyol megnyitás, 50)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766) – Levon Aronjan (örmény, 2805) döntetlen  (Katalán megnyitás, 30)

 

A verseny állása:

1-2. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 5 pont

3. Tejmur Radzsabov 4,5

4-7.Fabiano Caruana, Anish Giri, Vaszilij Ivancsuk és Hikaru Nakamura 4

8. Loek van Wely 3,5

9-11. Gata Kamsky Szergej Karjakin és Veszelin Topalov 3

12. Borisz Gelfand 2,5

13. Vugar Gasimov 2

14. David Navara 1,5

 

A 8. forduló párosítása:

Veszelin Topalov – Levon Aronjan

Fabiano Caruana – Vaszilij Ivancsuk

Anish Giri – Vugar Gasimov

David Navara – Loek van Wely

Borisz Gelfand – Gata Kamsky

Tejmur Radzsabov – Magnus Carlsen

Szergej Karjakin – Hikaru Nakamura

Carlsen,M (2835) - Gelfand,B (2739)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Hxg6 hxg6 8.Fd3 Hbd7 9.0-0 Fd6 10.h3 dxc4 11.Fxc4 0-0

A tavalyi Tal-emlékversenyen Borisz Gelfand a 11...Hb6 12.Fb3 e5 13.Vc2 Ve7 14.Fd2 0-0-0 15.d5 e4 16.dxc6 Ve5 17.f4 exf3 18.Bxf3 Hg4 19.cxb7+ Kb8 20.hxg4 Bh1+ 21.Kf2 Bxa1 22.He2 után létrejött bonyodalmakban vesztett Magnus Carlsennel szemben.

12.Vc2 Ve7 13.Bd1 Bac8 14.Fd2 Hb6 15.Ff1 e5 16.dxe5 Fxe5 17.Bac1 Bcd8 18.Fe1 Bxd1 19.Bxd1 Bd8 20.Bxd8+ Vxd8

A sorozatos cseréket köszönhetően Magnus előnye minimális volt. 

  

 

21.g3 Ve7 22.Fg2 Fd6 23.Fd2 Ve6 24.b3 Hbd5 25.He2 Hb4 26.Vb1 Vf5 27.e4 Vc5 28.Hf4 g5 29.He2 g4 30.h4 Hd7?!

A veterán izraeli nagymester huszárlépése hibás tervnek bizonyult. 30...Fe5 31.Fe3 Vd6 32.a3 Hd3 33.Fxa7 Vxa3 egyenlő esélyeket biztosított volna.

31.Fe3 Vc2?! 

    

 

32.Vxc2 Hxc2 33.Fxa7

Magnus a gyalognyerés után már bízhatott az egész pont megszerzésében.

33...Fa3 34.Hc3 Fb2 35.Hd1 Fc1 36.Ff1 Hb4 37.a4 Hf6 38.e5 Hd7 39.Fd4 Hc2 40.Fc3 Hc5 41.Fe2 He4?!

 

42.Fxg4 Hxc3 43.Hxc3 Fb2 44.e6 fxe6 45.Fxe6+ Kf8 46.He4 Hd4 47.Hg5 Ke7 48.Fg8 Kf8 49.Fc4 Ke7 50.Kg2 b5 51.Fg8 Kf8  

 

 

52.a5 és sötét feladta

Karjakin,S (2769) - Topalov,V (2770)
Szicíliai védelem [B23]

1.e4 c5 2.Hc3 d6 3.f4 g6 4.Hf3 Fg7 5.Fb5+ Fd7 6.Fc4 Hc6 7.0-0 Ha5 8.Fe2 Hf6 9.d3 0-0 10.Ve1 Hc6 11.Vh4 Hd4 12.Fd1

A tavalyi Európa-bajnokságon a bolgár exvilágbajnok szekundánsa, Ivan Cseparinov ellen Vugar Gasimov 12.Hxd4 cxd4 13.Hb1 Bc8 14.Fd1 Bc5 folytatásban hátrányba került, de a parti világos győzelmével végződött.

12...Bc8 13.Kh1 b5 14.Hxd4 cxd4 15.Hb1 Bc5 16.Hd2 Vc7 17.Hb3

 

17...Bxc2

A minőségáldozat hűen tükrözi Topalov stílusát.

18.Fxc2 Vxc2 19.Vg3 Bc8 20.f5 Ve2 21.Fg5?! Vxb2 22.Bab1 Vxa2 23.Hxd4 Va4 24.He2 Bc2 25.Vf3 gxf5 26.Hg3 fxe4 27.Hxe4 Hxe4

 

28.dxe4?

Karjakin kevesellte  a 28.Vxf7+ Kh8 29.Vxe7 Hf2+ 30.Kg1 Hh3+ 31.gxh3 Va2 32.Bf8+ Fxf8 33.Vxf8+ Vg8 34.Vf6+ Vg7 remit.

28...f6 29.Ba1 Ba2 30.Bac1 Bc2 31.Ba1 Vd4 32.Fe3 Ve5 33.Ff4 Ve6 34.Vg3 Kf8?! 35.Bxa7 b4 36.Bb7 Be2?

Topalov sorozatos hibákat követett el.

37.Vf3 Bc2 38.Bxb4 Vg4 39.Bb7 Vxf3 40.gxf3 Fe8 41.Bc1 Bxc1+ 42.Fxc1 Fg6

 

43.Ff4

Karjakin mindent elkövetett, hogy anyagi előnyét érvényesítse.

43...Ff7 44.Kg2 Fe6 45.Fd2 Ke8 46.Bb5 Kf7 47.f4 Fd7 48.Ba5 f5 49.exf5 Ff6 50.Kf3 h5 51.Ke4 Fc6+ 52.Kd3 Fg2 53.Fe3 Ff1+ 54.Kd2 Fg2 55.Fb6 Fe4 56.Ke3 Fc2 57.Fd4 Fxd4+ 58.Kxd4 Kf6 59.Ba8 Fxf5 60.Bf8+ Ke6 61.Ke3 Fg6 62.Kf3 Ff7? 63.f5+ Kf6 64.Kf4 Kg7 65.Bb8 Kf6 66.Bd8 e5+ 67.fxe6 Fxe6 68.Bxd6 h4

 

69.Bb6 h3 70.Bc6 Kf7 71.Ke5 Fg4 72.Bc4 Fd7 73.Bc7 Ke8 74.Kd6 Fg4 75.Be7+ Kf8 76.Be4 Fc8 77.Kc7 Fa6 78.Be3 Kg7 79.Bxh3 Kg6

 

80.Kd6 Kg5 81.Ke5 Fe2 82.Bg3+ Kh6 83.Kf5 Fd1 84.Bh3+ Kg7 85.Kg5 Fe2 86.Be3 Fd1 87.Be7+ Kf8 88.Kf6 Kg8 89.Kg6 Fc2+ 90.Kh6 Kf8 91.Bg7 Fd3 92.Bg5 Kf7 93.Bg3 Fc2 94.Bg7+ Kf8 95.Bg2 Fe4 96.Bg4 Fc2 97.Bg5 Kf7 98.Kh5 Kf6 99.Kg4 és sötét feladta

Ivancsuk,V (2766) - Aronjan,L (2805)
Katalán megnyitás [E05]

1.c4 e6 2.Hf3 d5 3.d4 Fe7 4.g3 Hf6 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fg5 Hbd7 11.Fxf6 Hxf6 12.Hbd2 Bc8 13.Hb3 c5 14.dxc5 Fe4 15.Vc3 Fd5 16.Bfc1

Levon Aronjan világossal Vlagyimir Kramnyik ellen a16.Bac1 Fxb3 17.Vxb3 Fxc5 18.Bc2 Vb6 19.e3 Bc7 20.Bfc1 Bfc8 21.a4 folytatásban sem tudott előnyt elérni.

16...Hd7 17.Ve3 h6 18.Bc2 Fxb3 19.Vxb3 Bxc5 20.Bac1 Vb6 21.Bxc5 Fxc5 22.e3 Bc8 23.Bc3 Bc7 24.Vc2 Fd6 25.Bxc7 Vxc7 26.Hd4 Vxc2 27.Hxc2 Hc5 28.b4 Hd7 29.a3 Fe5 30.Fb7 és döntetlen

Nakamura,H (2759) - Radzsabov,T (2773)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Fxf6 gxf6 10.Hd5 Fg7 11.Fd3 He7 12.Hxe7 Vxe7 13.0-0 0-0 14.c4 f5 15.Vf3 Vb7 16.Ve2 b4 17.Hc2 f4 18.b3 Fe6 19.Vd2 Bfb8 20.a3 bxa3 21.Bxa3 Ff6 22.Kh1 Kh8 23.Bfa1 a5 24.Fe2 Fe7 25.Ff3 Fd7 26.Fh5 Fe6 27.Ff3 Fd7 28.Fh5 Fe6 és döntetlen

Kamsky,G (2732) - Navara,D (2712)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Ke8 10.Hc3 h5 11.Ff4 Fe6 12.Bfd1 Fe7 13.Hg5 Bh6 14.Hxe6 Bxe6 15.Kf1 Bd8 16.Bxd8+ Fxd8 17.He4 Fe7 18.Be1 c5 19.c4 Hd4 20.Hc3 Ba6 21.Bd1 c6 22.Fe3 b5?! 23.a3 b4?! 24.axb4 cxb4 25.Fxd4 bxc3 26.Fxc3 Ba4 27.Ke2 Bxc4 28.Ba1 Fc5 29.g3 Fb6 30.Kd3 Bc5 31.f4 Bb5 32.b4 g6 33.g4 hxg4 34.hxg4 Kd7 35.f5 gxf5 36.gxf5 c5?

 

37.Kc4 Kc6 38.Bd1 Fc7 39.Bd5 a6 40.Bxc5+ Bxc5+ 41.bxc5 a5 42.f6 Kd7 43.Kd5 a4 44.c6+ Kd8 45.Fb4 Fb8 46.e6 Ke8 47.Fd6 és sötét feladta

Van Wely,L (2692) - Giri,A (2714)
Vezérgyalog megnyitás [A45]

1.d4 Hf6 2.Fg5 c5 3.Fxf6 gxf6 4.d5 Vb6 5.Vc1 f5 6.g3 Fg7 7.c3 Vf6 8.e3 Ha6 9.He2 Hc7 10.Hf4 Fh6 11.c4 d6 12.Hc3 Fd7 13.Fe2 a6 14.a4 b6 15.Hh5 Vg6 16.Ff3 Bb8 17.He2 Bf8 18.Vd2 a5 19.0-0 Kd8 20.Bfe1 He8 21.Hef4 Vg8 22.e4 Vh8 23.Ve2 Bb7 24.e5 Vxe5 25.Vxe5 dxe5 26.Bxe5 Hd6 27.b3 Bg8 28.Bae1 Ff8 29.B5e3 Bb8 30.h4 Kc7 31.Fd1 Be8 32.Fc2 Kd8 33.B3e2 Bg4 34.Kh2 Bg8 35.f3 Kc7 36.Hd3 Bg6 37.He5 Bh6 38.Hxd7 Kxd7 39.g4 e6 40.Be5 Fe7 41.Kh3 Fd8 42.B1e2 Bf8 43.Fd3 fxg4+ 44.fxg4 exd5 45.Bxd5 Kc7 46.Ff5 Bg8 47.Be3 Bf8 48.Bee5 Bg8 49.Fc2 Bf8 50.Fd1 Be8 51.Bxe8 Hxe8 52.g5 Bd6 53.Bxd6 Kxd6 54.Fc2 f6 55.g6 hxg6 56.Fxg6 Hc7 57.Ff5 He6 58.Fxe6 Kxe6 59.Hg7+ Ke5 60.Kg4 f5+ 61.Hxf5  

 

 

61...Fxh4 62.Hxh4 Kd4 63.Kf3 Kc3 64.Ke3 Kxb3 65.Kd3 Kxa4 66.Kc3 b5 és döntetlen

Gasimov,V (2761) - Caruana,F (2736)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.a4 Bb8 8.c3 d6 9.d4 Fb6 10.a5 Fa7 11.h3 0-0 12.Be1 h6 13.Fe3 Ba8 14.Hbd2 Be8 15.Fc2 Fb7 16.Fb1 Hb8 17.c4 exd4 18.Fxd4 bxc4 19.Fxa7 Bxa7 20.Ba3 Hbd7 21.Hd4 He5 22.Bg3 g6 23.f4 Hd3 24.Fxd3 cxd3 25.f5 g5 26.h4 g4 27.Bxd3 Ba8 28.Bde3 h5 29.Vc1 Kh7 30.He2 Be5 31.Hg3 d5 32.Hb3 dxe4 33.Hc5 Fc6 34.b4 Vd6 35.Va1 Fd5 36.Hd3 exd3 37.Vxe5 Vxe5 38.Bxe5 c6 39.Bd1 Bb8 40.Bxd3 Bxb4 41.Ba3 Kg7 42.Be2 Fc4 43.Bd2 Fd5 44.Ba1 He4 45.Hxe4 Fxe4 46.Bf1 Kf6 47.Bd6+ Ke5 48.Bd8 Kf6 49.Bd6+ Ke5 50.Bd8 Kf6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Aronjan negyedik győzelmével félpontos előnnyel vezet

Címkék: Wijk aan Zee 2012

A holland tengerparti városban, Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2012 szuperverseny hatodik fordulójában az örmény Levon Aronjan megszerezte negyedik győzelmét, világossal az azeri Vugar Gasimov ellen nyert. A világranglista-vezető Magnus Carlsen csak remizett a cseh David Navarával, így Aronjan félpontos előnnyel vezet. Az azeri Tejmur Radzsabov az orosz Szergej Karjakint kényszerítette feladásra, beérte Carlsent. Időzavarban nagyot hibázott az izraeli Borisz Gelfand, ennek a címvédő amerikai Hikaru Nakamura örülhetett. A 17 esztendős holland Anish Giri a sokszoros világbajnok-jelölt, Világkupa-győztes amerikai Gata Kamsky ellen nyert. Hatodszor is remizett a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov, ezúttal az ukrán Vaszilij Ivancsukkal osztozott meg a ponton. Az olasz Fabiano Caruana nyerőesélyt szalasztott el a holland Loek van Welyvel szemben.

 

 

Az örmény Levon Aronjan és Vugar Gasimov összecsapásai a 2002-es Európa-bajnokságon kezdődtek, az azeri nagymester nehéz csatában megadásra kényszerítette már akkor is esélyesebb ellenfelét. Aronjan három remi után a 2010-es linaresi tornán egyenlített. Összesítésben Aronjannal volt az előny 5-1-gyel és  öt döntetlennel. Gasimov a kedvenc benoni védelmét játszotta meg, elméleti ösvényen haladt a játszma. A sötét vezérszárnyi gyalogok azonban elgyengültek és ezt Aronjan kihasználta. Gyalogot nyert, a végjátékban Gasimov tehetetlen volt Aronjan királyának győzedelmes előrenyomulásával szemben. Az örmény nagymester negyedszer nyert, félpontos előnyt szerzett nagy riválisával, Magnus Carlsennel szemben.

Hármas vesztőszéria után játszhatott a cseh David Navara a holtversenyes éllovassal, a világranglistát fölényesen vezető Magnus Carlsennel. A 2006-os Wijk aan Zee-i viadalon még a nagymesterversenyen mérkőztek meg, remivel indítottak. Egy év múlva már a szuperversenyen viaskodtak, Navara sötéttel győzött. A bakui GP-viadalon remiztek, majd a drezdai sakkolimpián a norvég nagymester egyenlített. A félszláv védelmű partiban a nagymesterek a dortmundi viadalon látott Ponomarjov-Giri játszma nyomán haladtak, Navara tért el a 16. lépésben. A sorozatos cserék után döntetlent ígért a végjáték, de ebbe Carlsen nem akart belenyugodni. Mindent megkísérelt, tisztet nyert három gyalogért cserébe. A világos szabadgyalogok előrenyomulása vezetett a remihez.

A forduló egyik rangadóját a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az ukrán Vaszilij Ivancsuk játszotta. Az 1994-es linaresi szuperversenyen mérkőztek meg először egymással. Topalov nyerte a Caro-Kann védelmű partit, Ivancsuk királyindiai védelműben egyenlített. A 67 eddig vívott csatájukban 22 Topalov győzelem született, 14-szer Ivancsuk nyert, 31-szer remiztek. Szuperversenyeken  a bolgár nagymester 12-szer győzött, Ivancsuk 18 döntetlen mellett nyolcszor. A spanyol megnyitás berlini változatában gyorsan cserélődtek a tisztek, a könnyűtiszt végjátékban Topalov jobban állt, de nem tudta megtörni Ivancsuk ellenállását, nem talált áttörési lehetőséget.

A világbajnoki kihívó Borisz Gelfand közel öt hónap után tudott végre játszmát nyerni, az orosz Szergej Karjakin elleni győzelme kapta az ötödik forduló legjobb játszmájáért járó díjat. Az amerikai Hikaru Nakamurával szemben remek volt a mérlege, 7-2-re vezetett hat döntetlen mellett. Klasszikus kontrollal az izraeli sakkozó háromszor kényszerítette feladásra 18 évvel fiatalabb riválisát, Nakamura egyetlen győzelmét két éve a csapat-világbajnokságon emlékezetes királyindiai védelmű partiban aratta, ötször összecsapásuk pontosztozkodással zárult.

Nakamura a holland védelmet választotta, Gelfand őrizte kis előnyét. Időzavarban azonban veszélyes tervet választott, sötét f2 gyalogja gondokat okozott. Az izraeli sakkozó 35.Bc2?? lépésével a pontot a címvédőnek „ajándékozta”. Nakamura rossz kezdés után már + 1-nél tart.

Az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Szergej Karjakin már 22 partiban mérte össze erejét, 7-4-gyel Radzsabov mérlege volt a kedvezőbb, illetve 2-1-gyel és kilenc döntetlennel. Karjakin a vezérindiai védelmet választotta, és a nyitással elégedett lehetett. Alighanem a táblázaton elfoglalt helyzete miatt becsülte túl esélyeit a 26…Vd5 lépéssel. Radzsabov előnybe került, a kölcsönös időzavarban kicsit bizonytalankodott, de a kontroll után fokozta előnyét. Összekötött vezérszárnyi szabadgyalogjai ellen Karjakinnak már nem volt védelme, a jól megjátszott partit Radzsabov szép poénnal fejezte be.

A jelentős életkori különbség miatt a 18 éves olasz Fabiano Caruana és a 39 esztendős holland Loek van Wely a mai partiig mindössze ötször csapott össze. Négy döntetlent követően Loek győzött a 2010-es amszterdami „generációs” csapatversenyen. Van Wely a skandináv védelemmel próbálkozott, de korán gyalogot vesztett, majd reménytelen állásba került. Caruana fonalas nyerést is kihagyott, időzavarban pedig remire rontotta oly kecsegtető pozícióját.

A mezőny legfiatalabb tagja, a 17 éves Anish Giri először mérkőzött meg az amerikai Gata Kamskyval és szurkolói nagy örömére legyőzte neves ellenfelét. Az angol megnyitású játszmában Kamsky a nyitásban kicsit kedvezőbben állt, de fölösleges gyalograblásával átengedte a kezdeményezést Girinek. A holland titán higgadta hárította a tisztáldozattal létrehozott fenyegetéseket. Időzavarban kicsit rontott, de megőrizte tisztelőnyét. Hosszas manőverezések kezdődtek, végül Giri kihasználta Kamsky pontatlan védekezését és remek győzelmet aratott.

 

A 6. forduló eredményei:

Veszelin Topalov (bolgár, 2770)  – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766) döntetlen (Spanyol megnyitás, 59)

Levon Aronjan (örmény, 2805) – Vugar Gasimov (azeri, 2761) 1 – 0 (Benoni védelem, 48)

Fabiano Caruana (olasz, 2736) – Loek van Wely (holland, 2692) döntetlen (Skandináv védelem, 69)

Anish Giri (holland, 2714) – Gata Kamsky (amerikai, 2732) 1 – 0 (Angol megnyitás, 86)

David Navara (cseh, 2712) – Magnus Carlsen (norvég, 2835) döntetlen (Félszláv védelem, 81)

Borisz Gelfand (izraeli, 2739) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2759) 0 - 1 (Holland védelem, 35)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2773) – Szergej Karjakin (orosz, 2769) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 62)

 

A verseny állása:

1.Levon Aronjan 4,5 pont

2-3. Magnus Carlsen és Tejmur Radzsabov 4

4-7.Fabiano Caruana, Anish Giri, Vaszilij Ivancsuk és Hikaru Nakamura 3,5

8-9.Veszelin Topalov és Loek van Wely 3

10. Borisz Gelfand 2,5

11-12. Gata Kamsky és Szergej Karjakin 2

13-14. Vugar Gasimov és David Navara 1,5

 

A 7. forduló párosítása:

Szergej Karjakin – Veszelin Topalov

Hikaru Nakamura – Tejmur Radzsabov

Magnus Carlsen – Borisz Gelfand

Gata Kamsky – David Navara

Loek van Wely – Anish Giri

Vugar Gasimov – Fabiano Caruana

Vaszilij Ivancsuk – Levon Aronjan

 

Aronjan,L (2805) - Gasimov,V (2761)
Benoni védelem [A61]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 c5 4.d5 d6 5.Hc3 exd5 6.cxd5 g6 7.Ff4 Fg7 8.Va4+ Fd7 9.Vb3 b5 10.Fxd6 Vb6 11.Fe5 0-0 12.e3 c4

Borisz Gelfand ellen Vugar Gasimov a 12...b4 13.Hb1 a5 14.a4 Fg4 15.Hbd2 Hbd7 16.Fb5 Bfd8 17.Fg3 Fxf3 18.gxf3 folytatásban hátrányosabban állt, de remi lett a játszma.

13.Vd1 b4 14.He2 Fb5 15.Hed4 Hbd7 16.Hxb5 Vxb5 17.Fd4 Vxd5 18.Fe2 Hb6 19.0-0 Bac8 20.Bc1 Bfd8 21.Ve1 c3?!

Rossz döntés. 21...Vb5 22.Fxb6 Vxb6 23.Fxc4 Fxc4 24.Bxc4 He4 jobb volt.

22.bxc3 bxc3

 

23.Fa6!

Fontos közbeiktatás.

23...Bc7 24.Bxc3 Bxc3 25.Vxc3 He4 26.Va3

Az éllovas gyalogot nyert, előnyét biztos kézzel vezette győzelemig.

26...Fxd4 27.Hxd4 Vc5 28.Vxc5 Hxc5 29.Fb5 He6 30.Hxe6 fxe6 31.Bc1 Bd2 32.a4 Ba2 33.g3 a6 34.Fxa6 Bxa4 35.Fb5 Ba5 36.Fe2

Az e6 gyalog és a hetedik sor gyengesége megpecsételte az azeri sakkozó sorsát.

36...Hd7? 37.Bc7 Hf8 38.Fc4 Ba4

 

39.Kg2

A király elindul győzedelmes útjára.

39...Bb4 40.h4 h6 41.f4 h5 42.Kf3 Ba4 43.Ke4 Kh8? 44.Ke5 Kg8 45.Kf6 Ba5 46.e4 Ba4 47.e5 Ba3 48.Bc8 és sötét feladta

Gelfand,B (2739) - Nakamura,H (2759)
Holland védelem [A88]

1.d4 f5 2.g3 Hf6 3.Fg2 g6 4.c4 Fg7 5.Hc3 0-0 6.Hf3 d6 7.0-0 c6 8.d5 e5 9.dxe6 Fxe6 10.b3 Be8 11.Fb2 Ha6 12.Hg5 Ve7 13.Hxe6 Vxe6 14.Vc2 Hc5 15.Bad1 Bad8 16.e3 Hce4 17.Hxe4 fxe4 18.Fd2 d5 19.cxd5 cxd5 20.Vc5 b6 21.Vb5 Hh5 22.Fa3 Ff8 23.Fb2

Számításba jött a 23.Fc1 Fg7 24.Bfd1 folytatás.

23...Fg7 24.Fa3 Fe5

Az amerikai sakkozónak volt több ideje, elkerülte a lépésismétlést.

25.Bc1 Hf6 26.Bdc2 d4 27.Bc6 Vf5 28.exd4 Fxd4 29.Vxf5 gxf5 30.Fh3


30...e3 31.Fxf5 exf2+ 32.Kf1 Fe3 33.Bb1 He4 34.Fxe4 Bxe4 35.Bc2??

Időzavarban elkövetett nagy hiba. 35.Bd6 Bxd6 36.Fxd6 Bd4 37.Fb8 Bd2 38.a4 a6 39.Ff4 volt a helyes folytatás.

 

 

35...Bed4 és világos feladta

Navara,D (2712) - Carlsen,M (2835)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 b5 10.Fd3 Fb7 11.Bd1 b4 12.Ha4 c5 13.dxc5 Bc8 14.Ve2 Hxc5 15.Hxc5 Bxc5 16.e4!?

A dortmundi szuperversenyen az ukrán Ruszlan Ponomarjov a 16.Fd2 a5 17.e4 Vb8 18.h3 Ff4 19.a3 Fxd2 20.Hxd2 Fa8 21.Ve3 Fc7 22.a4 Fc6 23.Hb3 Va7 24.Vxa7 Fxa7 25.f3 folytatásban előnybe került Anish Girivel szemben. Ponomarjov elemzésében a 16.e4 lépéssel is foglalkozik.

 

 

16...Hxe4! 17.Fxe4 Fxe4 18.Fxd6 Fxf3 19.Vd2 Fd5 20.Fxd8 Ffxd8 21.Ve1 Fd1 22.Fg5 Bxe1+ 23.Bxe1 Fd5 24.Fe7 Fg4 25.Fxb4 h5

 

A végjáték természetesen döntetlen, de ebbe Magnus nehezen nyugodott bele.

26.Fc3 f6 27.f3 Ff5 28.Be2 e5 29.Bd2 Bc5 30.Kf2 Kf7 31.h4 Fe6 32.Bd6 Fc8 33.Bd8 Fc4 34.Kg3 Fe6 35.a3 Bc7 36.Fa5 Bc2 37.Ba8 Fxb2 38.Bxa7+ Kg8 39.Fb4 Fc4 40.Bd7 Ff1 41.Bd2 Bb3 42.Kf2 Fd3 43.Ke3 Fb5+ 44.Kf2 Kf7 45.Bd5 Fd3 46.Bd7+ Kg8 47.Bd8+ Kh7 48.Bd7 Ff5 49.Ba7 Kg8 50.Ba8+ Kh7 51.Ba7 Bb2+ 52.Kg1 e4 53.Ff8

 

53...Kg8

A világranglista-vezető kockáztatott. 53...exf3 54.gxf3 Fb8 volt a sima remi.

54.Fxg7 e3 55.Fxf6 Bb1+ 56.Kh2 e2 57.Fc3 e1V 58.Fxe1 Bxe1 59.Kg3 Fg6

 

60.a4 Be2 61.Ba5 Ba2 62.Kf4 Kg7 63.g4 Ff7 64.Ba7 Bc2 65.gxh5 Bc6 66.Kg4 Bf6 67.Bc7 Ba6 68.h6+ Kf6 69.h7 Bxa4+ 70.f4 Ba8 71.f5 Bh8 72.h5 Bxh7 73.Bc6+ Kg7 74.h6+ Kh8 75.Bc8+ Fg8 76.f6 Ba7 77.Be8 Kh7 78.Be7+ Bxe7 79.fxe7 Ff7 80.Kf5 Kxh6 81.e8B Fxe8 és döntetlen

Topalov,V (2770) - Ivancsuk,V (2766)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Fe6

A berlini változat hívei szívesebben játsszák a 9...Ke8, a 9...h6 és a 9...He7 változatot.

10.Bd1+ Ke8 11.Hg5 Fc8 12.He2 a5 13.a4 b6 14.b3 c5 15.Fb2 Fe7 16.He4 Fe6 17.Hf4 h5 18.g3 Bd8 19.Bxd8+ Kxd8 20.Bd1+ Kc8 21.Hxe6 fxe6 22.Kf1 Bd8 23.Bxd8+ Fxd8


24.Ke2

A bolgár exvilágbajnok a könnyűtiszt-végjátékban jobban áll, de nem tudta megtörni Vaszilij Ivancsuk ellenállását.

24...Kd7 25.Kd3 He7 26.f4 Hd5 27.c3 Fe7 28.Fc1 Fd8 29.Fd2 Kc6 30.c4 He7 31.Hg5 Kd7 32.Ke4 Hf5 33.Hf3 Ke8 34.Fe1 Kf7 35.h3 Hh6 36.Ff2 Fe7 37.Fe3 g6 38.Hh2 Ke8 39.Hf3 Kf7 40.Hg1 Fd8 41.He2 Ke8 42.Hc3 Kd7 43.Kf3 Hf5 44.He2 He7 45.Ke4 Hf5 46.g4 hxg4 47.hxg4 Hh6 48.Kf3 Fh4 49.Hc3 Fe1 50.He4 Hf7 51.Ke2 Fh4 52.g5 Hd8 53.Hf6+ Ke7 54.Hg4 Hc6 55.Hh2 Kd7 56.Hf3 Fg3 57.Kd3 He7 58.Ke4 Hf5 59.Kd3 Kc6 és döntetlen

Radzsabov,T (2773) - Karjakin,S (2769)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Hbd2 d5 6.Fg2 Fe7 7.0-0 0-0 8.b3 c5 9.dxc5 bxc5 10.He5 Fb7 11.Fb2 Hbd7 12.e3 Hxe5 13.Fxe5 Hd7 14.Fb2 Ff6 15.Vc2 Vb6 16.cxd5 exd5 17.Bac1 Bac8 18.Bfd1 Bfd8 19.Fxf6 Hxf6 20.Vf5 g6 21.Vf4 Kg7 22.h4 a5 23.e4 dxe4 24.Hc4 Ve6 25.Bxd8 Bxd8 26.Vc7 Vd5?!

Szergej Karjakin hibázott. 26...Vd7 27.Vxa5 (27.Vxd7 Bxd7 28.Hxa5 Fa6) 27...Ba8 28.Vxc5 Bxa2 egyenlő esélyt adott.

27.He3 Vd2 28.Bc2 Bd7 29.Vxc5 Ve1+ 30.Kh2 h5 31.Ve5 Vb4 32.Bc5

Tejmur Radzsabov egy pillanatra kiengedte előnyét. 32.Fh3 Bd2 (32...Bd8 33.Bc7 Fd5 34.Kg2) 33.a3 Vd4 34.Vg5 volt a jó.

32...Vd2

Kimaradt a 32...a4 33.Bb5 Ve1 34.Vg5 Hg8 35.Vf4 a3 lehetőség.

33.Bc2 Vb4 34.Vg5 Hh7 35.Vf4 Vd4 36.Fh3 Be7 37.Bc7 Vf6 38.Bc5 Vb6 39.Bc2 Va6 40.Bd2 Vf6 41.Vb8 Hf8 42.Vd8 He6 43.Fxe6 Bxe6

 

44.Vxa5

Az összekötött szabadgyalogok roboghatnak előre.

44...Fa6 45.Hd5 Ve5 46.Vc7 Fd3 47.Vxe5+ Bxe5 48.Hf4 Fa6 49.Hd5 Fd3 50.Hb4 Ff1 51.Hc2 Bb5 52.He3 Fd3 53.Bb2 Kf6 54.a4 Ba5 55.Ba2 Ke5 56.b4 Ba7 57.Ba3 Kd4 58.b5 Kc5 59.Bc3+ Kd4?

Meggyorsítja a véget. 59...Kb4 60.b6 Bb7 61.Bc7 Fa6 62.Hd5+ Kxa4 63.g4 hxg4 64.Kg3 Bb8 65.Kxg4 Ka5 66.Kg5 változatban Radzsabovnak még dolgoznia kellett volna.

 

 

60.b6 Bxa4? 61.b7 Bb4 62.Bc4+! Szép poén az elterelő bástyaáldozat, sötét feladta

Giri,A (2714) - Kamsky,G (2732)
Angol megnyitás [A31]

1.Hf3 c5 2.c4 Hf6 3.g3 Hc6 4.Fg2 d6 5.Hc3 g6 6.d4 cxd4 7.Hxd4 Fd7 8.0-0 Fg7 9.Hc2 Bc8 10.Fd2 h5 11.h3 Fe6 12.He3 Vd7 13.Kh2 Hd4 14.Hcd5 Fxd5 15.cxd5 Vb5 16.Be1 Vxb2?!

Az amerikai nagymester a gyalograblással átengedte a kezdeményezést.

17.Va4+ b5?

A gyaloglépés már komoly hiba.

18.Va5

 

18...Hg4+

Gata Kamsky nagy reményeket fűzött a tisztáldozathoz.

19.hxg4 hxg4+ 20.Kg1 Hxe2+ 21.Kf1 Hc3 22.Fxc3 Vxc3 23.Vxb5+ Kf8 24.Bad1 f5 25.Vb1

Még erősebb volt a 25.Be2 Vc5 26.Va4 folytatás.

25...Vb2 26.Vxb2 Fxb2 27.Bd3 Kf7 28.Bb1 Ff6 29.Ke2 Bc5 30.Ba3 Bh2 31.Bh1

A 17 éves titán megnehezítette saját feladatát.

31...Bxh1 32.Fxh1 Bc1 33.Fg2 Fd4 34.Bd3 Fc5 35.Bd1 Bc3 36.Bd3 Bc1 37.Bd1 Bc3 38.Bd2 Bc1 39.f3 gxf3+ 40.Fxf3 Kf6 41.g4 Kg5 42.gxf5 gxf5

 

43.Fg2

Hosszas manőverezések kezdődtek.

43...Kf4 44.Hf1 a5 45.Kd3 a4 46.Bc2 Bd1+ 47.Ke2 Bb1 48.Bc4+ Kg5 49.Kd3 Bb2 50.Bc2 Bb4 51.Hd2 Bg4 52.Fh1 Bd4+ 53.Ke2 Bb4 54.Ff3 a3 55.Hb3 Fb6 56.Bc3 Bh4 57.Fg2 Bg4 58.Kf1 Bb4 59.Ff3 Kf6 60.Ke2 Bh4 61.Fg2 Bg4 62.Kf1 Bb4 63.Bc2 Bg4 64.Hd2 Bb4 65.Ke2 Fc5 66.Hf3 Be4+ 67.Kd3 Be3+ 68.Kd2 Be4 69.Ff1 e6 70.dxe6 Bxe6 71.Bc4 Be8 72.Bh4 Fe3+ 73.Kc2 Fc5 74.Fc4 Be3 75.Fd5 Be2+ 76.Kd3 Bf2 77.Bh6+ Kg7

 

78.Be6 Bf1 79.Kc4 Bd1 80.Be1 Bxe1 81.Hxe1 Kg6 82.Hd3 Fa7 83.Kb3 Kg5 84.Kxa3 f4 85.Kb3 Kg4

 

86.He1 és sötét feladta

Caruana,F (2736) - Van Wely,L (2692)
Skandináv védelem [B01]

1.e4 d5 2.exd5 Vxd5 3.Hc3 Va5 4.d4 Hf6 5.Hf3 c6 6.Fc4 Ff5 7.Fd2 e6 8.Hd5 Vd8 9.Hxf6+ gxf6 10.0-0 Hd7 11.Hh4 Fg6 12.c3 Vc7 13.Vf3 0-0-0 14.Ff4 Fd6 15.Fxd6 Vxd6 16.g3 c5 17.Bfd1 Fc2 18.Bd2 He5


19.Vxf6

Sötétnek nincs kompenzációja a gyalogért.

19...Hxc4 20.Bxc2 Bhf8 21.Bd1 Vd5 22.b3 Hd6 23.c4 Vh5 24.Vf3 Vxf3 25.Hxf3 b6 26.dxc5 bxc5 27.Be2 Hb7 28.Bxd8+ Kxd8 29.Be5 Ke7 30.Bh5 Bh8 31.He5 a5 32.f4 a4 33.bxa4 h6 34.g4 Ba8 35.g5 f6

 

36.gxf6+

Fabiano Caruana azonnal nyerhetett volna a 36.Bxh6! fxe5 37.Bh7+ Kd6 38.Bxb7 exf4 39.g6 Bxa4 40.g7 Ba8 41.h4 folytatással.

36...Kxf6 37.Hd7+ Ke7 38.He5 Kf6 39.Kg2 Kg7 40.f5

Caruana végképp kiengedte előnyét.

40...exf5 41.Bxf5 Hd6 42.Bf2 Bxa4 43.Bc2 Ba3 44.Kf1 Hf5 45.Ke1 He3 46.Be2 Kf6 47.Hd7+ Kf5 48.Bf2+ Kg4 49.He5+ Kg5 50.Kd2 h5 51.Be2 Hg4 52.Kc1 Hxe5 53.Bxe5+ Kf4 54.Bxh5 Bxa2 55.h4 Ke3 56.Bd5 Bh2 57.h5 Bh4 58.Bxc5 Kd4 59.Ba5 Bh2 60.Kd1 Kxc4 61.Ke1 Kd4 62.Kf1 Ke4 63.Kg1 Bb2 64.h6 Kf4 65.Ba8 Bb7 66.Kg2 Kg5 67.Ba6 Bh7 68.Kg3 Bxh6 69.Bxh6 Kxh6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A holland tengerparti városban, Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2012 szuperverseny ötödik fordulójában a két éllovas, Magnus Carlsen és Levon Aronjan játszmája is döntetlennel végződött. A norvég világranglista-vezető nehéz perceket is átélt a holland Anish Girivel szemben, aki kecsegtető állását kölcsönös időzavarban elrontotta. Aronjan gond nélkül remizett a holland Loek van Welyvel. Megszerezte első győzelmét az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az amerikai Hikaru Nakamura és az izraeli Borisz Gelfand. Ötödször remizett a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov, döntetlenre mentette hátrányos állását az amerikai Gata Kamsky az olasz Fabiano Caruana ellen.

A szerdai pihenőnap után folytatódott a pontvadászat az esztendő első szuperversenyén. Az ötödik játéknapon a párosítás szeszélye folytán két kivétellel generációs párharcokat láttunk. A világranglista-vezető és négy forduló után az örmény Levon Aronjannal holtversenyben éllovas 21 éves norvég Magnus Carlsen a holland sakkozás nagy ígéretével, a 17 éves Anish Girivel küzdött meg. A sakkvilágot sokkolta, amikor a tavalyi viadalon Carlsen világossal 22 lépésben vereséget szenvedett Giritől. A torna harmadik fordulójában a Grünfeld védelmű partiban Magnus hibát hibára halmozott, a 20. lépésben tisztet nézett el. A norvég sakkozó ezúttal ravaszkodott a nyitásban és végül a várt ismétlés helyett a királyindiai védelem 5.Fg5-ös változata került terítékre. A hosszasan elemzett varikat „elfelejthettük”, eredeti folytatás mellett zajlott a csata.

Carlsen nehezen választott a lépésjelöltek között, kiengedte előnyét. Giri 22…Vd4 lépését lebecsülte, minőséget kellett áldoznia. Magnus ellenjátékot kapott, majd kicsit jobb végjátékra egyszerűsíthetett. Anish jól védekezett, feladatát megkönnyítette a minimális anyag, a 64. lépést követően csak a két király maradt a táblán!

Az amerikai Hikaru Nakamura 24 évével csak az ötödik legfiatalabb a mezőnyben, a cseh David Navara már közel 27. életévének betöltéséhez. Egyetlen parti előzte meg mai küzdelmüket, a spanyol csb-n 2010-ben Nakamura győzött. A címvédő amerikai nagymester idei első győzelmét aratta, Navara sorozatban harmadszor kapott ki. Sötétnek kecsegtető állása volt a nyitást követően, de óvatlan huszárlépések megpecsételték Navara sorsát. A sötét mezőkön meggyengült királyállása, a bástyák duplázása a félig nyílt f vonalon a vezér segítségével fenyegette az f7 gyalogot. Nakamura tisztáldozattal bombázta szét Navara királyállását, a címvédő megszerezte első győzelmét.

Az azeri Tejmur Radzsabovot a szuperversenyeket szervezők korán „felfedezték”, a bolgár Veszelin Topalovval a 2003-as Corus-tornán viaskodott először, Topalov nyert. A 2006-os Morelia-Linares szuperversenyen Radzsabov visszavágott és szinte hihetetlen, hogy a bonyodalmakat oly bátran felvállaló nagymesterek összes többi játszmája, tizenhét döntetlennel végződött, ebből kétszer rapid párharcuk. Mindketten márciusiak, de Topalov 12 évvel idősebb, 37 lesz március 15-én. Ezúttal a vezércsel divatos változatában próbálták megszakítani a hosszas remisorozatot, de újabb pontosztozkodás született az alacsony hőfokú játszmában.

Jelentős, 22 év a korkülönbség az orosz Szergej Karjakin és az izraeli Borisz Gelfand között.   A világbajnoki kihívó Gelfand 43 esztendősen a torna doyenje és aligha lehet elégedett azzal, hogy a moszkvai Tal-emlékversenyen nem tudott partit nyerni és Wijk aan Zee-ben is egy vereség és három remi volt a neve mellett. Ez is magyarázza, hogy az orosz huszárjáték helyett a szicíliai védelem Najdorf-változatára szavazott. A korábban játszott 25 partiból Karjakin nyolcat megnyert, hatot elvesztett 11 döntetlen mellett. A 2009-es Világkupa elődöntőjében Gelfand érvényesítette óriási rutinját, mindkét partit megnyerte, de 2010-ben és tavaly is kikapott Karjakintól. A klasszikus kontrollal vívott partikban négy remi született és Gelfand 3-2-re vezetett.

Karjakin világossal nem tudott előnyt elérni, sőt a királyszárnyi akciójának elakadása után Gelfand vette át a kezdeményezést. Az orosz sakkozó vezérével leütötte a mérgezett e7 gyalogot, ami megpecsételte sorsát. Gelfand pontos játékkal került döntő fölénybe és megszakította a hosszú eredménytelenségi sorozatát.

Az amerikai Gata Kamsky 37 esztendejével a mezőny negyedik legidősebb résztvevője, az olasz Fabiano Caruana 19 évével a második legfiatalabb. Korábban csak két játszmában mérték össze erejüket, megosztoztak a ponton. Harmadik partijuk is döntetlent hozott. A spanyol megnyitású ütközetben Caruana alaposan megizzasztotta ellenfelét, Kamsky nagyot küzdött, hogy megmentse hátrányosabb állását.

Huszadik „fellépésén” a 39 éves holland Loek Van Wely négy remivel rajtolt, amivel elégedett lehet. Az örmények kétszeres olimpiai bajnoka, Levon Aronjan 29 esztendősen érte el legjobb világranglistás helyezését, Carlsen mögött második a rangsorban. Aronjan a negyedik fordulóban Kamsky elleni győzelmével kiérdemelte az 500 eurós különdíjat, amivel a játéknap legjobb partiját jutalmazzák. Korábban tizenkétszer mérkőztek meg, ebből hatszor az Amber-tornán, összesítésben 4-2-re Aronjan volt eredményesebb, de a klasszikus kontrollal 1-1 volt az állás négy döntetlen mellett. A vezércsel egyik divatos változatában a parti menete igazolta a korábbi értékelést, a kiegyenlített küzdelem lépésismétléssel végződött remivel.

Az azeri Vugar Gasimov nem tartozott az ukrán Vaszilij Ivancsuk „kedvenc” ellenfelei közé. Hét döntetlen mellett hat Gasimov és három Ivancsuk nyerés a statisztikában. A 25 éves azeri sakkozó négy döntetlennel 2-1-re vezetett a rapid és a villámpartik nélkül. A 42 esztendős Ivancsuk igen széles megnyitási repertoárjából a Pirc védelmet választotta. Gasimov 15.g4 lépése túlzottan rizikós volt, meggyengítette királyállását, majd a b5 gyalog ütése a sötét bástya aktivitását is segítette. Világos állásában a gyengeségek tovaterjedtek, Gasimov ellenállás nélkül vesztett. Ivancsuk négy remi után nyerésnek örülhetett.

Az 5. forduló eredményei:

Tejmur Radzsabov (azeri, 2773) – Veszelin Topalov (bolgár, 2770) döntetlen (Vezércsel, 28)

Szergej Karjakin (orosz, 2769) – Borisz Gelfand (izraeli, 2739) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 44)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2759) – David Navara (cseh, 2712) 1 – 0 (Angol megnyitás, 34)

Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Anish Giri (holland, 2714) döntetlen (Királyindiai védelem, 64)

Gata Kamsky (amerikai, 2732) – Fabiano Caruana (olasz, 2736) döntetlen (Spanyol megnyitás, 84)

Loek van Wely (holland, 2692) – Levon Aronjan (örmény, 2805) döntetlen (Vezércsel, 31)

Vugar Gasimov (azeri, 2761) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766) 0 – 1 (Pirc védelem, 35)

A verseny állása:

1-2. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 3,5 pont          

3-5. Fabiano Caruana, Vaszilij Ivancsuk és Tejmur Radzsabov 3

6-10. Anish Giri, Borisz Gelfand, Hikaru Nakamura, Veszelin Topalov és Loek van Wely 2,5

11-12. Gata Kamsky és Szergej Karjakin 2

13. Vugar Gasimov 1,5

14. David Navara 1

 

A 6. forduló párosítása:

Veszelin Topalov – Vaszilij Ivancsuk

Levon Aronjan – Vugar Gasimov

Fabiano Caruana – Loek van Wely

Anish Giri – Gata Kamsky

David Navara – Magnus Carlsen

Borisz Gelfand – Hikaru Nakamura

Tejmur Radzsabov – Szergej Karjakin

 

Nakamura,H (2759) - Navara,D (2712)
Angol megnyitás [A22]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.g3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fg2 Hb6 6.e3 c5 7.Hge2 Hc6 8.0-0 Fe7 9.f4 exf4 10.Hxf4 0-0 11.b3 Ff5 12.Fb2 Vd7 13.He4 Bad8 14.Bf2 Hb4 15.Vf1 Fxe4 16.Fxe4 H6d5?!

A helyes folytatás 16...f5 17.Fb1 H6d5 18.a3 Hxf4 19.axb4 Hd3 20.Fxd3 Vxd3 21.Vxd3 Bxd3 volt.

17.Hh5 g6 18.a3 Ha6?! 19.Fxd5 Vxd5  

 

 

20.Ff6!    

A sötét királyállás gyengesége eldönti a parti sorsát.

20...Vd6 21.Fxe7 Vxe7 22.Hf6+ Kg7 23.Vc4 Ve5 24.Baf1 h5  

 

 

25.Hxh5+!

A tisztáldozat szétbombázta a királyállást.

25...Vxh5 26.Bxf7+ Bxf7 27.Bxf7+ Kh6 28.Vf4+ g5 29.Vf6+ Vg6 30.Vf1 Vh5 31.Bxb7

Még gyorsabban nyert a 31.h4 lépés.

31...c4 32.Vf6+ Vg6 33.Vxd8 Vb1+ 34.Kf2 és sötét feladta

Gasimov,V (2761) - Ivancsuk,V (2766)
Pirc védelem [B07]

1.e4 g6 2.d4 d6 3.Hc3 Hf6 4.Fg5 Fg7 5.e5 Hfd7 6.f4 0-0 7.Hf3 Hb6 8.Fe2 Hc6 9.0-0 f6 10.exf6 exf6 11.Fh4 d5 12.He1 He7 13.g4?!

Gasimov királyállását meggyengítő lépése nehezen érthető. Ivancsuk a felkínált lehetőséggel remekül élt.

13...Hc4 14.Fxc4 dxc4 15.Hg2 b5

Számításba jött a 15...f5 16.Ve2 Vxd4+ 17.Ff2 Vd6 18.Bfe1 Hd5 19.Vxc4 Fxc3 20.bxc3 Fe6 folytatás.

16.Hxb5 Bb8 17.Hc3 Bxb2 18.Ha4 Bb4 19.Hc5

 

19...c3 20.Ve2 Hc6 21.a3 Be8 22.Vxe8+

Kétségbeesett kísérlet.

22...Vxe8 23.axb4 Fxg4 24.Ff2 Vd8 25.Hb3 Hxb4 26.Bxa7 Hxc2 27.Bc1 Vb8 28.Ba2 Hb4 29.Ba4 Hd5 30.Hc5 Ff8 31.Bca1 c2 32.Hd3 Vb5 33.Hc1 Fh3 34.Ba5 Vc4 35.B1a4 Vc3 és világos feladta

Karjakin,S (2769) - Gelfand,B (2739)
Szicíliai védelem [F90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fg5 h6 8.Fh4 g5 9.Fg3 Fg7 10.h3 He5 11.f3 Hbc6 12.Ff2 Fe6 13.Vd2 Bc8 14.0-0-0 Hxd4

Borisz Gelfand a 2007-es Amber-tornán Lékó Péter ellen a 14...Va5 15.Hb3 Vc7 16.Kb1 Ha5 17.Fd4 Hac6 18.Fe3 Ha5 19.Hd5 Fxd5 20.Hxa5 Fe6 folytatásban ért el egyenlő esélyt.

15.Fxd4 Va5 16.Vf2 Bc6 17.g3 0-0 18.f4 Hd7 19.h4

Esélyes sötét minőségáldozata a 19.Hd5 Fxd5 20.exd5 Bc5 21.Fxc5 (21.Fxg7 Kxg7 22.Kb1 Bxd5 23.Fg2 jobb.) 21...Hxc5 22.Ve3 Ha4 változatban.

19...g4

A királyszárnyon sötétet többé nem fenyegeti akció, a vezérszárnyon sötét lesz úr.

20.Hd5 Fxd5 21.exd5 Bc5 22.Fxg7 Kxg7 23.Kb1 Bxd5 24.Bxd5 Vxd5 25.Fg2 Vc5 26.Ve2 Hf6 27.Vxe7?

A gyalograblás végképp megpecsételte Karjakin sorsát.

 

 

27...b5 28.Vb7 Be8 29.Bc1 Vf2 30.Fd5 Hxd5 31.Vxd5 Be1 32.Vxd6 Vxg3 33.Vd4+ Kg8 34.b3 Bxc1+ 35.Kxc1 Vxh4 36.Kd2 g3 37.Ke3 Vg4 38.Vd8+ Kg7 39.Vd4+ Kg8 40.Vd8+ Kh7 41.Vd3+ Vg6 42.Kf3 g2 43.Vxg6+ Kxg6 44.Kxg2

 

44...b4 és világos feladta

Carlsen,M (2835) - Giri,A (2714)
Királyindiai védelem [E61]

1.c4 Hf6 2.Hf3 g6 3.Hc3 Fg7 4.d4 0-0 5.Fg5 d6 6.e3 h6 7.Fh4 g5 8.Fg3 Hh5 9.Hd2 Hxg3 10.hxg3 e6 11.Vc2 Ve7 12.Fe2 a6 13.f4 f5 14.0-0-0 c5 15.d5

Jobbnak tűnik a 15.dxc5 dxc5 16.g4 folytatás.

15...e5 16.Bh5 Számításba jött a 16.Bde1 e4 17.g4 változat.

16...exf4 17.gxf4 gxf4 18.exf4 Hd7 19.Fd3 Hf6 20.Bhh1 Hg4 21.Bde1 Vf6 22.Be2

Magnus Carlsen lebecsülte az ifjú holland titán következő lépését.

 

 

22...Vd4! 23.Ha4 He3

Világosnak lett volna kompenzációja a 23...Hf2 24.Bxf2 Vxf2 25.Hb6 Vxg2 26.Bf1 Bb8 27.Hf3 Vxc2+ 28.Kxc2 Ff6 29.Bg1+ Kf7 30.Hxc8 Bbxc8 31.Fxf5 Bb8 32.Hd2 változatban is.

 

 

24.Bxe3 Vxe3 25.Hb6 Bb8 26.Bf1 Be8 27.Kb1

 

27...Vd4

Kölcsönös időzavar kezdődött. 27...Ve1+ 28.Vc1 Vg3 29.Bf3 Vxg2 30.a3 Vg4 jobb volt.

28.Hb3 Vf6 29.Hc1 Be7 30.Hxc8 Bxc8 31.Fxf5 Bce8 32.Fe6+ Bxe6 33.dxe6 Vxe6 34.Bf2 Ve4?!

Kölcsönös esélyű álláshoz vezetett a 34...Vg4 lépés.

35.Be2 Vxc2+ 36.Kxc2 Bf8 37.Hd3

A végjátékban már világos esélyei jobbak.

37...b5 38.b3 Kf7 39.Hf2 Bd8 40.He4 d5 41.Hxc5

Jobb esélyt adott a 41.Bd2 Fd4 42.cxd5 Bxd5 43.g4 Ke6 44.Bh2 Fg7 45.Hg3 folytatás.

41...dxc4 42.Hxa6 Ba8 43.Hb4 Ff8 44.Kc3 Fg7+ 45.Kc2 Ff8 46.Kc3 Fg7+ 47.Kd2 Ff8 48.Hc2 Bxa2 49.bxc4 bxc4 50.Be4 Ba4 51.Ke2 Fc5 52.Kf3 Kf6

 

53.g4 Kf7 54.f5 Fe7 55.He3 Ba3 56.Bxc4 Fg5 57.Be4 Kf6 58.Be8  

 

 

58...Bxe3+ 59.Bxe3 Fxe3 60.Kxe3 h5 61.gxh5 Kxf5 62.h6 Kg6 63.h7 Kg7 64.Ke2 Kxh7 és döntetlen

Van Wely,L (2692) - Aronjan,L (2805)
Vezércsel [D37]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.Hf3 Hf6 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 c6 8.Fd3 b6 9.b4 a5 10.a3 Fa6 11.0-0 Vc8 12.h3 h6 13.Bb1 axb4 14.axb4 Fxd3 15.Vxd3 Vb7 16.Bfc1 Ba3 17.Vc2 Bfa8 18.Hd2 bxc5 19.bxc5 Vc8 20.Bb3 Bxb3 21.Hxb3 Fd8 22.Bb1 Fc7 23.Fxc7 Vxc7 24.Ba1 Bxa1+ 25.Hxa1 Va5 26.Hb3 Vb4 27.Hc1 e5 28.Hd3 Vc4 29.Hb2 Vb4 30.Hd3 Vc4 31.Hb2 Vb4 és döntetlen

Razsabov,T (2773) - Topalov,V (2770)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.a3 c5 8.cxd5 Hxd5 9.Hxd5 exd5 10.dxc5 Hxc5 11.Fe5 Ff6 12.Fe2 Fxe5 13.Hxe5 Vd6 14.Hf3 Fd7 15.0-0 Fa4 16.Vd4 Bac8 17.Vb4 b6 18.Bac1 Fd7 19.Bfd1 Fa4 20.Be1 Fd7 21.Vh4 h6 22.Hd4 a5 23.Bed1 Bfe8 24.Vg3 Vf6 25.Vf3 Ve5 26.Vg3 Vf6 27.Vf3 Ve5 28.Vg3 és döntetlen

Kamsky,G (2732) - Caruana,F (2736)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.a4 Bb8 8.Hxe5 Hxe5 9.d4 Fxd4 10.Vxd4 d6 11.Ff4

Két éve a Corus-tornán Lékó Péter a spanyol Alekszej Shirov ellen a 11.f4 Hc6 12.Vc3 He7 13.Vd3 0-0 14.Hc3 b4 15.e5 Ff5 16.Vxa6 Hd7 17.exd6 bxc3 18.dxe7 Vxe7 folytatást választotta.

11...0-0 12.f3 c5 13.Ve3 c4 14.Fa2 Hg6 15.Fg3 Hh5 16.Hc3 Hxg3 17.hxg3 He5 18.Bfd1 Fe6 19.axb5 axb5 20.Fb1 Vc7 21.Ba7 Vc6 22.He2 Ba8 23.c3 h6 24.Hf4 Bxa7 25.Vxa7 Ba8 26.Ve7 Vb6+ 27.Kh1 Hc6 28.Vh4 Fd7 29.e5 Hxe5 30.Hd5 Vd8 31.Ve4 Hg6 32.Hf4 Hxf4


33.Vh7+ Kf8 34.gxf4 Vh4+ 35.Kg1 Be8 36.Vh8+ Ke7 37.Vxg7 Vxf4 38.Fe4 Fe6 39.Vd4 Ve5 40.Va7+ Kf6 41.Vb6?! Vc5+ 42.Vxc5 dxc5 43.Bd6 b4 44.f4 Ke7 45.Bc6 f5 46.Ff3 Bd8 47.Bxc5 bxc3 48.bxc3 Bd3 49.Kf2 Bxc3

 

50.Ke2 Ba3 51.Bc7+ Kd6 52.Bc6+ Kd7 53.Bc5 Bb3 54.Kd2 Bd3+ 55.Ke2 Ba3 56.Kd2 h5 57.Fxh5 Kd6 58.Be5 Ba2+ 59.Kc3 Bxg2 60.Fe2 Bf2

 

61.Fxc4 Fxc4 62.Bxf5 Fd5 63.Kd4 Bd2+ 64.Ke3 Ba2 65.Bf8 Ba3+ 66.Kd4 Ba4+ 67.Ke3 Fc6 68.Bf5 Fd5 69.Bf8 Kc5 70.f5 Be4+ 71.Kf2 Kd6 72.Bd8+ Kc5 73.Kg3 Ba4 74.f6 Ba6 75.Bf8 Kd4 76.Kf4 Ba1 77. Be8 Kc5 78.Bd8 Kc6 79.Kg5 Bg1+ 80.Kh6 Fe6 81.Ba8 Kd6 82.Ba7 Ke5 83.f7 Bf1 84.Kg7 Bxf7+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Carlsen és Aronjan holtversenyben vezet a Tata Steel szuperversenyen

Címkék: Wijk aan Zee 2012

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2012 szuperverseny negyedik fordulójában az éllovas Magnus Carlsen sötéttel remizett az olasz Fabiano Caruanával. Az örmény Levon Aronjan az amerikai Gata Kamsky elleni nyeréssel befogta a világranglista-vezető norvég nagymestert. A kettős vereséggel rajtoló orosz Szergej Karjakin második győzelmét szerezte meg, a cseh David Navarra kevesellte a lépésismétléses remit. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov negyedik játszmája is döntetlennel zárult. Nem szakadt meg az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a holland Loek van Wely remisorozata sem. Örökös sakkal ért véget az izraeli Borisz Gelfand és az azeri Tejmur Radzsabov összecsapása, gyorsan remizett a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura. A pontvadászat a pihenőnap után csütörtökön folytatódik.

                                    

Garri Kaszparov egykori pártfogoltjának, a norvég Magnus Carlsennek az örmény Levon Aronjan ellen aratott győzelmét nagyra értékelte. A játszma után Magnus jóval önkritikusabb volt, kicsit bosszankodott, hogy a nyerőesélyes folytatások között nem a leghatásosabbat találta meg, s ezzel kissé veszélyeztette sikerét.  A legnagyobb rivális elleni győzelem után az olasz Fabiano Caruana ellen sötéttel vette fel a küzdelmet. Korábban csak öt partiban mérték össze erejüket, ebből kettő snellparti volt, mindkettőt Magnus nyerte meg. A tavaly nyári bieli viadalon Carlsen világossal nyert, sötéttel Philidor védelmet játszva remizett. Még egy remit könyveltek még el.

Carlsen a spanyol megnyitású játszmában a berlini változatot választotta, Caruana kis előnnyel játszhatott. Az olasz nagymester láthatóan tisztelte világranglista-vezető ellenfelét, kihagyta a 30.f5-ös lehetőséget. Pár lépés múlva megosztoztak a ponton.

Érdekesen alakultak az örmény Levon Aronjan és az amerikai Gata Kamsky vetélkedései. Aronjan 4-0-ra vezetett két döntetlen mellett, amikor a ningbói csapat-világbajnokságon Kamsky először tudta megadásra kényszeríteni hat évvel fiatalabb ellenfelét. Rapidban az amerikai sakkozó vezet 2-1-re.

A Grünfeld védelem egyik ritkább változata került terítékre. Aronjan térelőnyével nyugodtan manőverezhetett, vezérszárnyi gyalogtöbbletének a játszma lefolyását illetően nagy szerep jutott. A végjátékra egyszerűsödött pozícióban Kamsky pontatlanul védekezett, Aronjan egyre nagyobb fölényt ért el. Sötét huszárja végzetes kötésbe került, az örmény sakkozó harmadik győzelmének örülhetett, befogta Carlsent.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az azeri Vugar Gasimov 2010-ben, a linaresi tornán találkozott először, Topalov 1,5-0,5-re nyert. Nankingban kétszer remiztek, a tavalyi Amber-tornán Gasimov volt eredményesebb. Nem szoktuk meg Topalovtól a sok remit, negyedik partija is döntetlennel zárult. A szláv védelmű összecsapás jól ismert elméleti ösvényen haladt. Gasimov gyalogot áldozott, a vezérvégjátékot gond nélkül remizte ki.

Az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a holland Loek van Wely első partijukat 1996-ban, Wijk aan Zee-ben játszotta, azóta még 47 partiban viaskodtak. Jelentős az ukrán olimpiai bajnok előnye, 24 döntetlen mellett 5 vereséggel szemben 19 nyerést könyvelhetett el. Kevésbé rossz Loek mérlege, ha csak a klasszikus tornákat nézzük, 15 remi született a három Ivancsuk siker mellett, van Wely egyszer kényszerítette feladásra.

A holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura klasszikus kontrollal ötször csatázott, három döntetlen után egy-egy partit nyertek Reggio Emiliában. Rapid és a snell műfajban Nakamura volt sikeresebb 2,5-1,5-tel. A parti megnyitása, a szicíliai védelem sárkány változata érdekes küzdelmet ígért, de Giri kikerülte a bonyolult változatokat, és a vezércserét követően már a 18. lépést követően békét kötöttek.

 A cseh David Navara és az orosz Szergej Karjakin a 2009-es Világkupán a legjobb 32 között csatázott, 1-1 után a rájátszást Karjakin 3-0-ra megnyerte. 2007-ben a Corus-tornán Karjakin győzött, két GP-versenyen megosztoztak a ponton. A spanyol megnyitás berlini változatában David Navara elkerülte a lépésismétlést, rosszul értékelte esélyeit. Karjakin átvette a kezdeményezést, pontosan számolt, a gyalogvégjátékot simán nyerte meg. Karjakin a rajtnál elszenvedett kettős vereségét két győzelemmel kompenzálta.

Nehezen birkózik meg az izraeli Borisz Gelfand az azeri Tejmur Radzsabovval. Tizenhárom döntetlen mellett Radzsabov vezet 6-4-re, míg klasszikus kontrollal 11 remivel Tejmur 5-1-re állt. Radzsabov a kedvenc királyindiai védelmet választotta és Gelfand nem vállalta a bonyodalmakat. A nagymesterek a 13. lépésig a tavalyi ningbói csapat-világbajnokságon játszott Lékó-Radzsabov partit követték, az azeri sakkozó tért el. Sötét ellenjátékhoz jutott, Gelfand engedélyezte az örökös sakkot kicsit kedvezőbb végjáték helyett.

                                                                                           

A 4. forduló eredményei:

Veszelin Topalov (bolgár, 2770) – Vugar Gasimov (azeri, 2761) döntetlen (Szláv védelem, 55)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766) – Loek van Wely (holland, 2692) döntetlen (Katalán megnyitás, 36)

Levon Aronjan (örmény, 2805) – Gata Kamsky (amerikai, 2732) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 58)

Fabiano Caruana (olasz, 2736) – Magnus Carlsen (norvég, 2835) döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)

Anish Giri (holland, 2714) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2759) döntetlen (Szicíliai védelem, 18)

David Navara (cseh, 2712) – Szergej Karjakin (orosz, 2769) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 60)

Borisz Gelfand (izraeli, 2739) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2773) döntetlen (Királyindiai védelem, 30)

 

A verseny állása:

1-2. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 3 pont

3-4. Fabiano Caruana és Tejmur Radzsabov 2,5

5-9. Anish Giri, Vaszilij Ivancsuk, Szergej Karjakin, Veszelin Topalov és Loek van Wely 2

10-13. Vugar Gasimov, Borisz Gelfand, Gata Kamsky és Hikaru Nakamura 1,5

14. David Navara 1

 

A csütörtöki 5. forduló párosítása:

Tejmur Radzsabov – Veszelin Topalov

Szergej Karjakin – Borisz Gelfand

Hikaru Nakamura – David Navara

Magnus Carlsen – Anish Giri

Gata Kamsky – Fabiano Caruana

Loek van Wely – Levon Aronjan

Vugar Gasimov – Vaszilij Ivancsuk

 

Caruana,F (2736) - Carlsen,M (2835)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 Fb4 11.He2 Fe6 12.Hf4 Fd5 13.Hxd5 cxd5 14.g4 He7 15.Hd4 Fc5 16.Bd1 h5 17.Kg2 Fxd4 18.Bxd4 c5 19.Bd3 d4 20.b4 cxb4 21.Bxd4 Hc6 22.Bd5 hxg4 23.hxg4 Bd8 24.Bxd8+ Kxd8 25.Fg5+ Kc7 26.f4 b5

Számításba jött a 26...Hd4 27.f5 Be8 28.Ff4 Kc6 29.Bd1 Hb5 30.Kf3 b6 folytatás.

27.Bd1 a6 28.Bd5 Be8 29.Kf3 Bh8


30.Kg2

Fabiano Caruana nem használta ki az esélyt a 30.f5 Kc8 (30...Bh3+ 31.Ke4 Bc3 32.e6 Bc4+ 33.Ke3 fxe6 34.fxe6 Bxc2 35.e7 Hxe7 36.Fxe7 Bxa2 37.Fxb4) 31.Ff4 Be8 32.Ke4 Ha5 33.Kd4 változatban.

30...Be8 31.Fh4 Ha5 32.Ff2 Hc4 33.Kf3 g6 34.Fd4 és döntetlen

Aronjan,L (2805) - Kamsky,G (2732)
Grünfeld védelem [D99]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Vb3 Hb6 6.d4 Fg7 7.e4 0-0 8.Fe3 Fg4 9.Bd1 e6 10.Fe2 Hc6 11.Hg1 Fxe2 12.Hgxe2 Ve7 13.0-0 Bfd8 14.e5 h6 15.a3 Ha5 16.Vc2 c5 17.dxc5 Hbc4 18.Fc1 Hxe5 19.b4 Hac6 20.He4 a6 21.h3 f5 22.Hd6 Hf7 23.Hc4 e5 24.Bde1 Kh7 25.Fb2 Be8 26.Hd4 Hxd4 27.Fxd4 Bad8 28.Fb2 e4 29.Fxg7 Kxg7

 

30.f3!

Levon Aronjan a hosszas manőverezéssel kis előnyt szerzett, a sötét gyaloglánc szétrobbantásával növelte ezt.

 30...Vf6 31.fxe4 Vd4+ 32.Kh2 Bxe4 33.Bxe4 Vxe4 34.Vxe4 fxe4 35.Kg3 Bd4 36.Ha5 g5 37.Kf2 Bd3 38.Be1

Figyelmet érdemelt a 38.Hxb7 He5 39.Bc1 e3+ 40.Kf1 Bd2 41.Bc3 folytatá.

38...Bxa3 39.Bxe4 Kf6 40.Hxb7 He5 41.Bd4 Ke7 42.Hd6 Bb3 43.Hc8+ Kf7 44.Hd6+ Ke6 45.Hc4 Hd3+

Jobb volt a 45...Hxc4 46.Bxc4 Kd7 47.Bd4+ Kc7 változat.

46.Kg1 Hf4 47.Bd6+ Ke7 48.He5 Bb2

 

49.Bxa6 Bxg2+ 50.Kf1 Bb2 51.Bxh6 Hd5 52.Bd6 He3+

Nem szabadulhat a kötésből a sötét huszár az 52...Hxb4 53.Bb6 után.

53.Ke1 Hc2+ 54.Kd1 Hxb4 55.Bb6 Kf8 56.Bb8+ Kg7 57.Hc4 Bb3

 

58.c6 és sötét feladta

Navara,D (2712) - Karjakin,S (2769)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 h5 11.Fg5

Polgár Judit a Világkupán az orosz sakkozó ellen a 11.Bd1 Fe7 12.He4 Fd7 13.b3 h4 14.Fg5 Bd8 15.c4 b6 16.Bd2 Fc8 17.Bxd8+ Kxd8 18.Bd1+ Ke8 19.Ff4 c5 20.e6 Fxe6?! 21.Fxc7 folytatásban előnybe került.

11...Fe6 12.Bfd1 Fe7 13.b3

Viswanathan Anand a 13.g3 f6 14.exf6 gxf6 15.Ff4 Bc8 16.Kh2 Kf7 változatban nem tudott előnyt elérni Vlagyimir Kramnyikkal szemben.

13...h4 14.Bd3 Bd8 15.Bxd8+ Fxd8 16.Bd1 Fe7 17.Ff4 Bg8 18.Hg5 Fc8 19.Hce4 Bh8 20.c4 b6 21.Hf3 Bh5 22.Kf1 Fd8 23.Hfg5 Fe7 24.Hf3 Fd8 25.Hfg5 Fe7 26.Bd3

David Navara elkerülte a lépésismétlést.

26...c5 27.Hf3 Fb7 28.Hc3 Fxf3 29.Bxf3 Hd4 30.Bd3 He6 31.Fh2 a6 32.f4 c6 33.Kf2 Hd4 34.Ke3 Bh6 35.He2 Bg6 36.Hxd4 cxd4+ 37.Kf3 c5

Sötét került előnybe.

38.g4 hxg3 39.Fxg3 

 

 

39...f5 40.exf6 Bxf6 41.b4 Bh6 42.Kg4 Be6 43.Kf3 g6 44.Ff2 Kd7 45.Ba3 cxb4 46.Bd3 Ff6 47.Fxd4

 

47...Bd6

Karjakin pontosan számolt, a gyalogvégjátékot sötét nyeri.

48.Ke3 Fxd4+ 49.Bxd4 Bxd4 50.Kxd4 Kd6 51.Kd3 a5 52.a3 bxa3 53.Kc3 Kc5 54.h4 a2 55.Kb2 Kxc4 56.f5 gxf5 57.h5 f4 58.h6 f3 59.h7 f2 60.h8V  

 

 

60...a1V+ és világos feladta

Gelfand,B (2739) - Radzsabov,T (2773)
Királyindiai védelem [E92]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.Fe3 Hg4 8.Fg5 f6 9.Fh4 g5 10.Fg3 Hh6 11.h3 exd4 12.Hxd4 Hc6 13.0-0 Hxd4

A ningbói csapat-világbajnokságon Tejmur Radzsabov a 13...f5 14.Hxf5 Hxf5 15.exf5 Fxf5 16.Vd2 Kh8 17.Bad1 Hd4 18.Fg4 Fg6 19.Bde1 Hc2 20.Bc1 Hb4 21.Fe2 a5 22.b3 Ha6 folytatást választotta Lékó Péter ellen, a játszma remi lett.

14.Vxd4 f5 15.Vd5+ Kh8 16.exf5 Hxf5 17.Fh2 Fd7 18.Fg4 Hd4 19.Fxd7 Vxd7 20.Bad1 Bae8

 

21.Hb5

A világbajnoki kihívó nem vállalkozott a gyalograblásra. 21.Vxb7 g4 22.h4 (22.hxg4 Vxg4 23.f3 Vh4 24.f4 (24.Vxa7? Bf5 25.Bd2 Bg8 után nagy bajban lenne világos.) 24...Hf5 25.Vf3 Fd4+ 26.Bxd4 (26.Kh1 Be3 27.Vf2 Hg3+ 28.Kg1 Fb6) 26...Hxd4 27.Vf2 Vxf2+ 28.Kxf2 Hf5 változatban világosnak nincs kompenzációja a minőségért.) 22...Hf3+ 23.Kh1 (23.gxf3?? gxf3) 23...Bb8 24.Vxa7 Hxh2 25.Kxh2 Bxb2 folytatásban sötét kezdeményezne.

21...Hxb5

Radzsabov választhatta volna a 21...He2+ 22.Kh1 g4 23.Hxc7 Vxc7 24.Fxd6 Vb6 25.Fxf8 Bxf8 26.hxg4 Vg6 27.Vh5 Ve4 változatot kezdeményezéssel.

22.cxb5 g4 23.h4 b6 24.b3 Vf7 25.Vb7 Be2 26.Fg3 Fe5?! 27.Bc1 Vf5 28.Vxc7 Fxg3 29.fxg3

 

29...Bxg2+! 30.Kxg2

Gelfand engedélyezte az örökös sakkot. 30.Kh1 Bf2 31.Bxf2 Vxf2 32.Vc3+ Kg8 33.Vc4+ Kh8 34.Vxg4 Bg8 35.Vf4 Vxg3 36.Vxg3 Bxg3 37.Kh2 után létrejött végjátékban sötétnek kellett volna vigyáznia.

30...Ve4+ és döntetlen

Topalov,V (2770) - Gasimov,V (2761)
Szláv védelem [D16]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 e6 6.e3 c5 7.Fxc4 cxd4 8.exd4 Hc6 9.0-0 Fe7 10.Ve2 0-0 11.Bd1 Hb4 12.Fg5 Fd7 13.d5 exd5 14.Hxd5 Hbxd5 15.Fxd5 Hxd5 16.Bxd5 Fxg5 17.Hxg5 h6 18.Vd2

Az ukrán Vaszilij Ivancsuk a 18.Bad1 hxg5 19.Bxd7 Vb6 20.g3 Vc6 21.b3 b6 22.B1d5 folytatásban jobban állt Peter Szvidler ellen, de előnyét nem tudta győzelemig fokozni.

18...hxg5 19.Bxd7 Vf6 20.Bxb7 Bab8 21.Bxb8 Bxb8 22.Bb1 Ve6 23.Vxg5 Va2 24.Bd1 Vxa4 25.Bd8+ Bxd8 26.Vxd8+ Kh7 27.Vd3+ g6 28.b3 Va1+ 29.Vf1

                    

29...Vd4

A nagymesterek gyorsan húztak. Vugar Gasimov a gyaloghátrányos végjátékot gond nélkül remizte ki.

30.g3 Vd5 31.Vb1 a5 32.h4 Kg8 33.Vc2 Kh7 34.Kh2 Vf3 35.Kg1 Vd5 36.Kf1 Kg8 37.Ke2 Ve5+ 38.Kf3 Vd5+ 39.Ke3 Ve5+ 40.Ve4 Vc3+ 41.Vd3 Ve5+ 42.Kf3 Vf6+ 43.Kg2 a4 44.bxa4 Vc6+ 45.f3 Vxa4 46.Ve4 Va2+ 47.Kh3 Va1 48.Vc4 Kg7 49.Vd5 Vh1+ 50.Kg4 Va1 51.Vd6 Vc3 52.Vd5 c8+ 53.Kf4 Vc1+ 54.Ke5 Ve1+ 55.Kf4 Vc1+ és döntetlen

Ivancsuk,V (2766) Van Wely,L (2692)
Katalán megnyitás [E04]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.d4 d5 4.g3 dxc4 5.Fg2 a6 6.0-0 Hc6 7.e3 Fd7 8.Ve2 b5 9.b3 cxb3 10.axb3 Fe7 11.Fb2 0-0 12.Bc1 Hb4 13.He5 Bc8 14.Ha3 c5 15.dxc5 Bxc5 16.Bxc5 Fxc5 17.Hc2 Hxc2 18.Vxc2 Vb6

 

19.g4 Bd8 20.g5 Hd5 21.Fe4 f5?! 22.Fxd5 exd5 23.Hxd7 Bxd7 24.Vxf5 Bd8 25.h4

Fontos tempót ajándékozott.

25...d4! 26.Bd1 a5 27.h5

 

27...dxe3! 28.Bxd8+ Vxd8 29.Vxc5 exf2+ 30.Kg2 f1V+ 31.Kxf1 Vd1+ 32.Kg2 Vd2+ 33.Kf3 Vxb2 34.Vxb5 Kf8 35.Vc4 Ke7 36.Kg4 Ve5 és döntetlen

Giri,A (2714) - Nakamura,H (2759)
Szicíliai védelem [B77]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 Hc6 8.Vd2 0-0 9.Fc4 Hxd4 10.Fxd4 Fe6 11.Fb3 Va5 12.0-0-0 Bfc8 13.Kb1 b5 14.Fxf6 Fxf6 15.Hd5 Vxd2 16.Hxf6+ Kg7 17.Hh5+ gxh5 18.Bxd2 Bc5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen csúcsrangadót nyert, legyőzte Levon Aronjant

Címkék: Wijk aan Zee 2012

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2012 szuperverseny harmadik fordulójában a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen világossal győzött a legnagyobb riválisa, az örmény Levon Aronjannal szemben. Carlsen megnyerte a megnyitáselméleti párbajt, anyagi előnyt szerzett, a technikai kivitelezésbe itt-ott kicsi hiba becsúszott, de végső sikerét nem veszélyeztette. A kettős vereséggel rajtoló orosz Szergej Karjakin a holland Anish Giri ellen nyert. Megszerezte első győzelmét az azeri Tejmur Radzsabov, a cseh David Navara tisztelnézéssel gyorsította meg vereségét. Döntetlennel zárult az izraeli Borisz Gelfand és a bolgár Veszelin Topalov párbaja. Megosztozott a ponton az amerikai Hikaru Nakamura és az olasz Fabiano Caruana, az amerikai Gata Kamsky és az ukrán Vaszilij Ivancsuk, valamint a holland Loek van Wely és az azeri Vugar Gasimov.

 

 

A szuperverseny csúcsrangadóját, a világranglista-vezető Magnus Carlsen és a második örmény Levon Aronjan összecsapását óriási érdeklődés kísérte. A decemberi londoni viadalon játszották a jubileumi 50. partijukat, Aronjan az összesített mérlegben 27 döntetlen mellett 13-12-re vezetett. Remek csaták egész sorát vívták már, gondoljunk csak a 2007-es világbajnok-jelölti párharcukra, ahol Aronjan csak a másodszori hosszabbításban tudta legyőzni akkor 16 éves ellenfelét. A klasszikus játszmákat számolva Carlsennél volt az előny 17 remi melletti öt győzelemmel a négy vesztéssel szemben.

A vezércselben a megnyitáselméleti párbajt Magnus megnyerte. Erős gyalogcentruma mellett haderejének aktivitása felülmúlta a sötét tisztekét. Kiskombinációval jelentős előnyt szerzett. Pontosabb folytatásokat is felfedezni véltünk… Magnusnak két tisztje lett a bástyáért, de Levonnak menekülési esélyei támadtak. Az 53…Bg1 lépés megpecsételte sorsát, Magnus b szabadgyalog roboghatott előre, míg a sötét h gyalogot könnyen tartóztatta fel. Magnus Carlsen fontos rangadót nyert, félpontos előnnyel vezet.

A virtuális világranglistán Magnus 2842,6 pontnál tart, sokan drukkolnak a norvég sakkozónak, hogy megdöntse Garri Kaszparov 2851 pontos világcsúcsát! Carlsen nyerése kapta a forduló legjobb partijára kitűzött díjat. Az első játéknapon a holland Anish Girit jutalmazták a világbajnoki kihívó izraeli Borisz Gelfand elleni győzelméért, míg a második kör jutalmazottja az olasz Fabiano Caruana lett, az orosz Szergej Karjakint kényszerítette megadásra.

Két világbajnoki kihívó, az izraeli Borisz Gelfand és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov mérkőzött meg. Topalov két éve 6,5-5,5-re kikapott Viswanathan Anandtól a szófiai világbajnoki döntőben, Gelfand májusban csatázik Ananddal a címért. 1994-ben a linaresi szuperversenyen néztek először farkasszemet egymással, ők is ötven lejátszott partival dicsekedhetnek, Topalov 14-8-as előnyét mutatja a statisztika, illetve 16 döntetlennel zárult parti mellett 9-3-as fölényét. A félszláv védelemben kiegyenlített erők küzdelmét láttuk, logikus volt a pontosztozkodás.

Az azeri Tejmur Radzsabov és a cseh David Navara csak négyszer vívott meg, két nyerés, egy vesztés és egy remi született. Radzsabov meglepően könnyen jutott az egész ponthoz. Navara nehéz állásban tisztelnézéssel gyorsította meg vereségét.

A kettős vereséggel rajtolt orosz Szergej Karjakin a hazai publikum nagy kedvencével, Anish Girivel korábban csak két rapid partit játszott, 1,5-0,5-tel a 17 éves holland titán várhatta az ütközetet. A francia védelmű partiban Girinek egy pillanatra sem volt esélye, Karjakin egyszerű, kristálytiszta logikára épített terve győzelmét eredményezte.

Kétszer snellezett, egyszer rapidozott az amerikai Hikaru Nakamura és az olasz Fabiano Caruana, emellett még három éve remiztek a Corus-tornán, a tíz napja befejeződött Reggio Emilia-i viadalon sem bírtak egymással a két játszmában. Caruana Grünfeld védelme az ún. centrumképzős változatban is kiállta a próbát. Érdekes volt a küzdelmük, Nakamura királyszárnyi kezdeményezési kísérletét gondos védekezéssel hárította.

A megfiatalodott mezőnyben veteránnak számít az amerikai Gata Kamsky és az ukrán Vaszilij Ivancsuk. Tilburgban, 1990-ben mérkőztek meg először egymással, s azóta még negyvenszer viaskodtak. Ivancsuk volt az eredményesebb a sok adok-kapok játszma statisztikáját szemlélve, 11-10 vezetett 20 remi mellett. A klasszikus kontrollnál 14 döntetlen született, Ivancsuk hatszor, Kamsky négyszer volt eredményes. Korai vezércsere a Grünfeld védelmű játszmában, Kamsky kezdeményezett, de Ivancsuk állta  a sarat. A sakkrajongók nagyobb küzdelemben reménykedtek.

A holland Loek van Wely és az azeri Vugar Gasimov csak harmadszor találkozott, két éve a francia csb-n Loek nyert, egyszer snelleztek, Vugar győzött. A találkozó hőfoka elmaradt a várttól, gyorsan megosztoztak a ponton.

 

A 3. forduló eredményei:

Borisz Gelfand (izraeli, 2739) – Veszelin Topalov (bolgár, 2770) döntetlen (Félszláv védelem, 35)

Tejmur Radzsabov (cseh, 2773) – David Navara (cseh, 2712)  1 – 0 (Grünfeld védelem, 32)

Szergej Karjakin (orosz, 2769) – Anish Giri (holland, 2714) 1 – 0 (Francia védelem, 37)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2759) – Fabiano Caruana (olasz, 2736)  döntetlen (Grünfeld védelem, 42)

Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Levon Aronjan (örmény, 2805) 1 – 0 (Vezércsel, 68)

Gata Kamsky (amerikai, 2732) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766) döntetlen (Grünfeld védelem, 30)

Loek van Wely (holland, 2692) – Vugar Gasimov (azeri, 2761)  döntetlen (Angol megnyitás, 23)

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 2,5 pont

2-4. Levon Aronjan, Fabiano Caruana és Tejmur Radzsabov 2

5-9. Anish Giri, Vaszilij Ivancsuk, Gata Kamsky, Veszelin Topalov és Loek van Wely 1,5

10-14. Vugar Gasimov, Borisz Gelfand, Szergej Karjakin, Hikaru Nakamura és David Navara 1

 

A 4. forduló párosítása:

Veszelin Topalov – Vugar Gasimov

Vaszilij Ivancsuk – Loek van Wely

Levon Aronjan – Gata Kamsky

Fabiano Caruana – Magnus Carlsen

Anish Giri – Hikaru Nakamura

David Navara – Szergej Karjakin

Borisz Gelfand – Tejmur Radzsabov

 

Carlsen,M (2835) - Aronjan,L (2805)
Vezércsel [D31]

1.c4 e6 2.Hc3 d5 3.d4 Fe7 4.cxd5 exd5 5.Ff4 c6 6.Vc2 Hf6 7.h3 g6 8.e3 Ff5 9.Vd2 h5 10.Fd3 Fxd3 11.Vxd3 Hbd7 12.Hge2 a5 13.0-0 0-0 14.f3 b5 15.e4 dxe4 16.fxe4

A megnyitáselméleti párbajt Magnus Carlsen megnyerte. Erős gyalogcentrum mellett tisztjei aktivitásban is felülmúlják a sötét haderőét.

 

 

16...Hc5 17.Vf3 He6 18.Fe3 b4 19.Hb1

A megtámadott huszár új mezőt keres magának, c4-re igyekezhet.

19...Hh7 20.Hd2 Bc8 21.Bad1 Fh4 22.g3 Ff6 23.Hc4 Fg7 24.b3 Ve7 25.Vg2

Számításba jött 25.e5 az a5 gyalog bajban és h3-h4 után a tervezett királyszárnyi akciót is leállíthatja világos.

25...Hc7 26.Hxa5 Bfe8 27.e5 Hd5 28.Fd2 Bed8 29.Hf4 Va7?

 

30.Hxc6!

A kiskombinációval Magnus jelentős előnyt ért el.

30...Bxc6 31.Hxd5 Bc2 32.Kh1 Ff8

 

33.e6! Va8 34.exf7+

Erősebb volt a 34.e7 Bxd5 35.e8V Vxe8 36.Vxd5 Bxa2 37.Bde1 Va8 38.Vxa8 Bxa8 39.Ba1 folytatás.

34...Kh8?! 35.Hf4 Vxg2+ 36.Kxg2

Pontosabb volt a 36.Hxg2 Kg7 (36...Bxd4 37.Fc3!) 37.d5 Ba8 38.Hf4 Hg5 39.He6+ Hxe6 40.dxe6 Baxa2 41.Bf2 lehetőség megjátszása.

36...Bxd4 37.Bf2 Bd6   

   

 

38.Fc1 Bxf2+ 39.Kxf2 Bxd1 40.Fb2+ Hf6 41.Fxf6+ Kh7 42.He6 Fd6 43.Fe5 Fe7

 

 

44.f8V Fxf8 45.Hxf8+ Kh6 46.He6!? g5 47.h4 gxh4 48.gxh4 Kg6 49.Hd4 Bd3

Levon Aronjan a szinte reménytelen helyzetből menekülni próbál...

50.Hc6 Bd2+ 51.Ke3 Bxa2 52.Fd6 Ba1! 53.Kd4 Bg1?!

Aronjan kihagyta az egyetlen esélyt nyújtó 53...Bh1 54.Fe7 Bh3 55.He5+ Kf5 56.Hd3 Bg3 57.Kc4 Bg4+ folytatást.        

 

 

54.Kc5!?

Könnyű az elemzőprogram dolga, az 54.Hxb4 Bg4+ 55.Kc5 Bxh4 56.Hd3 Bh1 57.b4 Bd1 58.Kc4 Bb1 59.b5változatot  javasolja.

54...Kf5 55.Hxb4 Bc1+ 56.Kd4 Be1 57.Hc6 Be4+ 58.Kd5 Bxh4

 

59.b4

Magnus gond nélkül feltartja a h szabadgyalogot, a b gyalogos pedig bástyát nyer.

59...Bh1 60.b5 Bb1 61.Hd4+ Kg4 62.Kc6 Bc1+ 63.Kd7 Bb1 64.Kc7 h4 65.b6 Kh3 66.b7 Kg2

 

67.Hf5 h3 68.Hh4+ és sötét feladta

Radzsabov,T (2773) - Navara,D (2712)
Grünfeld védelem [D73]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 d5 5.Fg2 dxc4 6.Ha3 Hc6 7.Hxc4 Fe6 8.b3 a5 9.Fb2 Fd5 10.Bc1 0-0 11.a3 Vc8 12.0-0 Ve6?! 13.Hg5 Vg4

                                                      

14.e4 Vxd1 15.Bfxd1 Fxc4 16.Bxc4 e6 17.d5 Bfd8 18.Bcc1 exd5 19.exd5 He7 20.Fxf6 Fxf6 21.He4 Fe5 22.f4 Fd6 23.Hxd6 cxd6 24.Bc7 Hf5 25.Bxb7 Bac8 26.Ff1 Bc2 27.Fb5 He3 28.Be1 Hxd5 29.Fc4 Hc7?  

Nehéz állásban súlyos baki, tisztelnézés.

 

 

 

30.Bxc7 d5 31.Bd1 Be8 32.Fb5 és sötét feladta

Karjakin,S (2769) - Giri,A (2714)
Francia védelem [C07]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 c5 4.exd5 Vxd5 5.dxc5 Vxc5 6.He4 Vb4+ 7.Hc3 Hf6 8.a3 Va5 9.Fd3 a6 10.Ff4 Hbd7 11.Hf3 Hh5 12.b4 Vd8 13.Fe3 Fe7 14.0-0 0-0 15.He4 a5 16.Bb1 axb4 17.axb4 Vc7 18.Hd4 g6 19.Hb5 Vb8 20.c4 f5 21.Hec3 b6 22.Fe2 Hdf6 23.Hd4 Fd7 24.Ff3 Vc7

A minőségáldozatos megoldás helyett 24...Hg4 25.Fxg4 fxg4 26.Vxg4 Hf6 27.Ve2 e5 28.Hc2 Ff5 jött számításba, de világos előnyéhez kétség sem férhet.

25.Fxa8 Bxa8 26.Hf3 Vxc4 27.Vd4 Vxd4 28.Fxd4 Bc8 29.g3 b5 30.He5 Fe8 31.Bfc1 g5 32.Kg2 Kf8 33.He2 Ba8 34.Fc5 Hd7 35.Fxe7+ Kxe7 36.Hc6+ Kd6 37.Hed4 Kd5 és sötét feladta

Gelfand,B (2739) - Topalov,V (2770)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 b5 10.Fe2 Fb7 11.Bd1 Vc7 12.Fd2 a5 13.Bac1 Bac8 14.He4 Hxe4 15.Vxe4 c5 16.Vh4 b4 17.e4 Bfe8 18.Fb5 Fe7 19.Vf4 Vxf4 20.Fxf4 Bed8 21.d5 exd5 22.exd5 Ff6 23.b3 h6 24.d6 Fc6 25.Fxc6 Bxc6 26.Hd2 Fe5 27.Fxe5 Hxe5 28.He4 f5 29.f4 Hd3 30.Hf6+ Kf7 31.Bxd3 Kxf6 32.d7 Bc7 33.Bcd1 Ke7 34.Be1+ Kf7 35.Bed1 Ke7 és döntetlen

Nakamura,H (2759) - Caruana,F (2736)
Grünfeld védelem [D87]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fc4 c5 8.He2 Hc6 9.Fe3 0-0 10.0-0 Ha5 11.Fd3 b6 12.Vd2 e5 13.Fh6 exd4 14.Fxg7 Kxg7 15.cxd4 cxd4 16.f4 f6 17.f5 Hc6 18.Fb5 He5 19.Hxd4 gxf5 20.Bad1 Ve7 21.Fa6 Fd7 22.exf5 Kh8 23.Vc3 Bae8 24.Bf4 Bg8 25.Ff1 Bc8 26.Ve1 Fc6 27.h3 Fd5 28.a4 Bg7 29.Vf2 Bcg8 30.He6 Fxe6 31.fxe6 Vxe6 32.Kh1 Bg6 33.Bd2 Ve7 34.Bfd4 Bc8 35.Bd1 Bgg8 36.Vd2 Vg7 37.Vf2 Ve7 38.Vd2 Bg3 39.Bf4 Bg6 40.a5 bxa5 41.Vxa5 Bgg8 42.Ba1 és döntetlen

Kamsky,G (2732) - Ivancsuk,V (2766)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.Hf3 c6 3.e3 Hf6 4.c4 g6 5.Hc3 Fg7 6.Fe2 0-0 7.0-0 Vb6 8.cxd5 cxd5 9.Vb3 Bd8 10.Vxb6 axb6 11.Fd2 Hc6 12.Bfc1 Fg4 13.Fe1 e6 14.h3 Fxf3 15.Fxf3 Ff8 16.Fe2 He8 17.Hb5 Fb4 18.Fxb4 Hxb4 19.a3 Hc6 20.Bc3 Kf8 21.Bac1 Ke7 22.Bb3 Ha5 23.Bbc3 Hc6 24.Kf1 Bd7 25.Ke1 Kd8 26.Bb3 Ha5 27.Bbc3 Hc6 28.Bb3 Ha5 29.Bbc3 Hc6 30.Bb3 és döntetlen

Van Wely,L (2692) - Gasimov,V (2761)
Angol megnyitás [A33]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.a3 Fc5 7.Hb3 Fe7 8.e4 0-0 9.Fe2 b6 10.0-0 Fb7 11.Ff4 d6 12.Bc1 Bc8 13.Be1 He5 14.Hd2 Hfd7 15.b4 Kh8 16.Fg3 g5 17.Hb3 a6 18.Ff1 Bg8 19.Ha4 Fc6 20.Hd4 Fb7 21.Hb3 Fc6 22.Hd4 Fb7 23.Hb3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Levon Aronjan tisztjei matthálót szőttek Hikaru Nakamura királya köré

Címkék: Wijk aan Zee 2012

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2012 szuperverseny második fordulójában az örmény Levon Aronjan visszavágott az amerikai Hikaru Nakamurának a londoni viadalon elszenvedett vereségéért. A bonyolult küzdelemben, időzavarban ezúttal a címvédő hibázott, a világos haderő összjátéka ellen már nem volt védelme. A játéknap másik győzelmét az olasz Fabiano Caruana aratta, az orosz Szergej Karjakin másodszor kapott ki. Pontosztozkodással zárult az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a norvég Magnus Carlsen rangadója. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov nem bírt a holland Loek van Welyvel. A holland Anish Giri az azeri Tejmur Radzsabovval, a cseh David Navara az izraeli Borisz Gelfanddal, az azeri Vugar Gasimov az amerikai Gata Kamskyval remizett. A harmadik fordulóban mérkőzik meg egymással a világranglista első két helyezettje, Magnus Carlsen és Levon Aronjan.

A viadal második fordulójában két rangadóra került sor. A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov a tornán Magnus Carlsent és Levon Aronjant jelölte meg legnagyobb esélyesként a végső győzelemre. A különböző honlapokon meghirdetett voksoláson is ők ketten kapták a legtöbb szavazatot. A favorizált két világklasszis győzelemmel rajtolt, a világranglistát vezető Magnus az azeri Vugar Gasimovot győzte le, míg a második Levon sötéttel bonyolult spanyol megnyitású ütközetben az orosz Szergej Karjakin ellen nyert. Carlsen remivel, Aronjan győzelemmel folytatta szereplését.

Carlsen az ukrán Vaszilij Ivancsukkal már 52 partiban mérte össze erejét, a kiegyenlített erők küzdelmében Magnus 13-szor győzött, az ukránok 42 éves veteránja 12-szer kényszerítette megadásra 21 évvel fiatalabb riválisát, 27-szer megosztoztak a ponton. Meglepő eredményt kapunk, ha csak a klasszikus időbeosztású partikat nézzük, Carlsen nyolcszor győzött, míg Ivancsuk csak kétszer 21 döntetlen mellett. A Grand Slam-döntőn a biztosnak tűnő elsőségtől éppen a norvég nagymestertől elszenvedett kettős veresége fosztotta meg, a tornagyőzelmet eldöntő rájátszást is Magnus nyerte meg.

A klasszikus vezércsel ismét nagy divatba jött változatában Magnus Carlsen a 18. lépésben újított, c5 gyalogjának védelmét erősítette meg. A manőverező küzdelemben Ivancsuknak minimális előnye volt, de Carlsen higgadtan védekezett, végül ellentámadásba lendült és örökös sakkal ért véget a csata.

Levon Aronjan és az amerikai Hikaru Nakamura 14 parti után egálra állt, három-három győzelem volt a tarsolyukban, illetve 2-2-re álltak hat remi mellett a szuperversenyeken vívott csatáikban. A decemberi London Chess Classic tornán Aronjan fölényes állását egyenesen vesztésre rontotta, a rontás után előkelő helyezésre már nem tudott pályázni. A kétszeres olimpiai bajnokot láthatóan fűtötte a visszavágás vágya, a nyitással azonban Nakamura elégedett lehetett. A várakozásnak megfelelően nagy csatát vívtak. Aronjan leáldozta vezérét, bástyát és huszárért kapott ellenértékként. A bonyodalmak közepette Nakamura hibázott, a 40. lépésben húzott rossz vezérlépését követően a világos tisztek összjátéka nagyon hatásosnak bizonyult, Aronjan második győzelmét aratta. Az orosz chess-news.ru honlapon olvasható, hogy Nakamura veresége után nagyon mérgesen futott ki a verseny színhelyéről, a Moriann csarnokból.

A holland titán, Anish Giri és az azeriek legjobbja, Tejmur Radzsabov első alkalommal mérkőzött meg egymással. A királyindiai védelemnek indult partijuk a benoni védelembe torkollott, Radzsabov a gyalogáldozatért elegendő ellenjátékot kapott, a 17 esztendős Giri jó érzékkel kínálta a döntetlent.

Az olasz Fabiano Caruana és az orosz Szergej Karjakin kétszer megosztozott a ponton. Karjakin a nagy felfutás után az elmúlt egy évben nehezen talál magára, olyan állásokban is hibázik, ami korábban nem jellemezte játékát. Erőltette a vezérszárnyi akciót, közben királya védtelen maradt. Caruana 27.Vd1 lépését követően bajba került a sötét „uralkodó”, világos akciója minőségnyeréssel zárult. Az anyagi előny érvényesítésének technikai feladatát a 19 éves olasz nagymester hibátlanul oldotta meg, a 2009-es Wijk aan Zee-i győztes Karjakin kettős vereséggel kezdte a viadalt.

A bolgárok exvilágbajnoka, Veszelin Topalov és a holland Loek van Wely a megfiatalodott mezőnyben a „korosabb” nagymesterek közé tartozik. 1996-ban mérkőztek meg először egymással, s azóta még 38 különböző időbeosztású játszmában csatáztak. Topalov 13 remi mellett 13-6-ra vezetett, illetve 7-2-re négy döntetlennel. Topalov kezdeményezett, jobban állt, de korántsem játszott olyan erélyesen, ahogy tőle megszoktuk. Van Wely ellenjátékot talált és értékes fél pontot szerzett.

Az azeri Vugar Gasimov és az amerikai Gata Kamsky korábban csak háromszor találkozott, Gasimov 2-1-gyel várhatta a partit. A spanyol megnyitás egyik népszerű, gyalogáldozatos varijában Kamsky bebizonyította, hogy a modern elméletben is tájékozott, elegendő ellenjátékot kapott a gyalogért és sorozatos cserék vezettek a pontosztozkodáshoz.

A cseh David Navara és az izraeli Borisz Gelfand 2006-ban Prágában párosmeccset játszott, 2-2 lett a vége (egy-egy nyeréssel), majd  a rájátszás sem hozott döntést, két-két győzelem született. Azóta még kétszer megosztoztak a ponton. A széria nem szakadt meg, a világbajnoki kihívó orosz huszárjátéka fél pontra jó volt. Navara elkerülte a divatos, „agyonelemzett” változatokat, a kiegyenlített küzdelem logikus remit eredményezett.

A 2. forduló eredményei:

Veszelin Topalov (bolgár, 2770) – Loek van Wely (holland, 2692) döntetlen (Királyindiai védelem, 58)

Vugar Gasimov (azeri, 2761) – Gata Kamsky (amerikai, 2732) döntetlen (Spanyol megnyitás, 41)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766) – Magnus Carlsen (norvég, 2835) döntetlen (Vezércsel, 57)

Levon Aronjan (örmény, 2805) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2759) 1 – 0 (Holland védelem, 59)

Fabiano Caruana (olasz, 2736) – Szergej Karjakin (orosz, 2769) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem,

Anish Giri (holland, 2714) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2773) döntetlen (Benoni védelem, 24)

David Navara (cseh, 2712) – Borisz Gelfand (izraeli, 2739) döntetlen (Orosz huszárjáték, 30)

 

A verseny állása:                                                                            

1.Levon Aronjan 2 pont

2-4. Magnus Carlsen, Fabiaano Caruana és Anish Giri 1,5

5-10. Vaszilij Ivancsuk, Gata Kamsky, David Navara, Tejmur Radzsabov, Veszelin Topalov és Loek van Wely 1

11-13. Vugar Gasimov, Borisz Gelfand és David Navara 0,5

14. Szergej Karjakin 0

 

A 3. forduló párosítása:

Borisz Gelfand – Veszelin Topalov

Tejmur Radzsabov – David Navara

Szergej Karjakin – Anish Giri

Hikaru Nakamura – Fabiano Caruana

Magnus Carlsen – Levon Aronjan

Gata Kamsky – Vaszilij Ivancsuk

Loek van Wely – Vugar Gasimov

 

Aronjan,L (2805) - Nakamura,H (2759)
Holland védelem [A88]

1.d4 f5 2.g3 Hf6 3.Fg2 g6 4.Hf3 Fg7 5.0-0 0-0 6.c4 d6 7.Hc3 c6 8.Vb3 Kh8 9.Bd1 Ha6 10.Va3 Hc7 11.d5 c5 12.b4 cxb4 13.Vxb4 Ha6 14.Vb1 Fd7 15.Hb5 Bc8 16.Hd2 Vb6 17.e3 Hc5 18.a4 Va5 19.Fa3 a6 20.Fb4 Vd8 21.Hd4  

 

 

21...Hxa4?!

Az amerikai sakkozótól megszokott optimizmus, lebecsülte világos lehetőségeit. 21...Hce4 22.Hxe4 Hxe4 23.f3 Hc5 jobb volt.

22.He6 Fxe6 23.dxe6 Ve8 24.Fxb7 Bb8 25.Fxa6 Hc3

 

26.Fxc3 Bxb1 27.Bdxb1 g5 28.Bb7 Hg8 29.Fxg7+ Kxg7

 

30.Bb5

Nehéz a hasonló pozíciók értékelése. Ismerve a két nagymester habitusát, mindketten saját lehetőségeiket vélték jobbnak. 30.Ba5 Vg6 31.c5 dxc5 32.Bxc5 Vxe6 33.Fc4 Vd6 34.Bd5 volt a helyes játék.

30...Vg6 31.c5?! dxc5?!

Világos malmára hajtja a vizet. 31...Vf6 zavart okozott volna a világos haderő soraiban. 32.Bd1 Vxe6 33.c6 Va2 34.Fb7 Hf6 után sötét jobban áll.

32.Bxc5 Vxe6?!

Figyelmet érdemelt a 32...f4 lépés.

 33.Hf3 Vd6 34.Hd4 Kh8 35.Bc6 Vd7 36.Bac1 f4 37.Fc8 Va7 38.He6 Bf6 39.exf4 gxf4 40.Bc7

 

40...Va4?

Az időkontroll előtti utolsó lépés nagy hiba. 40...Vb6 41.Hxf4 Bxf4 42.gxf4 Vg6+ 43.Kf1 Vd3+ 44.Ke1 Ve4+ remi lett volna!

41.Hxf4 Bd6 42.Fe6 Bd1+ 43.Bxd1 Vxd1+ 44.Kg2 Hf6 45.Bxe7 Ve1

 

 

46.Bf7! Ve4+ 47.f3 Vd4 48.Kh3 Ve5 49.Kh4! Vd4

 

50.Fg4!

Felszabadította az e6 mezőt a huszár számára, mattkép volt készülőben…

50...Ve5 51.He6 h6 52.Bf8+ Hg8 53.f4! Vb2 54.Kh3 Va1 55.Fh5 Kh7 56.Bf7+ Kh8 57.Fg6 Hf6 58.Bf8+ Hg8

 

 

59.Ff7 és sötét feladta

Ivancsuk,V (2766) - Carlsen,M (2835)
Vezércsel [D56]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 He4 8.Fxe7 Vxe7 9.Bc1 c6 10.Fe2 Hxc3 11.Bxc3 dxc4 12.Fxc4 Hd7 13.0-0 b6

A klasszikus vezércsel ismét divatba jött. Szófiában a világbajnoki cím megvédését jelentette Viswanathan Anand számára a párharc utolsó partijában.

14.Vc2

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a 14.Fd3 c5 15.Fe4 Bb8 16.Vc2 Hf6 17.dxc5 Hxe4 18.Vxe4 bxc5 változatban nem tudta bizonyítani világos igazát, erőszakoskodásának köszönhetően el is vesztette a játszmát.

14...Fb7 15.Fd3 c5 16.Fh7+ Kh8 17.Fe4 Fxe4 18.Vxe4 Bac8

A sokat játszott változatban újítás.

19.Bfc1 Bc7 20.Vc2 Bfc8 21.h3 Hf6 22.Bc4 He8 23.dxc5 Bxc5 24.Vb3 Bxc4 25.Bxc4 Bxc4 26.Vxc4 Hd6

Magnus elérte a kiegyenlítést. Szemre szebb pozíciójából Ivancsuk megpróbált valamit "varázsolni".

27.Vc6 Kg8 28.He5 Vd8 29.Hd7 He4 30.b3 Hf6 31.He5 Hd5 32.g3 Ve7 33.h4 g6 34.Kg2 Kg7 35.Hd3 Vd8 36.Vc4 Hf6 37.e4

 

 

37...g5 38.hxg5 hxg5 39.Vc3 Kg8 40.Kf3 Hd7 41.Ke3 Hf6 42.a4 Hg4+ 43.Kf3 Hf6 44.b4 Vd7 45.b5 Vd8 46.Ke3 Hg4+ 47.Ke2 Hf6 48.Vc4 Va8 49.Ke3 Vd8 50.Kf3 Kg7 51.Vc3 Vh8 52.Vd4 Vh1+ 53.Ke3 Vd1 54.He5 Ve1+ 55.Kf3 Vh1+ 56.Ke3 Ve1+ 57.Kf3 Vh1+ és döntetlen

Caruana,F (2736) - Karjakin,S (2769)
Nimzoindiai védelem [E46]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Hge2 d5 6.a3 Fe7 7.cxd5 exd5 8.b4 c6 9.Hg3 b5 10.Fd2 Hbd7 11.a4 Fxb4 12.axb5 c5 13.Vb3 Hb6 14.Fe2 Ve7 15.0-0 Fe6 16.Vb2 cxd4 17.exd4 Fd6 18.Bfe1 Bac8 19.Fd3 Vb7 20.Fg5 Hfd7 21.Hce2 Hc4 22.Vb1 h6 23.Ff4 Fe7 24.Hf5 Ff6 25.Heg3 Fxf5?! 26.Hxf5 Hdb6

 

 

 

27.Vd1!

A világos támadótisztek túlsúlyba kerülnek a vezérszárnyon, az f6 futó kevésnek bizonyult a fenyegetések hárításához.

27...Bfe8 28.Vg4 Kf8 29.Fd6+

Az olasz sakkozó anyagi előnyt szerzett.

29...Hxd6 30.Hxd6 Bxe1+ 31.Bxe1 Vc7

 

 

32.Vxc8+ Vxc8 33.Hxc8 Hxc8 34.Fe2 Hd6 35.Ba1 Fxd4 36.Bd1 Fb6 37.Bxd5 Ke7

Sokan hasonlítják Caruanát a sakkozás 12. világbajnokához, Anatolij Karpovhoz. Alekszandr Csernyinnel sokáig dolgozott együtt, gondosan kidolgozott megnyitási repertoár mellett remek technikát is megtanult mesterétől.

 

38.g3 g6 39.Kg2 Ke6 40.Bd1 h5 41.Fd3 Ke7 42.Be1+ Kf6 43.f4 Kg7 44.Kf3 Kf6 45.Be5 Fg1 46.h3 Fb6 47.g4 hxg4+ 48.hxg4 Kg7 49.Bd5 Fc7 50.Bc5 Fb6 51.Bc6 He8 52.g5

Caruana lépésről lépésre erősítette állását.

52...Kf8 53.Ke4 Ke7 54.Bc2 Hc7 55.Fc4 He8 56.Kd5 Kd7 57.Bh2 Fe3

 

58.b6! Hd6 59.bxa7

Caruana már válogathatott a nyerések között. 59.f5 gxf5 (59...Hxf5 60.Fb5+ Kc8 61.Fa6+ Kd7 62.b7 Ff4 63.Bh8) 60.g6 Hxc4 61.Kxc4 fxg6 62.bxa7 Fxa7 63.Bh7+ Ke6 64.Bxa7 Ke5 65.Kd3 Kf4 66.Ba6 g5 67.Ba5 g4 68.Ke2 Kg5 69.Ke3 folytatás is tetszetős volt.

59...Fxa7 60.Fd3 Fe3 61.Ke5 Ke7 62.Bh7 Fc1? 63.Fxg6 Fb2+ 64.Kd5 Fc1 65.Fxf7 és sötét feladta

Giri,A (2714) - Radzsabov,T (2773)
Benoni védelem [A65]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 0-0 6.Fe3 c5 7.Hge2 Hc6 8.d5 He5 9.Hg3 h5 10.Fe2 a6 11.a4 e6 12.0-0 exd5 13.cxd5 Fd7 14.h3 h4 15.Hh1 b5 16.Fg5 b4 17.Hb1 c4 18.Fxh4 Be8 19.f4


19...Hd3 20.Fxd3 cxd3 21.Vxd3 Bxe4 22.Hd2 Be8 23.Hg3 Vb6+ 24.Kh2 és döntetlen

Topalov,V (2770) - Van Wely,L (2692)
Királyindiai védelem [E81]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 Fg7 4.e4 d6 5.Hc3 0-0 6.Fe3 c6 7.Fd3 a6 8.a4 a5 9.Vd2 e5 10.Hge2 Ha6 11.Bd1 exd4 12.Fxd4 Hc5 13.Fc2 Fe6 14.b3 Vb6 15.0-0 Vb4 16.Bb1 Bad8 17.Kh1 Fc8 18.Vc1 Hh5 19.Ha2 Vb6 20.Fg1 Vc7 21.Hac3 Ve7 22.Vd2 f5 23.exf5 Fxf5 24.Fxf5 gxf5 25.g3 Fe5 26.Hd4 Bde8 27.Hce2 Vd8 28.Bbd1 Hg7 29.Vc2 Vc7 30.Hf4 Fxf4 31.gxf4 Bf6 32.Ff2 Vf7 33.Bg1 Bg6 34.Vd2 Vc7 35.Bg3 Hce6 36.Bdg1 Hxd4 37.Fxd4 Bee6 38.Fb2

Többet ígért a 38.c5 dxc5 39.Fe5 Ve7 40.Vxa5 Bxg3 41.Bxg3 Bg6 42.Va8+ Kf7 43.Vh8 változat.

38...b6 39.Vd4 Vb7 40.Vd3 Vf7 41.Fxg7 Kxg7 42.Vd4+ Vf6 43.Vxb6 Be2 44.Bg5 c5 45.Vxa5?


45...Vb2! 46.Vc7+ Kh8 47.Vd8+ Kg7 48.Bxg6+ hxg6 49.Vh4 Vxb3 50.Vh3 d5 51.Vg3 Be6 52.cxd5 Vxd5 53.Vf2 Vd3 54.Vb2+ Kf7 55.Vb7+ Be7 56.Vc6 Be6 57.Vb7+ Be7 58.Vc6 Be6 és döntetlen

Gasimov,V (2761) - Kamsky,G (2732)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.h3 Fb7 9.d3 d5 10.exd5 Hxd5 11.Hxe5 Hxe5

A gyalogáldozatos változatban még népszerűbb a 11...Hd4 12.Hc3 Hb4 folytatás.

12.Bxe5 Vd6 13.Be1 Bae8 14.Hd2 c5 15.c3 Fd8 16.He4 Vg6 17.Fd2 Hf6 18.Fc2

 

18...c4 19.Vf3 Kh8 20.Vg3 cxd3

A sorozatos cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek.

21.Vxg6 hxg6 22.Hxf6 Bxe1+ 23.Bxe1 dxc2 24.Hd7 Bg8 25.Bc1 Be8 26.Bxc2 Fc8 27.Hc5 Ff5 28.Bc1 Be2 29.Fe3 Bxb2 30.Hxa6 Bxa2 31.Hb4 Bb2 32.Fd4 Fe6 33.Be1 Fc7 34.Ha6 Ff4 35.Hc5 Fc4 36.Hd7 Be2 37.Bxe2 Fxe2 38.f3 f6 39.Kf2 Fc4 40.Fe3 Fd6 41.Fc5 és döntetlen

Navara,D (2712) - Gelfand,B (2739)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Fd3

David Navara elkerülte a divatos, agyonelemzett változatokat.

5...Hf6 6.h3 Fe7 7.0-0 0-0 8.c3 b6 9.Fc2 Fb7 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Be8 12.Hc4 Ff8 13.Fg5 h6 14.Fh4 g6 15.He3 Fg7 16.Hh2 Vc8 17.Hhg4 Hxg4 18.Hxg4 f5 19.He3 Hf6 20.Be1 Kh8 21.f3 Vd7 22.Vd2 Hd5 23.Ff2 Kh7 24.Fb3 Hxe3 25.Bxe3 Bxe3 26.Fxe3 Be8 27.Be1 a5 28.Fc2 Fd5 29.b3 Ff7 30.a4 Ff6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Wijk aan Zee-ben megkezdődött az esztendő első szuperversenye, a 21-es kategóriájú Tata Steel Chess 2012 torna. A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen világossal győzte le az azeri Vugar Gasimovot. Rangadót nyert az örmény Levon Aronjan, az orosz Szergej Karjakin ellen sötéttel nyert. A generációs párbajban a viadal legfiatalabb résztvevője, a 17 éves holland Anish Giri sötéttel játszotta túl a torna doyenjét, a 43 esztendős világbajnoki kihívó izraeli Borisz Gelfandot. A címvédő amerikai Hikaru Nakamura az ukrán Vaszilij Ivancsukkal megosztozott a ponton. Remivel végződött a cseh David Navara és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov összecsapása, az azeri Tejmur Radzsabov és az olasz Fabiano Caruana játszmája. Nem bírt egymással az amerikai Gata Kamsky és a holland Loek van Wely sem.

 

A korábban Wijk aan Zee-ben már győztesként ünnepelt orosz Szergej Karjakin és az örmény Levon Aronjan partija volt az első játéknap egyik rangadója. Aronjan őrzött kellemesebb emlékeket összecsapásaikról, 4-1-re vezetett öt döntetlen mellett. Karjakin a spanyol megnyitásban elkerülte a Marshall támadást, Aronjan egyik kedvenc fegyverét. A zárt változatban bonyolult küzdelmet láttunk, a nagymesterek kölcsönösen időzavarba kerültek, a feszültséget a rutinosabb örmény sakkozó bírta jobban. Karjakin hibázott, ami még kihasználatlan maradt, de újabb bakija után reménytelenné vált helyzete, a 42. lépést követően kapitulált.

 

A címvédő amerikai Hikaru Nakamura és az ukrán Vaszilij Ivancsuk nyolcadik partiját játszotta, 3-1-re vezetett a „veterán” nagymester három remi mellett. Reggio Emilíában Nakamura nagy kalandok után aratta egyetlen győzelmét, a zseniális bástyaáldozatot követően Ivancsuk időzavarban fonalas nyerést hagyott ki. Nakamura fölényesen vezetett a tornán, de utolsó három partiját elvesztette. Ivancsuk sorozatban négyet vesztett a viadalon. Az ukrán nagymester kedvezőbb pozícióban meglepő módon lépést ismételt, ennek Nakamura örülhetett.

 

A világranglistát harminc pontos előnnyel vezető norvég Magnus Carlsen és az azeri Vugar Gasimov összecsapásukat megelőzően háromszor megosztoztak a ponton, a 2008-as bakui GP-n és a 2010-es nankingi szuperversenyen. Gasimov újonc a Wijk aan Zee-i arénában, nem választott szerencsés kézzel megnyitást. Az ún. sündisznó állásban világos nyugodtan manőverezhetett. Gasimov türelmét vesztette, 28…e5 lépése csak fokozta világos előnyét. Carlsen szabadgyalogja, haderejének aktivitása ellen az azeri sakkozó nem talált védelmet.

A játéknapon a legfiatalabb résztvevő, a 17 esztendős holland Anish Giri és a torna doyenje, az izraeli Borisz Gelfand mérkőzött meg. Másfél éve az amszterdami „generációs” csapatversenyen kétszer megosztoztak a ponton. Gelfand az elfogadott vezércselű játszmában gyalogot áldozott. Kezdeményezését Giri higgadtan hárította, befejezte a fejlődést, anyagi előnyét megőrizte, majd jó technikával érvényesítette azt.

Az azeri Tejmur Radzsabov és az olasz Fabiano Caruana a tavalyi csapat Európa-bajnokságon remizett egymással. A Grünfeld védelem egyik legjobb ismerője lett Caruana, Radzsabov nem tudott előnyt kicsiholni.

A cseh David Navara és a bolgár Veszelin Topalov harmadszor mérkőzött meg, a 2007-es Corus-tornán és két évvel később a csapat Eb-n sem tudtak túljárni egymás eszén. Megszületett harmadik remijük is, Topalov kiskombinációval kényszerítette ki a pontosztozkodást.

Az amerikai Gata Kamsky és a holland Loek van Wely az 1995-ös groningeni tornán mérkőzött meg először egymással, a döntetlen után mindketten két-két partit nyertek a négy remi mellett. Kamsky minimális előnyét nem tudta győzelemig fokozni.

Az első forduló eredményei:

David Navara (cseh, 2712) – Veszelin Topalov (bolgár, 2770) döntetlen (Angol megnyitás, 31)

Borisz Gelfand (izraeli, 2739) – Anish Giri (holland, 2714) 0 – 1 (Elfogadott vezércsel, 70)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2773) – Fabiano Caruana (olasz, 2736) döntetlen (Grünfeld védelem, 27)

Szergej Karjakin (orosz, 2769) – Levon Aronjan (örmény, 2805) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 42)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2759) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766)  döntetlen (Vezércsel, 21)

Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Vugar Gasimov (azeri, 2761) 1 – 0 (Angol megnyitás, 67)

Gata Kamsky (amerikai, 2732) – Loek van Wely (holland, 2692) döntetlen (Grünfeld védelem, 41)

 

A 2. forduló párosítása:

Veszelin Topalov – Loek van Wely

Vugar Gasimov – Gata Kamsky

Vaszilij Ivancsuk – Magnus Carlsen

Levon Aronjan – Hikaru Nakamura

Fabiano Caruana – Szergej Karjakin

Anish Giri – Tejmur Radzsabov

David Navara – Borisz Gelfand

 

Karjakin,S (2769) - Aronjan,L (2805)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 b4 9.Hbd2 Fc5 10.h3 d6 11.c3 Bb8 12.Be1 Be8 13.a5 Fa7 14.Hf1 He7 15.Hg3 Hg6 16.d4 h6 17.Fc2 c5 18.dxe5 dxe5 19.Fd3 Fe6 20.Fxa6 c4 21.Ba4 Vc7 22.cxb4  

 

 

22...Fxf2+ 23.Kxf2 Va7+ 24.Fe3 Vxa6 25.Kg1 Bed8 26.Vc1 Bd3 27.Bd1 Bb3 28.Vd2 Kh7 29.Kh2 Bb7 30.Vf2 Fd7

A bonyolult küzdelemben mindketten időzavarba kerültek, a feszültséget Levon Aronjan bírta jobban.

31.Ba2 B7xb4 32.Hh5?!

 

32...Fc8?!

Kevés idő volt mérlegelni a 32...Hxe4 33.Hg5+ Hxg5 34.Bxd7 Ve6 35.Bc7 Hf4 változat esélyeit, ami sötét jelentős előnyéhez vezetett volna.

33.Hxf6+ Vxf6 34.Kg1 Fb7 35.Hd2 Vxf2+ 36.Fxf2 Bd3 37.a6? Fxe4?!

Kimaradt a 37...Fxa6 38.Fe1 Hf4 39.Bda1 (39.Bxa6 Bxb2 40.Bc6 c3) 39...Fb7 40.Kf1 Bb5 lehetőség.

38.Be1 Fa8 39.He4?! Hf4 40.a7 f6 41.h4 c3!?

 Pontosabb volt a 41...Bd8 42.h5 Hd3 43.Be3 Bd7 folytatás.

42.Hc5?

A három évvel korábbi tornagyőztes azonnal vesztőt húzott. 42.Hxc3 Hxg2 43.Bd1 Hf4 is sötétre volt előnyös.

42...c2 Szergej Karjakin azonnal feladta a partit. 42...Hh3+ 43.Kh2 Bd2 44.Fe3 Hf2 45.Fxd2 cxd2 46.Bb1 d1V 47.Bxd1 Hxd1 volt a látványos nyerés. 42...c2 után a 43.Hxd3 Hxd3 44.Baa1 Hxe1 45.Fxe1 Bxb2 46.Bc1 f5 változatban sötét nyeréséhez kétség sem férhet.

Carlsen,M (2835) - Gasimov,V (2761)
Angol megnyitás [A30]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.Hc3 e6 4.g3 b6 5.Fg2 Fb7 6.0-0 Fe7 7.d4 cxd4 8.Vxd4 d6 9.Fg5 a6 10.Fxf6 Fxf6 11.Vf4 0-0 12.Bfd1 Fe7 13.He4 Fxe4 14.Vxe4 Ba7 15.Hd4 Bc7 16.Bd2

Főváltozatnak [16.b3 Bc5 17.a4 Vc7 számít.

16...Bc5

Világosra lett volna előnyös a 16...Bxc4 17.Hxe6 Vc8 18.Bd4 Bxd4 19.Hxd4 Ff6 20.Bd1 folytatás.

17.Bad1 Vc7 18.b3 Kh8 19.Vb1 Hd7 20.e3 Vc8 21.Bc2 Bc7 22.a4 Bd8 23.Va2 He5 24.h3 Ff6 25.Bcd2 Bc5 26.f4 Hg6 27.Bd3 h6 28.Vd2 e5?!

Vugar Gasimov türelmét vesztette, a sorozatos cserék fokozták világos előnyét.

29.Hc2 b5 30.axb5 axb5 31.Ha3 bxc4 32.Hxc4 d5

 

33.Fxd5 Vxh3 34.Vg2 Vxg2+ 35.Kxg2 exf4 36.exf4 Bc7 37.He3 Bcd7 38.Hg4 Fb2 39.Hf2 f6 40.Fe4 Hf8  

 

 

41.b4    

A szabadgyalog, a világos haderő aktivitása ellen Gasimovnak nem volt esélye.

 41...Bxd3 42.Hxd3 Fc3 43.Bc1 Fd4 44.Hc5 Fe3 45.Bc3 Bd2+ 46.Kf3 Fd4 47.Bc4 g6 48.Hd3 Fg1 49.Bc8 Kg7 50.Bc7+ Kg8 51.f5 g5?!  

 

 

52.g4 Fh2 53.Bb7 Bc2 54.Hc5 Bc3+ 55.Ke2 h5 56.gxh5 g4 57.He6 Bc8 58.b5 Bb8 59.Bxb8 Fxb8 60.Fd5 Fa7 61.Kf1 Fe3 62.Kg2 Kf7 63.Hxf8+ Kxf8 64.Kg3 Ke7 65.Kxg4 Kd6 66.Kf3 Fd2

 

67.b6 és sötét feladta, a szabadgyalogok, a világos király betörése ellen nincs védelem.

Nakamura,H (2759) - Ivancsuk,V (2766)
Vezércsel [D31]

1.c4 c6 2.d4 d5 3.Hf3 e6 4.Hc3 dxc4 5.g3 b5 6.Fg2 Fb7 7.He5 Vc8 8.0-0 Hd7 9.b3 b4 10.He4 Hxe5 11.dxe5 c3 12.Vd3

Számításba jött a 12.a3 c5 13.Fe3 Fd5 14.axb4 cxb4 15.Vd3 folytatás.

12...a5 13.Fe3 f5 14.exf6 Hxf6 15.Hxf6+ gxf6 16.Ff3 Kf7 17.Bfd1 h5 18.a4 Bb8 19.Fa7 Ba8 20.Fe3 Bb8

Vaszilij Ivancsuk meglepő módon a lépésismétlés mellett döntött.[20...Fe7 21.Ve4 h4 vígan játszható lett volna.

21.Fa7 Ba8 és döntetlen

Gelfand,B (2739) - Giri,A (2714)
Elfogadott vezércsel [D23]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Vb3 dxc4 5.Vxc4 Fg4 6.Hc3 Hbd7 7.Ff4 Hb6 8.Vd3 Fxf3 9.gxf3 Hfd5 10.Fe5 f6 11.Fg3 Hb4 12.Vb1 Vxd4 13.Fh3 e5 14.0-0 Fe7 15.Bd1 Vc4 16.e3 Vf7 17.f4?! exf4 18.Fxf4 0-0

A generációs párbajban a holland titán befejezte a fejlődést, megőrizte gyalogelőnyét.

19.a3 H4d5 20.Hxd5 Hxd5 21.Fg3 f5 22.e4 fxe4 23.Vxe4 Hf6 24.Ve5 Kh8 25.Be1 Fd8 26.Fe6 Vg6 27.Vf5 Vxf5 28.Fxf5 Hd5 29.Fe4 Ff6 30.Be2 Hb6 31.Bc1 Bfe8 32.f3 a5 33.b4 axb4 34.axb4 Hd5 35.Fe1 Hf4 36.Bec2 Hh3+ 37.Kg2 Hg5 38.Be2 Hxe4 39.fxe4 Bad8 40.b5 cxb5 41.Bb1 Bd5 42.Fg3 Bc5 43.Fd6 Bg5+ 44.Kf3 Be6 45.Ff4 Bc5 46.e5

 

46...g5! 47.exf6 Bxf6 48.Be7 Bxf4+ 49.Kg2 Bg4+ 50.Kf3 Bh4 51.Bd1 Bc8 52.Kg3 b6 53.Bb7 Bb4 54.Bxb6 Bc7 55.h4 gxh4+ 56.Kh3 Kg7 57.Bd3 Kf7 58.Be3 Kg7 59.Bf3 Bf7 60.Bd3 Bf6 61.Bb8 Bc6 62.Bf3 Kh6 63.Bb7 Kg6 64.Bb8 Bc5 65.Bg8+ Kh5 66.Bg7 h6 67.Bg1 Bd4 68.Kh2 b4 69.Bg8 Bc2+ 70.Kh3 Bc3 és világos feladta

Navara,D (2712) - Topalov,V (2770)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.g3 Hf6 3.Fg2 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Hc3 Hb6 6.Hf3 Hc6 7.0-0 Fe7 8.a3 0-0 9.b4 Fe6 10.Bb1 f6 11.d3 Hd4 12.Hxd4 exd4 13.He4 Fd5 14.Fb2 f5 15.Hd2 Fxg2 16.Kxg2 Kh8 17.Hf3 Ff6 18.Vc2

A cseh nagymester tért el Szergej Karjakin ellen 2008-ban Szocsiban, a GP-tornán játszott partijától. 18.a4 a5 19.b5 Be8 20.Be1 c5 21.bxc6 bxc6 22.e3 dxe3 23.Fxf6 gxf6 történt világos kis előnyével, a játszma remi lett.

18...Vd7 19.Bfc1 c6 20.a4 f4 21.b5 cxb5 22.axb5 Hd5 23.Hxd4 Bae8

Figyelmet érdemelt a 23...fxg3 24.hxg3 Vg4 25.e3 Hxe3+ 26.fxe3 Fe5 27.Hf5 Vxf5 28.Fxe5 Vf3+ 29.Kh2 Vh5+ 30.Kg2 Vxe5 és  világosnak kellett volna vigyáznia.

24.Hf3 Fxb2 25.Vxb2 Ve6 26.Vd4 fxg3 27.hxg3 Vxe2! 28.Vxd5

 

28...Be3! 29.Be1 Vxf3+ 30.Vxf3 Bexf3 31.Bb2 Bxd3 és döntetlen

Radzsabov,T (2773) - Caruana,F (2736)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fe3 c5 8.Bc1 Va5 9.Vd2 cxd4 10.cxd4 Vxd2+ 11.Fxd2 0-0 12.Hf3 e6 13.h4 Hc6 14.e5 Bd8

Az Unive-tornán a holland Anish Giri 14...Fd7 15.Bb1 b6 16.h5 He7 17.hxg6 fxg6 18.Fc4 Bac8 19.Fb3 Hd5 20.Hg5 h6 21.He4 g5 22.Hd6 folytatásban hátrányba került Vlagyimir Kramnyikkal szemben.

15.Fg5 Be8 16.Fe3 h6 17.Fd3 Fd7 18.Bb1 Bab8 19.Hd2 He7 20.He4 Fc6 21.g4 Bed8 22.Ke2 Hd5 23.Bhc1 Ff8 24.Fd2 Hb6 25.Fe3 Hd5 26.Fd2 Hb6 27.Fe3 és döntetlen

Kamsky,G (2732) - Van Wely,L (2692)
Grünfeld védelem [D78]

1.c4 g6 2.g3 c6 3.Hf3 d5 4.Fg2 Fg7 5.d4 Hf6 6.0-0 0-0 7.Vb3 Vb6 8.Hc3 Vxb3 9.axb3 Ff5 10.h3 h5 11.Ff4 Hbd7 12.cxd5 cxd5 13.Bfc1 Bfc8 14.He5 Hb6 15.Kh2 a6 16.Fg5 Ff8 17.Fe3 Bd8 18.Ff3 Bac8 19.g4 hxg4 20.hxg4 Fe4 21.Hxe4 Hxe4 22.Kg2 Fg7 23.Ff4 e6 24.e3 Ff6 25.Hd3 Hd7 26.b4 Be8 27.Bxc8 Bxc8 28.b5 Bc2 29.bxa6 bxa6 30.Bc1 Bxc1 31.Hxc1 e5 32.dxe5 Hxe5 33.Fxe5 Fxe5 34.Hd3 Fd6 35.Fd1 Hc5 36.Hb4 Ha4 37.Fxa4 Fxb4 38.Fc6 g5 39.Fxd5 Kg7 40.Kf3 a5 41.b3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az amerikai Nakamura játszik címvédőként a Tata Steel szuperversenyen

Címkék: Wijk aan Zee 2012

Wijk aan Zee-ben január 14. és 29. között rendezik meg az esztendő első szuperversenyét. A 21-es kategóriájú, 2755-ös átlagú Tata Steel Chess 2012 tornán címvédőként a 24 esztendős amerikai Hikaru Nakamura játszik. A rajtlistát a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen vezeti, A top 10-ből heten a rajtnál, a parádés mezőnyben olimpiai bajnokok, exvilágbajnokok, világbajnok-jelöltek csatáznak. A torna hivatalos honlapja www.tatasteelchess.com, ahol élő internetes közvetítés is lesz.

A hagyományos versenyt  hetvennegyedszer rendezik meg. A    Hoogovens Művek volt a főszponzora 2000-ig, a privatizáció után lett a fesztiválnak a brit Corus a névadója, és egyúttal főtámogatója. Tavaly az indiai Tata Steel vette át a sakkozás kiemelt mecénásának a szerepét. A holland tengerparti városka két és fél hétig a sakk lázában ég, majd rövid pihenő után már a következő versenyre készül. Remek hangulatú a világhíres sakkfesztivál, ahol természetesen a 14 fős szuperverseny áll az érdeklődés középpontjában. A viadal ezúttal 21-as kategóriájú, 2755 az Élő-átlaga. Olimpiai bajnokok, a világranglista-vezető, exvilágbajnokok a parádés szereposztású mezőnyben. A szuperverseny mellett még két nagymestertornát szerveznek, a „B” viadal 15-ös, a „C” verseny 9-es kategóriájú, és még számtalan  tornát rendeznek profik és amatőrök számára, ezek teszik teljessé a fesztivál programját.

 

A tavalyi szuperversenyen nagy meglepetésre az amerikai Hikaru Nakamura végzett az élen. A 14 fős mezőnyben Élő-pontjával csak a hatodik volt, de egyetlen forduló kivételével hol egyedül, hol holtversenyben az élen állt. A „gyengébbeket” nagy biztonsággal győzte le, a szupersztárokkal szemben békésebb vizekre evezett, csak a norvég Magnus Carlsen tudta őt legyőzni parádés támadásvezetéssel. A kétszeres amerikai bajnok tökéletesen építette fel versenyét, játéka érettebbé vált, megnyitási repertoárja kevésbé rizikós, és az állásokban jól kiismerte magát. A 2879-es performance-pontszám jól jellemzi kitűnő eredményét,  23 Élő-pontot is gyűjtött.

 Az ötszörös győztes indiai világbajnok Viswanathan Anand megőrizte veretlenségét, immár hatodszor lett ezüstérmes a holland tengerparti városban. A világranglista-vezető Magnus Carlsen eltaktikázta a versenyt, két partit is világossal vesztett el. A kritikus pillanatokban nagyon koncentrált, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot tanulságos végjátékban győzte le. A hagyomány folytatódott Magnus csak a páros években tud nyerni Wijk aan Zee-ben. A norvég nagymester 2004-ben a „C” versenyt nyerte meg, 2006-ban a „B” nagymesterverseny holtversenyes győzteseként harcolta ki a felsőbb osztályban való szereplés jogát. Az örmény Levon Aronjan és Magnus Carlsen holtversenyes elsőségével ért véget a Corus 2008 szuperverseny. A sakkvilág a hagyományos versenysorozat minden idők legfiatalabb győztesét ünnepelte, a 17 éves sakkozó fantasztikus sikerét. 2010-ben Carlsen megbirkózott a nagy elvárással, jó formában versenyzett. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik elleni partiját vesztésre rontotta, holott szinte megoldhatatlan feladat elé állíthatta volna ellenfelét. Ponthátrányba került nagy riválisával szemben, de ezt kettős nyeréssel ledolgozta. Kramnyik az utolsó előtti fordulóban elvesztette a csúcsrangadót Viswanathan Ananddal szemben, Magnus félpontos előnnyel végzett az élen. 

Levon  Aronjan nagyon visszafogottan sakkozott, csak a tuti esélyt használta ki, veretlenségét megőrizte. Kramnyik kevésbé lehetett elégedett, a francia Maxime Vachier-Lagrave nagyon örülhetett az eredménynek. Sikerrel debütált a 16 éves holland Anish Giri, gyengébben az orosz Jan Nepomnjacsij. A legnagyobb meglepetést az orosz Alekszandr Griscsuk öt(!) veresége jelentette, a spanyol Alekszej Shirov hatszor kényszerült kapitulálni. Az emlékezetes, meglepetésekkel tarkított tornán  a 91 játszmából 38 végződött döntéssel.

 

A verseny végeredménye:

1.Hikaru Nakamura (amerikai, 2751) 9 pont

2. Viswanathan Anand (indiai, 2810) 8,5

3-4. Magnus Carlsen (norvég, 2814) és Levon Aronjan (örmény, 2805) 8

5-6.Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) és Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2715) 7,5

7-8. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2744) és Anish Giri (holland, 2686) 6,5

9-10. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2733) és Wang Hao (kínai, 2731) 6

11-12. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2773) és Jan Smeets (holland, 2662) 4,5

13. Erwin L’Ami (holland, 2624) 4,5

14. Alekszej Shirov (spanyol, 2722) 4

 

A világranglista első tíz helyezettjéből heten játszanak, a tavalyi mezőnyhöz képest tíz új névvel találkozunk, Magnus Carlsen, a világranglistán immár második Levon Aronjan, a címvédő Hikaru Nakamura és a holland titán, a 17 éves Anish Giri játszik ismét.   Természetesen hiányoljuk a regnáló világbajnok Viswanathan Anandot és a világranglistán harmadik orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot. Az indiai világelső a májusi világbajnoki döntőig már a felkészülésre koncentrál, nem versenyez. Kramnyik korábban is sokszor panaszkodott, hogy Wijk aan Zee-ben a januári télben nem tudja tudását legjavát nyújtani, a klímát nem bírja. Az elmúlt három hónapban három versenyen is szerepelt, a pihenést választotta.

 

A Tata Steel 2012 szuperverseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében és a ranglistás helyezésük:

Magnus Carlsen (norvég, 2835, 1)

Levon Aronjan (örmény, 2805, 2)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2773, 5)

Veszelin Topalov (bolgár, 2770, 6)

Szergej Karjakin (orosz, 2769, 7)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2766, 8)

Vugar Gasimov (azeri, 2761, 10)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2759, 12)

Borisz Gelfand (izraeli, 2739, 16)

Fabiano Caruana (olasz, 2736, 17)

Gata Kamsky (amerikai, 2732, 20)

Anish Giri (holland, 2714, 28)

David Navara (cseh, 2712, 30)

Loek van Wely (holland, 2692, 54)

 

Magnus Carlsen hatodszor játszik a szuperversenyen, az  örmények kétszeres olimpiai bajnoka, Grand Prix-győztes világbajnokjelölt Levon Aronjan is hatodszor kapott meghívást. 2006-ban csak hetedik volt, 2007-ben és 2008-ban elsőként ünnepelték, három éve másodikként végzett.

Az azeri Tejmur Radzsabovot ötödször látjuk. Először 2003-ban játszott, ötvenszázalékos eredményt ért el. 2007-ben hármas holtversenyben Levon Aronjan és Veszelin Topalov társaságában végzett holtversenyben az élen, 2008-ban holtversenyben harmadik, 2009-ben második volt. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov tizenegyedszer a Wijk aan Zee-i „ringben”. 2008-ban játszott utoljára, -1-gyel zárta szereplését, egy évvel korábban Ananddal volt holtversenyes első, 2005-ben és első szereplésén, 1996-ban bronzérmes.

Az orosz Szergej Karjakin ötödször játszik, 2009-ben nagy meglepetésre megnyerte a viadalt. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk kilencedszer Wijk aan Zee-ben, 1996-ban tornagyőzelemmel debütált, az azeri Vugar Gasimov újonc. Hikaru Nakamura a címvédő, 2010-ben Ananddal holtversenyben negyedik volt. A világbajnoki kihívó izraeli Borisz Gelfand nyolcadszor szerepel, 1992-ben az orosz Valerij Szalovval holtversenyes elsőséggel mutatkozott be, 2008-ban játszott utoljára, csak a 12. helyet szerezte meg. Gelfand utolsó versenyét játssza a májusi világbajnoki döntő előtt. Az olasz Fabiano Caruana másodszor, az amerikai Gata Kamsky negyedszer a viadal résztvevője.

A hollandok 17 éves reménységének, Anish Girinek a Reggio Emiliai remek tornagyőzelme nagy szenzáció volt, kitüntető érdeklődéssel várjuk szereplését, tavalyi bemutatkozásán ötven százalékot ért el. A cseh David Navara is másodszor játszik. A hollandok „veteránja”, a 39 éves Loek van Wely huszadszor.

A 15-ös kategóriájú „B” nagymesterversenyen a kubai Batista Bruzon Lazaro a legmagasabb Élő-pontos. Az orosz Európa-bajnok Vlagyimir Potkin követi. Nagy kihívás vár az ukrán Katyerina Lahnóra és a litván Viktorija Cmilytére. A 9-es kategóriájú viadalon az angol Matthew Sadler a listavezető.

A sakkozóknak  100-100 perc gondolkodási idejük lesz 40 lépésre, majd 50-50 a következő 20 húzásra, végül a játszma befejezéséig 15-15 percük, de az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc extraidőt is kapnak.  Január 18-án, 23-án és 26-án szabadnap lesz, az utolsó fordulót január 29-én játsszák le. A nézőket a játszmák jobb megértésében ismert holland szakemberek szakavatott elemzésükkel segítik. A játszmákat 13 óra 30 perckor kezdik (az utolsó partikat 12 órakor), Hollandiában a sajtó nagyhatalom! A partikat élőben is követhetik a www.tatasteelchess.com honlapon.

 

A sakktörténelem eddigi szuperversenyei és a győztesek:

Bilbaó 2010, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2788)

1.Kramnyik 4 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

 

Sao Paulo/Bilbao 2011, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2780)

1.Carlsen 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Moszkva 2011, 22-es kategória (2776)

1-2. Carlsen és Aronjan 5,5 pont (10 résztvevő)

 

Bilbaó 2008, Grand Slam döntő, 21-es kategória (2768)

1.Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Nanking 2010, 21-es kategória (2766)

1. Carlsen 7 pont (6 résztvevő, kétfordulós torna)

 

Moszkva 2009, 20-as kategória (2764)

1. Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

 

Nanking 2009, 21-es kategória (2764)

1. Carlsen 8 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Sanghaj Masters 2010, 21-es kategória (2759)

1. Shirov 4,5 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

 

Linares 2010, 21-es kategória (2758)

1.Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Bázna 2011. 21-es kategóriájú (2757)

1-2. Carlsen és Karjakin 6,5 (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Las Palmas 1996, 21-es kategória (2756)
1. Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Linares 2009, 21-es kategória (2756)

1-2. Griscsuk és Ivancsuk 8 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Wijk aan Zee 2012, 21-es kategóriájú (2755)

? (14 résztvevő)

 

Linares 2008, 21-es kategória (2755)

1. Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Szófia 2009, 21-es kategória (2755)

1. Shirov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Dortmund 2001, 21-es kategória (2754)
1-2. Kramnyik és Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Moszkva 2010, 21-es kategória (2754)

1-3. Aronjan, Karjakin és Mamedgyarov 5,5 pont (10 résztvevő)

 

Linares 1998, 21-es kategória (2752)
1. Anand 7,5 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Linares 2000, 21-es kategória (2752)
1 - 2. Kaszparov és Kramnyik  6 pont (6 részvevős, kétfordulós torna)

 

Nanking 2008, 21-es kategória (2751)

1.Topalov 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

London 2011, 20-as kategória (2748)

1.Kramnyik 6 pont (9 résztvevő)

 

Szófia 2005, 20-as kategória (2747)

1. Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Szófia 2006, 20-as kategória (2747)

1. Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Moszkva 2008, 20-as kategória (2745)

1. Ivancsuk 6 pont (10 résztvevő)

 

Dortmund 2009, 20-as kategória (2744)

1. Kramnyik 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Linares 2007, 20-as kategória (2743)

1. Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Linares 2005, 20-as kategória (2743)

1-2. Kaszparov és Topalov (7 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Wijk aan Zee, Corus, 20-as kategória (2742)

1-2. Levon Aronjan és Magnus Carlsen 8 pont (14 résztvevős torna)

 

Moszkva 2007, 20-as kategória (2742)

1. Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

 

Bilbao 2009, Grand Slam-döntő, 20-as kategória (2740)

1. Aronjan 4,5 pont (4 résztvevő)

 

Bázna 2010, 20-as kategória (2741)

1.Carlsen 7,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Wijk aan Zee, Tata Steel 2011, 20-as kategória (2740)

1. Nakamura 9 pont (14 résztvevő)

 

Szófia 2008, 20-as kategória (2737)

1. Ivancsuk 8 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Linares 1999, 20-as kategória (2735)
1. Kaszparov 10,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Linares 2003, 20-as kategória (2733)

1-2. Lékó Péter és Kramnyik 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Asztana 2001, 20-as kategória (2733)
1. Kaszparov 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Morelia/Linares 2006, 20-as kategória (2732)

1. Aronjan 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Linares 2002, 20-as kategória (2732)
1. Kaszparov 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Hoogeveen 2011, 20-as kategória (2732)

1.Kramnyik 4,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Linares 2004, 20-as kategória (2731)

1.Kramnyik  7 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Dortmund 2011, 20-as kategóriájú (2731)

1.Kramnyik 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Dortmund 2010, 20-as kategória (2730)

1. Ponomarjov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Hoogoveen 2006, 20-as kategória (2730)

1-2. Mamedgyarov és Polgár Judit  4,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Asztrahány 2010, Grand Prix, 20-as kategória (2729)

1. Eljanov 8 pont (14 résztvevő)

 

Bázna 2009, 20-as kategória (2729)

1. Ivancsuk 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Moszkva 2006, 20-as kategória (2727)

1-3. Lékó Péter, Ponomarjov és Aronjan 5,5 pont (10 résztvevő)

 

Dortmund 2007, 20-as kategória (2727)

1. Kramnyik  5 pont (8 résztvevő)

 

Nalcsik, 2009 Grand Prix, 19-es kategória (2725)

1. Aronjan 8,5 pont (14 résztvevő)

 

Szófia 2007, 19-es kategória (2725)

1.Topalov 5,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

London 2010, 19-es kategória (2719)

1-3. Anand, Carlsen  és McShane 4,5

 

Linares 2001, 19-es kategória (2722)
1. Kaszparov 7,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Wijk aan Zee, Corus 2005, 19-es kategória (2721)

1. Lékó Péter  8,5 pont (14 résztvevő)

 

Dortmund 2006, 19-es kategória (2720)

1-2. Kramnyik és Szvidler 4,5 pont (8 résztvevő)

 

Novgorod 1997, 19-es kategória (2719)
1. Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Zsermuk 2009, Grand Prix, 19-es kategória (2719)

1. Ivancsuk 8,5 pont (14 résztvevő)

 

Wijk aan Zee, Corus 2010, 19-es kategória (2719)

1. Carlsen 8,5 pont (14 résztvevő)

 

Wijk aan Zee, Corus 2007, 19-es kategória (2718)

1-3. Aronjan, Topalov és Radzsabov 8,5 pont (14 résztvevős torna)

 

Baku, 2008 Grand Prix, 19-es kategória (2717)

1-3. Gasimov, Wang Yue és Carlsen 8,5 pont (14 résztvevős torna)

 

Wijk aan Zee, Corus 2006, 19-es kategória (2716)

1-2. Topalov és Anand 9 pont (14 résztvevő)

 

Wijk aan Zee, Corus 2009, 19-es kategória (2716)

1. Karjakin 8 pont (14 résztvevő)

 

Biel 2009, 19-es kategória (2716)

1.Vachier-Lagrave 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Dos Hermanas 1996, 19-es kategória (2714)
1 - 2. Kramnyik és Topalov  6 pont (10 résztvevő)

 

Eliszta 2008, Grand Prix, 19-es kategória (2713)

1-3. Radzsabov, Jakovenko és Griscsuk pont (14 résztvevő)

 

Havanna 2011, 19-es kategória (2712)

1-2. Ivancsuk és Le 6,5 (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Novgorod 1996, 19-es kategória (2711)
1. Topalov 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Forosz 2008, 19-es kategória (2711)

1. Carlsen 8 pont (12 résztvevő)

 

Wijk aan Zee, Corus 2000, 19-es kategória (2710)
1. Kaszparov  9,5 pont (14 résztvevő)

 

Dortmund 2005, 19-es kategória (2709)

1.Naiditsch 5,5 pont (10 résztvevő)

 

Biel 2011, 19-es kategória (2709)

1.Carlsen 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

 

Szocsi 2008, Grand Prix, 19-es kategória (2708)

1.Aronjan 8,5 pont (14 résztvevő)

 

Szaratov 2011, 19-es kategória (2707)

1.Morozevics 8,5 pont (12 résztvevő)

 

Dortmund 1999, 19-es kategória (2705)
1. Lékó Péter 5 pont (8 résztvevő)

 

Szarajevó 1999, 19-es kategória (2704)
1. Kaszparov   7 pont (10 résztvevő)

 

Pojkovszkij 2011, 19-es kategória (2703)

1-2. Bacrot és Karjakin 5,5 pont (10 résztvevő)

 

Wijk aan Zee, Corus 2004, 19-es kategória (2702)

1. Anand 8,5 pont  (14 résztvevő)

 

Szarajevó 2000, 19-es kategória (2702)
1. Kaszparov   8,5 pont (12 résztvevő)

 

Wijk aan Zee, Corus 2003, 19-es kategória (2701)
1. Anand 8,5 pont (14 résztvevő)

 

Dos Hermanas 1997, 19-es kategória (2701)
1 - 2. Anand és Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog