Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A London Chess Classic 2012 szuperverseny negyedik fordulójában az örökrangadó, az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik játszmája döntetlennel ért véget. A norvég Magnus Carlsen nyert az angol Gawain Jones, az örmény Levon Aronjan az angol Luke McShane ellen. Pontosztozkodással zárult az amerikai Hikaru Nakamura és az angol Michael Adams partija. A világranglista-vezető Carlsen a virtuális világranglistán már 2857 pontnál tart! Polgár Judit szabadnapos volt, holnap pihenőnap lesz a tornán, a csütörtöki ötödik fordulóban nagymesternőnk világossal Nakamurával játszik.

Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik összecsapásai már örökrangadónak számítanak.  Első partijukat az 1989-es moszkvai GMA versenyen vívták, a 2008-as Amber-versenyen került sor jubileumi, 125. játszmájukra, s azóta még harmincszor találkoztak. A bonni világbajnoki döntőt Anand 6,5-4,5-re megnyerte, sötéttel két nagyon fontos játszmát nyert. A 155 parti mérlege a regnáló világbajnoknak kedvez, 25-16-ra vezet 114 döntetlen mellett. Klasszikus időkontrollal hatvannyolcszor csatáztak, ötvenkétszer megosztoztak a ponton és 8-8-ra állnak! Az eldőlt partik során találunk két maratoni hosszúságú csatát is. Az 1996-os amszterdami Euwe-emlékversenyen Vishy 106 lépésben nyert, Vlad alig két hónap múlva Dos Hermanasban 101 lépésben vágott vissza. Utolsó játszmájukat a tavalyi london tornán megosztoztak a ponton. Kramnyik is segítette Anandot két éve a bolgár Veszelin Topalovval játszott szófiai világbajnoki döntő során. 

 

A mai játszma túlzottan is békés mederben zajlott, zárt gyalogszerkezet mellett manővereztek, de hiába tűnt az exvilágbajnok állása szemre tetszetősebbnek, nem tudott előrejutni. Viswanathan Anand játékából hiányzik az a tűz, amelyet annyira szerettünk.

 

Viharos partit játszott Magnus Carlsen és Gawain Jones. Az angol bajnok meglepő vezéráldozattal rukkolt elő, amire aligha volt szükség, de igen szórakoztató állás alakult ki. Sötét csak két tisztet kapott ellenértékként, de világos hadereje passzivitásba szorult. Jones hibája után a világranglista-vezető már vígan nézhetett a jövőbe, nem a leggyorsabb nyerést választotta, de megszerezte harmadik győzelmét.

Az örmény Levon Aronjan a spanyol megnyitású partiban már a 21. lépés után fölényesen állt, nem gondoltuk volna, hogy pontatlan játékát kihasználva az angol Luke McShane újra és újra esélyhez juthat. Időzavarban azonban nem találta meg az 52.Hg3 lépést, nem látható, hogy sötét miként tudta volna elkerülni a döntetlent. Luke két huszárral és bástyával próbált ellenállni Aronjan két vezérének, de matt lett a vége.

Az amerikai Hikaru Nakamura hosszasan próbálta futópárjának erejét bizonygatni, de az angol Michael Adams gond nélkül remizett, két királyig játszottak.

 

A 4. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2760) – Michael Adams (angol, 2710) döntetlen (Vezércsel, 69)

Magnus Carlsen (norvég, 2848) – Gawain Jones (angol, 2644) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 38)

Viswanathan Anand (indiai, 2775) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2795) döntetlen (Spanyol megnyitás, 40)

Luke McShane (angol, 2713) – Levon Aronjan (örmény, 2815) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 76)

Polgár Judit volt szabad, a nap kommentátora

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 10 pont

1-2. Vlagyimir Kramnyik 8

3. Adams 7(sz)

4. Hikaru Nakamura 5

5. Levon Aronjan 4

6. Viswanathan Anand 3(sz)

7. Gawain Jones 2

8-9. Luke McShane és Polgár Judit 1(sz)

 

A klasszikus pontozás szerint a verseny állása:

1.Magnus Carlsen 3,5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 3

3. Michael Adams 2,5(sz)

4. Hikaru Nakamura 2

5. Viswanathan Anand 1,5(sz)

6. Levon Aronjan 1,5

7. Gawain Jones 1

8-9. Polgár Judit és Luke McShane 0,5(sz)

 

A csütörtöki 5. forduló párosítása:

Vlagyimir Kramnyik – Luke McShane

Gawain Jones – Viswanathan Anand

Michael Adams – Magnus Carlsen

Polgár Judit – Hikaru Nakamura

Levon Aronjan lesz szabad és a kommentátor

 

Anand,V (2775) - Kramnyik,V (2795)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3

Örülhettünk, hogy a világbajnok nem a vezércserés változatot választotta.

4...Fc5 5.Fxc6

Vishy korábban ezt a varit nem választotta.

5...dxc6 6.Hbd2 0-0

Az idei Grand Slam-döntőn Levon Aronjan 6...Fe6 7.0-0 Fd6 8.b3 Hd7 9.Hc4 Fxc4 10.bxc4 0-0 11.Bb1 b6 folytatást játszotta Magnus Carlsen ellen.

7.Hc4 Hd7 8.0-0 Be8 9.Fd2 Ff8 10.b4 f6 11.a4 Hb6 12.He3 Fe6 13.Vb1 Vd7 14.Bd1 Ff7 15.h3 Bad8 16.Fe1 Fh5 17.g4 Ff7 18.c4 c5 19.b5 Hc8 20.Vc2 Be6 21.Kf1

A világbajnok játéka meglehetősen céltalannak tűnik, Vlagyimir Kramnyik állása kedvezőbbnek látszott.

21...He7 22.Hh4 Bd6 23.Ke2 Be6 24.f3 b6 25.Ff2 g6 26.Hhg2 Bd6 27.Fg3 Fg7 28.Fh4 a6

Számításba jött 28...c6 29.Ba3 Vc7 bár nehéz látni, hogy sötét miként tud előrejutni.

29.Ff2 a5 30.Fh4 Ve8 31.Hd5 Fxd5 32.cxd5 Fh6 33.Ff2 B6d7 34.h4 Hc8 35.Bh1 Hd6 36.h5 g5 37.He3 Ff8 38.Hc4 Hxc4 39.dxc4 h6 40.Fe3 Fd6 és döntetlen

 

Carlsen,M (2848) - Jones,G (2644)
Szicíliai védelem [B53]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Vxd4

Magnus maga is sokszor sikerrel játszotta a sárkány változatot, nem engedélyezett varit, sakkozni akart.

4...a6 5.h3 Hc6 6.Ve3 g6 7.c4 Fg7 8.Fe2 Hf6 9.Hc3 0-0 10.0-0 Hd7 11.Bb1 a5 12.b3 Hc5 13.Fb2 f5 14.exf5 Fxf5 15.Bbd1 a4 16.Fa3 Va5 17.Hb5

Számításba jött 17.b4 Hxb4 18.Fxb4 Vxb4 19.Hd5 Va5 20.Hxe7+ Kh8 21.Hxf5 gxf5 22.Fd3 folytatás.

17...axb3 18.axb3  

 

 

18...Vxa3 ?!

Meglepő vezéráldozat, az angol bajnok csak két tisztet kapott a vezérért. Mi szólt 18…Bf6 19.Fxc5 Be6 20.Vd2 dxc5 változat ellen?

19.Hxa3 Bxa3 20.Hd2 Fd4 21.Vg3 Fe5?! 22.f4

Magnus Carlsen már nagyon elégedett volt állásával.

22...Ff6 23.Fg4 Hd4 24.Kh1 Fc2 25.Bde1 Kh8 26.Be3 h5 27.b4

Pontosabb volt 27.Fd1 h4 28.Vf2 Fxd1 29.Bxd1 Hf5 30.Bf3 Bfa8 31.b4 folytatás.

27...h4?

Meg kellett volna próbálni a 27...Hd3! 28.Hf3 (28.Fd1 Hf5 29.Vf3 Fxd1 30.Bxd1 Hf2+ 31.Vxf2 Hxe3 32.Be1 Hf5 33.Hf3 Bb3 ) 28…Hxf3 (28...hxg4 29.Hxd4 Fxd4 30.Vh4+ Kg8 31.Bxe7) 29.Fxf3 (29.gxf3 hxg4 30.fxg4 Bb3) 29...h4 30.Vg4 Hf2+ 31.Bxf2 Ba1+ 32.Kh2 Ff5 33.Vg5 Fxg5 34.fxg5 e5 35.Bd2 végjátékot, de természetesen világos jobban áll.

 

28.Vf2 Hd3 29.Vg1 Hf5 30.Fxf5 gxf5 31.Hf3 Bc3 32.c5

Magnus 32.g4 Bxc4 33.g5 Fg7 34.Hxh4-gyel gyorsan nyert volna.

32...Fb3 33.He1 Fd4 34.Hxd3 dxc5 35.Vf2 Bf7 36.Bc1 cxb4 37.Bxc3 bxc3 38.Ve1 és sötét feladta

 

McShane,L (2713) - Aronjan,L (2850)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a4 Fd7 9.c3 0-0 10.Hbd2 Ha5 11.Fc2 c5 12.Be1 Be8 13.Hf1 Hc6 14.He3 b4 15.h3 Bb8 16.Hc4 Fe6 17.Fb3 h6 18.Fe3 bxc3 19.bxc3 d5 20.exd5 Hxd5 21.Vc2?!

 

21...e4! 22.dxe4 Hxe3 23.Bxe3 Bxb3 24.Vxb3 Ha5 25.Hxa5 Fxb3 26.Hxb3 Vb6 27.Hbd2 Vb2

Nem gondoltuk volna, hogy a partiban még lesznek fordulatok.

28.Bae1 Bd8 29.Hf1 c4 30.He5 Fc5 31.Bf3 Vb3 32.a5

 

 

32...Bd6?

Simán nyert a 32...f6 33.Hg4 Bd3 34.Bf5 Fd6 35.Bd5 Vxc3 folytatás.

33.Hxf7 Bf6 34.Bxf6 gxf6 35.Hxh6+ Kf8 36.Hg4 Vxc3 37.Bd1 Vb4 38.Hxf6 Kf7 39.Hd5 Vb2 40.Hde3 c3 41.Bd5 Fe7 42.Bf5+ Ke8 43.g4 c2

 

44.Hxc2 Vxc2 45.Hg3 Vc7 46.Hh5 Fd8 47.Kg2 Vc6 48.Be5+ Kf7 49.g5 Va4 50.h4 Fxa5 51.Bf5+ Ke6?!  

 

 

52.Hf4+?!

Luke megkeseríthette volna Levon életét, 52.Hg3! Fc3 53.h5 Fe5 54.g6 Fxg3 55.g7 Vxe4+ 56.Bf3 Vh7 (56…Va8 57.fxg3 Vd8 58.h6 a5 59.h7 Vd2+ 60.Bf2 Vd5+ remi) 57.Bxg3 Vg8 58.h6 Kf7 59.h7 Vxh7 60.g8V+ Vxg8 61.Bxg8 Kxg8 62.Kf3 a5 63.Ke4 és döntetlen!

52...Kd7 53.f3 Vc2+ 54.Kh3 Vf2 55.Kg4 Fe1 56.Hg6 a5 57.Bf7+ Kd8?! 58.e5 a4 59.e6 Fb4 60.e7+ Fxe7 61.Hxe7 Vc5 62.Kh5

 

62...a3 63.Kh6 a2 64.g6 Vc4 65.Hf5 a1V 66.Bf8+ Kc7 67.g7 Vc6+ 68.Kh7 Vxf3  

 

69.g8H

Luke vicces kedvében volt, a huszárpár sem tudta megakadályozni a két vezér összjátékát. 69.g8V-re 69…Vh5+ 70.Hh6 Vb1+ 71.Bf5 Vbxf5+ 72.Kg7 Vhg6+ 73.Kh8 Vxh6+ 74.Vh7+ Vfxh7 matt jött volna.

69...Vh5+ 70.Hgh6 Ve5 71.Hg7 Vxh4 72.Bf7+ Kb6 73.Hgf5 Vee4 74.Kg6 Ve6+ 75.Kg7 Vg5+ 76.Kf8 Vc8 matt!

 

Nakamura,H (2760) - Adams,M (2710)
Vezércsel [D35]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.cxd5 exd5 6.Vc2 c6 7.Ff4 g6 8.He5 Ff5 9.Vd2 He4 10.Hxe4 Fxe4 11.f3 Ff5 12.e4 Fe6

A gyalogáldozat elfogadására 12...dxe4-re 13.Fc4 0-0 14.fxe4 Fxe4 15.0-0 következne világosnak kezdeményezéssel.

13.Fe2 Hd7 14.Hd3 0-0 15.Fe3 dxe4 16.fxe4 Hb6 17.b3 f5 18.Hf4 Vd7

 

19.d5 cxd5 20.e5 Fg5 21.Bd1 d4 22.Vxd4 Vxd4 23.Bxd4 Fxf4 24.Fxf4 Bad8 25.Bd6 Kf7 26.Kf2 Hd5 27.Fg5 Bxd6 28.exd6 h6 29.Fxh6 Bd8 30.Ff3 Bxd6 31.Bd1 Bd7  

 

 

32.Kg3

Hikaru Nakamura futópárjában bízott.

32...b6 33.a3 Hc3 34.Bxd7+ Fxd7 35.Ff4 Fe6 36.Fb8 Fxb3 37.Fxa7 Hb5 38.Fxb6 Hxa3 39.Kf4 Fe6 40.Fc6 Hc4 41.Fd4 Hd6 42.h4 Hc4 43.Ff3 Hd2 44.Fc6 Hc4 45.Fc3 Ke7 46.Ff3 Kf7 47.Fd1 Fd5 48.g3 Fe6

 

 

49.h5 gxh5 50.Fxh5+ Ke7 51.Kg5 He3 52.Fb4+ Kd7 53.Fe2 f4?! 54.Fb5+ Kc8 55.Kxf4 Hd5+ 56.Ke5 Hxb4 57.Kxe6

 

57...Hc2 58.Fd7+ Kd8 59.g4 Hd4+ 60.Kd6 Hf3 61.Fc6 Hg5 62.Fa4 He4+ 63.Ke6 Hc5+ 64.Kf7 Hxa4 65.g5 Hb6 66.g6 Hd5 67.g7 He7 68.g8B+ Hxg8 69.Kxg8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Taskentben hármas holtversennyel fejeződött be a 2012/13-as Grand Prix-sorozat második versenye. Az orosz Szergej Karjakin, a kínai Wang Hao és az orosz Alekszandr Morozevics 6,5-6,5 pontot gyűjtve végzett az élen. A győztesnek járó trófeát Karjakin kapta, az egymás elleni csatározásában 1,5 pont szerzett. Az utolsó fordulóban Karjakin az ukrán Ruszlan Ponomarjovot kényszerítette megadásra. Wang Hao az azeri Sahriyar Mamedgyarovot verte, Morozevics izgalmas partiban remizett honfitársával, Peter Szvidlerrel. Lékó Péter esélyes állását elrontva remizett az olasz Fabiano Caruanával. ötvenszázalékos eredménnyel zárta szereplését. Első győzelmét aratta a kubai Leinier Dominguez Perez, az amerikai Gata Kamsky utolsó lett. Az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov az izraeli Borisz Gelfanddal megosztozott a ponton.

A londoni Grand Prix-versenyhez hasonlóan a taskenti torna is hármas holtversennyel ért véget. Az itt-ott békés játéknapok mellett különösen a hajrában forrósodott fel a hangulat, váratlan eredmények születtek. A befejező játéknapon érdekesen alakultak az első helyet eldöntő partik.

Gyorsan kiderült, hogy az azeri Sahriyar Mamedgyarov tegnapi, a rivális Szergej Karjakin felett aratott győzelme után kissé lebecsülte a kínai Wang Hao-t. Már a nyitásban hátrányba került, pontatlanul is védekezett, Hao pedig szinte hibátlanul használta ki a felkínált esélyt. A júliusi bieli szuperversenyen elért első helye után újabb nagy sikert könyvelhetett el.

Izgalmasan alakult az orosz presztízscsata, Peter Szvidler és Alekszandr Morozevics összecsapása. Szvidler korai tisztáldozattal megfosztotta Morozevics királyát a sáncolás lehetőségétől. Úgy tűnt, hogy akcióját Moro gond nélkül háríthatja, az újabb áldozatot már nem fogadta el, s ezután igazi viharfelhők gyülekeztek királya körül. A kritikus állásban, kölcsönös időzavarban Szvidler elmulasztott egy kitűnő taktikai csapást, helyette az örökös sakkos lebonyolítást választotta.

Az orosz Szergej Karjakin remek versenyzői tulajdonságokat csillogtatott meg. Rendezte sorait a vereség és az elvesztett első hely után, és egykori honfitársával, Ruszlan Ponomarjovval szemben élesen nyerésre  a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatában. Ponomarjov többször is pontatlankodott, Karjakin az első rohamot gyalogelőnnyel zárta, majd begyűjtötte a másodikat is. Némi bizonytalankodás után szabadgyalogja elindult győzedelmes útjára.

Lékó Péter kilencedik döntetlenével fejezte be szereplését. Az olasz Fabiano Caruana ellen tartós előnyt ért el, bízott technikájában ezért vezért cserélt, majd gyalogot is nyert. Időzavarban azonban Caruana meglepte őt a váratlan gyalogáldozattal, és Péter meglepetésre a lépésismétléses remit választotta. Nagy kár volt Morozevicstől elszenvedett vereségéért, Wang Hao elleni rontásáért, partijaiban több volt az ötvenszázalékos eredménynél.

Győzelemmel búcsúzott a kubai Leinier Dominguez Perez, az amerikai Gata Kamsky árnyéka volt önmagának ebben a játszmában is. Az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov megőrizte veretlenségét, az izraeli Borisz Gelfanddal gyorsan lehúzták a remivarit. Meglepetésre Gelfand nyeretlenül fejezte be a tornát.  

 

Az utolsó forduló eredményei:

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2726) – Gata Kamsky (amerikai, 2762) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 33)

Szergej Karjakin (orosz, 2775) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2741) (Szicíliai védelem,

Wang Hao (kínai, 2737) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2764) 1 – 0 (Szláv védelem, 47)

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2696) – Borisz Gelfand (izraeli, 2751) döntetlen (Szicíliai védelem, 41)

Lékó Péter (magyar, 2732) – Fabiano Caruana (olasz, 2786) döntetlen (Skandináv védelem, 60)

Peter Szvidler (orosz, 2747)  – Alekszandr Morozevics (orosz, 2748) döntetlen (Szicíliai védelem, 39)

 

A Grand Prix-verseny végeredménye

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Gy

SB

1

Szergej Karjakin  

2775

RUS

*

½

1

½

0

½

1

½

½

½

1

½

3

34,75

2

Wang Hao

2737

CHN

½

*

½

1

1

0

½

½

½

½

½

1

3

34,50

3

Alekszandr   Morozevics

2748

RUS

0

½

*

1

½

½

0

½

1

½

1

1

4

33,25

4

Fabiano Caruana  

2786

ITA

0

½

0

*

½

½

½

½

½

1

1

1

6

3

29,50

5

Sahriyar Mamedgyarov  

2764

AZE

½

1

0

½

*

½

½

1

½

½

½

½

6

2

32,75

6

Rustam Kaszimdzsanov  

2696

UZB

½

½

1

½

½

*

½

½

½

½

½

½

6

1

33,25

7

Ruszlan Ponomarjov  

2741

UKR

1

0

½

½

½

½

*

0

½

½

1

½

2

29,50

8

Peter Szvidler  

2747

RUS

½

½

½

½

0

½

1

*

½

½

½

½

1

30,00

9

Lékó Péter

2732

HUN

0

½

½

½

½

½

½

½

*

½

½

1

1

28,75

10

Borisz Gelfand  

2751

ISR

½

½

½

0

½

½

½

½

½

*

½

0

0

26,00

11

Leinier Dominguez   Perez

2726

CUB

0

0

½

0

½

½

0

½

½

½

*

1

4

1

20,50

12

Gata Kamsky  

2762

USA

0

½

0

0

½

½

½

½

0

1

0

*

1

19,25

 

A résztvevők teljesítményének performance-pontszáma és az Élő-pontszámok változása:

Szergej Karjakin 2808, + 5, Wang Hao 2811, + 12, Alekszandr Morozevics 2810, + 10, Fabiano Caruana 2776, - 2, Sahriyar Mamedgyarov 2777, + 2, Rusztam Kaszimdzsanov 2783, + 14, Ruszlan Ponomarjov 2747, + 1,  Peter Szvidler 2747, Lékó Péter 2748, + 3, Borisz Gelfand 2683, - 11, Leinier Dominguez Perez 2652, - 11, Gata Kamsky 2614, - 23.

 

A pontverseny állása:

Sahriyar Mamedgyarov  220  pont (140, 80)

Wang Hao 210 (70, 140)

Borisz Gelfand 170 (140, 30)

Szergej Karjakin 140

Veszelin Topalov 140

Lékó Péter 130 (80, 50)

Rusztam Kaszimdzsanov 115 (35, 80)

Alekszandr Griscsuk 90

Fabiano Caruana 80

Michael Adams 55

Vaszilij Ivancsuk 55

Michael Adams 55

Leinier Dominguez Perez 55 (35, 20)

Peter Szvidler 50

Ruszlan Ponomarjov 50

Anish Giri 15

Hikaru Nakamura 15

Gata Kamsky 10

 

A versenyek díjazása:

1.25.000 euró, 120+50 pont

2. 22.500 euró, 110+30

3. 20.000 euró, 100+10

4. 17.500 euró, 90

5. 15.000 euró, 80

6. 13.000 euró, 70

7. 12.000 euró, 60

8. 11.000 euró, 50

9. 10.000 euró, 40

10. 9.000 euró, 30

11. 8.000 euró, 20

12. 7.000 euró, 10

 

A Grand Prix-sorozat harmadik versenyét 2013. április 17. és május 1. között Lisszabonban rendezik meg. Lékó Péter harmadik tornáját játssza, bemutatkozik az azeri Tejmur Radzsabov, második versenyén szerepel többek között Szergej Karjakin, Fabiano Caruana, Alekszandr Morozevics, Veszelin Topalov és Hikaru Nakamura. Az azeri Vugar Gasimov és az orosz Peter Szvidler kivételével valamennyi GP résztvevő négy viadalon vesz részt és a három legjobb eredmény számít be a pontversenybe. A GP-sorozat első két helyezettje világbajnokjelölt lesz.

 

Lékó,P (2732) - Caruana,F (2786)
Skandináv védelme [B01]

1.e4 d5 2.exd5 Vxd5 3.Hc3 Vd6 4.d4 Hf6 5.Hf3 g6 6.Hb5 Vb6 7.Ha3

Világossal elsősorban a 7.c4 c6 8.Hc3 Fg7 9.Fe2 0-0 10.0-0 folytatást részesítették előnyben. Fabiano Caruana a tornán már másodszor játszotta meg a skandináv védelmet, Leinier Dominguez Perezt legyőzte, a kubai sakkozó a 6.Fc4-es varit választotta.

7...c6 8.Hc4 Vd8 9.g3 Fe6 10.Ve2 Fg7 11.Fg2 0-0 12.0-0 Vc8 13.Hg5 Fd5 14.Fh3 Fxc4 15.Vxc4 Hbd7 16.Ve2 Vd8 17.c4 h6 18.Hf3 Be8 19.Bd1

Nagymesterünk tartós előnyhöz jutott.

19...e6 20.Fd2 a5 21.Fc3 Vc7 22.Bac1 a4 23.Fg2 Bad8 24.Bd3 Hg4 25.Be1 h5 26.h3 Hh6 27.Fd2 c5 28.Fg5 Bc8 29.Ff4 Va5 30.dxc5 Hxc5  

 

 

31.Vd2

A vezércsere is előnyt adott, de 31.Bdd1 Vb6 32.He5 is figyelmet érdemelt.

31...Vxd2 32.Bxd2 Bed8 33.Bed1 Bxd2 34.Bxd2 He4 35.Bc2 Hc5 36.Bd2 He4?! 37.Bd7 Hc5 38.Bd1 f6 39.Fe3 Hf5 40.Fxc5 Bxc5

 

41.Bd8+ Kh7 42.Ff1 Bc7 43.Ba8 e5 44.Bxa4e4 45.Hd2 Hd6 46.Ba5 f5 47.Bd5 Hc8

 

48.b4 Fc3 49.a3 He7 50.Bd6 Fb2 51.Hb1 Hc6 52.c5 Be7 53.Kg2 h4!?

Zavaró repülés, de sajnos bevált.

54.b5 Hd4 55.Hd2?!

Az újabb időzavarban Péter nem a 55.gxh4 He6 56.c6 Fe5 57.Bd7 Bxd7 58.cxd7 Fc7 59.Fc4 Hf4+ 60.Kf1 változat mellett döntött, hanem a lépésismétléses remit választotta...

55...hxg3 56.Kxg3 Fc3 57.Hb1 Fb2 58.Hd2 Fc3 59.Hb1 Fb2 60.Hd2 és döntetlen

 

Wang Hao (2737) - Mamedgyarov,S (2764)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fe4 7.f3 Fg6 8.Vb3 Vc7 9.Fd2 Fe7 10.Hxg6 hxg6 11.0-0-0 Hbd7 12.cxd5 cxd5

Viswanathan Anand a 12...exd5 13.e4 dxe4 14.fxe4 c5 15.Fc4 cxd4 16.Fxf7+ Kd8 17.Kb1 dxc3 18.Fxc3 kalandok közepette szerencsésen remizett vakpartiban 2010-ben a kínai Wang Yue ellen.

13.Kb1 Vb6 14.Va4 a6 15.g4 Vc6 16.Vxc6 bxc6 17.Ha4 e5

A tegnapi, Szergej Karjakin elleni rangadó megnyerése után Sahriyar Mamedgarov gyenge napot fogott ki. 17...c5 18.dxc5 Hxc5 19.Hxc5 Fxc5 20.Bc1 Hd7 jobb volt.

18.Fe2

Mi szólt 18.Bc1 ellen?

18...g5?! 19.Bc1 Bh6 20.Bxc6

 

20...He4 21.Bxh6 Hxd2+ 22.Kc2 gxh6 23.Kxd2 exd4 24.exd4 Fd6?!

Sötét a gyaloghátrányos állásban is pontatlan volt. 24...Ff6 25.Bc1 Fxd4 26.Bc6 a5 27.Bxh6 Ke7 jobb esélyt adott volna.

25.h4 Ke7 26.hxg5 Ff4+ 27.Kc2 Fxg5 28.b4 a5?

 

 

29.Fb5! Hf8 30.Hb6 Bb8 31.bxa5 He6 32.Kd3 Kd6 33.a4

Még erősebb volt a 33.Bb1 Hf4+ 34.Kc3 Fd8 35.Fa4 folytatás.

33...Hf4+ 34.Kc3 He6 35.Kd3 Hf4+ 36.Kc3 He6 37.Be1 Ff6

 

 

38.Bxe6+!? fxe6 39.a6 Bh8 40.a7 Kc7 41.a8V Bxa8 42.Hxa8+ Kb7  

 

 

43.Fd7 e5 44.dxe5 Fxe5+ 45.Kd3 d4?

46.a5

Wang Hao már válogathatott  a nyerések között. 46.Fc6+ Kxc6 47.a5 Kb5 48.Hb6 Ka6 49.Hc4 is lehetőség volt.

46...Kxa8 47.a6 és sötét feladta, 47…Ka7-re 48.Fb5 Kb6 49.Fc4 Kc6 50.Ke4 Fb8 51.Kxd4 Fd6 52.Ke4 Kb6 53.f4 simán nyer.

 

Szvidler,P (2747) - Morozevics,A (2748)
Szicíliai védelem [B47]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.g3 a6 7.Fg2 d6 8.0-0 Fd7 9.a4 Hf6 10.Hxc6 Fxc6 11.a5 b5 12.axb6 Vxb6 13.Be1 Fe7 14.Ba3 Vc7

Világos előnyéhez vezet a 14...0-0?! 15.Hd5! exd5 16.exd5 Hxd5 17.Fxd5 Ff6 (17...Fxd5 18.Vxd5 Ff6 19.c3 és sötét állásban két gyaloggyengeség.) 18.Bb3 Vc7 19.Bd3 folytatás. A sakkozás két szupernagymestere, Mihail Tal és Lev Polugajevszkij az 1980-as bugojnói tornán a 14...Vb7 15.Bb3 Vc7 16.Ha2 0-0 17.Bc3 Vb7 18.Bxc6 Vxc6 19.e5 Hd5 20.Hb4 Vc5 21.Hxd5 exd5 22.Fxd5 Bad8 23.exd6 Fxd6 24.c4 Vb6 25.Vf3 Fc5 26.Fg5 Bb8 27.Be2 után remizett. 

 

 

15.Hd5!?

Peter Szvidler utolsó játszmájára, a presztízscsatára összeszedte magát.

15...exd5 16.exd5 Fd7 17.Bae3 Hg8 18.Ve2 Vd8 19.c4?! Kf8   

 

 

20.c5?! Fb5

Úgy tűnt, hogy világos akciója zátonyra futott.

21.Vh5 g6

Számításba jött a 21...dxc5 22.Bxe7 (22.d6 Fxd6 23.Fxa8 Vxa8 24.Vd1 Vd8) 22...Hxe7 23.d6 Hg6 24.Fxa8 Vxa8 25.Fe3 c4 26.Fc5 Kg8 folytatás.

22.Vd1 Fg5 23.c6!?  

 

 

23...Ff6

Az éllovas honfitárs a második áldozatot hosszabb gondolkodás után nem fogadta el…

24.Fh3?!

Jobb terv volt 24.Fd2 h5 (24...Kg7 25.Vc1) 25.Fc3 és a sötét tisztek fejlődése maximális megnehezítve.

24...Kg7?! 25.Fd2 h5 26.Vc2 Vc7 27.Fc3 h4

 

28.g4

Szvidler elmulasztotta a nyerőesélyes 28.Be7! Vb6 (28...Hxe7? 29.Fxf6+ Kxf6 30.Vc3+ Kg5 31.Ve3+ Kf6 32.Vd4+ Kg5 33.Vf4 matt) 29.Bxf7+ Kxf7 30.Fe6+ Kg7 31.Fxg8 Bhxg8 32.Be7+ Kf8 33.Fxf6 Vc5 34.Vxc5 dxc5 35.c7 g5 36.d6 Bc8 37.d7 Fxd7 38.Bxd7 Ke8 39.Be7+ Kf8 40.Bh7 szépséges változatokat.

28...g5 29.Vf5 Bh6 30.Vxg5+ Bg6 31.Vf4 Kf8 32.Fxf6?!

Időzavarban Peter az örökös sakkos lebonyolítást választotta.

32...Hxf6 33.g5 Hxd5 34.Vxh4 Hxe3 35.Vh8+ Bg8 36.Vh6+ Bg7 37.Vh8+ Bg8 38.Vh6+ Bg7 és döntetlen

 

Karjakin,S (2775) - Ponomarjov,R (2741)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c4 b4 12.Hc2 0-0 13.g3 Fe6

A moszkvai világbajnoki döntőn Borisz Gelfand a 13...a5 14.Fg2 Fg5 15.0-0 Fe6 16.Vd3 Fxd5 17.cxd5 Hb8 18.a3 Ha6 19.axb4 Hxb4 20.Hxb4 axb4 21.h4 Fh6 változatban remizett Viswanathan Ananddal.

14.Fg2 Fg5 15.0-0 Vb8

Ruszlan Ponomarov nem az oly sokszor látott 15...a5 mellett döntött, ami lépéscserével az említett játszmához is vezetett volna.

16.b3 a5 17.f4 Fd8 18.Kh1 Ba7 19.Vh5 f6

Számításba jött a 19...exf4 20.Hxf4 Ff6 változat.

20.Bad1 He7 21.Hce3 Fb6 22.Hxb6 Vxb6 23.Bd3 Vc5 24.Vd1 Bd8 25.f5 Ff7 26.g4 a4 27.g5

Szergej Karjakin tegnapi veresége után egy pillanatig se tétovázott, nyerésre tört.

27...axb3 28.axb3 Kf8? 29.Vg4 Bda8?!

 

30.gxf6 gxf6 31.Vh4 Hg8 32.Hg4 Ke7 33.Vxh7 Ba1 34.He3 Kf8 35.Vh4 B8a2 36.Vg3 Vc6 37.h3 Bxf1+ 38.Hxf1 Ba1 39.Kh2 Ba2 40.Ve1 Fh5? 41.Hg3 Fe8

 

42.Vxb4

A második gyalogot is bekasszírozta, de még messze volt a parti vége.

42...Vc5 43.Ve1

A nyerés küszöbén némi bizonytalankodás.

43...Fc6 44.Hf1 Hh6 45.Vh4 Hf7 46.Ve1 Ke7 47.h4 Hh6 48.Bd2 Va5 49.Kh3 Ba3 50.Vg3 Hf7 51.Bd3 Va8 52.He3 Vh8 53.c5?! Ba2? 54.cxd6+ Hxd6 55.Hd5+ Fxd5 56.Bxd5 Vc8 57.b4 Bc2 58.Kh2 Vc4

 

59.Bc5

Karjakin azonnali nyerést hagyott ki az 59.Vg7+ Hf7 60.Ba5 Ba2 61.Bc5 Vxe4 62.Bc7+ Kd8 63.Vxf6+ Kxc7 64.Vxf7+ változatban.

59...Ve2 60.Vg8 Hf7 61.Bxc2 Vxc2 62.Vb8 Vd2 63.Va7+ Kf8 64.Vc5+ Kg7 65.b5 Hh6 66.Ve7+ Hf7 67.Va3 Hd6

 

68.b6 Hxe4 69.Vf3 Hd6 70.b7 Vb4 71.Vh5 Hf7 72.Fd5 Hh8 73.Kh3 Vb1 74.Vg4+ Kh6 75.Vf3 Vb6 76.Vb3 Vf2 77.b8V Vxf5+ 78.Kh2 és sötét feladta

 

Kaszimdzsanov,R (2696) - Gelfand,B (2751)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c3 0-0 12.Hc2 Fg5 13.a4 bxa4 14.Bxa4 a5 15.Fc4 Bb8 16.b3 Kh8 17.0-0 f5 18.exf5 Fxf5 19.Hce3 Fg6 20.Fd3 Fxd3 21.Vxd3 Fxe3 22.fxe3 Bxf1+ 23.Vxf1 Bxb3 24.Bc4 Bb5  

 

 

25.Hc7 Bb6 26.Hd5 Bb5 27.e4 Bc5 28.Bxc5 dxc5 29.Vf7 h6 30.Ve6 Va8 31.Vd7 a4 32.Hb6 Vb8 33.Vxc6 a3 34.Vxc5 Va7 35.Ha4 Vxa4 36.Vf8+ Kh7 37.Vf5+ Kg8 38.Ve6+ Kf8 39.Vf5+ Kg8 40.Vc8+ Kf7 41.Vf5+ Kg8 és döntetlen

 

Dominguez Perez,L (2726) - Kamsky,G (2762)
Spanyol megnyitás [C92]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.h3 Fb7 9.d3 d6 10.c3 Ha5 11.Fc2 c5 12.Hbd2 Be8 13.Hf1 h6 14.Hg3 Ff8 15.d4 cxd4 16.cxd4 d5 17.Hxe5 dxe4 18.b3 Hc6 19.Fb2 Hb4 20.Fb1 Bc8 21.a3 Hc6 22.Hxe4 Hxe5 23.Hxf6+ Vxf6 24.dxe5 Ve6 25.b4

 

25...Bc4?

A hátrányosabb állásban Gata Kamsky vesztőt húzott. 25...Bed8 26.Vg4 Vxg4 27.hxg4 Bc4 28.f3 a5 29.bxa5 h5 30.e6 Fc5+ 31.Kh2 fxe6 32.Bxe6 hxg4 változat ellenjátékot adott volna.

26.Vd3 g6 27.Fa2 a5 28.bxa5 Fc5 29.Vg3 h5 30.Fxc4 bxc4 31.Bad1 Bc8 32.Fc3 Fxa3? 33.Bd6 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2012 szuperverseny harmadik fordulójában az angol Michael Adams a szicíliai védelem egyik ritka változatában legyőzte Polgár Juditot. A mai játéknapon két nagy rangadót játszottak, a kettős győzelemmel rajtoló orosz Vlagyimir Kramnyik és Magnus Carlsen párbajában a világranglistát vezető norvég nagymester gyaloghátrányos állását pontos védekezéssel remire mentette. Megosztozott a ponton az örmény Levon Aronjan és az indiai világbajnok Viswanathan Anand. Döntetlennel zárult az angol Gawain Jones és az amerikai Hikaru Nakamura partija is. A negyedik forduló fénypontja Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik összecsapása lesz.

 

A torna harmadik fordulójában két nagy rangadóra is sor került. A kettős győzelemmel rajtolók, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a világranglistát vezető Magnus Carlsen negyvenegyedszer mérkőzött meg egymással. A 2007-es Corus-tornán játszották első partijukat, azóta szuperversenyeken, jelentős rapidtornákon is viaskodtak. Az exvilágbajnok 11-10-re vezetett 18 döntetlen mellett, míg a klasszikus időbeosztás mellett is Kramnyiknál volt az előny, 5-4 és kilenc döntetlen. Utolsó meccsüket a moszkvai Tal-emlékversenyen vívták, Magnus sötéttel nyert.

 

Kramnyik az angol fővárosban az angol megnyitást választotta, és előnybe is került. Mindketten hibáztatták a 18…Fxg2-öt, a gyalognyerés után világosnak számtalan trükkje volt, de Magnus jól elkerülte az aláaknázott mezőket. Az exvilágbajnok vezércserére kényszerült, a végjátékban Carlsen gyaloghátrányos állását gondos védekezéssel remire hozta. Carlsen a virtuális ranglistát 2855 ponttal vezeti, Aronjané 2804,1-nél (– 10,9) tart, míg Kramnyik visszatornászta magát az abszolút elitbe, 2804 (+ 9) a pontszáma.

 

Az örmény Levon Aronjan az egyik legkellemetlenebb ellenfél a világbajnok Viswanathan Anand számára. Negyvenhat játszmájukból a háromszoros olimpiai bajnok tízet nyert meg, a világbajnok hétszer győzött. Meglepő Aronjan fölénye a klasszikus partikban, 6-1(!) és 15-ször megosztoztak a ponton. Aronjan kettős vereséggel rajtolt, Anand nehéz perceket élt át tegnap az angol Luke McShane elleni csatájában. A szláv védelmű partiban Levon a támadás reményében gyalogot áldozott, Vishy azonban gond nélkül hárította az akciót, de elhibázott vezércserével megkönnyítette Aronjan védekezését, a bástyavégjáték már remi volt.

A tegnapi, az angol Gawain Jones elleni összecsapás és az elrontott nyerőesély után Polgár Judit ma szinte ellenállás nélkül vesztett az angol Michael Adams ellen. A d6-ra előretört szabadgyalog, a világos haderő teljes aktivitása, a vezérszárnyi gyalogok gyengesége gyorsan eldöntötte a parti sorsát.

Az amerikai Hikaru Nakamura nem tudta jobb végjátékát nyerésig fokozni, az angol Gawain Jones futója segítségével jól védekezett.

 

A 3. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2815) – Viswanathan Anand (indiai, 2775) döntetlen (Szláv védelem, 51)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2795) – Magnus Carlsen (norvég, 2848) (Angol megnyitás, 62)

Gawain Jones (angol, 2644) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2760) döntetlen (Grünfeld védelem, 80)

Michael Adams (angol, 2710) – Polgár Judit (magyar, 2705) 1 – 0 (Angol megnyitás, 36)

Luke McShane volt szabad

 

A verseny állása:

1-2. Vlagyimir Kramnyik és Magnus Carlsen 7 pont

3. Adams 6(sz)

4. Hikaru Nakamura 4

5. Viswanathan Anand 2(sz)

6. Gawain Jones 2

7. Luke McShane 1(sz)

8-9. Levon Aronjan és Polgár Judit 1

 

A klasszikus pontozás szerint a verseny állása:

1-2. Vlagyimir Kramnyik és Magnus Carlsen 2,5 pont

3. Michael Adams 2(sz)

4. Hikaru Nakamura 1,5

5. Viswanathan Anand 1(sz)

6. Gawain Jones 1

7. Luke McShane 0,5(sz)

8-9. Levon Aronjan és Polgár Judit 0,5

 

A 4. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Michael Adams

Magnus Carlsen – Gawain Jones

Viswanathan Anand – Vlagyimir Kramnyik

Luke McShane – Levon Aronjan

Polgár Judit lesz szabad, a nap kommentátora

 

Adams,M (2710) - Polgár,J (2705)
Szicíliai védelem [B40]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.g3 Hc6 4.Fg2 Hf6 5.Ve2 d5 6.exd5 Hxd5 7.0-0 Fe7 8.Bd1 0-0 9.d4 cxd4 10.Hxd4 Hxd4 11.Bxd4 Ff6 12.Bd1 Vc7

 

13.c4 Hb4

Jobb volt a 13...Hb6 14.Ha3 Fd7 15.Ff4 Vc8 16.Hb5 e5 17.Hd6 Fg4 18.f3 Vc7 19.Fe3 folytatás, az állás természetesen világosra előnyös.

14.Hc3 a6

A világos futópár akcióban a 14...Fxc3 15.bxc3 Hc6 16.Fa3 Be8 17.Fd6 Va5 18.Vc2 változatban.

15.Ff4 e5 16.Fe3 Fe6

 

17.Hd5 Hxd5 18.cxd5 Ff5 19.d6 Vd7

 

20.Fb6! Bac8 21.Fc7 Fg4 22.Ff3 h5 23.Bac1 Bfe8 24.Fxg4 hxg4

 

25.Ve4

Michael Adams egyszerű eszközökkel fokozta döntővé előnyét.

25...Fg5 26.Bc5 Fd8 27.Vxb7 Be6 28.Bdd5 Bf6 29.Vxa6 Vf5 30.Ve2 Vb1+ 31.Bd1 Vxa2 32.Bxe5 Fxc7

 

33.Be8+ Bxe8 34.Vxe8+ Kh7 35.dxc7 Va7 36.Ve4+ és sötét feladta

 

Kramnyik,V (2795) - Carlsen,M (2848)
Angol megnyitás [A37]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 e5 4.g3 g6 5.Fg2 Fg7 6.0-0 Hge7 7.a3 a5 8.He1 d6 9.Hc2 0-0 10.d3 Bb8 11.Bb1 Fe6 12.b4 axb4 13.axb4 cxb4 14.Hxb4 Hxb4 15.Bxb4

 

15...d5 16.cxd5 Hxd5 17.Hxd5 Fxd5 18.Bb5 Fxg2

Jobb volt 18...Fc6 19.Fxc6 bxc6 20.Bxb8 Vxb8 és a c6 gyalog könnyebben védhető.

19.Kxg2 Vd7

 

20.Vb3

Az exvilágbajnok egyszerű eszközökkel került előnybe, a b7 gyalog sorsa lassan megpecsételődött.

20...Bfc8 21.Fb2 Vd6 22.Bb1 Bc5 23.Bb6 Bc6 24.Bxb7 Bxb7 25.Vxb7 Bb6 26.Vc8+ Vf8  

 

 

27.Vd7!

Vlagyimir Kramnyik gyalogelőnyét megőrizte, a világranglista-vezető kitűnően védekezett.

27...h5! 28.e4 Vd6!

A b vonali kötést nem lehetett kihasználni. 28...Vb8-ra 29.Fxe5! Fxe5 30.Bxb6 Vxb6 31.Ve8+ következett volna. 28...Vb4-re 29.Fd4 Vxb1 30.Vd8+ Kh7 31.Fxb6 volt Kramnyik terve.

29.Ve8+ Vf8 30.Vd7 Vd6 31.Vxd6 Bxd6 32.Bd1 f5 33.f3 fxe4 34.fxe4 Bb6

Ezt a végjátékot Magnus már nem veszíthette el.

 

 

35.Fc3 Bb3 36.Fa1 Kf7 37.Kf3 Ke6 38.h3 Fh6 39.Ke2 Fg5 40.Bg1 Fh6 41.h4 Kd6 42.Bd1 Ke6 43.Bf1 Bb4! 44.Bd1 Bb3 45.Bg1 Kf6 46.Bh1 Ke6 47.Bd1 Kf6 48.d4 Be3+ 49.Kf2 Bxe4 50.dxe5+ Kf5 51.Bd7 Kg4 52.Bd6 Fe3+ 53.Ke2 Ff4+ 54.Kd3 Be3+ 55.Kc4 Fxe5 56.Bxg6+ Kf3 57.Fxe5 Bxe5 58.Bg5 Be4+ 59.Kd5 Bg4 60.Ke5 Kxg3 61.Bxh5 Bxh4 62.Bxh4 Kxh4 és döntetlen

 

Aronjan,L (2815) - Anand,V (2775)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.cxd5 cxd5 5.Ff4 Hc6 6.e3 Ff5 7.Vb3 Ha5 8.Va4+ Fd7 9.Vc2 e6 10.Fd3 Bc8 11.h3

Vlagyimir Kramnyik két éve Levon Aronjan ellen a 11.Hf3 Fb4 12.0-0 Hc4 13.Fxc4 Bxc4 14.He5 Bc8 15.Vb3 folytatást választotta.

11...Hc4 12.Hf3 Fb4 13.a3 Fxc3+ 14.bxc3 Va5 15.0-0 0-0 16.Bfb1 Fa4 17.Ve2

A kettős vereséggel rajtoló örmény nagymester a gyalogáldozattal támadásban reménykedett.

 

 

17...Vxc3 18.Fg5 Hd6 19.Fxf6 gxf6 20.He1 f5! 21.Vf3 Vc7 22.Bc1 Ve7 23.g4 fxg4 24.hxg4 Fb5 25.Fxb5 Hxb5 26.Kg2 Hd6 27.Hd3 He4 28.Vf4

 

28...Vf6

A nagymesterek egyetértettek, hogy sötét 28...f6 után vígan nézhetett volna a jövőbe.

29.Vxf6 Hxf6 30.Bab1! b6 31.f3 Kg7 32.a4 Hd7 33.Hb4 Hb8 34.Kf2 Kf6 35.e4 dxe4 36.fxe4 Ke7 37.Ke3 Bg8 38.Kf4 Bgd8

 

39.d5 Bxc1 40.Bxc1 a5 41.Hc6+ Hxc6 42.Bxc6 exd5 43.exd5 Bxd5

 

44.Bxb6 Bd4+ 45.Kg5 Bxa4 46.Ba6 Ba1 47.Kh6 a4 48.Kxh7 a3 49.g5 a2 50.Kg7 Kd7 51.Kf8 Bg1 és döntetlen

 

Jones,G (2644) - Nakamura,H (2755)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 Ha6 8.Fe2 c5 9.d5 e6 10.0-0 exd5 11.exd5 Be8 12.Bd1 Vb6

A legtöbb játszmát az adatbázisban a 12...Ff5-ös változatra találjuk.

13.d6 Fe6 14.Vh4 Vb4 15.Fg5 Hd7 16.Fe7 Vxh4 17.Fxh4 Hb4 18.Bd2 a6 19.Hg5 Hd5 20.Bxd5 Fxd5 21.Hxd5 Bxe2 22.He7+ Bxe7

Kötelező. 22...Kf8-ra 23.Hxh7+ Ke8 24.Hd5 Hf8 25.Hhf6+ Fxf6 26.Hxf6+ Kd8 27.Hd5+ Kd7 28.Hb6+ következett volna.

23.dxe7 Be8 24.He4 f6 25.Be1 Bxe7 26.Hxf6+ Fxf6 27.Bxe7 Fxe7 28.Fxe7

 

28...Kf7

A fonalas lebonyolítás után létrejött végjátékban sötét áll jobban.

29.Fg5 He5 30.Kf1 Hd3 31.b3 Hb4 32.a4 Ke6 33.Ke2 Kd5 34.Kd2 c4 35.Kc3 cxb3 36.Kxb3 Hd3 37.Fe3 He1 38.g3 b5 39.axb5 axb5 40.Fb6 Kc6 41.Fa7 Hf3 42.h4 He5 43.Kb4 Hg4 44.Fc5 Hf6 45.Fd4 Hd5+ 46.Ka5 Hc7 47.Kb4 Ha6+ 48.Ka5 Hc5 49.Kb4 Hd3+ 50.Kc3 He1 51.Fa7 Hf3 52.Kb3 h6 53.Fe3 h5 54.Fa7 He5 55.Kb4 Hg4 56.Fc5

 

56...Kd5 57.Kxb5 Ke4 58.Kc6 Kf3 59.Kd5 Hxf2 60.Ke6 He4 61.Fe7 Kg4 62.Fd8 Hxg3 63.Kf7 Kf5

 

64.Kg7 He4 65.Kh6 Hc5 66.Fg5 He6 67.Fe7 Hd4 68.Fg5 Hc6 69.Kg7 Hd4 70.Kh6 Hf3 71.Fd8 He5 72.Kg7 Hf3 73.Kh6 Kg4 74.Kxg6 Hxh4+ 75.Kh6 Hf3 76.Ff6 Hd2 77.Kg6 Hc4 78.Kh6 Hd6 79.Kg6 h4 80.Fxh4 Kxh4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A taskenti Grand Prix-verseny utolsó fordulója előtt az orosz Alekszandr Morozevics és az azeri Sahriyar Mamedgyarov félpontos előnnyel holtversenyben vezet. A tízedik játéknapon Morozevics világossal győzte le Lékó Pétert. Nagymesterünk pontatlanul védekezett, az orosz nagymester támadása átütött. Lékóhoz hasonlóan elvesztette veretlenségét a forduló előtt még éllovas orosz Szergej Karjakin, az azeri Sahriyar Mamedgyarov fontos rangadót nyert. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov a kubai Leinier Dominguez Perez elleni nyerésével a vezető duót üldöző ötös boly tagja lett. Három döntetlen született a fordulóban, az amerikai Gata Kamsky az orosz Peter Szvidlerrel, az olasz Fabiano Caruana az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval, az izraeli Borisz Gelfand a kínai Wang Haoval osztozott meg  a ponton. Lékó a befejező játéknapon Caruanával világossal játszik.

Az utolsó forduló dönt a Grand Prix-sorozat második versenyén, félpontos előnnyel áll az élen a tízedik fordulóban oly fontos játszmákat megnyerő orosz Alekszandr Morozevics és az azeri Sahriyar Mamedgyarov.

 

Morozevics a tornán negyedik győzelmét aratta, bonyolult játékra törekedve Lékó Pétert időzavarba „hajszolta”, és nagymesterünk hibásan védekezett. A nyitás pedig nagyon jól alakult Péter számára, világos vezérszárnyi gyaloggyengeségei bizakodással tölthették el. Morozevics esélyét a királyszárnyi támadás jelentette, meg is indította akcióját. Úgy tűnt, hogy sötétnek nincs miért aggódnia, de 23…dxe5? után már viharfelhők gyülekeztek nagymesterünk királya körül. Morozevics pontos játékkal vezette győzelemre haderejét.

A fontos rangadó, az orosz Szergej Karjakinnal való találkozó előtt Sahriyar Mamedgyarovot edzője higgadtságra intette, ne az eredménnyel, hanem a játékkal törődjön. A tanácsot az azeri sakkozó megfogadta, láthatóan felszabadultan játszotta a partit, míg a félpontos előnnyel sakkasztalhoz ült Karjakint sokkal inkább nyomta a tét. Mamedgyarov előnybe került, itt-ott jobban is játszhatott volna, de Karjakin végzetes gyalograblását remekül használta ki, futópárja megbénította Karjakin seregét.

Az üldözőboly tagja lett az ukránok exvilágbajnoka, Ruszlan Ponomarjov. A tőle megszokott módon a rosszabb állást is vállalta, hogy bonyodalmakat varázsoljon a táblára. Taktikája bevált, a kubai Leinier Dominguez Perez hibák sorozatával vesztett.

A fordulóban három döntetlen született. Az olasz Fabiano Caruana örülhetett a fél pontnak, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov pedig bosszankodhatott, hogy nem tudta győzelemig fokozni kecsegtető pozícióját. Az amerikai Gata Kamsky és az orosz Peter Szvidler, valamint az izraeli Borisz Gelfand és a kínai Wang Hao játszmái békés mederben zajlottak.

 

A 10. forduló eredményei:

Gata Kamsky (amerikai, 2762) – Peter Szvidler (orosz, 2747) döntetlen (Szabálytalan megnyitás, 38)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2748) – Lékó Péter (magyar, 2732) 1 – 0 (Angol megnyitás, 42)

Fabiano Caruana (olasz, 2786) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2696) (Spanyol megnyitás, 57)

Borisz Gelfand (izraeli, 2751) – Wang Hao (kínai, 2737) döntetlen (Katalán megnyitás, 42)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2764) – Szergej Karjakin (orosz, 2775) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 53)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2741) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2726) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 37)

 

A verseny állása

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Gy.

SB

1

Alekszandr   Morozevics

2748

RUS

*

½

1

0

0

½

½

1

½

1

1

6

4

27,50

2

Sahriyar Mamedgyarov  

2764

AZE

½

*

½

½

1

½

1

½

½

½

½

6

2

29,50

3

Fabiano Caruana  

2786

ITA

0

½

*

½

½

0

½

½

1

1

1

3

24,25

4

Ruszlan Ponomariov  

2741

UKR

1

½

½

*

½

½

0

½

½

½

1

2

26,50

5

Szergej Karjakin  

2775

RUS

1

0

½

*

½

½

½

½

½

½

1

2

26,00

Wang Hao

2737

CHN

½

1

½

½

*

0

½

½

½

1

½

2

26,00

7

Rusztam Kaszimdzsanov  

2696

UZB

½

½

½

½

½

1

*

½

½

½

½

1

28,00

8

Peter Szvidler  

2747

RUS

0

½

1

½

½

½

*

½

½

½

½

5

1

24,25

9

Lékó Péter

2732

HUN

0

½

½

½

½

½

½

*

½

1

½

5

1

23,50

10

Borisz Gelfand  

2751

ISR

½

½

0

½

½

½

½

½

*

0

½

4

0

20,75

11

Gata Kamsky  

2762

USA

0

½

0

½

½

0

½

½

0

1

*

1

17,75

12

Leinier Dominguez   Perez

2726

CUB

0

½

0

0

0

½

½

½

½

½

*

3

0

15,50

 

 

Az utolsó forduló párosítása:

Leinier Dominguez Perez – Gata Kamsky

Szergej Karjakin – Ruszlan Ponomarjov

Wang Hao – Sahriyar Mamedgyarov

Rusztam Kaszimdzsanov – Borisz Gelfand

Lékó Péter – Fabiano Caruana

Peter Szvidler – Alekszandr Morozevics

 

Morozevics,A (2748) - Lékó,P (2732)
Angol megnyitás [A33]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 Hc6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 e6 6.g3 Vb6 7.Hb3 He5 8.e4 Fb4 9.Ve2 d6 10.Fd2 a5 11.f4 Hc6 12.Fe3 Vc7 13.Fg2 a4 14.Hd2 Fxc3 15.bxc3 b6 16.Bb1 Hd7 17.Vf2 Bb8 18.0-0 0-0 19.g4 Fa6

 

20.Vh4

Alekszandr Morozevics számára a vezérszárnyi gyaloggyengeségek miatt a királyszárnyi támadás kísérlete jelentette a megoldást.

20...Bfe8

Két másik terv is Péter rendelkezésére állt. 20...f6 21.e5 dxe5 22.f5 He7 23.fxe6 Hc5 24.g5 f5 volt az egyik lehetőség, vagy a 20...Ha5 21.Bf3 Bfe8 22.Bh3 Hf8 23.f5 Hxc4 24.Hxc4 Vxc4 25.f6 Vxc3 bonyodalmakban is úgy tűnik, hogy sötét sikerrel védekezik.

21.Bf3 Hf8 22.Bh3 b5

 

23.e5 dxe5?

A hibás lépésre világos akciója nagy erővel bontakozott ki. 23...bxc4 24.Fe4 g6 25.exd6 Vxd6 26.Bd1 f5 27.Ff3 Bbd8 folytatásban világos támadása nem ütött volna át.

24.Fe4 h6 25.f5! f6

 

26.Fxh6! gxh6 27.Vxh6 Va7+ 28.Kg2 Vg7 29.Fxc6 Vxh6 30.Bxh6 Bed8 31.He4 Kg7?

Időzavarban, nehéz állásban vesztőlépés.

 

32.Bxf6 Bdc8 33.cxb5 Bxc6 34.bxc6 Bxb1 35.fxe6 Fd3

 

36.e7 Fxe4+ 37.Kg3 Hg6 38.e8V Kxf6 39.Vd8+ Kf7 40.c7 Bb2 41.Vd7+ Kf6 42.g5+ és sötét feladta

 

Mamedgyarov,S (2764) - Karjakin,S (2775)
Verérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Va4 Fb7 6.Fg2 c5 7.dxc5 bxc5 8.0-0 Fe7 9.Hc3 0-0 10.Bd1 Vb6 11.Ff4 Bd8 12.Bd2 h6 13.Bad1 d6 14.Vb5 He8 15.g4

A hosszas elméleti változatban világos másik lehetősége 15.e4 g5 16.Fe3 Hd7 17.h4 változatot a cseh David Navara választotta Lékó Péter ellen a 2010-es sakkolimpián.

15...Hd7 16.h4

A tavalyi szaratov tornán az izraeli Roiz 16.Vxb6 Hxb6 17.b3 a6 18.He1 Fxg2 19.Kxg2 Bac8 20.Hf3 Ff6 21.He4 d5 változatot játszotta meg Lékó Péter ellen, remi lett a vége.

16...a6 17.Vxb6 Hxb6 18.b3 Ff6 19.Hb1 d5?!

Szergej Karjakin türelmét vesztette. 19...Fe7 20.g5 hxg5 21.hxg5 a5 jött számításba.

20.g5 hxg5 21.hxg5 Fe7 22.He5 Hd6

 

23.g6 f6 24.Hf7 e5

A minőségáldozat jó esélynek tűnt, 24...Hxf7-re 25.gxf7+ Kf8 26.Fc7 Hxc4 27.Fxd8 Hxd2 28.Fxe7+ Kxe7 29.Hxd2 Bb8 30.e4 változatban világos gond nélkül érvényesítené anyagi előnyét.

25.Hxd6

Figyelmet érdemelt 25.Hxd8 Bxd8 26.Fh2 d4 27.Fxb7 Hxb7 28.Bd3 folytatás és e3-mal, f4-gyel szedni szét a sötét gyalogláncot.

25...Bxd6 26.Fg3 f5 27.Fxe5 Bxg6 28.cxd5 c4 29.Fg3 Fb4  

 

3

0.bxc4!

Az azeri nagymester remek döntést hozott, minőséget áldozott.

30...Fxd2 31.Hxd2 Bc8 32.e3 a5 33.Bb1 Fa6 34.d6 Hd7 35.Kf1

Mamedgyarov kihagyta a 35.e4 fxe4 36.Fxe4 Bg5 37.Hf3 jobb folytatást.

35...Kf8 36.Ff3 Bf6 37.Kg2 g5 38.Fh2  

 

 

38...Fxc4?

Az orosz nagymester már közel került az áhított remihez, de a gyalograblás nagy hibának bizonyult.

39.Hxc4 Bxc4 40.Bb7 Ke8 41.Fe2 Bc8

A kisebbik rossz 41...Bc6 42.Fb5 Bcxd6 43.Fxd6 Bxd6 44.Ba7 Ke7 45.Bxa5 gyaloghátrányos végjáték lett volna.

 

42.Fb5 Bd8 43.Fe5 Be6 44.f4 gxf4 45.Fxf4 Bg6+ 46.Kf3 Bg1 47.Fe5

A világos futópár megbénította sötét haderejét.

47…Bg6

 

48.Kf4 Bh6 49.a4 Be6 50.Bc7 Bh6 51.Kg5 Bh7 52.Ff6 Bb8 53.Fc6 és sötét feladta

 

Caruana,F (2786) - Kaszimdzsanov,R (2696)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.d3 d6 9.a4 b4 10.Hbd2 Ha5 11.Fa2 c5 12.c3 Bb8 13.Hc4 Hc6 14.h3 h6 15.He3 Fe6 16.Fc4 Fxc4 17.Hxc4 Be8 18.Fe3 Ff8 19.Hfd2 d5 20.exd5 Vxd5 21.Vf3 Vxf3 22.Hxf3 Hd5 23.Fd2 f6

Az üzbég nagymester kis előnnyel került ki a nyitásból.

 

24.a5 Kf7 25.g4 Bed8 26.Kf1 Bb7 27.Bed1 Be7 28.Bac1 Be6 29.Be1 Hde7 30.Be3 Hg6 31.Be4 Bxd3 32.Fe3 Bd5

Figyelmet érdemelt a 32...bxc3 33.bxc3 Hge7 változat.

33.h4 h5 34.gxh5 Hf4?! 35.Fxf4 exf4 36.Bxf4 Kg8 37.Kg2 Bxh5 38.Bd1 bxc3 39.bxc3 He7 40.Bg4 Hd5

 

41.Hg5 fxg5 42.Bxd5 Bxh4 43.Bdxg5 Bxg4+ 44.Bxg4 Fe7 45.Bg3 Ff6 46.Bd3 Be4 47.Hb6 c4 48.Bd5 Fxc3 49.Bc5 Be2 50.Bc8+ Kh7 51.Hxc4 Fd4 52.Bf8 Bc2 53.Hb6 Fc5 54.Ba8 Bxf2+ 55.Kg3 Ba2 56.Bxa6 Fxb6 57.Bxb6 Bxa5 és döntetlen

 

Ponomarjov,R (2741) - Dominguez Perez,L (2726)
Szicíliai védelem [B25]

1.e4 c5 2.Hc3 d6 3.Hge2 Hf6 4.g3 Hc6 5.Fg2 g6 6.d3 Fg7 7.h3 0-0 8.0-0 Bb8 9.f4 Hd7 10.a4 a6 11.f5 b5 12.axb5 axb5 13.g4 b4 14.Hd5 e6 15.He3 Hd4 16.Hf4 Hb6 17.Fd2 Hb5 18.Ba2 Be8 19.Vf3 d5 20.exd5

Ruszlan Ponomarjov eltekintett az egyenlő esélyekhez vezető 20.fxe6 fxe6 21.exd5 exd5 22.Hfxd5 Fe6 23.Ba6 változattól.

20...exf5 21.gxf5 Hd4 22.Vf2 Hxf5 23.Hxf5 Fxf5 24.c3 bxc3 25.bxc3 Hd7?!

 

 

26.Hh5

Az ukrán exvilágbajnok jó érzékkel kereste bonyodalmakat.

26...Fe5 27.d4 cxd4 28.cxd4 Fd6 29.Ba7 Hb6? 30.Fh6 Ff8? 31.Ff4

Még erősebb volt a 31.Fxf8 Bxf8 (31...Vg5 32.Fd6 Vxh5 33.Fxb8 Bxb8 34.Vg3) 32.Vg3 folytatás.

31...Bc8?  

 

32.Vg3 Fe7 33.Bxe7 Vxe7 34.Fg5 Ve2 35.Hf6+ Kg7 36.Hxe8+ Bxe8 37.Bxf5 és sötét feladta, 37… Ve1+ 38.Vxe1 Bxe1+ 39.Kf2 Bb1 40.Ff6+ Kf8 41.Be5 reménytelen álláshoz vezetett.

 

Kamsky,G (2762) - Szvidler,P (2747)
Szabálytalan megnyitás [A00]

1.g3 d5 2.Fg2 e5 3.d3 c6 4.Hf3 Fd6 5.0-0 Hf6 6.c4 0-0 7.cxd5 cxd5 8.Hc3 h6 9.Hb5 Hc6 10.Hxd6 Vxd6 11.d4 e4 12.He5 Hxe5 13.Ff4 Hfg4 14.dxe5 Ve6 15.Vd4 g5 16.Fd2 Vxe5 17.Fc3 Vxd4 18.Fxd4 Be8 19.Bfc1

Gata Kamsky a 19.f4 gxf4 20.Bxf4 He5 21.Bh4 Kg7 22.Bf1 változatban megőrizte volna  kis előnyét.

19...He5 20.Bc5 Hc6 21.Bxd5 Fe6 22.Bd6 Hxd4 23.Bxd4 f5 24.g4 fxg4 25.Fxe4 Bad8 26.Bxd8 Bxd8 27.Fd3 Bc8 28.Kf1 Kg7 29.Ke1 Kf6 30.Kd2 h5 31.a3 Ke5 32.Bg1 Bc6 33.Bg3 Bb6 34.Be3+ Kf6 35.Kc3 Bc6+ 36.Kd2 Bb6 37.Kc3 Bc6+ 38.Kd2 és döntetlen

 

Gelfand,B (2751) – Wang Hao (2737)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 dxc4 5.Fg2 a6 6.0-0 Hc6 7.e3 Fd7 8.Ve2 Fd6 9.Vxc4 0-0 10.Bd1 Bb8 11.Hbd2 e5 12.dxe5 Fxe5 13.Ve2 Ve7 14.Hc4 Bfd8 15.Fd2 Fd4 16.Bac1 Ff5 17.Ve1 Fc5 18.a3 b5 19.Ha5 Hxa5 20.Fxa5 Fe4 21.Vc3 Bxd1+ 22.Bxd1 Be8 23.Hg5 Fxg2 24.Kxg2 h6 25.Hf3 He4 26.Vc2 Fd6 27.Hd4 c5 28.Hf5 Vf6 29.Hxd6 Hxd6 30.Vxc5 Vxf2+ 31.Kxf2 He4+ 32.Kf3 Hxc5 33.Bd6 Be5 34.Fb4 Bf5+ 35.Kg4 g6 36.Fxc5 Bxc5 37.Bxa6 Bc2 38.b4 Bxh2 39.Ba5 Ba2 40.Kf3 h5 41.Bxb5 Bxa3 42.Ke4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2012 szuperverseny második fordulójában Polgár Judit az angol Gawain Jones ellen nyerőesélyes állásból remizett. Anyagi előnyét nem tudta érvényesíteni a bonyolult állásban, ahol ellenfele zavaró sakkokkal próbálkozott. A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen legyőzte az örmény Levon Aronjant, aki túlértékelte lehetőségeit. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezérvégjátékban nyert az amerikai Hikaru Nakamura ellen. Az angol Luke McShane alaposan megizzasztotta az indiai világbajnok Viswanathan Anandot, aki egy pillanatban fonalasan el is veszíthette volna a bástyavégjátékot. Polgár Judit az angol Michael Adamsszel sötéttel játssza következő partiját.

 

A londoni viadal első két fordulója minden várakozást felülmúlt, a nagymesterek fantasztikus harci szellemben sakkoznak, a 8 játszmából 6(!) végződött döntéssel, Magnus Carlsen és Vlagyimir Kramnyik kettős győzelemmel rajtoltak.

 A világranglista első két helyezettje, Magnus Carlsen és Levon Aronjan 58. alkalommal nézett farkasszemet egymással. Csatározásaikat még 2004-ben kezdték, a 2005-ös Világkupán is összemérték erejüket, 2007-ben világbajnok-jelölti párosmérkőzésen is megvívtak, mindkétszer rájátszásban született meg Aronjan győzelme. Az 57 partiból 15-ször nyert, 11-szer kapott ki 31 döntetlen mellett. Klasszikus gondolkodási idő mellett már Magnusnál volt az előny, 6-5-re vezetett 17 döntetlen kíséretében.

A spanyol megnyitású partiban a nyitásban Magnus nem jeleskedett, az áldozott gyalogért Levon bőséges ellenértéket kapott. A norvég sakkozó furcsa manővereinek köszönhetően hátrányba is került, de Aronjan időzavarban rontott, és kalandos körülmények között el is vesztette a játszmát. Londonba megérkezett Carlsen orosz szekundánsa, Jan Nepomnjacsij, aki a torna rendezőinek segítségével  végül megkapta a beutazásához szükséges vízumot. Magnus a győzelemmel a virtuális világranglistán 2855,7 pontnál tart, ami világrekord, megdöntötte Garri Kaszparov 2851 pontos csúcsát.

 Hikaru Nakamura és Vlagyimir Kramnyik utoljára az isztambuli sakkolimpián csapott össze, a fordulatos csatát az amerikai nagymester nyerte meg. Érdekes, hogy az exvilágbajnok mínuszban volt az ambiciózus Nakamurával szemben, három partit vesztett, s csak kettőben tudta megadásra kényszeríteni hét döntetlen mellett. Az angol fővárosban Kramnyik kiegyenlített, sötéttel győzte le a mellékvarit játszó Nakamurát. Már a nyitás után elégedett lehetett állásával, pozíciós eszközökkel fokozta előnyét, gyalogot is nyert. Az érdekes vezérvégjátékban Nakamura nagyot hibázott, az exvilágbajnok c szabadgyalogja célba ért.

 

Polgár Judit és az angol Gawain Jones a szicíliai védelem sárkány változatában vívott meg. Sötét gyalogokat áldozott, hogy taktikai esélyekhez jusson. Judit számos lépésjelölt között választhatott, csak az alapos elemzés derítheti ki, hogy melyik változat adta volna a legkevesebb ellenesélyt az angol sakkozónak. A b szabadgyalog végül elindulhatott, Jones bástyájával és vezérével akciózott a világos király körül. Az érdekes összecsapásban Jones végül bástyaáldozattal örökös sakkot kényszerített ki.

Nehéz pillanatokat élt át az indiai világbajnok Viswanathan Anand. Az angol Luke McShane alaposan megszorongatta miután gyalogot nyert. Időzavarban azonban rontott, Vishy közel került a remihez. A bástyavégjáték nagyon izgalmasan alakult, egy pillanatban Anand vesztőt húzott, de McShane kihagyta a fonalas nyerést.

 

A 2. forduló eredményei:

Polgár Judit (magyar, 2705) – Gawain Jones (angol, 2644) döntetlen (Szicíliai védelem, 73)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2760) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2795) 0 – 1 (Skót megnyitás, 87)

Magnus Carlsen (norvég, 2848) – Levon Aronjan (örmény, 2815) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 59)

Viswanathan Anand (indiai, 2775) – LukeMcShane (angol, 2713) döntetlen (Szláv védelem, 108)

Michael Adams volt a kommentátor

 

A verseny állása:

1-2. Vlagyimir Kramnyik és Magnus Carlsen 6 pont

3. Adams 3(sz)

4. Hikaru Nakamura 3

5. Viswanathan Anand 1(sz)

6. Luke McShane 1

7. Polgár Judit 1

8. Gawain Jones 1

9. Levon Aronjan 0

 

A klasszikus pontozás szerint a verseny állása:

1-2. Vlagyimir Kramnyik és Magnus Carlsen 2 pont

3. Michael Adams 3(sz)

4. Hikaru Nakamura 3

5. Viswanathan Anand 0,5(sz)

6. Luke McShane 0,5

7. Polgár Judit 0,5

8. Gawain Jones 0,5

9. Levon Aronjan 0

 

A 3. forduló párosítása:

Levon Aronjan – Viswanathan Anand

Vlagyimir Kramnyik – Magnus Carlsen

Gawain Jones – Hikaru Nakamura

Michael Adams – Polgár Judit

Luke McShane lesz szabad és a kommentátor

 

Polgár,J (2705) - Jones,G (2644)
Szicíliai védelem [B78]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 Hc6 8.Vd2 0-0 9.Fc4 Fd7 10.0-0-0 Bc8 11.Fb3 Hxd4 12.Fxd4 b5 13.Hd5 Hxd5 14.Fxg7 Kxg7 15.exd5 a5 16.a3 Kg8 17.Bhe1 b4

A malmői tornán a svéd Grandelius a 17...Bc5 18.Be3 (18.g4 b4 19.axb4 axb4 20.Vxb4 Va8 21.Kd2 Bb8 22.Ba1 Bxd5+ 23.Ke3 Be5+ remit a Karjakin-Shirov partiban láttuk.) 18...Va8 19.Bxe7 Ff5 20.g4 a4 21.Fxa4 Vxa4 22.gxf5 Bfc8 23.c3 b4 24.axb4 Va1+ 25.Kc2 Va4+ 26.Kc1 Va1+ változatban remizett Lékó Péterrel.

18.axb4 axb4 19.Vxb4 Bc5 20.Bd3 Va8

 

21.Bxe7 Va1+ 22.Kd2 Vf1 23.Vf4

Figyelmet érdemelt 23.g4 Be8 24.Bxe8+ Fxe8 25.Vb8 Vf2+ 26.Kc1 Ve2 27.Bd2 Ve5 folytatás.

23...Ff5 24.Bc3 Ba5 25.Bce3 Vxg2+ 26.Be2 Vg1 27.Ve3 Va1 28.Be8

Figyelmet érdemelt 28.Vd4, vagy 28.Vc3 is.

28...Ba8 29.Bxf8+ Bxf8 30.Vc3

 

30...Vg1 31.Ve3 Va1 32.Vc3 Vg1 33.Fa4 Vg5+ 34.Ve3 Vf6 35.c3 Bb8 36.b3 Vh4 37.Ve7 Vf4+ 38.Ve3 Vh4 39.Kc1 Vh3 40.Vf2 Fd3 41.Bd2 Fb5 42.Fxb5 Bxb5 43.b4 Vc8 44.Kb2 Bb8 45.Kb3 Vf5 46.Vf1 Be8 47.Vd3 Vg5 48.Ba2 h5 49.b5 Vg1 50.Be2?!

Az a vonal átengedésével az angol sakkozó remiesélyt kapott. 

 

 

50...Ba8! 51.Bb2 Va1 52.Vd4 Va3+?!

Pontosabb volt az 52...Ba3+ 53.Kc2 Vf1 54.b6 Vxf3 55.b7 Ve2+ 56.Vd2 Ve4+ folytatás.

53.Kc2 Ba4 54.Vd2 Ba8 55.b6 Va4+ 56.Kd3 Va1 57.Ve2 Bb8 58.Kc2 Va4+ 59.Kb1 Va5 60.Vb5 Vxc3

 

61.b7 Vxf3 62.Ka2 Kh7 63.Vc6 Vf4 64.h3 Vd4 65.Bb6 Vd2+ 66.Kb3 Vd1+ 67.Kb4 Vb1+ 68.Ka5 Va2+ 69.Va4 Vxd5+ 70.Ka6  

 

70...Ba8+!

Gawain Jones erre a bástyaáldozatos örökös sakkra játszott.

71.bxa8V Vxa8+ 72.Kb5 Vd5+ 73.Ka6 Va8+ és döntetlen

 

Carlsen,M (2848) - Aronjan,L (2815)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.d3 b5 6.Fb3 Fc5 7.Hc3 0-0 8.Hd5 Hxd5 9.Fxd5 Bb8 10.0-0 He7 11.Hxe5 Hxd5 12.exd5 Be8 13.d4 Ff8 14.b3 Fb7 15.c4 d6 16.Hf3 Vf6 17.Fe3 Fc8 18.Vd2 Vg6 19.Kh1 h6 20.Bac1 Fe7 21.Hg1 Fg5 22.Fxg5 Vxg5 23.Bfd1 bxc4 24.bxc4 Vxd2 25.Bxd2 a5

 

26.h3 Bb4 27.Hf3 Ff5 28.c5 Kf8 29.Hh2 Beb8 30.Hg4 Bb1 31.Bxb1 Bxb1+ 32.Kh2 a4

Levon Aronjan többet szeretett volna az állásból, mint a 32...Fxg4 33.hxg4 Bb5 34.cxd6 cxd6 35.Kg3 Bxd5 folytatás adta remit.

33.He3 Fg6 34.Kg3 Bb4 35.Kf3 Ke7 36.Ke2 Kd7 37.f3 Bb5 38.Hd1 Bb4?

Az örmény nagymester ismét időzavarba került.

39.c6+ Kc8 40.Hc3 f6 41.Ke3 Bc4 42.He2 a3 43.h4 Bb4 44.g4 Bb1?!

 

 

45.h5 Fh7 46.f4 f5 47.g5 Bh1 48.Hg3 Bh3 49.Kf3 hxg5 50.fxg5  

 

 

50...g6?

Aronjan megkönnyítette Carlsen nyerését. 50...Kd8 51.Be2 f4 52.Kxf4 Bh4+ 53.Ke3 Fg8 54.Hf5 Bxh5 55.Kf4 Fxd5 56.Hxg7 Bh4+ 57.Kf5 Fxc6 58.g6 Bh1 59.He6+ Kd7 60.Hf4 Bg1 jobb volt.

51.Be2 Kd8 52.hxg6 Fxg6 53.Be6 Ff7  

 

 

54.g6! Fg8 55.g7 f4 56.Kxf4 Bh2 57.Hf5 Bxa2

 

58.Bf6 Be2 59.Bf8+ és sötét feladta, 59… Be8-ra 60.Hxd6! cxd6 61.c7+ Kxc7 62.Bxe8 a2 63.Be1 nyert volna.

 

Nakamura,H (2760) - Kramnyik,V (2795)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hxc6 bxc6 6.Ve2

Hikaru Nakamura nem akart elméleti párbajt a 6.e5 Ve7 7. Ve2 Hd5-ös fővariban, a ritka varit meglepetésnek szánta.

6...d6 7.g3 Fe7 8.Fg2 0-0 9.0-0 Be8 10.c4 Hd7 11.Fe3 Ff6 12.Vc2 He5 13.Hd2 Hg4 14.Bae1 Bb8 15.b3 Hxe3 16.Bxe3 c5

A nyitás után sötét kényelmesen állt.

17.h3 a5 18.Kh2 a4 19.f4 Fd4 20.Be2 g6 21.Hf3 axb3 22.axb3 Fg7 23.Bd1 Bb6 24.e5 Fb7 25.Bdd2 Va8 26.exd6 Bxe2 27.Bxe2 Bxd6 28.He5 Fxg2 29.Bxg2 Fxe5 30.fxe5 Be6 31.Be2

 

31...Vf3 32.Vd2 Vxb3 33.Vd8+

Számításba jött a 33.Vd5 Vb4 34.Bf2 folytatás.

33...Kg7 34.Vxc7 Vf3 35.Bg2 Ve3 36.Va7 h5 37.h4  

 

 

37...Bxe5

Vlagyimir Kramnyik gyalogelőnyt szerzett, de még oly messze volt a remélt nyerés.

38.Va1 Kh7 39.Vb2 Bf5 40.Be2 Vf3 41.Vc2 Vf1 42.Vd2 Bf6 43.Vc2 Bf3 44.Vb2 Bf5 45.Vc2 Bf6 46.Bd2 Kg7 47.Vc3 Kh7 48.Vc2 Va1 49.Bf2 Kg7 50.Bxf6 Vxf6

 

 

51.Ve2 Vd4 52.Kg2 Kf8 53.Kh2 Vg4 54.Vd3 Ke7 55.Ve3+ Kd6 56.Vd3+ Vd4 57.Ve2 Ve5 58.Vd3+ Ke6 59.Kg2

 

59...g5 60.hxg5 Vxg5 61.Ve4+ Ve5 62.Vc6+ Ke7 63.Vb7+ Kf8 64.Va8+ Kg7 65.Vf3 Kg6 66.Vd3+ Vf5 67.Vd6+ f6 68.Ve7?

Hikaru Nakamura örökös sakkban reménykedett?

 

 

68...Vc2+ 69.Kh3 Vxc4 70.Ve8+ Vf7 71.Ve4+ Kg7 72.Vf5 c4 73.Kg2 Vb7+ 74.Kh2 Vb2+ 75.Kh3 Ve5 76.Vc8

 

76...c3 77.Vc4 Ve1 78.Vc7+ Kg6 79.Vc6 Vf1+ 80.Kh4 Ve2! 81.Kh3 c2 82.g4 Ve3+ 83.Kh4 Vg5+ 84.Kg3 Vxg4+ 85.Kf2 Vf4+ 86.Kg2 c1V 87.Ve8+ Kg5 és világos feladta

 

Anand,V (2775) - McShane,L (2713)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 a6 5.Vc2 g6 6.Fd3 Fg7 7.Hf3 0-0 8.0-0 Fg4 9.He5 Fe6 10.c5 Hbd7 11.Hxd7 Fxd7 12.h3 He8 13.f4 f6 14.Vb3 Hc7 15.e4 Kh8 16.exd5 cxd5 17.f5 gxf5 18.Fxf5 e6 19.Fd3 e5 20.Ff5 Fxf5 21.Bxf5 Vd7 22.Bf2 exd4

Vishy Anand a gyalogért nem kapott ellenértéket, a remiért kellett küzdenie.

 

23.Ha4 Vc6 24.Ff4 Bad8 25.Be1 Bfe8 26.Bxe8+ Bxe8 27.Hb6 He6 28.Vxd5 Vxc5

Luke McShane már időszűkében volt. Figyelmet érdemelt a 28...Hxc5 29.Vxc6 bxc6 30.Bd2 f5 folytatás.

29.Vxc5?! Hxc5 30.Bc2 Ff8 31.Kf1 Kg7 32.Bc4 Be4 33.Hd5 Kf7 34.Fd2 d3 35.Bb4 Be2

Számításba jött a 35...f5 36.Bb6 Be6 37.Bxe6 Kxe6 38.Hf4+ Ke5 39.b4 He4 40.Ke1 Fd6 41.Hxd3+ Kd4 42.Hb2 Hxd2 43.Kxd2 Fxb4+ 44.Ke2 Ke4 folytatás.

36.Fc3 Bc2 37.Bf4 Ke6 38.He3 Bc1+ 39.Kf2 Fe7 40.Kf3 b5 41.Bd4 Fd6 42.Fb4 Fe5 43.Bd5 Hb7 44.b3 Ba1 45.a3 a5 46.Ff8 Fd6 47.Fxd6 Hxd6 48.Bxd3 Bxa3

 

49.Hc2 Ba2 50.Hd4+ Ke7 51.Hc6+ Ke6 52.Hd8+ Ke7 53.Hc6+ Kd7 54.Hd4 Ke8 55.Hc6 Kd7 56.Hd4 Kc8 57.Bc3+ Kb7 58.Bc5 Bf2+ 59.Ke3 Bxg2 60.Bd5 Kc7 61.Bc5+ Kd7 62.Bh5 Ke8 63.Hxb5 Hxb5 64.Bxb5 Bg3+ 65.Kf4 Bxh3 66.Kg4 Bc3 67.Bxa5 Kf7 68.Bb5 Kg6

 

69.Bb8 Bc1 70.b4 Bc4+ 71.Kg3 Kf5 72.b5 Bc3+ 73.Kg2 Kf4 74.b6 Bc2+ 75.Kf1 Bb2 76.b7 f5 77.Kg1 Bb1+ 78.Kg2 Bb2+ 79.Kg1 Bb3 80.Kg2 Bg3+ 81.Kf1 Bg7 82.Kf2 Kg4 83.Kg2 h5 84.Kf2 h4 85.Kg2 h3+ 86.Kh2 f4 87.Ba8 Bxb7 88.Bg8+ Kf3 89.Ba8 Be7

 

90.Ba1?

Anand vesztőt húzott. 90.Bb8, illetve 90.Ba6 volt a remifolytatás.

90...Be5?

Luke nyerhetett volna 90...Kg4! 91.Ba8 Be2+ 92.Kg1 f3 93.Bf8 Kg3 94.Bg8+ Kf4 95.Bf8+ Ke4 96.Be8+ Kd4 97.Bd8+ Ke3 98.Be8+ Kd2 99.Bf8 Be1+ 100.Kh2 Ke2 101.Kg3 Bg1+ 102.Kh2 f2 folytatással.

 91.Ba8 Kg4 92.Bg8+ Kf3 93.Ba8 Be1 94.Ba7

A pillanatnyi bizonytalankodás után a világbajnok már pontosan védekezett.

 94...Bd1 95.Ba8 Ke3

 

96.Kxh3 f3 97.Ba3+ Kf2 98.Ba2+ Ke3 99.Ba3+ Ke2 100.Ba2+ Bd2 101.Ba1! Kf2 102.Kh2 Be2 103.Ba8 Ke3+ 104.Kg3 Bg2+ 105.Kh3 Bd2 106.Kg3 Bg2+ 107.Kh3 Bd2 108.Kg3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A címvédő Aquaprofit az őszi szezont hárompontos előnnyel zárta

Címkék: Csapatbajnokság

Az első osztályú csapatbajnokság ötödik fordulójában ismét nyert az Aquaprofit-NTSK és az Atomerőmű SE. A nagykanizsaiak a Dunaharaszti  ellen    9-3-ra, a paksiak 8-4-re a Makói SVSE együttesével szemben nyertek, a címvédő három pontra növelte előnyét. A Haladás VSE csak 6-6-ös döntetlent ért e Hungaropharma Decs csapatával szemben.  A Pénzügyőr megszerezte második győzelmét, a Mátyásföld harmadszor nyert. A bajnokság hatodik fordulóját 2013. január 27-én játsszák le.

Három pontra növelte előnyét az Aquaprofit-NTSK csapata a legnagyobb rivális, az Atomerőmű SE együttese előtt. A jelentős erőkülönbségek ellenére a Dunaharaszti elcsípett 3 pontot, meglepetés a bajnokság bronzérmesének, Medvegy Zoltánnak a veresége.

A paksiak a negyedik helyezett makóiak ellen győztek. Immár négyszeres bajnokunk, Berkes Ferenc folytatta remek sorozatát, ötödik partiját is megnyerte. A tartalékosan felálló Haladás VSE együttese csak 6-6-ot játszott a Hungaropharma Decs csapatával.

A Pénzügyőr szoros mérkőzésen aratott minimális győzelmet, hét játszma is döntéssel végződött.  Harmadik meccsét nyerte meg a Mátyásföldi LTC, az első négy táblán csak remik születtek.

 

Az 5. forduló és az éltáblák eredményei:

Haladás VSE – Hungaropharma Decs  6 - 6

(Prohászka Péter (2573) – Nikola Sedlak (2538) döntetlen

Németh Miklós (2454) – Milos Roganovic (2518) döntetlen

Kovács Gábor (2461) – Tóth Ervin (2473)  1 – 0)

 

Atomerőmű SE Paks – ASS-Makói SVSE  8 - 4

(Milos Perunovic (2614) – Erdős Viktor (2643) döntetlen

Berkes Ferenc (2685) - Alekszandar Kovacevic (2549) 1 - 0

Ács Péter (2586) – Szalai Kornél (2407) 1 – 0)

 

Aquaprofit-NTSK – Dunaharaszti MTK  9 – 3

(Balogh Csaba (2668) – Zoran Jovanovic (2516) döntetlen

Ivan Ivanisevic (2645) – Gonda László (2528) 1 – 0

Pintét József (2547) – Faragó Iván (2486) döntetlen)

 

Mátyásföldi LTC – BEAC  6,5 – 5,5

(Dragan Kosic (2517) – Könnyű János (2328) döntetlen

Izsák Gyula (2471) – Bagi Máté (2334) döntetlen

Zlatko ILincic (2450) – Szamosközi Gábor (2368) döntetlen)

 

Pénzügyőr SE – Tóth László SE  6,5 – 5,5

(Horváth Csaba (2526) – Nikola Nestorovic (2430) döntetlen

Balog Imre (2554) – Ivan Marinkovic (2443) 0 – 1

Héra Imre (2570) – Dejan Nestorovic (2438) 1 – 0)

 

A bajnokság állása:

1.Aquaprofit-NTSK  43 pont

2. Atomerőmű SE Paks 40

3. Haladás VSE 34

4. ASS-Makói SVSE 31,5

5. Mátyásföldi LTC 29,5

6. Pénzügyőr SE 29

7. Hungaropharma Decs 25

8. Dunaharaszti MTK 24,5

9. BEAC 22,5

10. Tóth László SE 21

 

A 6. forduló (2013. január 27.) párosítása:

Hungaropharma Decs – Tóth László SE

BEAC – Pénzügyőr SE

Dunaharaszti MTK – Mátyásföldi LTC

ASS-Makói SVSE – Aquaprofit-NTSK

Haladás VSE – Atomerőmű SE Paks

 

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Taskentben zajló Grand Prix-verseny kilencedik fordulójában Lékó Péter világossal remizett az orosz Peter Szvidlerrel. Folytatódott a döntetlenek szériája, csak a kínai Wang Hao győzelme szakította meg a sorozatot. Az olasz Fabiano Caruana második vereségét szenvedte el. Az orosz Szergej Karjakin az izraeli Borisz Gelfanddal osztozott meg a ponton, megőrizte első helyét, félpontos előnnyel vezet a hatos üldözőboly előtt. Pontosztozkodás született az ukrán Ruszlan Ponomarjov és az amerikai Gata Kamsky, a kubai Leinier Dominguez Perez és az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és az orosz Alekszandr Morozevics játszmákban is. A tízedik játéknapon Lékó Péter sötéttel Alekszandr Morozeviccsel küzd meg.

A szombati pihenőnap után folytatódott a pontvadászat a taskenti Grand Prix-tornán. Lékó Péter az ötszörös olimpiai bajnok, Világkupa-győztes, hatszoros orosz bajnok Peter Szvidlerrel játszott és a szicíliai védelem Tajmanov-változatában osztozott meg a ponton. A nagymesterek a megszokott módon építgették állásukat, állóháború alakult ki, nem találtak áttöréshez vezető utat, lépésismétléses remi lett a vége.

 

A játéknapon egyetlen parti ért véget döntéssel, a kínai Wang Hao az éllovas olasz Fabiano Caruanára mért vereséget. Bástyájának betörése, tisztjeinek aktivitása béklyóba kötötte Caruana haderejét, bár egyszer-kétszer nem a legerősebb folytatást választotta, győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben.

 

A mai fordulóban a lépésismétléses pontosztozkodások, az örökös sakkok voltak divatban. Az izraeli Borisz Gelfand minőség, majd tisztáldozattal kényszerítette ki a döntetlent az orosz Szergej Karjakinnal szemben.

A kubai Leinier Dominguez Perez esélyes állást rontott el az azeri Sahriyar Mamedgyarov ellen. Lépésismétléssel fejeződött be az ukrán Ruszlan Ponomarjov és az amerikai Gata Kamsky, valamint az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és az orosz Alekszandr Morozevics partija is.

 

A 9. forduló eredményei:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2741) – Gata Kamsky (amerikai, 2762) döntetlen (Aljechin védelem, 37)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2726) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2764) (Angol megnyitás, 34)

Szergej Karjakin (orosz, 2775) – Borisz Gelfand (izraeli, 2751) döntetlen (Szicíliai védelem, 34)

Wang Hao (kínai, 2737) – Fabiano Caruana (olasz, 2786) (Szláv védelem, 43)

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2696) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2748) döntetlen (Szicíliai védelem, 38)

Lékó Péter (magyar, 2732) – Peter Szvidler (orosz, 2747) döntetlen (Szicíliai védelem, 33)

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Gy.

SB

1

Szergej Karjakin  

2775

RUS

*

1

½

½

½

½

½

½

½

1

2

23,50

2

Alekszandr   Morozevics

2748

RUS

0

*

1

½

½

½

0

½

1

1

5

3

20,25

3

Fabiano Caruana  

2786

ITA

½

0

*

0

½

½

½

1

1

1

5

3

19,25

4

Wang Hao

2737

CHN

½

½

1

*

0

½

½

½

1

½

5

2

21,75

5

Rusztam Kaszimdzsanov  

2696

UZB

½

½

1

*

½

½

½

½

½

½

5

1

22,75

6

Sahriyar Mamedgyarov  

2764

AZE

½

½

½

*

½

½

1

½

½

½

5

1

21,50

7

Lékó Péter

2732

HUN

½

½

½

½

*

½

½

½

1

½

5

1

21,00

8

Ruszlan   Ponomarjov

2741

UKR

1

½

½

½

½

½

*

0

½

½

1

20,75

9

Peter Szvidler  

2747

RUS

½

½

½

½

0

½

1

*

½

½

1

20,50

10

Borisz Gelfand  

2751

ISR

½

½

0

½

½

½

½

*

0

½

0

16,25

11

Gata Kamsky  

2762

USA

½

0

0

0

½

½

0

½

1

*

3

1

13,50

12

Leinier Dominguez   Perez

2726

CUB

0

0

0

½

½

½

½

½

½

*

3

0

14,00

 

A 10. forduló párosítása:

Gata Kamsky – Peter Szvidler

Alekszandr Morozevics – Lékó Péter

Fabiano Caruana – Rusztam Kaszimdzsanov

Borisz Gelfand – Wang Hao

Sahriyar Mamedgyarov – Szergej Karjakin

Ruszlan Ponomarjov – Leinier Dominguez Perez

 

Lékó,P (2732) - Szvidler,P (2747)
Szicíliai védelem [B46]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 a6 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 d5 8.0-0 Hf6 9.Be1 Fe7 10.e5 Hd7 11.Vg4 Kf8

A változatban a 11...g6 12.b3 (12.Ha4 Va5) 12...c5 13.Fh6 a legnépszerűbb folytatások.

12.b3 c5 13.Ha4 Fb7 14.c4 d4 15.Hb2 h5 16.Ve2 Vc7 17.Fe4 g6 18.Hd3 Kg7 19.Vf3 Fxe4 20.Bxe4 Vc6 21.h4 a5 22.Hb2 Vc7

Péter hosszasan gondolkodott, de nem talált olyan tervet, amivel sötét állását megbonthatta volna.

23.Vg3 Vc6 24.Be2 Bhb8 25.Fg5 Fxg5 26.Vxg5 Vc7 27.Bd1 Vd8 28.Vf4 Ve7 29.Be4 Hb6 30.Hd3 Hd7 31.Hb2 Hb6 32.Hd3 Hd7 33.Hb2 és döntetlen

 

Wang,Hao (2737) - Caruana,F (2786)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.cxd5 cxd5 5.Ff4 Hc6 6.e3 a6 7.Fd3 Fg4 8.Hge2 e6 9.0-0 Fe7 10.Bc1 Fh5 11.Vb3

Mindössze egyetlen parti az adatbázisban, 11.f3 0-0 12.Ha4 számít a fővonalnak.

11...Ha5 12.Va4+ Hc6 13.Fg3 Fg6 14.Hf4 Fxd3 15.Hxd3 Hd7 16.Vd1 0-0 17.Ha4 Bc8 18.Hdc5 Hxc5 19.dxc5 Ha7 20.b4 Bc6 21.h3 a5?!

Az olasz sakkozó lebecsülte Wang Hao válaszlépését.

 

 

22.b5! Hxb5 23.Vb3 Hc7 24.Vxb7 Va8 25.Bb1 Bc8 26.Vxa8 Hxa8  

 

 

27.Bb7

Fabiano Caruana nehéz állásba keveredett, Wang Hao kedvére erősítheti tisztjeinek aktivitását.

27...Ff8

Védhetetlen kötés alakulna ki 27...Fxc5-re 28.Bc1 Ff8 29.Bxc6 Bxc6 30.Bb8 Hc7 31.Bc8 változatban.

28.Bfb1 f6 29.Ba7

Még erősebb volt a 29.Bb8 e5 30.Bxc8 Bxc8 31.Bb7 g5 32.Ba7 folytatás.

29...e5 30.f4

A siker küszöbén a kínai nagymester csak a második, harmadik legjobb lépéseket húzta.

30...d4 31.fxe5 dxe3 32.exf6 gxf6 33.Kf1 Be8?

Vesztőlépés.

 

34.Ke2

Wang Hao újabb pontatlansága. 34.Bb8 Bxb8 35.Fxb8 Fxc5 36.Bxa8 Kg7 37.Ke2 gyorsan nyert volna.

34...Bcc8 35.Bbb7 f5 36.Bxa5 Bcd8 37.Fe1 Fh6 38.Hb2

Wang Hao válogathatott a nyerések között, egyszerűbb volt a 38.Baa7 Be4 39.Fc3 folytatás.

38...Bb8 39.Baa7 Bxb7 40.Bxb7 Bc8 41.Hd3 Hc7 42.Bb6 Fg5

 

43.Bc6 és sötét feladta

 

Karjakin,S (2775) - Gelfand,B (2751)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 e5 4.Fc4 Fe7 5.d3 d6 6.0-0 Hf6 7.h3 0-0 8.a3 a6 9.Hd5 Hxd5 10.Fxd5 Fe6 11.Fxe6 fxe6 12.c3 Vd7 13.b4 d5 14.Bb1 b5 15.Fe3 d4 16.Fd2 dxc3 17.Fxc3 Fd6 18.Ve2 Bf7 19.bxc5 Fxc5 20.Fb2 Baf8 21.Bbc1 Fb6 22.Kh1

 

22...Bxf3!

A minőségáldozat logikus folytatása sötét játékának.

23.gxf3 Fd4 24.Bg1 Fxb2 25.Vxb2 Bxf3 26.Vc3 Vf7!

Örökös sakkhoz vezető újabb áldozat.  

 

27.Vxc6 Bxh3+ 28.Kg2 Vf3+ 29.Kf1 Vxd3+ 30.Ke1 Be3+ 31.fxe3 Vxe3+ 32.Kd1 Vd3+ 33.Ke1 Ve3+ 34.Kd1 Vd3+ és döntetlen

 

Dominguez Perez,L (2726) - Mamedgyarov,S (2764)
Angol megnyitás [A11]

1.c4 c6 2.Hf3 d5 3.g3 g6 4.Fg2 Fg7 5.0-0 Hf6 6.b3 dxc4 7.bxc4 He4 8.d4 c5 9.Vc2 Hc6?

Sahriyar Mmaedgyarov rosszul számolt, hibás volt a tisztáldozat, amely világos anyagi előnyéhez vezetett, két tisztet kapott a bástyáért.

 

10.Vxe4 Ff5 11.Ve3?!

Kimaradt a jobb 11.Vf4 Hxd4 12.Hc3 Hxe2+ 13.Hxe2 Fxa1 14.g4 Fc8 (14...Fc2 15.Fa3 Fg7 16.Fxc5 0-0 17.Fd4) 15.Fe3 Fg7 16.Fxc5 0-0 17.Hed4 és a világos huszárok erősebbek, mint sötét bástyája.

11...Hxd4 12.He1 Hxe2+?!

Az azeri nagymester is jobban játszhatott volna 12...Fg4 13.f3 Fe6 14.Fb2 Vb6 15.Fc3 Fxc4-gyel.

13.Vxe2 Fxa1 14.Fxb7 Bb8 15.Fc6+ Kf8 16.Hd2

Megtartotta volna a kecsegtető előnyt a 16.Fe4 Fxe4 17.Vxe4 Kg7 18.Hd2 Fd4 19.Hb3 folytatás.

16...Fb2 17.Hb3 Fxc1 18.Hxc1 Vd6 19.Fd5 Kg7 20.Hb3 Bhd8 21.Ve3 e6 22.Ff3 Kg8 23.Hg2

Végképp elszállt a nyerési esély.

23...Va6 24.Vxc5 Fd3 25.Be1 Fxc4 26.He3 Fxb3 27.axb3 Bxb3 28.Kg2 Vb6 29.Ve7 Bdd3 30.Hg4 Vd8

 

31.Hf6+ Kg7 32.He8+ Kg8 33.Hf6+ Kg7 34.He8+ Kg8 és döntetlen

 

Kaszimdzsanov,R (2696) - Morozevics,A (2748)
Szicíliai védelem [B22]

1.e4 c5 2.Hf3 g6 3.c3 d5 4.exd5 Vxd5 5.d4 Hf6 6.Fe2 cxd4 7.Vxd4 Va5 8.Ve5 Hc6 9.Vxa5 Hxa5 10.He5 Fg7 11.Fb5+ Hd7 12.Ff4 a6 13.Fxd7+ Fxd7 14.Hxd7 Kxd7 15.Hd2 Bhc8 16.0-0-0 Ke8 17.Bhe1 b5

Alekszandr Morozevics gyors játékából arra következhettünk, hogy állásával elégedett volt.

18.Kb1 Hc4 19.Hxc4 Bxc4 20.Fe5 Fxe5 21.Bxe5 Bd8 22.Bde1 e6 23.Kc2 Ke7 24.B5e4 Bxe4 25.Bxe4 Bd5 26.a4 Bg5 27.axb5 axb5 28.g3 Bf5 29.f4 g5 30.Be5 Kf6 31.Bxf5+ Kxf5 32.fxg5 Ke4 33.Kd2

 

33...Kf3! 34.b3 e5 35.c4 bxc4 36.bxc4 Kf2 37.Kd3 Kf3 38.Kd2 Kf2 és döntetlen

 

Ponomarjov,R (2741) - Kamsky,G (2762)
Aljechin védelem [B04]

1.e4 Hf6 2.e5 Hd5 3.d4 d6 4.Hf3 dxe5 5.Hxe5 c6 6.Fe2 Ff5 7.0-0 Hd7 8.Hf3 e6 9.c4 H5f6 10.Ff4 Vb6 11.Vc1 Fe7 12.Hc3 0-0 13.a3 He4 14.b4 Hxc3 15.Vxc3 Hf6 16.Vb2 Fg4 17.h3 Fxf3 18.Fxf3 a6

Az ukrán exvilágbajnok futópárjával, térelőnyével kicsit jobban állt, de nem talált fogást az amerikai nagymesteren.

19.Fe3 Vc7 20.a4 He8 21.Bac1 Hd6 22.g4 Ff6 23.Fg2 g6 24.f4 Bad8 25.Bfd1 Bfe8 26.Vf2 Ve7 27.Vf3 Bd7 28.Ff2 Fh4 29.Fe3 Ff6 30.Ff2 Vd8 31.Bd2 Hc8 32.Bcd1 He7 33.Vb3 Vc7 34.Fg3 Vb6 35.Ff2 Vc7 36.Fg3 Vb6 37.Ff2 Vc7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Londonban megkezdődött az esztendő utolsó szuperversenye. A London Chess Classic 2012 viadal első fordulójában mind a négy játszma döntéssel végződött. Polgár Judit sötéttel vereséget szenvedett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiktól. Nagymesternőnk korán tisztet áldozott, Kramnyik sikerrel megoldotta haderejének kifejlesztését. Judit időzavarban menekülési esélyt szalasztott el, a 40. lépés után feladásra kényszerült. Az örmény Levon Aronjan világossal szenvedett vereséget az amerikai Hikaru Nakamurától. Időzavarban hibázott nagyot az angol Luke McShane a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsennel szemben.  Az angol meccsen Michael Adams nagy rutinja érvényesült, 91 lépésben győzött Gawain Jones ellen. Az indiai világbajnoknak szabadnapja volt, illetve a forduló kommentátoraként hallgathattuk. A tornán a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ér. Polgár Judit második partijában világossal játszik az angol Gawain Jones ellen.  

 

Polgár Judit számára Vlagyimir Kramnyik az egyik legkellemetlenebb ellenfél, klasszikus gondolkodási idő mellett még nem tudott nyerni az exvilágbajnok ellen, tíz játszmát vesztett 11 döntetlen mellett, a 44 játszmájukból Kramnyik huszonegyet nyert meg, 21-szer megosztoztak a ponton, Judit kétszer megadásra kényszerítette az exvilágbajnokot.

 

A sötéttel játszó Judit az angol megnyitású partiban korán taktikai síkra terelte a játszmát, tisztet áldozott két gyalogért, vezérszárnyon gyalogtöbblete volt, Kramnyiknak meg kellett oldania haderejének fejlesztését. Nagymesternőnk már súlyos időzavarban a 25. lépésben nagyot hibázott, gyaloglépéssel védhette volna a gyalogjait. A játszmát követő elemzéskor az exvilágbajnok is úgy értékelte, hogy technikai nehézségei lettek volna anyagi előnyének érvényesítésében.

 

Két éve óriási szenzációként az angol Luke McShane legyőzte Magnus Carlsent. Mai játszmájukban a világranglista-vezetőnek meg kellett küzdenie győzelméért. Luke kedvezőbben állt a spanyol megnyitású partiban, de túlzottan hosszan válogatott a lépésjelöltek között. A fenyegető időzavar árnyékában elnézett egy kiskombinációt, és már Magnus esélyei tűntek jobbnak. Királyával betört a világos állásba, futóját aktivizálta, Luke pedig ismét időzavarba került. Elnézett egy kettős támadást, Magnus erőfeszítései sikerrel végződtek.  Magnus a győzelemmel a virtuális ranglistán beállította Garri Kaszparov történelmi rekordját, 2851,2 pontja van. Magnus tegnap ünnepelte 22. születésnapját!

Rossz napot fogott ki az örmény Levon Aronjan. Világossal játszva semmit nem hozott ki a nyitásból az amerikai Hikaru Nakamura ellen. Aronjan tavaly nyerőesélyes állást vesztett el, most egy pillanatban a remiért kapaszkodhatott volna, de elnézte Nakamura gyaloglépését, többé nem volt védelme.

Érvényesült a nagyobb rutin az angol nagymesterek találkozóján, Michael Adams 91 lépésben nyert. Gawain Jones sokáig jól védte kicsit hátrányosabb állását, de időzavarban végül rontott. A londoni versenyek történetében páratlan módon négy eldőlt partival kezdődött a helyszínen is szépszámú közönség nagy érdeklődésével kísért torna.

 

Az első forduló eredményei:

Luke McShane (angol, 2713) – Magnus Carlsen (norvég, 2848) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 62)

Levon Aronjan (örmény, 2815) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2760)  0 – 1 (Angol megnyitás, 32)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2795) – Polgár Judit (magyar, 2705) 1 – 0 (Angol megnyitás, 40)

Gawain Jones (angol, 2644) – Michael Adams (angol, 2710) 0 - 1 (Nimzoindiai védelem, 91)

Anand volt a játéknap kommentátora

 

A 2. forduló párosítása:

Polgár Judit – Gawain Jones

Hikaru Nakamura – Vlagyimir Kramnyik

Magnus Carlsen – Levon Aronjan

Viswanathan Anand – LukeMcShane

Michael Adams a kommentátor

 

Kramnyik,V (2795) - Polgár,J (2705)
Angol megnyitás [A36]

1.c4 Hf6 2.Hc3 c5 3.g3 Hc6 4.Fg2 d6 5.e3 e5 6.Hge2 Fe6 7.Hd5 Fe7 8.0-0 0-0 9.Hec3 Hb4

Vlagyimir Kramnyik a természetes 9...Vd7 10.d3 folytatást javasolta.

10.Hxe7+ Vxe7 11.d3 d5

Judit azt remélte, hogy a tisztáldozatért jó esélyt kap.

 

12.a3 dxc4 13.axb4 cxb4 14.He4 Hxe4 15.Fxe4 f5 16.Fg2 Bfd8 17.d4 a5 18.Ve2 e4  

 

 

19.f3

Az exvilágbajnok tisztjeinek szabad utat próbált biztosítani.

19...Fd5 20.fxe4 fxe4 21.Bf5 Vd7 22.Be5 Be8 23.Fh3 Vc6 24.Bxe8+ Vxe8 25.Fd2 Ve7?

Judit egyre nagyobb időzavarban vesztőt húzott. 25...b6 26.Vg4 Bd8 után korántsem könnyű világos tisztelőnyének érvényesítése. 

 

 

26.Vh5 Vd8 27.Bf1 g6 28.Ve5 Ba6

 

 

29.Fd7! Ff7

A futó nem volt üthető, 29...Vxd7-re 30.Vb8+ Kg7 31.Vf8 mattol.

30.Bxf7

Vlagyimir Kramnyik a legegyszerűbb megoldást választotta.

30...Kxf7 31.Fb5 Bf6 32.Fxc4+ Kg7 33.Vxe4 Vc7 34.Vd5 Bf8 35.e4 b5 36.Vxb5 Vd6 37.Vb7+ Kh8

 

 

38.Va7 g5 39.Fxg5 Vc6 40.Ve7 és sötét feladta

 

Aronjan,L (2815) - Nakamura,H (2760)
Angol megnyitás [A31]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.g3 e5 6.Hb5 Fb4+ 7.Fd2 a6 8.H5c3 d5 9.cxd5 Hxd5 10.Fg2 Fe6 11.0-0 Hb6 12.Fe3 Hc4 13.Vc1 0-0 14.Bd1 Vc7 15.a3 Hxe3 16.Vxe3 Fa5  

 

 

17.Hd2?!

Levon Aronjan semmit nem hozott ki a nyitásból, huszárlépése kétes értékű, ráadásul gondolkodási ideje is vészesen fogyott.

17...Fb6 18.Vf3 Bad8 19.Ha4 Fa7 20.Vc3 Bd4

Számításba jött a 20...Bc8 21.Bac1 Bfd8 folytatás is.

21.Vc2 f5 22.e3 Bdd8 23.b4 e4 24.Hb3 Vf7 25.Hbc5 Fd5 26.Bd2?

Az örmény nagymester elnézte Hikaru Nakamura következő lépését. 26.Hc3 Fxc5 27.Bxd5 Bxd5 28.Hxd5 Fd4 (28...Vxd5 29.bxc5 He5 30.Bd1 Hd3 31.Ff1 Bd8) 29.Hc3 Ff6 30.Bd1 Hxb4 31.axb4 Bc8 32.g4 Bxc3 33.Bd8+ Fxd8 34.Vxc3 után nem vesztette volna el a játszmát.

 

26...b6 27.Bxd5 Bxd5 28.Hxa6 He5 29.Bd1 Bfd8 30.Bxd5 Vxd5 31.Hb2

 

31...Vd2 32.Vc7 Hg4 és világos feladta

 

McShane,L (2713) - Carlsen,M (2848)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1

Luke McShane a legújabb divatot követi az agyonelemzett berlini végjáték helyett.

 5...Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hf5

A Tal-emlékversenyen az angol nagymester Vlagyimir Kramnyik ellen is megjátszotta a varit, emlékezetes partiban remek győzelmet aratott. 7...Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.d4 Ff6 10.Be1 Be8 11.Ff4 Bxe1 12.Vxe1 He8 13.Hc3 Fxd4 14.Hd5 d6 15.Fg5 Ff6 16.Hxf6+ Hxf6 17.Fxf6 gxf6 18.Ve4 következett a játszmában, Luke 94 lépésben nyert.

8.Hf3 0-0 9.d4 d5 10.g3 Ff6 11.c3 Be8 12.Bxe8+ Vxe8 13.Ff4 Vd8 14.Fd3 Hfe7 15.Ha3 a6 16.Hc2 Ff5 17.Fxf5 Hxf5

 

18.g4 Hfe7 19.He3 g6 20.Vf1 Vd7 21.Vh3!

Világos előnybe került, McShane gondolkodási ideje azonban egyre fogyott.

21...Fg7 22.Vg3 Bc8 23.g5 Hd8

Magnus Carlsen szinte azonnal húzta. 23...Hf5 24.Vg4 Hce7 25.Hh4 Ve6 26.Hhxf5 Hxf5 27.Hxf5 gxf5 28.Vf3 c6 után már nincs mitől tartania sötétnek.

24.Fe5 He6 25.Ff6

Számításba jött 25.Fxg7 Hxg7 26.Hg4 Hh5 27.Hh6+ Kf8 28.He5 Ve6 29.Vf3 Hf5 30.Hxf5 Vxf5 31.Vxf5 gxf5 32.Be1 folytatás.

25...Be8 26.He5 Vd6 27.Kh1?

McShane elnézte Magnus trükkjét. 27.h4 Hc6 28.Vf3 kellemetlen pillanatokat okozhatott volna a világranglista-vezetőnek.

 

27...Hxg5! 28.Fxg5 f6 29.Fxf6 Vxf6 30.Be1 c6 31.Kg2 Hc8 32.H3g4 Vd8 33.Hd3 Bxe1 34.Hxe1 Hd6

Az angol nagymester időzavarban, Magnus időmilliomos és nyugodtan játszhatta a pozíciót.

35.Hd3 Hf5 36.Vh3?! Ff8 37.He3 Vg5+ 38.Kf1 Hxe3+ 39.fxe3 Kg7 40.Hf4 Vf6

Vége az első időkontrollnak, sötét futójával kicsit jobban állt.

41.Ke2 Fd6 42.Vg4 Kf7 43.h3 h5 44.Vc8 Ve7 45.Hd3 Kf6 46.b3 Kg5 47.c4 Kh4 48.c5 Fg3 49.b4 Vf7 50.a4

 

50...g5 51.Kd2 Fh2! 52.He1 Kg3 53.Hc2 Fg1 54.Vd8

Luke ismét időzavarban.

54...Kh4 55.Vc8 Ff2 56.Ke2 Kg3

 

57.Vd8??

Súlyos elnézés, időzavaros baki. Luke elnézte a kettős támadást.

57...Vf5 58.Kd2 Kxh3 59.b5 g4 60.bxc6 bxc6 61.Hb4 g3 62.Hd3  

 

62...g2 és világos feladta

 

Jones,G (2644) - Adams,M (2710)
Nimzoindiai védelem [E46]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Hge2 d5 6.a3 Fd6 7.c5 Fe7 8.b4 b6 9.Hf4 c6 10.Fe2 Hbd7 11.Fb2 Vc7 12.0-0 bxc5 13.bxc5 e5 14.Hd3 e4 15.Hf4 Be8 16.Bb1 Hf8 17.f3 exf3 18.gxf3 Fd8 19.Fc1 Hg6 20.Hxg6 hxg6 21.Fd3 Ff5 22.Bf2 Vc8 23.He2 Fc7 24.Hg3 Fxd3 25.Vxd3 Vh3 26.Vf1 Vh4 27.Vg2 Bab8 28.Bfb2 Bxb2 29.Bxb2 Bb8 30.Bxb8+ Fxb8 31.Fd2 Fc7 32.Fe1 Hh7 33.Kf1 Vf6 34.Ve2 Hg5 35.f4 He6 36.Kg1 Ve7 37.Kf1 Fd8 38.Va6 Vd7 39.Ke2 Fh4 40.Kd2 Hf8 41.He2 Fxe1+ 42.Kxe1 Hh7 43.Kd2 g5 44.Hg3 gxf4 45.exf4 Hf6 46.f5 Vc7 47.Kc2 Kh7 48.Kb1 Hg4 49.Vf1 Kg8 50.Ve2 Hf6 51.Va6 Hg4 52.Ve2 Hf6 53.Va6 Kf8 54.Vd3 Va5 55.Ve3 Kg8 56.Kb2 Kh7 57.Kc2 Va6 58.h3 Vb7 59.Ve2 Vd7 60.Kd1 Kg8 61.Ve3 a5 62.Vf3 Vb7 63.Kc2 a4 64.Ve3 Vb8 65.Vf3 Kf8 66.Ve3 He8 67.Kc1 Vd8 68.He2 Vb8 69.Hg3 Hf6 70.Kc2 Vb5 71.Kc1 Vc4+ 72.Kb2 Vb5+ 73.Kc1 Vc4+ 74.Kb2 He4 75.f6 Hxf6 76.Hf5 Vb5+ 77.Kc2 He4 78.h4 Vc4+ 79.Kb2 Vb5+ 80.Kc2 Vc4+ 81.Kb2 Vf1 82.Hd6 Vg2+ 83.Kc1 Vh1+ 84.Kb2 Vh2+ 85.Kc1 Vh1+ 86.Kb2 Vh2+ 87.Kc1 Hxd6 88.cxd6 Vxd6 89.Vh3 g6 90.Vf3 Kg7 91.Ve3 Vf6 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A 27 esztendős ukrán Anna Usenyina a női sakkozás 14. világbajnoknője. A  Hanti-Manszijszkban megrendezett 64 résztvevős, kieséses rendszerű világbajnokságon Anna Usenyina és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova párharcát rapid rájátszás döntötte el. Az első játszma döntetlennel ért véget, a másodikban Usenyina világossal nyert, összesítésben 3,5-2,5-re győzött. A 2006-ban az ukrán válogatottal olimpiai bajnoki címet szerzett Anna Usenyina nagyszerű sikere teljesen megérdemelt, nehéz ágon jutott a döntőbe. A világbajnokságon játszott húsz partijából mindössze egyet vesztett, a döntő negyedik játszmájában kapott ki Sztefanovától, de a vereségen túltette magát, és a rájátszásban nyerni tudott az idei rapid világbajnokság győztese ellen. Anna Usenyiva jövőre tízjátszmás világbajnoki döntőt játszik a Hanti-Manszijszkban címét elvesztő kínai Hou Ji-fannal, aki a Grand Prix-sorozat megnyerésével vívta ki a jogot.

 

Hanti-Manszijszkban Anna Usenyina nagyszerű sikerével fejeződött be a 64 résztvevős, kieséses rendszerű világbajnokság. Az óriási meglepetések, váratlan fordulatok, szép kombinációk, tanulságos végjátékok versenyén a világbajnoki cím sorsát rapid rájátszás döntötte el. Magyar idő szerint 10 órakor ült sakkasztalhoz a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova és Anna Usenyina.

A lélektani előny Sztefanova oldalán volt, hiszen a párharc negyedik játszmájának megnyerésével egyenlített ki, Usenyina kevésbé bírta a parti rendkívüli tétjét. A bolgár nagymesternő idén megnyerte a rapid világbajnokságot, rutinosabbnak számított ukrán ellenfelénél. A rájátszás menete azonban rácáfolt a várakozásokra.

Az első partiban Sztefanova játszhatott világossal, és a finálé negyedik összecsapásához képest Usenyina tért el. A folytatása meglepte Etit, aki jóval többet gondolkodott. Anna jól védte gyalogszerkezeti gyengeségét, majd a sorozatos cserék után oly közelinek tűnt a döntetlen. Elhibázott futólépése után Sztefanova ismét megragadta a kezdeményezést, de a négyfutós végjáték végül remivel végződött.

Következett a második ütközet, Usenyina ezúttal is meglepte Sztefanovát. Az exvilágbajnoknőnek viharos gyorsasággal fogyott a gondolkodási ideje, kissé kedvezőtlenebb állását nem tudta kellő gondossággal védeni. Anna egyre magabiztosabb lett, sorsdöntő nyeréséhez kétség sem férhetett, összekötött szabadgyalogjai győzedelmesen nyomultak előre. Sztefanova még elkérte a versenybírótól a játszmalapot, hogy ellenőrizze, az időnyerést jelentő lépésnél Anna nem hibázott-e tükörképpel, komor arccal adta vissza a játszma menetét igazoló lapot, pár lépés múlva pedig feladta a játszmát.

Az újdonsült világbajnoknő a FIDE elnökének, Kirszan Iljumzsinovnak a társaságában adta első interjúját. Megköszönte szüleinek, családjának, barátainak a támogatást, a drukkolást, edzőjének Anton Korobovnak a szakmai segítségét.

Anna Usenyina jövőre tízjátszmás világbajnoki döntőt játszik a Hanti-Manszijszkban címét elvesztő kínai Hou Ji-fannal, aki a Grand Prix-sorozat megnyerésével vívta ki a jogot.

 

A világbajnoki döntő végeredménye:

Anna Usenyina (ukrán, 2452) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) 3,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0)

Anna Usenyina (ukrán, 2452) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) döntetlen (Bogoindiai védelem, 36)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) - Anna Usenyina (ukrán, 2452) döntetlen (Félszláv védelem, 17)

Anna Usenyina (ukrán, 2452) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) 1 - 0 (Szláv védelem, 37)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) Anna Usenyina (ukrán, 2452)  1 - 0 (Félszláv  védelem, 33)

 

A rájátszás:

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) - Anna Usenyina (ukrán, 2452)  döntetlen (Félszláv védelem, 89)

Anna Usenyina (ukrán, 2452) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) 1 – 0 (Félszláv védelem, 94)

 

 

Anna Usenyina útja a világbajnoki címig:

30 Deysi Cori T. (perui, 2429) - Anna Usenyina (ukrán, 2452) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Anna Usenyina (ukrán, 2452) - Anna Muzicsuk (szlovén, 2586) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

Anna Usenyina (ukrán, 2452) - Natalija Pogonyina (orosz, 2478)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

3 Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2539) - Anna Usenyina (ukrán, 2452) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

2 Anna Usenyina (ukrán, 2452) – Ju Wenjun (kínai, 2501) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

1 Anna Usenyina (ukrán, 2452) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2491) 3,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1, döntetlen, 1 - 0)

Anna Usenyina 1985. augusztus 30-án Harkovban született. Édesanyjától hétéves korában tanult meg sakkozni, 15 évesen megnyerte a 20 éven aluliak bajnokságát. 2006-ban Odesszában ezüstérmes volt a bajnokságon, s ezzel kivívta az olimpiai csapattagságot. Torinóban remekült debütált, veretlenül lett tagja az olimpiai aranyérmet szerzett ukrán válogatottnak. Két év múlva az ezüstérmes, idén a bronzérmes együttes tagja volt. 2007-ben a csapat-világbajnokságon bronzérmes válogatottban is szerepelt.  2008-ban a plovdivi egyéni Európa-bajnokságon bronzérmes.

Usenyina 2006-ban Jekatyerinburgban játszotta első kieséses rendszerű világbajnokságát, a későbbi győztes Xu Yuhuától a 32 között szenvedett vereséget. Két év múlva Nalcsikban a negyeddöntőben az új világbajnoknőtől, az orosz Alekszandra Kosztenjuktól kapott ki. Két éve Antakyában már az első fordulóban búcsúzni kényszerült, a kínai Huang Qian a rájátszásban győzte le. Hanti-Manszijszkban bravúros győzelmek sorozatával, esélyesebbnek tartott riválisok elleni sikerekkel lett világbajnok.

 

A női sakkozás világbajnokai:

Vera Menchik (1927 – 1944)

Ljudmilla Rugyenko (1950-1953)

Elizaveta Bikova (1953- 1956, 1958-1962)

Olga Rubcova (1956 – 1958)

Nona Gaprindasvili (1962 – 1978)

Maja Csiburdanidze (1978 – 1991)

Hszie Csün (1991 – 1996)

Polgár Zsuzsa (1996 – 1999)

Hszie Csün (1999 – 2001)

Zsu Csen (2001 – 2004)

Antoaneta Sztefanova (2004 – 2006)

Xu Yuhua (2006 - 2008)

Alekszandra Kosztenjuk (2008 – 2010)

Hou Ji-fan (2010 – 2012)

Anna Usenyina (2012 -

 

Sztefanova,A (2491) - Usenyina,A (2452)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 b5 10.Fd3 Fb7 11.a3 Bc8

Anna Usenyina tért el a finálé 4. játszmájában látott 11...a5 12.e4 e5 13.Bd1 Vc7 14.h3 Bfe8 15.Fe3 exd4 16.Hxd4 Fh2+ folytatástól, ahol sorozatos hibákkal elvesztette a partit.

12.Hg5

 

12...h6

Tavaly a lengyel Radoslaw Wojtaszek ellen az indiai Primarjan Negi a 12...Fxh2+ 13.Kxh2 Hg4+ 14.Kg1 Vxg5 15.f3 Hgf6 16.b4 Hh5 17.e4 Ve7 18.He2 e5 változatot játszotta meg.

13.Hge4 Fe7 14.Hxf6+ Hxf6 15.b4 a5 16.Bb1 axb4 17.axb4 Hd5 18.Hxd5 exd5 19.e4 dxe4 20.Fxe4 Ff6 21.Bd1 Be8 22.Fe3 Ve7 23.Ff3 Ve6 24.h3 Ba8 25.Bdc1 Bed8 26.Vc5 Ba6 27.Be1 Vd6 28.Bed1 Fc8

 

29.d5

Sötét sikerrel védekezhet a 29.Ba1 Vxc5 30.bxc5 Bxa1 31.Bxa1 Fd7 32.Ba6 Kf8 33.Kf1 Fe8 34.Fxc6 Fxc6 35.Bxc6 Fxd4 36.Bb6 Fxe3 37.fxe3 folytatásban is.

29...Vxc5 30.bxc5 cxd5 31.Fxd5 Ff5 32.Fb7 Fxb1 33.Bxd8+ Fxd8 34.Fxa6 b4 35.Fc4

 

35...Fe4?!

Sok kellemetlenséget megspórolhatott volna Anna, ha a 35...Fc2 36.Fd4 b3 37.c6 Kf8 38.Fe5 Ke7 39.c7 Fxc7 40.Fxc7 b2 41.Fa2 b1V+ 42.Fxb1 Fxb1 sima remit játssza.

36.Fd2 Fa5 37.f3 Fc6 38.Kf2 Kf8 39.Ke3 Ke7 40.Kd4 f6 41.Fb3

Az exvilágbajnoknő időzavarban kapkodott, pontosabb volt [41.Fd3 Fb7 42.h4 Ke6 43.Fc4+ Ke7 44.h5 folytatás, igen kellemetlen állással.

41...Fb5 42.h4 Ff1 43.g3 g5 44.f4 gxh4 45.gxh4 Fb5 46.f5 Fd7 47.Fxh6 Fxf5 48.Ff4

 

 

48...Fg4 49.c6 Fb6+ 50.Kc4 Ff2 51.Kxb4 Fxh4 52.Kb5 Fg5 53.Fb8 Fe3 54.Fc4 Fd4 55.Ff4 Ff3 56.c7 Fg4 57.Kc6 Fc8

 

58.Fd6+ Ke8 59.Fb5 Kf7 60.Kd5 Fb6 61.Ff4 Fb7+ 62.Kd6 Fc8 63.Fd2 Kg6 64.Fe8+ Kf5 65.Kc6

 

65...Fxc7 66.Kxc7 Fe6 67.Kd6 Fc4 68.Kc5 Fb3 69.Kd4 Fa2 70.Fd7+ Fe6 71.Fc6 Fb3 72.Fe4+ Ke6 73.Fh7 Fd1 74.Ke3 f5 75.Fc3 Fc2 76.Kf4 Kd5 77.Fg8+ Kc5 78.Ke5 Fd3 79.Fd4+ Kc6 80.Fd5+ Kd7 81.Fc5 Fe4 82.Fe6+ Kc6 83.Kd4 Kb7 84.Fd7 Ka8 85.Fc8 Fb7 86.Fxf5 Fc6 87.Ke5 Fb7 88.Kd6 Ff3 89.Kc7 Fg2 és döntetlen

 

Usenyina,A (2452) - Sztefanova,A (2491)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.e3 a6 6.b3 Fb4 7.Fd2 Hbd7 8.Fd3 0-0 9.0-0 Ve7 10.Vc2 dxc4 11.bxc4 e5 12.He4 Fxd2 13.Hfxd2

Anna Usenyina remekül felkészült arra a változatra, amelyben Antoaneta Sztefanova oly soksikert ért el. Az amerikai Anna Zatonskih a rapid Világkupán 13.Hxf6+ Vxf6 14.Hxd2 (A litván Viktorija Cmilyte (14.Vxd2 -öt választotta).) 14...exd4 15.exd4 Bd8 16.Bfe1 változat mellett döntött, mindkét játszmát Sztefanova megnyert.  

13...Hxe4 14.Hxe4

Az exvilágbajnoknő ismét többet gondolkodott, meglepte őt Anna kitűnő felkészültsége.

14...f5 15.Hc3 e4 16.Fe2 b6 17.Bab1 Bb8 18.a4 Hf6 19.Bb2

Számításba jött a 19.a5 b5 20.d5 cxd5 21.cxb5 axb5 22.Bxb5 Fe6 23.Bxb8 Bxb8 24.Vd2 folytatás.

19...Fe6 20.Bfb1 Vc7

 

21.d5 cxd5 22.cxd5 Hxd5 23.Hxd5 Vxc2 24.Bxc2 Fxd5 25.Fxa6 Bf6 26.Fb5

Világos kis előnnyel játszhatta a pozíciót, esélyét növelte, hogy több gondolkodási ideje volt.

26...g6 27.h3 Ff7 28.Bc7 Fd5 29.Bd1 Bf7

 

30.Bc3 Fe6 31.Bd6 Be7 32.Bcc6 Fb3 33.Bc3 Ff7 34.Kh2 Ba7 35.Kg3

Nagyon erős volt a 35.g4 fxg4 36.hxg4 g5 37.Kg3 Kg7 38.Bc2 Fb3 39.Bcd2 folytatás is.

35...g5?

 

36.Bf6 Fg6 37.h4 gxh4+ 38.Kxh4 Kg7 39.Bcc6 Bd8 40.Bxb6 Bd2 41.Kg3 Ba2 42.Bfd6 Kh6 43.Bd7 Ba8

Megkezdődött a versenyfutás az idővel is, világos nyeréséhez kétség sem férhetett,

44.Bbd6 Bc8 45.Bd2 Ba1 46.Bd1 Ba2 47.B1d2 Ba1 48.Kf4 Bg1 49.g3 Ba1 50.Bd1 Bxd1 51.Bxd1 Bc2 52.Bf1 Ba2 53.Fd7 Ff7?

 

54.Fxf5 Bxa4 55.Bh1+ Kg7 56.Bxh7+ Kf6 57.Bh6+

Anna már nem tudott annyira figyelni. 57.g4 Ke7 58.Fg6 azonnal nyert.

57...Kg7 58.Bh2 Fg6 59.Fxg6 Kxg6 60.g4 Bb4 61.g5 Bb5 62.Bh6+ Kg7 63.Bh2 Kg6 64.Kxe4 Kxg5

 

65.Bg2+ Kf6 66.f4 Bb3 67.Bd2 Bb6 68.Bh2 Bb4+ 69.Kf3 Bb3 70.Bh6+ Kf5 71.Bh5+ Kf6 72.Bc5 Ba3 73.Bd5 Bb3 74.Ke4 Bb4+ 75.Bd4 Bb6 76.f5 Bb5 77.Bd6+ Ke7 78.Be6+ Kf7 79.Kf4 Bb1 80.e4 Bf1+ 81.Ke5 Ba1 82.Bd6 Ba5+ 83.Bd5 Ba7 84.f6 Kg6 85.Ke6 Ba8 86.Bd7 Ba6+ 87.Bd6 Ba8 88.Ke7 Ba7+ 89.Ke6 Ba8 90.e5 Be8+ 91.Kd5 Kf5 92.f7 Bf8 93.Bf6+ Kg5 94.Ke4 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2012. december 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A legjobbak nem játszottak versenyen, a norvég Magnus Carlsen 33 ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant. A bolgár exvilágbajnok és az ukrán Vaszilij Ivancsuk javított pontszámán, utóbbi a helyezésén is. Lékó Péter a 23., Polgár Judit a 41., Berkes Ferenc az 54., Almási Zoltán az 59. a listán.  A top 25-ben többek között nyolc orosz, három azeri, két-két amerikai és ukrán sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2704 pont! A női világranglistát ötvenkilencedszer vezeti Polgár Judit!

A FIDE korábbi döntésének megfelelően 2012. július 1-től havonta adja ki a ranglistát, sőt külön listán számolják a rapid és a villámtornák Élő-pontjait. A legjobbak rangsorában minimális a változás, az ukrán Vaszilij Ivancsuk került vissza a top tízbe, a bukaresti tornán a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov újabb pontokat kasszírozott. A norvég Magnus Carlsen előnye változatlanul 33 pont a háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjan előtt.  A taskenti GP-torna és a londoni szuperverseny végeredménye írhatja át a rangsort.

Legjobb magyarként Lékó Péter a 23., Polgár Judit és Berkes Ferenc is megelőzte a szentpétervári Csigorin emlékversenyen 18 pontot vesztő Almási Zoltánt. A listán 47 sakkozónak van 2700, vagy több Élő-pontja. 

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

név

   nemzet

1012

1112

1212

j.

Szül.

1.

Carlsen,M

norvég

2843

2848

2848

0

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2821

2815

2815

0

1982

3.

Kramnyik,V

orosz

2795

2795

2795

0

1975

4.

Radzsabov,T

azeri

2792

2793

2793

0

1987

5.

Caruana,F

olasz

2772

2786

2782

6

1992

6.

Anand,V

indiai

2780

2775

2775

0

1969

7.

Karjakin,S

orosz

2780

2775

2775

10

1990

8.

Topalov,V

bolgár

2751

2769

2771

6

1975

9.

Ivancsuk,V

ukrán

2771

2763

2766

6

1969

10.

Griscsuk,A

orosz

2752

2764

2764

0

1983

11.

Mamedgyarov,S

azeri

2748

2764

2764

0

1985

12.

Kamsky,G

amerikai

2755

2762

2762

0

1974

13.

Nakamura,H

amerikai

2786

2755

2760

6

1987

14.

Gelfand,B

izraeli

2736

2751

2751

0

1968

15.

Morozevics,A

orosz

2758

2748

2748

0

1977

16.

Szvidler,P

orosz

2747

2747

2747

0

1976

17.

Jakovenko,D

orosz

2732

2741

2741

0

1983

18.

Gasimov,V

azeri

2737

2737

2737

0

1986

19.

Wang Hao

kínai

2748

2737

2737

0

1989

20.

Dominguez,PL

kubai

2734

2726

2734

7

1983

21.

Wojtaszek,R

lengyel

2733

2734

2734

0

1987

22.

Ponomarjov,R

ukrán

2729

2735

2741

7

1983

23.

Lékó,P

magyar

2737

2732

2732

0

1979

24.

Tomasevszkij,E

orosz

2720

2725

2725

0

1987

25.

Andrejkin,D

orosz

2718

2723

2723

0

1990

 

 

 

 

 

 

 

41.

Polgár,J

magyar

2698

2705

2705

0

1976

54.

Berkes,F

magyar

2679

2693

2693

0

1985

59.

Almási,Z

magyar

2707

2707

2689

9

1976

75.

Gyimesi,Z

magyar

2674

2674

2674

0  

1977

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. A további helyezések változatlanok, csak a németek kerültek vissza a top tízbe.

1.Oroszország 2743 (215 nemzetközi nagymester, 495 nemzetközi mester, 2156 címviselő)

2. Ukrajna 2707 (+1, 78, 199, 492)

3. Kína 2665 (- 4, 30, 23, 120)

4. Franciaország 2663 (- 4, 47, 94, 352)

5. Örményország 2658 (- 2, 34, 25, 93)

6. Magyarország 2656 (- 2, 51, 106, 418)     

7. Egyesült Államok 2652 (- 1, 75, 121, 571)

8. Azerbajdzsán 2648 ( 20, 17, 78)

9. India 2645 (+ 4, 29, 76, 218)

10. Németország 2634 (79, 233, 1194)

 

A magyar ranglistát Lékó Péter vezeti, növelte előnyét, Polgár Judit a második, Berkes Ferenc is megelőzte Almási Zoltánt, aki a szentpétervári tornán 18 pontot vesztett.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2732, Polgár Judit 2705, Berkes Ferenc 2693,  Almási Zoltán 2689 (- 18), Gyimesi Zoltán 2674, Balogh Csaba 2641, Erdős Viktor 2640, Rapport Richárd 2621, Ács Péter 2586, Bánusz Tamás 2580, Papp Gábor 2578, Héra Imre 2573, Prohászka Péter 2573, Ruck Róbert 2568, Medvegy Zoltán 2561 

 

A női világranglistán 59. alkalommal első Polgár Judit. A top tízből senki nem játszott tornán, a kieséses rendszerű vb-t csak a 2013. januári listán számolják el.

 

A női rangsor élcsoportja:

1. Polgár Judit (magyar) 2705

2. Humpy Koneru (indiai) 2610

3. Hou Ji-fan (kínai) 2606 (6)

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2586

5. Zhao Xue (kínai) 2565

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2555

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2553

8. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2539

9. Viktorija Cmilyte (litván) 2524

10. Marie Sebag (francia) 2521

26. Hoang Thanh Trang (magyar) 2470

85. Gara Tícia 2377 (magyar) 2377

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínai sakkozónők elvesztették 10 pontos előnyüket, Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Oroszország 2475 (+ 1)

2. Kína 2475 (- 9)

3. Grúzia 2430 (- 4)

4. Ukrajna 2410

5. India 2390 (- 3)

6. Magyarország 2383

7. Lengyelország 2351 (+1)

8. Németország 2349

9. Franciaország 2336 ( - 1)

10. Egyesült Államok 2325 (- 4)

A honi rangsorban kevés a változás. Gara Anita javított pontszámán, Papp Petra szentpétervári versenyén 47 pontot vesztett.

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2705, Hoang Thanh Trang 2470, Gara Tícia 2377, Vajda Szidónia 2362, Grábics Mónika 2335, Medvegy Nóra 2328, Rudolf Anna 2322, Mádl Ildikó 2321,   Schneider Veronika 2306, Gara Anita 2302 (+ 3), Lakos Nikoletta 2290, Papp Petra 2254 (- 47)

A legjobb junioroknál az olasz Fabiano Caruana 62 ponttal vezet a holland bajnok Anish Giri előtt.  Rapport Richárd 13. a rangsorban, Prohászka Péter a 21. helyezett.

A legjobb juniorok:

1. Fabiano Caruana (olasz) 2782 (- 4)  (1992)

2. Anish Giri (holland) 2720  (+ 5) (1994)

3. Ding Liren (kínai) 2702  (1992)

4. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2682 (+ 4) (1993)

5. Yu Yangyi (kínai) 2681  (1994)

13. Rapport Richárd 2621  (1996)

A 18 esztendős kínai exvilágbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. A 14 esztendős orosz Alekszandra Gorjacskina 2397 ponttal a 6.,  Papp Petra 32. a legjobbak rangsorában.

 

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2606  (1994)

2. Marija Muzicsuk (ukrán) 2476  (1992)

3. Devsi Cori (perui) 2438 (+ 9) (1993)

4. Guo Qi (kínai) 2432  (1995)

5. Anasztazia Bodnaruk (orosz) 2429 (+ 14) (1992)

32. Papp Petra 2252 ( - 48) (1993)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog