Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Bielben zajló szuperverseny második fordulójában Magnus Carlsen világossal nyert a kínai Wang Hao ellen. A norvég világranglista-vezető futópárjával, aktív bástyáival került fölénybe és döntő anyagi előnyt szerzett. Villámgyőzelmet aratott a francia Etienne Bacrot, taktikailag másodszor is sebezhető volt az orosz Alekszandr Morozevics, 25 lépésben vesztett. Pontosztozkodás született az amerikai Hikaru Nakamura és a holland Anish Giri játszmájában. A tornán a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ér, 30 lépés előtt nem lehet remizni!

 

A címvédőként játszó norvég Magnus Carlsen könnyű győzelmet aratott a 21-es kategóriájú szuperverseny második fordulójában. A kínai Wang Hao a Nimzoindiai védelmű partiban ritkább változatot játszott meg. Carlsen eredeti módon kezelte az állást, futópárjában és aktív bástyáiban bízott, a h6 lépéssel meggyengített sötét királyszárnyat vette tűz alá. Vezért nyert két bástya ellenében, majd Hao újabb hibáját kihasználva a 35. lépést követően fogadhatta a kínai sakkozó gratulációját.

A versenyt vereséggel kezdők összecsapásában az orosz Alekszandr Morozevics a nyitásban meglepetéssel szolgált a francia Etienne Bacrot elleni partijában. Bacrot hosszasan tűnődött, míg Moro magabiztosnak tűnt. Az orosz nagymester azonban taktikailag ismét sebezhető volt, elkerülve a remit királya a sáncállásban került bajba, két lépéssel a matt előtt, a 25. lépésben kapitulált.

A 18 esztendős holland Anish Giri értékes fél pontot szerzett, az amerikai Hikaru Nakamurával remizett. Átengedte a centrumot ellenfelének, Nakamura azonban eltékozolta előnyét, érdekes lebonyolítás után, bástyavégjátékban osztoztak meg a ponton.

 

A 2. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2778) – Anish Giri (holland, 2696) döntetlen (Bogoindiai védelem, 41)

Etienne Bacrot (francia, 2713) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2770) 1 – 0 (Vezércsel, 25)

Magnus Carlsen (norvég, 2837) – Wang Hao (kínai, 2739) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 35)

 

A verseny állása:

1-2. Magnus Carlsen és Anish Giri 4 pont

3-4. Wang Hao és Etienne Bacrot 3

5. Hikaru Nakamura 2

6. Alekszandr Morozevics 0

 

A klasszikus pontozás szerint:

1-2. Magnus Carlsen és Anish Giri 1,5 pont

2-5. Hikaru Nakamura, Wang Hao és Etienne Bacrot 1

6. Alekszandr Morozevics 0

 

A 3. forduló párosítása:

Wang Hao – Hikaru Nakamura

Alekszandr Morozevics – Magnus Carlsen

Anish Giri – Etienne Bacrot

 

 

Bacrot,E (2713) - Morozevics,A (2770)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 c6 4.e4 dxe4 5.Hxe4 Fb4+ 6.Fd2 Vxd4 7.Fxb4 Vxe4+ 8.Fe2 Ha6 9.Fd6

Változik a divat. hogy világossal a 9.Fa5, vagy 9.Fc3 eltérést válasszák-e.

9...Vxg2 10.Vd2 e5

Sötéttel két kivétellel a 10...Hf6 11.Ff3 Vg6 változatot játszották.

11.Fxe5 Ff5 12.Ff3 Vg6 13.0-0-0 Hc5 14.Ve3 Fb1

 

15.Bd2!?

Etienne Bacrot kevesellte a 15.Fd6+ He6 16.Vb3 0-0-0 17.Fxc6 Hc5 18.Fxc5 Bxd1+ 19.Vxd1 Vxc6 20.Vg4+ Kc7 21.Hf3 Vxc5 folytatás nyújtotta esélyt? A változat meglepte a francia nagymestert, jelentős időhátrányba került.

15...Fxa2 16.Fd6+ He6 17.Fe4 Vh6 18.f4 Hf6 19.Hf3 Fxc4 20.Be1 0-0-0

Érdekes volt a 20...Hd5 21.Fxd5 (21.Va3 0-0-0 22.Fxd5 Fxd5 23.Bxd5 cxd5 24.Vc3+ Kd7 25.Vb4) 21...cxd5 22.f5 Vxe3 23.Bxe3 0-0-0 24.fxe6 Bxd6 25.exf7 Bf8 folytatás.

21.Fxc6 Fa6?

Alekszandr Morozevics Bielben eddig elnézéseivel tűnt ki. 21...bxc6-ra 22.Vxa7 Bxd6 (22...Fd5 23.Va6+ Kd7 24.He5+ Ke8 25.Hxc6 Vh4 26.Bee2) 23.Va8+ Kc7 24.Va7+ (24.Vxh8 Hxf4) 24...Kc8 25.Va8+ (25.Bxd6? Vxf4+ 26.Bd2 Hc7) remi lett volna. 

 

 

22.Hg5! Hxg5?

Az orosz nagymester mattot nézett el. 22...Bxd6 23.Bxd6 bxc6 24.Hxf7 Vxf4 25.Bxc6+ Kb7 26.Bxe6 is reménytelen volt.

 

23.Fd7+! Kxd7 24.Ve7+ Kc6 25.Vc7+ és sötét feladta, 25… Kb5-re 26.Vc5+ Ka4 27.Vb4 matt a vége.

 

Carlsen,M (2837) – Wang Hao (2739)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.Hf3 b6 6.e4 c5 7.e5

Nincs jó híre a kínai sakkozó által választott változatnak.

7...He8 8.d5

Az elmélet a 8.Fd3 f5 9.exf6 Hxf6 10.0-0 folytatást javasolja.

8...exd5 9.cxd5 d6 10.Fg5 f6 11.exf6 Hxf6 12.0-0-0 Fxc3 13.bxc3 Fg4 14.Be1 Fxf3 15.gxf3

Magnus Carlsen igen eredeti elgondolást valósított meg, futópárjában, a bástyák aktivitásában bízott.

15...Hbd7 16.Fd3 h6 17.Ff4

Magnus számolhatta a tisztáldozat esélyeit is, de a 17.Fxh6 gxh6 18.Bhg1+ Kh8 19.Vd2 Hh7 20.Vxh6 Bf7 21.Vxd6 c4 22.Fxc4 Bc8 23.Bg4 Bxf3 24.Be3 Bxe3 25.fxe3 változatban sötét hárította volna az akciót.

17...c4 18.Ff5 Hc5 19.Bhg1 Kh8

 

20.Bg6 Bf7 21.Beg1

Számításba jött a 21.Vd2 Hd3+ (21...Vf8 22.Fxh6 Hd3+ 23.Fxd3 cxd3 24.Ff4) 22.Fxd3 cxd3 23.Vxd3 Bc8 24.Fe3 változatot választani.

21...Vf8 22.Fe3 Hxd5? 23.Fd4

A minőségnyerést Magnus kevesellte a 23.Fxc5 bxc5 24.Fe6 Hf4 25.Fxf7 Hd3+ 26.Kb1 Vxf7 27.Bxg7 változatban.

23...Hf6 24.Vd2 Be8

 

25.Bxg7! Vxg7 26.Bxg7 Kxg7 27.Vf4 Hd3+ 28.Fxd3 cxd3 29.Kd2 Kg6 30.Kxd3 Be6 31.h4 Bfe7?

 

32.h5+! Kf7 33.Vf5 Be5 34.Vg6+ Ke6 35.f4 és sötét feladta

 

Nakamura,H (2778) - Giri,A (2696)
Bogoindiai védelem [E11]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fxd2+ 6.Hbxd2 0-0 7.Fg2 b6 8.0-0 Fb7 9.cxd5 Fxd5

Anish Giri átengedte a centrumot Hikaru Nakamurának.

10.Be1 Hbd7 11.e4 Fb7 12.e5 Világos a direkt akció helyett még erősíthette volna állását a 12.Bc1 Bc8 13.a3 és b4-gyel.

12...Hd5 13.He4 h6 14.Bc1 Ve7 15.a3 a5 16.Hfd2 Bad8 17.Hc4 Hb8 18.He3 Hxe3 19.fxe3

A természetes reakció 19.Bxe3 lett volna.

19...c5 20.Vg4 Fxe4 21.Fxe4 Bc8 22.Bcd1 Hd7 23.Fb1 b5 24.Ve4 f5 25.Vb7 Bb8 26.Va7 Ba8 27.Vb7 Bab8 28.Va7 Ba8 29.Vc7 c4 30.Bf1 Bfc8 31.Vd6 Vxd6 32.exd6 Hf6 33.g4 g6

Érdekes volt a 33...Hxg4 34.d5 e5 35.Fxf5 Hxe3 36.Fe6+ Kh7 37.Fxc8 Bxc8 38.Kf2 Hxf1 39.Bxf1 fonalas változat.

34.gxf5 exf5

 

35.e4 Hxe4 36.Fxe4 fxe4 37.Bf6 Kg7 38.Be6 Bf8 39.Bxe4 Bad8 40.Be7+ Bf7 41.Bf1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A svájci üdülőhelyen, Bielben megkezdődött a 45. sakkfesztivál 21-es kategóriájú szuperversenye. A hatfős, kétfordulós viadal első fordulójában a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen és a háromszoros amerikai bajnok Hikaru Nakamura rangadója 39 lépésben döntetlennel ért véget. A játéknapon óriási meglepetés született, a 18 esztendős holland Anish Giri sötéttel győzte le a fatális hibát elkövető orosz Alekszandr Morozevicset. A kínai Wang Hao a francia Etienne Bacrot ellen nyert. A vasárnap megrendezett kieséses rendszerű villámversenyen Hikaru Nakamura győzött.

Vasárnap a nagymesterek villámversennyel „melegítettek” a szuperverseny küzdelmeire. A viadaltól igazoltan maradt távol Anish Giri, aki a holland bajnokságon vett részt és sikerrel védte meg címét. A 18 éves titán helyett az indiai Pentala Harikrishna játszott. Az első körben a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen a francia Etienne Bacrottal mérkőzött meg és búcsúra kényszerült. Az 5-5 perces és lépésenként 2-2 másodperces tempó mellett elvesztette az első játszmát, majd egyenlített. A „hirtelen halál” parti döntött Bacrot javára, világosnak 5, sötétnek 4 perce és remifórja volt. Carlsen világossal kapott ki.

Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk nem kis meglepetésre a kínai Wang Hao ellen 1,5-0,5-re nyert. „Pótvizsgázott” az orosz Alekszandr Morozevics a svájci Yannick Pelletierrel szemben. Az amerikai Hikaru Nakamura remivel kezdett, majd világossal legyőzte Harikrishnát.

A négy között Bacrot 1,5-0,5-re legyőzte Kosztenjukot, kettős győzelemmel került a döntőbe Nakamura. A fináléban Nakamura elremizte az első játszmát, majd világossal megnyerte a másodikat, tornagyőzelemmel hangolt Magnus Carlsen elleni első játszmájára.

 

Eredmények:

Negyeddöntő:

Etienne Bacrot (francia, 2713) - Magnus Carlsen (norvég, 2738) 2 – 1 (1 - 0, 0 – 1, 1 – 0)

Wang Hao (kínai, 2739) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2472) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Yannick Pelletier (svájci, 2599) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2770) 1 – 2 (1 – 0, 0 – 1, 0 – 1)

Pentala Harikrishna (indiai, 2684) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2779) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

 

Elődöntő:

Etienne Bacrot – Alekszandra Kosztenjuk 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Hikaru Nakamura – Alekszandr Morozevics 2 – 0

 

Döntő:

Etienne Bacrot – Hikaru Nakamura 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

 

 

Az amerikai Hikaru Nakamura egyik, talán legnagyobb mumusa lett a norvég Magnus Carlsen. A 2005-ös bieli versenyen két remivel kezdték viaskodásukat, a 2009-es londoni  és a két évvel ezelőtti Corus-tornán is döntetlen lett küzdelmük. Az amerikai sakkozó vesszőfutása a 2010-es londoni tornán kezdődött meg, majd kikapott a Tata Steel szuperversenyen is. A tavalyi báznai viadalon is vesztett egy partit. A Grand Slam-döntő két döntetlene ideiglenesen megszakította a sorozatot, de Nakamura újabb  két partiban  kényszerült feladásra. A moszkvai Tal-emlékverseny utolsó fordulójában világossal sem tudott ellenállni, Londonban Magnus minőségáldozata pecsételte meg sorsát.  Idén Wijk aan Zee-ben elmaradt a remélt nagy küzdelem, gyors cserék vezettek a kiegyenlített álláshoz és hamarosan békekötéshez. Moszkvában is békés hangulatban sakkoztak, lépésismétléssel remiztek. Összesítésben a lejátszott 26 partijuk Magnus 9-5-ös vezetését mutatta, Nakamura csak rapidpartiban tudott nyerni.

 

Nakamura, Bacrot, Carlsen, Wang Hao,  Giri és  Morozevics

A háromszoros amerikai bajnoknak már Magnus kezdőlépését is nehéz volt kitalálni. A 2010-es londoni tornán angol megnyitást láttunk, a 2011-es Wijk aan Zee-i viadalon a szicíliai védelem Najdorf-változata volt terítéken, a tavalyi londoni versenyen olasz megnyitás, és mindegyikben Magnus Carlsen diadalmaskodott. A szicíliai védelemben a 4.Vxd4-es változatra aligha gondolt Hikaru Nakamura. A világranglista-vezető kedvezőbben állt, ellenfele jóval többet is tűnődött, de áttörhetetlen védőfalat épített ki.

A játéknap óriási meglepetése Anish Giri győzelme Alekszandr Morozeviccsel szemben. A Grünfeld védelemben a 18 esztendős kétszeres holland bajnok ritka változatot játszott meg, korán letértek az elméleti ösvényről. Kiegyenlített állás jött létre, majd Giri gyalogot nézett el. A taktikai lehetőséggel azonban a rutinos, oly sok sikert elért orosz nagymester nem élt. Az időkontroll előtt Moro királya körül kisebb viharfelhők gyülekeztek, Giri vezére és bástyája akciózott. A bonyodalmakban Morozevics többször is hibázott, majd a holland nagymester hagyott ki szép fonalas nyerést. Világos sorsát a 49.Be4?? lépés pecsételte meg.

A királyindiai védelem útvesztőiben eltévedt a francia Etienne Bacrot. A kritikus állásban életben hagyta a kínai Wang Hao e6 gyalogosát. A francia nagymester hátrányosabb állásban sem védekezett a legjobban, királya végül bajba került.

 

Az első forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2837) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2779) döntetlen (Szicíliai védelem, 39)

Wang Hao (kínai, 2739) – Etienne Bacrot (francia, 2713) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 36)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2770) – Anish Giri (holland, 2696) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 51)

 

A második forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Anish Giri

Etienne Bacrot – Alekszandr Morozevics

Magnus Carlsen – Wang Hao

 

Carlsen,M (2835) - Nakamura,H (2775)
Szicíliai védelem [B53]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Vxd4 a6

Sötéttel sokan kedvelik a 4...Hc6 5.Fb5 Fd7 6.Fxc6 Fxc6 7.Hc3 Hf6 8.Fg5 e6 9.0-0-0 Fe7 10.Bhe1 0-0 változatot.

5.c4 Hc6 6.Vd1 Fg4 7.Fe2 Hf6 8.Hc3 Fxf3 9.Fxf3 g6

A varit hiába keressük az adatbázisban, mindketten intuícióikra, kreativitásukra építhettek.

10.0-0 Fg7 11.Fe3 0-0 12.Bc1 Hd7 13.Fe2 Hc5 14.f3 Bc8 15.Kh1 e5

Elkötelező lépés, Nakamura a d4 mező elfoglalását tűzte ki céljául, futójának mozgását azonban korlátozta.

16.Hd5 He6 17.Vd2 Hcd4 18.Fd3 Hc7 19.Fg5 f6 20.Fe3 Hxd5 21.cxd5 Vb6 22.Bc3 Bc5

 

23.Fxd4 exd4 24.Bcc1 Bxc1

Nakamurának fogyott a gondolkodási ideje, védekezésre kényszerült, de nem látni világossal igazán ütős tervet.

25.Bxc1 Bf7 26.Bc8+ Bf8 27.Bc4 Bf7 28.Vc1 Ff8 29.g3 Fe7 30.Kg2 Fd8 31.Bc8 Kg7 32.Vd2 Fc7 33.h4 Bf8 34.Bxf8 Kxf8 35.h5 Kg7 36.h6+ Kf7 37.f4 Fd8 38.Vf2 Vc5 39.Ve2 Vc1 és döntetlen

 

Wang Hao (2739) - Bacrot,E (2713)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.b4 Hh5 10.g3 f5 11.Hg5 Hf6 12.Ff3 c6 13.Fa3

A Tal-emlékversenyen Vlagyimir Kramnyik a 13.Fg2 h6 14.He6 Fxe6 15.dxe6 Hxe4 16.Hxe4 fxe4 17.b5 Bf6 18.Fxe4 Bxe6 19.Va4 d5 20.Bd1 Kh7 21.cxd5 cxd5 22.Vb3 folytatásban előnybe került honfitársával, Alekszandr Griscsukkal szemben.

13...cxd5 14.exd5 e4 15.Fe2 h6

Anish Giri 15...He8 16.Bc1 h6 17.He6 Fxe6 18.dxe6 Hc7 19.b5 Fe5? 20.Vb3 Kg7? 21.Bfd1 Hxe6 22.c5 Hd4 23.Bxd4! Fxd4 24.cxd6 Hg8 25.Hd5 után vesztésre állt az orosz exvilágbajnok ellen a tavalyi Unive tornán.

16.He6 Fxe6 17.dxe6 f4

Számításba jött 17...d5 18.cxd5 Hfxd5 19.Hxd5 Vxd5 20.Vxd5 Hxd5 21.Fc4 Fxa1 22.Fxd5 Ff6 23.e7+ Bf7 24.b5 Be8 25.Bc1 Fe5 folytatás is.

18.Vd2 f3 19.Fd1 Vc8 20.Be1 Vxc4?

Etienne Bacrot kedvező körülmények között üthette volna az e6 gyalogot a 20...Vxe6! 21.Fxf3 Vxc4 22.Fd1 Kh7 folytatásban.

21.Fb3 Va6 22.Fb2 Bad8

 

23.Hxe4 Hxe4 24.Bxe4 Fxb2 25.Vxb2 d5 26.Be3 Bd6 27.Bae1 Vb6 28.Fd1 a5 29.b5 Hf5 30.e7! Be8 31.Be5 Vc7?! 32.Fxf3 Bxe7 33.Bxe7 Hxe7 34.Ve5 Kf8?! 35.Vh8+

Wang Hao válogathatott a nyerések között. 35.Vf4+ Kg8 (35...Ke8 36.Be6 Bd7 37.Vf6; 35...Hf5 36.g4) 36.Fxd5+ Hxd5 37.Be8+ Kh7 38.Vf8 még meggyőzőbb volt.

35...Hg8?

Azonnali vesztőlépés, de 35...Kf7 36.Vh7+ Kf6 37.Vxh6 Hf5 38.Vf8+ Vf7 39.Vh8+ Vg7 40.Vb8 is reménytelen álláshoz vezetett. 

 

 

36.Be8+! és sötét feladta, 36…Kxe8-ra 37.Vxg8+ Ke7 38.Vg7+ Kd8 39.Vf8+ Kd7 40.Fg4+ a nyerés.

 

Morozevics,A (2769) - Giri,A (2693)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 Fe6

A holland titán nagyon ritka változat mellett döntött. 7...a6; 7...Ha6; 7...Fg4 a legnépszerűbb folytatások.

8.Vb5

Alekszandr Morozevics a korábban játszott d5-höz képest is ismeretlen ösvényt választott.

8...Fd7 9.Vc5 b6 10.Vg5 c5 11.dxc5 Fc6 12.Vh4 bxc5 13.Fe2 e6 14.Fg5

 

14...h6

Anish Giri könnyen kiegyenlítette esélyeit.

15.Fxh6 Hxe4 16.Vf4 Hxc3 17.Fxg7 Kxg7 18.bxc3 Vf6 19.Ve3 Hd7 20.0-0 Bab8 21.Bfd1 Bfd8 22.h3 Fd5 23.a4 a5 24.Bab1 Fb3

Számításba jött a 24...Fxf3 25.Fxf3 Bxb1 26.Bxb1 He5 27.Fe2 c4 folytatás.

25.Bd6 Fxa4 26.Ba1 Ve7

Figyelmet érdemelt a 26...Bb6 27.Bxb6 Hxb6 28.Vxc5 Hd5 29.Bxa4 Hxc3 30.Vc4 Hxa4 31.Vxa4 Bd5 változat.

27.Ba6 Fb5 28.Fxb5 Bxb5 29.Ba7 Bdb8 30.He5 B8b7 31.Bxb7 Bxb7 32.Bxa5 Vd6?

Taktikai elnézés, de Alekszandr Morozevics nem látta a gyalognyerési lehetőséget.

 

33.f4?

Még villámpartiban is kötelező lenne látni a 33.Vh6+! Kg8 34.Vh8+ Kxh8 35.Hxf7+ Kg8 36.Hxd6 Bb6 37.Ba8+ Kg7 38.He4 Bb1+ 39.Kh2 Be1 40.f3 változatot.

33...Bb1+ 34.Kh2 Hxe5 35.fxe5 Vd1 36.Vf2 Vh1+ 37.Kg3 Bf1 38.Vxc5 Bd1 39.Ve3?! Vf1 40.Kh2 Be1 41.Vd2 Vg1+ 42.Kg3 Be3+ 43.Kf4 g5+ 44.Kg4

Jobb volt a 44.Kxg5 Bxh3 45.Kg4 Bh6 46.Kf3 Bg6 47.Vf2 Vd1+ 48.Ke3 Vc1+ 49.Kd3 Vb1+ 50.Kc4 Bg4+ 51.Kc5 bátor királyvándorlás.

 

44...Kh6 45.Ba4??

Fatális hiba. 45.Ba8 Be4+ 46.Kf3 Bxe5 47.Vd3 Bf5+ 48.Kg3 Vf2+ 49.Kh2 Vf4+ 50.Kh1 Bd5 51.Bh8+ Kg7 52.Vh7+ Kf6 53.Vh6+ Ke5 54.Vg7+ Vf6 55.Vxf6+ Kxf6 56.Bc8 Bd2 volt a helyes folytatás.

45...Bxe5 46.h4

 

46...f6?!

Anish Giri fonalas nyerést hagyott ki. 46...f5+! 47.Kf3 Vf1+ 48.Kg3 f4+ 49.Kg4 után azért korántsem könnyű megtalálni a 49...Vb5! lépést. 50.Bd4 Be3 és az azonnali mattot csak súlyos anyagi veszteséggel lehet elkerülni.

47.Kf3 Vh2 48.hxg5+ fxg5  

 

 

49.Be4??

Morozevics  besegített ifjú riválisának. 49.Bg4 Bf5+ 50.Ke2 Vg1 51.Kd3 változatban megmenekülhetett volna a vereségtől.

49...Bf5+ 50.Ke3 Vg3+ 51.Kd4? és világos egyidejűleg feladta. A gyalogvégjátékot könnyen nyeri sötét a 51.Ke2 Vxg2+ 52.Kd3 Bd5+ 53.Bd4 Bxd4+ 54.cxd4 Vxd2+ 55.Kxd2 Kh5 változatban.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az örmény üdülőhelyen, Zsermukban lejátszották a Grand Prix-torna hatodik fordulóját. A játéknapon az indiai Humpy Koneru és a kínai Ruan Lufei tudott nyerni és befogták az örmény Elina Danieljannal remiző világbajnoknőt, Hou Ji-fant. A triónak fél pont a hátránya a vezető kínai Ju Wenjunnal szemben. Hétfőn pihenőnap lesz a viadalon, kedden folytatódik a pontvadászat.

A fáradtság jelei mutatkoztak a nagymesternőkön, az eddigi legbékésebb fordulót játszották. Két gyors döntetlen vezette be a játéknapot, a kínai Ju Wenjun a remivel is megőrizte félpontos előnyét. Az orosz olimpiai aranyérmes csapat tagja, Nagyezsda Koszinceva nem tud kilábalni a hullámvölgyből.  Pontosztozkodás született az örmény Elina Danieljan és a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan partijában.

Az indiai Humpy Koneru ellen az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja a jól megjátszott nyitást követően rögtön hibázott, világos szabadgyalogjával előnybe került. Koneru a győzelemmel holtversenyben második, megszakította hármas nyeretlenségi sorozatát.

A grúz Nino Hurcidze passzív védekezését kihasználta a kínai Ruan Lufei. A végjátékban a királyszárnyon áttört, döntő anyagi előnyt szerzett. Újabb értékes fél pontot szerzett a mongol Batkhuyag Munguntuul, a kínai Zhao Xue csak ötvenszázalékos.

 

A 6. forduló eredményei:

Zhao Xue (kínai, 2556) – Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) döntetlen (Szláv védelem, 58)

Lilit Mkrtchian (örmény, 2450)  – Katyerina Lahno (ukrán, 2537) döntetlen ((Elfogadott vezércsel, 13)

Ju Wenjun (kínai, 2518) – Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516) döntetlen (Katalán megnyitás, 20)

Humpy Koneru (indiai, 2598) – Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) 1 – 0 (Tarasch védelem, 43)

Nino Hurcidze (grúz, 2456) – Ruan Lufei (kínai, 2483) 0 -1 (Szláv védelem, 54)

Elina Danieljan (örmény, 2480) – Hou Ji-fan (kínai, 2617) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 32)

 

A verseny állása:

1.Ju Wenjun 4,5 pont

2-4. Hou Ji-fan, Humpy Koneru és Ruan Lufei 4

5-8. Elina Danieljan, Katyerina Lahno, Lilit Mkrtchian és Zhao Xue 3

Jekatyerina Kovalevszkaja és Zhao Xue 2,5

9-10. Jekatyerina Kovalevszkaja és Nagyezsda Koszinceva 2,5

11. Batkhuyag Munguntuul 2

12. Nino Hurcidze 0,5

 

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

WGM

Ju Wenjun

2518

CHN

*

½

1

1

½

½

1

2

GM

Hou Ji-fan

2617

CHN

½

*

½

½

1

½

1

4

3

GM

Humpy Koneru

2598

IND

½

*

½

0

1

1

1

4

4

WGM

Ruan Lufei

2483

CHN

0

½

*

½

1

1

1

4

5

GM

Elina Danieljan

2480

ARM

0

½

1

*

½

½

½

3

6

GM

Katyerina Lahno

2537

UKR

½

*

½

0

1

½

½

3

7

IM

Lilit Mkrtchian

2450

ARM

0

0

½

½

*

1

1

3

8

GM

Zhao Xue

2556

CHN

0

½

1

*

0

½

1

3

9

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

2417

RUS

½

0

0

0

*

1

1

10

GM

Nagyezsda Koszinceva

2516

RUS

½

½

0

1

0

*

½

11

IM

Batkhuyag Munguntuul

2447

MGL

½

0

½

½

0

½

*

2

12

IM

Nino Hurcidze

2456

GEO

0

0

0

0

½

0

*

½

 

 

A keddi 7. forduló párosítása:

Hou Ji-fan – Zhao Xue

Ruan Lufei – Elina Danieljan

Jekatyerina Koszinceva – Nino Hurcidze

Nagyezsda Koszinceva – Humpy Koneru

Katyerina Lahno – Ju Wenjun       

Batkhuyag Munguntuul – Lilit Mkrtchian

Danieljan,E (2480) – Hou Ji-fan (2617)
Nimzoindiai védelem [E35]

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d5 5.cxd5 exd5 6.Fg5 c5 7.Hf3 h6 8.Fh4 cxd4 9.Hxd4 Hc6 10.Hxc6 bxc6 11.a3 Fa5 12.e3 0-0 13.Fe2 Fxc3+ 14.Vxc3 He4 15.Fxd8 Hxc3 16.Fc7 Hxe2 17.Kxe2 Be8 18.Bhc1 d4 19.Bxc6 Fb7 20.Bc5 Be6 21.Fe5 dxe3 22.fxe3 Fxg2 23.Bg1 Bg6 24.Kf2 Fe4 25.Bxg6 Fxg6 26.b4 a6 27.Fd4 f6 28.Ke2 Fe4 29.Bc7 Ff5 30.Bc5 Fd7 31.Bc7 Ff5 32.Bc5 Fd7 döntetlen

 

Koneru,H (2598) - Kovalevszkaja,E (2417)
Tarrasch védelem [D34]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 c5 4.cxd5 exd5 5.Hf3 Hc6 6.g3 Hf6 7.Fg2 Fe7 8.0-0 0-0 9.Fg5 c4 10.He5 Fe6 11.f4 Hg4 12.Hxg4 Fxg4 13.Fxd5 Fxg5 14.fxg5 Vxg5 15.Bf4 Fe6 16.Fe4

Az elméleti változatban Humpy Koneru a 16. lépésben választott ritkább eltérést. A 16.Fg2 Bad8 17.d5 Hb4 18.Bd4 Ff5! 19.Bxc4 Hc2 20.Bc1 He3 21.Vd2 h6 22.Bc7 folytatást Vaszilij Ivancsuk és Alekszandr Griscsuk  2002-ben játszott partijában láttuk.

16...f5 17.Fg2 He7?

 

18.d5

Humpy szabadgyalogjával jelentős előnybe került.

18...Bad8 19.Va4 Fd7 20.Vxc4 Hg6 21.Bf2 f4 22.He4 Vh6 23.Vd4 Fh3 24.d6 Fxg2 25.Kxg2 Bf5 26.Baf1 Kh8 27.Kg1 fxg3 28.Hxg3 Bxf2 29.Bxf2 Vg5 30.e3

Még nagyobb előnyt adott a 30.Bf7 He5 31.Bxb7 változat.

30...h6 31.Bf5 Vh4 32.Vxh4 Hxh4 33.Bd5 Kg8 34.e4 Kf7 35.He2 Hf3+ 36.Kg2 Hg5

 

37.e5 He6 38.Kf3 Bc8 39.Hf4 Hxf4 40.Kxf4 Ke6 41.d7 Bd8 42.Bd6+ Ke7 43.Kf5 és sötét feladta

 

Hurcidze,N (2456) – Ruan Lufei (2483)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hf3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Hxg6 hxg6 8.a3 Hbd7 9.b3 He4 10.Fb2 Hdf6 11.Hxe4 Hxe4 12.Vc2 Fd6 13.g3 Vg5 14.Fg2 Vf5 15.Bc1 Hf6 16.Vxf5 gxf5 17.Ke2 g5 18.h3 Kd7 19.Bc2 Bag8 20.Fc3 a6 21.Fb4 He8 22.Fxd6 Hxd6 23.Kd3 Be8 24.Bcc1 f6 25.Ke2 Be7 26.Bc2 Beh7 27.Bcc1 Bg7 28.Ff3 Bgh7 29.Fg2 He4 30.Bh2 Hd6 31.c5 He8 32.Bch1 Hg7 33.h4 e5 34.Kd3 He6 35.f3? Bh5

Figyelmet érdemelt a 35...f4 36.gxf4 exf4 37.e4 dxe4+ 38.Kxe4 Ke7 folytatás.

36.Bh3?

 

36...g4 37.fxg4 fxg4 38.B3h2 exd4 39.exd4 Bf5?!

A kínai nagymesternő 39...f5 40.Bf1 f4 41.gxf4 Bf5 42.Bhh1 Hxf4+ 43.Kd2 Bff8 változatban döntővé fokozhatta volna előnyét.

 40.Bf1 Hg7 41.Bhh1 Ke7 42.Be1+ Kf7 43.Ff1?! Bf3+ 44.Be3 Hf5 45.Bxf3 gxf3 46.Bg1 Bg8 47.g4 Hxh4 48.Ke3 Hf5+ 49.Kf2 Hxd4 50.b4 f5 51.g5 He6 52.Fd3 Hxg5 53.Bh1 Kf6 54.Bh6+ Ke5 és világos feladta

 

Zhao Xue (2556) - Munguntuul,B (2447)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.Hf3 a6 5.c5 Hbd7 6.Ff4 Hh5 7.e3 Hxf4 8.exf4 Vc7 9.g3 g6 10.h4 Hf6 11.He5 Fg7 12.b4 0-0 13.Fg2 Fe6 14.0-0 Hd7 15.Ve2 Bae8 16.a4 Hxe5 17.fxe5 f6 18.f4 fxe5 19.dxe5 Bd8 20.Vd3 Ff5 21.Vd4 e6 22.Ff3 h5 23.He2 Bf7 24.Ve3 Ff8 25.Bfc1 a5 26.b5 cxb5 27.axb5 Bc8 28.c6 bxc6 29.bxc6 Va7 30.Kf2 Fb4 31.Vxa7 Bxa7 32.Ke3 Ba6 33.Hd4 Bc7 34.Ba2 Bb6 35.Fe2 Kf8 36.Fb5 Ke7 37.Bca1  

 

37...Bxb5 38.Hxb5 Bxc6 39.Bxa5 Fxa5 40.Bxa5 Bc2 41.Ba7+ Kf8 42.Ba3 Fg4 43.Hd6 Bc1 44.Ba8+ Kg7 45.Ba7+ Kf8 46.Kd4 Kg8 47.Ba3 Kg7 48.Bc3 Bxc3 49.Kxc3 Kf8 50.Kd4 Ke7 51.Kc5 Kd7 52.Hb5 Fe2 53.Hd4 Fd1 54.Kb6 Fa4 55.Kc5 Fd1 56.Kb6 Fa4 57.Kc5 Fd1 58.Kb6 és döntetlen

 

Mkrtchian,L (2450) - Lahno,K (2537)
Elfogadott vezércsel [D20]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e4 Hf6 4.e5 Hd5 5.Fxc4 Hb6 6.Fb3 Hc6 7.Hf3 Fg4 8.Hg5 Fxd1 9.Fxf7+ Kd7 10.Fe6+ Ke8 11.Ff7+ Kd7 12.Fe6+ Ke8 13.Ff7+ és döntetlen

 

Ju Wenjun (2518) - Koszinceva,N (2516)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Hf3 a6 6.He5 c5 7.Fe3 Hd5 8.dxc5 Hd7 9.Hxc4 Hxe3 10.Hxe3 Fxc5 11.0-0 Fxe3 12.fxe3 0-0 13.Hc3 Vg5 14.Vd4 Hf6 15.Vf4 Vc5 16.Vd4 Vg5 17.Vf4 Vc5 18.Vd4 Vg5 19.Vf4 Vc5 20.Vd4 Vg5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dortmundban az olasz Fabiano Caruana elsőségével fejeződött be a 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny. Lékó Péter az utolsó fordulóban sötéttel megosztozott a ponton a német Arkadij Naiditsch-csal, négyes holtversenyben harmadikként zárta szereplését. Caruana sötéttel könnyedén győzte le a lengyel Mateusz Bartelt. Világossal nyert az orosz Szergej Karjakin a német Jan Gustafssonnal szemben, holtversenyben végzett Caruanával, mindketten 6-6 pontot gyűjtöttek. Caruana veheti át a győztesnek járó trófeát, négy partit nyert, míg Karjakin hármat. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik hatásos támadással mattolta a német Georg Meiert, az ukrán Ruszlan Ponomarjov remizett a német Daniel Fridmannal. Ponomarjov, Kramnyik, Naiditsch és Lékó fél-fél ponttal kevesebbet gyűjtött, mint Caruana és Karjakin.

 

A 19-es kategóriájú szuperverseny utolsó fordulója előtt öten, köztük Lékó Péter vezetett holtversenyben. A befejező játéknapon nagymesterünk egyik holtversenyes társával, a német Arkadij Naiditsch-csal mérkőzött meg. A Caro-Kann védelmű parti egyik divatos változatában viaskodtak, mindketten alaposan készültek. A küzdelem örökös sakkal fejeződött be, a kettős bástyaáldozat után a világos király nem talált menedéket a sakkok elől. Lékó Péter és Arkadij Naiditsch is megőrizte veretlenségét. Nagymesterünk 7,4 Élő-pontot szerzett, a virtuális világranglistán hat helyet javítva a 16.

 

Az olasz Fabiano Caruana kedvenc Grünfeld védelmében a vártnál jóval könnyebben győzte le a lengyel Mateusz Bartelt, aki egy gyanús változatot játszott meg. Hosszasan elméleti ösvényen haladt az orosz Szergej Karjakin és a német Jan Gustafsson partija. A kritikus állásban a német sakkozó két pontatlant is húzott, vezérét elásta, Karjakin bástyája betört a hetedik sorra, a 22 éves orosz nagymester biztos kézzel gyűjtötte be a holtversenyes elsőséget jelentő győzelmet.

 

 

A július 30-án 20. születésnapját ünneplő Fabiano Caruana veheti át a győztesnek járó dortmundi trófeát. A versenykiírás előnyben részesíti a sötéttel több partit játszót, illetve a több győzelmet elérő sakkozót. Caruana a top játékosok közül a legtöbb versenyen játszik, a torna elején nagyon bizonytalan volt, mázlival remizte ki partiját Lékó Péterrel szemben. A svájci és a görög csapatbajnokságon 10,1 pontot vesztett, most 5,9 pontot visszanyert. A szupernagymesterekkel könnyebben birkózik meg, Wijk aan Zee-ben holtversenyben második volt, Malmőben győzött, Moszkvában holtversenyben másodikként zárta szereplését.

A 22 esztendős Szergaj Karjakin ötször világossal játszott

A négyes holtversenyben a harmadik helyen végzettek közül utolsó partiját elremiző ukrán Ruszlan Ponomarjov a bronzérmes. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik gyalogáldozattal, majd a sötét mezők gyengeségét kihasználó manőverekkel, végül látványos tisztáldozattal nyerte meg utolsó partiját. A német Georg Meier királyának kényszerű vándorútja mattal ért véget.

 

A viadal első hat helyezettje külön versenyt vívott, egymás elleni partijaikban a biztonságra fektették a hangsúlyt, mindössze két játszma fejeződött be döntéssel. Ruszlan Ponomarjov drágán megfizetett a Mateusz Bartel elleni vereségért, ahogy Kramnyik is, hogy többször kihagyta a nyerést Lékó Péter ellen. Sokak számára a viadal főpróba volt az augusztus 27-én kezdődő 40. sakkolimpia előtt.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2779) – Jan Gustafsson (német, 2629) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 35)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2726) – Daniel Fridman (német, 2655) döntetlen (Vezércsel, 33)

Arkadij Naiditsch (német, 2700) – Lékó Péter (magyar, 2730) döntetlen (Caro-Kann védelem, 38)

Mateusz Bartel (lengyel, 2674) – Fabiano Caruana (olasz, 2775) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 27)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2799) – Georg Meier (német, 2644) 1 – 0 (Vezércsel, 31)

 

A verseny végeredménye:

1-2.Fabiano Caruana (olasz) és Szergej Karjakin (orosz) 6

3-6.Ruszlan Ponomarjov (ukrán), Vlagyimir Kramnyik (orosz), Arkadij Naiditsch (német) és Lékó Péter (magyar) 5,5

7. Georg Meier (német) 4

8. Daniel Fridman (német) 3,5

9. Mateusz Bartel (lengyel) 2

10. Jan Gustafsson (német) 1,5

 

40.   Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund 2012. július 13-22          (kat. XIX.   2711)

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2775

*

½

0

1

½

½

½

1

1

1

6

2824

2.

Szergej Karjakin

g

RUS

2779

½

*

½

½

½

½

½

1

1

1

6

2823

3.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2726

1

½

*

½

½

½

1

½

0

1

2787

4.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2799

0

½

½

*

½

½

1

0

1

1

2780

5.

Arkadij Naiditsch

g

GER

2700

½

½

½

½

*

½

½

½

1

1

2790

6.

Lékó Péter

g

HUN

2730

½

½

½

½

½

*

½

½

1

1

2787

7.

Georg Meier

g

GER

2644

½

½

0

0

½

½

*

½

1

½

4

2679

8.

Daniel Fridman

g

GER

2655

0

0

½

½

½

½

½

*

½

½

2739

9.

Mateusz Bartel

g

POL

2674

0

0

1

0

0

0

0

½

*

½

2

2498

10.

Jan Gustafsson

g

GER

2629

0

0

0

0

0

0

½

½

½

*

2441

 

Az Élő-pontszámok változása:

Fabiano Caruana + 5,9, Szergej Karjakin + 5,8, Ruszlan Ponomarjov + 8, Vlagyimir Kramnyik – 1,9, Arkadij Naiditsch + 11,5, Lékó Péter + 7,4, Georg Meier + 4, Mateusz Bartel – 19,6, Jan Gustafsson – 19,2

 

A virtuális világranglista élcsoportjának állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2837

2. Levon Aronjan (örmény) 2816

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2797,1 (- 1,9)

4. Tejmur Radzsabov (azeri) 2788

5. Szergej Karjakin (orosz) 2784,8 (+ 5,8)

6. Viswanathan Anand (indiai) 2780

7. Hikaru Nakamura (amerikai) 2778

8. Fabiano Caruana (olasz) 2771,2 (- 3,8)

9. Alekszandr Morozevics (orosz) 2770

10. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2769

11. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2763

12. Veszelin Topalov (bolgár) 2752

13. Peter Szvidler (orosz) 2749

14. Gata Kamsky (amerikai) 2746,1 (+ 2,1)

15. Borisz Gelfand (izraeli) 2738

16. Lékó Péter (magyar) 2737,4 (+ 7,4)

 

Naiditsch,A (2700) - Lékó,P (2730)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 c5 7.c4 Hbc6 8.Ha3 a6 9.dxc5 d4 10.Va4 Hg6 11.Bd1 d3

A tavalyi csapat-világbajnokságon Lékó Péter az izraeli Roiz ellen világossal játszotta meg a változatot. 11...Fxc5 12.b4 Fa7 13.c5 0-0 14.Hc4 Fe4 15.Fe3 d3 16.He1 Vd5 17.Hd6 Hgxe5 18.Hxe4 Vxe4 19.Hxd3 Hxd3 20.Fxd3 Vxb4 21.Vc2 Vh4 22.g3 folytatásban előnybe került és meg is nyerte a játszmát.

12.b4 Fe7

 

13.Fxd3

Fonalas változat következett, amit mindketten alaposan kiszámoltak.

13...Fxd3 14.Vb3 Hcxe5 15.Hxe5 Hxe5 16.Fb2 Vc7 17.Fxe5 Vxe5 18.Vxd3 0-0 19.Hc2 a5 20.Be1 Vb2 21.a3 Bfd8 22.Ve4 axb4 23.Bab1 Vf6 24.axb4 Ba2

 

25.Bf1 Bd2 26.He3 Bxf2 27.Vxb7 Vf4 28.Vxe7  

 

 

28...Bxg2+

Örökös sakkhoz vezetett a kettős bástyaáldozat.

29.Hxg2 Bxg2+ 30.Kxg2 Vg4+ 31.Kh1 Ve4+ 32.Kg1 Vg4+ 33.Kf2 Vf4+ 34.Ke2 Ve4+ 35.Kd2 Vd4+ 36.Ke2 Ve4+ 37.Kd2 Vd4+ 38.Ke2 és döntetlen

 

Bartel,M (2674) - Caruana,F (2775)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Vd2

Mateusz Bartel nem vállalta a gyalogáldozatos 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 Fg4 változatot.

11...Vxd2+ 12.Fxd2 e6

A júniusi Tal-emlékversenyen Fabiano Caruana a 12...Bd8 13.d5 Ha6 14.Bc1 f5 15.e5 h6 16.Fc4 Kh8 17.0-0 g5 18.Bfd1 folytatásban rosszul állt az azeri Tejmur Badzsabov ellen, de ellenfele hathatós segítségével remire mentette a partit.

13.0-0 b6 14.Bbc1 Fb7 15.Bc7?!

A főváltozatnak 15.Fb4 Bd8 16.Fb5 Fa6 17.a4 Fxb5 18.axb5 a6 számít.

15...Fxe4 16.Hg5 Fd5 17.Fb4 Bd8 18.Fb5

Sötét előnyéhez vezetett a 18.Hxf7 Bd7 19.Bfc1 (19.Bxd7 Hxd7 20.Hg5 a5) 19...Kxf7 20.Fb5 Fxd4 21.Fxd7 Ha6 22.Fb5+ Hxc7 23.Bxc7+ Kg8 24.Fc6 Fxc6 25.Bxc6 Kf7 folytatás is.

18...a6

 

19.Hxf7 axb5 20.Hxd8 Ha6 21.Bxg7+ Kxg7 22.Fe7 b4 23.Bc1 Fxa2 24.Bc6 b5 25.h4

 

25...b3 26.Fa3 Hb4! 27.Hxe6+ Kg8 és világos feladta

 

Karjakin,S (2779) - Gustafsson,J (2629)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hd7 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 e6 11.Fd2 Hgf6 12.0-0-0 Fe7 13.Kb1 0-0 14.He4 Hxe4 15.Vxe4 Hf6 16.Ve2 Vd5 17.Fe3 Hg4 18.Fc1 Hf6 19.He5 Ve4 20.Vf1 c5?! 21.f3 Vh7?

A sereghajtó német nagymester két pontatlan lépéssel hátrányba került. 

 

 

22.dxc5 Fxc5 23.Hd7 Hxd7 24.Bxd7 Bac8 25.g4 Fb6 26.Bh2 f5 27.Ve2

Számításba jött a 27.g5 hxg5 28.Fxg5 Bc7 29.Vd1 folytatás is.

27...fxg4 28.Vxe6+ Kh8 29.Vxg4 Bce8 30.Bg2 Bg8

 

31.Fd2 Be5 32.a4 Fa5 33.Vd4 Bxh5 34.Fxa5 Bxa5 35.Bgxg7 és sötét feladta

 

Kramnyik,V (2799) - Meier,G (2644)
Vezércsel [D41]

1.c4 Hf6 2.Hc3 c5 3.Hf3 e6 4.e3 Hc6 5.d4 d5 6.cxd5 Hxd5 7.Fc4 cxd4 8.exd4 Fe7 9.0-0 0-0 10.Be1 Ff6 11.Fb3 Hde7  

 

 

12.Ff4

Aligha kétséges, hogy Vlagyimir Kramnyik házielemzését játszotta meg a gyalogáldozattal.

12...Fxd4 13.Hxd4 Hxd4 14.Fc4 Hec6 15.Bc1 Vf6 16.Fc7 e5?!

Átengedte a huszárnak a d5 mezőt.

17.Hd5 Vg5 18.f4 exf4 19.Fxf4 Vh4 20.Fg3 Vd8 21.Hc7 Bb8 22.Hb5 Ba8 23.Fd6

A meggyengült sötét mezőket az exvilágbajnok mintaszerűen használta ki.

23...Be8?

A német nagymester nem látta nagy veszélyt, azonnali vesztőt húzott.

 

 

24.Fxf7+! Kxf7 25.Vh5+ g6 26.Vxh7+ Kf6 27.Hxd4 Hxd4 28.Vh4+ Kf7 29.Bc7+ Fd7

 

30.Vh7+ Kf6 31.Bf1+ Ke6 32.Vxg6+ Kd5 33.Bc5 matt!

 

Ponomarjov,R (2726) - Fridman,D (2655)
Vezércsel [D53]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.Bc1 b6 8.cxd5 Hxd5 9.Hxd5 exd5 10.Fxe7 Vxe7 11.g3 Fa6 12.e3 Fb7 13.Fg2 c5 14.He5 c4 15.0-0 b5 16.b3 Hd7 17.Hxd7 Vxd7 18.bxc4 dxc4 19.d5 b4?!

 

20.Bxc4 Fa6 21.Bxb4 Fxf1 22.Fxf1 Bab8 23.Bg4 Bb1 24.Vxb1 Vxg4 25.Vb7 Va4 26.Fb5 Vxa2 27.d6 a5 28.d7 a4 29.Vb6?!

Örökös sakkot engedélyezett. A 29.Vc6 Vb1+ 30.Kg2 a3 31.Vc5 Vd1 32.Vxa3 folytatást jól játszhatta volna az ukrán exvilágbajnok.

29...Vb1+ 30.Kg2 Ve4+ 31.Kg1 Vb1+ 32.Kg2 Ve4+ 33.Kg1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen címvédőként játszik a bieli szuperversenyen

Címkék: Bieli Sakkfesztivál Magnus Carlsen

A svájci üdülőparadicsomban, Bielben immár a 45. sakkfesztivált rendezik meg. A hagyományoknak megfelelően svájci rendszerű versenyek, rapidtornák is színesítik a programot, a legnagyobb érdeklődéssel a szuperversenyt várjuk. A július 23. és augusztus 2. között megrendezendő  6 résztvevős, kétfordulós viadal 2756-os Élő-átlaggal 21-es kategóriájú. Címvédőként a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen játszik, az amerikai Hikaru Nakamura, az orosz Alekszandr Morozevics, a kínai Wang Hao, a francia Etienne Bacrot és a holland Anish Giri lesznek a riválisai. Ma 14 órától kieséses rendszerű, 8 résztvevős villámversenyre kerül sor. Az orosz exvilágbajnoknő, a svájci férfi bajnokság bronzérmese, Alekszandra Kosztenjuk és az ezüstérmes Yannick Pelletier kapott még meghívást. A fesztivál honlapja a http://www.bielchessfestival.ch.

 

A svájci sakkozás történetének legerősebb viadala a 45. Bieli Sakkfesztivál szuperversenye. A világranglistát fölényesen vezető norvég Magnus Carlsen hatodszor játszik, 2007-es és 2011-es tornagyőzelem mellett 2006-ban második, két év múlva harmadik volt, míg 2005-ös bemutatkozása alkalmából hatodik. Carlsen részvétele két hete vált biztossá, eredeti versenyprogramjában nem szerepelt az idei bieli torna. A kubai Leinier Dominguez Perez visszalépésével vált lehetségessé játéka.

A szervezők és a sakkrajongók sem örültek Magnus Carlsen döntésének, hogy nem fogadta el a meghívást a hat tornából  álló Grand Prix-versenysorozatra. A 21 esztendős nagymester kialakult programjával magyarázta távolmaradását. Carlsen ősszel a Grand Slam-döntőn játszik, majd a hagyományos londoni szuperversenyen. Januárban látjuk őt Wijk aan Zee-ben a Tata Steel szuperversenyen, a hagyományos tornát 75. alkalommal rendezik meg. A hosszú évek alatt a verseny presztízse egyre nagyobb lett, csak a névadó szponzor neve változott. Márciusban a világbajnok-jelölti tornán próbálja meg kiharcolni a jogot, hogy kihívhassa a regnáló világbajnokot, Viswanathan Anandot.

Az orosz Alekszandr Morozevics három első, 2009-es és tavalyi második helyével a viadal egyik titkos esélyese. Morozevics hihetetlen bravúrokra képes, de hullámvölgyek is jellemezték eddigi pályafutását. Ennek jó példája, hogy a júniusi moszkvai Tal-emlékversenyen öt forduló után egypontos előnnyel vezetett, majd három partit vesztett sorozatban. Másodszor játszik a háromszoros amerikai bajnok Hikaru Nakamura, 2005-ben negyedikként végzett. A francia Etienne Bacrot negyedszer kapott meghívást, 2003-ban harmadik volt, egy év múlva ötödik, 2008-ban negyedik. A holland Anish Giri 2010-ben a 10 résztvevős tornán nyolcadik. A 18 esztendős nagymester főpróbaként másodszor is megnyerte hazája bajnokságát. A kínai Wang Hao újonc.

A nagymesterek vetélkedése ma 14 órától kieséses rendszerű, 8 résztvevős villámversennyel kezdődik. Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk és a svájci Yannick Pelletier játszik még meghívottként. A két-kétjátszmás meccseken partinként 5-5 perc a gondolkodási idő és 2-2 másodperc lépésenként. 1-1 esetén a „hirtelen halál” játszma dönt, világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak remifórja.

A szuperversenyen július 23-án játsszák az első, augusztus  2-án az utolsó fordulót. Július 29-én szabadnap lesz. A játszmákat 14 órakor kezdik, a torna hivatalos honlapja: http://www.bielchessfestival.ch.

 

A verseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2837)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2778)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2770)

Wang Hao (kínai, 2739)

Etienne Bacrot (francia, 2713)

Anish Giri (holland, 2696)

             

Biel 1976 óta a képzeletbeli sakktérkép egyik legjelentősebb városa. Zónaközi döntő megrendezésével indult útjára a szép sorozat. A viadalt a dán Bent Larsen nyerte meg, Portisch Lajos holtversenyben második lett a szovjet Tigran Petroszjan és Mihail Tal társaságában, majd a rájátszáson kiharcolta a világbajnok-jelötséget. (Petroszjan volt a másik továbbjutó.) Egy évvel később a nagymesterversenyen az angol Anthony Miles ért elsőként célba, majd két év múlva Viktor Korcsnoj aratott szenzációs győzelmet, 13 partiból 12 pontot gyűjtve. A későbbi meghívásos tornák is inkább a svájci sakkozók számára jelentettek jó versenyzési lehetőséget. 1983-ban Adorján András játszott, harmadikként végzett.

1985-ben másodszor rendeztek zónaközi döntőt, egyetlen magyar résztvevőként Sax Gyula tízedikként nem jutott tovább. 1993-ban harmadszor volt Biel a házigazdája a zónaközi döntőnek, amelyet 13 fordulós svájci rendszerben rendeztek meg. Portisch Lajos végig esélyes volt a továbbjutásra. Az utolsó fordulóban a párosítás szeszélye folytán Polgár Judittal került szembe, és a harcos döntetlen végül megakadályozta, hogy ismét világbajnok-jelölt legyen. 

1996-ban Almási Zoltán is bemutatkozott Bielben, a 12 fős mezőnyben holtversenyben negyedikként zárta szereplését. 1999-ben először bonyolították le a viadalt két fordulóval, 6 résztvevővel, és egyre rangosabbak lettek a mezőnyök. 2001-ben Viktor Korcsnoj  szenzációs teljesítménnyel végzett az élen, Peter Szvidlert előzte meg fél ponttal. 2003-ban az orosz Alekszander Morozevics remekelt, a 10 játszmából 8 pontot szerzett. Egy évvel később sikerét megismételte, majd az orosz nagymester harmadik bieli tornagyőzelmét ünnepelte, meglepetésre azonban kettős vereséget szenvedett a norvég csodagyerektől, Magnus Carlsentől.

2007-ben 10 résztvevő vetélkedett a 18-as kategóriájú tornán, ahol Polgár Judit is szerepelt. A meglepetésekkel tarkított viadal a 16 éves Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be. A norvég nagymester az utolsó fordulóban világossal legyőzte az éllovas Tejmur Radzsabovot, holtversenyben végzett az élen az amerikai Alekszander Oniscsukkal. A tornagyőzelmet eldöntő rájátszásban a két rapid, majd a két villámparti is remi lett, a „hirtelen halál” játszmát Carlsen sötéttel bravúros játékkal megnyerte. Nagymesternőnk félpontos hátránnyal holtversenyben harmadik lett a svájci Yannick Pelletier, az orosz  Alekszander Griscsuk és azeri Tejmur Radzsabov társaságában.

2008-ban az orosz Jevgenyij Alekszejev nyerte a bieli sakkfesztivál szuperversenyét. A viadal utolsó fordulójában az egypontos előnnyel vezető kubai Perez Leinier Dominguezt legyőzte a francia Etienne Bacrot. A váratlan esélyt kihasználta Alekszejev, győzött a svájci Yannick Pelletier ellen, ezzel befogta Dominguezt. A címvédő norvég Magnus Carlsen világossal csak remizett az amerikai Alekszander Oniscsukkal, így fél ponttal kevesebbet gyűjtött. Az első helyen előállt holtversenyt rájátszás döntötte el. Az első két rapidparti döntetlennel végződött, a villámjátszmák közül a másodikat megnyerte Alekszejev, így ő lett a torna győztese.

Három éve a francia sakkozás nagy reménysége, a 19 esztendős Maxime Vachier-Lagrave elsőségével pályafutása legnagyobb sikerét érte el. Veretlenül ért célba. Döntőnek bizonyult a nyolcadik fordulóban az orosz Alekszandr Morozeviccsel vívott csatája, a korábbi háromszoros tornagyőztes sorozatos hibákkal vesztésre rontotta könnyen nyerhető állását. Morozevics sokáig magabiztosnak tűnt, a tőle megszokott érdekes játékot nyújtotta. Az olasz Fabiano Caruana elleni veresége megtörte lendületét, majd Jevgenyij Alekszejevtől is előnyösebb állásból kapott ki.

2010-ben ifjú titánok versenyére került sor. A címvédő Vachier-Lagrave mellett az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és Dmitrij Andrejkin, az olasz Fabiano Caruana, a Fülöp-szigeteki So Wesley, a holland Anish Giri, a vietnami Nguyen Ngoc Truong Son, az angol David Howell, az indiai Paramirjan Negi és az izraeli Maxim Rodhstein csatázott. A hármas holtversenyt rájátszás döntötte el, Caruana nyerte a párharcokat Nguyen és Vachier-Lagrave előtt.

Tavaly Magnus Carlsent másodszor ünnepelték  tornagyőztesként. Carlsen mindkét pontszámítás szerint az élen végzett, 3 ponttal jutalmazták a nyerést. Carlsen öt győzelem mellett négyszer remizett, a francia Maxime Vachier-Lagrave legyőzte őt. Az orosz Alekszandr Morozevics egyetlen vereségét az olasz Fabiano Caruanától szenvedte el. Moro újabb sikerével visszatért a top nagymesterek közé. A francia Maxime Vachier-Lagrave és  a spanyol Alekszej Shirov az élen végzett  duótól alaposan lemaradt. A címvédőként sakkasztalhoz ült olasz Fabiano Caruana csalódást okozott, a hazai pályán játszó Yannick Pelletier csak fél-fél pont elrablásával bosszanthatta a nagyokat.

 

Biel ACCENTUS szuperverseny, 2011.július 18-29.

XIX. kat.    (2709)

1

2

3

4

5

6

1.

Carlsen, Magnus

g

NOR

2821

*

*

½

½

0

½

1

1

1

½

1

1

19

2835

2.

Morozevics, Alexander

g

RUS

2694

½

½

*

*

1

1

½

½

1

0

½

1

17

2821

3.

Vachier-Lagrave, Maxime

g

FRA

2722

1

½

0

0

*

*

½

½

½

½

½

1

12

2706

4.

Shirov, Alekszej

g

ESP

2714

0

0

½

½

½

½

*

*

1

1

½

½

12

2707

5.

Caruana, Fabiano

g

ITA

2711

0

½

0

1

½

½

0

0

*

*

½

1

10

2636

6.

Pelletier, Yannick

g

SUI

2590

0

0

½

0

½

0

½

½

½

0

*

*

5

2539

 

A nagymesterversenyek eddigi győztesei:

1977 Anthony Miles (angol)
1979 Viktor Kortcsnoj (svájci)
1980 Yehuda Grünfeld (izraeli)
1981 Eric Lobron (német) és Vlastimil Hort (cseh)
1982 John Nunn (angol) és Florin Gheorghiu (román)
1983 Anthony Miles és  John Nunn (mindkettő angol)
1984 Vlastimil Hort (cseh) és Robert Hübner (német)
1986 Lev Polugajevszkij (szovjet) és Eric Lobron (német)
1987 Borisz Gulko (amerikai)
1988 Ivan Szokolov (jugoszláv) és Borisz Gulko (amerikai)
1989 Vaszilij Ivancsuk (szovjet)
1990 Anatolij Karpov (szovjet)
1991 Alekszej Shirov (lett)
1992 Anatolij Karpov (orosz)
1994 Viktor Gavrikov (svájci)
1995 Alekszej Drejev (orosz)
1996 Anatoly Karpov (orosz)
1997 Viswanathan Anand (indiai)
1998 Mladen Palac (horvát)
1999 Jeroen Piket (holland)
2000 Peter Szvidler (orosz)
2001 Viktor Korcsnoj (svájci)
2002 Ilija Szmirin (izraeli)
2003 Alekszander Morozevics (orosz)
2004 Alekszander Morozevics (orosz)
2005 Borisz Gelfand (izraeli és Andrej Volokityin (ukrán)
2006 Alekszander Morozevics (orosz)

2007 Magnus Carlsen (norvég)

2008 Jevgenyij Alekszejev (orosz)

2009 Maxime Vachier-Lagrave (francia)

2010 Fabiano Caruana (olasz)

2011 Magnus Carlsen (norvég)

 

A zónaközi döntők győztesei:

1976 Bent Larsen (dán)

1985 Rafael Vaganjan (szovjet)

1993 Borisz Gelfand (fehérorosz)

 

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Dortmundban zajló 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny nyolcadik fordulójában Lékó Péter világossal 33 lépésben legyőzte a lengyel Mateusz Bartelt. Nagymesterünk ötös holtversenyben az élről várhatja a befejező játéknapon a német Arkadij Naiditsch elleni partiját, a sötét bábukat vezeti majd. A verseny szenzációja, hogy az olasz Fabiano Caruana megadásra kényszerített az orosz exvilágbajnokot, Vlagyimir Kramnyikot. Nehéz végjátékban nyert az ukrán Ruszlan Ponomarjov a német Jan Gustafsson ellen. A német Georg Meierrel szemben az orosz Szergej Karjakin „kettős fedezékbe” kényszerült, de megmentette a partit. Ponomarjov, Naiditsch, Karjakin, Caruana  és Lékó az élen 5-5 ponttal. Az esetleges holtversenynél a sötéttel több partit játszót részesítik előnyben, a második kritérium a több nyert játszma. Vasárnap az utolsó fordulót 13 órától játsszák, a hivatalos honlapon, http://www.sparkassen-chess-meeting.de/2012/ élőben követhető.

 

A viadal nyolcadik fordulójában Lékó Péter megszerezte második győzelmét, és a nyeréssel holtversenyes elsőként várhatja a befejező játéknapot. Óriási jelentőséggel bírt, hogy hetedik játszmájában az orosz exvilágbajnokkal, Vlagyimir Kramnyikkal  igazi drámai csatában, 134 lépésben  kiharcolta a döntetlent. A reménytelen állásból való megmenekülés szárnyakat adott nagymesterünknek, míg Kramnyik nem tudott megbirkózni csalódottságával és szinte minden reményét elvesztette, hogy megszerezze az áhított tizenegyedik dortmundi trófeát.

 

A lengyel Mateusz Bartel a francia védelemre szavazott, a 12. lépésig megismételték a negyedik fordulóban látott Lékó-Caruana partit, ahol Péter fonalas nyerést hagyott ki. Ezúttal nagymesterünk más tervet választott, h szabadgyalogjával nyomult előre. Bartel elhibázta, hogy nem cserélt e3-on, az életben hagyott futó fontos szerepet kapott a folytatásban. Kevés anyag mellett is sebezhetővé vált Bartel királya és a tanulságos bástyamanőverrel Lékó Péter megszerezte az áhított győzelmet.

 

A forduló és a verseny szenzációját jelentette az olasz Fabiano Caruana győzelme, az 53. lépést követően Vlagyimir Kramnyik feladásra kényszerült. A júniusi Tal-emlékversenyen Caruana skót megnyitást játszva nyert, sikerét ezúttal a spanyol megnyitásban érte el. Az exvilágbajnok láthatóan görcsösen, idegesen sakkozott, többször is hibázott. A bakikat Caruana jó játékkal használta ki, nem kockáztatott, ellenjátékot nem engedélyezett. Időzavarban gyorsabban is nyerhetett volna, majd Kramnyik húzott azonnal vesztőt. A sok kellemetlenséget okozó e6 gyalog leütését megérdemelt büntetés követte, az exvilágbajnok lépéskényszerbe került.

Gyanútlan volt a végjátékban a német Jan Gustafsson, s ezt a jóval rutinosabb FIDE exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov kihasználta. A zárt állásban az ukrán nagymester huszárja jobb tiszt volt, királya betört a világos állásba. Ponomarjov a nyeréssel vezeti az ötös holtversenyt, mert eddig öt partit játszott sötéttel ahogy a német Arkadij Naiditsch is, de három partit nyert, míg Naiditsch kettőt. Az orosz Szergej Karjakin 4-4-re áll és világos lesz a befejező játéknapon. Caruana és Lékó ötször volt világos, az olasz sakkozó hármat nyert.

„Kettős fedezékben” játszott Karjakin a német Georg Meierrel szemben. A német derbi érdekes küzdelmet hozott, Daniel Fridman és Naiditsch végül megosztozott a ponton.

 

A 8. forduló eredményei:

Jan Gustafsson (német, 2629) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2726) 0 – 1 (Félszláv védelem, 70)

Daniel Fridman (német, 2655) – Arkadij Naiditsch (német, 2700) döntetlen (Katalán megnyitás, 45)

Lékó Péter (magyar, 2730) – Mateusz Bartel (lengyel, 2674) 1 – 0 (Francia védelem, 33)

Fabiano Caruana (olasz, 2775) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2799) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 53)

Georg Meier (német, 2644) – Szergej Karjakin (orosz, 2779) döntetlen (Szláv védelem, 56)

 

A verseny állása:

1-5. Ruszlan Ponomarjov, Arkadij Naiditsch, Szergej Karjakin, Fabiano Caruana és Lékó Péter 5 pont

6. Vlagyimir Kramnyik 4,5

7. Georg Meier 4

8. Daniel Fridman 3

9. Mateusz Bartel 2

10. Jan Gustafsson 1,5

 

Az utolsó forduló párosítása:

Szergej Karjakin – Jan Gustafsson

Ruszlan Ponomarjov – Daniel Fridman

Arkadij Naiditsch – Lékó Péter

Mateusz Bartel – Fabiano Caruana

Vlagyimir Kramnyik – Georg Meier

 

Lékó,P (2730) - Bartel,M (2674)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 He7 7.Vg4 Vc7 8.Vxg7 Bg8 9.Vxh7 cxd4 10.He2 dxc3 11.f4 Hbc6 12.h4

Lépéscserével a viadal 4. fordulójában látott Lékó-Caruana játszmában látott álláshoz érkeztünk. Nagymesterünk tért el az olasz sakkozó ellen játszott 12.Vd3 d4 13.Hxd4 Hxd4 14.Vxd4 Fd7 15.Bg1 Hf5 16.Vf2 Vc6 17.Fd3 Vd5 18.Bb1 Fc6 19.Bb3 folytatástól.

12...Fd7 13.h5 0-0-0 14.Vd3 Hf5 15.h6 Bg6 16.h7 Bh8

 

17.Fe3

Péter minden lépését alaposan meggondolt, időhátrányba került. Az adatbázisban 36 partit találunk a 17. lépésig, de nagymesterünk Fe3 húzása csak kétszer fordult elő.

17...d4

Az életben hagyott futó később főszerephez jutott. 17...Hxe3 18.Vxe3 Bg7 19.Vd3 He7 jobb esélyt adott volna.

18.Ff2 Va5 19.Bh3

 

19...f6?! 20.Hxd4! fxe5 21.Hxf5 exf5 22.Bd1 Bg7 23.Vxc3 Vxc3+?! 24.Bxc3 exf4  

 

25.Fxa7 Bhxh7 26.Fc5 Fe8?!

Mateusz Bartel nem érezte a fenyegető veszélyt, másképp 26...Bg3 27.Bxg3 fxg3 28.Fd6 Bh4 29.Fxg3 Be4+ 30.Kd2 He5 31.Fxe5 Bxe5 változatot választotta volna.

27.Fd6! Bh4 28.Kf2 Bd7 29.Bdd3 Fh5 30.Bc4 Bg4 31.Fxf4 Be7 32.g3 Bg8

 

33.Ba4! és sötét feladta

 

Caruana,F (2775) - Kramnyik,V (2799)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.0-0 d6 6.c3 0-0 7.Hbd2 He7 8.d4

Levon Aronjan a zürichi párosmeccsen a 8.h3 Hg6 9.Be1 c6 10.Fa4 Be8 11.d4 folytatást választotta Vlagyimir Kramnyik ellen.

8...exd4 9.cxd4 Fb6 10.b3 d5 11.e5 He4 12.Fd3 Ff5 13.Ve2 Hc6 14.Fb2 Hxd2 15.Vxd2 Fe4 16.Fe2

 

16...f6 17.b4 fxe5 18.dxe5 Kh8

Az exvilágbajnok profilaktikus királylépése fontos tempót ajándékozott ellenfelének.

19.b5 He7

Gyanús volt a [19...Ha5 20.Hg5 Ff5 21.Fa3 Hc4 22.Fxc4 dxc4 23.Vxd8 Bfxd8 24.Hf7+ folytatás is.

20.Hg5!?

Számításba jött a 20.Hd4 Hg6 21.f3 Hf4 22.fxe4 Vg5 23.Bxf4 Bxf4 24.Bd1 Vxe5 25.Kh1 folytatás is, világosnak két tisztje van a bástyáért.

20...Hg6 21.g3 Ve7

Jobb volt a 21...Bf5 22.Hxe4 dxe4 23.Vc2 Hxe5 24.Vxe4 Vf8 25.Fxe5 Be8 26.Fxg7+ Kxg7 27.Vg4+ Kh8 folytatás. 

 

 

22.e6! Bf5 23.Hxe4

Az olasz sakkozó nem engedélyezett ellenjátékot a 23.Hf7+ Bxf7 24.exf7 Vxf7 25.Fd3 Fxd3 26.Vxd3 Be8 változatban.

23...dxe4 24.Vd7 Baf8 25.Vxe7 Hxe7 26.Fa3 Be8

Vlagyimir Kramnyikra nehéz védekezés várt. 26...Bxf2? 27.Kh1 Be8 28.Bxf2 Fxf2 29.Bf1 e3 30.Bd1 Hg8 31.Bd7 Bxe6 32.Bxc7 változatban világos nagy előnybe került volna.

27.Bad1 h5

 

28.Bd7 Hd5 29.Bf7 Hf6?! 30.Fc4 Fc5 31.Fb2 Be7

 

32.Fd4! Fd6 33.Be1

A taktikai trükköket kikerülte volna a 33.f3 Kg8 34.fxe4 Bxf1+ 35.Kxf1 Hxe4 36.Fd5 Hg5 37.Bxe7 Fxe7 38.Fxb7 Hxe6 39.Fd5 Kf7 40.Fxa7 változat.

33...b6 34.Bf8+ Kh7 35.Bxe4 Bxf2?! 36.Kxf2

Időzavarban nehéz megtalálni a 36.Be1 Bf3 (36...Bxe6 37.Fd3+) 37.Fb3 Bxb3 38.axb3 folytatást.

36...Hxe4+ 37.Kg2 Hc5 38.Ba8

 

38...Hxe6?

Az exvilágbajnok azonnal vesztőt húzott. 38...Kg6 39.Fxc5 Fxc5 40.Bxa7 Kf5 még adott volna reményt.

39.Fd3+ Kh6

 

40.h4

Gyorsabban nyert a 40.Fe3+ g5 41.Bg8! h4 42.g4 Hf4+ 43.Fxf4 gxf4 44.Bg6+ Kh7 45.Bxd6+ folytatás.

40...g6 41.Bh8+ Bh7 42.Bg8 Bg7 43.Fxg7+ Kh7 44.Be8 Hxg7 45.Be3 Kh6 46.a4 Kh7 47.Kh3 Kh6 48.Fc2 Kh7

 

49.g4 hxg4+ 50.Kxg4 Kh6 51.Be2 Fb4 52.Be5 Hh5 53.Be6 és sötét feladta

 

Meier,G (2644) - Karjakin,S (2779)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Hxg6 hxg6 8.Fd2 Hbd7 9.Bc1 Fd6 10.g3 Ve7 11.Vb3 Bb8 12.Fg2 0-0 13.0-0 b5 14.c5 Fc7 15.f4 a5 16.Vc2 a4 17.h3 Hh7

 

18.e4 f5 19.e5 g5 20.He2 g6 21.g4 Kh8 22.h4

Georg Meier alaposan megizzasztotta a holtversenyes éllovast.

22...gxh4 23.g5 Kg7 24.Kf2 Bh8 25.Bh1 Hhf8 26.Bh3 Ba8 27.Bch1 Fa5 28.Fe3 Ba7 29.Hc1 Hb8 30.Kf1 Vd8 31.Ff3 Kg8

 

32.Bxh4 Bxh4 33.Bxh4 Ve7 34.Fd1 Ha6 35.Bh2 Vb7 36.a3 Hb8 37.Hd3 Va8 38.Vb1 Kf7 39.Fc2 Fd8 40.Ke2 Ke8 41.Kf3 Bh7 42.Bxh7 Hxh7 43.Vh1 Hf8 44.Vh6 Va7 45.Fd2 Vh7 46.Vxh7 Hxh7 47.b3 axb3 48.Fxb3 Kd7 49.a4 bxa4 50.Fxa4 Kc8 51.Ke2 Kb7 52.Kd1 Hf8 53.Kc2 Ha6 54.Kb3 Hb8 55.Kc2 Ha6 56.Kb3 Hb8 és döntetlen

 

Fridman,D (2655) - Naiditsch,A (2700)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 dxc4 5.Fg2 a6 6.He5 Fb4+ 7.Hc3 Hd5 8.0-0 Hxc3 9.bxc3 Fxc3 10.Bb1 Vxd4 11.Va4+ b5 12.Va3 Vxe5 13.Ff4 Vf6 14.Fxc7 b4  

 

 

15.Bxb4 Fxb4 16.Vxb4 a5 17.Vb5+ Fd7 18.Vb6 Ha6

Arkadij Naiditsch kihagyta a 18...e5 19.Fxa8 Vxb6 20.Fxb6 Fc6 21.Fxc6+ Hxc6 22.Bc1 Kd7 23.Bxc4 Bb8 24.Fc5 Bb2 lehetőséget.

19.Fxa8 Hxc7 20.Vxc7 Vd8 21.Va7 0-0 22.Fe4 Fc8 23.Vc5 Fa6 24.Bb1 Vd2?! 25.Fxh7+ Kxh7 26.Vxf8 Vxa2 27.Bb8 Va1+ 28.Kg2 Ve5 29.h4 c3 30.h5 Vxh5 31.Vh8+ Kg6 32.Vxh5+ Kxh5 33.Bb3 Fxe2 34.Bxc3 a4 35.Bc7 Kg6 36.Ba7 Fd1 37.f4 f5 38.Kf2 Kf6 39.Ke3 Fb3 40.Kd4 g5 41.Ba8 gxf4 42.gxf4 Fd1 43.Ba6 Fb3 44.Ba8 Fd1 45.Ba6 Fb3 és döntetlen

 

Gustafsson,J (2629) - Ponomarjov,R (2726)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 e6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 e5 10.Fb3 h6 11.h3 Be8 12.Fd2 e4 13.Hh4 Fb8 14.Hf5 Hb6 15.Hg3 Fxg3 16.fxg3 Fe6 17.g4 Fc4 18.Fxc4 Hxc4 19.He2 Hd6 20.Hc3 Bc8 21.Fe1 Hd5 22.Hxd5 cxd5 23.Ve2 Be7 24.Fh4 f6 25.Bac1 Bxc1 26.Bxc1 Bc7 27.Ve1 Bxc1 28.Vxc1 Vc8 29.Vxc8+ Hxc8

 

30.Kf1 Kf7 31.Ke2 Kg6 32.Fg3 h5 33.gxh5+ Kxh5 34.Fc7 He7 35.Fd6 Hc6 36.b3 g5 37.g3 f5 38.Kd2

 

38...f4! 39.gxf4 gxf4 40.Fxf4 Kh4 41.Fd6 Kxh3 42.Ke2 Kg2 43.Fc5 a6 44.Fd6 Hd8 45.Fe5 Hf7 46.Ff4 Hd8 47.Fe5 Kg1 48.Ke1 Hc6 49.Fd6 Ha7 50.a4 Hc6 51.b4 Kg2 52.Ke2 Ha7 53.Fc5 Hc8 54.a5 Kg3 55.Ff8 Ha7 56.Fd6+ Kg2 57.Fc5 Hb5 58.Ff8 Ha3 59.Fe7 Hc4 60.Fc5

 

60...Hb2! 61.Fe7 Hd3 62.Fd6 Hf2 63.Ff4 Hh1 64.Kd2 Kf3 65.b5 axb5 66.Kc3 Hf2 67.Fg5 Hd1+ 68.Kb4 Hxe3 69.Kxb5 Hc4 70.Kc5 e3 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Zsermukban zajló Grand Prix-viadal ötödik fordulójában az éllovas kínai Ju Wenjun hátrányosabb állását kiremizte az orosz Jekatyerina Kovalevszkajával szemben. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan királyszárnyi támadással legyőzte a grúz Nino Hurcidzét, fél pontra megközelítette honfitársnőjét. A játéknap másik győzelmét az örmény Lilit Mkrtchian érte el, az orosz Nagyezsda Koszinceva ellen sötéttel nyert. Nyerőeséllyel kecsegtető pozíciót rontott remire az örmény Elina Danieljan. Az ukrán Katyerina Lahno nem bírt a mongol Batkhuyag Munguntuullal.

Az örmény üdülőhelyen, Zsermukban zajló GP-viadalon nehéz küzdelemben elért döntetlennel őrizte meg vezető pozícióját a kínai Ju Wenjun. Az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja jó napot fogott ki, előnybe került a sötét tisztek szorongatott helyzetét kihasználva. A végjátékban kiengedte előnyét, majd kihasználatlanul hagyta Ju Wenjun hibáját, érdekes gyalogáttöréssel tisztet nyerhetett volna, bár a minimális anyag miatt az éllovasnak lett volna esélye a fél pont megszerzésére.

 

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan a királyszárnyi támadást erőltette a sereghajtó Nino Hurcidze ellen. A grúz nagymesternő többször is kedvezően áldozhatott volna minőséget, gyengébben védekezett, majd a világos futópárral szemben meggyengült királyállása védhetetlen volt.

A játéknap meglepetése az orosz Nagyezsda Koszinceva újabb veresége. Az olimpiai bajnoknő rossz tervet választott az örmény Lilit Mkrtchian francia védelmére. Vezérszárnyi gyalogszerkezetének gyengesége döntőnek bizonyult, Lilit értékes győzelmet aratott.

Teljessé tehette volna az örmények örömét, ha Elina Danieljan nem rontja el kecsegtető pozícióját a kínai Zhao Xue ellen. A kölcsönös időzavarban azonban hibázott, előnyét kiengedte, majd a remiért kellett megküzdenie.

A kínai Ruan Lufei kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni, az indiai Humpy Koneruval lépésismétléssel remizett. Az ukrán Katyerina Lahno nem bírt a mongol Batkhuyag Munguntuullal, ez a játszma is lépésismétléssel ért véget.  

 

Az 5. forduló eredményei:

Elina Danieljan (örmény, 2480) – Zhao Xue (kínai, 2556) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 60)

Hou Ji-fan (kínai, 2617) – Nino Hurcidze (grúz, 2456) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 35)

Ruan Lufei (kínai, 2483) – Humpy Koneru (indiai, 2598) döntetlen (Pirc védelem, 39)

Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) – Ju Wenjun (kínai, 2518) döntetlen (Grünfeld védelem, 47)

Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2450) 0 – 1 (Francia védelem, 44)

Katyerina Lahno (ukrán, 2537) – Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 38)

 

A verseny állása:

1.Ju Wenjun 4 pont

2. Hou Ji-fan 3,5

3-4. Ruan Lufei és Humpy Koneru 3

5-9. Elina Danieljan, Katyerina Lahno, Lilit Mkrtchian, Jekatyerina Kovalevszkaja és Zhao Xue 2,5

10. Nagyezsda Koszinceva 2

11. Batkhuyag Munguntuul 1,5

12. Nino Hurcidze 0,5

 

Helyezés

Név

Élő

Nemzet

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

pont

1

WGM

Ju Wenjun

2518

CHN

*

½

1

1

½

1

4

2

GM

Hou Ji-fan

2617

CHN

½

*

½

1

½

1

3

WGM

Ruan Lufei

2483

CHN

0

*

½

½

1

1

3

4

GM

Humpy Koneru

2598

IND

½

½

*

0

1

1

3

5

GM

Elina Danieljan

2480

ARM

0

1

*

½

½

½

6

GM

Katyerina Lahno

2537

UKR

½

*

1

0

½

½

7

IM

Lilit Mkrtchian

2450

ARM

0

0

½

*

1

1

8

IM

Jekatyerina Kovalevskaja

2417

RUS

½

0

0

*

1

1

9

GM

Zhao Xue

2556

CHN

0

½

1

*

0

1

10

GM

Nagyezsda Koszinceva

2516

RUS

½

0

0

1

*

½

2

11

IM

Batkhuyag Munguntuul

2447

MGL

½

0

½

0

½

*

12

IM

Nino Hurzidze

2456

GEO

0

0

0

½

0

*

½

 

 

A 6. forduló párosítása:

Zhao Xue – Batkhuyag Munguntuul

Lilit Mkrtchian – Katyerina Lahno

Ju Wenjun – Nagyezsda Koszinceva

Humpy Koneru – Jekatyerina Kovalevszkaja

Nino Hurcidze – Ruan Lufei

Elina Danieljan – Hou Ji-fan

 

Hou Ji-fan (2617) - Hurcidze,N (2456)
Szicíliai védelem [B85]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fe2 Hf6 6.Hc3 d6 7.0-0 Fe7 8.f4 Vc7 9.Kh1 Hc6 10.Fe3 0-0 11.Ve1 Fd7 12.Vg3 d5

A főváltozatoknak 12...b5; 12...Kh8 és 12...Hxd4 számítanak.

13.e5 He4 14.Hxe4 dxe4 15.Hxc6 Fxc6 16.f5 Kh8

Számításba jött 16...exf5 17.Bxf5 (17.Fh6 g6 18.Bxf5 Fd5 19.Fxf8 Fxf8) 17...Fd5 18.Fh6 g6 19.Fxf8 Fxf8 és sötétnek jó játéka van az áldozott minőségért.

17.Fg4 exf5 18.Fxf5 Bad8

Jobb volt a 18...g6 19.Fh3 f5 20.Fh6 Fd7 21.Fxf8 Bxf8 folytatás.

19.Bae1 Fd5 20.c3 Fxa2 21.Fd4 Fe6 22.Fxe4 b5 23.Ve3 Bd7 24.h3 b4 25.Ba1 bxc3 26.bxc3 a5 27.Fb6 Vxe5?

A világos tisztek mozgásterét szűkítette az e5 gyalog, annak leütése a futópárt aktivizálta.

 

 

28.Bxa5 Vd6 29.Fd4 f6 30.Bh5 Fg8 31.Ff5 Bc7 32.Ve4 h6 33.Fe3 Ff7?

Vesztőlépés. 33...Bf7 34.Ff4 Va6 35.Be1 Ff8 36.Fxc7 Bxc7 még adott volna reményt.

 

34.Vh4! Fxh5 35.Vxh5 Kg8 36.Fxh6 Bc5 37.Vg6 és sötét feladta

Koszinceva,N (2516) - Mkrtchian,L (2450)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fa5 6.b4 cxd4 7.Hb5 Fc7 8.f4 Fd7 9.Hxc7+ Vxc7 10.Fd3 He7 11.Hf3 Fa4 12.Fb2 Hbc6 13.0-0 Vb6 14.Kh1 Fb5 15.Fxd4 Hxd4 16.Hxd4 Fxd3 17.Vxd3 Bc8 18.Hb5 0-0

Figyelmet érdemelt a 18...Hf5 19.g4 a6 20.gxf5 Vxb5 terv is.

19.Hd6 Bc7 20.Bad1 a6 21.Bf3 Vc6 22.c3 Hc8 23.Bh3

Szokásához híven Nagyezsda Koszinceva jóval több gondolkodási időt használt fel. Vezérszárnyi gyalogszerkezete nem sok jóval kecsegtette.

23...h6 24.b5?! Vb6 25.bxa6 bxa6 26.Vg3?!

 

26...Hxd6 27.exd6 Vxd6 28.Bxh6 Bfc8 29.Bh5 g6 30.Bh6 Ve7 31.Vd3 Vf6 32.Vxa6 Vxf4 33.Bh3 Bxc3 34.Bhd3  

 

 

34...Bc1 35.h3 Ve4

Még erősebb volt a 35...B8c3! 36.Vb5 (36.a4 Vf2 37.Vb5 Kh7 38.Vb4 B1c2) 36...Bxa3 37.Vb2 Bxd1+ 38.Bxd1 Bxh3+ 39.gxh3 Vf3+ folytatás.

36.Vb5 B8c2

Gyorsabban nyert a 36...Ve2 37.Bxd5 Vc2 változat.

37.Vb8+ Kg7 38.Vg3 Bc3 39.Kh2 Bxa3 40.Bxa3 Bxd1 41.Be3 Vd4 42.Vf3 Va1 43.Vf4 Vf6 44.Vc7 Bf1 és világos feladta

 

Kovalevszkaja,E (2417) – Ju Wenjun (2518)
Grünfeld védelem [D79]

1.Hf3 Hf6 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.0-0 0-0 5.d4 d5 6.c4 c6 7.cxd5 cxd5 8.Hc3 He4 9.He5 Ff5 10.Ff4 Hc6 11.Hxc6 bxc6 12.Ha4 h6 13.Bc1 g5 14.Fe3 Bc8 15.b3 Be8 16.f3 Hd6 17.Vd2 Fg6 18.Bfd1 e6 19.Hc5 Ve7 20.Ff2 e5?! 21.dxe5 Fxe5

 

22.e4! dxe4 23.f4 gxf4 24.gxf4 e3 25.Vxe3 Fb2 26.Vxe7 Bxe7 27.Be1 Bxe1+ 28.Bxe1 Hb5 29.Be7 a5 30.Fh3

Az orosz nagymesternő jobban játszhatott volna 30.Hb7 Hd4 31.Hxa5 Kf8 32.Be3-mal.

30...Bd8 31.Bd7 Bxd7 32.Fxd7 Fb1?

Az éllovas hibázott. 32...Hd4 33.Kg2 Fb1 kiegyenlítést adott volna.

33.a4 Hd4  

 

 

34.Kg2?!

Jekatyerina Kovalevszkaja elmulasztotta a  34.b4! axb4 35.a5 Hb5 36.a6 Fa2 (36...Ha7? 37.Ha4) 37.Fxc6 Fc4 38.He4 Ha7 39.Fxa7 Fxa6 40.Fc5 b3 41.Fd5 Fd3 42.Hd2 Fc1 43.Hxb3 Fxf4 44.Fd4 lehetőséget.

34...Fa2 35.Kg3 Hxb3 36.Hxb3 Fxb3 37.Fxc6 Fc3 38.Kf3 Kg7 39.Fh4 Fc2 40.Fe7 Fd2 41.Fd6 f6 42.Ke2 Fc3 43.Fe8 Fe4 44.Ke3 Fc2 45.Ke2 Fe4 46.Ke3 Fc2 47.Ke2 Fe4 és döntetlen

 

Ruan Lufei (2483) - Koneru,H (2598)
Pirc védelem [B08]

1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hc3 c6 4.Hf3 d6 5.h3 Hf6 6.Fe3 0-0 7.Fd3 Hbd7 8.0-0 e5 9.a4 exd4 10.Fxd4 b6 11.Be1 Fb7 12.Vd2 a6 13.Bad1 Vc7 14.Fc4 Bad8 15.b4 b5 16.axb5 axb5 17.Fa2 h6 18.Fe3 He5 19.Hxe5 dxe5 20.Vc1 Kh7 21.Fc5 Bfe8 22.Ve3 Bxd1 23.Bxd1 Fc8 24.He2 Fe6 25.Fxe6 Bxe6 26.Ba1 Vd8 27.Vd3 Ve8 28.Hc1 Ff8 29.Hb3 Kg7 30.Ba7 Vb8 31.Ba6 Fxc5 32.Hxc5 Bd6 33.Vb3 Bd4 34.f3 Vd6 35.Ba7 Bc4 36.Vd3 Bd4 37.Vb3 Bc4 38.Vd3 Bd4 39.Vb3 és döntetlen

 

Danieljan,E (2480) – Zhao Xue (2556)
Ninzoindiai védelem [E38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 c5 5.dxc5 Vc7 6.Hf3 a6 7.e3 Fxc5 8.b3 Fe7 9.Fb2 d6 10.Fe2 b6 11.g4 h6 12.Bg1 Fb7 13.h4 Hfd7 14.g5 hxg5 15.Hxg5 Hf8 16.h5 Hbd7 17.0-0-0 Bh6 18.Kb1 Hf6 19.Hce4 b5 20.Vd3 bxc4

 

21.Hxd6+ Fxd6 22.Vxd6 Vxd6 23.Bxd6 cxb3 24.axb3 Hxh5 25.Bc1 Bc8 26.Bxc8+ Fxc8 27.Fxa6 Fxa6 28.Bxa6 Hd7 29.Fa3 He5 30.f4 Bg6 31.Ba7 Hg3?

 

32.Fd6?

Elina Danieljan döntő előnyt érhetett volna el a 32.Ba8+ Kd7 33.Hh7 Bh6 34.Hf8+ Kc6 35.fxe5 Bh2 36.Bc8+ folytatásban.

32...Hc6 33.Ba6 e5?! 34.Fc5?

Az időzavarban újabb hiba. 34.Bxc6 exf4 35.exf4 Hf5 (35...Kd7 36.Bc3) 36.He4 Be6 37.Bc8+ Kd7 38.Bc7+ Kd8 39.Bxf7 Hxd6 40.Hxd6 Bxd6 41.Bxg7 Bd2 42.f5 Bf2 fonalas változat volt, a bástyavégjátékot elremizi sötét.

34...exf4 35.exf4 He2 36.Ba8+ Kd7 37.Fe3 f6 38.He4 Hg3

Világosnak kellett volna kapaszkodni a 38...f5 39.Hg5 Bd6 40.Hf7 Be6 41.Fd2 Hed4 változatban.

39.Hc5+ Kd6 40.Ba2 Hf5 41.Bd2+ Ke7 42.Ff2 Bg4 43.Hd3 Ke6 44.Kb2 g5 45.Bc2 Hfe7 46.fxg5 fxg5 47.Ka3 Hd4 48.Bc5 Kd6 49.b4 He6 50.Bc1 Hd4 51.Ka4 Hd5 52.Ka3 Hb5+ 53.Kb3 Hd4+ 54.Kb2 Be4 55.Fg3+ Ke7 56.Be1 Bxe1 57.Fxe1 g4 58.He5 Hf3 59.Hxf3 gxf3 60.Kc2 Hxb4+ és döntetlen

Lahno,K (2537) - Munguntuul,B (2447)
Elfogadott vezércsel [D23]

1.Hf3 Hf6 2.d4 d5 3.c4 c6 4.Vb3 dxc4 5.Vxc4 Ff5 6.g3 e6 7.Fg2 Hbd7 8.Hc3 Fe7 9.0-0 0-0 10.Be1 Fg6 11.h3 Bc8 12.Vb3 Vb6 13.Vxb6 axb6 14.Hh4 Fh5 15.g4 Hd5 16.Hf5 exf5 17.Hxd5 cxd5 18.gxh5 Fb4 19.Bd1 Hf6 20.Bd3 Bc4 21.Ff4 He4 22.Bb3 Bd8 23.Bd1 Fd6 24.Fe5 f6 25.Fxd6 Bxd6 26.f3 Hg3 27.e3 Hxh5 28.f4 Hg3 29.Bxb6 Bxb6 30.Fxd5+ Kf8 31.Fxc4 Bxb2 32.d5 b5

 

33.d6 bxc4 34.d7 He2+ 35.Kh1 Hg3+ 36.Kg1 He2+ 37.Kh1 Hg3+ 38.Kg1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny hetedik fordulójában Lékó Péter sötéttel 134 lépésben remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal. Nagymesterünk nehéz védekezésre kényszerült, időzavarba került. Kramnyik többször is nyerhetett volna, majd az elméleti döntetlen végjátékban sokáig vizsgáztatta Lékó Pétert. A játéknapon csak döntetlenek születtek, hármas holtversenyben Kramnyik, az orosz Szergej Karjakin és a német Arkadij Naiditsch félpontos előnnyel vezet. Lékó Péter nyolcadik játszmájában világossal a lengyel Mateusz Bartellel játszik.

 

Lékó Péter erőfeszítéseit siker koronázta, 134 lépésben kiharcolta a döntetlent Vlagyimir Kramnyikkal szemben. A nyitásból nagymesterünk szimpatikus állással került ki, de a kényszerű vezércserét követően védekezésre kényszerült. Gyenge b6 gyalogja mellett tisztjeinek passzivitása is növelte gondjait. Az exvilágbajnok az első időellenőrzés előtt nyerőesélyt szalasztott el, majd ismét reménykedhettünk, hogy  nem tudja áttörni Lékó Péter védvonalát.

A második időzavart követően már csak 15-15 percet kaptak a nagymesterek és 30-30 másodpercet lépésenként. Péter sorsa egy fölösleges bástyacserét, majd gyalogvesztés után megpecsételődni látszott. Kramnyik válogathatott a nyerések között, bőven volt ideje is, de sorban hagyta ki a lehetőségeket. Életben hagyta a védőfutót, s már biztosra vehettük az oly értékes fél pont megszerzését. Az elméleti döntetlen végjátékot az exvilágbajnok fölöslegesen játszotta, nem volt méltó hozzá, hogy vizsgáztatta Pétert. Kramnyik csalódottságában csak a 134. lépése után látta be, hogy nincs tovább…

A játéknap másik négy partija jóval kevesebb izgalommal végződött pontosztozkodással. Pontos játékkal remizte ki az olasz Fabiano Caruana az orosz Szergej Karjakint, aki egy pillanatban rosszul cserélt.

Kiegyenlített erők küzdelmét hozta a német Arkadij Naiditsch és az ukrán Ruszlan Ponomarjov spanyol megnyitású játszmája. A német derbin, Georg Meier és Jan Gustafsson a Caro-Kann védelem egyik jól ismert remivariját játszotta meg. A lengyel Mateusz Bartel egy pillanatban jó esélyt szalasztott el a német Daniel Fridmannal szemben.

 

A 7. forduló eredményei:

Georg Meier (német, 2644) – Jan Gustafsson (német, 2629) döntetlen (Caro-Kann védelem, 53)

Arkadij Naiditsch (német, 2700) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2726) döntetlen (Spanyol megnyitás, 42)

Mateusz Bartel (lengyel, 2674) – Daniel Fridman (német, 2655) döntetlen (Angol megnyitás, 53)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2799) – Lékó Péter (magyar, 2730) döntetlen (Bogoindiai védelem, 134)

Szergej Karjakin (orosz, 2779) – Fabiano Caruana (olasz, 2775) döntetlen (Szicíliai védelem, 41)

 

A verseny állása:

1-3. Vlagyimir Kramnyik, Szergej Karjakin és Arkadij Naiditsch 4,5

4-6. Lékó Péter, Fabiano Caruana és Ruszlan Ponomarjov 4

7. Georg Meier 3,5

8. Daniel Fridman 2,5

9. Mateusz Bartel 2

10. Jan Gustafsson 1,5

 

A 8. forduló párosítása:

Jan Gustafsson – Ruszlan Ponomarjov

Daniel Fridman – Arkadij Naiditsch

Lékó Péter – Mateusz Bartel

Fabiano Caruana – Vlagyimir Kramnyik

Georg Meier – Szergej Karjakin

 

Kramnyik,V (2799) - Lékó,P (2730)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Hf3 c6 7.0-0 Hbd7 8.Vb3 0-0 9.Bc1 Hb6 10.Fa5 dxc4 11.Vd1 Vd5 12.Fc3 Vb5

Jobbnak tűnik a 12...He4 13.He5 Hxc3 14.bxc3 Vd6 folytatás.

13.a4 Va6

Világos minimális előnyéhez vezetett a 13...Vb3 14.Vxb3 cxb3 15.Hbd2 Hbd5 16.Hxb3 Hxc3 17.bxc3 Hd7 18.a5 változat.

14.Hbd2 Hbd5 15.He5 c5 16.Hdxc4

Figyelmet érdemelt a 16.dxc5 Hxc3 17.Bxc3 Fxc5 18.Hdxc4 Fe7 19.Bd3 folytatás.

16...Hxc3 17.bxc3 Hd7 18.Vb3 Bb8

 

19.Vb5 Vxb5 20.axb5 cxd4 21.cxd4 Hxe5 22.Hxe5

Az exvilágbajnok hadereje akadályozza, hogy Péter befejezhesse figuráinak kifejlesztését.

22...f6 23.Hc4 Fd7 24.b6 axb6 25.Hxb6 Fe8 26.Bab1 Fg6 27.Ba1 Bfd8 28.e3 Fd3 29.Fh3 f5  

 

 

30.Ff1 Fxf1 31.Kxf1 Bd6 32.Bcb1 Fd8 33.Hc4 Bd7 34.He5 Bc7 35.Ba6 b6 36.Kg2 Ff6?  

 

 

37.Hd3?

Vlagyimir Kramnyik nagymesterünk időzavarában kihagyta a 37.Bbxb6 Bbc8 38.Bxe6 lehetőséget.

37...Bcb7 38.Bb5 Fd8 39.Be5 Be7 40.Hf4 Kf7 41.Hd3 Bc8 42.Bb5 Kf6 43.h4 g6 44.Kf3 h5 45.Ba2 Bb7

 

46.He5 Kg7 47.Ke2 Kf6 48.Kd3 Bbc7 49.Kd2 Bb7 50.Kd3 Bbc7 51.Bb3 Bb7 52.Hc4 Fc7 53.Bb5 Bcb8 54.Bab2 Ba7 55.Bc2 Ke7 56.e4 fxe4+ 57.Kxe4 Bd8 58.He3 Bd7 59.Bc6 Ba4 60.Hc4 Kf7

Péter a második időzavaron is túljutott, és még 15-15 percet kaptak a nagymesterek, valamint 30-30 másodpercet lépésenként a parti befejezéséig. Kramnyik kedvezőbb állásában újabb és újabb tervvel próbálta meglepni a védekező nagymesterünket.

 

61.Bb3 Ba2 62.f4 Ba4 63.Ke3 Ba1 64.Hd2 Ke7 65.Hf3 Ba7 66.Bb5 Ba5?!

Péter a hosszú és nehéz védekezésben kifáradt. 66...Ba3+ 67.Ke4 Ba4 68.Bg5 Kf7 69.g4 hxg4 70.Bxg4 Fd6 jó esélyt nyújtott.

67.Bxa5 bxa5 68.Ke4 Fd6 69.Ba6 Bb7 70.Bxa5 Fb8 71.Ba6 Bb3?  

 

 

72.Hg5 Bxg3?

A kapkodásban hiba, de 72...Fd6 73.Ba7+ Ke8 74.Hxe6 Bxg3 75.Ba6 Kd7 76.Kd5 Fb4 77.Hg5 Bg1 78.Hf3 Bf1 79.Ke4 sem ígért sok jót.

73.Bxe6+ Kd7 74.Bxg6 Bg4 75.Bg7+ Kc8 76.He6 Bxh4 77.Bh7

Kramnyik válogathatott a nyerések között. 77.Kd5 Bg4 78.Bf7 Bg1 79.Kc6 Bg8 80.d5 Bh8 81.f5 h4 82.d6 Fxd6 83.Kxd6 h3 84.Bc7+ Kb8 85.Bc1 meggyőző volt.

77...Fd6?!

 

78.Kd5! Fxf4 79.Kc6 Kb8 80.Kb6

Nyert a 80.Bd7 Bg4 81.Kb6 Fg5 82.Hxg5 Kc8 83.Bc7+ Kb8 84.Be7 Kc8 85.He6 folytatás.

80...Kc8 81.Kc6 Kb8 82.Bb7+ Ka8 83.Bb5 Bg4 84.Ba5+

Simán nyert a 84.Hxf4 Bxf4 85.d5 Bc4+ 86.Kd7 h4 87.Bb3 Ka7 88.d6 bástyavégjáték.

84...Kb8 85.Bxh5 Fg3

Életben maradt a fontos védőtiszt.

86.Bh8+ Ka7 87.Bh7+ Kb8 88.Bb7+ Kc8 89.Bf7 Kb8 90.d5 Bc4+ 91.Hc5 Bc2 92.Bb7+ Ka8 93.Bb5 Fh2 94.Bb1 Ka7 95.Bb7+ Ka8 96.Bg7 Kb8 97.Bg8+ Ka7 98.Bg7+ Kb8 99.Bg6 Ka7

 

100.d6 Fxd6 101.Bxd6 Bc1 102.Bd2 Kb8 103.Ba2 Bc3

Az elméleti döntetlen végjátékban a védekezés főmotívuma, hogy a huszárt kötésben kell tartani, a királlyal pedig el-eltáncolni a matt elől.

104.Bb2+ Kc8 105.Be2 Kd8 106.Kd6

 

106...Bc1 107.Hb7+ Kc8 108.Be7 Bd1+ 109.Kc6 Bc1+ 110.Hc5 Kd8 111.Be2 Bc3

Nem volt méltó az exvilágbajnokhoz, hogy nem tudta feledni csalódottságát, "vizsgáztatta" Pétert.

112.Kd6 Bc1 113.He6+ Kc8 114.Bd2 Bc3 115.Hc5 Bc1 116.Be2 Kd8 117.Be3 Bc2 118.He6+ Kc8 119.Bd3 Bc1 120.Bd5 Bc2 121.Bd1 Bc3 122.Hf4 Bb3 123.Bc1+ Kb7 124.Hd5 Bb2 125.Bc7+ Kb8 126.Bh7 Bb1 127.Hc3 Bb6+ 128.Kc5 Bb3 129.He4 Bb7 130.Bh8+ Kc7 131.Hd6 Bb1 132.Bh7+ Kd8 133.Hb7+ Ke8 134.Kc6 és döntetlen

 

Karjakin,S (2779) - Caruana,F (2775)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Fc5 6.Hb3 Fa7 7.0-0 Hc6 8.Vg4 Hf6 9.Vg3

A gyalogáldozatot Szergej Karjakin nem fogadta el. A spanyol Salgado Lopez és Ilija Szmirin tavalyi partija így folytatódott:  9.Vxg7 Bg8 10.Vh6 He5 11.Fe2 d5 12.Fg5 Heg4 13.Fxf6 Hxf6 14.exd5 Vxd5 15.g3 Ve5 16.Hc3 Fd7 17.Ff3 0-0-0 18.Bad1? Bxg3+! 19.hxg3 Vxg3+ 20.Fg2 Bg8 21.Vh2 Fc6 22.Vxg3 Bxg3 23.Hd5 Fxd5 24.Bxd5 Hxd5 25.Kh1 Bg5 és az izraeli nagymester érvényesítette gyalogelőnyét.

9...d6 10.Kh1 e5 11.Hc3 Hh5 12.Vf3 Vh4 13.g3 Vg4 14.Vxg4 Fxg4 15.Hd5 Bc8 16.Kg2 Fe6 17.Hd2 Hf6 18.Hc4 Fc5 19.Hxf6+

Jobb volt a 19.Fe3 Fxe3 20.Hxf6+ (20.Hxd6+? Kd7 21.Hxc8 Hxd5 22.exd5 Fxd5+ 23.Kg1 Fc5) 20...gxf6 21.Hxe3 Hb4 22.Bfd1 folytatás.

19...gxf6 20.c3 h5 21.h4 He7 22.He3 d5 23.exd5 Hxd5 24.Hf5 Bg8 25.Fe4 Bd8 26.Be1 Bd7 27.Fh6 Hf4+ 28.Fxf4 exf4 29.b4 Fb6 30.Bad1 fxg3 31.fxg3 Bxd1 32.Bxd1

 

32...Fc7

Fabiano Caruana megoldotta feladatát.

33.c4 Bg4

A sötét gyalogszerkezeti gyengeségek miatt az olasz sakkozónak nem lehettek volna vérmes reményei a 33...Fxf5 34.Fxf5 Bxg3+ 35.Kf2 Bc3 36.c5 Fg3+ 37.Kg2 Fxh4 38.Bd4 Fg5 39.Fc8 Bc2+ 40.Kh3 változatban sem.

34.Kf3 Fxf5 35.Fxf5 Bxc4 36.a3 Bc3+ 37.Bd3 Bxd3+ 38.Fxd3 Kf8 39.Fe4 b6 40.a4 b5 41.axb5 axb5 és döntetlen

 

Naiditsch,A (2700) - Ponomarjov,R (2726)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c4 0-0 8.h3 Hd7 9.Fe3 Ff6 10.Hc3 Hd4 11.Fxd7 Fxd7 12.Hd5 b5

13.c5 dxc5 14.Bc1 c6 15.Hxf6+ Vxf6 16.Bxc5 Hxf3+ 17.Vxf3 Vxf3 18.gxf3 Bae8 19.Kh2 f5 20.Bg1 Bf6 21.d4 exd4 22.Fxd4 Bg6 23.Bxg6 hxg6 24.Fe5 Kf7 25.h4 Bh8 26.Kg3 Bh5 27.Ff4 fxe4 28.Bxh5 gxh5 29.fxe4 Fe6 30.a3 c5 31.Fd6 b4 32.a4 a5 33.Fxc5 Fd7 34.Fb6 Fxa4 35.Fxa5 b3 36.Kf4 g6 37.Fc3 Fd7 38.Kg5 Fg4 39.f4 Ff3 40.f5 Fxe4 41.fxg6+ Fxg6 42.Kf4 és döntetlen

 

Meier,G (2644) - Gustafsson,J (2629)
Caro-Kann védelem [B13]

1.c4 c6 2.e4 d5 3.exd5 cxd5 4.d4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Hf3 Fg4 7.cxd5 Hxd5 8.Vb3 Fxf3 9.gxf3 e6 10.Vxb7 Hxd4 11.Fb5+ Hxb5 12.Vc6+ Ke7 13.Vxb5 Vd7 14.Hxd5+ Vxd5 15.Fg5+ f6 16.Vxd5 exd5 17.Fe3 Ke6 18.0-0-0 Fb4 19.a3 Bhc8+ 20.Kb1 Fc5 21.Bhe1 Fxe3 22.Bxe3+ Kd6 23.Bde1 Bc4 24.Be6+ Kc5

 

25.Bg1 Bh4 26.Bc1+ Bc4 27.Bg1 Bh4 28.Bc1+ Bc4 29.Bd1 a5 30.Be7 Bh4 31.Bd7 Bxh2 32.B1xd5+ Kc6 33.B5d6+ Kc5 34.Bd2 Bg2 35.a4 Kc6 36.B7d6+ Kc7 37.B6d3 Bb8 38.Bd5 Bg5 39.Bxg5 fxg5 40.Bd5 h6 41.Bxa5 Bb4 42.Ba7+ Kb8 43.Bxg7 Bxa4 44.Bg6 Bh4 45.Kc1 Bh2 46.Kd2 Bxf2+ 47.Ke3 Bxb2 48.Bxh6 Kc7 49.Bg6 Bb5 50.Kf2 Kd7 51.Kg3 Bf5 52.Kg4 Bf4+ 53.Kxg5 Bxf3 és döntetlen

 

Bartel,M (2674) - Fridman,D (2655)
Angol megnyitás [A13]

1.c4 e6 2.Hf3 d5 3.g3 dxc4 4.Va4+ Hd7 5.Vxc4 a6 6.d3 c5 7.Fg2 Hgf6 8.Vc2 b5 9.a4 Fb7 10.0-0 Fe7 11.Hc3 Vb6 12.Vb3 Hd5 13.axb5 axb5 14.Bxa8+ Fxa8 15.Fg5 Hxc3 16.Vxc3 Fxg5 17.Hxg5 0-0 18.He4 Fb7 19.Ba1 f5 20.Hg5 Fxg2 21.Kxg2 Vc6+ 22.Kg1 h6 23.Hf3 Ba8 24.Bc1 Vd5 25.Hh4 g5 26.Hf3 Ba4 27.Hd2 g4 28.Vc2 Ve5 29.Hc4 Vd4 30.Ha3 Vb4 31.d4 cxd4  

 

32.Vc8+ Hf8 33.Ve8 Ba7 34.Bc8 Kg7 35.Hxb5?

Mateusz Bartel kiengedte előnyét. A 35.Hc2 Ve7 36.Vxb5 Vf6 37.Vc5 Bd7 38.Hb4 Bf7 utáni állást kényelmesen játszhatta volna.

35...Bf7 36.Kf1 d3 37.exd3 Vd2 38.Vc6 Vxd3+ 39.Kg2 f4 40.gxf4 Hg6 41.Vc3+ e5 42.Vxd3 Hxf4+ 43.Kg3 Hxd3 44.Bc7 Hxb2 45.Kxg4 Hd3 46.Bxf7+ Kxf7 47.Kf5 Hxf2 48.Kxe5 Hg4+ 49.Kf4 Hxh2 50.Hd6+ Kg6 51.Hf5 Hf3 52.Hxh6 Kxh6 53.Kxf3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az örményországi Zsermukban zajló Grand Prix-viadal negyedik fordulójában döntetlennel végződött a csúcsrangadó, az indiai Humpy Koneru  és a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan partija. Harmadik győzelmét aratta a kínai Ju Wenjun, egy pontra növelte előnyét. Előnyösebb állását csúnyán elrontotta az ukrán Katyerina Lahno, a kínai Zhao Xue a nyeréssel felzárkózott. Nem bírt a mongol Batkhuyag Munguntuullal az orosz Nagyezsda Koszinceva, minőségelőnyös pozíciót elremizett a grúz Nino Hurcidze, a hazai pályán Elina Danieljan szerencsés kézzel sakkozik. Első győzelmének örülhetett az örmény Lilit Mkrtchian.

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és tavalyi kihívója, az indiai Humpy Koneru huszadik klasszikus időkontroll melletti partijukat vívta. A 18 éves bajnoknő 7-2-re vezetett tíz döntetlen mellett, Zsermukban eggyel nőtt a pontosztozkodások száma. A nyitásból Koneru kis előnnyel került ki, de nem játszott elég határozottan, Hou kiegyenlített, a sorozatos cserék remivel végződtek.

A forduló másik rangadóját a kínai Zhao Xue és az ukrán Katyerina Lahno játszotta. A Grünfeld védelmű játszma bonyodalmakban gazdag volt és kölcsönösen hibáztak a nagymesternők. Lahno óvatlan bástyalépésével tisztet nézett el, Zhao Xue a rajtnál elszenvedett kettős vereségét követően másodszor nyert és felzárkózott.

 

A két éllovas kínai sakkozónő összecsapásán Ju Wenjun győzött. Érdekes csatában múlta felül Ruan Lufeit, akinek királya végül áldozatul esett a világos bástyák és a futó sikeres összjátékának.

Csalódott lehet az orosz Nagyezsda Koszinceva, aki elmulasztotta, hogy nyissa az állást, problémákat okozzon mongol ellenfelének, Batkhuyag Munguntuulnak, örökös sakk lett a vége.

Első győzelmét aratta az örmény Lilit Mkrtchian, az orosz Jekatyerina Kovalevszkaja királyszárnyi akciója elhibázott volt, világos a vezérszárnyon döntő fölénybe került.

Megszakadt a grúz Nino Hurcidze vesztőszériája, de búslakodhat is, hiszen nyerőesélyes állást rontott remire az örmény Elina Danieljan ellen.

 

A 4. forduló eredményei:

Zhao Xue (kínai, 2556) – Katyerina Lahno (ukrán, 2537) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 59)

Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2447) – Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2516) döntetlen (Spanyol megnyitás, 46)

Lilit Mkrtchian (örmény, 2450) – Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2417) 1 – 0 (Vezércsel, 42)

Ju Wenjun (kínai, 2518) – Ruan Lufei (kínai, 2483) 1 – 0 (Szláv védelem, 44)

Humpy Koneru (indiai, 2598) – Hou Ji-fan (kínai, 2617) döntetlen (Vezércsel, 37)

Nino Hurcidze (grúz, 2456) – Elina Danieljan (örmény, 2480) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 60)

 

A verseny állása:

1. Ju Wenjun 3,5 pont

2-4. Hou Ji-fan, Humpy Koneru és Ruan Lufei 2,5 pont

5-9. Katyerina Lahno, Nagyezsda Koszinceva, Elina Danieljan, Jekatyerina Kovalevszkaja és Zhao Xue 2

10. Lilit Mkrtchian 1,5

11. Batkhuyag Munguntuul 1

12. Nino Hurcidze 0,5

 

Az 5. forduló párosítása:

Elina Danieljan – Zhao Xue

Hou Ji-fan – Nino Hurcidze

Ruan Lufei – Humpy Koneru

Jekatyerina Kovalevszkaja – Ju Wenjun

Nagyezsda Koszinceva – Lilit Mkrtchian

Katyerina Lahno – Batkhuyag Munguntuul

Koneru,H (2598) - Hou,Ji-fan (2617)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 Hbd7 6.e3 c5 7.cxd5 exd5 8.Fe2 Va5 9.0-0 Fxc3 10.bxc3 c4 11.Vc2 He4 12.Bfc1 Hxg5 13.Hxg5 h6 14.Hf3 0-0 15.Hd2 Hb6 16.f3

Számításba jött a 16.e4 Fe6 17.Hb3 Vb5 18.Hc5 Vc6 19.Hxe6 fxe6 20.Ff3 Bf4 21.Be1 Baf8 22.Be2 folytatás.

16...Fd7 17.e4 Bae8 18.Bab1 Va3 19.Bb4 Be7 20.Be1 Fa4 21.Vb2 Vxb2 22.Bxb2 Fc6 23.Fd1 dxe4 24.fxe4 Hd5 25.Bc2 f5 26.Fe2 He3

 

27.Fxc4+ Hxc4 28.Hxc4 Fxe4 29.Hd6 Bf6 30.Hxe4 fxe4 31.Bce2 Bc6 32.Bxe4 Bxe4 33.Bxe4 Bxc3 34.Be7 Ba3 35.Bxb7 Bxa2 36.d5 Bd2 37.Bxa7 Bxd5 és döntetlen

 

Ju Wenjun (2518) – Ruan Lufei (2483)
Szláv védelem [D18]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.Hh4 e6 7.Hxf5 exf5 8.e3 Fb4 9.Fxc4 0-0 10.0-0 Hbd7 11.Vc2 g6 12.f3 Bc8 13.Kh1 Hb6 14.Fb3 c5 15.dxc5 Bxc5 16.e4 Fxc3 17.bxc3 Vc7 18.a5?!

Ju Wenjun jelentős előnybe kerülhetett volna a 18.Fa3 Bxc3 19.Va2 Bd8 20.Fb2 Bc6 21.a5 Hc8 22.exf5 gxf5 23.Bfd1 Bxd1+ 24.Bxd1 Kg7 25.Va1 folytatásban.

18...Hc4 19.Fxc4 Bxc4 20.exf5 Hh5?! 21.Vf2 Bd8 22.Fh6 Hg7 23.Fg5 Bd6 24.fxg6 Bxg6 25.Fd2 a6 26.Bfe1 He6 27.h3 Bf6 28.Vg1 Bf5 29.Vh2 Vxh2+ 30.Kxh2 Bd5 31.Be2 h5 32.Fe1 Bb5 33.g4 hxg4 34.fxg4 Kg7 35.Bea2 Hc5 36.Bd1 Hb3 37.Bd7 Be4?!

 

 

38.c4! Bc5?

Gyorsan vesztett, de a Ruan Lufei nem menekülhetett volna meg a vereségtől a 38...Bxc4 39.Bf2 Kg8 40.Bfxf7 Hc5 41.Bg7+ Kf8 42.Bdf7+ Ke8 43.Bc7 Bc2+ 44.Kg1 változatban sem.

39.Fc3+ Kg6 40.Bf2 Be6 41.Bfxf7 Bxc4 42.Bg7+ Kh6 43.Bg8 Bg6 44.Bh7+ és sötét feladta, 44… Kg5-re 45.Bf8 nyer.

 

Zhao Xue (2556) - Lahno,K (2537)
Grünfeld védelem [D70]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb6 6.Hc3 Fg7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 Hc6 9.0-0-0 Vd6 10.Kb1 Bd8 11.Hb5 Vd7 12.d5 a6 13.Hc3 He5

A júniusi Tal-emlékversenyen az olasz Fabiano Caruana a 13...Ve8 14.Ve1 He5 15.Fe2 e6 16.Fxb6 cxb6 17.f4 Hd7 18.dxe6 Vxe6 19.Hf3 után nem merte elfogadni Levon Aronjan gyalogáldozatát 19...Fxc3 20.Vxc3 Vxe4+ 21.Fd3 Vxf4 22.Bhf1 folytatásban, hanem a 19...Ve8 20.Vh4 Ff6 21.Hg5 Hf8 22.Fc4 változatban került hátrányba.

14.Ve1 Ve8 15.Fe2 e6 16.Fxb6 cxb6 17.f4 exd5 18.Hxd5

Jobb volt a 18.fxe5 dxe4 19.Vh4 Bxd1+ 20.Fxd1 Vxe5 21.Vd8+ Ff8 22.Vxb6 Kg7 folytatást választani.

18...Hg4

Logikusabb a 18...Hc6 19.Ff3 Hd4 20.Bxd4 Fxd4 21.He2 Bxd5 22.exd5 Ff5+ 23.Ka1 Fg7 változat.

19.Ff3 Fe6

 

20.He2?

A sok buktatót tartogató állásban Zhao Xue hibázott, 20.Hc7 Fxa2+ 21.Kxa2 Va4+ 22.Kb1 Hf2 23.Hd5 Hxh1 24.e5 Bxd5 25.Fxd5 Hf2 26.Bd2 világosra lett volna előnyös.

20...Fxd5 21.exd5 He3 22.Bd3 Hc4!?

Erősebb volt a 22...Vb5 23.Bb3 Vc5 24.Vd2 Hc4 25.Vd3 b5 folytatás.

23.Hd4 Va4 24.Vc3 Bac8 25.Vb3 Vd7 26.a4 Vd6 27.g3 Ha5

Nagyobb gondot okozott volna a 27...Vc5 28.Bhd1 b5 29.axb5 axb5 30.f5 Fxd4 31.Bxd4 He3! 32.fxg6 hxg6 33.d6 Hxd1 34.Vxd1 Bd7 folytatás.

28.Va3 Vxa3 29.bxa3 Hc4

Még erősebb volt a 29...Fxd4 30.Bxd4 Bc3 31.Fd1 Hc4 32.Fe2 He3 változat.

30.Bhd1 Fxd4 31.Bxd4 Hxa3+ 32.Ka2 Bd6?!

Még mindig sötétre lett volna előnyös a 32...Bc3 33.Fh1 Hc4 34.d6 Ba3+ 35.Kb1 Bxa4 36.d7 b5 37.Fxb7 Kf8 38.Fc6 Hb6 39.Bxa4 bxa4 40.Kc2 Ke7 lehetőség.

33.Fg4 Bc3?

Tisztet vesztő lépés.

 

34.Kb2 Be3 35.Ba1 h5 36.Fd1?!

A kínai nagymesternő még kedvezőbben nyerte volna a tisztet 36.Fc8 Hc4+ 37.Bxc4 Bxd5 38.Fxb7 Bd2+ 39.Bc2-vel.

36...Hc4+ 37.Bxc4 Bxd5 38.Bac1 b5 39.Bc8+ Kg7 40.a5 Bd2+ 41.B8c2 Bd6 42.Be2 Bxe2+ 43.Fxe2 b6  

 

4

4.Fxb5! bxa5

A bástyavégjátékban akadálytalanul törhet előre a király 44...axb5-re 45.a6 Bd8 46.Kb3 Ba8 47.Ba1 Kf6 48.Kb4 Kf5 49.Kxb5 Kg4 50.Kxb6 h4 51.gxh4 Kxf4 52.Kb7 folytatásban.

45.Fc4 h4 46.Kc3 hxg3 47.hxg3 f5 48.Ba1 Kh6 49.Fd3 Bd5 50.Fxa6 Bc5+ 51.Fc4 Bc7 52.Bxa5 Kh5 53.Kd4 Kg4 54.Ba3 Be7 55.Be3 Bd7+ 56.Ke5 Be7+ 57.Fe6 Bh7 58.Kf6 Kh5 59.Ff7 és sötét feladta

 

Mkrtchian,L (2450) - Kovalevszkaja,E (2417)
Vezércsel [D40]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 Hc6 4.e3 e6 5.d4 d5 6.a3 a6 7.dxc5 Fxc5 8.b4 Fd6 9.Fb2 0-0 10.Vc2 a5 11.b5 He5 12.Hxe5 Fxe5 13.c5 Ve7 14.Ha4 Fxb2 15.Vxb2 e5 16.Fe2 Ff5 17.0-0 Bac8 18.Bac1 h5 19.Vd2

Figyelmet érdemelt a 19.c6 bxc6 20.bxc6 Bb8 21.Vc3 He4 22.Ve1 (22.Vxa5 Ba8 23.Vb5 Vxa3 24.Hb6 Ba5) 22...Vc7 23.Fxh5 folytatás.

19...h4

Sötét a királyszárnyi támadás sikerében bízott. 19...Bfd8 20.Vxa5 (20.Bfd1 h4 21.Vxa5 d4) 20...d4 jobb volt.

20.Vxa5 h3 21.Vb4 hxg2 22.Bfd1 He4 23.Fd3 Ve6 24.Fxe4 Fxe4

 

25.c6!

A g2 gyalog védi a világos királyt, Lilit vezérszárnyi akciója nagy erővel bontakozott ki.

25...bxc6 26.Hc5 Vg4 27.b6 f5 28.b7 Bb8 29.Hd7 f4 30.Hxf8 fxe3 31.fxe3 Vf3 32.Be1 Vf7 33.Bxc6 Bxb7

 

34.Bc8! Bxb4 35.He6+ Kh7 36.Hg5+ Kg6 37.Hxf7 Ba4 38.Hxe5+ Kf5 39.Hc6 Bxa3 40.Hd4+ Kg4 41.Bf8 g5 42.Hc6 és sötét feladta

 

Munguntuul,B (2447) - Koszinceva,N (2516)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.Ve2 Fd6 6.c3 0-0 7.0-0 Be8 8.d3 Ff8 9.Bd1 h6 10.Hbd2 b5 11.Fb3 d5 12.h3 Ha5 13.Fc2 c5 14.Hf1 d4 15.cxd4 exd4 16.Hg3 Hc6 17.Fb3 Fd6 18.Hh4 Fxg3 19.fxg3 He5

Számításba jött a 19...c4 20.dxc4 (20.Fc2 Hb4 21.dxc4 bxc4 22.Vxc4 Vb6) 20...Bxe4 21.Vf1 Fe6 folytatás.

20.Hf3 Fe6 21.Fxe6 Bxe6 22.Hxe5 Bxe5 23.Vf2 Bc8 24.b3 Be6 25.Fb2 b4

Kiengedte a kezdeményezést.

26.Bf1 Ve7 27.Bac1 Be8 28.a3 a5 29.a4 Hd7 30.Bcd1 He5 31.Fc1 Bc8 32.Vc2 Hd7 33.Bf5 He5 34.Bdf1 Bcc6 35.Ff4 g6 36.Bxe5 Bxe5 37.Fxe5 Vxe5 38.Vc4 Vc7 39.Vd5 Be6 40.Bc1 Vxg3 41.Bxc5 Ve3+ 42.Kh2 Vf4+ 43.Kg1 Ve3+ 44.Kh2 Vf4+ 45.Kg1 Ve3+ 46.Kh2 Vf4+ és döntetlen

 

Hurcidze,H (2456) - Danieljan,E (2480)
Vezérgyalog megnyitás [A48]

1.Hf3 c5 2.e3 Hf6 3.d4 g6 4.dxc5 Va5+ 5.Hbd2 Vxc5 6.a3 Fg7 7.b4 Vc7 8.Fb2 0-0 9.c4 d6 10.Fe2 b6 11.0-0 Fb7 12.Hb3 Hbd7 13.Hfd4 Bac8 14.a4 Vb8 15.a5 d5 16.cxd5 Fxd5 17.axb6 axb6 18.Hd2 He5 19.h3 Hc6 20.Hxc6 Fxc6 21.Hf3 Bfd8 22.Vb3 Fd5 23.Va3 Bc2 24.Fe5 Vc8? 25.Hd4 Bc3 26.Vb2 Fb7  

 

 

27.Ba7!

Még erősebb, mint a minőségnyerés 27.Hf5 Vxf5 28.Fxc3-mal.

27...Bxd4 28.exd4

Mi szólt 28.Fxd4 Bc2 29.Va3 Bxe2 30.Vd3 ellen?

28...Bc2 29.Vb1 Fe4 30.Vd1 Hd5 31.Fd3 Fxd3 32.Vxd3 Bc3 33.Vb5 e6 34.Va4 Fxe5 35.dxe5 Kg7 36.Ba8 Vc6 37.b5 Vc4 38.Ba1 Ve2 39.Vh4 Bc2 40.Bf1 Vxe5

Reménytelen állásból Elina Danieljan némi reményhez jutott.

41.Vd8 Kh6 42.Ba7 Kg7 43.Ba8 Kh6 44.Vf8+ Vg7 45.Vd6 Vf6 46.Bg8 He7 47.Bb8 Hd5 48.Vf8+ Vg7 49.Vxg7+ Kxg7 50.Bb7 Ba2 51.Bb1 g5 52.Bb3 Kg6 53.Bf3 f6 54.Bd3 h5 55.Bxd5 exd5 56.Bxb6 Ba1+ 57.Kh2 d4 58.Bd6 Bb1 59.Bxd4 Bxb5 60.g3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi 40. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny hatodik fordulójában Lékó Péter világossal remizett a holtversenyben vezető orosz Szergej Karjakinnal. A katalán megnyitású parti 33 lépésben lépésismétléssel ért véget. A játéknap nagy meglepetése, hogy a sereghajtó lengyel Mateusz Bartel sötéttel legyőzte az ukrán Ruszlan Ponomarjovot. A német derbit Arkadij Naiditsch nyerte meg, a német Daniel Fridmannal csak döntetlent elérő Vlagyimir Kramnyik és Karjakin társaságában az élen áll. Az olasz Fabiano Caruana fonalas nyerést hagyott ki. A viadal hetedik fordulójában Lékó Péter sötéttel az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal mérkőzik meg.

 

A szerdai pihenőnap után ma folytatódott a pontvadászat az esztendő harmadik szuperversenyén. Lékó Péter a katalán megnyitásban vívott elméleti párbajt az orosz Szergej Karjakinnal. Alighanem már felkészüléskor is a sakktáblán volt az állás, ahol kölcsönösen pontosan kellett játszani a lépésismétléses remihez.

 

A 2008-as dortmundi versenyen láttuk Vlagyimir Kramnyikot sötéttel Grünfeld védelmet játszani, akkor a német Jan Gustafsson ellen vetette be. A német Daniel Fridman jó érzékkel választott változatot, a sorozatos cserék egyenlő pozícióhoz vezettek.

A német Arkadij Naiditsch megszerezte második győzelmét, nyerésével már holtversenyben első. Honfitársa, Jan Gustafssonnal szemben a királyindiai védelmet választotta, és ellenfele óvatlan futólépésére anyagi előnybe kerülhetett volna, Gustafsson 25 lépésben kapitulált.

Taktikai motívummal fonalas nyerést hagyott ki az olasz Fabiano Caruana a német Georg Meierrel vívott francia védelmű csatájában. A végjátékban neki kellett megküzdenie a remiért.

A fordulóban utoljára az ukrán Ruszlan Ponomarjov és a lengyel Mateusz Bartel játszmája fejeződött be, nagy meglepetés született. A spanyol megnyitású partiban a FIDE exvilágbajnoka kiengedte kis előnyét, majd hátrányba került. Hibázott, időzavarban a 40. lépésben kihagyta a remit biztosító kombinációt. Bartel anyagi előnyt szerzett, és a nyeréssel már nem ő a sereghajtó.

 

A 6. forduló eredményei:

Jan Gustafsson (német, 2629) – Arkadij Naiditsch (német, 2700) 0 – 1  (Királyindiai védelem, 25)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2726) – Mateusz Bartel (lengyel, 2674) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 51)

Daniel Fridman (német, 2655) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2799) döntetlen (Grünfeld védelem, 39)

Lékó Péter (magyar, 2730) – Szergej Karjakin (orosz, 2779) döntetlen (Katalán megnyitás, 33)

Fabiano Caruana (olasz, 2775) – Georg Meier (német, 2644) döntetlen (Francia védelem, 58)

 

A verseny állása:

1-3. Szergej Karjakin, Vlagyimir Kramnyik és Arkadik Naiditsch 4 pont

4-6. Lékó Péter, Fabiano Caruana és Ruszlan Ponomarjov 3,5

7. Georg Meier 3

8. Daniel Fridman 2

9. Mateusz Bartel 1,5

10. Jan Gustafsson 1

 

A 7. forduló párosítása:

Georg Meier – Jan Gustafsson

Arkadij Naiditsch – Ruszlan Ponomarjov

Mateusz Bartel – Daniel Fridman

Vlagyimir Kramnyik – Lékó Péter

Szergej Karjakin – Fabiano Caruana

 

Lékó,P (2730) - Karjakin,S (2779)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2

Georg Meier egy fordulóval korábban a 7.He5 Hc6 8.Fxc6 bxc6 9.Hxc6 Ve8 10.Hxe7+ Vxe7 11.Va4 e5 12.dxe5 Vxe5 13.Vxc4 Fe6 14.Vc2 Ff5 15.Vd2 Fh3 16.Be1 Bad8 17.Vc3 Vd5 18.f3 Bfe8 19.Ha3 Vb7 20.Vb3 Va6 21.Vb5 Ve6 22.Vb3 Va6 23.Vb5 Ve6 24.Vb3 változatban remizett a katalánt sötéttel játszó Lékó Péterrel.

7...a6 8.a4 Fd7 9.Vxc4 Fc6 10.Fg5

A tavalyi Karpov-tornán Fabiano Caruana, az idei orosz csapatbajnokságon Alekszandr Morozevics is a 10.Ff4 a5 11.Hc3 Ha6 12.He5 Fxg2 13.Kxg2 Hd5 14.Bad1 Hxf4+ 15.gxf4 Fd6 változatban próbált szerencsét, mindkét játszma remi lett.

10...Fd5 11.Vd3

Levon Aronjan a 11.Vc2 Fe4 12.Vd1 c5 13.dxc5 Fxc5 14.Hbd2 Fc6 15.He5 Fxg2 16.Kxg2 Hbd7 variban remizett Karjakinnal.

11...c5 12.Hc3 Fc6 13.Bfd1 Va5

Dmitrij Jakovenko ellen Karjakin gyorsabban egyszerűsített, de gondjai voltak a 13...cxd4 14.Hxd4 Fxg2 15.Fxf6 Fxf6 16.Kxg2 Hc6 17.Hxc6 bxc6 18.Vc4 Vb6 19.He4 Vxb2 20.Bab1 Ve5 21.Bb6 folytatásban.

14.He5

Az adatbázis szerint Lékó Péter újított, fonalas változat következett.

14...Fxg2 15.Kxg2 cxd4 16.Vxd4 Bd8 17.Vc4

 

17...Vxe5 18.Bxd8+ Fxd8 19.Ff4 Va5 20.Vc8 Vb6 21.f3

 

21...g5! 22.a5 Hc6! 23.Vxa8 Vxb2 24.Fxg5 Kg7 25.Bd1 Vxc3 26.Bxd8 Hxd8 27.Vxd8 Hd5 28.e4  

 

 

28...He3+ 29.Fxe3 Vxe3 30.g4 Ve2+ 31.Kg3 Ve1+ 32.Kg2 Ve2+ 33.Kg3 Ve1+ és döntetlen

 

Ponomarjov,R (2726) - Bartel,M (2674)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Be1 b5 9.Fc2 Hd7 10.d4 Fb7 11.Hbd2 Ff6 12.Hf1 Be8 13.He3 Hb6 14.Hg4 Fc8 15.h3 Fxg4 16.hxg4 g6 17.d5 He7 18.g3 Vd7 19.g5 Fg7 20.Kg2 c6 21.dxc6 Vxc6 22.Hh2 d5 23.exd5 Hexd5 24.Fe4 Bad8 25.Vf3 Ve6 26.Hg4 Ha4 27.Bd1 Hc7 28.Bxd8 Bxd8 29.Fc2 Hc5 30.Fe3 Hd3 31.Bd1 e4 32.Hf6+ Fxf6 33.Vxf6 Vxf6 34.gxf6 Hd5 35.Fd4 Hxb2 36.Be1 e3  

 

 

37.Fe4?

A FIDE exvilágbajnoka időzavarban hibát hibára halmozott. 37.fxe3 Hxf6 38.Bb1 Hc4 39.Fb3 He4 40.Fxc4 bxc4 41.Bb6 egyenlő álláshoz vezetett volna.

37...exf2 38.Kxf2 h5

Számításba jött a 38...Bd6 39.Fxd5 Hd3+ 40.Ke2 Hxe1 41.Fb3 b4! 42.Kxe1 bxc3 43.Fxc3 Bd3 44.Fb2 Bxg3 45.Kf2 Bg5 folytatás.

39.Kf3 Hc7?!

 

40.Fb7?

Az időkontroll előtti utolsó lépésnél kimaradt a 40.Fxg6 fxg6 (40...Bxd4 41.cxd4 fxg6 42.Be7 Hd5 43.Bg7+ Kf8 44.Bxg6 Kf7 45.Bg7+ Kxf6 46.Ba7 Kg5 47.Bxa6) 41.Be7 He8 42.Kf4 Hd6 43.Bg7+ Kf8 44.Kg5 Hd3 45.Kxg6 Hc4 46.Bf7+ remi lehetősége.

40...Bb8 41.Be7 Bxb7 42.Fe5 Bb6 43.Bxc7 Hc4 44.Fd4 Be6 45.Kf4 Hd6 46.Ba7 Hf5 47.Fe5 Hxg3! 48.Be7 Hf5 49.Bd7 Hh6 50.Be7 Hg4 51.Fd4 Kf8 és világos feladta

 

Fridman,D (2655) - Kramnyik,V (2799)
Grünfeld védelem [D93]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Ff4 0-0 6.e3 c5 7.dxc5 He4 8.Bc1 Hd7 9.cxd5 Va5 10.Hd4 Hxc3 11.bxc3 Vxa2 12.Vb3 Vxb3 13.Hxb3 a5 14.c6 Hf6  

 

 

15.d6 bxc6 16.dxe7 Be8 17.Hd4 Fd7 18.Fd6 He4 19.Fa3 c5 20.Fd3 Bxe7 21.Fxe4 Bxe4 22.Fxc5

Kiegyenlítődtek az esélyek.

22...Bc8 23.Fa3 f5 24.g3 g5 25.Kd2 Bce8 26.Bhe1 f4 27.exf4 Bxe1 28.Bxe1 Bxe1 29.Kxe1 gxf4 30.Kd2 Kf7 31.Kd3 fxg3 32.hxg3 h5 33.f4 Ff6 34.Kc4 h4 35.gxh4 Fxh4 36.Hf3 Ff6 37.He5+ Fxe5 38.fxe5 Ke6 39.Fd6 és döntetlen

 

Gustafsson,J (2629) - Naiditsch,A (2700)
Királyindiai védelem [E94]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Ha6 8.Fe3 Hg4 9.Fg5 Ve8 10.Be1 exd4 11.Hxd4 Ve5 12.Hf3 Vc5 13.Fh4 Fe6 14.Hd2 h5 15.Hb3 Vb6 16.Fxg4 Fxg4 17.Vd3?! Hb4 18.Vb1 a5 19.Hd2 Vd4 20.Fg5 Vd3 21.Hd5 Vxb1 22.Baxb1 Hxd5 23.cxd5 a4 24.Bec1 Bfc8 25.Fe3?

 

25...Fe2! és világos feladta. Jan Gustafsson belátta, hogyaz anyagi veszteséget nem tudja elkerülni.

 

Caruana,F (2775) - Meier,G (2644)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 Fe7 8.Vd2 0-0 9.Fe2 a6 10.0-0 b5 11.a3 Fb7 12.Kh1 Vc7 13.dxc5 Hxc5 14.Ve1 f6 15.Fxc5 Fxc5 16.Fd3 f5 17.He2 d4 18.b4 Fb6 19.a4 Ve7 20.axb5 axb5 21.Bb1 Ba2 22.Hc1 Ba4 23.Fxb5 Bxb4 24.Hd3 Bxb1 25.Vxb1 Bc8 26.Fc4 Ha5? 27.Fa2 Bc6 28.Hg5

Jobb volt a 28.Vb4 Vd8 29.Bd1 változat.

28...Fd8?

Nagy hiba, taktikai elnézés, amit azonban Fabiano Caruana nem használt ki. 

 

 

29.Vb4?

Döntő előnyt adott a 29.Fxe6+! Kf8 (29...Bxe6 30.Va2 Fc8 31.Hc5! Vxc5 32.Hxe6 Fxe6 33.Vxe6+ Kf8 34.Vxf5+ Ke8 35.Vxh7 Vf8 36.f5 Ve7 37.Vg8+ Vf8 38.Vd5) 30.Hxh7+ Ke8 31.Fxf5 Vf7 32.Fg4 Bb6 33.Va1 folytatás.

29...Fc8 30.Vxd4 h6 31.Hf3 Bxc2 32.Hb4 Hc6 33.Hxc6 Bxc6 34.Va4 Fd7 35.Bd1?! Bc1 36.Vb3 Vc5 37.Vd3 Bxd1+ 38.Vxd1 Fb6 39.h3 Fc8 40.Va4 Kf7 41.Kh2 Ke7 42.h4 Fd7 43.Vd1 Vb4 44.Vd6+ Vxd6 45.exd6+ Kxd6 46.He5 Fc8 47.Hc4+ Kc5 48.Hxb6 Kxb6 49.Kg3 Kc5 50.Kf2 Kd4 51.Fb3 e5 52.fxe5 Kxe5 53.g3 f4 54.Fd1 g5 55.hxg5 hxg5 56.gxf4+ Kxf4 57.Ff3 g4 58.Fxg4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Abduszattorov lépéselőnyben, a 11. forduló után félpontos előnnyel vezet
2024. 01. 27.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog